Népszabadság, 1967. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1967. január 1. vasárnap t­js essiemnia küszöbeit (Folytatás az 1. oldalról.)­­ De a beleszólás a társadalom ügyeibe, politikánk alakításába m­ár ma is intézményes része közéletünknek, biztosítja, hogy az emberek széles köre nap nap után befolyást gyakoroljon az ügyek eldöntésére és végrehajtá­sára. Hogy ezen az úton tovább lehet és tovább is kell lépni, iga­zolják az utóbbi években lezaj­lott viták is, amelyekben dolgozó népünk nagy érettségről és fele­lősségérzetről tett bizonyságot. Ez biztató a jövőre nézve is. Ezt az érettséget, felelősségérzetet nö­velni, általánossá tenni változat­lan feladatunk, amelynek megol­dására minden bizonnyal kiváló alkalmat jelentenek majd az év első felében sorra kerülő ország­­gyűlési képviselő- és tanácstagi választások. Természetesen minden más le­hetőséget is meg kell ragadni, hogy a gazdasági élet funkcióin, a pártélet gyakorlatán, a szakszer­vezetek és az államszervezet mun­káján oly módon változtassunk, hogy nőjön a kis és nagy közös­ségek döntési joga és lehetősége saját életük még önállóbb, még eredményesebb alakítására. Ezt a demokráciát csak a szocialista társadalom valósíthatja meg, enélkül nincs igazi népuralom. Nagy erőfeszítéseket­ tettünk és teszünk a szocialista nemzeti egység kibontakoztatásáért és megszilárdításáért. Ez az egység néha lassabban alakul talán, mint szeretnénk, de a legfontosabb, hogy erősödik, mégpedig a szo­­cializmus jegyében. Elvi enged­ményeket itt sem tehetünk, hisz azzal csak kárt okoznánk ügyünk­nek s nem közelebb, hanem tá­volabb kerülnénk céljainktól. Meggyőződésünk, hogy népünk azért is tiszteli a Magyar Szocia­lista Munkáspártot, azért bízik vezetésében és támogatja munká­ját, mert mindig elvi politikát folytatott. Ellene voltunk és ellene vagyunk mindenféle álradikaliz­­­musna­k, védjük elméletünk tisz­taságát. A jövőben is szigorúan ragaszkodunk cselekvésünk esz­mei vezérfonalához, a marxizmus -leninizmushoz, amely az egyet­len célravezető utat jelöli meg: továbbra is a türelmes és követ­kezetes eszmei harcot választjuk, a szívós és rendíthetetlen küzdel­met a helytelen nézetekkel, akár nemzeti, akár osztályvonatkozá­sokban jelentkezzenek, híven azokhoz a sok áldozattal szerzett tapasztalatokhoz, amelyek szerint­­— a vélt érdekekkel szemben — a tartós eredmények alapja: a nép igazi érdekeinek képviselete, a szocialista hazafiság és a proletár­­ internacionalizmus. Ezernyi könyv íródott, megszám­lálhatatlan szó hangzott el a fel­­szabadulást megelőző időben a magyar nemzetről, a magyar nép­ről és nemzeti érdekeinkről. De tudjuk: a nemzet függetlensége és önállósága akkor mindenek­előtt az uralkodó osztályok füg­getlenségét és önállóságát jelen­tette, a népnek végül mindig csak szolgaság és elnyomás ju­tott. Azt is mindenki tudja, hogy a volt magyar uralkodó osztályok mit hagytak ránk örökül. Büsz­kék lehetünk arra, hogy e súlyos örökség terheivel birkózva, a munkásosztály társadalma két év­tized alatt a haladás élvonalába emelte a népet, a nemzetet, ha­zánk valóban független, szuverén országgá vált, és azon országok sorába lépett, amelyek a két rendszer társadalmi versen­yében a jövő világát, az emberiség hol­napját képviselik. K­ét évti­z­ed alatt gyökeresen megjavultak hazánkban az életviszonyok, magas színvonalú egészségügyet, közoktatást terem­tettünk. Népünk — minden gon­dunk ellenére is — a jólétnek és a kultúrának olyan magas fokát érte el, mint történelme során még soha. Társadalmi rendszerünk az igazságosság, a szellemi tartalom, az emberiesség tekintetében messze meghaladja a tőkés Nyu­gat legfejlettebb országait. Tör­ténelmi igazságot szolgáltattunk az elnyomott millióknak, létre­hoztuk­­ a szocialista tulajdont, megszüntettük a kizsákmányo­lást. Mindezt alig 20 esztendő alatt, harcolva külső és belső el­lenségeinkkel, keresve az új uta­kat, leküzdve saját tévedésein­ket. Erre a történelmi tettre méltán vagyunk büszkék, de azt se fe­ledjük, hogy mindezt egyma­­gunkban, az első szocialista ál­lam, a Szovjetunió léte, mind át­fogóbb segítsége, mind hatalma­sabb ereje nélkül nem érhettük volna el. A Szovjetunió szabadí­totta fel hazánkat, és leghűbb ba­rátjaként, népünk mellett állt az eltelt két évtizedben mindvégig, akkor is, amikor nehéz helyzetben voltunk. Az igaz barátság, a test­véri szövetség, amely a hatal­mas szovjet államot és a magyar nemzetet szoros szálakkal egybe­fűzi, csak a szocializmus jegyé­ben foganhatott és nőhetett nagy­ra. Szilárd és megbonthatatlan alapja, hogy közösek eszméink, azonosak érdekeink és céljaink. Az összetartozás, a sorsközös­ség és az internacionalizmus szellemében köszöntjük a Szov­jetunió nép­ét és kommunista pártját fél évszázados győzelmé­nek évében. Népünkben mély visszhangra találtak azok az el­ismerő és meleg baráti szavak, amelyekkel Brezsnyev elvtárs pártunk legutóbbi kongresszusán a magyar nép forradalmi harcait, munkájának eredményeit méltat­ta. Hálásak vagyunk a népünk iránt megnyilvánuló baráti érzé­sekért, a támogatásért. Ez nyilat­kozik meg a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordu­lójának tiszteletére már most bontakozó szocialista munkaver­senyben is. Az új év első napján elvtár­si együttérzéssel és megbecsülés­sel köszöntjük Vietnam harcoló népét. Szolidaritásunkról, támo­gatásunkról biztosítjuk Észak- és Dél-Vietnam hősies védőit, akik nap mint nap az önfeláldozás és a hazaszeretet csodálatos példá­ját tanúsítják. Mint eddig, ezután is mindent megteszünk azért, hogy az amerikai imperialisták­kal szemben folytatott igazságos önvédelmi harcok mielőbb győ­zedelmeskedjék. Más testvéri or­szágokkal és pártokkal egyetem­ben, változatlanul arra törek­szünk, hogy létrejöjjön a nem­zetközi kommunista és munkás­­mozgalom akcióegysége Vietnam hatékonyabb megsegítésére. Vall­juk, hogy a béke egy és osztha­tatlan, tehát a háború tüzének megfékezése a föld bármely pont­ján az egész emberiség érdeke és követelése. Az új esztendő küszöbén kü­lön is köszöntjük a főváros dolgozóit. A múlt évben jó mun­kát végeztek, szebb váro­sunk, új létesítményekkel gazda­godtunk. Az ipar, a tudomány, a kultúra új eredményeivel gyara­pították az országot. Javultak a munka- és életviszonyok. Azt kérjük a főváros dolgozó népétől, hogy az új esztendőben is járjon az élen, továbbra is mutasson p­éldát szeretett hazáink felvirá­goztatásában. Több lakás kell a városok dol­gozóinak, több gép kell a falu­nak, több ipari termék kell az egész országnak, több és jobb kulturális termék kell a nemzet­nek. És főleg korszerűbb, gaz­daságosabb termelés. Csak raj­tunk múlik, hogy 1967. évi ter­veinket minden vonatkozásban, mennyiségileg és minőségileg egyaránt teljesítsük, sőt, sok te­kintetűben túl is teljesítsük. Eb­ben mutassunk példát. Ez velünk, budapestiekkel szemben az or­szág jogos igénye, hisz iparunk majdnem fele, tudományos és kulturális erőink nagy része párttagságunk harmada, a mun­kásosztály csaknem fele Buda­pesten tömörül. Bizakodással tekinthetünk te­h­át előre, és bátran látha­tunk feladataink megoldásához. A célok, amelyeket a pártkong­resszus népünk, szocialista ha­zánk javát szolgáló határozatok­ba foglalt, lelkesítőek. Érdemes értük minden eddiginél nagyobb odaadással, felelősséggel dolgoz­ni. Az új esztendő küszöbén e gon­dolatok jegyében kívánunk min­den, hazáját, népét szerető dol­gozónak jó egészséget, sok si­kert és boldogságot. VIETNAMI TUDÓSÍTÓNK CIKKE Pacifikálás amerikai módra 2. VÖRÖS GYŰRŰ SAIGON KÖRÜL A legutóbbi hetek krónikája félreérthetetlenül bizonyítja, hogy e hitleri módszerekkel az ameri­kaiak — akárcsak korábban, úgy ezúttal is — éppen ellenkező ha­tást értek el. A falvak lakossága az amerikai terror hatására nem a partizánok­ támogatásával ha­gyott fel, hanem fokozódó gyűlö­lettel fordul szembe az ameri­kaikkal. Azok a dél-vietnami pa­rasztok, akik eddig csak passzív rokonszenvvel vagy legfeljebb élelemmel segítették a szabadság­­harcosokat, most maguk is fegy­vert ragadnak. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front erői sok esetben már nemcsak sikere­sen megvédik a velük rokonszen­vező — és így „pacifikálandó” — falvak népiét az elhurcolástól, ha­nem azokat fel is fegyverzik és önvédelemre készítik fel. Az ame­rikaiaknak nemhogy nem sikerül a szabadságharcosokat­­ vissza­vetni, összefüggő, hézagmentes arcvonalat létrehozni velük szem­ben, és megfosztani őket a falvak támogatásától, hanem ellenkező­leg: a szabadságharcosoknak si­került úgynevezett „harcoló fal­vak” egész láncolatát kialakítani, amelyek szembeszállnak a pacifi­kálásra felvonuló ellenséggel. A saigoni díszszemlétől a Thay Ninh-i dzsungelig A legfrissebb pacifikálás! prog­ram kudarcát még ennél is plasz­­tikusabban mutatják a szabad­ságharcosok sikeres, jól szerve­zett és igen hatásos akciói a leg­utóbbi hetekben. A pacifikálási program egyik legfonto­sabb rész­feladata lett volna megtörni a Saigon körüli „vörös gyűrűt”, s visszavetni a DNFF erőit legalább annyira, hogy a dél-vietnami fő­városban ne kelljen tartani vá­ratlan rajtaütéseiktől. A szabad­ságharcosok azonban november óta éppen itt a legaktívabbak. So­káig emlékezetes marad p­éldául, hogy november elsején, a dél­vietnami rezsim nemzeti ünne­pén a Saigon főterén díszszemlé­re felsorakozott dél-vietnami kor­mánycsapatokra, valamint a szin­tén díszelgő amerikai, dél-koreai és ausztráliai alakulatokra a sza­badságharcosok két igen heves tüzérségi tüzcse­pást zúdítottak. A veszteségeknél sokkal nagyobb volt az a súlyos erkölcsi hatás, hogy mindez Ey miniszterelnök és a dísztribünön helyet foglaló előkelőségek szeme láttára történt. Annál kellemetlenebből érintette őket e váratlan támadás, mivel az ünnepet megelőző két héten — éppen, hogy elkerüljék az esetleges rendzavarást — a fő-, város környékén igen nagy appa­rátussal „pacifikáltak”. Iloa Lung városkában például október 30-án az e célra kirendelt 1200 ausztrá­liai tengerészgyalogos, valamint a Ky-kormány csendőrei a falu 6000 lakosából ezret őrizetbe vet­tek. Hasonlóan látványos akció volt a hang Binh-i amerikai központi lőszerraktár ellen november fo­lyamán két ízben is végrehajtott igen sikeres tüzérségi támadás. E támadások következtében több mint negyedmillió ágyúlövedék, repülőbomba és rakéta, valamint több teherautó és­ páncélkocsi el­pusztult. Az égő raktárak tüze egy teljes éjszakán át bevilágí­totta az egész környéket. Egyedül november folyamán több tucat olyan jelentősebb raj­taütést hajtottak végre a szabad­ságharcosok, amelyek arra mu­tatnak, hogy sok helyen ismét magukhoz ragadták a kezdemé­nyezést. A sok közül is érdemes példaként kiemelni a Saigontól nyugatra elterülő Tay Ninh me­gyében lefolyt ütközetet. Ez a me­gye is a legelső „pacifikálandók” között szerepel. A megye meg­tisztítását a partizánoktól a 196. különleges amerikai dandárra bízták, és e feladat végrehajtá­sára még a 25. amerikai lövész­­hadosztály csapataival is megerő­sítették. A 196. amerikai dan­dárt a Massachusetts állambeli Fort Devens-i táborban nyolc hó­napon át képezték ki kifejezetten e feladat végrehajtására. A kikép­zés fő célja az volt, hogy az ame­rikai partizánvadászokat a közel­harcra és a kézitusára készítsék fel. A dél-vietnami szabadsághar­cosok ugyanis a nyár folyamán a „ragadd meg az ellenséget a de­rékszíjánál” módszert követték. Ennek lényege: a rohamozó ame­rikaiakat annyira­ közel engedték magukhoz, hogy a repülők és a nehézfegyverek — nehogy saját katonáikban tegyenek kárt — kénytelenek voltak abbahagyni a tüzelést. .A közelharcban aztán a partizánok mindig felülkereked­tek a nagy tűztámogatás nélkül egyszeriben elgyengült amerikaia­kon. A 196. partizán vadász dan­dár válogatott­­legénységét ezért úgy képezték ki, hogy sikeresen vegye fel a küzdelmet e harcmo­dor ellen is. Olyan különleges felszereléssel, járművekkel és kézifegyverzettel látták el, hogy a dzsungelben is gyors legyen, s a közelharcban is nagyobb tűz­erőt képviseljen, mint a szabad­ságharcosok. A vietnami háború eddigi legnagyobb ütközete Egy dologra azonban nem szá­mított az amerikai hadvezetőség. Ahogyan a 196. dandárt Fort De­von­sben a partizánok harcmodo­rához való alkalmazkodásra ké­szítették fel, ugyanígy a partizá­nok is új taktikával készültek a különleges dandár ellen. S no­vember elején, amikor a 25. lö­vészhadosztály, valamint a 173. ejtőernyősdandár részeivel, to­vábbá jelentős légierővel és 100 ágyúval megerősített 196. dandár az „Operation Attleboro” fedőne­vű pacifikálási hadművelet vég­rehajtására támadásba lendült, hogy majd közelharcban meg­küzdjön a partizánokkal, azok most kivételesen nem várták be őket, hanem már jó messziről rendkívül heves és pontos tüzér­ségi tűzzel fogadták. A legsúlyo­sabb tűzcsapás a dandárparancs­nokságot érte, itt rövid idő alatt 300 ember és 20 ágyú vált harc­­képtelenné. A következő napok­ban a dél-vietnami háború eddi­gi legnagyobb csatája fejlődött ki a dandár és a szabadságharcosok között. Az amerikaiak óriási erő­feszítéseket tettek. páncérosal­­egységeket és harckocsikat is be­vetettek, a légierő pedig B-52-es óriás bombázókkal 20 alkalom­mal bombázta a szabadságharco­sok feltételezett állásait. De ez sem segített. Az amerikaiak né­hány nap alatt­­ teljes három zászlóaljat vesztettek, a dandár annyira szétzilálódott, hogy ma­radványait vissza kellett vonni kiindulási állásaiba. A dandár parancsnokát, Edivard H. de Saussure tábornokot leváltották. Ezt az ütközetet is, akár a sza­badságharcosok minden megmoz­dulását az utóbbi időben, a DNFF valamennyi fegyveres erőinek, a partizánoknak, továbbá a felsza­badított, területek helyi fegyveres alakulatainak, valamint a regu­láris katonai csapatoknak kitű­nően egybehangolt együttműkö­dése jellemezte. Igen nagy szere­pet játszott a helyi lakosság is, amely minden lehető módon se­gítette a szabadságharcosokat, és pontosan tájékoztatta az ellen­séges csapatok minden megmoz­dulásáról, megteremtve így a le- Az Elnöki Tanács határozatai (Folytatás az 1. oldalról.) nek és tanácstagoknak a mandá­tumot (megbízólevelet) március 22-én kell átadni. Január 2-án megkezdődik a választók összeírása A kormányrendelet kimondja, hogy a választásra jogosult állam­polgárokról új névjegyzéket kell összeállítani. Ebbe fel kell venni minden nagykorú magyar állam­polgárt, tehát azokat, akik 1949. március 20-a előtt születtek, to­vábbá azokat, akik házasságköté­sük folytán váltak nagykorúvá. Nem lehet a választók névjegy­zékébe fel­venni az­t, aki a köz­ügyektől, illetőleg a választójog gyakorlásától eltiltó ítélet hatálya alatt áll, aki szabadságvesztés büntetését tölti vagy előzetes le­tartóztatásban van, a­ki rendőri felügyelet alatt van, végül azt, aki elmebeteg, tekintet nélkül arra, hogy gondnokság alatt áll-e vagy sem. A választók névjegyzékének összeállítása céljából a kijelölt összeíróbiztosok január 3-a és 7-e között összeírólapokat osztanak ki. A választójogosult személyek ezeket a lapokat január 11-ig kö­telesek kitölteni. Ha valaki testi fogyatékossága­­miatt vagy más ok­ból (kórházi ápolás, üdülés stb.) az összeírólapot nem töltheti ki, helyette hozzátartozója, szomszéd­ja vagy az összeíróbiztos is kitölt­heti. A választók ideiglenes névjegy­zékét legkésőbb február 4-ig kell összeállítani, s február 6-tól 11-ig a tanács végrehajtó bizottságának hivatali helyiségében közszemlére kell tenni. Városok belterületén a névjegyzék megfelelő részét a házakban is kifüggesztik. Az ideiglenes névjegyzékből törvényellenesen történt kihagyás miatt a kihagyott személy, a név­jegyzékbe törvényellenesen tör­tént felvétel miatt bárki kifogás­sal élhet. A kifogást az ideiglenes névjegyzék közszemlére tételétől számított 8 napon belül a tanács végrehajtó bizottságánál kell írás­ban vagy szóban bejelenteni. Ha a végrehajtó bizottság azt állapít­ja meg, hogy a választónak a név­jegyzékből történő kihagyása tör­vényellenes volt, a kihagyott sze­mély adatait pótnévjegyzékbe kell felvenni. Az általa alaptalan­nak tartott kifogásokat a végre­hajtó bizottság elbírálás céljából átteszi a járásbírósághoz, amely népi ülnökök közreműködésével — szükség esetén az érdekeltek meghallgatása után —■ végérvé­nyesen határoz. A választóik ideiglenes névjegy­zéke, valamint a pótnévjegyzék és a járásbíróságnak a kifogások el­bírálására vonatkozó határozatai alapján a tanács végrehajtó bi­zottsága legkésőbb március 2-ig állítja össze a választók végleges névjegyzékét. Ezt 1967. március 3-a és 7-e között kell közszemlére tenni. Ha a választójogosult személy a névjegyzék összeállítását köve­tően megváltoztatja állandó lakó­helyét, az új lakóhelye szerint il­letékes tanács végrehajtó bizott­ságától kérheti felvételét a vá­lasztók névjegyzékébe. A kére­lemhez csatolni kell a korábbi la­kóhely szerint illetékes végre­hajtó bizottság által kiadott iga­zolást arról, hogy a kérelmezőt a választók névjegyzékébe felvet­ték. (MTI) Imabi Isztvaín fertfesti itt ti displomtím­ai hunt A Budapesten akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezetői de­cember 31-én, az újév alkalmá­ból jókívánságaikat fejezték ki Dobi Istvánnak, az Elnöki Ta­nács elnökének. Az Elnöki Ta­nács fogadásán részt vett Gás­pár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnö­kei, Kiss Károly, az Elnöki Ta­nács titkára és Gergely­ Miklós, a Külügyminisztérium protokoll­­osztályának vezetője. A fogadás szívélyes légkörben zajlott le.

Next