Népszabadság, 1965. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

1965. március 3, kedd Pénteken temetik Scharf osztrák köztársasági elnököt Vasárnap este Bécsben, 75 év­es­­ korában elhunyt dr. Adolf Schi­rf, az Osztrák Köztársaság elnöke. Három héttel ezelőtt influenzában betegedett meg, ké­sőbb kórházba szállították, állapo­ta azonban kiújult májgyulladása következtében néhány napja vál­ságosra fordult. Vasárnap reggel veszítette el eszméletét, s orvo­sai többé nem tudtak segíteni rajta. Az osztrák kormány hétfő dél­ben gyászülést tartott, amelyen Klaus kancellár méltatta az el­hunyt Adolf Schilff köztársasági elnök érdemeit. A kormány or­szágos gyászt rendelt el. Adolf Dr. Adolf Scharf 1890. áp­rilis 20-án szü­letett a morva­országi Nikols­­burgban (ma Csehszlovákia területe, a köz­ség neve Miku­­lov). Egyete­mi tanulmá­nyainak folyta­tására ment Bécsbe, ahol már joghallga­tóként csatla­kozott a szo­­ciáldemokra­­ták­hoz. Első vi­lágháborús ka­tonai szolgála­ta után, 1919- ben kapcsolódott be Adolf Scharf intenzíven is Ausztria po­litikai életébe: majdnem másfél évtizeden át volt a parlament el­nökének titkára. A Heims­ehr-fasizmus, majd pedig a nácizmus éveiben a szo­ciáldemokrata politikust üldözték, többször le is tartóztatták, bebör­tönözték, majd koncentrációs tá­borba zárták. A felszabadulás után, 1945-ben dr. Adolf Scharf ott volt a pol­gári demokratikus rendszer újjá­­teremtőinek sorában: parlamenti képviselővé választották és alkan­i Scharf holttestét hétfőn az elnö­ki palotában ravatalozták fel, keddtől pedig a parlament osz­lopcsarnokában állítják fel a ra­vatalt, ahol a lakosság három napon át vehet búcsút az el­hunyt államférfitól. A temetésre pénteken kerül sor. * A köztársasági elnöki válasz­tásokat a bécsi lapjelentések szerint — előreláthatólag május elején rendezik meg. Az elhunyt funkcióit az osztrák alkotmány értelmében az új ál­lamfő megválasztásáig a kor­mányelnök, Josef Klaus kancellár gyakorolja. (MTI) cellár lett. Jú­lius Raabbal, Leopold Figllel és Brúnó Kreis­­kyvel együtt tárgyalt a szov­jet kormánnyal a semleges és bé­keszerető Auszt­ria megterem­téséről; tíz esz­tendővel ezelőtt neki is része volt az állam­szerződés létre­jöttében. Az Osztrák Szocialista Párt először 1957- ben jelölte köz­­társasági elnök­nek, s dr. Adolf Scharf megszerezte a válasz­tók többségének bizalmát. Másod­szorra, két évvel ezelőtt dr. Ju­lius Raabbal szemben nyerte el ha­zája legmagasabb közjdíji méltó­ságát. Az elhunyt államfő azok közé az osztrák politikusok közé tarto­zott,­­ akik őszintén törekszenek néhány történelmi konzekvencia levonására, s ezért őrködnek az ország demokratikus rendjén, függetlenségén, semleges és min­den irányban békeszerető külpo­litikáján. Dobi István részvéttávirata dr. Josef Klaus kancellárhoz Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, táviratot intézett dr. Jo­sef Klaus osztrák kancellárhoz, s az Elnöki Tanács és a kormány nevében részvétét fejezte ki dr. Adolf Scharf szövetségi köztár­sasági elnök elhunyta alkalmá­ból. (MTI) Párizsi tudósítónk telefonjelentése: A francia reakció választási blokkot szervez Három nagyobb politikai csoportosulás várható a község anácsi választásokra A március 14-én és 21-én sorra kerülő francia községtanácsi vá­lasztások előtti szövetségesek ke­resése mind hevesebb politikai csata közepette folyik. Nagy feltűnést keltett a kor­mánypárt, az UNR—UDT Párizs egyik külvárosában, Asniéres­­ben megtartott konferenciája. A tanácskozás szónoka Roger Frey jelenlegi belügyminiszter felhí­vást intézett egy olyan „közép­párt” létrehozására, amely már az első fordulóban is képes lenne biztosítani a többséget. A kormányzópárt, az UNR ed­dig a politikamentes községtaná­csi választás jelszavát hirdette, s Frey még a beszéde elején is ezt hangoztatta. A választási szövet­ségek alakulása miatt azonban az UNR­ elvesztette látszatnyugalmát, és lázasan politikai szövetségesek után kutat. Jelenleg három jelentős válasz­tási csoport körvonalai látsza­nak: a baloldal — a kommunis­ták, a szocialisták és a radikáli­sok; a közép — a szocialisták (itt­­ is!), az MRP, a függetlenek; a jobboldal — az UNR—UDT, a függetlenek. Ezeken kívül van még a szélsőjobb: az ultrák és a fasiszták. Frey beszédében egy „közép­párt” megalakításáról szólt. Ez azt jelentené, hogy a most közé­pen álló pártok elnyerésével — kivéve a szocialistákat — az UNR „centristává”, lényegében a leg­nagyobb reakciós csoportok gyűj­tőmedencéjévé válna. Frey kijelentéséből, hogy az új párt angolszász mintára lenne megszervezve, az következik, hogy a kormánypárt a most sorra kerülő választásokat nemcsak a decemberi elnökválasztások fő­próbájának, hanem távolabbi po­litikai akciók megkezdésének is tekinti. Sokan úgy vélik — s ezt Frey sem titkolta —, hogy az „an­golszász” mintára (értsd: egymás­sal vetélkedő két polgári párt létrehozása) kialakítandó politikai front már a „De Gaulle utáni időszak” megteremtésének előké­szítését célozza Ez politikai vál­tozást nem eredményezne, ellen­kezőleg, célja éppen a gaulleis­­ta politika konzerválása lenne. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára Lyon­ban tartott választási beszédé­ben a demokratikus és köztársa­sági erők egységét és összefogást sürgette, hogy vereséget lehessen mérni a reakciós erőkre. Az FKP főtitkára hangsúlyozta, hogy a kommunisták és a szocialisták vá­lasztási szövetségeiben a dolgozók egységakarata nyilvánul meg, s elítélte a reakcióval választási szövetségre lépett szocialista ve­zetőket. Kovács István NEPSZABADSAG 3 Jobban alkalmazkodjunk a világpiaci árakhoz Az importtakarékosság rejtett tartalékairól írt nemrégiben cik­ket a Népszabadságban az egyik ipari nagyvállalat főmérnöke. Véleményem szerint ezek a tar­talékok nem is olyan rejtettek, csak éppen sok ellenható ténye­ző akadályozza a hasznosításukat. A nehézségeket az érdekelt ipa­ri és külkereskedelmi vállala­tok csak szorosan együttműködve tudják legyőzni. A külkereskede­lem fő feladata e tekintetben az, hogy világpiaci kapcsolatai és ta­pasztalatai alapján javasoljon olyan módszereket, eljárásokat, amelyek lehetővé teszik olcsóbb anyagok, gazdaságosabb eljárá­sok meghonosítását, a devizaki­adások megtakarítását azzal, hogy itthon gyártanak bizonyos anya­gokat mindezt a gyártmányok minőségének megtartása, illetve javítása mellett. A gazdaságos, takarékos beho­zatal, azonos összegek felhaszná­lása mellett, lehetővé teszi az im­portáru mennyiségének növelé­sét. Érdemes néhány példával bi­zonyítani, milyen nagy összegek­ről van itt szó. A Hungária Mű­anyaggyár elavult berendezéssel szükségtelenül nagy fajsúlyú, szi­getelés céljait szolgáló poliszirol­­habot gyártott. A megfelelő minő­ségű áru gyártására 54 ezer dol­lárért gépet vásároltunk, és az új eljárással az üzemelés első évé­ben a gép ára kétszeresének meg­felelő deviza takarítható meg. Ha­sonló módon, az iparral együtt­működve vettünk gépeket a tele­víziókészülékek plexi védőabla­kának hazai gyártásához, és a már üzemben levő gép csaknem 200 ezer dollár értékű importot tesz feleslegessé. Az Országos Gumiipari Vállalat műszaki kol­lektívájával vállvetve most fog­lalkozunk az autóabroncsok újra­­futózásának hazai megvalósításá­val. Olaszországban például, ahol igen nagy teljesítményt követel­nek meg az autóparuktól, ezek 55 százaléka kerül újra­­futózásra, míg nálunk mindössze 10 százalék. Elképzelhető, milyen jelentős n­y­ersgum­­i - meg­t­a­ka­r­í­tás­sal járna az újrafutózás. Csak külkereskedelmi­­ érdek? Az ilyen felsorolás azonban nem mutatja meg, hogy miért be­szél az ipar- és a külkereskede­lem is oly sokat a megvalósí­tás nehézségeiről. Nos erre is idézhetnék egy-két példát. Ba­romfiexportunkhoz évek óta im­portálunk százezer dollárt meg­haladó összegért műanyag tasa­­kokat. A kész tasakok eladása amerikai monopólium kezén van, és így az áruk is monopolisztikus. Most már birtokunkban van egy ajánlat, amely szerint meg tud­nánk vásárolni az alapanyagot és a gyártási eljárást más cégtől, és ez éppen a cikk eddigi mo­nopolhelyzete miatt jelentős de­vizamegtakarítást eredményezne. Egyelőre azonban még azt az ipari tárcát sem találtuk meg, amely hajlandó lenne finanszí­rozni egy szakember külföldi ta­­nulmányútját. Rövidebb-hosszabb huzavona után végül mégiscsak a külkereskedelmi vállalatnak kell vállalnia a költségeket, hi­szen azt mondják, ez külkereske­delmi érdek, mert a tranzakció vége külkereskedelmi megtakarí­tás lesz. Ha az érdeket így értel­meznénk, akkor persze soha nem valósulna meg semmi, hiszen bennünket még kevésbé ösztönöz közvetlen érdekeltség vagy éppen tervfeladat erre. Mint ahogy nem volt szűken értelmezett feladatuk a növényvédőszer-importtal fog­lalkozó külkereskedelmi dolgo­zóknak, hogy a készen importált szerek helyett megszervezzék egyes koncentrátumok hazai ki­szerelését. Hiszen ez rengeteg utánjárást, szervező munkát, kí­sérletezést követelt meg, kezdve a vállalkozó kész felkutatásától egészen az itthon formulázott szer kipróbálásáig. De a több tízezer dolláros importmegtakarí­­tás megérte. Amíg egy javaslat­­ megvalósul Sokszor azonban egy-egy javas­lat célhoz juttatása akadályfutás­hoz hasonlít, és igazán nagy egyéni vállalkozó kedvre és lel­kesedésre, önzetlen erőfeszítésre van szükség azokkal a nehézkes szabályokkal, merev rendeletek­kel szemben, amelyek béklyóba szorítják a kezdeményezéseket. Hogy csak egy jellemző esetet említsek: a Szovjetunióból igen kedvező feltételek mellett tud­tunk például acetonciánhidrint vásárolni, hordókban. A felhasz­náló üzem technológiáját azon­ban ciszternás árura tervezték, s nem vállalta sem az átállítást, sem az átfejtést. A mi vállala­tunk egy elhagyott homokbányá­ban, két-három mérnök és mun­kás igénybevételével oldotta meg az átfejtést, körülbelül 50 ezer forint állományon kívüli bér­alap felhasználásával. Sőt még fel is jelentettek, és vizsgálat is folyt ellenünk, mert állítólag nem volt megfelelő a mérgező anyag­gal szennyezett hordók kezelése. Végül ezen is túlestünk, sikerült sok tízezer dollár kiadást megta­karítani, sőt azóta már az üzem a technológiai változtatásokat is keresztülvitte. De mennyi izga­lom, munka, utánjárás kellett a felesleges nyugati behozatal meg­takarításához. Nekünk sokkal egyszerűbb lett volna a rendel­kezésünkre bocsátott devizáért a rendelt árut megvásárolni, és megkímélhettük volna magunkat a vizsgálattól is. Az iparvállalatoknak persze a maguk szempontjából igazuk van. Kísérletezéshez, különmunkához — amelynek ugyan a szükséges­ségét a mindennapi élet nagyon sokszor előre „betervezhetetle­­nül” veti fel — nincs tervezett béralapjuk, állományon kívüli sem. Kapacitásukat is lehasznál­ják a tervezett mértékig, tehát hol kísérletezzenek? Anyagfel­­használási normájukat — amíg egy új gyártási módszer begya­korlottá válik — esetleg időlege­sen nem tudják betartani, a kí­sérletezés költségtöbblettel jár, viszont amikor már eredményt értek el, akkor az új eredmények alapján kell tervezniük. Műszaki fejlesztési alapjuk erősen korlá­tozott, és így általában a kisebb (de nagyon hasznos) beruházáso­kat csak külkereskedelmi tranz­akció formájában valósíthatják meg, úgy, hogy a szükséges de­vizaösszeget rendelkezésre bo­csátjuk a Külkereskedelmi Mi­nisztérium erre a célra szolgáló kereteiből, és vállaljuk, hogy a gyártás megindulása utáni deviza­­bevételből vagy -megtakarításból visszaadjuk a népgazdaságnak a „kölcsönadott” devizát. Ezzel az eszközzel él is az ipar és a kül­­ke­­eskedelem, amennyire csak tud, de a tranzakció alkalmazási területe korlátozott, csak ott van rá lehetőség, ahol a befektetés egy-másfél éven belül megté­rül. Az árrendszer korlátai Nehezítik a munkát az árrend­szer korlátai is. A világpiaci ár­változásokat általában nem köve­tik a belföldi árak, és így az ipar­­vállalatokat nem érintette, ha a világpiaci árak növekedtek, hi­szen a belföldi ár változatlan maradt. Egy, a múlt év végén megjelent rendelet, ma már meg­könnyíti az importárak reálisabb kialakítását,­de még távolról sem adja meg a szükséges lehetősége­ket. A cipőpasztagyártáshoz például természetes és szintetikus viaszt is fel lehet használni azonos ha­tásfokkal. Az előbbi ára tartósan 1300 dollárról 800 dollára csö­k­kent, de az ipar nem volt haj­landó megrendelni, mert a bel­földi ár nem változott, receptúrát is kellene változtatni, ezért a szintetikus termék kifizetődőbb részére Ráfizetünk tehát az im­portra tonnánként néhány ezer dollárt. Vagy egy másik példa: változtathatatlannak minősítették az anilinfestékek és a textil-, va­lamint bőripari segédanyagok árát, mert az árváltoztatásokat végig kellett volna vinni az im­portált termék árától kezdve egé­szen a késztermékig, így azután, ha egy típusnak az ára. az NDK- ból történő beszerzés esetén ugyan 50 százalékkal alacso­nyabb, mint az Angliából beho­zott azonos felhasználású árué, a belföldi ár változatlan az öt év­vel­­ ezelőtti árrögzítés miatt. Ugyanígy, ha a külföldi gyár le­szállítja időközben valamely ter­mék árát, a belföldi ár marad a régi drágább, és az iparvállalat önköltsége, eredménye romlik, ha áttér a voltaképpen olcsóbb termékre. Megfelelő érdekeltség megteremtésével — úgy gondol­juk — 100 000—200 000 dollárt tudnánk megtakarítani. A gazdasági tisztánlátás ilyen árér­vek több esetben még a megfelelő magyar tenmék fel­­használását is hátrányossá teszik. Emellett a mai árrendszer miatt voltaképpen megállapíthatatlan az export és az import gazdasá­gossága is. Három különféle ár egyformán kerül a kalkulációba. A szocialista világpiac ára, a tő­kés világpiac ára és a belföldi ár egymástól merőben eltérőek. A belföldi árrendszerben azon­ban azonosnak kell lenniük. Nincs az a kalkulátor, aki ilyen körülmények között reális számí­tást tudna végezni. Vezető gazdasági szerveink, tu­dományos kutatóink napjainkban sokat foglalkoznak olyan szabá­lyok, ösztönzők kialakításával, amelyek elősegítik a hasznos ja­vaslatok gyors eredményét. Nem szabad addig várni, amíg a feltétlen szükséges széles körű változásokra sor kerül, s ezzel el­odázni a sokkal gyorsabban, már ma megtehető intézkedéseket. Ösztönözné és fokozná az im­portmegtakarításokat, ha a meg­takarított importdeviza egy há­nyadával az iparvállalat rendel­kezne anyagok, műszerek, gépek vásárlására. Helyes lenne azt is biztosítani, hogy devizamegtaka­rítás esetén az üzem megfelelő forintösszegeit használhasson fel gyártásfejlesztésre, bérre, és ará­nyosan korrigálhassa anyagfel­használási, önköltségi és termelé­si mutatóit. S végül legyen össz­hangban a belföldi ár a külföldi árváltozásokkal, és ne féljünk a változó áraktól. A gazdaságosság tisztánlátása, az értékek valóságos megjelenése sokkal fontosabb, mint a statisztikai szemlélet és a merev tervmérési rendszer fenn­tartása. Meg vagyok győződve, hogy a külkereskedelmi és ipari dolgozók erőfeszítései nagy eredményeket hozhatnak. De megsokszorozhat­ná a hasznos javaslatok számát, a jó kezdeményezéseket, ha az eredmények elérése érdekében nem valami külön küzdelemre lenne szükség a nehézkesség, a bürokrácia, a merev szabályok ellen, hanem m­­inden erő egy irányban hatna.. Virág Miklós a CHEMOLIMPEX k. Vezérigazgatója

Next