Népszabadság, 1966. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

1966. május 1. vasárnap NÉPSZABADSÁG Ünnepi készülődés május 1-re VARSÓ A nemzetközi proletariátus idei lengyelországi ünnepe felülmúlja a felszabadulás óta rendezett va­lamennyi május elsejét. Az egész nép a lengyel állam ezeréves fennállásának évfordulója, a len­gyel történelem haladó hagyomá­nyai jegyében ünnepel. Varsó központi ünnepségén több mint félmillió ember rész­vételére számítanak. Szinte a fő­város minden második lakosa ott lesz a Tudomány és Kultúra Pa­lotája előtti téren s a környező utcákban, hogy meghallgassa Wladyslaw Gomulkának, a LEMP első titkárának beszédét. Katowicében a május 1-i fel­vonulás után, másodikéii és har­madikén emlékeznek meg az 1921-es németellenes felső-szilé­ziai felkelés 45. évfordulójáról. KAIRÓ Nasszer elnök vasárnap külön­­vonaton Kairóból a Nílus delta­vidékének ipari centrumába, Mehalla el Kobrába utazik, ahol a munkások május elsejei tömeg­gyűlésén beszédet mond. Az esti órákra összehívott tö­meggyűlésre, amelyet az Arab Szocialista Unió és a szakszerve­zeti szövetség rendez, az elnök beszédének meghallgatására az ország minden részéből munkás­delegációk és 24 országból kül­földi delegációk is érkeznek. SZÓFIA A munka ünnepére, más szo­cialista országokhoz hasonlóan, munkasikerekkel készül a bolgár munkásosztály és a termelőszö­vetkezeti parasztság. E hagyo­mánynak idén még nagyobb nyomatékot ad, hogy az ünnep utáni napokban összeül a bolgár szakszervezetek VI. kongresszu­sa. Bányászok és vasutasok, az üzemek és a vállalatok dolgozói újabb és újabb felajánlásokat tesznek május 1. és a szakszer­vezeti kongresszus tiszteletére, s e mozgalomnak új gyárak ava­tása, új termelő egységek üzem­be állítása az eredménye. A pir­­dopi rézbá­nyászati és feldolgozó kombinát új üzemegysége pél­dául harmincezer tonnával bő­víti a vállalat kapacitását, s új gyáregységeket adnak át a bur­­gaszi olajfinomítóban és a devn­­jai erőműben is. BÉCS A szocialista fiatalok bécsi fák­lyás felvonulásával már szombat este megkezdődtek a május else­jei ünnepségek Ausztriában. A szocialisták, majd a kommunis­ták vasárnapi több órás hagyo­mányos tüntetésének a Ringen, Bécs nagykörútján idén különös jelentősége van. Néhány hete a második Osztrák Köztársaság tör­ténetében először, kizárólag a néppárt jelöltjeiből álló polgári kormány vette át a hatalmat,, a szocialisták ellenzékbe vonultak. A munkásosztály erejét, a­ tőke egyeduralmával szembeni ellenál­lását hivatott idén kifejezésre jut­tatni a májusi seregszemle. A megváltozott belpolitikai helyzet­ben a 21 éven át „osztálybékét"’ hirdető szociáldemokraták is ha­tározottabban hívják fel híveiket a demokratikus szabadságjogok, a szociális vívmányok megvédésére. A kommunisták, akik a déli órák­ban a parlamentnél felállított emelvény előtt vonulnak majd el, a munkásosztály, és valamennyi demokratikus erő harcos egységét állítják tüntetésük középpontjába. Moszkva ünnepi köntösben. A Nagy Színház homlokzatán Marx, Engels és Lenin képe. Couve de Murville meghívta Todor Zsivkovot Párizsba Couve de Murville francia kül­ügyminiszter, aki csütörtökön ér­kezett háromnapos hivatalos lá­togatásra a Bolgár Népköztársa­ságba, szombat délelőtt sajtóérte­kezleten számolt be bulgáriai tar­tózkodásáról. Ivan Basev külügy­miniszterrel folytatott tárgyalá­sairól, valamint a Todor Zsivkov­­nál és Georgi Trajkovnál tett lá­togatásáról. Bulgáriai benyomásait a fran­cia külügyminiszter kitűnőnek nevezte, s mint kijelentette, „a teljes fejlődés állapotát élő or­szág új felfedezés” volt számára. Elvi­ megállapodás született ar­ra nézve, hogy a felek két szer­ződést fognak aláírni, egyiket a kulturális együttműködésről, má­sikat a tudományos-műszaki kapcsolatok bővítéséről. Ezen­kívül bolgár—francia konzuli megállapodás is várható. A francia külügyminiszter el­mondotta végül, hogy Todor Zsivkov miniszterelnöknek átad­ta a francia kormány meghívá­sát, amit az elfogadott. A látoga­tás időpontját később jelölik meg. Ugyanakkor De Gaulle tá­bornok Szófiába szóló meghívást kapott, amit a külügyminiszter hazautazása után ad át a francia elnöknek. Szombat délután elutazott a bolgár fővárosból Couve de Mur­ville. Nasution nyílt politikai támadása Sukarno ellen Nasution tábornok feltűnő éllel támadta meg Sukarno elnök ha­táskörét. Nasution, a szárazföldi hadsereg rangidőse kijelentette: Sukarno elnök azzal, hogy hozzá­járult elnöki­­ tisztségének élet­hossziglan történt kiterjesztésé­hez, eltért — úgymond — az al­kotmánytól. Ez ugyanis kimond­ja, hogy az elnöki tisztség ötévi időtartamra terjed. Adam Malik indonéz miniszter­elnök-helyettes és külügyminisz­ter szombaton repülőgépen Bang­kokba érkezett, ahol politikai tár­gyalásokat kezd Malaysiával kap­csolatban Narcisco Ramossal, a Fülöp-szigetek külügyminiszteré­vel. Malik a bangkoki repülőtéren kijelentette, hogy az új indonéz vezetőség „békésen akarja megol­dani viszályát Malaysiával”. (Reu­ter) . Sokan nem ismerik azokat az igen lényeges eltéréseket, amelyek a munkások, az alkalmazottak és a mezőgazdasági termelőszövet­kezeti tagok nyugdíja, családi pót­léka, orvosi ellátása stb. között vannak. Ez a tájékozatlanság is hozzájárult ahhoz, hogy a városi lakosság egy része hitelt adott azoknak a híreszteléseknek, ame­lyek szerint a szövetkezeti pa­rasztság életszínvonala maga­sabb mint a munkásoké és az al­kalmazottaké. Sajnos, egy ideig táplálta ezt a hiedelmet az is, hogy közvetlenül a legutóbbi ár- és bérintézkedések közzététele után némelyek úgy igyekeztek­ beállítani a dolgot, mintha a szó­ban forgó intézkedések kizárólag paraszti érdekeket szolgálnának. Azóta több nyilatkozat rámuta­tott az efféle magyarázatok hely­telenségére, de még mindig van­nak ilyen nézetek. Indokolalian türelmellenség A közelmúltban nyilvánosságra hozott a sajtó olyan adatokat, amelyekből kiderült, hogy a me­zőgazdaság szerepe és helye gaz­dasági életünkben nagyobb, fon­tosabb, mint amilyennek a köz­vélemény ismerte. A jelenleg ér­vényes­­árrendszerben úgy mu­tatkozik, hogy a mezőgazdaság csupán 19,7 százalékkal járul hozzá a nemzeti jövedelemhez, az ipar eddig 57, illetve az építőipar­ral együtt 65,3 százalékkal. Ha azonban ugyanezt a kérdést a tár­sadalmi ráfordításokkal arányos árrendszerben vizsgáljuk, akkor a mezőgazdaság 34,9, az ipar vi­­­­szont 37,6 százalékkal, az építő­iparral együtt 47,9 százalékkal szerepel a nemzeti jövedelem elő­állításában. A Központi Statisz­tikai Hivatalnak ezek az adatai az 1963. évi helyzetet tükrözik, de lényegében megfelelnek a mai állapotnak is. Azt mindenesetre világosan mutatják, hogy a me­zőgazdaság sem az utóbbi évek­ben nem volt „eltartottja” a nép­gazdaság többi ágának, sem ma nem az. Hogy a közvéleményben mégis az a hiedelem terjedt el, amely szerint a mezőgazdaságért „áldozatokat” hoz az ország, an­nak legfőbb oka, hogy a jelenle­gi korrigált árrendszer sem tük­rözi még a valóságos arányokat. Jól érzékelteti ezt csupán az is, hogy az 1964. évi társadalmi ter­mékmérleg adatai szerint a me­zőgazdasági termelői árak 26 százalékkal alatta, az ipariak vi­szont 11 százalékkal felette vol­tak a társadalmi ráfordítások színvonalának. Köztudomású, hogy a második ötéves terv idején, összesen mintegy 206 milliárd forint érté­kű beruházást valósítottak meg a népgazdaság szocialista szekto­rában. Ez az összeg 18 milliárd­­dal haladja meg az eredeti elő­irányzatot. A mezőgazdaság fej­lesztését az egész összeg majd­nem húsz százaléka, kereken 40­­ milliárd forint szolgálta, hat- 5 milliárddal több, mint amennyit­­ eredetileg erre a célra előirányoz-­­­tak. A beruházások ilyen arárnyú­­ növelése is bizonyítja, hogy álla­munk­ nagy erőfeszítést tett a me­­­­zőgazdaság fejlesztése érdekében.­­ Mindenki tisztában van azonban­­ azzal, hogy elmaradott mezőgaz-­­ daságot örököltünk a régi rend-­­ szertől. Ahhoz, hogy ennek az örökségnek a helyét korszerű szo­cialista mezőgazdasági nagyüze­mek foglalják el, még hosszú idő, sok munka és befektetés szüksé­ges. Elmondták az ankét részvevői, hogy az ipari munkások között volt és van is bizonyos türelmet­lenség, lassúnak tartják a ter­melőszövetkezetek fejlődését. Ál­talános tapasztalat, hogy azt gon­dolják, minden mezőgazdasági­­ beruházás, a termelőszövetkeze-­­­tekben valósult meg. Nem tud­­j­­ák, hogy az említett 40 milliárd-­­ nak a felét az állami gazdaságok, s a vízügy, az erdőgazdaságok és­­ egyéb, nem termelőszövetkezeti üzemek, intézmények használták fel. A másik 20 milliárd forint­ban viszont benne van az a mintegy négymilliárd is, amit a tsz-ek saját erejükből fordítottak közös vagyonuk gyarapítására. Ha mindemellett még azt is figye­lembe vesszük, hogy a termelő­­szövetkezetek nem ingyen kapják a beruházásokat, hanem nagyrészt visszafizetendő hitelek formájá­ban, s a beruházások nagy része a kisüzemi termelőeszközök pót­lására szükséges, akkor még ke­vésbé indokolt a türelmetlenség a tsz-ek fejlődésével szemben. A másik véglet Az ankéton jelen volt termelő­szövetkezeti elnökök hangsúlyoz­ták, hogy számolnunk kell egy másik, ellenkező előjelű problé­mával is. Akadnak — mondták —, főképpen a falu, a mezőgaz­daság helyzetével foglalkozók kö­zött olyan emberek, akik megala­pozatlan okfejtésekkel, erős túl­zásokkal azt a tarthatatlan néze­tet hirdetik, amely szerint a me­zőgazdaság, az ország legfőbb tá­masza és talpköve. Itt is, ott is hallani az ipart, a többi népgaz­dasági ágat lebecsülő véleménye­ket, s még olyan hangokat is, hogy „a mezőgazdaság tartja el az ipart”. Ez semmivel sem ártal­matlanabb és nem kevésbé ha­mis felfogás, mint a fordítottja. S ha az okait keressük, akkor az egyiket abban találjuk meg, hogy hosszú időn át az ellenkező elő­jelű egyoldalúság, torzítás ural­kodott. Ez azonban nem igazol, nem ment fel senkit, aki most a másik végletet képviseli. Kinek lenne jó, kinek az érdekeit szol­gálná az, ha engednénk, hogy bármiféle zavaros „elméletek”, felszínes következtetések, handa­­bandázások gyengítsék a két osz­tály összefogásának, együttműkö­désének erejét? Szoktunk hivatkozni arra, hogy a városi emberek nem ismerik eléggé, azért ítélik meg tévesen a parasztság helyzetét. Ez igaz, de ne hallgassuk el, hogy sok parasztember sem tudja belekép­zelni magát az ipari munkások életébe. Pedig a városon élő roko­naik, ismerőseik között bizonyára vannak olyanok is, akikkel ők nem cserélnének. Az ipari mun­kások sem élnek gondtalanul, so­kuknak van lakás- és egyéb anya­gi problémája. Ami pedig az élel­mezést illeti: kérdezzék csak meg a két- vagy több gyermekes mun­kásasszonyokat, mit jelent az, ha minden élelmiszerért, a petrezse­­lyemzöldjéért, egy fej fokhagy­máért, fél kiló szilváért is pénzt kell kiadni. Nem is beszélve ar­ról, hogy bizony akadtak, akik felverték a baromfi árát, pedig azelőtt sem volt olcsó. A ,,kis“ ügyek fontossága Hangoztatták az ankét rész­vevői azt is, hogy a legtöbb em­ber nem elsősorban elvi síkon, hanem a mindennapi élet örömei­ből, gondjaiból kiindulva alkot véleményt a munkás-paraszt szö­vetségről is. Az úgynevezett apró­ságoknak, kis ügyeknek is nagy hatásuk van a munkások és a parasztok gondolkodására. Buda­pesti gyárakban szóvá teszik pél­dául azt, hogy miért nincs ele­gendő sörárpa és mákgubó, a sör, illetve a gyógyszer gyártásához. S mindjárt hozzáteszik?, hogy ré­gebben ilyen gondok nem voltak. Sok a panasz a burgonya miatt, mert nem felel meg a minősége a hazai igényeknek. Meglehetősen gyakori dolog, hogy a jogos el­marasztalások mellett a termelő­szövetkezeti mozgalmat, a pa­rasztságot teszik felelőssé olyan hibákért, mulasztásokért is, ame­lyek másokat terhelnek. Így van, mert a városi asszonyokat nem érdeklik különösebben a nem­egyszer bonyolult közgazdasági összefüggések, viszont annál érzé­kenyebbek arra­, hogy kapható-e vagy sem, olcsó-e vagy drága, jó vagy rossz minőségű-e a zöldség, a gyümölcs, a hús, a vaj. S ha kifogásolnivalójuk van, akkor bizony, a termelőt szidják. De hasonlóképpen van ez fa­lun is. A rosszul sikerült és rá­adásul drága gépek, munkaesz­közök nem vetnek jó fényt az iparra. Igazuk van azoknak, akik szerint a gyenge vetőgép, a köny­­nyen szakadó ékszíj, az alkatrész­­hiány és a többi, hasonló problé­ma is nyomban politikai kérdéssé válik, s úgy is kell tekintenünk. Hiába mondanánk akármilyen szép szavakat a munkás-paraszt szövetségről, ha közben nem tö­rekednénk a különféle visszás­ságok, fogyatékosságok, ellent­mondások megszüntetésére. Ami pedig a tájékoztató, a felvilágo­sító tevékenységet illeti, az a leg­helyesebb, ha a munkások és a parasztok hétköznapi tapasztala­taiból indulunk ki. Ha a szövetség erősítésének mai és holnapi feladatait ennek meg­felelően akarjuk számba venni, akkor — az ankét egységes ál­lásfoglalása szerint — jóval na­gyobb gondot kell fordítanunk városon is, falun is arra, hogy miképpen alakult a szövetség tár­sadalmi, gazdasági és politikai tartalma. Nem elégedhetünk meg például azzal, hogy hangoztatjuk, milyen fontos a lakosság ellátá­sa élelmiszerekkel, az ipari me­zőgazdasági eredetű nyersanya­gokkal és a külkereskedelemé exportképes mezőgazdasági ter­ményekkel, termékekkel. Ez per­sze igaz, ,de ha csak erről beszé­lünk, akkor eltereljük a figyel­met arról, hogy az iparnak mi­lyen nagy — és mind növekvő — szerepe van a mezőgazdasági ter­melés korszerűsítésében, fellendí­tésében. A munkásosztály és a parasztság termelési, gazdasági kapcsolatai sokkal fejlettebbek, számottevőbbek, mint akár tíz évvel ezelőtt voltak, s mint ami­lyennek egészen a legutóbbi időkig feltüntettük. Ilyen összefüggés is van Az ankét részvevői tények, ada­­­­tok ismertetésével is hangsúlyoz- t ták: a kisüzemi gazdálkodás ide-­­ jén az összes költségek mintegy 14 százalékát tette ki a mezőgaz­dasági termelésben az ipari ere­detű eszközök és anyagok költsé­geinek aránya. Most a termelőszö­vetkezeti nagyüzemekben már 60 százalék körül van ez az arány, tehát a mezőgazdasági termények és termékek előállítási költségei­ből ennyi a gépek, az eszközök, a növényvédő szerek, műtrágyák , stb. együttes részesedése. Nyilván­való, hogy a jövőben még na­gyobb lesz ez az arány, hiszen mind több gépet, vegyszert stb. használ fel a mezőgazdaság. Mindebből persze az is követke­zik, hogy nem mindegy, milyen áron vehetik meg a tsz-ek a ter­melőeszközöket. Minél olcsóbban termel az ipar, annál inkább csökkenhet a szóban forgó költ­séghányad a mezőgazdaságban (még változatlan hozamok ese­tén is), tehát­­ a mezőgazdaság más önköltségcsökkentési lehető­ségeiről ezúttal nem szólva — an­nál olcsóbbak lehetnek az élelmi­szerek. A gyárakban, a termelőszövet­kezetekben, a városi és a falusi pártszervezetekben egyaránt bő­ségesen kínálkoznak lehetőségek arra, hogy az ilyen és hasonló­képpen fontos problémákkal be­hatóan, a gyakorlati élet adta példákból kiindulva foglalkozza­nak. Ez is feltétlenül szükséges ahhoz — állapította meg az an­­­­két —, hogy tovább erősödjék a leggazdagabb erőforrásunk, a­­ munkás-paraszt szövetség, amely­ben a vezető szerep kezdettől fogva a munkásosztályé, s az is marad mindaddig, amíg a két osz­tály közötti különbségek teljesen el nem tűnnek. A vezető szerep­ből természetesen a többi között az is következik, hogy ma is a munkásosztály hivatott az irány­­mutatásra, a példaadásra, s a kez­deményezésre a tisztázatlan kér­dések rendezése érdekében. Leg­nagyobb eredményeink közé tar­tozik, hogy ennek a felelősségtel­jes, nehéz feladatnak a megoldá­sához ma már igen értékes segít­séget képes adni a termelőszövet­kezeti parasztság. Az az osztály, amely biztosan halad előre az egységessé válás útján, s szilárd ereje rendszerünknek, és méltó részese a hatalomnak. Gulyás Pál A MUNKÁS-PARASZT SZÖVETSÉG MA ANKÉT A NÉPSZABADSÁG SZERKESZTŐSÉGÉBEN. (II.)

Next