Népszabadság, 1966. december (24. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-01 / 283. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁS PÁRT IV. KO V €■ IRESSZA SAVAK TANÁCSKOZÁSASI (Folytatás a 2. oldalról.) Jók a párt erejét, tekintélyét, befolyását, és minden szinten biztosítsák vezető szerepét. Falusi pártszervezeteink nehéz körülmények között dolgoztak és teljesítették feladataikat — folytatta. — Ki kellett alakítanunk a szocialista nagyüzemeket, a termelés fő irányait, a munkaszervezeteket. Meg kellett teremteni a nagyüzemi állattenyésztés feltételeit, a termelés műszaki ellátását a helyi lehetőségek és erőforrások felkutatásával. Miután a pártszervezetek e feladatokat sikeresen megoldották, a kommunisták is, a pártszervezetek is egyre aktívabbakká váltak. Sikereink elsősorban a párt helyes politikájának, valamint annak tudhatók be, hogy a politikát a szövetkezeti tagság igényeinek, érdekeinek megfelelően alkalmazzák. A termelőszövetkezeti tagok részt vesznek a helyi feladatok kidolgozásában, eldöntésében és a végrehajtás ellenőrzésében. Raszler elvtárs befejezésül a következőket mondotta: — A szövetkezetek erősödésével együtt nő parasztságunk bizzalma a párt iránt. Aki a falu fejlődését figyelemmel kíséri, meggyőződhet arról, hogy a kommunisták áldozatos munkája nyomán sikerrel valósul meg a párt politikája falun. Ezután szünet következett, majd Brutyó János elvtárs elnöklésével folytatódott a tanácskozás. Elsőként Le Duc Tho elvtárs, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, üdvözölte a kongresszust. Llí DÚC THO, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára Vietnamot nem lehet megfélemlíteni! Beszédének elején Le Dúc Tho elvtárs méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a magyar nép a szocializmus építésében elért. Kifejezte a vietnami nép örömét e sikerek fölött. — A vietnami nép ígéretet tesz — mondotta —, hogy szolidáris marad a testvéri magyar néppel a szocializmus építésének szent ügyében, a nyugatnémet revansizmus ellei harcban, a szocialista tábor nyugati bástyájának védelmében. Mint önök valamennyien tudják — folytatta beszédét —, az amerikai imperialisták intervenciójuk és agressziójuk során Vietnamban megmutatták barbár gyarmatosító arculatukat. A legutóbbi 12 évben rengeteg gaztettet követtek el Dél-Vietnam népe ellen. Felhasználják a legkegyetlenebb tömegpusztító eszközöket, a B—52-es repülőgépeket, a napalmbombát, a mérgező vegyi anyagot és a gázt. Ezzel olyan helyzetet teremtettek, hogy Dél- Vietnamban szinte nincs olyan család, amely ne gyászolna. Észak-Vietnam ellen is csaknem két éve kegyetlen, pusztító légi és tengeri háborút folytatnak. Súlyos károkat okoznak ezzel tízéves munkánk eredményeiben. Iskolákat, kórházakat, templomokat, városokat és sűrűn lakott településeket pusztítottak el. Még olyan öntözőműveket és gátakat is rombolnak, amelyek több millió embert védenek az áradástól. Országunk mindkét részében napról napra olyan gaztetteket követnek el, amelyeknek kegyetlensége felülmúlja az egész emberiség által elítélt Hitlerfasizmus gaztetteit is. A fölperzselt föld e politikájának az a célja, hogy térdre kényszerítse a vietnami népet. Ebben a helyzetben a vietnami népnek nem volt más útja: felkelt és szembeszállt velük, hogy megvédje függetlenségét, szabadságát. A hazáját szerető, és az ellenséget gyűlölő mindkét országrészünk népe elszánta magát, hogy vereséget mélát amerikai imperialisták hódító terveire, rpagvédi Észak-Vietnamot, felszabadítja a Délt, egyesíti hazáját. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front szent honvédő zászlaja alatt a dél-vietnami nép politikai és fegyveres harcot vív a támadók ellen, városban és falun egyaránt. Szüntelenül támadja az ellenséget politikailag, katonailag. Sokoldalú népi háborút fejlesztett ki, amely demoralizálja az ellenséget. Ez népünk legyőzhetetlen fegyvere az amerikai imperializmus legmodernebb háborús eszközeivel szemben. Ezzel mérünk vereséget az ellenség minden politikai és katonai tervére. Le Duc Tho elmondotta, hogy a háború eddigi folyamán a vietnami nép négyszer győzte le az amerikaiakat. Az első győzelmet 1959—1960-ban arattaa nép, amikor szétzúzta Ngo Dinh Diem bábrendszerének alapjait, és létrehozta a forradalmi hatalmat falun és a hegyvidéken. A második győzelem 1961 és 1965 között az amerikaiak különleges háborújának stratégiájára mért csapás volt. Harmadszor az 1965—66-os száraz évszakban győzték le az amerikai támadókat, amikor meghiúsították azok nagyméretű támadó terveit. Ekkor szánták rá magukat az amerikai imperialisták, hogy légi és tengeri úton pusztító háborút indítsanak a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ez a tervük is kudarcot vallott. A többi között 1500 repülőgépüket lőtte le az észak-vietnami légvédelem, és több száz amerikai pilótát ejtett foglyul. Ez volt a vietnami nép negyedik győzelme. — Vereségeik egyre nőnek — folytatta beszédét Le Duc Tho —, s minél jobban növelik hadseregüket, veszteségük annál nagyobb. De az amerikai imperializmus, agressziós és háborús természeténél fogva, a sorozatos súlyos vereségek, a haladó emberiség és az amerikai nép tiltakozása ellenére sem akar lemondani arról, hogy Dél-Vietnamot szolgaságba döntse. Az 1365—1966-os száraz évszakban elszenvedett szégyenteljes vereségeik után, valamint a legutóbbi esős évszakban rájuk mért sorozatos csapások után ismét lázasan készülnek a mostani száraz évszak alatti, újabb stratégiai ellentámadásukra. Ezt egymilliós hadsereggel akarják végrehajtani, amelyből négy—ötszázezer amerikai és csatlós katona. Ugyanakkor tovább fokozzák Észak-Vietnam ellen a légi és tengeri pusztító háborút. Még azt is fontolgatják, hogy esetleg szárazföldi erőket szállítanak partra a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Ezzel a nagyméretű támadással akarnák megsemmisíteni a Vietnami Demokratikus Köztársaság hadseregét, kicsikarni a döntő győzelmet Dél-Vietnamban. Így akarnak bennünket arra kényszeríteni, hogy fogadjuk el az ő elképzelésük szerinti politikai megoldást. Vietnam, a vietnami nemzet egy. Folyóink kiapadhatnak, hegyeink elkophatnak, de ez az örök igazság sohasem változik meg! A vietnami nép két hosszú, áldozatos, nehéz honvédő háborút élt át egy emberöltő alatt. Nem azért harcolt, hogy országát végül kettészakítva lássa és belenyugodjon abba, hogy az ország felének népe visszasüllyedjen a szolgaságba. Annak idején puszta kézzel indultunk szent ellenállási háborúra a francia gyarmatosítók és amerikai segítőik ellen. E harc végén döntő győzelmet arattunk, amely az 1954-es genfi egyezményhez vezetett. Ez határozottan kinyilvánította Vietnam szuverenitását, egységét és területi sérthetetlenségét. A legutóbbi tizenkét év alatt a dél-vietnami nép hősi harcban szétzúzta az amerikai imperialisták és kiszolgálóik országrabló, illetve hazaáruló terveit. Bármennyire fokozzák is az amerikai imperialisták ezt a háborút, akárhogy kiszélesítik is, ha négy —ötszázezres ,vagy akár annál nagyobb hadsereget küldenek is földünkre, akármilyen embertelen módon pusztítják is Észak- Vietnamot, népünk, Ho Si Minh elnök felhívása szerint, addig harcol, amíg meg nem semmisíti az amerikai agresszorok terveit, s ki nem vívja a végső győzelmét. Ha kell, folytatjuk a harcot akár öt—tíz évig vagy még tovább is, amíg csak ki nem vívjuk alapvető szent nemzeti jogainkat, szabadságunkat és függetlenségünket. Az ellenség makacs és fondorlatos. Áldozatokkal teli, nehéz harcot kell ellene vívnunk, amelynek természetesen megvannak a nehézségei. De a honvédő háború, a szabadság és függetlenség védelméért való forradalmi harc a legnemesebb ügy. Ez áldozatokat és veszteségeket is kíván. De bármennyi áldozatot kell hoznunk, bármilyen sokáig kell nélkülöznünk, az sem tud megingatni bennünket. Meg vagyunk győződve ügyünk igazságos voltáról. A Vietnami Dolgozók Pártja, Ho Si Minh elvtárs vezetésével népünk egységesen harcol a támadó ellen; élvezi az erős szocialista tábor, a kommunista pártok, a munkásosztály, a nemzeti felszabadító mozgalom, a világ népeinek teljes segítségét és támogatását. Ezzel szemben az amerikai imperialisták Vietnam ellen folyó háborúja igazságtalan. Az egész haladó emberiség, az amerikai nép is, élesen ellenzi. Az amerikai imperialisták még sohasem szigetelődtek el annyira, mint most. Az imperialista tábor belső ellentétei mélyülnek, az imperialista hatalmak egymáshoz való kapcsolatai mind zavarosabbak, az amerikai katonák harci szelleme egyre rosszabb. Ezek azok az alapvető feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy az Egyesült Államok támadó hadseregét, nagy anyagi és katonai ereje ellenére, végül mégis legyőzzük. Miközben az amerikai imperialisták fokozzák és kiszélesítik a Vietnam elleni háborút, ezzel párhuzamosan csalárdul ismételgetik „békés” tárgyalási készségüket. A vietnami harctér tapasztalatai bizonyítják, hogy valahányszor az amerikaiak a háború újabb kiterjesztésére készülnek, mindig előszedik ezt a komédiát. Goldbergnek, az USA ENSZ-fődelegátusának legújabb fellépése az ENSZ-ben, Johnson és Bush szólamaival együtt, továbbá az úgynevezett manilai értekezlet nyilatkozata ugyanezt a célt szolgálják. De ezek a hazug és szemérmetlen szólamok nem tudják félrevezetni a vietnami népet. A vietnami népet nem lehet megfélemlíteni! Több mint húsz éve szenved az imperializmus pusztító agresszív háborújától. Ez a nép szenvedélyesen kívánja a békét, hogy újra felépíthesse országát. De a vietnami kérdés békés megoldása nem tőlünk, hanem az amerikai imperialistáktól függ Ha valóban abbahagyják támadó politikájukat és kitakarodnak országunkból, a béke azonnal viszszatér. De az amerikai imperialisták sohasem akarják őszintén a békét. Az imperializmus lényege nem a béke, hanem az agreszszió. A békét velük szemben csak kemény ellenállással lehet kicsikarni. Az igazi békének együtt kell járnia a valóságos függetlenséggel. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának négypontos, valamint a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ötpontos javaslata testesíti meg az 1954-es, Vietnamról szóló genfi egyezmény alapvető előírásait, amelyek a vietnami kérdés megoldásához a leghelyesebb alapot nyújtják. Ez az igazi békés álláspont. Az amerikai imperializmus az agresszor. Nincs joga, hogy feltételt szabjon a vietnami népnek. Az ENSZ-nek sincs semmiféle joga, hogy beleavatkozzon a vietnami kérdésbe. Amíg az amerikai imperialisták nem hajlandók elfogadni ezt a helyes álláspontot, addig a békés tárgyalásokról szóló furfangos szólamaik hazugok, az emberek becsapására irányulnak. Amíg az amerikai imperialisták nem hagynak fel agressziójukkal, addig mi elszántan harcolunk, egészen a végső győzelemig. Ezt a szilárd akaratunkat semmiféle erő sem tudja megingatni. Népünk tudja, hogy harcával nemcsak saját, szent nemzeti jogait védi, de a szocialista tábor délkeleti bástyáját is védelmezi, és a világ békéjén is őrködik. Beszéde befejező részében Le Duc Tho méltatta a segítséget, amelyet Vietnam a magyar nép részéről élvez. Megköszönte a IX. kongresszus Vietnammal kapcso-latos állásfoglalását, és kifejezte pártja, kormánya, népe őszinte és mély háláját ezért a magyar népnek, a Magyar Szocialista Munkáspártnak. — Mi úgy tekintjük ezt a segítséget és támogatást — hangsúlyozta —, mint baráti szolidaritást, a proletár internacionalizmus ragyogó megnyilvánulását, amely már régóta megvan pártjaink és népeink között. Ebből az alkalomból őszinte köszönetet mondok a Szovjetuniónak, Kínának és a többi testvéri szocialista országnak, a kommunista pártoknak, a világ munkásosztályának és népeinek a nagy támogatásért és segítségért, amelyet igazságos harcunkban nyújtanak. Szilárdan hisszük, hogy az önök támogatásával és segítségével a vietnami nép le fogja győzni az amerikai agresszorokat, meg tudja védeni szent nemzeti jogait, Délkelet- Ázsia és a világ békéjét. A Vietnami Dolgozók Pártja ígéri, hogy hű marad a marxizmus a leninizmushoz, a proletár internacionalizmushoz, minden erejével harcol a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért. Ezt döntő tényezőnek tartjuk a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott győzelmes harcunkban. Le Duc Tho ezután átadta a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának Ho Si Minh elvtárs által aláírt levelét a kongresszusnak. Brutyó János, a kongresszus elnöke nagy taps kíséretében kívánt a kongresszus nevében ismételten teljes győzelmet a vietnami nép igazságos harcához. Ezután átadta a szót Méhes Lajosnak, a KISZ központi bizottsága első titkárának. MÉHES LAJOS, a KISZ központi bizottságának első titkára A kongresszus világosi limitálás és gazdag program az ifjúság szamára Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Úttörő Szövetség csaknem kétmilliós tagsága nevében forró szeretettel köszöntöm pártunk IX. kongreszszusát, a magyar kommunisták legfelsőbb fórumát. A kongreszszust megelőző taggyűléseken és pártértekezleteken ifjúságunk képviselői büszkén jelentették a pártnak, hogy jó munkával, jó tanulással, nagy sikerű politikai akciókkal, sok tettel, készültek a kongresszusra — mondotta Méhes Lajos. Ezután a Központi Bizottság kongresszusi irányelveiről és a szervezeti szabályzat módosításáról beszélt, majd így folytatta: — A szervezeti szabályzat tervezete felelősségteljes megbízatással bővíti az ifjúsági szövetség alapszervezeteinek jogkörét, amikor javasolja, hogy „Ha a pártba KISZ-tagot vesznek fel, egyik ajánló a KISZ-alapszervezet taggyűlése lehet." A KISZ központi bizottsága a KISZ iránt megnyilvánuló bizalom újabb nagyszerű jelének tekinti ezt a javaslatot és minden erejével azon lesz, hogy ez a megtisztelő kötelesség még jobban növelje a KISZ-szervezetek felelősségét és aktivitását az ifjúkommunisták párttaggá nevelésében. Kedves elvtársak! Szocialista rendszerünk eredményeit sok adattal bizonyíthatjuk: a népgazdaság nagyszerű fejlődésének mutatóival éppúgy, szűk, arra az izgalmas kérdésre is választ kell adnunk, hogyan formálta pártunk és rendszerünk a jövőt az emberek gondolkodásában és erkölcsében; hogyan készítjük fel a fiatalokat arra, hogy apáik küzdelmét folytatva győzelemre vigyék a szocializmus ügyét. Az előadó ezután kifejezte egyetértését a Központi Bizottság álláspontjával, majd így folytatta: „ Az ifjúságról folytatott vitákhoz mindössze annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy köszönetet mondunk a pártnak, az idősebb nemzedék forradalmárainak, az áldozatot vállaló szülőknek és pedagógusoknak, akik egész életükkel, hitükkel, fáradságos munkájukkal és harcukkal lehetővé tették, hogy olyan ifjúságunk legyen, mint amilyen: műveltebb mint a nép kulturális felemelkedés igényesebb, magabiztosabb ésdését tükröző tényekkel. Amikor nagyra törőbb minden korábbi elért sikereinket számba vesz- kor ifjú nemzedékénél. A valósághoz jobban igazodó nevelőmiinkára van szükség További teendőink meghatározásakor abból a lenini megállapításból kell kiindulnunk, mely szerint minden kor ifjúsága „szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszonyok között, mint apái". Ha összehasonlítjuk a két világháború között felnőtt és a ma felnövekvő nemzedékek társadalmi helyzetét, azonnal szembetűnik, hogy mennyire igaz Lenin megállapítása a mi korunkban, a mi viszonyaink között is. A felszabadulás előtti ifjú nemzedék a kapitalizmus társadalmi valósa(Folytatás a 4. oldalon.)