Népszabadság, 1963. október (21. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-01 / 229. szám

1963. október 1. kedd NÉPSZABADSÁG ÚJ ORVOSOK Most végzett orvosokat avattak szombaton Budapesten, Deb­recenben és Szegeden. Nem vol­tam ott az avatóünnepségen, de láttam őket a televízió híradójá­ban: ünnepélyesen, mosolyogva szorítottak kezet az egyetem rek­torával, dékánjaival; búcsúztak hat szigorú és mégis vidám esz­tendőtől, az egyetemtől, amely nemcsak a diplomával járó tu­dást adta nekik, hanem emberré, szocialista emberré formálta őket. S mindannyian­ hallhattuk a hír­adó szövegét: a 390 budapesti általános orvosból 116-ot, a 67 fogorvosból pedig 13-at avattak summa cum laude minősítéssel. Debrecenben és Szegeden is so­kan végeztek kitűnően. Ez a kitű­nő bizonyítvány sok-sok áttanult nappalt és éjszakát takar, tanu­lást és tudást, amely minden pá­lyán nagyon fontos, de az orvo­soknál különösen, hiszen itt egyetlen hibás, rosszul tanult mozdulat emberéletbe kerülhet. Mondják az egyetemen, hogy a korábbi években is voltak kitű­nően végzettek, de ilyen nagy számban még soha. Ez nagy meg­elégedéssel tölthet el valameny­­nyiünket, nemcsak azért, mert ma vagy holnap bármelyikünk beteg lehet, hanem azért is, mert kitűnik a törekvés: alapos, mély tudású fiatal orvosok kerülnek ki az egyetemekről. S ez már nem az egyén dolga, hanem a tár­sadalom érdeke is: az élet minden területén megnyilvánul az a törekvés, hogy az emberek nö­veljék tudásukat, lépést tartsanak a kor követelményeivel. Az egyetemekről most kikerült orvosok túlnyomó többsége falvakba, vidéki városokba kerül, olyan helyekre, ahol már nagyon­­nagyon várják őket. Tudok fal­vakról, ahol évek óta készen áll az új rendelő és orvoslakás, csak az orvos hiányzik belőle. Ezek­nek a falvaknak a népe jórészt saját erőből építette a rendelőt, az orvoslakást, talán nem is ab­ból a kényelmi meggondolásból, hogy ne kelljen 8—10 kilométert szekereznie a betegnek, hanem el­sősorban azért, mert ma már kul­turáltabb a falvak népe, tudja, hogy az orvosra nemcsak élet­veszélyben van szüksége. S ha eddig üresek voltak ezek az or­vosi rendelők, vagy csak heten­ként egyszer rendelt bennük a szomszéd falu orvosa, nem azért volt ez így, mert az életbe ki­lépő, új orvosok többsége húzódo­zik a falutól. Igaz, néhány évvel ezelőtt ez még komoly probléma volt az egyetemeken, s ha ebben is változás történt, ha megváltozott a fiatalok felfogása, az elsősorban az egyetemek oktatóinak, párt- és ifjúsági szervezeteinek köszön­hető. Ha még egyik-másik orvos­­egyetemi hallgató viszolyog is at­tól, hogy falura kell mennie, a közszellem, az egyetemi ifjúság felfogása általában e fiatalokat is arra ösztökéli, hogy fogadják el a felkínált vidéki állást. Ám mégis vannak betöltetlen orvosi státusok, üres rendelők, mert még mindig kevés az orvos. Kevés, noha évről évre emelkedik az orvosegyetemre felvett hall­gatók száma, mind több és több pénzt fordít az állam az orvos­képzésre. Nemcsak ösztöndíjak, szociális juttatások formájában, hanem a helyek számának a nö­velésében, a korszerű tudáshoz szükséges legkorszerűbb műsze­rek, taneszközök biztosításában is. De ne feledjük, országunk lakos­ságának mintegy 95 százaléka tár­sadalombiztosításban részesül! Minden orvosnak nagyon sok a betege, nemcsak vidéken, hanem még a fővárosban is. Ez, persze, arra csábíthat egyes orvosokat, hogy engedjenek a gyógyítás szín­vonalából, s kevesebb időt szen­teljenek egy-egy beteg vizsgála­tára, kezelésére. De ha tapasztal­ni is ilyesmit, általában, túlnyo­mó többségük munkájában mégis az orvosi eskü érvé­nyesül: mindenkor és mindenhol legjobb tudásukhoz híven, gyó­gyítják a beteget. A minap sokat beszélgettem egy 4000 lakosú köz­ség egyetlen orvosával. A napnak szinte nincs negyedórája, hogy ne keresnék, ne hívnák beteghez, s ebből következik, hogy nyugodt éjszakája is alig van. De egyetlen szóval sem panaszkodik: tíz éve orvos a községben, mindenki tisz­teli, szereti, s ő is hivatásának él. Az ilyen önfeláldozó, hivatása magaslatán élő ember munkáját tulajdonképp meg sem lehet fizet­ni. S ha akadnak is kifogásolni­valók, alkalmanként szóvá tett visszásságok néhány orvosnál — orvosaink munkája általában el­ismerésre méltó. Előfordul újságokban, magán­­beszélgetésekben, hogy kifo­gásoljuk egyik-másik orvos ma­gatartását: „anyagias”, „aki nem fizet, azt lerázza magáról” stb. Persze hogy vannak ilyen orvo­sok is, mint ahogy az élet min­den területén vannak olyan em­berek, akiknek erkölcsisége a kö­vetelmények alatt áll. Mégis az a tény, hogy szóvá tesszük eze­ket, hogy szembeötlenek ezek a jelenségek, mutatja: az orvos és a beteg viszonyában új etika ala­kult ki, amelyet nemcsak a be­tegek, hanem az orvosok többsége is magáévá tesz. Éppen ez az új etika hozza felszínre a kifogásol­ható magatartást. Még a kora nyáron történt, hogy bíráltuk egy balatonalmádi orvos valóban fel­háborító magatartását. Szerkesz­tőségünk soha annyi levelet nem kapott orvosoktól, mint ezt a cik­ket követően. Felháborodva ad­tak hangot annak a véleményük­nek, hogy egyszerűen nem tekin­tik közéjük valónak, nem nézik orvosnak az olyan embert, aki kapzsiságból betegének a halálá­ra spekulál. És teljesen megértem a levélíró orvosokat, mert van más példa is. Egy ismerősöm gyer­mekét megoperálták, s ő a műtétet követően postán pénzt küldött az operáló orvosnak, hálája csekély jeléül. Az orvos ugyancsak pos­tán­­ visszaküldte a pénzt. Ilyen orvosok is vannak, s épp az a lényeg, hogy az orvos — anélkül, hogy pénzt várna — mindig tu­dása legjavát adja. Kissé elkanyarodott a tollam a most végzett orvosoktól, bár aligha kétséges, hogy az orvos és a beteg viszonyában kialakult új etikával gyakran találkoznak majd ők is. Köti őket ehhez mind­az, amit az egyetemen az orvosi kötelességtudással kapcsolatban tanultak, és köti őket az esküjük is. De az eskü továbbmegy mo­rális kérdéseknél. Az orvosi ma­gatartáson, a mindennapos gyó­gyító munkán túl még egy terhet, kötelességet rak az orvosok vál­­laira, hogy tovább tanuljanak, szüntelenül képezzék magukat, gyarapítsák tudásukat. Mert ma, a mérföldes léptekkel haladó vi­lágban elmaradhat, néhány év alatt kifejezetten gyenge orvossá válhat az, aki csak az egyetemi tanulmányaiból akar megélni. A fiatal orvosok különösen hajla­mosak rá — mint­ általában az egyetemi padból kikerültek —, hogy megunva a 18 esztendős ma­golást, beleunva a hosszú-hosszú tanulásba, félretegyék a könyve­ket, s, úgymond, csak a gyakor­­­­latnak éljenek. Ez is nagyon fon­tos, persze, hiszen csak könyvből egyetlen mesterséget sem lehet megtanulni. Mégsem kerülhetnek a könyvek a fiókok mélyére; már most, pályájuk kezdetén fel kell ébreszteniük önmagukban az igényt, hogy rendszeresen figye­lemmel kísérjék az orvostudomá­nyok előrehaladását, legújabb eredményeit, s hasznosítsák is azokat mindennapi gyakorlati munkájukban. Az új, most végzett fiatal or­vosokat nagyon várják az élet­ben. Várják őket úgy is, mint a gyógyítás mestereit, úgy is, mint olyan embereket, akik új egyete­meink új szellemében nevelked­tek, s akik egyben fáradhatatlan katonái lesznek egy-egy helység közéletének. A hivatástudattól, a hivatásbeli ambícióktól eltelve léptek ki ezek a fiatal emberek az egyetem kapujáól, de ez sem feledtetheti velük,­hogy lakóhe­lyük közéletében is szerepet kell vállalniuk. Hiszen az orvos na­ponta rengeteg emberrel érintke­zik, s az ő szavára, tanácsára na­gyon hallgatnak az emberek. Mű­veltségükkel, tekintélyükkel so­kat tehetnek egy-egy falu vagy város szebb jövőjéért. Bizonyos, hogy az egyetemen tanult társa­dalmi ismereteket a közéleti tevé­kenységükben is jól tudják majd hasznosítani. Vége tehát számukra a szigorú egyetemi éveknek, amikor félévenként a vizsgákon számot kellett adniuk, mit tanultak, mit tudnak. Az élet, a gyakorlat azon­ban mindig szigorúbb, többet kö­vetel,­­mint egy-egy vizsga. Kí­vánjuk a most végzett orvosok­nak, hogy feleljenek meg e sok­rétű követelménynek. Szabó László Ünnepségek a fegyveres erők napján Országszerte ünnepi­­eseménye­­ken emlékeztek meg vasárnap a fegyveres erők napjáról. A pá­­kozdi emlékműnél koszorúzási ünnepséget rendeztek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér me­gyei Bizottsága képviseleté­ben Gyenge Károly, a megyei pártbizottság titkára, Stéger Fe­renc, a Székesfehérvári Városi Pártbizottság titkára és Senkár István, a Székesfehérvári Járási Pártbizottság titkára koszorúzott. A tanácsok részéről Bujdosó Im­re, a Fejér megyei Tanács vb-el­­nöke, dr. Tilinger István, a Szé­kesfehérvári Városi Tanács vb­­elnöke és Simon János, a Székes­­fehérvári Járási Tanács vb-elnök­­helyettese helyezett koszorút az emlékműre. A magyar néphadse­reg képviseletében Kutika Ká­roly vezérőrnagy, Martics Pál ve­zérőrnagy és Masszi Ferenc ezre­des koszorúztak. Ugyancsak el­helyezték koszorújukat az ideigle­nesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok, a Fejér megyei fegyveres testületek, a megyei KISZ-bizottság, a Szakszervezetei­ Fejér megyei Tanácsa, a tömeg­szervezetek, a Pákozdi Községi Tanács képviselői, valamint a pákozdi úttörők. Vácott eseményekben gazdag diák—katona találkozót rendez­tek. Ifjúsági találkozót és honvé­delmi sportnapot rendeztek va­sárnap a győrvári csata színhe­lyén. A változatos műsorban volt repülőmodell- és vitorlázóbemu­tató, ejtőernyős ugrás, műrepülés, motoros ügyességi és terepver­seny, s jó szórakozási lehetőséget nyújtottak a kulturális, valamint a sportrendezvények. Szombathelyen a fegyveres erők alakulatai díszszemlét tartottak; a város úttörői az ellenforradalom idején hősi halált halt névadó­juk, Magyar László emléktáblá­ján koszorút helyeztek el. A fegyveres erők napja alkal­mából ünnepi események zajlot­tak le az ország más vidékein is. Vasárnap este Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisz­ter, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, dr. Ajtai Miklós, az Országos Terv­hivatal elnöke, a Politikai Bizott­ság póttagja, Losonczi Pál föld­művelésügyi miniszter, Pap János belügyminiszter, Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsno­ka s több más közéleti személyi­ség. Részt vett a fogadáson a néphadsereg több tábornoka és parancsnoka. Ott voltak a társ fegyveres testületek, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség ve­zetői, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügy­minisztérium, továbbá a munkás­őrség országos parancsnokságá­nak vezető beosztású munkatár­sai. Megjelentek a fogadáson a Bu­dapesten akkreditált katonai­­ és légügyi attasék, valamint — K. I. Provalov vezérezredessel az élen — az ideiglenesen Magyarorszá­gon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának magas rangú képviselői. 3 * Ma 14 éve, 1949. október 1-én­­ zajlott le a kínai nép történelmé­­­­nek legjelentősebb eseménye: Pe­­­­kingben ünnepélyesen kihirdették­­ a Kínai Népköztársaság megala­­­­kulását és beiktatták a központi népi kormányt. Ez az esemény a nép hosszú harcainak több évtizedes szaka­szát zárta le. A húszas évek ele­­j­­én fellendült Kínában a mun­kásmozgalom, s 1921 július else­jén megtartották a Kínai Kom­munista Párt első országos kong­resszusát. Ezzel alapvető változás indult meg a kínai hazafiaknak az angol—amerikai—japán impe­rializmus ellen vívott küzdelmé­ben. A kínai kommunisták az egész nép összefogását hirdették azzal a céllal, hogy hazájukat fel­szabadítsák az imperialista hatal­mak befolyása és a hazai reakció feudális uralma alól. Miután a Csang Kaj-sek­ vezet­te Kuomintang a reakció mellé pártolt, a Kínai Kommunista Párt maradt az országban az egyetlen­­ erő, amely következetesen szol­gálta a feudális-tökésellenes küz­delem eszméjét. Amikor pedig a japán hódítók 1931—32-ben betör­tek Észak-Kínába és Sanghajba, a kommunisták köré tömörült fegyveres alakulatok képezték az ellenállás bázisát. A felszabadulásért folytatott küzdelem nagyszerű hőstettekre lelkesítette a népet. A történelem egyik legnagyobb hadművelete, a Hosszú menetelés során a népi hadsereg forradalmasította az or­szág nagyobbik részét, s létszám­ban, fegyelemben, harci tapaiszta­­latokban megerősítette sorait.­­ Döntő fordulatot jelentett a kínai­­ nép harcában az a csapás, ame­­­­lyet a szovjet csapatok 1945 őszén mértek a japán imperializmus szárazföldi erőire. Miközben a szovjet hadsereg megsemmisítet­te az egymilliós japán kvantung­­hadsereget, a kínai népi felszaba­dító hadsereg is nagy támadást indított, és két hónap alatt 197 várost szabadított fel. A második világháború befeje­zése nem hozta meg azonban a békét és a teljes felszabadulást a kínai népnek. Alig egy évvel később a Kuomintang provokációi nyomán polgárháború tört ki. A három esztendeig tartó harc a Csang Kaj-sek-klikk teljes vere­ségével és a felszabadító hadse­reg győzelmével végződött. A felszabadult ország népe a szocializmus építésének útjára lépett. Az azóta eltelt 14 eszten­dőben a kínai nép a szocialista országok közösségének tagjaként nagy erőfeszítéseket tett, és el­ismerésre méltó eredményeket ért el a múlt maradványainak fel­számolásában, az új társadalom építésében. Annál sajnálatosabb körülmény, hogy a kínai vezetők az utóbbi években letértek a m­arxizmus—leninizmus követke­zetes alkalmazásának útjáról, szembefordultak a nemzetközi kommunista mozgalom közösen kidolgozott irányvonalával, és ez­zel súlyos károkat okoznak mind a kínai népnek, mind a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galomnak. A világ kommunista és munkáspártjaiban, a békesze­rető népekben él a remény, hogy a kínai vezetők feladják hibás né­zeteiket, és ismét visszatérnek azokhoz az eszmékhez, amelye­ket az 1957. és 1960. évi moszk­vai nyilatkozatokban maguk is vallottak. A magyar nép mindenkor őszinte elismeréssel adózik a kí­nai nép hősi küzdelmeinek, nagy rokonszenvvel kíséri áldozatos építőmunkáját. A többi szocialis­ta országgal együtt minden támo­gatást megadunk a Kínai Nép­­köztársaságnak jogos nemzetközi követeléseinek kivívásában is, ahogy ezt a legutóbb Moszkvá­ban aláírt magyar—szovjet közös közlemény is kifejezte. Felszabadulása ünnepén őszin­tén kívánjuk a hős kínai népnek, hogy a jövőben is minél nagyobb eredményeket érjen el népgazda­ságának megerősítésében, a szo­cializmus építésében, a békés alkotó munka minden területén. * * Magyar államférfiak üdvözlő távirata kínai államférfiakhoz MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének, LIU SAO-CSI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, CSU TE elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése állandó bizottsága elnökének, CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének Peking A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 14. évfordulója alkalmá­ból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás­­paraszt kormány és az egész magyar nép nevében üdvözletünket, jó­kívánságainkat küldjük Önöknek és a nagy kínai népnek. A kínai forradalom győzelme, a népi hatalom létrejötte megnyi­totta a kínai nép előtt a felemelkedés útját, a szocialista társadalom felépítéséhez vezető utat. A szocialista építés ügye, az imperializmus elleni általános küzdelem érdeke összefűzi országainkat, népeinket, őszintén óhajtjuk, hogy kapcsolataink a népeink közötti barátság útján, a marxizmus-leninizmus elvei alapján, a proletár internacio­nalizmus szellemében fejlődjenek. Nagy nemzeti ünnepük alkalmából sikereket kívánunk a testvéri kínai népnek. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, KADÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter Csen Ji kínai külügyminisztert, a Szakszervezetek Országos Tanácsának el­nöksége a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetséget, a KISZ köz­ponti bizottsága pedig a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség köz­ponti bizottságát üdvözölte táviratban. (MTI) Csütörtökön és pénteken ülést tart a Szakszervezetek Országos Tanácsa Csütörtökre és péntekre össze­hívták a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának ülését. A tanácsülés első napján meg­tárgyalják az 1963. évi népgazda­sági terv teljesítésének, valamint a télre való felkészülésnek a fel­adatait. A második napon a szak­­szervezetek nevelő munkája sze­repel a tanácsülés napirendjén. Az elnökség beszámolóit Beckl Sándor és Bugár Jánosné, a SZOT titkárai terjesztik elő.

Next