Népszabadság, 1963. október (21. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-01 / 229. szám
1963. október 1. kedd NÉPSZABADSÁG ÚJ ORVOSOK Most végzett orvosokat avattak szombaton Budapesten, Debrecenben és Szegeden. Nem voltam ott az avatóünnepségen, de láttam őket a televízió híradójában: ünnepélyesen, mosolyogva szorítottak kezet az egyetem rektorával, dékánjaival; búcsúztak hat szigorú és mégis vidám esztendőtől, az egyetemtől, amely nemcsak a diplomával járó tudást adta nekik, hanem emberré, szocialista emberré formálta őket. S mindannyian hallhattuk a híradó szövegét: a 390 budapesti általános orvosból 116-ot, a 67 fogorvosból pedig 13-at avattak summa cum laude minősítéssel. Debrecenben és Szegeden is sokan végeztek kitűnően. Ez a kitűnő bizonyítvány sok-sok áttanult nappalt és éjszakát takar, tanulást és tudást, amely minden pályán nagyon fontos, de az orvosoknál különösen, hiszen itt egyetlen hibás, rosszul tanult mozdulat emberéletbe kerülhet. Mondják az egyetemen, hogy a korábbi években is voltak kitűnően végzettek, de ilyen nagy számban még soha. Ez nagy megelégedéssel tölthet el valamenynyiünket, nemcsak azért, mert ma vagy holnap bármelyikünk beteg lehet, hanem azért is, mert kitűnik a törekvés: alapos, mély tudású fiatal orvosok kerülnek ki az egyetemekről. S ez már nem az egyén dolga, hanem a társadalom érdeke is: az élet minden területén megnyilvánul az a törekvés, hogy az emberek növeljék tudásukat, lépést tartsanak a kor követelményeivel. Az egyetemekről most kikerült orvosok túlnyomó többsége falvakba, vidéki városokba kerül, olyan helyekre, ahol már nagyonnagyon várják őket. Tudok falvakról, ahol évek óta készen áll az új rendelő és orvoslakás, csak az orvos hiányzik belőle. Ezeknek a falvaknak a népe jórészt saját erőből építette a rendelőt, az orvoslakást, talán nem is abból a kényelmi meggondolásból, hogy ne kelljen 8—10 kilométert szekereznie a betegnek, hanem elsősorban azért, mert ma már kulturáltabb a falvak népe, tudja, hogy az orvosra nemcsak életveszélyben van szüksége. S ha eddig üresek voltak ezek az orvosi rendelők, vagy csak hetenként egyszer rendelt bennük a szomszéd falu orvosa, nem azért volt ez így, mert az életbe kilépő, új orvosok többsége húzódozik a falutól. Igaz, néhány évvel ezelőtt ez még komoly probléma volt az egyetemeken, s ha ebben is változás történt, ha megváltozott a fiatalok felfogása, az elsősorban az egyetemek oktatóinak, párt- és ifjúsági szervezeteinek köszönhető. Ha még egyik-másik orvosegyetemi hallgató viszolyog is attól, hogy falura kell mennie, a közszellem, az egyetemi ifjúság felfogása általában e fiatalokat is arra ösztökéli, hogy fogadják el a felkínált vidéki állást. Ám mégis vannak betöltetlen orvosi státusok, üres rendelők, mert még mindig kevés az orvos. Kevés, noha évről évre emelkedik az orvosegyetemre felvett hallgatók száma, mind több és több pénzt fordít az állam az orvosképzésre. Nemcsak ösztöndíjak, szociális juttatások formájában, hanem a helyek számának a növelésében, a korszerű tudáshoz szükséges legkorszerűbb műszerek, taneszközök biztosításában is. De ne feledjük, országunk lakosságának mintegy 95 százaléka társadalombiztosításban részesül! Minden orvosnak nagyon sok a betege, nemcsak vidéken, hanem még a fővárosban is. Ez, persze, arra csábíthat egyes orvosokat, hogy engedjenek a gyógyítás színvonalából, s kevesebb időt szenteljenek egy-egy beteg vizsgálatára, kezelésére. De ha tapasztalni is ilyesmit, általában, túlnyomó többségük munkájában mégis az orvosi eskü érvényesül: mindenkor és mindenhol legjobb tudásukhoz híven, gyógyítják a beteget. A minap sokat beszélgettem egy 4000 lakosú község egyetlen orvosával. A napnak szinte nincs negyedórája, hogy ne keresnék, ne hívnák beteghez, s ebből következik, hogy nyugodt éjszakája is alig van. De egyetlen szóval sem panaszkodik: tíz éve orvos a községben, mindenki tiszteli, szereti, s ő is hivatásának él. Az ilyen önfeláldozó, hivatása magaslatán élő ember munkáját tulajdonképp meg sem lehet fizetni. S ha akadnak is kifogásolnivalók, alkalmanként szóvá tett visszásságok néhány orvosnál — orvosaink munkája általában elismerésre méltó. Előfordul újságokban, magánbeszélgetésekben, hogy kifogásoljuk egyik-másik orvos magatartását: „anyagias”, „aki nem fizet, azt lerázza magáról” stb. Persze hogy vannak ilyen orvosok is, mint ahogy az élet minden területén vannak olyan emberek, akiknek erkölcsisége a követelmények alatt áll. Mégis az a tény, hogy szóvá tesszük ezeket, hogy szembeötlenek ezek a jelenségek, mutatja: az orvos és a beteg viszonyában új etika alakult ki, amelyet nemcsak a betegek, hanem az orvosok többsége is magáévá tesz. Éppen ez az új etika hozza felszínre a kifogásolható magatartást. Még a kora nyáron történt, hogy bíráltuk egy balatonalmádi orvos valóban felháborító magatartását. Szerkesztőségünk soha annyi levelet nem kapott orvosoktól, mint ezt a cikket követően. Felháborodva adtak hangot annak a véleményüknek, hogy egyszerűen nem tekintik közéjük valónak, nem nézik orvosnak az olyan embert, aki kapzsiságból betegének a halálára spekulál. És teljesen megértem a levélíró orvosokat, mert van más példa is. Egy ismerősöm gyermekét megoperálták, s ő a műtétet követően postán pénzt küldött az operáló orvosnak, hálája csekély jeléül. Az orvos ugyancsak postán visszaküldte a pénzt. Ilyen orvosok is vannak, s épp az a lényeg, hogy az orvos — anélkül, hogy pénzt várna — mindig tudása legjavát adja. Kissé elkanyarodott a tollam a most végzett orvosoktól, bár aligha kétséges, hogy az orvos és a beteg viszonyában kialakult új etikával gyakran találkoznak majd ők is. Köti őket ehhez mindaz, amit az egyetemen az orvosi kötelességtudással kapcsolatban tanultak, és köti őket az esküjük is. De az eskü továbbmegy morális kérdéseknél. Az orvosi magatartáson, a mindennapos gyógyító munkán túl még egy terhet, kötelességet rak az orvosok vállaira, hogy tovább tanuljanak, szüntelenül képezzék magukat, gyarapítsák tudásukat. Mert ma, a mérföldes léptekkel haladó világban elmaradhat, néhány év alatt kifejezetten gyenge orvossá válhat az, aki csak az egyetemi tanulmányaiból akar megélni. A fiatal orvosok különösen hajlamosak rá — mint általában az egyetemi padból kikerültek —, hogy megunva a 18 esztendős magolást, beleunva a hosszú-hosszú tanulásba, félretegyék a könyveket, s, úgymond, csak a gyakorlatnak éljenek. Ez is nagyon fontos, persze, hiszen csak könyvből egyetlen mesterséget sem lehet megtanulni. Mégsem kerülhetnek a könyvek a fiókok mélyére; már most, pályájuk kezdetén fel kell ébreszteniük önmagukban az igényt, hogy rendszeresen figyelemmel kísérjék az orvostudományok előrehaladását, legújabb eredményeit, s hasznosítsák is azokat mindennapi gyakorlati munkájukban. Az új, most végzett fiatal orvosokat nagyon várják az életben. Várják őket úgy is, mint a gyógyítás mestereit, úgy is, mint olyan embereket, akik új egyetemeink új szellemében nevelkedtek, s akik egyben fáradhatatlan katonái lesznek egy-egy helység közéletének. A hivatástudattól, a hivatásbeli ambícióktól eltelve léptek ki ezek a fiatal emberek az egyetem kapujáól, de ez sem feledtetheti velük,hogy lakóhelyük közéletében is szerepet kell vállalniuk. Hiszen az orvos naponta rengeteg emberrel érintkezik, s az ő szavára, tanácsára nagyon hallgatnak az emberek. Műveltségükkel, tekintélyükkel sokat tehetnek egy-egy falu vagy város szebb jövőjéért. Bizonyos, hogy az egyetemen tanult társadalmi ismereteket a közéleti tevékenységükben is jól tudják majd hasznosítani. Vége tehát számukra a szigorú egyetemi éveknek, amikor félévenként a vizsgákon számot kellett adniuk, mit tanultak, mit tudnak. Az élet, a gyakorlat azonban mindig szigorúbb, többet követel,mint egy-egy vizsga. Kívánjuk a most végzett orvosoknak, hogy feleljenek meg e sokrétű követelménynek. Szabó László Ünnepségek a fegyveres erők napján Országszerte ünnepieseményeken emlékeztek meg vasárnap a fegyveres erők napjáról. A pákozdi emlékműnél koszorúzási ünnepséget rendeztek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága képviseletében Gyenge Károly, a megyei pártbizottság titkára, Stéger Ferenc, a Székesfehérvári Városi Pártbizottság titkára és Senkár István, a Székesfehérvári Járási Pártbizottság titkára koszorúzott. A tanácsok részéről Bujdosó Imre, a Fejér megyei Tanács vb-elnöke, dr. Tilinger István, a Székesfehérvári Városi Tanács vbelnöke és Simon János, a Székesfehérvári Járási Tanács vb-elnökhelyettese helyezett koszorút az emlékműre. A magyar néphadsereg képviseletében Kutika Károly vezérőrnagy, Martics Pál vezérőrnagy és Masszi Ferenc ezredes koszorúztak. Ugyancsak elhelyezték koszorújukat az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok, a Fejér megyei fegyveres testületek, a megyei KISZ-bizottság, a Szakszervezetei Fejér megyei Tanácsa, a tömegszervezetek, a Pákozdi Községi Tanács képviselői, valamint a pákozdi úttörők. Vácott eseményekben gazdag diák—katona találkozót rendeztek. Ifjúsági találkozót és honvédelmi sportnapot rendeztek vasárnap a győrvári csata színhelyén. A változatos műsorban volt repülőmodell- és vitorlázóbemutató, ejtőernyős ugrás, műrepülés, motoros ügyességi és terepverseny, s jó szórakozási lehetőséget nyújtottak a kulturális, valamint a sportrendezvények. Szombathelyen a fegyveres erők alakulatai díszszemlét tartottak; a város úttörői az ellenforradalom idején hősi halált halt névadójuk, Magyar László emléktábláján koszorút helyeztek el. A fegyveres erők napja alkalmából ünnepi események zajlottak le az ország más vidékein is. Vasárnap este Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, dr. Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke, a Politikai Bizottság póttagja, Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Pap János belügyminiszter, Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka s több más közéleti személyiség. Részt vett a fogadáson a néphadsereg több tábornoka és parancsnoka. Ott voltak a társ fegyveres testületek, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetői, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, továbbá a munkásőrség országos parancsnokságának vezető beosztású munkatársai. Megjelentek a fogadáson a Budapesten akkreditált katonai és légügyi attasék, valamint — K. I. Provalov vezérezredessel az élen — az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának magas rangú képviselői. 3 * Ma 14 éve, 1949. október 1-én zajlott le a kínai nép történelmének legjelentősebb eseménye: Pekingben ünnepélyesen kihirdették a Kínai Népköztársaság megalakulását és beiktatták a központi népi kormányt. Ez az esemény a nép hosszú harcainak több évtizedes szakaszát zárta le. A húszas évek elején fellendült Kínában a munkásmozgalom, s 1921 július elsején megtartották a Kínai Kommunista Párt első országos kongresszusát. Ezzel alapvető változás indult meg a kínai hazafiaknak az angol—amerikai—japán imperializmus ellen vívott küzdelmében. A kínai kommunisták az egész nép összefogását hirdették azzal a céllal, hogy hazájukat felszabadítsák az imperialista hatalmak befolyása és a hazai reakció feudális uralma alól. Miután a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang a reakció mellé pártolt, a Kínai Kommunista Párt maradt az országban az egyetlen erő, amely következetesen szolgálta a feudális-tökésellenes küzdelem eszméjét. Amikor pedig a japán hódítók 1931—32-ben betörtek Észak-Kínába és Sanghajba, a kommunisták köré tömörült fegyveres alakulatok képezték az ellenállás bázisát. A felszabadulásért folytatott küzdelem nagyszerű hőstettekre lelkesítette a népet. A történelem egyik legnagyobb hadművelete, a Hosszú menetelés során a népi hadsereg forradalmasította az ország nagyobbik részét, s létszámban, fegyelemben, harci tapaisztalatokban megerősítette sorait. Döntő fordulatot jelentett a kínai nép harcában az a csapás, amelyet a szovjet csapatok 1945 őszén mértek a japán imperializmus szárazföldi erőire. Miközben a szovjet hadsereg megsemmisítette az egymilliós japán kvantunghadsereget, a kínai népi felszabadító hadsereg is nagy támadást indított, és két hónap alatt 197 várost szabadított fel. A második világháború befejezése nem hozta meg azonban a békét és a teljes felszabadulást a kínai népnek. Alig egy évvel később a Kuomintang provokációi nyomán polgárháború tört ki. A három esztendeig tartó harc a Csang Kaj-sek-klikk teljes vereségével és a felszabadító hadsereg győzelmével végződött. A felszabadult ország népe a szocializmus építésének útjára lépett. Az azóta eltelt 14 esztendőben a kínai nép a szocialista országok közösségének tagjaként nagy erőfeszítéseket tett, és elismerésre méltó eredményeket ért el a múlt maradványainak felszámolásában, az új társadalom építésében. Annál sajnálatosabb körülmény, hogy a kínai vezetők az utóbbi években letértek a marxizmus—leninizmus következetes alkalmazásának útjáról, szembefordultak a nemzetközi kommunista mozgalom közösen kidolgozott irányvonalával, és ezzel súlyos károkat okoznak mind a kínai népnek, mind a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. A világ kommunista és munkáspártjaiban, a békeszerető népekben él a remény, hogy a kínai vezetők feladják hibás nézeteiket, és ismét visszatérnek azokhoz az eszmékhez, amelyeket az 1957. és 1960. évi moszkvai nyilatkozatokban maguk is vallottak. A magyar nép mindenkor őszinte elismeréssel adózik a kínai nép hősi küzdelmeinek, nagy rokonszenvvel kíséri áldozatos építőmunkáját. A többi szocialista országgal együtt minden támogatást megadunk a Kínai Népköztársaságnak jogos nemzetközi követeléseinek kivívásában is, ahogy ezt a legutóbb Moszkvában aláírt magyar—szovjet közös közlemény is kifejezte. Felszabadulása ünnepén őszintén kívánjuk a hős kínai népnek, hogy a jövőben is minél nagyobb eredményeket érjen el népgazdaságának megerősítésében, a szocializmus építésében, a békés alkotó munka minden területén. * * Magyar államférfiak üdvözlő távirata kínai államférfiakhoz MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének, LIU SAO-CSI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, CSU TE elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése állandó bizottsága elnökének, CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének Peking A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 14. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány és az egész magyar nép nevében üdvözletünket, jókívánságainkat küldjük Önöknek és a nagy kínai népnek. A kínai forradalom győzelme, a népi hatalom létrejötte megnyitotta a kínai nép előtt a felemelkedés útját, a szocialista társadalom felépítéséhez vezető utat. A szocialista építés ügye, az imperializmus elleni általános küzdelem érdeke összefűzi országainkat, népeinket, őszintén óhajtjuk, hogy kapcsolataink a népeink közötti barátság útján, a marxizmus-leninizmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében fejlődjenek. Nagy nemzeti ünnepük alkalmából sikereket kívánunk a testvéri kínai népnek. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, KADÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter Csen Ji kínai külügyminisztert, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetséget, a KISZ központi bizottsága pedig a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságát üdvözölte táviratban. (MTI) Csütörtökön és pénteken ülést tart a Szakszervezetek Országos Tanácsa Csütörtökre és péntekre összehívták a Szakszervezetek Országos Tanácsának ülését. A tanácsülés első napján megtárgyalják az 1963. évi népgazdasági terv teljesítésének, valamint a télre való felkészülésnek a feladatait. A második napon a szakszervezetek nevelő munkája szerepel a tanácsülés napirendjén. Az elnökség beszámolóit Beckl Sándor és Bugár Jánosné, a SZOT titkárai terjesztik elő.