Népszabadság, 1967. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

1 Húszéves a J Mn­gyik­ Koln­tár A Belügyminisztérium Köz­ponti Klubjában kedden ünnep­ségen emlékeztek meg a Magyar Rendőr című hetilap megjelenésé­nek 20. évfordulójáról. Az ünnep­ségen részt vettek a szerkesztőség egykori munkatársai, tudósítók, terjesztők és nyomdászok. A jubileumi ünnepség alkalmá­ból Körösi György rendőr vezér­őrnagy, miniszterhelyettes a lap alapító tagjainak és munkatársai közül többnek kitüntetést adott át. — EURÓPA BIZTONSÁGÁRÓL tanácskozó tudományos béke­konferenciára készül a Hazafias Népfront pécsi városi bizottsá­ga, a város felsőoktatási és tu­dományos intézeteinek közre­működésével. A konferenciát ja­nuár 13-án rendezik meg az egyetem aulájában. — A Hegyalja út szélesítése és korszerűsítése lesz az év egyik legnagyobb budapesti útépítése. A tervek szerint az Erzsébet­­híd és a Czakó utca között négy nyomvonalé lesz az út, osztott sávval, a Czakó utca és az Al­kotás utca között ugyancsak ilyen, de osztott sáv nélkül. A nagyarányú építéssel még az idén végezni akarnak, mégpedig úgy, hogy ne kelljen hosszabb ideig elterelni a forgalmat. — JÓZSA JÁNOS fiatal debre­ceni festőművész műveiből kiál­lítást rendeztek a bulgáriai Su­­menben. A napokban zárult tár­latot több ezren tekintették meg. — A romániai Gaiac és Giurgiu kikötő korszerűsítéséhez a NI­­KEX által exportált portáldaru­kat helyeztek üzembe. Az öt­tonnás teherbírású rakodóberen­dezéseket magyar szakemberek irányításával szerelték fel.­­ ELŐSZÖR JÖTT KI A 28-AS SZÁM két és fél év után az olasz lottóban. Miután kabalá­ból mind többen tettek a régen kihúzott számra, most tömeg­­nyereményt — 3 milliárd 400 millió lírát — kell kiosztani több ezer nyertes között. A nem várt esemény miatt az összes római lottókirendeltséget bezárták, mert — pénzkészletük kimerült. — Halálos gázmérgezés. A XIII. kerületi Gömb utcában Ferencsik Sándor 20 éves esz­tergályos lakását gázsütővel fű­tötte be; a helyiségben szénmo­­noxid keletkezett, amely a fia­talembert megölte. Dohányzó majom A közelmúltban két csimpánzt kapott Ausztriából a budapesti Állatkert. Azóta kiderült, hogy egyikük — Lady — szenvedélyes dohányos. Még válogatós is. A füstszűrös cigarettákért nem ra­jong. (Mikó László felvétele.) — A BURMAI UNIÓ független­ségének évfordulója, Burma nemzeti ünnepe alkalmából Do­bi István és Kállai Gyula táv­iratban üdvözölte Ne Win tá­bornokot, a Burmai Unió For­radalmi Tanácsának elnökét. — Prágai tanácsi küldöttség ér­kezett Budapestre kedden Lud­­j­vik Cernynek, a prágai városi­­ tanács elnökének vezetésével,­­ Sarlós Istvánnak, a Fővárosi I Tanács VB-elnökének meghívá­sára. Az öttagú küldöttség köz­lekedési, kereskedelmi és mű­vészeti kérdésekről folytat esz­mecserét a Fővárosi Tanács ve­zetőivel. — TÖBB MINT EGYMILLIÓ NÉZŐ látta másfél évtized alatt a debreceni népi együttes elő­adását. Az együttes megalaku­lása óta csaknem 800 önálló elő­adást tartott, s hazai fellépésein kívül a többi közt a Szovjet­unióban, Olaszországban, Svájc­ban, Görögországban, Kínában vendégszerepelt.­­ A vetőmagnak szánt kukorica feldolgozása és fémzárolása be­fejeződött Mosonmagyaróvárott, a Lajta-hansági Állami Gazda­ság hibridüzemében. A tervezett 350 helyett összesen 571 vagon MV—40-es, MV—59-es és szege­di 71-es fajtát fémzároltak, s szállítanak az állami és szövet­kezeti gazdaságoknak, továbbá exportra. — A BESZÉD MŰVÉSZETE cím­mel érdekes kötet jelent meg Fischer Sándor tollából. A két hanglemezmellékletet tartalma­zó könyv a Népszabadság Köny­vesboltban kapható. — Egymillió dollár értékű he­roint foglaltak le a New York-i nemzetközi repülőtéren egy an­gol utasnál, aki kettősfenekű bőröndjében kísérelte meg a ká­bítószer-csempészést. A SALJAPIN repertoárjának túlnyomó részét kiadta a moszk­vai Melodija hanglemezgyár, nyolc hosszan játszó lemezen 101 műsorszámot. Modern tech­nikai eszközökkel elérték, hogy az 1901—1936 között készült fel­vételek tisztán, a legfinomabb árnyalatokkal élvezhetők.­­ Gyógy- és betétes cipőtípust dol­goztak ki a Bőr-, Cipő- és Szőrme­ipari Kutató Intézetben. Mintakol­lekciót állítottak össze a Ruházati Mintatervező Vállalatnál az álló fog­­lalkozásúaknak való és a kismama­­cipőkből, amelyek mind az esztéti­kai igényeknek, mind az egészség­­ügyi követelményeknek megfelelnek . MESEDÉLUTÁNOK A VASI FALVAKBAN. A Vas megyei földművesszövetkezetek téli me­sedélutánokat rendeznek a fa­lusi cukrászdákban. Pedagógu­sok, óvónők, könyvtárosok ol­vasnak fel a gyerekeknek, s gyakran tartanak tombolajáté­kot; ezek nyertesei könyvjutal­mat kapnak.­­ A Tolna-Baranya megyei Hal­gazdaság folyamatos rekonst­rukcióját az idén megkezdik. Először a ma­isai üzemegységet korszerűsítik, majd a következő években az attalai, a pellérdi és a sumonyi üzemegységekre ke­rül sor. A felújítással egyidejű­leg bővítik a tavak területét.­­ — Átszakította egy híd korlátját, s a mélybe zuhant egy autó­busz Burma északi vidékén; a 30 utas közül 14 életét vesztet­te, a többi súlyosan megsebesült. — Tragikus eset történt hétfőn az amerikai Holland városban (Michigan állam) egy lakástűz­nél. Az 55 éves­ Meauwsenné hívta fel telefonon a tűzoltókat, de nem értették jól meg a sza­vait, mert a súlyosan beteg asz­­szony nemrég esett át egy gége­operáción. Mire egyórás késés­sel a tűzoltók megérkeztek, a ház már leégett, s az asszony férjével együtt füstmérgezésben meghalt.­­ A Fővárosi Villamosvasút értesíti az utazóközönséget, hogy ma üzem­kezdettől a 2-es villamosjárat szerel­vényein, menetirány szerint az első kocsin, kalauz nem teljesít szolgá­latot. Az első kocsira csak bérlettel és utazási igazolvánnyal szabad fel­szállni. Bérlettel vagy igazolvánnyal nem rendelkező utasok a szerelvény második kocsiján utazhatnak. I - NÉPSZABADSÁG Brighiaut Iink József, a nemzetközi brigádok volt harcosa Hock József elvtárs, a spanyol­­országi nemzetközi brigádok volt harcosa, a Magyar Partizán Szö­vetség tagja, a Külügyminiszté­rium dolgozója 55 éves korában elhunyt. Hock József 1929-ben vándorolt ki Belgiumba, ahol bekapcsoló­dott a magyar pártcsoport mun­kájába. 1932-ben tagja lett a Bel­ga Kommunista Pártnak. Brüsz­­szeli lakásán állították elő az il­­­ legális kommunista sajtótermét­­­keket. 1936-ban, a spanyol polgár­­­ háború idején, hősiesen harcolt a nemzetközi brigádok magyar­­ zászlóaljában. A spanyol szabad­­­­ságharc leverése után francia in-­­­ternáló táborba, majd német mun­katáborba került. 1949 óta a Kül­ügyminisztériumban dolgozott. Temetése péntek délután 2 órakor lesz a dunaharaszti temetőben. (A temetésre 1 órakor külön autó­busz indul a Partizán Szövetség székházától.) Magyar Partizán Szövetség Külügyminisztérium — Elhunyt Nógrádi László, az Országos Tervhivatal építési fő­osztályának vezetője, az OT pártbizottságának tagja. Teme­téséről később történik intézke­dés. — PEDAGÓGUSLAKÁSOK épül­nek Vas megyében. A kedvez­ményes lakásépítési hitelt 1966- ban 35 nevelő vette igénybe, az idén pedig — élve ezzel a lehe­tőséggel — 51-en jutnak majd új otthonhoz. 12 ABC áruházat építenek az idén Budapesten. Többfelé léte­sítenek korszerű fűszer- és hús­boltot, önkiszolgáló üzletet. — 102 000 gáztűzhely készül az idén Salgótarjánban. A Zománcipari Mű­vek itteni üzemegysége 1967-ben új szerelőcsarnokkal gazdagodik. A PUSKIN szovjet személy­­szállító óceánjáró hajó április­tól menetrendszerű forgalmat bonyolít le Leningrád és Que­­beck, valamint Montreal kana­dai városok között, Bremenha­­ven érintésével.­­ Üzemgazdasági filmbemutatót ren­dez a Gépipari Tudományos Egyesü­lett Technika Házában ma délután 5 órát kezdettel. A külföldi filmek az üzemi életről, a lyukkártyatech­­nikáról, valamint az Olivetti számo­lógépről adnak tájékoztatást. ÉV ELEJI MOZIPROGRAM Három hónap alatt 16 ország 38 játékfilmje kerül műsorra Hat új magyar film (Tudósítónktól.) Filmbemutatók gazdag soroza­tát ígéri az új esztendő első három hónapja: 38 játékfilm kerül mű­sorra 16 ország képviseletében. Hat új magyar filmet is láthat a közönség. Utószezon a címe, a műfaja lélektani tragikomédia Fábri Zoltán filmjének, amely Rónay György regénye — az Éj­féli gyors — alapján készült, s a főbb szerepekben Páger Antal, Kőmíves Sándor, Rajz János, Szendrő József, Kovács Károly, Balázs Samu, Básti Lajos, Tolnay Klári, Apor Noémi alakításával. Egy tragikus szerelemről szól Ré­­nyi Tamás alkotása, a Sikátor, fő­szereplői: Tör­őcsik Mari és Koncz Gábor. Fiatalok életéből meríti témáját Herskó János filmje; já­tékos hangzású címe: Szevasz, Vera. Neményi Mária alakítja Verát, partnerei Bálint Tamás, Szirtes Ádám, Mensáros László, Úri István. Mulattató szatíra a Büdösvíz. Bán Frigyes rendezésé­ben azt veszi célba, mihez vezet, ha egy szélhámos megpróbál be­leszólni a közügyekbe. Nagy At­tila, Soós Edit és Szemes Mari pergeti az események fonalát. Bara Margit, Szakáts Miklós, Kállai Ilona, Páger Antal, Nagy Attila, Inke László, Szécsényi Ti­bor szereplése teszi rangossá Sze­mes Mihály Édes és keserű című alkotását, amely mintegy a „szín­falak mögüli” megvilágításban keresztmetszetet ad az úgyneve­zett úri Magyarország kisvárosi társadalmáról, erkölcseiről. Mi­­hályfi Imre rendezésében a film­vásznon is megjelenik — a nagy könyvsiker után — Berkesi And­rástól a Sellő a pecsétgyűrűn. Az izgalmas bűnügyi történetet Lati­­novits Zoltán, Szabó Tünde, Kál­mán György, Pécsi Sándor, Vár­­konyi Zoltán, Somogyvári Rudolf, Ajtay Andor, Major Tamás sze­replésével vitték filmre. Érdeklődésre tarthat számot a külföldi filmek között a „tisztes” olasz polgárok képmutatását, er­kölcsi kilengéseit leleplező Höl­gyek és urak című újdonság. A rendezője, Pietro Germi Cannes­­tian nagydíjat kapott e művéért. Szovjet vígjáték az Autót loptam, főszerepben Innokentyij Szmok­­tunovszkijjal. Kalandos, nevettető történet a Mona Lisa tolvaja olasz—francia produkcióban, amelyben egy „úri” betörőt alakít George Chakiris, szerelmese pe­dig Marina Vlady. Az Élet a kas­télyban című francia film is a vígjátékok sorába tartozik, csak­úgy, mint a francia—román ko­produkcióban készült Finom kis háború és a — három Ehrenburg­­novellán alapuló — Pipák cseh­szlovák—osztrák színészgárdával. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Madrigálok, toronyzenék. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Népdalok, népi táncok. 9.34: Tallózás külföldi nép­szerű tudományos folyóiratokban. 10.10: Szeplőcske. Gy­ermek opera. 11.01: Kamarazene. 11.30: A Szabó csa­lád. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak! 13.18: Olasz barokk muzsika. 14.10: Nőkről nők­nek. 14.40: Kis nép nagy-nagy messze­ségben. Maori dalok és táncok. I. rész. 15.15: Mozart-művek. 15.59: Az apostol. Petőfi Sándor költeményének rádióváltozata. II. rész 17.15: Benja­­mino Gigli fiatalkori felvételeiből. 17.35: Magnósok, figyelem! 18.20: Így érdemes . . . Riport. 18.35: Híres prí­mások muzsikálnak. 19.30: Forgószín­pad Veres Péter műveiből, az író szü­letésének 70. évfordulóján. 23.35: A Rádió és Televízió Szimfonikus Zene­karának hangversenye. Közben: kb. 21.15: Koczkás Sándor könyvszemléje. Kb. 22.25: Könnyűzene. 23.15: A nürn­bergi mesterdalnokok. Operarészletek. 0.13: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.60: Hangszerszólók. 10.25: Népmű­vészek a mikrofon előtt. 10.40: Tomcsa Sándor két karcolata. 10.57: Falusi gondolatok. 1103: Könnyűzenei hír­adó. 11.30: Délelőtti muzsika. 12.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 13.00: Operetthangverseny. Kettőtől — hatig...: Zenés délután. 14.08: Psota Irén énekel. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Rossini: A sevillai borbély. Az I. felvonás fináléja. 15.00: Magyar fúvószene. 15.15: Strófák a modern líráról. Irta: Bata Imre. 15.25: Behár György operettjeiből. 15.40: Fa­lusi percek. 15.45: Verbunkosok. 16.05: Zenekari muzsika. 16.25: Fiatalokról fiataloknak! 16.35: A Melódia-együttes műsorából. 16.49: Munka és pszicho­lógia. Riport. 16.59: Schubert—Liszt: Bécsi esték. 17.25: Délutáni frissítő! 18.10: Hangverseny a stúdióban. 18.50: Kalapky bácsi: Fekete István elbeszé­lése. 19.09: Történetek dúrban és moll­­ban. 19.20: Magyar nóták. 20.30: Tánc­zene. 21.38: Kulisszák mögött. Gazda­ság és politika. 21.58: Benjamíno Gigli tanítványa voltam . . . Careali Gábor emlékezik mesterére. URH 18.00: Hírek. 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: Manón. Operarészletek. 19.32: Zongoraművek. 19.57: Faust. Goethe drámai költeményének első része. 23.00: Hírek. TELEVÍZIÓ 9.30: Szünidei matiné: 1. Vackor első napossága (bábfilm). 2. Levante vi­zein: Föníciai partokon (kisfilm, is­métlés). 3. Légy jó mindhalálig (ma­gyar film, ismétlés). 11.35: Magyar Hirdető. 17.48: Jégünnepély (gyermek­műsor Moszkvából). 18.20: Hírek. 18.25: Tudósítás a Zöld Pokolból (a magyar talajzoológiai expedíció beszámolója. 18.40: A felismeréstől a megismerésig. Képzőművészeti vetélkedősorozat. 18.55: Teleimpex. 19.25: Egy falu két arca (riportf­ilm). 19.45: Hazai tükör (aktuális jegyzet). 19.50: Esti mese. 20.00: TV Híradó 20.20: Veszélyes üd­vözlőlap (magyarul beszélő angol bűnügyi film). 21.40: Zenés beszélgetés Sólymos Péter és Sopronyi Mária zon­goraművésszel. 22.20: TV Híradó. 2. kiadás. BÜDÖSVSZ $ ^ Magyar Wm . \ Z . Sp°'y«S*eit \% 10GAS tISDÉS %y Szovjet % , oPTA*' ufo'1' . . vV Al ‘ St.ovV* jyV yV 3? ITTOSZEaON C? Magyar film sikátor hölgyek és urak Magyar film Olasz film 1987. január 4. szerda Szakszervezeti bizottságok Tagjaik üdültetését olcsó áron biztosítjuk a Balaton déli partján 1997. évre. Már most kérjék ajánlatunkat. Kényelmes elhelyezés campingben, vagy fizetővendégszolgálat keretében. IDEGENFORGALMI HIVATAL SIÓFOK

Next