Népszabadság, 1962. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

2 NÉPSZABADSÁG Szkobelcin akadémikus nyilatkozata a Népszabadságnak a Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság munkájáról, a tudomány mai szerepéről és magyarországi benyomásairól Dmitrij Szkobelcin akadémikus nevével már sokszor találkozott a magyar olvasó. A lexikonok hozzáteszik nevéhez: tudós és közéleti személyiség. Mindkét minőségében világszerte ismerik. Tudományos hírneve már a húszas évek végén bejárta a világot, amikor a kozmikus sugárzás következtében a Föld atmoszférájában keletkező ionizáció tanulmányozásában ért el szenzációs eredményt. Az atommag és a kozmikus sugarak témaköreiből írt nagy jelentőségű munkáit sok nyelvre lefordították. Mint közéleti személyiségnek, elsősorban a békés egymás mellett élés elvének hirdetése tette ismertté a nevét. Állásfoglalása a modern tudomány hivatásáról, a tudósok társadalmi felelősségéről, a béke védelméről mindenütt tiszteletet és rokonszenvet kelt. Szkobelcin akadémikus az elnöke a Nemzetközi Lenin-Békedíj Bizottságnak. A 69 esztendős tudós, aki a napokban nyújtotta át Dobi István elvtársnak a Lenin-Békedíjat, rövid időt hazánkban tölt, és nagy érdeklődéssel ismerkedik az ország életével, a magyar közélet és tudomány képviselőivel. Alább közöljük Dmitrij Szkobelcin akadémikusnak a munkatársunk kérdéseire adott válaszait. — Milyen szabályok és milyen elvek alapján működik a Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság? — A bizottság a különböző országok haladó társadalmi erőinek képviselőiből áll. A tagok tizennégy országot, földrajzilag pedig a világ csaknem valamennyi területi egységét képviselik. A két elnökhelyettessel, Kuo Mo-zsóval és Louis Aragonnal együtt írjuk alá a kitüntetések okmányait Évente legfeljebb öt személyiség kaphat Lenin-Békedíjat. Általában az egyes országok társadalmi szervezetei, tudományos intézményei tesznek javaslatot jelöltekre, de a bizottság tagjai egyénileg is javasolhatnak. Az a szabály, hogy a javaslatoknak újévig kell beérkezniük. Rendszerint április második felében ülünk össze, és alapos, több napos vita után kerül sor a szavazásra. A díjak odaítélését szokás szerint május elsején hozzuk nyilvánosságra. Társadalmi állás, nemzeti és világnézeti hovatartozás dolgában egymástól sokban különböző személyiségek kaptak Lenin-Békedíjat. A bizottság mindenekfelett azt a tevékenységet értékeli, amelyet a jelölt a maga sajátos munkaterületén, például a tudományban, művészetben vagy a közéletben fejt ki a népek közötti béke érdekében. Szeretnék itt emlékeztetni arra, hogy az első Nemzetközi Lenin-Békedíjat a világ legnagyobb fiziustudósa, a nagyszerű ember, a Béke-világtanács első elnöke, a feledhetetlen emlékű Frédéric Joliot-Curie kapta. A világtanács mostani elnöke, John Bernal professzor, aki bizottságunknak is tagja, szintén Lenin-békedíjas. Eddig 40 nemzet kiemelkedő személyiségei részesültek Lenin-Békedíjban. A bizottságot egyetlen elv vezeti: a díjakat a népek közötti béke erősítéséért ítéljük oda. Ezt az elvet a bizottság egyes tagjai árnyalatokban többféleképpen értelmezhetik, saját világnézetüknek megfelelően. Nincs semmiféle kötelező „instrukció” arra, hogy milyen keretek között kell ezt az elvet magyarázni. És ez így helyes, így felel meg annak a gondolatnak, hogy a béke az egész haladó emberiség ügye. Ennek köszönhető, hogy bizottságunkban alapos, tartalmas viták alakulnak ki, és a díjazottak az emberiség béketörekvéseinek gazdag sokféleségét reprezentálják. A díjakat személyek kapják, de általuk elismerésünket fejezzük ki annak a közösségnek, szervezetnek vagy országnak is, amelyet a személyiség képvisel. Az egész szovjet nép, s a béke minden híve nagy megelégedésére ítélte oda bizottságunk 1959-ben a Lenin-Békedíjat Nyikita Szergejevics Hruscsovnak. Az utóbbi években több más kimagasló államférfi is Nemzetközi Lenin- Békedíjban részesült, például Sukamo elnök, Sekou Touré, Fiáéi Castro, Kwame Nkrumah, s most az önök kiváló honfitársa, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Dobi István. Az elismerés, amelyben a Nemzetközi Lenin-Békedíjat odaítélő bizottság Dobi Istvánt részesítette, egyúttal kiemeli a szocialista tábornak mint a békét biztosító hatalmas tényezőnek a jelentőségét és a Magyar Népköztársaságnak a béke megőrzésében betöltött fontos szerepét. — Hogyan értékeli Szkobelcin elvtárs a tudomány szerepét az emberiség mai életében és a békéért folyó küzdelemben? — Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely közvetlenül megfigyelhette a tudomány fejlődésének mai, sajátos korszakát. Mint fizikus a legizgalmasabb kort éltem át, amelyben az atom tanulmányozása meghozta az első gyakorlati eredményeket. Elmondhatom, hogy ez nem csupán a társadalmi forradalmak, hanem a tudományos megismerés forradalmának is nagy korszaka. Különösen az utóbbi évtizedre jellemző, hogy valóságos ugrások következnek be a tudomány fejlődésében. Gondoljunk csak arra, hogy a napokban van a szovjet tudomány nagy hőstettének, az első szputnyik felbocsátásának ötödik évfordulója. Mindössze öt év! S ma már túl vagyunk Nyikolajev és Popovics lenyűgöző páros űrrepülésén is... Valaha, a húszas-harmincas években, egy-egy tudományos kérdés tisztázásához nekünk, fizikusoknak, rendszerint elegendő volt egyetlen laboratóriumi terem. Ma pedig — azok a magyar kollégák, akik jártak Dubnában, elmondhatják — valóságos ipari létesítményeket kell megalkotni, hogy valamilyen fontos problémát tisztázhassunk Például sor került egy 36 000 tonnás berendezés, egy kör alakú elektromágnes megépítésére, amely igen nagy energiájú részecskék előállítására szolgál, vagyis ezzel megközelítjük a kozmikus sugárzás energiáját. S az ilyen óriási technikai létesítmények is rendkívül gyorsan elavulnak, újakat, bonyolultabbakat kell helyettük építeni. Olyan ez, mint a láncreakció. Az egyik tudományág fejlődése visszahat sok más tudományágra és a technika több ágára. A technikai eszközök és felfedezések megint csak viszszahatnak a tudományokra, s ebből a kölcsönhatásból az emberi megismerés néhol szinte robbanásszerű előrehaladása bontakozik ki. Gyakran beszéltem Joliot Curievel, ő szokta mondani, hogy az atomenergia felhasználásával az emberiség új energiatartaléka szabadul fel, de a kutatási eszközök tökéletesedése még messzebbre mutat: például megszülethetnek azok az eszközök, amelyek majd lehetővé teszik a napenergiának közvetlenül az emberiség szolgálatába állítását. Azt figyelhetjük tehát meg, hogy a tudományos fejlődés óriási távlatokat nyit meg az emberi jólétnek, a gazdagságnak, a kultúrának. De ez a szédítő perspektívájú haladás egyszersmind óriási veszedelmet is felidéz: lehetőséget teremt a legfantasztikusabb tömegpusztító eszközök előállítására. Ma az emberiség válaszaihoz érkezett: vagy általános és teljes leszerelés, vagy nukleáris katasztrófa! A tudósok, köztük a fizikusok számára teljesen világos ennek a helyzetnek a komolysága. Mert a helyzet nagyon komoly! Nem véletlenül említettem az imént Curie nevét, ő ragyogó példát mutatott arra, milyen legyen az igazi tudós magatartása ebben a komoly helyzetben. Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy éppen korunk nagy fizikusa állt elsőnek a világbékéért küzdő, legnagyobb nemzetközi mozgalom élére. Nagy jelentőséget tulajdonítok az olyan kezdeményezéseknek, mint például a Pugwash-értekezlet, amelyen már megalakulásakor magam is részt vettem. A világ tudósainak világnézeti, nemzeti, politikai különbségekre való tekintet nélkül ebben a kérdésben, a leszerelés, a béke megőrzése, az atomkatasztrófa elhárítása érdekében össze kell fogniuk, hallatniuk kell szavukat és a megegyezés irányába kell a világpolitika tényezőit befolyásolniuk. Ez az egyetlen járható út, amely megfelel az igazi tudós emberségének és hivatásérzetének. Végül megkértük Szkobelcin akadémikust, nyilatkozzék magyarországi benyomásairól. — Először járok Magyarországon, s elmondhatom, hogy igazi, szívet melegítő élményben van részem. Budapest elragadóan szép és kedves város. Amennyire csak lehetséges, igyekszem e néhány nap alatt az ország más tájaival is megismerkedni. Nagyon mélyen érintett az a meleg baráti légkör, amelyet Kádár János, Dobi István és más magyar vezető személyiségek környezetében éreztem. Már találkoztam tudományos kollégáimmal is, régi barátokkal és kedves, új ismerősökkel. Szeretem a zenét és nagy élményt nyújtott a kiváló budapesti Opera. Meglátogatom a Központi Fizikai Kutató Intézetet is. Nagyon boldog vagyok, hogy a megtisztelő megbízatásomat teljesítve, ily feledhetetlen napokat tölthetek az önök szép országában — fejezte be nyilatkozatát Dmitrij Szkobelcin. Szabó L. István 1962. október 2. kedd Bezárta kapuit a Szabadság Szálloda — Új eszpresszócukrászda a Lágymányoson — Bemutató a legújabb bőrdíszmű- és bizsuárukból Egy mozgalmas nap a kereskedelemben (Tudósítónktól.) A kereskedelem mozgalmas napja volt hétfő: kiállítások, bemutatók egész sora zajlott le, amelyen a vásárlók s az új divat érdekében az ipar legújabb termékeit mutatták be. Említésre méltó volt ez a nap a vendéglátóipar számára is. Hétfőn hosszabb időre bezárta kapuit a Szabadság Szálló, s mint azt már a sajtó régebben hírül adta, a közismert szállodát átépítik. Az építőmunkások november első napjaiban kezdik meg az épület bővítését, felújítását. A szállodára újabb emeletet húznak, kétoldalt pedig, a lebontott öreg házak helyén, új szárnyakat építenek. A jelenlegi 160-ról 430 szobásra bővítik a szállodát, s erre mintegy 85—90 millió forintot költenek. Ugyancsak tegnap történt, hogy a lágymányosi lakótelep lakóinak régi kívánságát orvosolta a vendéglátóipar. A Fehérvári út 32. szám alatt megnyílt a Rege Eszpresszó-Cukrászda. Az új, korszerűen berendezett vendéglátóhelyen egyszerre száz vendéget tudnak kiszolgálni. A divat kedvelőit bizonyára érdekli, hogy az Egressy Gábor Klubban országos bőrdíszműkiálltás nyílt, amelyen a Ruhaipari Tervező Vállalat és a Bőripari Tudományos Egyesület rendezett bemutatót. A kereskedelem meghívott képviselőinek a legújabb táskadivatot mutatták be. A legújabb termékek közül említést érdemel a dolgozó nők számára készített nagyméretű, több zsebes retikül, amelyben hatalmas „rakodótér" van, nemcsak a személyes holmik, hanem a bevásárlandó élelmiszercikkek számára is. Érdekes szakmai bemutatóra került sor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi osztályán. Itt a kereskedelmi szakemberek számára a JABLONEX és a PRAGEXPORT csehszlovák külkereskedelmi vállalatok mutatták be 1963-as termékeiket A kiállításon 400 bizsu- és 200 bőrdíszműféleséget vonultattak fel, amelyek jelentős része először szerepel a magyar piacon. A kereskedelem jelenlevő vezetői elmondták, hogy a bemutatott termékek többsége, véleményük szerint, megfelel a magyar nők ízlésének, s így jövőre nagyobb mennyiséget vásárolnak belőlük. Az Egressy Klub bőrdíszműkiállításának egy részlete. Aki az aszfaltot földre cserélte Meleg, júniusi délelőtt: a földművelésügyi miniszterhelyettes négy agrármérnökkel beszélget. Ketten 45 előtt, ketten a felszabadulás óta szerezték diplomájukat. De egy dologban hasonlóan alakult a sorsuk: mind a négyen hivatásuktól, szakmájuktól idegen munkakörben helyezkedtek el, s most mind a négyen vissza akarnak találni a földhöz. Róluk szólt a Népszabadság Agronómusok az aszfalton című riportja. „Pár nap múlva értesítjük’’ — hangzott a biztató szó, mielőtt becsukódott mögöttük az ajtó. — Meddig várt az értesítésre? — Nemigen beszélhetek várakozásról — mondja Komáromi György, a négy agronómus egyike. — Még aznap délután, emlékszem, pontosan fél kettőkor, felhívtak az AGRIMPEX-nél, hogy menjek át a Földművelésügyi Minisztériumba. Ott a személyzeti osztályvezető összeis emreztetett dr. Sinkó Flóriánnal, a gyöngyöstarjáni Győzelem Tsz elnökével: „A tsz-nek főagronómus kellene, az agronómusnak meg állás, itt az alkalom, hogy mindkét fél kívánsága teljesüljön.” A többi is gyorsan ment. Kétnapos ismerkedés a szövetkezettel, a határral és az emberekkel, aztán egyszer csak ott álltam a közgyűlés előtt... Reá szavaztak... A Pestről jött agronómus izgatottan hallgatta a vezetőség higgadt előterjesztését, s közben a komor paraszti arcokat próbálta kivallatni. Érezte, hogy bizalmatlan tekintetek tapadnak rá. Izgatottsága nyugtalansággá fokozódott, amikor a „szóljanak hozzá” biztatásra magasba lökődött az első kéz. Vajon mit fog mondani ez az ember? Nos, holmi üdvözlő beszédről szó sem volt. Az ismeretlen gazda azt fejtegette, hogy „úgyis elfagyott a szőlő, minek ide főagronómus? És ha felvennénk is valakit, mért legyen az illető idegen, pesti, amikor esetleg ismerős is akadna?...” A következő hozzászóló is amellett kardoskodott, hogy „nincs szükség agronómusra, kidobott pénz. Vagyunk itt elegen, akik értünk a gazdálkodáshoz”. Ezután már csak „védőbeszédek” következtek, hosszas érvelés arról, hogy menynyire nélkülözhetetlen egy nagygazdaságban a szakszerű irányítás, hogy a jó szakember nem „kiadás”, inkább „bevétel” a közösségnek, s hogy a májusi fagy nem ok arra, hogy ne gondoljanak a jövőre. S végül a szavazás. Kéterdő emelkedett a fejek fölé, de azzal a felemás óvatossággal, hogy főagronómus csakugyan kellene, de vajon éppen ez a pesti ember volna az, akire itt szükség van? Azóta három hónap telt el. Komáromi György búcsút vett az AGRIMPEX Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vállalattól, ahol üzletkötőként dolgozott. Nem volt nehéz a búcsú. A vérbeli mezőgazdász sosem „akklimatizálódott" teljesen az elegáns pesti hivatalban. Nem elégítette ki, hogy a mezőgazdasággal jobbára csak papíron, de legfeljebb áru formájában találkozhatott, s keveset tehetett azért, hogy több és jobb áru jusson exportra. A nyolc óra elviselhetetlenül hosszúnak tűnt, sokszor az órájára nézett, amíg fél ötre ért a mutató. S mióta tsz-főagronómus, ötkor kel és este tíz után vetődik „haza”, az egyszerű szobába, ahol másodmagával szállást kapott. Gyorsan elszalad a nap, s a fáradt ember álma nyugodt és mély, s utána frissen ébred. Mire lehet elég három hónap? Legfeljebb, ha tájékozódásra. Igen. Lehet tájékozódni a szövetkezet helyzetéről, adottságairól. Meglehet ismerkedni a vezetőséggel, a brigádvezetőkkel és sok gazdával is. S az olyan művelt és tapasztalt ember, mint Komáromi György, megtalálja a saját helyét is az emberek és a tennivalók között. Ő világosan látja, mit vár, követel tőle a falu és az ország érdeke a főagronómusi poszton. Gyöngyöstarján nevezetessége és egyben eltartója a szőlő, illetve a bor. A szövetkezet eddigi létezése is bebizonyította, hogy az egyre fejlődő szőlőtermesztést csak a kétezer holdnyi szántóföldön lehet „megalapozni”. Ehhez kellett a főagronómus, ezért hozta magával az elnök, aki egyébként kiváló szőlész és borász hírében áll.