Népszabadság, 1963. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-24 / 223. szám

10 Az autóvásárlási hitelnyújtás feltételei­­ Az OTP-fiókok néhány nap alatt elbírálják a kérelmeket ". Nagy érdeklődést keltett a Cse­pel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnak az a közleménye, amelyben hírül adta, hogy a vásárlás megköny­­nyítésére 1963. szeptember 23-tól december 31-ig Trabant, Moszk­vics, Wartburg és Skoda sze­mélygépkocsit OTP-hitelre is árusít. A hitelnyújtás feltételei­ről dr. Gordon László, az OTP hitelezési főosztályának vezetője a következő tájékoztatást adta: " Az Országos Takarékpénz­tár budapesti kerületi és me­gyei fiókjai a vásárlók teherbí­rásától függően nyújtanak hitelt gépkocsivásárlásra. A hitel ösz­­szegét a jelentkezők jövedelmé­től függően határozzák meg, amely az eddig igénybe vehető 20 000 forintnál magasabb is le­het, de a havi törlesztés nem le­het kevesebb ezer forintnál. Meg­hosszabbították a hitelnek és ka­matainak visszafizetési idejét is. Az OTP nem akarja, hogy bár­ki anyagi erején felül vállaljon magára terhet, ezért az elbírálást nagy körültekintéssel végzik. Az igénylőnek a rendelkezésére álló, előre megtakarított készpénzen kívül igazolni kell jövedelmét — ha van, házastársáét is —, eltar­­tottainak számát és esetleg már fennálló egyéb anyagi kötelezett­ségeit. Mindezek figyelembevé­telével állapodnak meg az igény­lővel a hitel összegében; termé­szetesen a hitelfelvételhez keze­sek is kellenek. Az OTP-fiókok felkészültek a hitelt igénylő autóvásárlók foga­dására, s néhány nap alatt min­den kérelmet elbírálnak. Halálos közlekedési balesetek Halálos közlekedési balesetet okozott a X. kerületi Keresztúri úton Orosz István 20 éves fog­lalkozás nélküli, aki átvette egy 67-es autóbusz vezetését Kovács László, 23 éves szolgálatos autó­­buszvezetőtől. Orosz indokolatlanul a bal ol­dalon haladt az autóbusszal, út­­kanyarulatban gyorsan hajtott, s összeütközött egy Berva-Moped­­dal, amely egy másik hasonló járművet vontatott. Szabó László 22 éves pénzbeszedő, aki a von­tatott Mopedot vezette, olyan sú­lyosan megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. A másik Moped vezetője, Szabó Sándor 51 éves lakatos súlyos sérülést szenvedett. Kovács Lászlót és Orosz Istvánt őrizetbe vette a rendőrség. Harka Mihály csibráki lakos, AKÖV-gépkocsi vezető Szekszár­­don egy kerékpárost akart meg­előzni. Nem vette észre, hogy egy szabályosan haladó motor­­kerékpáros érkezik vele szemben. A motorkerékpáron munkahelyé­re igyekvő Pásti György bajmádi boltvezetőt a teherautó elgázolta. A szerencsétlen ember kórházba szállítás után belehalt súlyos sé­rülésébe. Harkát a rendőrség le­tartóztatta és megindította a vizs­gálatot. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Zenekari muzsika. - 8.50: A Gyermekrádió műsora. - 9.30: Népi zene. - 10.10: Reflektorfényben az építőipar. - 10.15: Kamarazene. - 10.59: Kalózkisasszony. Vígjáték. - 12.15: Tánczene. - 13.00: Róbert László úti­jegyzete. V. - 13.10: Operarészletek. - 14.10: Szimfonikus könnyűzene. 14.45: Madrigálok. - 15.05: Versek. - 15.15: Daljátékokból. - 16.10: A Gyer­mekrádió műsora. - 16.50: Zenekari muzsika. - 18.15: Könnyűzene. - 18.45: A gazdasági rovat műsora. - 19.00: Népi együttesek műsorából. - 19.25: A Szabó család. - 20.25: Tánczene. - 20.40: Glóbus. Művészeti vitaműsor. - 22.15: Magyar nóták. - 22.50: Mai szem­mel... Josef K. peréről. - 23.00: Operarészletek. - 0.10: Losonczy: Zon­goraverseny. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Helm: Vidám alkotás. — Gyorsnyitány. - 14.25: Donizetti: Bo­­leyn Anna — jelenet a második felvo­násból. - 14.46: Kalandozás a föld­gömbön. II. A pólusok. - 15.06: Ro­mantikus hangverseny. - 15.46: Idényzárás után. Holakovszky István riportja. - 16.00: Tánczene. - 17.05: Népi muzsika. - 17.40: Hogyan néz­zük . .. ? Az Ifjúsági Rádió műsora. - 18.00: Az orosz forradalom dalaiból. - 18.15: Gyerekszáj. Vidám félóra. -18.45: Filmzene. - 19.05: Beszéljünk szépen magyarul. - 19.20: Wagner: Walkür. Háromfelvonásos zenedráma. - 20.33: Hegedűmuzsika. - 21.05: Köny­­nyűzene. - 22.25: Marié. Alekszander Kliment regényét ismerteti Fazekas Károly.­­ URH 18.40: Tánczene. - 19.20: Bayreuthi ünnepi játékok 1963. Wagner: Walkür - I. felvonás. Azonos a Petőfi rádió műsorával. - 20.33: Alkotóműhelyben. Ambrus Tibor riportja (ism.). - 20.48: Könnyű orgonamuzsika. - 21.05: Ze­nekari muzsika. TELEVÍZIÓ 17.45: Hírek. . 17.55: Belépés csak tv­­nézőknek... Látogatás az egyik harckocsizó egységünk esti lőgyakor­latán..- 18.15: Ifjúsági filmklub. A Ko­pár sziget című japán film vitája. - 19.15: A PM 28-as központ. Látogatás az Orion-gyárban. - 19.30: TV Híradó. - 19.45: Szép álmokat, gyerekek! - 19.55: Dán falvakban (a Magyar TV riportfilmje). - 20.20: Füttyszó nyolc­kor (jugoszláv revüfilm). - 21.40: Az orvos válaszol. Tornából felmentve . . . - 22.50: Hírek. - A TV Híradó ismétlése. A budapesti színházak mai műsora Operah­áz: Borisz Godunov (Kerner­­bérlet, 1. előadás, 7). - Erkel Színház: Giselle (Oláh-bérlet, 1. és Kis-Erkel­­bérlet, VIII. sorozat, 1. előadás, 7). - Nemzeti Színház: Julius Caesar (7). - Madách Színház: Hamlet (7). - Vígszín­ház: Barátom Harvey (7). - Petőfi Színház: V. Frank (7). - Fővárosi Ope­rettszínház: Csárdáskirálynő (7). . Bar­tók termi Gyermekszínház: A kék esernyő (du. 3). - Vidám Színpad:* Nem félünk a tv-től (8). - Kis Színpad: A doktor úr (Keddi bérlet, 1. sorozat, 7). - Kamara Varieté: Humorolimpia (6, fél 9). - Állami Bábszínház: A bűvös tűzszerszám (de. 10). - Kaland a Ve­­nuson (du. 3). - Fővárosi Nagycirkusz: A Szovjet Állami Nagycirkusz vendég­játéka (fél 8). NÉPSZABADSÁG 1963. szeptember 24. kedd Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Taná­csa Kiss Károlynak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárának a munkásmozgalom­ban kifejtett több évtizedes te­vékenysége elismeréséül 60. szü­letésnapja alkalmából a Munka Érdemrend kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Jelen volt a kitüntetés át­adásánál Fehér Lajos, a kor­mány elnökhelyettese, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságánál­ osztályvezető­j­e. T­ranszf­ormátorrobbanás a Pécsi Hőerőműnél A vasárnapra virradó éjszaka a Pécsi Hőerőmű közelében levő ideiglenes transzformátorállomás egyik 640 kilovoltamper teljesít­ményű transzformátora, amely a környező felvonulási lakótelep épületeit látta el villamos energiá­val, felrobbant, a robbanást tűz követte. A helyszínre siető tűzol­tók járműfecskendővel, haboltó­anyaggal percek alatt megszün­tették a veszélyt. Sérülés nem történt. A robbanás körülményeinek vizsgálata folyik. Az anyagi kárt 16 000 forintra becsülik. Bátor autóbuszvezető hőstette egy londoni szállodatűznél Tűz ütött ki vasárnap a londoni Queensway­ hotelben. Mire észre­vették, és a tűzoltóságot értesítet­­ték, már láng- és füsttengerben úszott az egész szálloda. A háló­ingben, pizsamában menekülő vendégek között pánik tört ki. Egyetlen lakó őrizte meg lélek­jelenlétét: Alfred Burrows autó­buszvezető, aki megszervezte vi­déki utasainak, 30 süketnéma tu­ristának a kimentését. A hősként ünnepelt gépkocsi­­vezető egyenként vezette ki uta­sait a tűzből, de amikor világos­ban is meglátta, milyen mélység­be kellett leugrania a kifeszített tűzoltóponyvára, elszörnyedt: — Ha láttam volna, nem mer­tem volna meg se mozdulni... A tűznek négy halálos áldozata van. A MÁV közleménye A MÁV Vezérigazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy a dombóvár­i gyékényes­ vonalon Baté és Taszár állomás között hídépítés miatt szep­tember 25-én a Dombóvárról 11 óra 37 perckor induló, Kaposvárra 12 óra 07 perckor érkező 4002/B számú, Dom­bóvárról 11 óra 54 perckor induló és Kaposvárra 12 óra 25 perckor érkező 4012-es számú, Kaposvárról 9 óra 49 perckor induló, Gyékényesre 10 óra 19 perckor érkező 4045/A számú sze­mélyvonatok közlekedését átszállással bonyolítja le. Szép őszi idő A Meteorológiai Intézet jelenti: vár­ható időjárás ma estig, kevés felhő, eső nélkül. Helyenként reggeli köd, mérsékelt szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 23—25 fok között. A Duna vízállása hétfőn Buda­pestnél 209 centiméter. NAGY ÓRAVÁSÁR ! ÓRIÁSI VÁLASZTÉK MÁRKÁS KÜLFÖLDI KARÓRÁKBAN AZ ÓRA- ÉS ÉKSZERBOLTOKBAN V., Kossuth Lajos u. 4. Óraszaküzlet, VI., November 7-tér 4, VI., Lenin krt. 122. ei búcsúztattták dr. Halász Pál elvtársat Dr. Halász Pál egyetemi tanárt, az állam- és jogtudományok kandidátusát a párt- és az ifjú­sági szervezet képviselői, barátai, munkatársai hétfőn búcsúztatták a pécsi köztemetőben. A ham­­vasztás előtti gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt vettek Pécs, Budapest, Szeged tu­dományos életénél­, egyetemei­nek, felsőoktatási intézményei­nek képviselői, a tanítványok, a­­ pécsi egyetem hallgatói is. A pécsi tudományegyetem álla­m- és jogtudományi karának nevé­ben dr. Bihari Ottó dékán, az egyetem pártszervezetének részé­ről dr. Iváncsics Imre búcsúztatta az elhunytat. Tanítványai és a KISZ-szerve­­zet nevében Bruhácsi János, a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem jogi karának mun­katársa és az elhunyt barátai nevében dr. Névai László tan­székvezető egyetemi tanár mon­dott búcsúbeszédet.­­ Kreszán Lajos elvtársnak, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete központi vezető­sége elhunyt tagjának, a Ganz- MÁVAG szb-titkárának, ham­­vasztás előtti búcsúztatója szer­dán délután 3 órakor lesz a Ganz-MÁVAG Vörösmarty Mű­velődési Házában. (VIII. Gol­gota út 3.) — A SZOT elnöksége a magyar szervezett dolgozók nevében táviratban üdvözölte az Osztrák Szakszervezeti Szövetség V. kongresszusát. — Ötvennégy indiai technikus ér­kezett Csehszlovákiába, hogy három nagy gépgyárban gyakor­lati tapasztalatokat szerezzen. — Megkezdték az öttonnás ívfé­nyes kemencék gyártását a Vas­­kohászati Kemenceépítő Válla­latnál. A legújabb típusú ke­mencék elektronikus vezérléssel működnek; üzemzavar esetén egy század másodperc alatt műk­­­ködésbe lépnek a zavarelhárító műszerek és kijavítják a hibát. — Korszerű csatornahálózatot építenek Tatán, 20 millió forint költséggel. — Nyolc álarcos bandita tört be Londonban a Sunday Times épü­letébe és a lap pénztárából 7000 font sterlinget raboltak el. — Az észak-rhodesiai súlyos himlőjárványnak eddig 112 halá­los áldozata van. A járvány ter­jedésének oltással próbálnak gá­tat vetni. A kongói Kaszai tar­tományban még súlyosabb a himlőjárvány; itt eddig 210 em­ber halt meg. — Most jelent meg: Feleki Lász­ló: Homo sapiens. Vidám Köny­vek (Magvető). — Robles: A Ve­zúv. — Maupassant: Egy asz­­szony élete (Európa). — Varsá­nyi: Lengyel—magyar kisszótár (Akadémiai). — Radocsay: Gó­tikus festmények Magyarorszá­gon (Képzőművészeti). — Kato­na—Dömötör: Magyar borok — borvidékek (Mezőgazdasági). — Dr. Tímár Mátyás pénzügymi­niszter vezetésével hétfőn kül­döttség utazott Moszkvába, a KGST pénzügyi állandó bizott­ságának ülésére. — Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, aki a múlt héten meg­tekintette a brnói nemzetközi vásárt és meglátogatott néhány csehszlovák mezőgazdasági nagy­üzemet, hazaérkezett Csehszlo­vákiából. — A lengyel erdőügyi és faipari miniszter meghívására dr. Balas­sa Gyula miniszterhelyettessel, az Országos Erdészeti Főigazga­tóság vezetőjével az élén három­tagú erdészeti, faipari delegáció utazott Varsóba.­­ Az adatfeldolgozás gépesítésé­vel foglalkozó bemutatót Ko­vács István, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese nyitot­ta meg hétfőn a Technika Há­zában. — Az országgyűlési képviselők Baranya megyei csoportja hétfőn ülést tartott, amelyen — a többi között — a szolgáltatási és javí­tó ipar kérdéseiről tanácskozott. — A nemzetközi szlavista kong­resszus hétfőn Szófiában befejez­te munkáját. A magyar szlávis­­tákat a kongresszuson harminc­tagú küldöttség képviselte. — 6200 hallgató iratkozott be a budapesti TIT József Attila Szabadegyetemének 1963—64-es előadásaira, ezerrel több, mint tavaly. — Magyar árubemutató nyílt Bu­karestben. A tíz napig nyitva tartó kiállítás alatt üzleti tár­gyalásokra kerül sor a FER­­M­ION és a román külkereske­delmi vállalatok között. — Újabb Csepel gyártmányú bil­lenő tehergépkocsikat vásárolt Jugoszlávia a MOGÜRT útján. Száz magyar gyártmányú teher­gépkocsi indul Jugoszláviába. — Négyszázhetvenmillió évig utazott a világűrben a Felső- Voltában nemrég leesett nyolc­kilós súlyú meteorit, francia és amerikai tudósok megállapítása szerint. — A szombathelyi pályaudvar el­öregedett épületének teljes fel­újítása elkezdődött. A korszerű­sített épületben új érkezési csar­nok, kultúrváróterem és bisztró épül. — Várü­nnepséget rendezett va­sárnap az 500 éves döbröntei várban az MHS és a Hazafias Népfront pápai járási bizottsá­ga. Az ünnepségen több mint 2000 környékbeli fiatal vett részt. — Hármas összeütközés történt a japán Fukuoka városban, két vonat és egy teherautó között A szerencsétlenség következté­ben nyolc ember meghalt, 100 megsebesült. — A Tudomány és Technika ro­vat anyagtorlódás miatt maradt ki a mai számból. — A MAHART értesíti az utazóközön­séget, hogy tekintettel a jó időre, s a nagy érdeklődésre, a soroksári Du­­na-ágban Budapest Ferencvárosból a nyári menetrendben minden szomba­ton 14 óra 30 perckor induló járatot további intézkedésig közlekedteti.­­ Az ország első grafikai szakboltja pénteken nyílik meg a fővárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út 52. szám alatt. A Képcsarnok itt elsősorban rézkar­cokat és linókat hoz forgalomba, korlátozott mennyiségben. Helyreigazítás Lapunk szeptember 6-i számá­ban Fürdőváros fogyatékosságok­kal című cikkünkbe a szerző hi­bájából rossz adatok kerültek­. „Ma háromszor annyi látogatója van a budapesti fürdőknek, mint 1938-­ban volt” után a helyes szöveg a következő: „1961-ben hárommillió-kétszázezer látoga­tója volt a gőzfürdőknek, nyolc­­százezer a kádfürdőknek s több mint háromszázezer gyógyulni vágyó vette igénybe az iszapke­zelést.” Jelentkezzenek a károsultak! A Budapesti Rendőrfőkapitányság le­tartóztatta Jakab József és Molnár Andrásné (szül. Bodnár Anna) mis­kolci lakosokat, mert megloptak ittas embereket. Az eddigi megállapítások szerint az ittas emberektől főleg a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerület­ben pénzt, órát, gyűrűt, zálogcédulát és ruhaneműt loptak. A Budapesti Rendőrfőkapitányság kéri a károsultakat, akik nem tettek még feljelentést, hogy jelentkezzenek személyesen vagy írásban az V. kerü­let, Deák Ferenc utca 16. szám alatt (IV. emelet, 416-os szobában) vagy te­lefonon a 189—665-ös számon. STGPI. AUTOSMAMPOO Autók, motorkerékpárok fényezett felületeinek mosására kiváló! Az olajat, szennyeződést könnyen leoldja! ♦ Kapható a Háztartási Boltokban

Next