Népszabadság, 1966. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-12 / 9. szám

1986. január 12. szerda NÉPSZABADSÁG Ők öten A hatvani járás egyik na­gyobb községében a tanácsel­nöktől olyan jelenségről hal­lottam, mely jellemző sok köz­ségünk közéletére, egyes fonto­sabb helyi kérdések eldöntésé­re. Különösen a téli időszakban nagyon zsúfolt a községi veze­tők programja. Alig-alig akad szabad estéjük. A sokféle gyű­lés, értekezlet, tanfolyam, elő­adás, megbeszélés és más ese­mény szinte egymást követi. Ezek zöme olyan, melyen a köz­ségi vezetőknek illik részt ven­niük. Fontos lenne tehát az éssze­rűbb munkamegosztás, az úgy­nevezett „párhuzamosságok’’ megszüntetése. Ez azonban még nem mindig sikerül. Ebben a községben például érdemes el­menni néhány összejövetelre tapasztalatszerzés céljából. A tanácsüléseken a többi részve­vő között — mint tanácstag — mindig megtalálható az igazga­tó tanító, a földművesszövetke­zet ügyvezetője, a tsz párttitká­ra, a helyi csúcspártszervezet titkára és a tanácselnök. Mielőtt azonban egy-egy fon­tos ügy a tanácsülés elé kerül, abban állást foglal a tanács vég­rehajtó bizottsága is. Ennek ülé­sén — mint a végrehajtó bizott­ság tagja — szintén részt vesz az igazgató tanító, a földmű­vesszövetkezet ügyvezetője, a tsz párttitkára, a csúcspártszer­vezet titkára és természetesen a tanácselnök. Furcsa lenne viszont — hogy­ha valóban fontos ügyről van szó — megkerülni a pártszerve­zetet. Az ilyen fontosabb ügye­ket ebben a községben úgyne­vezett összevont taggyűlésen szokták megtárgyalni. És ezen — mint párttag — köteles részt venni az igazgató tanító, a föld­művesszövetkezet ügyvezetője, a tsz párttitkára, a tanácselnök és a csúcspártszervezet titkára. Viszont annak is megvan a maga rendje, hogy az összevont taggyűlés elé kerülő napirendi pontokat előbb a csúcs pártve­zetőségi ülésén kell megvitatni.­­A fentiek után bizonyára sen­kit se ér meglepetésként az a tény, hogy ezen az ülésen szin­tén találkozik a már többször felsorolt öt vezetője a község­nek. Hiszen mindannyian tag­jai a csúcspártszervezet veze­tőségének is Megtörténik azután rendsze­resen az is — ha például olyan kérdésről van szó, mint mond­juk a községfejlesztési terv —, hogy mindezen ülések és gyű­lések előtt egy szélesebb körű megbeszélést hívnak egybe, a Hazafias Népfront Bizottság égisze alatt, és ott valamennyi érdekelt személy részvételével alaposan megvitatják a lehető­ségeket és a teendőket. Talán mondani is felesleges, hogy ők eten különböző címeken ezen a megbeszélésen is részt szoktak­ venni. Talán lehetne olyan megol­dást találni­­ egy értekezleten, melyen utoljára még mind az öten részt vennének —, mely enyhítené az említett községi vezetők közéleti terheit. És ez­után lesz csak igazán érdemes tapasztalatcserére ellátogatni a községbe. T. l1. Komplex vízgazdálkodási t­erv C Csongrádban­ Csongrád megyében az Alsó- Tisza-vidék­i Vízügyi Igazgatóság szakemberei komplex vízgazdál­kodási tervet készítettek a Dél- Alföld belvizektől leginkább érin­tett területére, a zákányszéki domaszéki körzetre. Az egyéb­ként is mély fekvésű vidék a leg­aszályosabb időszakban sem szá­rad ki, s évek óta több itt a csa­padék, mint bárhol másutt a kör­nyéken. A tanulmányterv szerint a zá­kányszéki domaszéki határban húzódó 10 kilométeres főcsator­nát meghosszabbítják, bővítik, hogy a tavasszal rendszeresen je­lentkező vadvizektől gyorsabban szabadíthassák meg a földeket. A továbbiakban viszonylag kis be­ruházással — zsilipek építésével, mesterséges tárolók létesítésével — szükség esetén visszatartják a csapadékot a legelők és rétek nyári öntözésére. * HÚSZÉVES FIATALEMBER ül a szerkesztőségi szobában. Jól megtermett, rokonszenves fiú. Ápoltsága, ruházata jólétet, gond­talan fiatalságot sejtet. A nyug­talan tekintet, az ideges vállrán­dítások és a meg-megvonagló arc viszont elárulják, hogy valami nincs rendben körülötte. Halkan, tőmondatokban beszél, s közben nagyokat hallgat. — Tavaly érettségiztem ... Fa­lun éltem a szüleimmel... Ott­hagytam őket, bármilyen munkát elvállalnék. — A falu nem tetszik talán? Felderül az arca,s a szava is megjön. — A mi falunk nagyon szép, csupa romantika. Erdős dombol­dalon fészkelnek a házak, s szem­ben a másik, magasabb dombhát a szőlőhegy. A mi falunknak nemigen látni párját. — Miért hagyta ott, ha így szereti? Elkomorul, s egy szót sem vá­laszol. Mintha megbánta volna, hogy egyáltalán belekezdett. — Miért hagyta ott? — Elriasztott a szél ka­kas — feleli gorombán a második kér­désre. FÉRCEKBE TELIK, amíg ösz­­szeszedi magát, és folytatni tudja. — Van egy présházunk a szőlő­hegyen. Parányi erdős csúcsra épült, alatta húzódnak a szőlők. Nem nagy ház, szoba, konyha, pince, de otthonos, árasztja a jó hangulatot. Előtte gesztenyefa, hosszú, durván ácsolt asztal. Pá­ratlan a levegő, és tiszta időben ellát az ember a hatodik faluba is. A magas kéményen szélkakas mutatja, merről fúj a szél. — Ez volna hát a szél­kakas? — Ez. Nagyapám építette a há­zat, ő szereltette fel rá a vasma­darat is. Az öreget nagyon fog­lalkoztatta az időjárás. Azt mond­ják, különös tehetsége volt hoz­zá. A szomszéd falvakból is tőle kérdezték, milyen lesz a tél, per­zselő vagy esős nyarat várhat-e a környék. A fiatalembert már nem kell biztatni. Meglelte hangját, s a meghökkentő bevezető után ar­ról beszél, hogy az ő családjuk a nagyapa időjóslásait leszámítva, soha nem játszott különös szere­pet a falu életében. Csendes, visz­­szahúzódó emberek voltak. A hét­köznapok egymásutánjában csak a szélkakasos présház jelentette a változatosságot. — Négy évvel ezelőtt minden megváltozott. Apám elnökhelyet­tes lett a tsz-ben, s egyszerre megzajdult körülöttünk az élet — mondja a fiú keserű iróniá­val, majd azzal folytatja, hogy Fátai elvtárssal lépett a szélka­­kasos ház a közügyek porondjára. Fátai mint megyei hatalmasság érkezett a faluba, hogy az újdon­sült elnökhelyettest szemügyre vegye. S a találkozás első percei­ben kisütötték, hogy annak ide­jén katonacimborák voltak. — Otthon voltam nyári vaká­ción — beszéli tovább a fiatal­ember —, s apám engem szalasz­tott haza a tsz-irodáról, hogy hozzam el a présház kulcsát, meg egy batyu elemózsiát, mert rég nem látott jó baráttal találkozott, s ezt meg kell ünnepelni. Fátai remekül érezte magát a hegyen. Jó étvágya volt, nagyo­kat ivott, érdekesnél érdekesebb történetekkel traktálta apámat, s közben áradozott, hogy ez a prés­ház élete egyik legnagyobb fel­fedezése. Nyilván ez az a menny­ország, amelyet a papok ígérget­tek, s piszokság, hogy csak egy emberé, amikor annyi sok jó em­ber van, aki rászolgált az üdvös­ségre. Ezzel búcsúzott: „öregem, ez a ház kincs, csak tudni kell kamatoztatni. Akinek ilyen lehe­tőség van a markában, abból óriá­si ember lehet.” GUNYOROSAN SOROLJA a fiú, hogyan kezdte apja Fátai se­gítségével a kincset kamatoztat­ni. Hogyan érkeztek a vendégek­kel megrakott autók csodát látni, jó levegőt szívni, gyönyörködni a páratlan panorámában. S végül persze enni-inni, amíg csak a készletből futja. — Apámnak eleinte tetszett a dolog. Egyszerű, szürke kis em­ber volt azelőtt, s nagyon kihúz­ta magát, amikor a városból, a különféle hangzatos központokból érkező elvtársak pertut ittak ve­le, Jánoskámozták, mint testi­lelki jó cimborájukat. Csakhogy ez a Jánoskám emésztette a te­mérdek bort, a kolbászt, a sza­lonnát és a halat. Arról nem is szólva, hogy apám alig dolgozott valamit, Fátai rendelkezésére szinte állandóan készen állt a vendégfogadásra. A fiatalember vallomása sze­rint otthon is megromlott a han­gulat. Voltak napok, amikor apja csak tiszta fehér inget venni, ci­pőt vagy csizmát fényesíteni járt haza, s hogy megrendelje az ele­mózsiát a különféle „szintről” ér­kező látogatóknak. — Anyám végül fellázadt. Nagy patáliát csapott a herdálás miatt. Ő nem azért gürcöl látás­tól vakulásig, hogy mások dor­­bézoljanak, s a macájukkal kor­zózzanak a szőlőhegyi holdfény­ben. Apámnak nem volt mit ten­nie,­­megmondta Fátainak, hogy vége a jó világnak, bezár a ka­­kasos ház. Lett erre földindulás. Fátai el­­kékült a méregtől. Szinte fuldo­kolt, amikor kifejtette, hogy ez most már lehetetlen. Itt nem egy emberről van szó, ez a présház most már megyei érdek. Hiszen a fenti elvtársak is emberek. Bárhonnan jön is valaki, jobban szót lehet vele érteni fehér asz­tal mellett, ilyen festői környe­zetben. S különben is kilátásban van, hogy a megyét patronáló miniszter is ide látogat, s ha megtetszik neki a hely, s ide­kapna, akkor már nincsen baj. Akkor „megyei szinten” oldódik meg a reprezentáció is, s a há­zigazda csak a mosolyt és a szí­veslátást szolgáltatja. — Nem tudom, hogyan oldó­dott meg a reprezentáció, de a vendégjárás azóta sem szűnt meg. Tavaly, amikor leérettsé­giztem, újabb hullámok csaptak a szélkakasos ház magasába, hogy az én ügyemet elboronál­­ják. Egyetemre nem kerülhet­tem, hármasra értem. De a me­gyében Fátai szerint nagy jövő vár rám, ha okosan szervezzük meg a pályafutást. S Fátai meg­jelölte az N.-i művelődési házat, ahová előadónak, majd igazga­tónak szánt, amíg ki nem alakul a távolabbi „perspektíva”. S A PATRÓNUS a szervezés lázában sűrűn kiautózott a falu­ba, hogy a nagy pillanatot elő­készítse. A nagy pillanat a ná­la is magasabb patrónusok bősé­ges megvendégelését jelentette. Mert, amint mondta, el lehetne ugyan egy telefonnal is intézni az otthonbeli állást. De itt több­ről van szó. Bekerülni a sodrás­ba, amely felfelé viszi az embert. A szélkakasos ház fényárban úszott a nagy estén, amikor kar­rierem alapköveit kezdtük rakos­gatni. Nagy társaság ült a geszte­nyefa alatt, kondérban főtt a ha­lászlé, Fátai pedig rablópecse­nyét sütött izzó zsarátnokon. Apám fehér kötényt vett maga elé, úgy hordta a bort. S amikor vacsora közben először koccin­tott a kedves vendégek egészsé­gére, mintha valami mellékes dolgot művelne, egy magas, tes­tes férfi figyelmébe ajánlott: „Ez volna a fiam.” Az elvtárs éppen egy jókora halfejet trancsírozott, s ez annyira lefoglalta, hogy alig vetett rám néhány pillantást. Fátai észrevette ezt, s ő is a tet­tek mezejére lépett: „Nagyszerű gyerek. Tudod, P. elvtárs, ő az, aki a művelődési házba kerül­ne.” Apámat nagyon bosszantotta, hogy P. elvtárs a halért jobban lelkesedik, mint az én jövendő boldogulásomért. Meg is jegyez­te: „Jól nézünk ki, ha ezek csak zabálnak, s a te ügyedet meg nem intézik el.” De Fátai nem hagyta magát. A következő „igyunk” után újra a művelődési házra terelte a szót: „Óriási perspektíva, csak megbecsüld magad. Igaz, P. elvtárs?” S erre már P. elvtárs is letette a garast: „Igen, a megyénkben égető szük­ség van a tehetséges fiatalokra.” KIS SZÜNET UTÁN a fiú így folytatja: „ Éjfél utánig tartott a viga­lom. Egy kondér halászlé, tíz ki­ló hús és 50 liter bor árán ke­rültem bele a sodrásba. Végül Fátai ezzel búcsúzott: „No, fiú, ha hivatalba lépsz, azt jobban megünnepeljük.” Éppen szél tá­madt, a szélkakas is megcsikor­­dult magas fészkében. Fátai szemügyre vette a holdfényben fürdő vasmadarat, és így szólt apámhoz: „Jó szél fúj, felénk néz a kakas. Neked ugyan mostaná­ban mindig jó szelek fújnak.” Apám a bortól felcsigázva hálál­kodott: „Amíg nekem fúj, neked is fúj.” Nevettek, parolázták, én pedig émelyegve intettem búcsút a szélkakasnak. Kékesdi Gyula A SZMLK,a J1AS 7 A KOHÁSZAT IDEI TERVEIBŐL • Új beruházások, korszerű gyártmányok — 174 ezer tonna bérmunka ,1,4 millió munkaóra-megtakarítás (Tudósítónktól.) A KGM Vaskohászati Igazga­tóságának vállalatai 47 ezer ton­na nyersvasat, 25 ezer tonna acélt és 40 ezer tonna hengerelt árut termeltek terven felül, s mintegy 100 millió forint értékű terméket adtak át az előírásokon túl ki­vitelre a külkereskedelmi szer­veknek 1985-ben. Teljesítették a termelékenységi és költségszint­­csökkentési előírásokat is. Az idei terv a kohászati terme­lés viszonylag szerény méretű növekedésével számol. A számí­tások szerint 1,9 százalékkal nö­vekszik a teljes termelés, s ezen belül 25 ezer tonna nyersvassal és 80 ezer tonna acéllal állítanak elő többet, mint tavaly. A hen­­gereltacél-termelés növekedésé­vel a terv nem számol, noha a kohászat­i készáru-kibocsátó ka­pacitása kihasználatlan. Ezért célszerűnek látszik a lehetőségek­hez mérten a nyersvas- és acél­gyártás terveinek túlteljesítése az esztendő során. A kohászat a hen­­gerdei kapacitások jobb kihasz­nálása végett 174 ezer tonna acél hengerlését vállalta bérmunká­ban csehszlovák, szovjet, lengyel és NDK-rendelésre. A kohászat beruházási és fej­lesztési tervei nem új termelő­­kapacitások létrehozását s az alapanyag-termelés mennyiségi növelését, hanem a hazai és a külföldi rendelők igényeinek jobb kielégítését, a korszerű, magas munkaigényű, kiváló minőségű termékek arányának növelését szolgálják a harmadik ötéves tervben. Az idei évre előirány­zott egymilliárd 345 millió forin­tos beruházási összeget is az új feladatokkal összhangban hasz­nosítják. Így például 1966-ban megkezdik a Dunai Vasmű oxi­géngyárának beruházásait. (Az oxigént felületkikészítésre, illetve a martinkemencék üzemének in­tenzifikálására használják.) Ugyancsak a minőség javítását szolgálja a Lenin Kohászati Mű­vekben épülő acélvákuumozó. Az idén normalizáló kemencét he­lyeznek üzembe a Lőrinci Hen­germűnél és nagy szilárdságú be­tonacélgyártó berendezéseket a December 4. Műveknél. Bevezetik a földgázt a Dunai Vasműbe, ahol már az idén mint­egy 100 millió köbméter olcsó fű­tőanyagot használnak fel. A Sal­gótarjáni Acélárugyárban korsze­rű süllyesztéses kovácsolóüzem épül, s megkezdik a huzalhor­­ganyzó üzem tervezését. A har­madik ötéves terv során megold­ják a horganyzott lemez gyártá­sát a Dunai Vasműben, s 1970- ben már teljesen kielégítik a ha­zai konzervipar szükségletét eb­ből az elektrolitikusan bevont le­mezből. Az idén az első lépés­ként a tűzi úton bevont lemez gyártóberendezéseit helyezik üzembe. A Vaskohászati Igazga­tóság idei beruházási programjá­ban szerepel még az Ózdi Acélmű átépítése és az elegytér gépesíté­se, valamint a sajókeresztúri Bor­sodi Érctömörítőmű építése. A kohászati üzemek a népgaz­dasági beruházásokon kívül saját erőiket és eszközeiket is felhasz­nálják a termékek és a gyártás korszerűsítésére. Nyolcmillió fo­rintot költenek kutatási célokra és az új gyártmányok bevezetésé­re a műszaki fejlesztési alapból. Műszaki és szervezési intézkedé­sekkel 160 millió forintot, s ezen belül 1 400 000 munkaórát takarí­tanak meg. Alapozzák a lőrinci Hengermű 34 millió forint költséggel épülő hőkezelő-kemencéjét.

Next