Népszabadság, 1963. november (21. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-01 / 256. szám

1963. november 1. péntek NÉPSZABADSÁG Az MSZMP Központi Bizottságának távirata a Marokkói KP Központi Bizottságához Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága vala­mennyi magyar kommunista­­ nevében forró üdvözletét küldi Önök­nek, pártjuk minden tagjának a Marokkói Kommunista Párt meg­alakulásának 20. évfordulója alkalmából. A Marokkói Kommunista Párt megalakulása óta következetesen harcol a gyarmati rendszer és maradványainak felszámolásáért, a nemzeti függetlenségért, a demokratikus szabadságjogok kiszélesíté­séért, az ország társadalmi haladásáért, a békéért és szocializmusért. A Marokkói Kommunista­ Pártnak a nép, a haza érdekében ki­fejtett háborúellenes,­bátor és áldozatos erőfeszítéseire a reakció az elmúlt napokban a párt több vezetőjének, köztük Ali Jata elvtárs­nak elhurcolásával válaszolt. Pártunk és dolgozó népünk mélysége­sen elítéli a marokkói reakciónak ezt a tettét, és ugyanakkor test­véri szolidaritásáról biztosítja pártjukat, és annak börtönben síny­lődő hű fiait. Ezen a napon, amikor a reakció támadásai közepette ünnepük pártjuk­­megalakításának 20. évfordulóját, fogadják, Elvtársak, test­véri együttérzésünk és igazságos harcuk győzelmébe vetett hitünk és jókívánságaink kifejezését. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Moszkvai tudósítónk telefonjelentése: Nagyarányú szovjet segítség az afroázsiai országoknak Moszkva, október 31. Szemjon Szkacskov miniszter, a Szovjetunió Külföldi Gazdasági Kapcsolatai Állami Bizottságá­nak elnöke sajtókonferencián adott tájékoztatást arról a se­gítségről, amelyet a Szovjetunió nyújt Ázsia és Afrika országai­nak. A Szovjetunió gazdasági és műsza­ki segítségével eddig 480 ipari vállalat, egészségügyi és kulturális intézmény épült fel a függetlenségüket nemrég elnyert országokban; az erre fordított hosszú lejáratú hitelek összege eléri a hárommilliárd rubelt. Szovjet segítséggel épült fel 30 gépgyár és fémmű, 20 olajfeldol­gozó, 20 erőmű, 43 könnyű- és élelmiszeripari üzem. Egyedül 1963-ban 27 vegyipari üzem épí­tése fejeződött be. Szkacskov elvtárs részletesen beszámolt a Szovjetunió segítsé­gével folyó legnagyobb méretű külföldi építkezésekről. Beszélt az asszuáni nagygátról, majd meg­említette, hogy a Szovjetunió hathatós segítségével megkezdő­dött Afganisztán vegyiparának, műtrágyagyártásának, petrolké­miai létesítményeinek kiépítése. A szovjet kormány elhatározta, segítséget nyújt Ceylon acél- és gumiiparának megteremtésében. Ceylon a jelentős kaucsukexpor­­táló államok közé tartozik, eddig azonban kénytelen volt gumit importálni. Szkacskov elvtárs beszámolt az Indiában folyó olajkutatásról is: — Ma már ismeretes, hogy a nyugati monopóliumok hosszú ideig visszatartották India olaj­iparának fejlődését. Célzatos hí­reket terjesztettek az indiai föld „olajszegénységéről”. A szovjet szakembereknek, akik román spe­cialistákkal működtek együtt, si­került új, igen értékes indiai olaj­­lelőhelyekre bukkanniuk. Ered­ményes volt a szovjet geológusok kutatómunkája az EAK-ban és a Szíriai Arab Köztársaságban is. Afganisztánban nagy földgázkész­leteket találtak, és jó eredmé­nyekkel biztatnak a szovjet geoló­gusok kutatásai Maliban és Pa­kisztánban is. A Szovjetunió által folyósított hitelekkel kapcsolatban aláhúzta: ezeknek évi kamatai rendkívül alacsonyak, csak ritkán haladják meg a 2,5 százalékot, s az érintett országoknak lehetőségük van rá, hogy tartozásaikat hagyományos exportcikkekkel egyenlítsék ki. Szkacskov elvtárs elmondotta: az imperialista propaganda min­den lehetőséget megragad, hogy befeketítse a szovjet segítséget. Az egyik legnagyobb New York-i napilap például nemrégiben azt a hírt terjesztette, hogy a Szovjet­unió hókotró gépek vásárlására kényszerítette Guineát, ahol a ha­vat nem is ismerik. Hamarosan kiderült, hogy a „hókotró gépek” valójában a mocsarak lecsapolá­­sánál használt gépi berendezések. — Vannak, akik arról kesereg­nek — mondta végezetül —, hogy a szovjet segítség állítólag nem jelent valódi támogatást a gyar­mati örökségek felszámolásához. Ahhoz, hogy válaszoljunk erre, elegendő, ha idézzük azt, amit Sekou Touré és Nasszer elnök, Hané Szelasszié császár és Mo­hamed Zahir sah, afgán király s a súlyos gyarmati örökség meg­szüntetésén munkálkodó országok sok más vezetője mondott a szov­jet segítségről. Afrikában és Ázsiában jól tudják, hogy a Szov­jetunió — amely sohasem tartott igényt arra, hogy társtulajdonosa vagy haszonélvezője legyen a megépített üzemeknek — önzet­len és minden feltételtől mentes segítséget nyújt a függetlenség megszilárdításához, a gazdasági fellendüléshez és a nép életszín­vonalának emeléséhez. Vajda Péter Árcsökkentés Csehszlovákiában November 1-től Csehszlovákiá­ban csökkentik néhány árucikk kiskereskedelmi árát, néhány tv­­típus 300—400 koronával, a tran­zisztoros magnetofon 350 koroná­val, a tranzisztoros rádiók 200— 300 koronával lesznek olcsóbbak, rendezik továbbá egyéb rádió­­készülékek árát is. Mintegy 28 százalékkal csökken egyes festékek és 25 százalékkal néhány külföld­ről behozott mozifilmfajta ára. A textiláruk közül hozzávetőleg 30 százalékkal csökken a műanyag­ból készült függöny ára, valamint egyes szövetfajtáké. (MTI) JEGYESEK J/M­oszkvából jött a hír: ismét közös pályára indul két szovjet űrhajós, ezúttal föl­di pályára, és minden jel arra mutat, hogy a közös út nagyon hosszú lesz. A „kozmikus jegyespár”, a csu­­vas nemzetiségű Andrijan Nyiko­­lajev, az első páros űrrepülés hő­se, a Vosztok 3. pilótája, és a vi­lág első űrhajósnője, az egykori textilmunkáslány, Valentyina Tyereskova. Nevüket, amelyet kivön-külön kapott szárnyra a hír, most a házasság fogja egybe. Hamarosan együtt állnak oda az anyakönyvvezető elé, Moszkva egyik legújabb nagy házasságkö­tő termében. Az egész város már erről beszél. Az ünnepi esküvői szertartás a hírek szerint meghitt és —­rrajt amennyire ez űrhajósoknál lehet­­séges — szűkkörű lesz. Űrutazá­suk óta életük a nyilvánosság reflektorfényében folyt, így ért­hető, hogy kívánságuk szerint ezúttal csak két-három újságírót és filmest hívnak meg az eskü­vőre. Természetesen ott lesznek a szűkebb család tagjain kívül a nagyobb űrhajóscsalád tagjai, az ismert és a ma még ismeretlen űrhajósok is, élükön Jurij Gaga­­rin alezredessel, a szovjet űrha­jósegység parancsnokával. Jelen lesznek a Komszomol központi bizottságának képviselői, hogy át­nyújtsák ajándékaikat a lenini if­júsági szövetség két neveltjének. S ki tudja, ki mindenki lesz még jelen... Azok, akik hallgatták a rádiót Tyereskova űrutazásakor, emlé­keznek Nyikolajev gyöngéd és aggódó hangú rádióüzenetére: „Vigyázz magadra, Valjusa! Min­den jót és szerencsés utat.” Minden jót, sok boldogságot kí­ván most majd Valjusának is, Andrijannak is sok millió barát­juk. Hogy most már egymásra is vigyázzanak, s ez a közös földi útjuk legyen éppoly szerencsés, haladjon éppoly pontosan az elő­re eltervezett pályán, mint űr­utazásuk. 3 Együtt­es érdekeltekkel Egy olyan ügy foglalkoztat bennünket, amelynek előz­ményei messzire nyúlnak vissza. Az egyik budapesti gyárban hosszú időn át bajok voltak, a termelés átmenetileg visszaesett, akadozott a politikai munka, több vezető súlyos mulasztásokat, visszaéléseket követett el. Sok vizsgálat folyt, meglehetősen hosszú ideig, végül helyes és cél­tudatos intézkedések történtek: mintegy húsz vezető beosztású embert fegyelmi úton felelősség­re vontak, többeket leváltottak, néhány gazdasági vezető ellen bí­rósági eljárás is indult. Azóta új vezetők kerültek az üzem élére, a viszonyok megváltoztak, a mun­ka jól megy, s mi sem volna könnyebb, mint feltételezni, ezzel a problémák véglegesen megol­dódtak, minden megy a maga út­ján, annak rendje és módja sze­rint. A valóságban azonban más­képpen áll a dolog: annak elle­nére, hogy a visszásságokat meg­szüntették, a szabálytalansá­gokért a vétkeseket felelősségre vonták, itt-ott továbbra is pa­rázslik valami láthatatlan, de érezhető nyugtalanság az üzem­ben. Vannak, akik a tények el­lenére azt erősítgetik, hogy nem történt lényeges változás, leg­alábbis ők maguk nem érzik ezt eléggé. Mi ennek a magyarázata? Az említett ügyek felderítésé­hez annak idején a válla­lat néhány dolgozója is segítsé­get nyújtott: észrevételeikről le­velet írtak az illetékes kerületi pártbizottságnak. Az ő fellépésük is hozzájárult a rendcsinálás megkezdéséhez. Sajnos, ebben a rendcsináló munkában nem nyil­vánult meg egyértelmű követke­zetesség: egyes vezetőknek lehe­tőséget adtak arra, hogy lep­lezni tudják saját felelősségüket. Ez idézte elő, hogy afféle „utó­védharcok” kezdődtek: a gyár­ban azok a dolgozók, akik beje­lentéseket tettek a visszaélésekről, egyrészt, nem kapták meg ezért a megfelelő elismerést. A célszerű eljárás az lett volna, ha az üzem dolgozóit az intézkedésekkel egy­idejűleg felvilágosítják, hogy az ami történt, miért történt, kik­nek köszönhető, hogy a további kártevéseknek útját állták. Ezzel buzdíthatták volna az üzem mun­kásait, műszaki embereit, tiszt­viselőit: íme, így kell őrizni a népgazdasági érdekeket, ez a he­lyes magatartás, és az ezért ki­járó elismerés nem is marad el. De itt az elismerés elmaradt. Másrészt: hosszú ideig elmu­lasztották a bejelentők tájékozta­tását, mi az, amiben igazuk van, mi az, amiben nincs, s hogy ál­talában milyen intézkedések tör­ténnek bejelentéseik nyomán. En­nek elmulasztása nagy hiba volt, az üzemi demokrácia gyengesé­geire mutat, azt a látszatot kel­tette, mintha az illetékesek vo­nakodtak volna intézkedni, jól­lehet a valóságban nem ez tör­tént. Harmadsorban: azok, akik a fe­lelősségre vonáskor különféle ki­búvókat találtak, s megtartották tisztségüket, nem mulasztották el, hogy a bejelentőkkel — azokkal szemben, akiknek fellépése kö­vetkeztében a vizsgálat elkezdő­dött­­, éreztessék ellenszenvü­ket, különböző bosszúságokat, ne­hézségeket okozzanak nekik. S ami a legfőbb baj: a rendcsináló intézkedések közben, s azóta sem, gondoskodtak arról, hogy a be­jelentőket mindenféle várható zaklatással, bosszúállási kísérlet­tel szemben megvédjék. P­edig a bejelentők nem hall­gatták el nyugtalanságukat. Levelet írtak felsőbb pártszer­vekhez. Azok behívatták az érde­kelteket, utólag részletesen tájé­koztatták őket a bejelentésük után tett valamennyi intézkedés­ről, de arra mindmáig nem ke­rült sor, hogy bent, az üzemben véget vessenek az utóvédharcok­nak, az ügyet közmegelégedésre, egyértelműen és végérvényesen lezárják. Ennek a következetlen­ségnek tulajdonítható, hogy a be­jelentők nem tudnak megnyu­godni, továbbra is attól tartanak, hogy korábbi közérdekű lépéseik miatt hátrányos helyzetbe kerül­nek. Egyesek, akik az eltávolított régi vezetőkkel rokonszenveznek, itt-ott tényleg kellemetlenked­hetnek. Végső soron ezek a kö­zösségért kiálló becsületes embe­rek helyzetét is bizonytalanná te­szik. Azért van erre lehetősé­gük, mert a gyárban még mindig nem elég nyílt a légkör, a jelen­tős javulás ellenére sem jutottak még el odáig, hogy mindent tisz­tába tettek volna, ez ebben, az abban hibázott, ilyen és olyan rendszabályokat alkalmaztunk, most pedig tegyünk pontot az ügy végére, hagyjuk abba a pusmogást, gyanúsítást, feltétele­zést, a munka, a termelés legyen legfőbb gondunk. Sajnos, ez elmaradt. És má­sutt sem ritkaság, hogy egyik-másik ügy lezárásáról a dolgozók nem nyernek tiszta ké­pet, az az érzésük, hogy „elken­ték a dolgokat”. Előfordul, hogy akkor is így vélekednek, ha szó sincs ilyesmiről, csak éppen nem ismerik a folyamatban levő vagy megtett intézkedéseket. A bajok fő oka mindenütt, ahol üyesmi van, a nyiti légkör hiánya. Sem­mi sem indokolja a szóban for­gó gyárban sem a jelenlegi ve­zetők bizonytalankodását. Már régen meg­­.kellett volna tenniük — de még mindig nem késő —, hogy a gyár dolgozóinak nyilvánossága előtt töviről-he­­gyire megtárgyalják a lezajlott eseményeket, s azok minden ta­nulságát. Talán azt gondolják, hogy ez most utólag már fe­lesleges, kár újra előráncigálni az ügyeket, jó hogy túlestek rajta? Nincsenek túl rajta, az embere­ket még foglalkoztatják a régeb­bi dolgok, s éppen azért, mert — mint mondottuk — az ügyet an­nak idején elindító bejelentők is nyugtalanok, érzik, hogy „felül­ről” nyitabb állásfoglalásokra lenne szükség, megérdemelnék, hogy az igazgatótól és a pártszer­vezettől védelmet kapjanak. A gyár vezetőségének számot kell adnia a munkásoknak, a dolgo­zóknak arról, hogy mik a további tervei, milyen intézkedéseket tesz újabb visszaélések lehetőségeinek kiküszöbölésére. Tudunk nem egy gyárról, ahol egy-egy dolgozó bejelentése folytán sikerült útját állni sza­bálytalanságok, mulasztások, visz­­szaélések elharapózásának. Gya­kori, hogy a bejelentők, ha lát­ják is, valami megmozdult, a bű­nösöket felelősségre vonják, le­váltások, áthelyezések történnek, valójában mégsem tudják, hogy mindez milyen mértékben történt az ő bejelentésük jóvoltából. A vezetők gyakran elmulasztják, hogy tájékoztassák őket erről, hogy elismerjék fellépésük hasz­nosságát, vagy megmondják ne­kik azt is, ha egyben-másban té­vedtek, túloztak, általánosítottak. Mert ilyesmi is előfordul. De hogy éppen azok, akik a közvé­lemény hangjának kifejezői, akik kiállnak a közösség nevében és érdekeiért, akik odaadóan védik politikai, erkölcsi, anyagi értéke­inket, végül is tanácstalanul áll­janak, s ne tudják, mihez tartsák magukat — igazuk volt-e vagy sem —, ez nem helyénvaló dolog. Ez nem bátorítja a példa követé­sére az embereket, nem ösztönzi őket fellépésre. Ellenkezőleg: el­kedvetleníti, közömbössé teszi őket. A bevezetőben említett gyár példája, azt hisszük, eléggé érzékelteti, hogy miről van szó. Ott valóban történtek intézkedé­sek — nem is tessék-lássék mó­don, hanem elég alapvetően —,a bejelentők mégis úgy érzik, hogy az általuk szóvá tett visszássá­goknak még mindig nem jártak következetesen a végére. S érthe­tő, hogy ez az érzésük, mert tény­leg nem használnak fel minden alkalmat — taggyűlést, termelési értekezletet, csoportos beszélgeté­seket —, hogy mindenről tájékoz­tassák őket, ami vitathatatlanul rájuk is tartozik. Pedig hát náluk is — másutt is — ismételten be­bizonyosodott: a nyár, őszinte be­széd, a dolgozók közvéleményé­nek megnyerése, a munkások be­vonása, közreműködése nélkül az ilyen ügyeknek nem nagyon le­het végére járni, nem lehet min­den vonatkozásban megnyugta­tóan, igazságosan és következete­sen intézkedni. Ha a dolgozóktól azt várjuk, hogy mint az üzem gazdái, az ér­dekelttek éber figyelmével köves­sék mindazt, ami munkahelyükön történik ak­kor, ha valamit szóvá tesznek, azt komolyan kell ven­ni. S ha észrevételeik, bírálataik alapján intézkedések történnek, elengedhetetlen, hogy azok min­den mozzanatáról, az összefüggé­sekről, a tanulságokról, a veze­tők további terveiről, elképzelé­seiről alaposan, behatóan, lépés­ről lépésre tájékoztassák őket. Tudjuk, ez nem könnyű dolog, sok időt, fáradságot kíván. De megéri, mert ahol ezt teszik, ott erős a bizalom a vezetők iránt, és munkájukhoz a nyíltság viszon­zásául beosztottaiktól felbecsül­hetetlen segítséget kaphatnak. Vadász Ferenc

Next