Népszabadság, 1965. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-31 / 76. szám

6 NEVE­LÉSRŐL Am­ikor a gyereknek van igaza Előadást hallgattunk az egyik külvárosi iskolában. Témá­ja: az igazmondás, az igazságos­ságra „nevelés”. Már csak azért is elmentem, mert kíváncsi vol­tam, milyen módon közelíti meg az előadó ezt a nagyon is össze­tett kérdést. Ha elkülöníti az „igazságosságra való nevelést” az egész neveléstől, az iskola közös­ségi életétől, a szülők állampol­gári magatartásától stb., nyilván­valóan leszűkíti azt a mély értel­mű pedagógiai igazságot, hogy az embert nem lehet részenként ne­velni; nincsenek külön módszerei az igazságra nevelésnek. Az iskola előadóterme zsúfolá­sig telt szülőkkel, sokan be sem fértek, a folyosón hallgatták vé­gig az előadást. Hamar meggyő­ződtem róla, hogy alaptalan volt az aggodalmam: az előadó túllép­te a címben oly szűkre szabott korlátokat. Nem akarom megismételni az előadást, csupán egy mozzanatot emelnék ki: ha nem kapcsolja össze őszinte bizalom a szülőt és a gyereket, a pedagógust és a gye­reket, a szülőt és a pedagógust, akkor a nevelés egyetlen felada­tát sem lehet eredményesen meg­oldani. Kérték a szülőket, hogy szólja­nak hozzá, de — azt hiszem — túl hamar megköszönték a szíves megjelenést, így aztán senki sem mondta el azokat a gondolatait, amelyeket az előadás ébresztett bennük. Kezdő szülő vagyok (a fiam első osztályos), nem akar­tam elsőnek jelentkezni, pedig én is mondani akartam valamit. Hát most elmondom, bízom benne, hogy mégsem leszek „elkésett” felszólaló. A kölcsönös bizalom elengedhe­tetlen feltétele mindenféle „ne­velőhatásnak”. De a gyerek és a felnőtt közti jó kapcsolatokat könnyebb elrontani, mint megte­remteni. És ez talán elsősorban attól függ, hogy milyen a szülő és a pedagógus magatartása akkor, amikor a gyereknek van igaza. Tudom, még ma is sokan tilta­koznak: „A gyereknek a felnőttel szemben sohasem lehet igaza!” Ez egyike azoknak a pedagógiai dog­máknak, amelyek az emberi kap­csolatok fejlődésétől függetlenül mindmáig csaknem teljesen érin­tetlenül maradtak. Miért ne le­gyen a gyereknek igaza, amikor valóban igaza van? Talán észre sem vesszük, hogy éppen itt ejt­jük kútba pedagógiai fáradozá­sunk legtöbb gyümölcsét. Mert el­képzelhető-e, hogy töretlenül meg­őrizheti emberi hitelét az a szülő, az a pedagógus, aki többre tartja saját elvont „tekintélyét”, mint az igazságot? Aki maga is igaz­ságtalan? És éppen abban igaz­ságtalan, hogy nem tudja kimon­dani nyíltan és keresetlenül ezt a két szót: „igazad van”. Ezen túl­menően ez érinti a gyermeknek az idősebbekhez fűződő általános viszonyát, a bizalmát is. Nem sza­bad csodálkoznunk, ha egyes fia­talokban a cinizmusnak nevezett kettősséget fedezzük fel, holott valójában mibennünk van a ket­tősség, ha tudjuk ugyan, hogy té­vedtünk, de váltig kitartunk a té­vedés mellett — pedig a tények ellenünk szólnak. S ezt látják az értelmes, gondolkodó gyermekek. Közvetlenül a felszabadulás előtt rokonunktól jártam az elemi iskola első osztályát. Két­­három holdas kisparasztok vol­tak, szegények, és a szó legigazibb értelmében jó emberek. Disznó­órát nem építettek, s amikor vég­re vettek két malacot, nem tud­ták, hova tegyék. Nagy gondjuk­ban én is osztozni akartam: „Váj­janak a szalmakazalba lyukat!” A bácsi dühösen leintett: „Mit ért ehhez egy gyerek!” Később mégis úgy csinálták. De senki sem mondta — pedig hetekig vártam erre a két szóra —: „Igazad volt.” Néha akaratlanul is követünk el hibákat. Kislányom karácsony­ra kapott egy képes mesekönyvet. Pár hétig nagy becsülete volt az ajándéknak, de egyszer csak ös­­­szefirkálta az első lapot. Nagy fel­háborodás volt a családban; a fiam, aki iskolás, meg én alapo­san megszidtuk. Nem sokkal az­után egy érdekes szakkönyvet ol­vastam, s a lényeges részeknél ce­ruzával jelet húztam a margóra. Meglátta a lányom, és elkezdett veszekedni: — Hű, mit csináltál!­­­'Mondhattam neki, hogy nincs igaza? Az egyik budapesti iskolában történt. Az őrsvezetők tanácsa megvitatta az „iskolaalkotmány” tervezetét. Nagy gonddal mérle­gelték, elegendő-e az ügyeletesek száma, ott tartanak-e szolgálatot, ahol valóban szükség van rájuk, minden ügyeletes rendesen telje­síti-e a kapott megbízatást stb. Közben az egyik őrsvezető fel­szólalt: — Ne csak az ügyeletesekről beszéljünk. Az ügyeletesek a tíz­percekben rendet tartanak. Óra elején a legnagyobb a rendetlen­ség. Ne is csodálkozzék az igaz­gató néni, hogy ilyenek a gyere­kek, ha a tanárok percekkel a csöngetés után jönnek be az órá­ra... Mit válaszoljon erre az igaz­gató? Végzetes hiba lett volna ezt mondani: „Azokról az emberek­ről, akik egészségüket nem kímél­ve, éjt nappallá téve stb. fáradoz­nak azért, hogy ti minél többet tudjatok, hogy rendes, becsületes stb. felnőttekké váljatok, nem be­szélhettek ilyen hangon.” Ez az igazgató azonban nem „kérte ki magának a tantestület nevében ezt a hangot”. Ellenkezőleg: „ Igazatok van. Mindenki tel­jesítse a kötelességét. Ti is, a ta­nárok is. Ma már nem is lehet másként nevelni, csak ezzel a nyílt­sággal, csak ezzel az őszinteség­gel. Hiába ismételgetjük, hogy „felelős állampolgárokra, olyan emberekre van szükségünk, akik tevékeny részvevői a közéletnek”, ha közben az iskolában és otthon esetleg beléjük fojtjuk vagy elta­gadjuk az igazságot. Csak örülhe­tünk, ha gyermekeink többsége ma már nem „hallgat”, amikor igaza van. Gáspár László Nyeremények: berendezett családi ház garázzsal, Moszkvics autóval, balatoni telek víkendházzal, autóval, víkendházak autókkal, hűtőgépek, r­­evíziók, magnetofonok, rádiók és még 10 000 nyeremény! VIT-S ÖRS­JEGY Kapható: KISZ-szervezeteknél, úttörőcsapatoknál, továbbá hírlapárusoknál, postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Ára: 3,50 Ft. Húzás: július 11-én. 1. NÉPSZABADSÁG 1965. március 31, szerda A rendőrorvos megállapította... A bűntettek színhelyére, a nyo­mok rögzítésére, az első intézke­dések megtételére mindig rendőri bizottság száll ki. A helyszínelő csoport munkájában fontos szere­pe van a rendőrorvosnak. A bűn­tett áldozatának helyzetéből, az elkövetési módból az idegen vagy önkezűségre következtet, s a leg­több esetben csalhatatlan bizton­sággal irányítja helyes vágányra a vizsgálatot. Ing, mikroszkóp Egy idős asszony eltartási szer­ződést kötött egy fiatal házaspár­ral. Kiadta számukra az egyik szobát. Hosszú ideig zavartalanul éltek. A házaspár azonban erő­sen italozott, a férfi nem dolgo­zott rendszeresen. A viszony a házigazda és a házaspár között éppen ezért megromlott A befo­gadottak rájöttek, hogy az idős asszony nagy összegű készpénzt tart magánál. Elhatározták, hogy megszerzik a pénzt. Tervet dol­goztak ki, megölik az asszonyt. Egyik reggel eltávoztak ottho­nukból, a férfi azonban néhány perccel később visszatért. Beha­tolt az idős asszony szobájába. Megölte, majd a holttestet fel­gyújtotta. A szekrényből magához vette a pénzt, és továbbállt. Nem sokkal később felfedezték a gyilkosságot. A rendőrorvos kö­vetkeztetett: az áldozat kétségbe­esetten védekezett. Az alapos vizs­gálat az égési sebek ellenére több fojtási nyomot talált, az as­­­szony védekezése azonban mara­dandó nyomokat kellett hogy hagyjon a gyilkoson is. Ez volt a nyomozás kiindulópontja. Estefelé hazament a házaspár is. A férfin ruházatához nem illő, vadonatúj ing feszült. Ez feltűnt a nyomozóknak, és levet­tették vele. Még egy ing volt raj­ta, amelynek nyaka vértől kissé szennyezett volt. Az orvosi vizs­gálat szerint a férfi nyakán sérü­lés történt, s a vállnál karmolási nyom árulkodott. A tettes eleinte megpróbált alibit igazolni, de a mikroszkópi vizsgálat megdöntöt­­­­te védekezését. A terhelő adatok­­ megtörték, s bevallotta borzalmas tettét. A látszat néha csal A szomszédok a földszinti la­kásból kitóduló erős gázszagra lettek figyelmesek. Feltörték az ajtót. Először a szobába léptek, de itt nem találtak senkit. Kiro­hantak a konyhába. Döbbenten értesítették a rendőrséget: a házi­gazda a gáztűzhelyre borulva fe­küdt, a csapokból ömlött a gáz. — Semmi kétség — vélték a lakók —, öngyilkosság történt. Megérkezett a helyszínelő cso­port, konstatálták az esetet. Ala­posan megvizsgáltak mindent, majd ők is — legalábbis az első pillanatokban — tényként köny­velték el a gázmérgezéses öngyil­kosságot. Az orvos közben meg­vizsgálta a holttestet. Az áldozat fején a dús haj egészen pici ütés­nyomot takart, sőt apró vércsíkot is felfedezett. Következtetései szerint a fejtetőn levő sebhely csak ütéstől eredhet. Még egy felfedezést tett: az apró vércsík folyási iránya fordított volt! Ezután rögzítette a tényállást: az áldozatot fejbe ütötték, az el­­kábult, s a gáztűzhelyhez húzták. Kinyitották a csapokat, az ön­­gyilkosság látszatát akarták kel­teni. Az új nyomon elinduló vizs­gálat megállapította a gyilkos kilétét, aki anyagi, örökösödési okokból követte el tettét. Az „áramjegy“ A textilgyárban leállt az egyik gép. A szövőnő jelentette az ese­­­­tét a művezetőnek, aki azonnal­­ hozzáfogott a javításhoz. Leha­joltak, mikor a gép nehezebben elérhető részeit vizsgálták. A mű­vezető felemelkedett, szerelőért indult. Az asszony megkapaszko­dott a gépben, s felállt. Ebben a pillanatban röpke jajkiáltással összeesett. Az üzemi orvos meg­állapította a beállt halált, s vé­leménye szerint, valószínűleg hir­telen támadt szívzavar okozta az asszony halálát. A rendőrorvos alapos vizsgálat után a nő tenyerén apró, két­­fillér nagyságú piros foltot, „áramjegyet” fedezett fel. Rádöb­bent: a gépet nem kellően áram­­talanították, s így áramütés vég­zett a szerencsétlen nővel. A nyomozás csakhamar kiderítette, ki volt az üzemi baleset okozója. A helyszínelő csoportnál a nyo­mozók, a technikusok mellett szinte észrevétlenül dolgozik a rendőrorvos. Mégis sok-sok sike­res, gyors és bravúros nyomozás indítása fűződik munkájukhoz. Magas szakmai tudású s színvo­nalú munkát végeznek: az egyre csökkenő számú emberélet elleni bűntettek végrehajtói sohasem érezhetik magukat biztonságban. Szabó Ferenc r egész évben­­ készülődtem erre a j. napra. Volt idő, ami­­­­kor félbeszakí­­­tottam a disszer­tációmat, hogy átgondoljam a nejemmel terve­zett beszélgetésemet. Hallottam róla, hogy ilyen­ napokon egy­némely naiv férj azzal igyekszik megelőzni az egész évi házastársi konfliktusokat, hogy szépen cso­magolt parfümöket avagy rumos­meggyet vásárol a feleségének, melyet műértő kezek csokoládé­mázzal vonnak be. Mennyivel célirányosabb volt az én eljárásom. Reggel, amidőn a nap felkelt az égbolton, felköltöttem Masát, mondván, hogy egy ilyen napon nem illik sokáig aludni. Masa el­­érzékenyülten köszönte meg a figyelmességemet, s a konyhába ment, hogy elkészítse a reggelit. Utánamentem, s szerfölött igye­keztem, nehogy megzavarjam a kávéfőzésben, majd hozzáfogtam az előre elkészített beszédemhez. — Masa! — mondtam jelentő­ségteljesen. — Masa! Imhol ma van a te születésnapod. Elgondol­koztál-e valaha életedben, vajon milyen helyet foglal el ez a nap a kalendárium napjainak sorá­ban? Ó nem, ezt nem tetted. Ne­kem az a benyomásom, hogy egy­általán nem tudod felmérni ennek a jelentőségét társadalomtörté­nelmi aspektusban. — Pardon, egy percre — mond­ta Masa —, csak enni adok Tat­­jankának, és elküldöm az isko­lába. — Rendben van — adtam be­leegyezésemet —, ámde ne késle­kedj sokáig. Úgy értékeltem, hogy a nejem túl sok időt pazarol kislányunk útbaindítására, elrabolván ezzel fölösen sok drága időt beszélgeté­sünk tartamából. Végre is Masa megjelent az irodámban. — Kolja — szólt ő —, pár perc múlva mennem kell a munkahe­lyemre. — Ha nem szakítod meg elő­adásom menetét hiábavalóságok­kal, elég időm lesz arra, hogy ki­merítsem a tárgyat, így tehát vizsgáljuk meg a születésnapodat történelmi szempontból. Nézzük először a korai jégkorszakot. Ugyan mit látunk ebben a kor­szakban, melyet titkok homálya fed? Látjuk a dinoszauruszok ki­halását és a jégtömegek áramlá­sát ... Valamivel későbben észlel­hetjük a bozontos pitekantrópo­­szok és a neandervölgyi, alacsony homlokú ősemberek megjelenését. Vajon tudták-e ezek a lények ér­tékelni a nő szerepét a majomból való emberré válás bonyolult processzusában? De nem ám, nem tudták. Korlátolt életérzésük nem tette lehetővé annak megértését, hogy tulajdonképpen milyen ve­zérlő funkciót töltöttek be a nő­nemű individuumok azáltal, hogy feltáplálták a férfiakat, mint a legtökéletesebb szubsztanciákat. — Kolja — mondta a feleségem —, remélem, nem haragszol, ha elszaladok a munkahelyemre? Csomagolj be nekem vajas kenye­ret. Még nem volt időm megreg­gelizni. Egyedül maradtam. Nem volt időm, hogy közöljek Masával sok fontos és szükséges következ­tetést. Be kellett bizonyítanom, hogy ennek a napnak minden perce nagyon drága számomra, s égtem a vágytól, hogy ezt el­mondjam neki. Felhívtam tele­fonon a munkahelyén. — Drágám — suttogtam a kagylóba —, drágám ... — Pofikám — válaszolta Masa —, nagyon meghatott vagyok, és epedve várom az estét... — De miért? — csodálkoztam. — Miért várod az estét? Kész vagyok folytatni a beszédemet akár most is... Ha egy tekintetet vetünk az antik világra, akkor felvillan bennünk a tudat, hogy voltaképpen ezt méltán tekintik az emberi kultúra bölcsőjének. Ám kit látunk mi rendszerint a bölcső mellett? Természetesen a nőt. És milyen nőt? Adott esetben a tiltakozó nőt. Hogy mi ellen tiltakozott? Az ellen, hogy a szo­kásjog nem biztosította születés­napjának a megünneplését... Nézzük, teszem, Médeia alakját. Van róla egy színdarab, melyet már régóta szeretnék neked meg­mutatni ... A jubileumért folyó harc elemi női szenvedélyének ti­pikus tiltakozását látjuk. — Bocsáss meg, kérlek, hívnak — mondta a nejem. — Kérlek, vegyél tortát a teához. Vendég­ségbe hívtam Kosztyikovékat. Inamba szállt a bátorság. Mire kellenek nekünk Kosztyikovék, a vendégek, a torta?! Azonnal fel­hívtam őket. Megmondtam, hogy este nem leszünk itthon. Betegek vannak a rokonok közt, gondok közt élünk s a töb­bi... Az volt az érzésem, hogy örül­tek a közlésemnek. Vacsora után, melyet Masa ügyes keze készített, kikapcsol­tam a tévét, melyben valami mu­zsika szólt (egyáltalán nem illett a helyzethez), s úgy döntöttem, hogy folytatom a beszédemet. — Szeretnék még említést tenni arról is — kezdtem —, hogy mi­lyen volt a nők helyzete a korai középkorban. Sok krónika tanús­kodik róla, hogy a nő nem tudta kivívni születésnapja megünnep­lésének a jogát, mivel hármas iga nyomta a vállát: a családi, a tár­sadalmi és a vallási. így tehát milyen is, ha vajon az a családi iga? — Azt hiszem, erről van fogal­mam — mondta Masa. — Annál jobb. Akkor térjünk át a társadalmi igára ... — Nem volna lehetséges ezt a beszédet holnapra halasztani? — mondta a nejem nagyot sóhajtva. — Nagyon fáradt vagyok. — Holnap már nem lesz szüle­tésnapod — vetettem ellene —, és így a beszélgetésünk elveszti az aktualitását. — Istenem — mondta Masa —­, hogy te milyen ... bölcs vagy! Ekkor értettem meg, hogy elér­tem a célomat. Hívságosak ezek a holmi illatszerekkel és csokolá­dékkal való kedveskedések azon célból, hogy olcsó eszközökkel férkőzzenek be a női szív rokon­­szenvébe. Ugyan kérem, sokat érnek el vele?... Csupán az az asszony tudja értékelni a férje bölcsességét, aki mélyen átérzi a születésnapja fontosságát, vala­mint annak helyét társadalomtu­dományi aspektusban. É­s­ajdnem teljesen meg voltam Jól elégedve. Csak az a kár, hogy Masa nem tudta végighall­gatni a beszédemet, elaludt. Az­zal a tudattal fordultam a disszer­tációm felé, hogy megtettem a kö­telességemet. Mielőtt álomra haj­tottam volna a fejem, egy doboz csokoládés cukorkát fedeztem fel a szekrény tetején, bizonyára a munkatársai ajándékozták kedves nejemnek. Mind megettem, egyiket a má­sik után. J. Poliscsuk (Fordította Pogonyi Antal) •7/ früMésim

Next