Népszabadság, 1967. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-01 / 51. szám
4 EREDMÉNYEINK - KÉPEKBEN Fejlődő kereskedelmünk A lakosság igényeit követve bővült, gazdagodott a kereskedelem és a vendéglátóipar is a legutóbbi négy évben. Sok új üzlet, étterem és szálloda nyílt, s tovább növekedett a korszerű kiszolgálási módszereket alkalmazó boltok száma. A kereskedelem fejlesztésére, a szállodaipar korszerűsítésére, valamint gépesítésre 1963—1966 között kereken hárommilliárd 600 millió forintot költöttek. Ebből mintegy 1900 új bolt nyílt, s több ezret tataroztak, felújítottak. Négy év alatt öt nagyáruházat adtak át Ózdon, Veszprémben, Tatabányán, Szegeden és Csepelen, a földművesszövetkezetek pedig hét kisáruházat nyitottak Karcagon, Pétervásárán, Füzesabonyban, Nádudvaron, Nagykőrösön, Abasáron és Lentiben. Ezeken kívül több áruházat korszerűsítettek. Az idegenforgalom megkívánta, hogy növeljék a szállodák számát. 1966-ban 72 szálloda működött az országban, 10 500 személy befogadóképességgel. Az ismert idegenforgalmi központban, Siófokon öt szálloda nyílt, de megkezdte működését a tihanyi szálló, valamint Budapesten a Sport és a Szabadság is. Új szálloda létesült Kecskeméten, Salgótarjánban, Pécsett, Egerben és Debrecenben. Az ózdi áruházban gazdag áruválaszték fogadja a környék lakóit. Ehhez hasonlókat építettek több nagyvárosban is. A budapesti Sportszállón kívül négy év alatt 11 nagy szálló épült az országban. Nogy sikere van a Rákóczi úti Uránia ABC Élelmiszeráruháznak. Ilyenből négy év alatt húsz épült a legforgalmasabb helyeken. NÉPSZABADSÁG 1967. március 1, szerda A magányos öregek védelmében lapunk már többször szóvá tette, milyen visszás jelenségek tapasztalhatók az úgynevezett tartási szerződések körül: idősebb, eltartásra, ápolásra szoruló embereket hogyan forgatnak ki mindenükből egyes, a lakásért embertelenségre is kapható fiatalok, hogyan szekírozzák őket s teszik keserűvé öreg napjaikat, hogy minél előbb hozzájussanak a lakáshoz. Az ilyen szomorú esetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a tartási szerződések a valóságban gyakran csak az egyik félnek, vagyis az eltartónak biztosítják a jogokat, s így az eltartottak — legtöbbször magukkal tehetetlen öregek — ki vannak szolgáltatva nekik. Ezek az idős, magányos emberek, akik férőhely híján nem juthatnak szociális otthonba, de gondozásra szorulnak, jó szóra, nyugalomra vágynak, úgy gondolják, hogy egy eltartási szerződés mellett, megszokott környezetükben nyugodt öregkort biztosíthatnak maguknak. A lakás nélküli fiatalok viszont vállalják a terheket, mert arra számítanak, hogy így előbb jutnak lakáshoz. Az idősekről való gondoskodásnak nem éppen a legtökéletesebb formája ez, de egyelőre aligha tudjuk kikapcsolni életünkből. Viszont társadalmunk nem nézheti szó nélkül az ilyen szerződések kapcsán jelentkező visszásságokat. Ezért látott napvilágot a magányos, eltartásra szoruló öregek és a lakást kereső fiatalok kölcsönös védelmére a kormánynak az a rendelkezése, amely hatósági feladatokat ad a tanácsoknak a tartási szerződésekkel kapcsolatban, és változtat a lakásbérletről szóló korábbi rendeletén is. Igaz, a korábbi rendelkezés is lehetővé tette, hogy adott esetben a tanácsok az eltartottak védelmére siessenek, ám ezek a formai jogok a gyakorlatban — hatósági jogkör híján — alig érvényesülhettek. Az új rendelkezés egyik fontos jellegzetessége éppen az, hogy hatósági jogkörrel ruházza fel a tanácsokat a tartási szerződések megkötésénél, érvényesítésénél. Ez a jogkör például azt jelenti, hogy a tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződés csak akkor válik érvényessé, ha azt a tanács igazgatási osztálya, illetve községekben a tanács vb-titkára jóváhagyta. A jóváhagyást viszont megelőzi egy helyszíni vizsgálat, amelynek során alaposan meg kell nézni a szerződő felek személyes körülményeit, tisztázni kell az esetleges vitás kérdéseket, tájékoztatni kell őket jogaikról és kötelességeikről stb. Feltétlenül figyelemre méltó — s az eddigi visszás jelenségeknek minden jel szerint gátat vet majd — az a rendelkezés, amely előírja, hogy a tanácsnak, állandó bizottságai és aktivistái útján, rendszeresen ellenőriznie kell a szerződések megtartását, még akkor is, ha látszólag nem merültek fel vitás kérdések, illetve nem érkezett panasz a tanácshoz. Módja lesz a tanácsnak arra is, hogy szükség esetén értesítse az ügyészt polgári per, illetve büntetőeljárás kezdeményezésére, ha az eltartottal szemben büntetőjogilag is üldözendő cselekményt követtek el, például éheztették, bántalmazták, vagy ami már szintén előfordult, korlátozták a szabadságában. Nem szabad persze figyelmen kívül hagyni, hogy a tartási szerződések kapcsán a legtöbbször ismeretlen személyek kerülnek egy fedél alá. Ez már önmagában hordja a súrlódások lehetőségét. Ezért a rendelet a tanácsok illetékes szerveinek feladatául jelöli meg a békéltetést. A tapasztalatok azt mutatják, hogy korábban sokszor az ilyen — időben érkező — békéltető közbelépések megelőzték volna a helyzet elmérgesedését, az anomáliákat. A rendelet — humánus szempontoktól vezettetve — érthetően elsősorban az eltartottak, vagyis az idősebb emberek jogainak a biztosítékait keresi és jelöli meg; az eltartók jogai a gyakorlatban a korábbi rendelkezések szerint is érvényesültek. Főleg annak veszi elejét jogi eszközökkel, hogy az ilyen tartási szerződések megkötésekor vagy azok megvalósulása során fondorlat érvényesülhessen, mivel korábban hiányosak voltak a jogi biztosítékok, s nemegyszer már szellemileg is fogyatékos idősekkel szemben sokszor jártak el az eltartók fondorlatos módon. Nem titok, hogy a tartási szerződések célja túlnyomórészt a lakásbérleti jog megszerzése. Ezért a kormány módosította az ezzel kapcsolatos korábbi rendelkezéseket is, tisztázva, milyen esetekben, milyen feltételekkel jogosult az eltartó a lakásra, illetve, ha abban más is lakott, milyen sorrendben érvényesíthető a lakásbérleti jog a bérlő halálakor. Sok vitának, felesleges pereskedésnek veszi elejét az a rendelkezés, amely kimondja, hogy a bérlő halála esetén annak egyeneságbeli rokona, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermeke, illetve az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő a bérleti jogviszonyt folytathatja, ha a bérlő halálakor állandó jelleggel annak lakásában lakott. Ez vonatkozik a testvérre, illetve az élettársra is, ha a bérleti jogviszony kezdetétől fogva vagy legalább hat hónapja, állandó jelleggel ott lakott. Az eltartó viszont csak abban az esetben jogosult a lakásra, ha a tartási szerződést a tanács jóváhagyta, a jóváhagyástól a bérlő haláláig legalább hat hónap eltelt, legalább hat hónapja állandó jelleggel ott is lakott, és a tartási kötelezettségét teljesítette. E vonatkozásban az sem mellékes, hogy a tartási szerződés jóváhagyását, illetve annak megváltoztatását a lakásügyi osztály is nyilvántartja, s a lakás kiutalásánál különös tekintettel lesz az iránt, vajon a tanács ellenőrző emberei mit állapítottak meg a tartási kötelezettség teljesítéséről. Ugyancsak sok pereskedést előz majd meg annak szabályozása is, hogy az eltartó a sorrendben csak a bérlő közeli hozzátartozója után következik, ha az a szerződés megkötésekor is ott lakott. A közeli hozzátartozónak írásban kell lemondania bérleti jogáról, hogy az eltartó megkaphassa a lakást. Nem kétséges, hogy humánus meggondolások nyertek megfogalmazást az új rendeletekben, s bizonyos, hogy az eddigieknél jóval kevesebb lesz az eltartási szerződést kötő emberek jogos panasza. Szabó László Nehéz lesz választani közülük NEM A VILÁG KÖZEPE Rákosszentmihály, még kevésbé az ottani 58. választókörzet. Lakosainak álmában sem fordulna elő, hogy nemzetközi figyelem irányul rájuk, vagy akárcsak az ország reflektorfénye téved az ő tájukra. Pedig akad ott a körzet alig egykét házsorában olyan érdekesség, amely erősen foglalkoztatja az embereket, néha szenvedélyes szóbeszéd tárgya, s ezért talán mégiscsak érdemes odavilágítani egy pillanatra. Ez is hozzátartozik a választások krónikájához. A XVI. kerületben, amely Sashalom, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Cinkota és Árpádföld községek utóda, a rákosszentmihályi részen is csökken a tanácstagok száma. Két körzetből adódott az 58-as. Már a jelölő gyűlésen két „pártra”, illetve, minthogy párton kívüli jelöltekről van szó, ha jobban tetszik, két „népfrontra” szakadtak a választók. Végül két jelöltben állapodtak meg. Mindkettő tagja volt a lelépő tanácsnak. Milyen tagja? Ádám József, a kerületi tanácselnök azt mondja, hogy az egyik szeme sír, a másik meg nevet. Nevet, mert olyan eleven, szókimondó volt a jelölő gyűlés, de sír is, mert mindkét jelölt igen hasznosan segítette a tanács, a kerület munkáját, kár, hogy egyiküktől meg kell válni. (Később meggyőződhettem, a jelöltek is szurkolnak, vajon mennyi szavazat esik majd rájuk. Ők sem hagynák ott szívesen a tanácsot. De hát itt döntetlen nincs.) * ANNAK IDEJÉN, 1963-BAN ugyan Vörös Ferenc elektromérnök (56 éves), az Országos Villamosenergia Felügyelet dolgozója, aki előzőleg már különféle területeken eléggé belekóstolt a társadalmi munkába, egy kissé aggodalmaskodott, el tudja-e majd látni mindazt, amit egy tanácstagtól elvárnak. Aztán a megbízólevélen még meg sem száradt a tinta, amikor azt vette észre, hogy már az építési állandó bizottság elnöke is. S alig ült össze a bizottság, a kerületben kétszer kiöntött a Szilas-patak, mozgósítani kellett minden erőt, sürgős tervekre volt szükség, védeni kellett a javakat, a területeket és főleg az embereket. S amikor végre elvonult a víz, talán már hiányzott is volna neki a folytatás, de a valódi építőmunka még csak ezután következett: a kerület villamosítási rekonstrukciójának segítése (ebben elemében volt); a nagyitcei nyomorúságos „Dühöngő” felszámolása (itt épül a Lándzsa utcai lakótelep); vagy az a segítség, ami ahhoz kellett, hogy a szerény lehetőségekből is hosszabbodjon a csatorna, több legyen a járda, kényelmesebb, „szilárd” az úttest. Most meg már a kerületi úttörőház felépítése jár a bizottság jó és lelkes szakembereinek a fejében. A jelölő gyűlésen az e körzethez csatolt régi választói méltatták Vörös Ferenc működését, s munkahelye is elküldött egy kollégát, hogy hivatali helytállásáról szóljon. Valami plusz is mutatkozott a javára: nemcsak abban, hogy a kerületi tervek megvalósításában a műszaki tudás úgy kell, mint egy falat kenyér, ő az új körzet területén lakik; bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a kerületi népfront az első helyen jelölte. A régi területről most már mindenképpen elkerül, de még gyakran találkozik ő is, felesége is a választókkal, akik kérdezik, miért nem jelöltette magát náluk, talán megharagudott valamiért, megbántotta valamelyik okvetetlenkedő lakos? Dehogy, dehogy. Érdekelt, hogyan készül március 19-re, mit csinál a szavazás napjáig, mint „küzdő fél”. ,,Dolgozom tovább. Nem szeretek harcolni, helyesebben könyökölni. Nagyon jólesett, hogy a jelölő gyűlésen Ádám elvtárs, a tanács elnöke után egy idős nyugdíjas vasutas, Liptai János bácsi is elmondta, hogy a lakosok figyelemmel kísérték működésemet a négy év alatt, s bíznak bennem. A mandátumom március 19-ig nem jár le, nem teszem le a lantot persze. Még sok a tennivaló, az állandó bizottság folyamatos programja megvan. S vajon meg-