Népszabadság, 1966. december (24. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-01 / 283. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MU­N­K­ÁS PÁRT IV. KO V €■ IR­ESSZA SAVAK TANÁCSKOZ­ÁSASI (Folytatás a 2. oldalról.) Jók a párt erejét, tekintélyét, be­folyását, és minden szinten biz­tosítsák vezető szerepét. Falusi pártszervezeteink nehéz körülmények között dolgoztak és teljesítették feladataikat — foly­tatta. — Ki kellett alakítanunk a szocialista nagyüzemeket, a ter­melés fő irányait, a munkaszer­vezeteket. Meg kellett teremteni a nagyüzemi állattenyésztés fel­tételeit, a termelés műszaki ellá­tását a helyi lehetőségek és erő­források felkutatásával. Miután a pártszervezetek e feladatokat si­keresen megoldották, a kommu­nisták is, a pártszervezetek is egyre aktívabbakká váltak. Sikereink elsősorban a párt helyes politikájának, valamint annak tudhatók be, hogy a poli­tikát a szövetkezeti tagság igé­nyeinek, érdekeinek megfelelően alkalmazzák. A termelőszövetke­zeti tagok részt vesznek a helyi feladatok kidolgozásában, eldön­tésében és a végrehajtás ellen­őrzésében. Raszler elvtárs befejezésül a következőket mondotta: — A szövetkezetek erősödésé­vel együtt nő parasztságunk biz­zalma a párt iránt. Aki a falu fejlődését figyelemmel kíséri, meggyőződhet arról, hogy a kom­munisták­ áldozatos munkája nyomán sikerrel valósul meg a párt politikája falun. Ezután szünet következett, majd Brutyó János elvtárs el­nöklésével folytatódott a ta­nácskozás. Elsőként Le Duc Tho elvtárs, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titká­ra, üdvözölte a kongresszust. Llí DÚC THO, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára Vietnamot nem leh­et megfélemlíteni! Beszédének elején Le Dúc Tho elvtárs méltatta azokat az ered­ményeket, amelyeket a magyar nép a szocializmus építésében el­ért. Kifejezte a vietnami nép örömét e sikerek fölött. — A viet­nami nép ígéretet tesz — mon­dotta —, hogy szolidáris marad a testvéri magyar néppel a szo­cializmus építésének szent ügyé­ben, a nyugatnémet revansizmus ellei harcban, a szocialista tábor nyugati bástyájának védelmében. Mint önök valamennyien tud­ják — folytatta beszédét —, az amerikai imperialisták interven­ciójuk és agressziójuk során Viet­namban megmutatták barbár gyarmatosító arculatukat. A leg­utóbbi 12 évben rengeteg gaztet­tet követtek el Dél-Vietnam népe ellen. Felhasználják a legkegyet­lenebb tömegpusztító eszközöket, a B—52-es repülőgépeket, a na­palmbombát, a mérgező vegyi­­ anyagot és a gázt. Ezzel olyan helyzetet teremtettek, hogy Dél- Vietnamban szinte nincs olyan család, amely ne gyászolna. Észak-Vietnam ellen is csak­nem két éve kegyetlen, pusztító légi és tengeri háborút folytat­nak. Súlyos károkat okoznak ez­zel tízéves munkánk eredményei­ben. Iskolákat, kórházakat, temp­lomokat, városokat és sűrűn la­kott településeket pusztítottak el. Még olyan öntözőműveket és gá­takat is rombolnak, amelyek több millió embert védenek az áradás­tól. Országunk mindkét részé­ben napról napra olyan gaztet­teket követnek el, amelyeknek kegyetlensége felülmúlja az egész emberiség által elítélt Hitler­­fasizmus gaztetteit is. A fölper­zselt föld e politikájának az a célja, hogy térdre kényszerítse a vietnami népet. Ebben a helyzet­ben a vietnami népnek nem volt más útja: felkelt és szembeszállt velük, hogy megvédje független­ségét, szabadságát. A hazáját sze­rető, és az ellenséget gyűlölő mindkét országrészünk népe el­szánta magát, hogy vereséget mél­át amerikai imperialisták hódító terveire, rpagvédi Észak-Vietna­­mot, felszabadítja a Délt, egyesíti hazáját. A Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front szent honvédő zászlaja alatt a dél-vietnami nép politikai és fegyveres harcot vív a támadók ellen, városban és fa­lun egyaránt. Szüntelenül tá­madja az ellenséget politikailag, katonailag. Sokoldalú népi há­borút fejlesztett ki, amely demo­ralizálja az ellenséget. Ez né­pünk legyőzhetetlen fegyvere az amerikai imperializmus legmo­dernebb háborús eszközeivel szemben. Ezzel mérünk vereséget az ellenség minden politikai és katonai tervére. Le Duc Tho elmondotta, hogy a háború eddigi folyamán a viet­nami nép négyszer győzte le az amerikaiakat. Az első győzelmet 1959—1960-ban aratta­­a nép, ami­kor szétzúzta Ngo Dinh Diem bábrendszerének alapjait, és­ lét­rehozta a forradalmi hatalmat fa­lun és a hegyvidéken. A második győzelem 1961 és 1965 között az amerikaiak különleges háborújá­nak stratégiájára mért csapás volt. Harmadszor az 1965—66-os száraz évszakban győzték le az amerikai támadókat, amikor meg­hiúsították azok nagyméretű támadó terveit. Ekkor szánták rá magukat az amerikai imperia­listák, hogy légi és tengeri úton pusztító háborút indítsanak a Vietnami Demokratikus Köztár­saság ellen. Ez a tervük is ku­darcot vallott. A többi között 1500 repülőgépüket lőtte le az észak-vietnami légvédelem, és több száz amerikai pilótát ejtett foglyul. Ez volt a vietnami nép negyedik győzelme. — Vereségeik egyre nőnek — folytatta beszédét Le Duc Tho —, s minél jobban növelik had­seregüket, veszteségük annál na­gyobb. De az amerikai imperia­lizmus, agressziós és háborús ter­mészeténél fogva, a sorozatos sú­lyos vereségek, a haladó embe­riség és az amerikai nép tiltako­zása ellenére sem akar lemonda­ni arról, hogy Dél-Vietnamot szolgaságba döntse. Az 1365—1966-os száraz év­szakban elszenvedett szégyentel­jes vereségeik után, valamint a legutóbbi esős évszakban rájuk mért sorozatos csapások után is­mét lázasan készülnek a mostani száraz évszak alatti, újabb stra­tégiai ellentámadásukra. Ezt egy­milliós hadsereggel akarják vég­rehajtani, amelyből négy—öt­százezer amerikai és csatlós ka­tona. Ugyanakkor tovább fokoz­zák Észak-Vietnam ellen a légi és tengeri pusztító háborút. Még azt is fontolgatják, hogy esetleg szárazföldi erőket szállítanak partra a Vietnami Demokrati­kus Köztársaságban. Ezzel a nagyméretű támadás­sal akarnák megsemmisíteni a Vietnami Demokratikus Köztár­saság hadseregét, kicsikarni a döntő győzelmet Dél-Vietnam­­ban. Így akarnak bennünket ar­ra kényszeríteni, hogy fogadjuk el az ő elképzelésük szerinti po­litikai megoldást. Vietnam, a vietnami nemzet egy. Folyóink kiapadhatnak, he­gyeink elkophatnak, de ez az örök igazság sohasem változik meg! A vietnami nép két hosszú, áldozatos, nehéz honvédő hábo­rút élt át egy emberöltő alatt. Nem azért harcolt, hogy országát végül kettészakítva lássa és be­lenyugodjon abba, hogy az or­szág felének népe visszasüllyed­jen a szolgaságba. Annak idején puszta kézzel indultunk szent el­lenállási háborúra a francia gyarmatosítók és amerikai se­gítőik ellen. E harc végén dön­tő győzelmet arattunk, amely az 1954-es genfi egyezményhez ve­zetett. Ez határozottan kinyilvá­nította Vietnam szuverenitását, egységét és területi sérthetetlen­ségét. A legutóbbi tizenkét év alatt a dél-vietnami nép hősi harcban szétzúzta az amerikai imperia­listák és kiszolgálóik országrab­ló, illetve hazaáruló terveit. Bár­mennyire fokozzák is az ameri­kai imperialisták ezt a háborút, akárhogy kiszélesítik is, ha négy —ötszázezres ,vagy akár annál nagyobb hadsereget küldenek is földünkre, akármilyen emberte­len módon pusztítják is Észak- Vietnamot, népünk, Ho Si Minh elnök felhívása szerint, addig harcol, amíg meg nem semmisíti az amerikai agresszorok terveit, s ki nem vívja a végső győzel­mét. Ha kell, folytatjuk a har­cot akár öt—tíz évig vagy még tovább is, amíg csak ki nem vívjuk alapvető szent nemzeti jogainkat, szabadságunkat és füg­getlenségünket. Az ellenség ma­kacs és fondorlatos. Áldozatok­kal teli, nehéz harcot kell elle­ne vívnunk, amelynek termé­szetesen megvannak a nehézsé­gei. De a honvédő háború, a sza­badság és függetlenség védel­méért való forradalmi harc a legnemesebb ügy. Ez áldozatokat és veszteségeket is kíván. De bármennyi áldozatot kell hoz­nunk, bármilyen sokáig kell nél­külöznünk, az sem tud megin­gatni bennünket. Meg vagyunk győződve ügyünk igazságos vol­táról. A Vietnami Dolgozók Párt­ja, Ho Si Minh elvtárs vezetésé­vel népünk egységesen harcol a támadó ellen; élvezi az erős szo­cialista tábor, a kommunista pártok, a munkásosztály, a nem­zeti felszabadító mozgalom, a vi­lág­ népeinek teljes segítségét és támogatását. Ezzel szemben az amerikai im­perialisták Vietnam ellen folyó háborúja igazságtalan. Az egész haladó emberiség, az amerikai nép is, élesen ellenzi. Az ameri­kai imperialisták még soha­sem szigetelődtek el annyira, mint most. Az imperialista tábor belső ellentétei mélyülnek, az imperialista hatalmak egymáshoz való kapcsolatai mind zavaro­sabbak, az amerikai katonák har­ci szelleme egyre rosszabb. Ezek azok az alapvető feltételek, ame­lyek lehetővé teszik, hogy az Egyesült Államok támadó hadse­regét, nagy anyagi és katonai ereje ellenére, végül mégis le­győzzük. Miközben az amerikai impe­rialisták fokozzák és kiszélesítik a Vietnam elleni háborút, ezzel párhuzamosan csalárdul ismétel­getik „békés” tárgyalási készsé­güket. A vietnami harctér tapasz­talatai bizonyítják, hogy vala­hányszor az amerikaiak a­ háború újabb kiterjesztésére készülnek, mindig előszedik ezt a komédiát. Goldbergnek, az USA ENSZ-fő­­delegátusának legújabb fellépése az ENSZ-ben, Johnson és Bush szólamaival együtt, továbbá az úgynevezett manilai értekezlet nyilatkozata ugyanezt a célt szol­gálják. De ezek a hazug és sze­mérmetlen szólamok nem tudják félrevezetni a vietnami népet. A vietnami népet nem lehet meg­félemlíteni! Több mint húsz éve szenved az imperializmus pusz­tító agresszív háborújától. Ez a nép szenvedélyesen kívánja a bé­két, hogy újra felépíthesse orszá­gát. De a vietnami kérdés békés megoldása nem tőlünk, hanem az amerikai imperialistáktól függ Ha valóban abbahagyják támadó politikájukat és kitak­arodnak or­szágunkból, a béke azonnal visz­­szatér. De az amerikai imperia­listák sohasem akarják őszintén a békét. Az imperializmus lénye­ge nem a béke, hanem az agresz­­szió. A békét velük szemben csak kemény ellenállással lehet kicsi­karni. Az igazi békének együtt kell járnia a valóságos függetlenség­gel. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának négy­pontos, valamint a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front öt­pontos javaslata testesíti meg az 1954-es, Vietnamról szóló genfi egyezmény alapvető előírásait, amelyek a vietnami kérdés meg­oldásához a leghelyesebb alapot nyújtják. Ez­ az igazi békés állás­pont. Az amerikai imperializmus az agresszor. Nincs joga, hogy feltételt szabjon a vietnami nép­nek. Az ENSZ-nek sincs semmi­féle joga, hogy beleavatkozzon a vietnami kérdésbe. Amíg az amerikai imperialis­ták nem hajlandók elfogadni ezt a helyes álláspontot, addig a bé­kés tárgyalásokról szóló furfan­gos szólamaik hazugok, az embe­rek becsapására irányulnak. Amíg az amerikai imperialisták nem hagynak fel agressziójukkal, addig mi elszántan harcolunk, egészen a végső győzelemig. Ezt a szilárd akaratunkat semmiféle erő sem tudja megingatni. Né­pünk tudja, hogy harcával nem­csak saját, szent nemzeti jogait védi, de a szocialista tábor dél­keleti bástyáját is védelmezi, és a­ világ békéjén is őrködik. Beszéde befejező részében Le Duc Tho méltatta a segítséget, amelyet Vietnam a magyar nép részéről élvez. Megköszönte a IX. kongresszus Vietnammal kapcso-­­latos állásfoglalását, és kifejezte pártja, kormánya, népe őszinte és mély háláját ezért a magyar népnek, a Magyar Szocialista Munkáspártnak. — Mi úgy tekintjük ezt a se­gítséget és támogatást — hang­súlyozta —, mint baráti szolida­ritást, a proletár internacionaliz­mus ragyogó megnyilvánulását, amely már régóta megvan párt­jaink és népeink között. Ebből az alkalomból őszinte köszönetet mondok a Szovjetuniónak, Kíná­nak és a többi testvéri szocialista országnak, a kommunista pártok­nak, a világ munkásosztályának és népeinek a nagy támogatásért és segítségért, amelyet igazságos harcunkban nyújtanak. Szilárdan hisszük, hogy az önök támogatá­sával és segítségével a vietnami nép le fogja győzni az amerikai agresszorokat, meg tudja védeni szent nemzeti jogait, Délkelet- Ázsia és a világ békéjét. A Viet­nami Dolgozók Pártja ígéri, hogy hű marad a marxizmus a leniniz­­mushoz, a proletár internaciona­lizmushoz, minden erejével har­col a szocialista tábor és a nem­zetközi kommunista mozgalom egységéért. Ezt döntő tényezőnek tartjuk a békéért, a nemzeti füg­getlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott győzel­mes harcunkban. Le Duc Tho ezután átadta a Vietnami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottságának Ho Si Minh elvtárs által aláírt levelét a kong­resszusnak. Brutyó János, a kongresszus elnöke nagy taps kíséretében kí­vánt a kongresszus nevében is­mételten teljes győzelmet a viet­nami nép igazságos harcához. Ez­után átadta a szót Méhes Lajos­nak, a KISZ központi bizottsága első titkárának. MÉHES LAJOS, a KISZ központi bizottságának első titkára A kongresszus világos­­i limitálás és gazdag program az ifjúság sza­mára Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség és az Úttörő Szövetség csaknem kétmilliós tagsága nevében forró szeretettel köszöntöm pártunk IX. kongresz­­szusát, a magyar kommunisták legfelsőbb fórumát. A kongresz­­szust megelőző taggyűléseken és pártértekezleteken ifjúságunk képviselői büszkén jelentették a pártnak, hogy jó munkával, jó ta­nulással, nagy sikerű politikai akciókkal, sok tettel, készültek a kongresszusra — mondotta Mé­hes Lajos. Ezután a Központi Bi­zottság kongresszusi irányelvei­ről és a szervezeti szabályzat mó­dosításáról beszélt, majd így foly­tatta: — A szervezeti szabályzat ter­vezete felelősségteljes megbíza­tással bővíti az ifjúsági szövetség alapszervezeteinek jogkörét, ami­kor javasolja, hogy „Ha a pártba KISZ-tagot vesznek fel, egyik ajánló a KISZ-alapszervezet tag­gyűlése lehet." A KISZ központi bizottsága a KISZ iránt megnyil­vánuló bizalom újabb nagysze­rű jelének tekinti ezt a javaslatot és minden erejével azon lesz, hogy ez a megtisztelő kötelesség még jobban növelje a KISZ-szer­­vezetek felelősségét és aktivitá­sát az ifjúkommunisták párt­taggá nevelésében. Kedves elvtársak! Szocialista rendszerünk ered­ményeit sok adattal bizonyíthat­juk: a népgazdaság nagyszerű fejlődésének mutatóival éppúgy, szűk, arra az izgalmas kérdésre is választ kell adnunk, hogyan for­málta pártunk és rendszerünk a jövőt az emberek gondolkodásá­ban és erkölcsében; hogyan ké­szítjük fel a fiatalokat arra, hogy apáik küzdelmét folytatva győ­zelemre vigyék a szocializmus ügyét. Az előadó ezután kifejezte egyetértését a Központi Bizottság álláspontjával, majd így folytat­ta: „ Az ifjúságról folytatott vi­tákhoz mindössze annyit szeret­nék hozzáfűzni, hogy köszönetet mondunk a pártnak, az idősebb nemzedék forradalmárainak, az áldozatot vállaló szülőknek és pe­dagógusoknak, akik egész életük­kel, hitükkel, fáradságos munká­jukkal és harcukkal lehetővé tet­ték, hogy olyan ifjúságunk le­gyen, mint amilyen: műveltebb mint a nép kulturális felemelked­­és igényesebb, magabiztosabb és­dését tükröző tényekkel. Amikor nagyra törőbb minden korábbi elért sikereinket számba vesz-­­ kor ifjú nemzedékénél. A valósághoz jobban igazodó nevelőm­iin­kára van szüksé­g További teendőink meghatáro­zásakor abból a lenini megállapí­tásból kell kiindulnunk, mely szerint minden kor ifjúsága „szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz kö­zeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan vi­szonyok között, mint apái". Ha összehasonlítjuk a két világhábo­rú között felnőtt és a ma felnö­vekvő nemzedékek társadalmi helyzetét, azonnal szembetűnik, hogy mennyire igaz Lenin megál­lapítása a mi korunkban, a mi viszonyaink között is. A felsza­badulás előtti ifjú nemzedék a kapitalizmus társadalmi valósa­(Folytatás a 4. oldalon.)

Next