Népszabadság, 1963. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
1063. december 1, vasárnap Folytatódnak a Béke-világtanács bizottsági ülései Varsó, november 30. (TASZSZ) A Béke-világtanács varsói ülésszaka szombaton is bizottsági üléseket tartott. Az Isabelle Blume (Belgium) vezette bizottságban a nemzetközi légkör egészségesebbé válásával, az államok közötti bizalom erősödésével, a hidegháború megszüntetésével s az általános és teljes leszerelés megvalósításával kapcsolatos problémákról tárgyaltak. Az Antoine Tabet (Libanon) vezette bizottság megvitatta a gyarmatosítás ellen, a nemzeti függetlenségért és a szuverenitás elismeréséért folytatott küzdelem problémáit. Az ausztrál Frank Hartley elnökletével ülésező bizottság megvizsgálta a békemozgalom hatékonyabbá tételének és megszilárdításának, a békéért küzdő különböző szervezetek együttműködésének problémáit. Gazdasági kérdések a LEMP Központi Bizottsága 14. plénumának szombati vitájában A LEMP KB 14. plenáris ülése pénteken kezdődött vitájában szombaton a legtöbb szónok a népgazdasági tervezés megjavításával és a tartalékok biztosításával foglalkozott. Sokan kifogásolták, hogy az ötéves terv megalkotásánál nem vették kellőképpen figyelembe a népgazdaság reális teherbíró képességét, és a termelőerők fejlesztésében a beruházásoknak a megengedettnél nagyobb részét fordították a termelőeszközök gyártására. Ez fékezte a dolgozók munkaintenzitását. Az ötéves terv hátralevő két esztendejében határozottan törekedni kell a vegyipar fejlesztésén kívül a mezőgazdasági beruházások növelésére. Biztosítani kell a termelés fokozásában a nagyobb érdekeltséget, és növelni kell a dolgozók anyagi ellátását — hangoztatták a felszólalók. A felszólalók rámutattak arra, hogy a gazdasági pártvezetés megjavítása nagyban hozzájárul majd a termelő tevékenység időbeni fejlesztéséhez. (MTI) A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának határozatai November 23-án tartották a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja Központi Bizottságának harmadik, kibővített plénumát, amelyen E. Papaioannu, a párt főtitkára mondott beszámolót. A plénumon határozatot hoztak, amely méltatja a moszkvai atomcsendszerződést, síkraszáll a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért, és üdvözli a nemzetközi helyzetben a moszkvai szerződés megkötése óta bekövetkezett némi javulást. A határozat támogatja a Földközi-tenger vidékének atom- és rakétafegyver-mentes övezetté nyilvánítására irányuló terveket, és követeli a Ciprus szigetén levő angol haditámaszpontok felszámolását. Felhívta a figyelmet a plénum határozata arra a veszélyre, hogy az imperialisták Ciprust be szeretnék vonni a NATO agresszív katonai tömbjébe. A párt határozottan elítéli a szigetországban folyó kommunistaellenes propagandát, melyet az imperialisták és kiszolgálóik folytatnak. (TASZSZ) kön, hat nappal az események után sem érdekelte, lőhetett-e egy ember hármat ilyen rövid idő alatt, s egyáltalán mennyi idő telt el az első és az utolsó lövés között. Noha mindez és még ezer más körülmény tisztázatlan volt, már Oswald elfogatása után röviddel bemutatták a sajtónak Kennedy gyilkosát Igen, a „vonal” percek alatt megvolt, s a dallasi rendőrség ragaszkodott hozzá. A bázeli Nationalzeitung felháborodva szólt a héten arról, hogy a texasi rendőrség egy ilyen óriási jelentőségű ügyben teljesen figyelmen kívül hagyta a mérlegelés, a tények alapos számbavétele, a fáradságos nyomozási aprómunka minden elemi követelményét, amelyek százszorta kisebb ügyekben hetekig tartó munkát adnak a normális rendőrségi vizsgálatnak, s hogy az ügyész már egy nap múltán kész vádiratról beszélt. A következő részlet: szeptember 26-án hivatalosan bejelentik Kennedy dallasi útját. 27-én, s ezt a kubai hivatalos szervek bizonyítják, Oswald Mexikóban kubai vízumot kért (nem kapta meg). Miért kért kubai vízumot Oswald? Hogy később ezt valaki „leleplezhesse”? Egyáltalán, miből utazott Mexikóba, autón egy munkanélküli, akinek családja (felesége, anyja, gyereke) van? Továbbá, Oswaldot, aki zavaros múltja miatt sokáig nem kap munkát, október közepén egyszer csak felveszik, épp Dallasban, s épp oda, ahonnan később a merényletet elkövetik. S az az ember veszi fel, aki a merénylet után odaszól az Oswaldot megállító rendőrnek: „hagyja, ez itt dolgozik”. Így jut át Oswald az első feltartóztatáson. Oswald azonban csak heti 50 dollárt kap, ami édeskevés, különélve a családtól, azt eltartani, albérletben élni stb. De Ruby mulatójára „telik neki”. Csak hétvégeken ment családjához, viszont főbérlője szerint rendszeresen este 10 felé járt haza. Legalábbis érdekes, hogy kikkel járt, hol volt, mit csinált ez a tanúk szerint meglehetően titokzatosan viselkedő fiatalember. (S a rendőrség „fel se figyelt” egy „baloldalira", aki ráadásul ilyen gyanúsan viselkedett.) Egyébként a „baloldali” múltról újabb leleplezések látnak napvilágot. Legutóbb egy gépírónő sajtóértekezleten mondotta el, hogy Oswald, amikor 1962 júniusának elején visszatért az Egyesült Államokba a Szovjetunióból, ahol előzőleg állampolgárságért folyamodott, de azt megtagadták tőle, felkereste őt, s megállapodtak abban, hogy az utóbbi gyorsírással feljegyzi, majd legépeli Oswald jegyzeteit megírandó könyvéhez. Miss Bates mindössze három napot dolgozott Oswaldnak. — Azok a jegyzetek, amelyeket leírtam neki, határozottan kommunistaellenesek voltak — mondotta Miss Bates —, Oswald sötét képet igyekezett festeni a szovjet életről. Azután itt van Ruby, a lelkes texasi hazafi, aki patrióta felbuzdulásában gyilkol... De miféle patrióta az, aki a háborúban hallókészüléket csináltatott magának, csakhogy megússza a katonai szolgálatot? Mivel magyarázható, hogy Ruby különös érdeklődéssel figyelte Oswald ügyét? Amikor az egyik vasárnapi sajtótájékoztatóról, mint illetéktelent, ki akarták küldeni, ő kijelentette: — Itt maradok, felettébb érdekel a dolog ... A hét folyamán kiderült, hogy Ruby egészen közel lakott Oswald albérleti lakásához. Már előbb jelentették: Oswaldot a merénylet előtti napokban látták Ruby bárjában. Felvetődik a kérdés, hogyan került oda, s lehetett-e szimpla vendég a kis keresetű segédmunkás a drága bárban. Minél több az újabb részlet, annál több a kérdés, amelyre a világ választ vár. Azóta a szövetségi hatóságok a nyomozás újbóli lefolytatására bizottságot jelöltek ki. Reméljük, nem túl későn. Avar János NÉPSZABADSÁG 3 NAGY ERŐFŰ Az utóbbi évek nagy gazdasági és társadalmi átrendeződése új helyzetet teremtett a faluban. Másként kell tervezni és szervezni, mint tegnap, más arányokban kell gondolkozni, mint azelőtt, másként zajlik a társadalmi élet, új közösségi kapcsolatok alakulnak, és közben gyökeresen átformálódnak az életigények is. Természetesen nem kivétel a változások alól a falusi pártszervezet sem. Hiszen nemcsak a gazdálkodás, a közigazgatás, hanem a pártszervezet is idomult a régi falu viszonyaihoz, ugyanabból az alaphelyzetből indult el. Éppen ezért hasztalan lenne azt képzelni, hogy nem kell ma végigjárnia a próbálkozásnak és kísérletezésnek, a saját tapasztalatokból és a dolgozó néptömegek tapasztalataiból való tanulásnak nehéz útját. Bármennyire igaz az is, hogy a falusi pártszervezetek voltak a szövetkezeti gondolat támaszai, zászlóvivői, bármennyire is való, hogy erejükhöz mérten egyengették az utat a nagy társadalmi változáshoz , sem a gazdasági-irányítási kérdésekben, sem pedig az új viszonyok politikai szükségleteit tekintve nem lehettek teljesen felkészülve arra, ami az átszervezés után következett. Az átszervezés előtti faluban a pártszervezeteknek leginkább csak a szegényparaszti réteggel volt eleven kapcsolatuk. A többi társadalmi rétegben rendszerint korlátozott volt befolyásuk és hatásuk. Azelőtt a falusi pártszervezetek többsége nem foglalkozott behatóan az egész falu gazdálkodásának problémáival sem. Szerepe alkalmasint különféle időszerű kampányokra korlátozódott. Hol a terménybegyűjtésre, hol pedig az időszakos mezőgazdasági munkák elvégzésére kellett mozgósítania.Ezekre a harcos kis közösségekre ötvenhat előtt még teljes súllyal nehezedtek az ismert politikai hibák is, amelyek gyakran elszigetelték őket a tömegektől, lehetetlenné tették, hogy kapcsolatuk, befolyásuk egészségesen növekedjék. Erősen éreztette hatását ez a pártéletben is. Ilyen feltételek mellett nemigen lehetett szó akár az eszmei-politikai színvonal jelentős emeléséről, akár a tömegszervezetek helyes irányításáról, szélesebb látókörű pártszervezői, pártépítő tevékenységről. Sok pártszervezet az említett okok folytán létszámban is lecsökkent, a tagok életkorát tekintve elöregedett. A feszült helyzetek, a mesterségesen is „élezett” osztályharc, a viszonylagos elszigeteltség a bizalmatlanságot néhol annyira szította, hogy szinte lezárták az új erők előtt a falusi pártszervezetek kapuit. Ha meg akarjuk érteni a mai falu társadalmi és politikai realitásait, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a korábbi mozzanatokat sem Létező ellentmondás ugyanis, hogy amíg az ellenforradalom leverése utáni helyes politika döntő változást idézett elő — a szövetkezet mellé állította a parasztságot, megnyitotta az utat a szocializmusnak falun is —, addig az átszervezést nagyjában-egészében azoknak a pártszervezeteknek kellett segíteniük, amelyek ilyen előzmények után álltak talpra és kerestek megújhodásit. A falusi kommunisták becsületére legyen mondva, emberfeletti munkát végeztek, derekasan megküzdöttek az átállítás legdöntőbb feladataival. Sőt miközben formálták az új életet. Szárnyakat kaptak, értékes politikai és gazdasági tapasztalatokat szereztek, szélesedett a befolyásuk, tágult a látókörük, és sok kitűnő emberrel erősítették a sorokat. Kétség sem férhet hozzá, hogy az átszervezés óta eltelt idők tapasztalatai magasabb szintre emelték a falusi pártszervezeteket. De bármily fontos is volt ez az időszak, most már ismét előre kell tekinteni, az új helyzetet és az új követelményeket kell mindenütt felismerni, amelyek a falusi pártmunka új fellendülését kívánják. A falusi osztályviszonyok változása az osztályharc módszereinek, formáinak változását is magával hozta. Ez közismert igazság. De aki tudja, hogy mennyi, a régi falu osztályviszonyaiból fakadó beidegződött szokást, előítéletet, bizalmatlanságot kellett és kell leküzdeni, miféle emlékeken és ellentéteken kell túljutniuk az embereknek, az belátja, hogy ez a falusi kommunistáknak sem egyszerű dolog. A különböző irányból jövő embereknek a szó szoros értelmében újra kell megismerniük egymást, új tapasztalatokat kell szerezniük egymásról, és új együttműködést kell kialakítaniuk. A szövetkezeti egységért, az egységes paraszti osztály kialakulásáért folytatott harcban egy kicsit bennük is harcol egymással a múlt és jelen. Nem csoda, ha az egységes falu képe újszerű, szokatlan és a feladat bonyolult azoknak, akik hosszú ideig másra voltak hangolva A pártszervezetnek például ma az egész falu, de legalábbis az egész tsz kereteiben kell gondolkoznia és terveznie. Még azok a pártszervezetek is, amelyek korábban szervezeti és politikai gyengéik miatt kívülrekedtek a tényleges irányításon, ma az események központjába kerültek. Az elzárkózást — ha akarják, ha nem — fel kell adniuk. Nincs és nem is lehet a mai falunak olyan fontos, megoldásra érett közösségi feladata — legyen az termelési, szociálpolitikai, falufejlesztési vagy népművelési természetű feladat —, amelyben ne várnának kezdeményezést a pártszervezettől. Mindez kétségkívül igazolja azt a meggyőződést, hogy a falusi, illetve tsz-pártszervezetek erősítése az egyéb természetű kérdések megoldásának is egyik feltétele. Hogy amikor a tsz-ek gazdasági és politikai megszilárdításán munkálkodunk, akkor egyúttal a pártszervezetet is építeni kell! Márpedig a tapasztalat arra utal, hogy a dolognak ez a része néha háttérbe szorul. Az utóbbi időben több megyei és járási pártbizottság vizsgálta a falusi, illetve tsz-pártszervezetek helyzetét, és úgy ítélte meg, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez képest többirányú elmaradás mutatkozik. A Pest megyei Pártbizottság például úgy találja, hogy több helyen ma is probléma az elöregedés. Noha ez részben tükörképe a falu, a szövetkezet korösszetételének, céltudatosabb munkával lehet változtatni rajta. Azt, hogy az elzárkózás maradványait nem sikerült még teljesen felszámolni, mutatja például az is, hogy a megye 235 falusi és tsz-pártszervezete közül 1962-ben 69 pártszervezetben, 1963-ban 98-ban nem vettek fel új tagjelöltet. Természetesen ezek az adatok önmagukban nem alkalmasak arra, hogy belőlük a megye falusi pártszervezeteinek helyzetét, vagy akár a pártszervező munkát megítélhessük. Mint jelzések azonban figyelemre méltóak. És nemcsak Pest megyében, hanem az ország más vidékein is lehetne számokkal vagy anélkül illusztrálni, mennyi teendő van, hogy felszámoljuk a falusi pártszervezés és pártépítés viszonylagos elmaradásait, hogy milyen sok irányban kell ma tevékenykedni, általános vélemény azonban, hogy nem a pártszervezetek kis létszáma a legfőbb akadály, hanem az, hogy némely faluban egyelőre a politikai hatósugara is kicsi. Igaz, hiba lenne nem látni és nem megérteni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ezek a pártszervezetek is kifejtenek* hogy eleget tegyenek a különféle új igényeknek. Többnyire látják ők — hogyisne látnák! —, milyen éhség van az emberekben megismerkedni a világ dolgaival* mennyire szeretnének eligazodni társadalmunk problémáiban* saját közösségük dolgaiban. Látják ők, hogy nem lehet a pártszervezetnek politikai csigaházban élnie. Értik, hogy egyfelől a követelmények ösztökélnek, másfelől a saját gyengeségeik fékeznek. Eddig nem tapasztalt lehetőségek vannak, viszont a pillanatnyi tennivalók halmaza idejüket és energiájukat leköti. Pedig, miközben segítik a gazdálkodást, segíteniük kell a gondolkodás átalakulását is. Tudják vagy legalábbis érzik, hogy másként kell ma az erőket összefogni. Irányítani kell a tömegszervezeteket, megmagyarázni a helyes elveket, szervező és propagandamunkát kell folytatni, nevelni az új párttagokat stb. De éppen ezekben kapják a legkevesebb segítséget! Van itt, feltétlenül van objektív nehézség is. Nemcsak a falusi pártszervezetekben, hanem az őket irányító pártszervekben is. Az a két-három év, amely az átszervezés óta eltelt, lélegzetvételnyi pihenőt sem hagyott. Volt időszak, amikor az volt a legfontosabb pártmunka, hogy fedelet szereztek a közös állatállomány fölé, behordták a termést, vagy egyszerűen csak megetették a jószágot, amelyet mások magára hagytak. Volt időszak — sőt még most is van úgy —, hogy a pártmunka:gépekért szaladgálni, építkezési anyagot felhajtani, fogatokat irányítani vagy egyszerűen megfogni a szerszám nyelét. A szükség többnyire maga mutatja a tennivalót. A munkának az a módszere azonban, amely bizonyos körülmények között egyetlen alternatíva, más körülmények között már rutinná válhat, és azzal a veszéllyel jár, hogy a politikai nevelés, a tudatformálás, a pártépítés elsekélyesedik. Volt és lesz időszak — alighanem a mostani ősz is ilyen —, amikor a falusi látogatást a pártmunkásnak azzal kell kezdenie: „Mire haladtunk a szántással, mi van a betakarítással, a téli takarmánybázissal, a begyűjtött termés tárolásával stb.” Ezek jó megoldása nélkül csak fecsegés pártmunkáról beszélni. De ha csak erről van szó, ha a pártszervek küldöttei csak ezt kérik számon, akkor vajmi keveset tanulnak a helyiek egyéb vonatkozásban. Márpedig látjuk, az igények nemcsak egyoldalúan jelentkeznek: a politikai gyengeség kihat a gazdálkodásra, a gazdálkodás bajai pedig útját állják a párt erősödésének. És megfordítva is igaz: a sikerekhez rendszerint az erős pártszervezet is hozzájárul. A dolog közgazdasági oldalát néző emberek szokták mondani: „A tsz-megszilárdítás beruházás kérdése.” Attól is függ — és még sok minden egyébtől. A szellemi beruházástól is. Ha úgy tetszik, a „politikaitól” is. A várakozás és igény növekedett a falusi pártszervezetekkel szemben. De többet csak az adhat, aki maga is többet kap. Rózsa László A magyar parlamenti küldöttség látogatásai Indiában Az Indiában tartózkodó magyar parlamenti delegáció, amelyet Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke vezet, ellátogatott a köztársaság Punjab államába. A küldöttség felkeresett több ipari létesítményt, köztük egy magyar segítséggel felépült árammérőgyárat is. Az állam vezetői fogadást és vacsorát adtak a delegáció tiszteletére. Az indiai felsőház és az alsóház elnöke ebédet adott a magyar parlamenti küldöttség tiszteletére. Ezen a többi között megjelent Laksmi Menen asszony, külügyminiszter-helyettes, és R. K. Nehru, a külügyminisztérium főtitkára is. (MTI)