Népszabadság, 1966. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
9 Százezren Rómában a fasiszták áldozatául esett olasz egyetemista temetésén A jobboldali csőcselék újabb terrorakciói Római tudósítónk telefonjelentése: Szombat délután Rómában eltemették Paolo Rossi 19 éves római egyetemistát, az olasz újfasizmus fiatal áldozatát. Az ifjú Paolo temetésén több mint százezer antifasiszta vett részt. A menet élén Saragat köztársasági elnök gyászkoszorúját vitték. Részt vett a szertartáson Nenni, az olasz kormány miniszterelnök-helyettese, Longo, az OKP főtitkára, a többi baloldali párt vezetői, rajtuk kívül miniszterek, államtitkárok, a kultúra emberei, az olasz diákok és munkások tízezrei a fővárosból és vidékről. Paolo Rossi temetése előtt és után a város több pontjáról jelentettek újabb rendzavarásokat és tömegverekedéseket. Tegnapra virradó éjjel egy bokszerrel, kések-kel és bicikliláncokkal felfegyver-zett huligáncsoport megrohanta Antonio Moscnto egyetemi asszisz- tens gépkocsiját, amelyben rajta kívül még három haladó egyete-mista diák is helyet foglalt. Az autó utasait durván bántalmazták. A fasiszta roham sérültjei között van Celeste Ingrao elvtársnő, az OKP titkárának, Pietro Ingraónak a lánya. Szombat délelőtt körülbelül százfőnyi szervezett fasiszta banda megrohamozta az olasz televízió központi épületét, s el akarta azt foglalni. A huligánok károkat okoztak az épületben. Ezt megelőzően az antifasiszta diákok által megszállt egyetem egyik épületét támadták meg a huligánok. A provokáció nyomán több mint egy órán át tartó súlyos tömegverekedés alakult ki. Többen megsérültek. A római fasiszta terrorhullám ellen az ország valamennyi egyetemén hétfőn általános sztrájk kezdődik. Rendzavarásokról, fasiszta provokációkról és a baloldali érzelmű lakosság heves ellentámadásairól érkeztek hírek az ország valamennyi egyetemi városából. Sok városban tettleges harc folyt vagy folyik az antifasiszta és a szélsőjobboldali erők között. A fasisztákat igen sok helyen megfutamították. Az olasz nép a terroristák példás felelősségre vonását és az olasz neofasiszta párt törvényen kívül helyezését követeli. A rendőrség is beavatkozott a római egyetemet támadó fasiszták és a védekező diákok küzdelmébe. Az amerikai légierő összesített vietnami vesztesége: több mint 2200 repülőgép Román párt- és kormányküldöttség utazik a VDK-ba Ha Van Lau ezredes, a vietnami néphadsereg főparancsnoksága összekötő csoportjának vezetője szombaton sajtóértekezleten számolt be arról, hogy péntek estig bezárólag 1005 amerikai repülőgépet lőttek le a VDK területe felett. Az ezredik repülőgépet Bac Táo tartomány védői tették ártalmatlanná. Ez a tartomány a vietnami forradalom szülőföldjének számít. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint szombaton az északvietnami Ha Tay megye fölött a vietnami néphadsereg légelhárító egységei lelőttek egy pilóta nélküli amerikai kémrepülőgépet, amelyet igen nagy magasságban küldtek a VDK területe fölé. A VNA hírügynökség arról számol be, hogy 1964. augusztus 5-e óta — 21 hónap alatt — a délvietnami felszabadító fegyveres erők összesen 1245 ellenséges gépet megsemmisítettek, illetve súlyosan megrongáltak az amerikaiak és a saigoni rezsim 24 repülőtere ellen intézett 43 támadásban. E támadások során 5361 amerikai katonát tettek harcképtelenné. Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok saigoni nagykövete, úton Washington felé, szombat délután repülőgépen Rómába érkezett. A nagykövet az olasz fővárosban tölt két napot, s hétfőn vagy kedden utazik tovább Washingtonba. Jóllehet a látogatásnak csak magánjelleget tulajdonítanak, a Reuter iroda értesülése szerint az amerikai nagykövetet fogadja VI. Pál pápa és megbeszélést folytat vele a vieMmi kérdésről. A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására május elején román párt- és kormányküldöttség utazik a VDK-ba. A küldöttség vezetője Emil Bodnaras, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának és állandó elnökségének tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese. (Agerpress) NÉPSZABADSÁG 1966. május 1. vasárnap Halastóban keresi Ben Barka holttestét a francia rendőrség Péntek délután óta rendőrök, tűzoltók és búvárok kutatják át a Párizstól délre, Essonne városka határában levő halastavakat, abban a reményben, hogy megtalálják Ben Barka holttestét. Egy ismeretlen férfi ugyanis telefonon közölte a Figaro című lap szerkesztőségével: biztos tudomása van arról, hogy Ben Barka elrablói a halastóba süllyesztették áldozatuk holttestét. Essonne hét kilométerre fekszik Boucheseiche gengszter Fontenayle Vicomte-i villájától, ahol Ben Barkát fogva tartották, és valószínűleg megölték. A két halastó Szinjakov orosz emigráns birtokán van. A tulajdonos azt hangoztatja, hogy semmit sem tud Ben Barka sorsáról, de elmondotta, hogy ismeri Boucheseiche t, aki gyakran járt halászni a tóra. A kutatás szombat délutánig nem vezetett eredményre. (MTI) KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK néhány sorban A bolgár—szíriai kormányfői tárgyalások közös közlemény kibocsátásával véget értek. Az okmány a két állam együttműködésének elmélyítését irányozza elő. Zuajen szíriai miniszterelnök Szófiából hazaérkezett Damaszkuszba és a repülőtéri gyűlésen kijelentette: mind a Szovjetunióban, mind Bulgáriában nagyon meleg fogadtatásban volt része a szíriai delegációnak. (MTI) Tíz algériai politikai foglyot az ügyészség szabadlábra helyezett, ötvenkét fogoly szabadlábra helyezési kérelmét azonban elutasították — jelentette be a Ben Bella és az algériai politikai foglyok támogatására alakult francia bizottság. (MTI) A Rhodesiában küzdő szabadságharcosok lelőtték a Smith-féle légierő két helikopterét. A délafrikai fajvédők egyik társadalmi szövetsége 35 000 gallon kőolajat indított útnak az olajembargó nehézségeivel küszködő rhodesiai fehér telepeskormánynak. (MTI) Godoy dominikai elnök pénteken bejelentette, hogy a fővárosban péntek éjféltől kezdve dominikai fegyveres testületek veszik át az őrszolgálatot az Amerikaközi erőktől. Ezzel az intézkedéssel elejét akarják venni újabb összetűzéseknek. (Reuter) De Gaulle elnök szombaton ebédet adott U Thant ENSZ-főtitkár tiszteletére Párizsban. Az ENSZ- főtitkár a találkozó után rövid nyilatkozatban elmondotta, hogy a vietnami problémáról is tárgyalt a francia elnökkel, de pillanatnyilag egyikük sem lát lehetőséget új kezdeményezésre. (AFP) Az NSZEP és az SPD képviselőinek második találkozója A demokratikus Berlinben tartott pénteki első találkozó után szombat délelőtt ismét találkoztak egymással az NSZEP Központi Bizottságának és az SPD országos elnökségének megbízottjai. E találkozó Nyugat-Berlinben, az SPD helyi elnökségének irodájában zajlott le. A kiadott kommüniké közli, hogy a két párt megbízottjai újabb találkozóra jönnek majd össze. A Neues Deutschland szombati száma kivonatosan közölte a két párt legutóbbi levélváltását, és az NSZEP ezzel kapcsolatos határozatát. A határozatban az NSZEP Központi Bizottsága egyetértését nyilvánítja az SPD-nek az NDK- ban és az NSZK-ban megrendezendő nagygyűlésekkel kapcsolatos javaslatával. Figyelembe véve azonban, hogy a közeljövőben Észak-Rajna-Vesztfáliában tartományi gyűlési választásokat tartanak, és Dortmundban sor kerül az SPD kongresszusára, az NSZEP Központi Bizottsága azt javasolja, hogy a szónokcserét ne májusban, hanem júliusban bonyolítsák le, mert így biztosítani lehet a nyugodt légkört. Ezenkívül a központi bizottság azt is indítványozza, hogy a találkozókat ne Karl-Marx-Stadtban és Hannoverban tartsák — mint ahogy ezt az SPD vezetősége ajánlotta —, hanem Karl- Marx-Stadtban és Essenben, mert Essen a német munkásosztály gazdag hagyományaival rendelkezik. A központi bizottság a határozatban végül kötelezettséget vállal arra, hogy az SPD képviselőinek az NDK-ban szavatolják a biztonságukat, s hangoztatja, hogy hasonló biztosítékokra van szükség Nyugat-Németországban az NSZEP képviselői számára is. (MTI) A TŐKE ELLEN A gazdasági és a politikai harc összefonódik Sötét szobában üldögélünk és beszélgetünk. Nincs áram, sztrájkolnak az elektromosok, Párizs fényei kialudtak. — Így legalább nagyobb átéléssel tudjuk megbeszélni a témát — mondja nevetve Edgard D. szakszervezeti aktivista, a baloldali szakszervezeti szövetség, a CGT funkcionáriusa. A téma ugyanis a Franciaországban folyó sztrájkmozgalom. — A sztrájkmozgalom jelenleg több olyan vonást visel magán — magyarázza Edgard D. —, amely korábban nem jellemezte a francia munkások harcát. Az egyik az, hogy az állami és a magánvállalatoknál dolgozók nem külön-külön, hanem együtt sztrájkolnak, s ezzel sokkal hatásosabban tudnak fellépni követeléseikért. Jó példa erre a mai sztrájk: sztrájkolnak az elektromosok, a gázosok, és csatlakoztak hozzájuk a vasutasok, a párizsi metró dolgozói és a postások. Igaz, hogy a metró és a vasút egy kicsit kényszerhelyzetbe került az áramhiány miatt, de nem ez az oka a leállásuknak. A szakszervezetek előzetes tárgyalásokon egyeztek meg az együttes sztrájkban. — Az ilyen megegyezések elérése ma lényegesen könnyebb — veszi át a szót Claud S., a katolikus szakszervezet, a CFDT aktivistája —, hiszen a dolgozók valamennyi rétegét sújtják az elbocsátások és a rögzített bérek mellett állandóan emelkedő megélhetési költségek. A különböző szakszervezeti szövetségek között, mint például a CGT, a CFDT és a FO (Force Ouvrière) között gyakoribb az összefogás a munkásérdekek védelmében. — S a szakszervezetek összefogása tulajdonképpen már a második fontos jellemzője a most folyó sztrájkoknak — mondja Edgard. — A FO vezetőségével még nehezen lehet sztrájkkérdésben egységet teremteni, mert sok az aggályuk. Folyton azt hajtogatják, hogy ahogyan a CGT szervezi és folytatja a sztrájkot, abban sok a politikai elem. A sztrájknak viszont csak gazdasági jellegűnek szabad lennie — mondják. A postások és a kisutasok sztrájkja például emiatt nem is egységes, mert a FO vezetősége nem csatlakozott a felhíváshoz. — De a sztrájk a FO vezetősége számára is tartogatott meglepetést — szól közbe Claud S. —, mert híveik nem követték teljes egységben utasításukat, és csatlakoztak a sztrájkoló CGT- és CFDT-tagokhoz. A sztrájkmozgalom tehát lent egységesebb, mint fent, a szakszervezetek vezetőségeiben. — Ez persze elég régi jellemvonása a munkásmozgalom- •nak — mondja Edgard. — A jelenlegi franciaországi körülmények viszont szinte megkövetelik, hogy a sztrájk a gazdasági mellett politikai követelést is tartalmazzon. Ez azért van, mert a monopoltőkés állam a kormány számára tartja fenn a jogot a bíráskodásra a bér- és árkérdésben. A magántőkések gyakran hivatkoznak is erre a munkáskövetelések elhárításakor. A dolgozók gazdasági és politikai harcának összefonódása, a harc kettős jellegének tudatosodása már egyszer, nem is olyan régen, az elnökválasztások során, második fordulóra kényszerítette az elnököt. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni — mondja Edgard D. —, de a dolgozók követeléseinek makacs elutasítása a soron következő parlamenti választásokon hozhat még bizonyos meglepetéseket a kormányzó párt számára. Kovács István Az osztályharcban leleplezzük a blöfföt Max Morris, a brit pedagógusok egyik vezető közéleti személyisége, iskolaigazgató, a pedagógus-szakszervezet országos konferenciájáról, ahol nagy viták zajlottak le a brit oktatás demokratizálásáról, április végén érkezett vissza Londonba. — Angliában divat most azt emlegetni, hogy az osztályharc elavult — és még létező maradványait is fel kell váltania a középosztályok és a munkásság harmonikus együttműködésének. Véleménye szerint igaz-e ez? — kérdeztem Max Morrist. — Az, hogy az osztályharc elavult — nevetséges vágyálom. Az osztályharc egyik, feladata, hogy leleplezze ezt a hamis propagandát. A wilsoni politika éppen azért törekszik az osztályharc „letompítására”, hogy így erősítse az uralkodó osztályok helyzetét, ezt a célt szolgálja az a propagandatrükk is, hogy egyenlőségjelet tesznek kisebb szociális reformok és a szocializmus közé. Sajnálatos, de tény, hogy ezt itt sokan elfogadják. A wilsoni politikai blöff másik eleme az — folytatta Morris —, hogy nagy szavakat hangoztat az ország modernizálásáról, egyebek között az arisztokratikus osztályalapokon felépült brit oktatási rendszer demokratizálásáról, de amikor tettekre kerül a sor, csak a régi rendszer foltozgatására korlátozódik. Ha ezen a kormányon múlna, a század végéig sem valósulna meg Nagy-Britanniában az általános középiskolák átfogó hálózata. A mi harcunk ezért az új, demokratikus „comprehensive” (általános) középiskoláért az osztályharc része. A régi iskolák többsége az „alsóbb néposztályok” számára épült. Ezek nemcsak ósdi épületek, hanem szinte téglába, betonba öntve testesítik meg egy olyan primitív oktatás feltételeit, amely semmiképpen sem felel meg a modern általános középfokú oktatás követelményeinek. A kormány belevette programjába, hogy országosan bevezeti az általános középiskolák rendszerét. Ám a helyi hatóságokhoz intézett körlevelében megmondta, hogy erre egy pennyvel sem ad több pénzt. A most lezajlott pedagóguskonferenciánkon több anyagi segítséget követeltünk oktatási reformunk számára. Jelen volt a miniszter, Crosland, aki azt mondotta, hogy csak az egészségügy, az útépítés és más építkezések rovására tudnának több pénzt adni — ezt pedig, ugyebár, mi magunk sem akarhatjuk. Honnan vegye hát a pénzt? — kérdezte. A delegátusok közül valaki odakiáltotta neki: „A hadikiadások csökkentéséből." Valóban ez volna a megoldás, ez azonban a kormány egész politikájának lényeges módosítását jelentené. Ilyen változást az angol baloldal különböző csoportjai régóta és egyre erőteljesebben követelnek. Amikor az angol pedagógusok az oktatás demokratizálásáért küzdenek, s ennek anyagi feltételeiért, egyúttal — akarva-akaratlan — fokozzák a kormányra gyakorolt nyomást, hogy változtassa meg politikáját. Csak akkor, ha áttérnénk egy független, haladó brit békepolitikára, csak akkor remélhetünk sikert a pedagógusok ügye számára is. A demokratikus általános oktatásért folytatott harc leleplezi, mekkora a szakadék a szavak és a tettek, a program és az intézkedések között. Ez — akárminek nevezik is — osztályharc, amely a jelenlegi nem forradalmi viszonyok között a reális lehetőségek maximumának eléréséért folyik az oktatás területén. Egyik eredménye éppen az, hogy lelepleződik a blöff, nemcsak az oktatás vonalán, hanem az egész politika blöffje. Patkó Imre