Népszabadság, 1963. november (21. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
1963. november 1. péntek NÉPSZABADSÁG Az MSZMP Központi Bizottságának távirata a Marokkói KP Központi Bizottságához Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága valamennyi magyar kommunista nevében forró üdvözletét küldi Önöknek, pártjuk minden tagjának a Marokkói Kommunista Párt megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A Marokkói Kommunista Párt megalakulása óta következetesen harcol a gyarmati rendszer és maradványainak felszámolásáért, a nemzeti függetlenségért, a demokratikus szabadságjogok kiszélesítéséért, az ország társadalmi haladásáért, a békéért és szocializmusért. A Marokkói Kommunista Pártnak a nép, a haza érdekében kifejtett háborúellenes,bátor és áldozatos erőfeszítéseire a reakció az elmúlt napokban a párt több vezetőjének, köztük Ali Jata elvtársnak elhurcolásával válaszolt. Pártunk és dolgozó népünk mélységesen elítéli a marokkói reakciónak ezt a tettét, és ugyanakkor testvéri szolidaritásáról biztosítja pártjukat, és annak börtönben sínylődő hű fiait. Ezen a napon, amikor a reakció támadásai közepette ünnepük pártjukmegalakításának 20. évfordulóját, fogadják, Elvtársak, testvéri együttérzésünk és igazságos harcuk győzelmébe vetett hitünk és jókívánságaink kifejezését. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Moszkvai tudósítónk telefonjelentése: Nagyarányú szovjet segítség az afroázsiai országoknak Moszkva, október 31. Szemjon Szkacskov miniszter, a Szovjetunió Külföldi Gazdasági Kapcsolatai Állami Bizottságának elnöke sajtókonferencián adott tájékoztatást arról a segítségről, amelyet a Szovjetunió nyújt Ázsia és Afrika országainak. A Szovjetunió gazdasági és műszaki segítségével eddig 480 ipari vállalat, egészségügyi és kulturális intézmény épült fel a függetlenségüket nemrég elnyert országokban; az erre fordított hosszú lejáratú hitelek összege eléri a hárommilliárd rubelt. Szovjet segítséggel épült fel 30 gépgyár és fémmű, 20 olajfeldolgozó, 20 erőmű, 43 könnyű- és élelmiszeripari üzem. Egyedül 1963-ban 27 vegyipari üzem építése fejeződött be. Szkacskov elvtárs részletesen beszámolt a Szovjetunió segítségével folyó legnagyobb méretű külföldi építkezésekről. Beszélt az asszuáni nagygátról, majd megemlítette, hogy a Szovjetunió hathatós segítségével megkezdődött Afganisztán vegyiparának, műtrágyagyártásának, petrolkémiai létesítményeinek kiépítése. A szovjet kormány elhatározta, segítséget nyújt Ceylon acél- és gumiiparának megteremtésében. Ceylon a jelentős kaucsukexportáló államok közé tartozik, eddig azonban kénytelen volt gumit importálni. Szkacskov elvtárs beszámolt az Indiában folyó olajkutatásról is: — Ma már ismeretes, hogy a nyugati monopóliumok hosszú ideig visszatartották India olajiparának fejlődését. Célzatos híreket terjesztettek az indiai föld „olajszegénységéről”. A szovjet szakembereknek, akik román specialistákkal működtek együtt, sikerült új, igen értékes indiai olajlelőhelyekre bukkanniuk. Eredményes volt a szovjet geológusok kutatómunkája az EAK-ban és a Szíriai Arab Köztársaságban is. Afganisztánban nagy földgázkészleteket találtak, és jó eredményekkel biztatnak a szovjet geológusok kutatásai Maliban és Pakisztánban is. A Szovjetunió által folyósított hitelekkel kapcsolatban aláhúzta: ezeknek évi kamatai rendkívül alacsonyak, csak ritkán haladják meg a 2,5 százalékot, s az érintett országoknak lehetőségük van rá, hogy tartozásaikat hagyományos exportcikkekkel egyenlítsék ki. Szkacskov elvtárs elmondotta: az imperialista propaganda minden lehetőséget megragad, hogy befeketítse a szovjet segítséget. Az egyik legnagyobb New York-i napilap például nemrégiben azt a hírt terjesztette, hogy a Szovjetunió hókotró gépek vásárlására kényszerítette Guineát, ahol a havat nem is ismerik. Hamarosan kiderült, hogy a „hókotró gépek” valójában a mocsarak lecsapolásánál használt gépi berendezések. — Vannak, akik arról keseregnek — mondta végezetül —, hogy a szovjet segítség állítólag nem jelent valódi támogatást a gyarmati örökségek felszámolásához. Ahhoz, hogy válaszoljunk erre, elegendő, ha idézzük azt, amit Sekou Touré és Nasszer elnök, Hané Szelasszié császár és Mohamed Zahir sah, afgán király s a súlyos gyarmati örökség megszüntetésén munkálkodó országok sok más vezetője mondott a szovjet segítségről. Afrikában és Ázsiában jól tudják, hogy a Szovjetunió — amely sohasem tartott igényt arra, hogy társtulajdonosa vagy haszonélvezője legyen a megépített üzemeknek — önzetlen és minden feltételtől mentes segítséget nyújt a függetlenség megszilárdításához, a gazdasági fellendüléshez és a nép életszínvonalának emeléséhez. Vajda Péter Árcsökkentés Csehszlovákiában November 1-től Csehszlovákiában csökkentik néhány árucikk kiskereskedelmi árát, néhány tvtípus 300—400 koronával, a tranzisztoros magnetofon 350 koronával, a tranzisztoros rádiók 200— 300 koronával lesznek olcsóbbak, rendezik továbbá egyéb rádiókészülékek árát is. Mintegy 28 százalékkal csökken egyes festékek és 25 százalékkal néhány külföldről behozott mozifilmfajta ára. A textiláruk közül hozzávetőleg 30 százalékkal csökken a műanyagból készült függöny ára, valamint egyes szövetfajtáké. (MTI) JEGYESEK J/Moszkvából jött a hír: ismét közös pályára indul két szovjet űrhajós, ezúttal földi pályára, és minden jel arra mutat, hogy a közös út nagyon hosszú lesz. A „kozmikus jegyespár”, a csuvas nemzetiségű Andrijan Nyikolajev, az első páros űrrepülés hőse, a Vosztok 3. pilótája, és a világ első űrhajósnője, az egykori textilmunkáslány, Valentyina Tyereskova. Nevüket, amelyet kivön-külön kapott szárnyra a hír, most a házasság fogja egybe. Hamarosan együtt állnak oda az anyakönyvvezető elé, Moszkva egyik legújabb nagy házasságkötő termében. Az egész város már erről beszél. Az ünnepi esküvői szertartás a hírek szerint meghitt és —rrajt amennyire ez űrhajósoknál lehetséges — szűkkörű lesz. Űrutazásuk óta életük a nyilvánosság reflektorfényében folyt, így érthető, hogy kívánságuk szerint ezúttal csak két-három újságírót és filmest hívnak meg az esküvőre. Természetesen ott lesznek a szűkebb család tagjain kívül a nagyobb űrhajóscsalád tagjai, az ismert és a ma még ismeretlen űrhajósok is, élükön Jurij Gagarin alezredessel, a szovjet űrhajósegység parancsnokával. Jelen lesznek a Komszomol központi bizottságának képviselői, hogy átnyújtsák ajándékaikat a lenini ifjúsági szövetség két neveltjének. S ki tudja, ki mindenki lesz még jelen... Azok, akik hallgatták a rádiót Tyereskova űrutazásakor, emlékeznek Nyikolajev gyöngéd és aggódó hangú rádióüzenetére: „Vigyázz magadra, Valjusa! Minden jót és szerencsés utat.” Minden jót, sok boldogságot kíván most majd Valjusának is, Andrijannak is sok millió barátjuk. Hogy most már egymásra is vigyázzanak, s ez a közös földi útjuk legyen éppoly szerencsés, haladjon éppoly pontosan az előre eltervezett pályán, mint űrutazásuk. 3 Együttes érdekeltekkel Egy olyan ügy foglalkoztat bennünket, amelynek előzményei messzire nyúlnak vissza. Az egyik budapesti gyárban hosszú időn át bajok voltak, a termelés átmenetileg visszaesett, akadozott a politikai munka, több vezető súlyos mulasztásokat, visszaéléseket követett el. Sok vizsgálat folyt, meglehetősen hosszú ideig, végül helyes és céltudatos intézkedések történtek: mintegy húsz vezető beosztású embert fegyelmi úton felelősségre vontak, többeket leváltottak, néhány gazdasági vezető ellen bírósági eljárás is indult. Azóta új vezetők kerültek az üzem élére, a viszonyok megváltoztak, a munka jól megy, s mi sem volna könnyebb, mint feltételezni, ezzel a problémák véglegesen megoldódtak, minden megy a maga útján, annak rendje és módja szerint. A valóságban azonban másképpen áll a dolog: annak ellenére, hogy a visszásságokat megszüntették, a szabálytalanságokért a vétkeseket felelősségre vonták, itt-ott továbbra is parázslik valami láthatatlan, de érezhető nyugtalanság az üzemben. Vannak, akik a tények ellenére azt erősítgetik, hogy nem történt lényeges változás, legalábbis ők maguk nem érzik ezt eléggé. Mi ennek a magyarázata? Az említett ügyek felderítéséhez annak idején a vállalat néhány dolgozója is segítséget nyújtott: észrevételeikről levelet írtak az illetékes kerületi pártbizottságnak. Az ő fellépésük is hozzájárult a rendcsinálás megkezdéséhez. Sajnos, ebben a rendcsináló munkában nem nyilvánult meg egyértelmű következetesség: egyes vezetőknek lehetőséget adtak arra, hogy leplezni tudják saját felelősségüket. Ez idézte elő, hogy afféle „utóvédharcok” kezdődtek: a gyárban azok a dolgozók, akik bejelentéseket tettek a visszaélésekről, egyrészt, nem kapták meg ezért a megfelelő elismerést. A célszerű eljárás az lett volna, ha az üzem dolgozóit az intézkedésekkel egyidejűleg felvilágosítják, hogy az ami történt, miért történt, kiknek köszönhető, hogy a további kártevéseknek útját állták. Ezzel buzdíthatták volna az üzem munkásait, műszaki embereit, tisztviselőit: íme, így kell őrizni a népgazdasági érdekeket, ez a helyes magatartás, és az ezért kijáró elismerés nem is marad el. De itt az elismerés elmaradt. Másrészt: hosszú ideig elmulasztották a bejelentők tájékoztatását, mi az, amiben igazuk van, mi az, amiben nincs, s hogy általában milyen intézkedések történnek bejelentéseik nyomán. Ennek elmulasztása nagy hiba volt, az üzemi demokrácia gyengeségeire mutat, azt a látszatot keltette, mintha az illetékesek vonakodtak volna intézkedni, jóllehet a valóságban nem ez történt. Harmadsorban: azok, akik a felelősségre vonáskor különféle kibúvókat találtak, s megtartották tisztségüket, nem mulasztották el, hogy a bejelentőkkel — azokkal szemben, akiknek fellépése következtében a vizsgálat elkezdődött, éreztessék ellenszenvüket, különböző bosszúságokat, nehézségeket okozzanak nekik. S ami a legfőbb baj: a rendcsináló intézkedések közben, s azóta sem, gondoskodtak arról, hogy a bejelentőket mindenféle várható zaklatással, bosszúállási kísérlettel szemben megvédjék. Pedig a bejelentők nem hallgatták el nyugtalanságukat. Levelet írtak felsőbb pártszervekhez. Azok behívatták az érdekelteket, utólag részletesen tájékoztatták őket a bejelentésük után tett valamennyi intézkedésről, de arra mindmáig nem került sor, hogy bent, az üzemben véget vessenek az utóvédharcoknak, az ügyet közmegelégedésre, egyértelműen és végérvényesen lezárják. Ennek a következetlenségnek tulajdonítható, hogy a bejelentők nem tudnak megnyugodni, továbbra is attól tartanak, hogy korábbi közérdekű lépéseik miatt hátrányos helyzetbe kerülnek. Egyesek, akik az eltávolított régi vezetőkkel rokonszenveznek, itt-ott tényleg kellemetlenkedhetnek. Végső soron ezek a közösségért kiálló becsületes emberek helyzetét is bizonytalanná teszik. Azért van erre lehetőségük, mert a gyárban még mindig nem elég nyílt a légkör, a jelentős javulás ellenére sem jutottak még el odáig, hogy mindent tisztába tettek volna, ez ebben, az abban hibázott, ilyen és olyan rendszabályokat alkalmaztunk, most pedig tegyünk pontot az ügy végére, hagyjuk abba a pusmogást, gyanúsítást, feltételezést, a munka, a termelés legyen legfőbb gondunk. Sajnos, ez elmaradt. És másutt sem ritkaság, hogy egyik-másik ügy lezárásáról a dolgozók nem nyernek tiszta képet, az az érzésük, hogy „elkenték a dolgokat”. Előfordul, hogy akkor is így vélekednek, ha szó sincs ilyesmiről, csak éppen nem ismerik a folyamatban levő vagy megtett intézkedéseket. A bajok fő oka mindenütt, ahol üyesmi van, a nyiti légkör hiánya. Semmi sem indokolja a szóban forgó gyárban sem a jelenlegi vezetők bizonytalankodását. Már régen meg.kellett volna tenniük — de még mindig nem késő —, hogy a gyár dolgozóinak nyilvánossága előtt töviről-hegyire megtárgyalják a lezajlott eseményeket, s azok minden tanulságát. Talán azt gondolják, hogy ez most utólag már felesleges, kár újra előráncigálni az ügyeket, jó hogy túlestek rajta? Nincsenek túl rajta, az embereket még foglalkoztatják a régebbi dolgok, s éppen azért, mert — mint mondottuk — az ügyet annak idején elindító bejelentők is nyugtalanok, érzik, hogy „felülről” nyitabb állásfoglalásokra lenne szükség, megérdemelnék, hogy az igazgatótól és a pártszervezettől védelmet kapjanak. A gyár vezetőségének számot kell adnia a munkásoknak, a dolgozóknak arról, hogy mik a további tervei, milyen intézkedéseket tesz újabb visszaélések lehetőségeinek kiküszöbölésére. Tudunk nem egy gyárról, ahol egy-egy dolgozó bejelentése folytán sikerült útját állni szabálytalanságok, mulasztások, viszszaélések elharapózásának. Gyakori, hogy a bejelentők, ha látják is, valami megmozdult, a bűnösöket felelősségre vonják, leváltások, áthelyezések történnek, valójában mégsem tudják, hogy mindez milyen mértékben történt az ő bejelentésük jóvoltából. A vezetők gyakran elmulasztják, hogy tájékoztassák őket erről, hogy elismerjék fellépésük hasznosságát, vagy megmondják nekik azt is, ha egyben-másban tévedtek, túloztak, általánosítottak. Mert ilyesmi is előfordul. De hogy éppen azok, akik a közvélemény hangjának kifejezői, akik kiállnak a közösség nevében és érdekeiért, akik odaadóan védik politikai, erkölcsi, anyagi értékeinket, végül is tanácstalanul álljanak, s ne tudják, mihez tartsák magukat — igazuk volt-e vagy sem —, ez nem helyénvaló dolog. Ez nem bátorítja a példa követésére az embereket, nem ösztönzi őket fellépésre. Ellenkezőleg: elkedvetleníti, közömbössé teszi őket. A bevezetőben említett gyár példája, azt hisszük, eléggé érzékelteti, hogy miről van szó. Ott valóban történtek intézkedések — nem is tessék-lássék módon, hanem elég alapvetően —,a bejelentők mégis úgy érzik, hogy az általuk szóvá tett visszásságoknak még mindig nem jártak következetesen a végére. S érthető, hogy ez az érzésük, mert tényleg nem használnak fel minden alkalmat — taggyűlést, termelési értekezletet, csoportos beszélgetéseket —, hogy mindenről tájékoztassák őket, ami vitathatatlanul rájuk is tartozik. Pedig hát náluk is — másutt is — ismételten bebizonyosodott: a nyár, őszinte beszéd, a dolgozók közvéleményének megnyerése, a munkások bevonása, közreműködése nélkül az ilyen ügyeknek nem nagyon lehet végére járni, nem lehet minden vonatkozásban megnyugtatóan, igazságosan és következetesen intézkedni. Ha a dolgozóktól azt várjuk, hogy mint az üzem gazdái, az érdekelttek éber figyelmével kövessék mindazt, ami munkahelyükön történik akkor, ha valamit szóvá tesznek, azt komolyan kell venni. S ha észrevételeik, bírálataik alapján intézkedések történnek, elengedhetetlen, hogy azok minden mozzanatáról, az összefüggésekről, a tanulságokról, a vezetők további terveiről, elképzeléseiről alaposan, behatóan, lépésről lépésre tájékoztassák őket. Tudjuk, ez nem könnyű dolog, sok időt, fáradságot kíván. De megéri, mert ahol ezt teszik, ott erős a bizalom a vezetők iránt, és munkájukhoz a nyíltság viszonzásául beosztottaiktól felbecsülhetetlen segítséget kaphatnak. Vadász Ferenc