Népszabadság, 1963. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

1063. december 1, vasárnap Folytatódnak a Béke-világtanács bizottsági ülései Varsó, november 30. (TASZSZ) A Béke-világtanács varsói ülés­szaka szombaton is bizottsági ülé­seket tartott. Az Isabelle Blume (Belgium) vezette bizottságban a nemzetkö­zi légkör egészségesebbé válásá­val, az államok közötti bizalom erősödésével, a hidegháború meg­szüntetésével s az általános és teljes leszerelés megvalósításával kapcsolatos problémákról tár­gyaltak. Az Antoine Tabet (Libanon) vezette bizottság megvitatta a gyarmatosítás ellen, a nemzeti függetlenségért és a szuverenitás elismeréséért folytatott küzdelem problémáit. Az ausztrál Frank Hartley el­nökletével ülésező bizottság meg­vizsgálta a békemozgalom haté­konyabbá tételének és megszilár­dításának, a békéért küzdő külön­böző szervezetek együttműködé­sének problémáit. Gazdasági kérdések a LEMP Központi Bizottsága 14. plénumának szombati vitájában A LEMP KB 14. plenáris ülése pénteken kezdődött vitájában szombaton a legtöbb szó­nok a népgazdasági tervezés megjavításával és a tartalékok biztosításával foglalkozott. So­kan kifogásolták, hogy az ötéves terv megalkotásánál nem vették kellőképpen figyelembe a nép­gazdaság reális teherbíró képes­ségét, és a termelőerők fejleszté­­sében a beruházásoknak a meg­engedettnél nagyobb részét for­dították a termelőeszközök gyár­tására. Ez fékezte a dolgozók munkaintenzitását. Az ötéves terv hátralevő két esztendejében ha­tározottan törekedni kell a vegy­ipar fejlesztésén kívül a mező­­gazdasági beruházások növelésé­re. Biztosítani kell a termelés fo­kozásában a nagyobb érdekeltsé­get, és növelni kell a dolgozók anyagi ellátását — hangoztatták a felszólalók. A felszólalók rámutattak arra, hogy a gazdasági pártvezetés megjavítása nagyban hozzájárul majd a termelő tevékenység idő­beni fejlesztéséhez. (MTI) A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának határozatai November 23-án tartották a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Párt­ja Központi Bizottságának har­madik, kibővített plénumát, ame­lyen E. Papaioannu, a párt főtit­kára mondott beszámolót. A plénumon határozatot hoz­tak, amely méltatja a moszkvai atomcsendszerződést, síkraszáll a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért, és üdvözli a nemzetközi helyzetben a moszkvai szerződés megkötése óta bekövetkezett némi javulást. A határozat támogatja a Föld­közi-tenger vidékének atom- és rakétafegyver-mentes övezetté nyilvánítására irányuló terveket, és követeli a Ciprus szigetén levő angol haditámaszpontok felszámo­lását. Felhívta a figyelmet a plénum határozata arra a veszélyre, hogy az imperialisták Ciprust be sze­retnék vonni a NATO agresszív katonai tömbjébe. A párt határo­zottan elítéli a szigetországban folyó kommunistaellenes propa­gandát, melyet az imperialisták és kiszolgálóik folytatnak. (TASZSZ) kön, hat nappal az események után sem érdekelte, lőhetett-e egy ember hármat ilyen rövid idő alatt, s egyáltalán mennyi idő telt el az első és az utolsó lövés között. Noha mindez és még ezer más körülmény tisztázatlan volt, már Oswald elfogatása után rö­viddel bemutatták a sajtónak Kennedy gyilkosát Igen, a „vo­nal” percek alatt megvolt, s a dal­lasi rendőrség ragaszkodott hozzá. A bázeli Nationalzeitung felhábo­rodva szólt a héten arról, hogy a texasi rendőrség egy ilyen óriási jelentőségű ügyben teljesen fi­gyelmen kívül hagyta a mérlege­lés, a tények alapos számbavé­tele, a fáradságos nyomozási apró­munka minden elemi követelmé­nyét, amelyek százszorta kisebb ügyekben hetekig tartó munkát adnak a normális rendőrségi vizs­gálatnak, s hogy az ügyész már egy nap múltán kész vádiratról beszélt. A következő részlet: szeptem­ber 26-án hivatalosan beje­lentik Kennedy dallasi útját. 27-én, s ezt a kubai hivatalos szer­vek bizonyítják, Oswald Mexikó­ban kubai vízumot kért (nem kap­ta meg). Miért kért kubai vízumot Oswald? Hogy később ezt valaki „leleplezhesse”? Egyáltalán, miből utazott Mexikóba, autón egy munkanélküli, akinek családja (fe­lesége, anyja, gyereke) van? To­vábbá, Oswaldot, aki zavaros múltja miatt sokáig nem kap munkát, október közepén egyszer csak felveszik, épp Dallasban, s épp oda, ahonnan később a me­rényletet elkövetik. S az az ember veszi fel, aki a merénylet után odaszól az Oswaldot megállító rendőrnek: „hagyja, ez itt dolgo­zik”. Így jut át Oswald az első fel­tartóztatáson. Oswald azonban csak heti 50 dollárt kap, ami édeskevés, különélve a családtól, azt eltartani, albérletben élni stb. De Ruby mulatójára „telik neki”. Csak hétvégeken ment családjá­hoz, viszont főbérlője szerint rendszeresen este 10 felé járt ha­za. Legalábbis érdekes, hogy kik­kel járt, hol volt, mit csinált ez a tanúk szerint meglehetően ti­tokzatosan viselkedő fiatalember. (S a rendőrség „fel se figyelt” egy „baloldalira", aki ráadásul ilyen gyanúsan viselkedett.) Egyébként a „baloldali” múltról újabb leleplezések látnak napvi­lágot. Legutóbb egy gépírónő sajtóértekezleten mondotta el, hogy Oswald, amikor 1962 júniu­sának elején visszatért az Egye­sült Államokba a Szovjetunióból, ahol előzőleg állampolgárságért folyamodott, de azt megtagadták tőle, felkereste őt, s megállapod­tak abban, hogy az utóbbi gyors­írással feljegyzi, majd legépeli Oswald jegyzeteit megírandó könyvéhez. Miss Bates mindössze három napot dolgozott Oswald­­nak. — Azok a jegyzetek, ame­lyeket leírtam neki, határozottan kommunistaellenesek voltak — mondotta Miss Bates —, Oswald sötét képet igyekezett festeni a szovjet életről. Azután itt van Ruby, a lelkes texasi hazafi, aki patrióta felbuzdulásában gyilkol... De miféle patrióta az, aki a háború­ban hallókészüléket csináltatott magának, csakhogy megússza a katonai szolgálatot? Mivel ma­gyarázható, hogy Ruby különös érdeklődéssel figyelte Oswald ügyét? Amikor az egyik vasárna­pi­ sajtótájékoztatóról, mint ille­téktelent, ki akarták küldeni, ő kijelentette: — Itt maradok, fe­lettébb érdekel a dolog ... A hét folyamán kiderült, hogy Ruby egészen közel lakott Os­wald albérleti lakásához. Már előbb jelentették: Oswaldot a merénylet előtti napokban látták Ruby bárjában. Felvetődik a kér­dés, hogyan került oda, s lehe­tett-e szimpla vendég a kis kere­setű segédmunkás a drága bár­ban. Minél több az újabb részlet, annál több a kérdés, amelyre a világ választ vár. Azóta a szövet­ségi hatóságok a nyomozás újbóli lefolytatására bizottságot jelöltek ki. Reméljük, nem túl későn. Avar János NÉPSZABADSÁG 3 NAGY ERŐFŰ Az utóbbi évek nagy gazdasá­gi és társadalmi átrendező­dése új helyzetet teremtett a fa­luban. Másként kell tervezni és szervezni, mint tegnap, más ará­nyokban kell gondolkozni, mint azelőtt, másként zajlik a társa­dalmi élet, új közösségi kapcso­latok alakulnak, és közben gyö­keresen átformálódnak az élet­igények is. Természetesen nem kivétel a változások alól a falusi pártszer­vezet­­ sem. Hiszen nemcsak a gazdálkodás, a közigazgatás, ha­nem a pártszervezet is idomult a régi falu viszonyaihoz, ugyanab­ból az alaphelyzetből indult el. Éppen ezért hasztalan lenne azt képzelni, hogy nem kell ma vé­gigjárnia a próbálkozásnak és kí­sérletezésnek, a saját tapasztala­tokból és a dolgozó néptömegek tapasztalataiból való tanulásnak nehéz útját. Bármennyire igaz az is, hogy a falusi pártszervezetek voltak a szövetkezeti gondolat támaszai, zászlóvivői, bármen­­nyire is való, hogy erejükhöz mérten egyengették az utat a nagy társadalmi változáshoz , sem a gazdasági-irányítási kérdé­sekben, sem pedig az új viszo­nyok politikai szükségleteit te­kintve nem lehettek teljesen fel­készülve arra, ami az átszervezés után következett. Az átszervezés előtti faluban a pártszervezeteknek leginkább csak a szegényparaszti réteggel volt eleven kapcsolatuk. A többi társadalmi rétegben rendsze­rint korlátozott volt befolyásuk és hatásuk. Azelőtt a falusi párt­­szervezetek többsége nem foglal­kozott behatóan az egész falu gazdálkodásának problémáival sem. Szerepe alkalmasint külön­féle időszerű kampányokra kor­látozódott. Hol a terménybegyűj­tésre, hol pedig az időszakos me­zőgazdasági munkák elvégzésére kellett mozgósítania.­­Ezekre a harcos kis közösségekre ötvenhat előtt még teljes súllyal nehezed­tek az ismert politikai hibák is, amelyek gyakran elszigetelték őket a tömegektől, lehetetlenné tették, hogy kapcsolatuk, befo­lyásuk egészségesen növekedjék. Erősen éreztette hatását ez a pártéletben is. Ilyen feltételek mellett nemigen lehetett szó akár az eszmei-politikai színvonal je­lentős emeléséről, akár a tömeg­szervezetek helyes irányításáról, szélesebb látókörű pártszervezői, pártépítő tevékenységről. Sok pártszervezet az említett okok folytán létszámban is lecsökkent, a tagok életkorát tekintve elöre­gedett. A feszült helyzetek, a mesterségesen is „élezett” osz­tályharc, a viszonylagos elszige­teltség a bizalmatlanságot­ néhol annyira szította, hogy szinte le­zárták az új erők előtt a falusi pártszervezetek kapuit. Ha meg akarjuk érteni a mai falu társadalmi és politikai realitásait, akkor nem hagyhat­juk figyelmen kívül ezeket a ko­rábbi mozzanatokat sem Létező ellentmondás ugyanis, hogy amíg az ellenforradalom leverése utá­ni helyes politika döntő válto­zást idézett elő — a szövetkezet mellé állította a parasztságot, megnyitotta az utat a szocializ­musnak falun is —, addig az át­szervezést nagyjában-egészében azoknak a pártszervezeteknek kellett segíteniük, amelyek ilyen előzmények után álltak talpra és kerestek megújhodásit. A falusi kommunisták becsületére legyen mondva, emberfeletti munkát vé­geztek, derekasan megküzdöttek az átállítás legdöntőbb feladatai­val. Sőt miközben formálták az új életet. Szárnyakat kaptak, értékes politikai és gazdasági tapaszta­latokat szereztek, szélesedett a befolyásuk, tágult a látókörük, és sok kitűnő emberrel erősítették a sorokat. Kétség sem férhet hoz­zá, hogy az átszervezés óta eltelt idők tapasztalatai magasabb szintre emelték a falusi pártszer­vezeteket. De bármily fontos is volt ez az időszak, most már ismét előre kell tekinteni, az új helyzetet és az új követelményeket kell min­denütt felismerni, amelyek a fa­lusi pártmunka új fellendülését kívánják. A falusi osztályviszo­nyok változása az osztályharc módszereinek, formáinak változá­sát is magával hozta. Ez közis­mert igazság. De aki tudja, hogy mennyi, a régi falu osztályvi­szonyaiból fakadó beidegződött szokást, előítéletet, bizalmatlan­ságot kellett és kell leküzdeni, miféle emlékeken és ellentéteken kell túljutniuk az embereknek, az­ belátja, hogy ez a falusi kom­munistáknak sem egyszerű dolog. A különböző­­ irányból jövő embe­reknek a szó szoros értelmében újra kell megismerniük egymást, új tapasztalatokat kell szerezniük egymásról, és új együttműködést kell kialakítaniuk. A szövetkezeti egységért, az egységes paraszti osztály kialakulásáért folytatott harcban egy kicsit bennük is har­col egymással a múlt és jelen. Nem csoda, ha az egységes falu képe újszerű, szokatlan és a feladat bonyolult azoknak, akik hosszú ideig másra voltak han­golva A pártszervezetnek például ma az egész falu, de legalábbis az egész tsz kereteiben kell gon­dolkoznia és terveznie. Még azok a pártszervezetek is, amelyek ko­rábban szervezeti és politikai gyengéik miatt kívülrekedtek a tényleges irányításon, ma az események központjába ke­rültek. Az elzárkózást — ha akarják, ha nem — fel kell adniuk. Nincs és nem is lehet a mai falunak olyan fontos, megol­dásra érett közösségi­­ feladata — legyen az termelési, szociálpoliti­kai, falufejlesztési vagy népmű­velési természetű feladat —, amelyben ne várnának kezdemé­nyezést a pártszervezettől. Mind­ez kétségkívül igazolja azt a meg­győződést, hogy a falusi, illetve tsz-pártszervezetek erősítése az egyéb természetű kérdések meg­oldásának is egyik feltétele. Hogy amikor a tsz-ek gazdasági és po­litikai megszilárdításán mun­kálkodunk, akkor egyúttal a párt­­szervezetet is építeni kell! Márpedig a tapasztalat arra utal, hogy a dolognak ez a része néha háttérbe szorul. Az utóbbi időben több megyei és járási pártbizottság vizsgálta a falusi, illetve tsz-pártszerveze­tek helyzetét, és úgy ítélte meg, hogy a körülményekhez és lehe­tőségekhez képest többirányú el­maradás mutatkozik. A Pest me­gyei­­ Pártbizottság például úgy találja, hogy több helyen ma is probléma az elöregedés. Noha ez részben tükörképe a falu, a szö­vetkezet korösszetételének, cél­tudatosabb munkával lehet vál­toztatni rajta. Azt, hogy az elzár­kózás maradványait nem sikerült még teljesen felszámolni, mutatja például az is, hogy a megye 235 falusi és tsz-pártszervezete közül 1962-ben 69 pártszervezetben, 1963-ban 98-ban nem vettek fel új tagjelöltet. Természetesen ezek az adatok önmagukban nem al­kalmasak arra, hogy belőlük a megye falusi pártszervezeteinek helyzetét, vagy akár a pártszer­vező munkát megítélhessük. Mint jelzések azonban figyelemre mél­tóak. És nemcsak Pest megyében, hanem az ország más vidékein is lehetne számokkal vagy anélkül illusztrálni, mennyi teendő van, hogy felszámoljuk a falusi párt­szervezés és pártépítés viszonyla­gos elmaradásait, hogy milyen sok irányban kell ma tevékenykedni, á­ltalános vélemény azonban,­­ hogy nem a pártszervezetek kis létszáma a legfőbb akadály, hanem az, hogy némely faluban egyelőre a politikai hatósugara is kicsi. Igaz, hiba lenne nem látni és nem megérteni azokat az erő­feszítéseket, amelyeket ezek a pártszervezetek is kifejtenek* hogy eleget tegyenek a különféle új igényeknek. Többnyire látják­ ők — hogyisne látnák! —, mi­lyen éhség van az emberekben megismerkedni a világ dolgaival* mennyire szeretnének eligazod­ni társadalmunk problémáiban* saját közösségük dolgaiban. Látják ők, hogy nem lehet a pártszervezetnek politikai csi­gaházban élnie. Értik, hogy egyfelől a követelmények ösz­tökélnek, másfelől a saját gyengeségeik fékeznek. Eddig nem tapasztalt lehetőségek van­nak, viszont a pillanatnyi tenni­valók halmaza idejüket és ener­giájukat leköti. Pedig, miközben segítik a gazdálkodást, segíteniük kell a gondolkodás átalakulását is. Tudják vagy legalábbis érzik, hogy másként kell ma az erőket összefogni. Irányítani kell a tö­megszervezeteket, megmagyarázni a helyes elveket, szervező és propagandamunkát kell folytatni, nevelni az új párttagokat stb. De éppen ezekben kapják a legkeve­sebb segítséget! Van itt, feltétlenül van objek­tív nehézség is. Nemcsak a falusi pártszervezetekben, hanem az őket irányító pártszervekben is. Az a két-három év, amely az át­szervezés óta eltelt, lélegzet­vételnyi pihenőt sem hagyott. Volt időszak, amikor az volt a legfontosabb pártmunka, hogy fe­delet szereztek a közös állatállo­mány fölé, behordták a termést, vagy egyszerűen csak megetették a jószágot, amelyet mások magára hagytak. Volt időszak — sőt még most is van úgy —, hogy a párt­munka:­gépekért szaladgálni, építkezési anyagot felhajtani, fo­gatokat irányítani vagy egysze­rűen megfogni a szerszám nyelét. A szükség többnyire maga mu­tatja a tennivalót. A munkának az a módszere azonban, amely bi­zonyos körülmények között egyet­len alternatíva, más körülmények között már rutinná válhat, és azzal a veszéllyel jár, hogy a po­litikai nevelés, a tudatformálás, a pártépítés elsekélyesedik. Volt és lesz időszak — alighanem a mos­tani ősz is ilyen —, amikor a falusi látogatást a pártmunkás­nak azzal kell kezdenie: „Mire haladtunk a szántással, mi van a betakarítással, a téli takarmány­­bázissal, a begyűjtött termés tá­­r­­olásával stb.” Ezek jó megoldása nélkül csak fecsegés pártmunká­ról beszélni. De ha csak erről van szó, ha a pártszervek küldöt­tei csak ezt kérik számon, akkor vajmi keveset tanulnak a helyiek egyéb vonatkozásban. Márpedig látjuk, az igények nemcsak egy­oldalúan jelentkeznek: a politikai gyengeség kihat a gazdálkodásra, a gazdálkodás bajai pedig útját állják a párt erősödésének. És megfordítva is igaz: a sikerekhez rendszerint az erős pártszervezet is hozzájárul. A dolog közgazdasági oldalát néző emberek szokták mon­dani: „A tsz-megszilárdítás beru­házás kérdése.” Attól is függ­ — és még sok minden egyébtől. A szellemi beruházástól is. Ha úgy tetszik, a „politikaitól” is. A vára­kozás és igény növekedett a fa­lusi pártszervezetekkel szemben. De többet csak az adhat, aki maga is többet kap. Rózsa László A magyar parlamenti küldöttség látogatásai Indiában Az Indiában tartózkodó ma­gyar parlamenti delegáció, ame­lyet Vass Istvánná, az országgyű­lés elnöke vezet, ellátogatott a köztársaság Punjab államába. A küldöttség felkeresett több ipari létesítményt, köztük egy magyar segítséggel felépült árammérő­­gyárat is. Az állam vezetői foga­dást és vacsorát adtak a delegá­ció tiszteletére. Az indiai felsőház és az alsó­ház elnöke ebédet adott a ma­gyar parlamenti küldöttség tisz­­teletére. Ezen a többi között meg­jelent Laksmi Menen asszony, külügyminiszter-helyettes, és R. K. Nehru, a külügyminisztérium főtitkára is. (MTI)

Next