Népszabadság, 1967. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-01 / 127. szám
1967. június 1. csütörtök NÉPSZABADSÁG A Szovjetunió a kedvezőtlen nemzetközi helyzet ellenére is kész az atomsorompó-egyezmény aláírására Roscsin nyilatkozata a genfi leszerelési értekezletről Heltai András, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Genfből. A Szovjetunió a jelenlegi igen kedvezőtlen nemzetközi helyzetben is az atomsorompó-egyezmény kidolgozására és aláírására törekszik — mondotta Alekszej Roscsin nagykövet, az ENSZ leszerelési bizottságának munkájában részt vevő szovjet küldöttség vezetője a Magyar Távirati Iroda genfi különtudósítójának adott nyilatkozatában. A szovjet diplomata, aki a leszerelési tárgyalások újrafelvételekor, ez év februárjában óvatos derűlátással ítélte meg a genfi konferencia kilátásait, ezúttal hangsúlyozta, hogy a nyugati nagyhatalmak részéről időközben igen sok újabb nehézséget támasztottak. „Az NSZK — mondotta — továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ne egyedül az ENSZ bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége ellenőrizze a szerződés végrehajtását, hanem párhuzamosan a nyugat-európai államok szervezete, az Euratom is. Ez nyilvánvaló megkülönböztetést jelentene a szerződés aláírói között. Egy részük valóban a legszélesebb körű nemzetközi, másik részük sokkal szűkebb körű ellenőrzésnek lenne alávetve. Ez az álláspont a Szovjetunió részére elfogadhatatlan, mint ahogy más országok ugyancsak ismételten állást foglaltak már az illetékes ENSZ-szervezet sokszorosan kipróbált, elismert és hatásos ellenőrző módszere mellett. — E kérdésekről egyébként időközben tanácskoztunk szövetségeseinkkel, így a Magyar Népköztársasággal is. A nyugati hatalmak részéről — folytatta — eddig nem tapasztalhattunk készséget arra, hogy mindannyiunk számára elfogadható ellenőrzési módszert dolgozzunk ki. Bár az Egyesült Államok a NATO legutóbbi tanácsülésén megkapta szövetségesei hozzájárulását a genfi tárgyalások folytatásához , ennél többet nem kapott. Az adott nemzetközi helyzetben, amikor Washington és Bonn viszonyát több vitás kérdés is terheli, úgy tűnik, hogy amerikai részről továbbra is szükségesnek tartják a bonni álláspont támogatását a genfi tárgyalásokon. Ugyanakkor legutóbb, miután Anglia bejelentette a Közös Piachoz való csatlakozási szándékát, genfi álláspontja az atomsorompó-szerződés ellenőrzésének kérdésében a korábbinálhajlékonyabb lett — az Euratom-elképzelés javára. Bizonyos további nehézségeket jelentenek egyéb nézetek, például a héten kifejtett svéd álláspont, amely az atomsorompó-szerződést más, az atomhatalmakat érintő leszerelési intézkedésekkel kívánja összekapcsolni. Nézetem szerint ez az érvelés akadémikus jellegű: közismert ugyanis, hogy eddig éppen az atomhatalmak tettek önként a fegyverkezést csökkentő intézkedéseket a moszkvai atomcsendszerződés aláírásával. Az atomsorompó-egyezmény,amely meggátolná a nukleáris fegyverek továbbadását, újabb lépést jelentene azon az úton, amelyre a moszkvai szerződéssel léptünk." „A Szovjetunió — mondotta Roscsin — kész biztosítékokat adni a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok részére. Olyan szakaszt javasolunk a szerződésbe, amelyben az atomhatalmak kötelezik magukat, nem alkalmaznak atomfegyvert olyan országok ellen, amelyek azzal nem rendelkeznek s ilyet területükön nem is tárolnak. E javaslatunkat, amely egyben pozitív válasz több állam kezdeményezésére, amerikai részről erősen ellenzik. Az ok kézenfekvő: az NSZK területén nagy mennyiségben tárolnak amerikai nukleáris fegyvereket. A tárgyalások a következő időszakban is tovább folynak. Amint már mondottam, az igen előnytelen nemzetközi helyzet és a Genfben felmerült sok nehézség ellenére a Szovjetunió változatlanul előrehaladásra és megegyezésre törekszik. Nézetünk szerint az atomsorompó-egyezmény megalkotásával enyhíthetünk, a nemzetközi feszültségen s erre éppen most rendkívül nagy szükség van" — mondotta befejezésül Roscsin nagykövet. " séget alkot a republikánus pártban, de heves küzdelmet folytat azért, hogy hivatalos pártpolitikává emelje kisebbségi nézeteit. Percy azzal vádolja a Johnson-kormányzatot, hogy tulajdonképpen nem akar békés rendezést Vietnamban, s csupán katonai megoldásokat keres. Az illinoisi szenátor követeli, hogy a VDK bombázásának megszüntetésével egyengessék a békés rendezést. Percy és hívei mögött kétségtelenül az amerikai monopoltőkés köröknek azon csoportjai állnak, amelyeknek Nyugat-Európában, Latin-Amerikában és Afrikában vannak tőkebefektetéseik, s így nincsenek érdekelve az ázsiai háborúban, sőt attól tartanak, hogy a Johnsonkormányzat egyoldalú ázsiai politikája meggyengíti és veszélyezteti a világ más térségeiben meglevő tőkeérdekeltségeiket. A republikánus párt politikai bizottságának hivatalnokgárdája minden bizonnyal az ő kezdeményezésükre dolgozta ki a nagy vihart kavart okmányt a vietnami háborúról. A republikánus honatyák ellentámadása viszont azt mutatja, hogy egyelőre a köztársasági párton belül az ázsiai csoport az erősebb. E tekintetben hasonló a helyzet a demokrata pártban. Az úgynevezett „ázsiaiak”, legalábbis egyelőre, visszavonulásra késztették a „liberálisokat”, akik Robert Kennedy New York-i szenátor köré tömörülnek. Bár a demokrata párt némely szenátorát is aggasztja a kormányzat vietnami eszkalációs politikája, ez az ellenzék még nem olyan erős a pártgépezetben, hogy akár hivatalnoki szinten is képes lenne olyan „rebellis” dokumentum kidolgozására, mint amilyenre a republikánusok politikai bizottságában sor kerülhetett. Elvégre a Johnson-kormányzat vietnami eszkalációs politikája nagyon is megfelelő a fegyverkezési verseny fokozásában, és a hadimegrendelések magas színvonalon való fenntartásában olyan elsőrendűen érdekelt fő monopoltőkés csoportoknak, melyek a békés rendezés lehetőségeitől is irtóznak, mert a jelenlegi hadi fellendülés és a csillagászati magasságú profitok megszűnésétől tartanak. S ha ma az Egyesült Államokban a Robert Kennedy-féle „liberálisok” visszavonulásáról és 1972-re való átcsoportosításáról beszélnek, azaz arról, hogy Kennedy nem 1968-ban, hanem 1972-ben pályázik majd arra, hogy bevonuljon elnökként a Fehér Házba, az nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy az amerikai monopoltőke vezető csoportjai 1968-ban nem kívánnak változást, hanem a Johnson—Slumphrey-kettős győzelmére tesznek. De mind a republikánus pártban, mind a demokratáknál megtalálhatunk egy rendkívül élénk és harcias csoportosulást, csak éppen sajátságos módon éppen ellenkező előjellel. A demokrata pártban ugyanis a legnagyobb dinamizmust azok a szélsőséges elemek tanúsítják, akik a Johnsonkormányzat vietnami eszkalációs politikáját túlságosan „puhának” és „lassúnak” tartják. Ezek a körök is katonai szóvivőik, vagyis azok a tábornokok, akik „teljes szélességű ázsiai háborút” követelnek, és fel akarják gyorsítani az eszkalációt, a katonai győzelem kivívására pedig „totális hadviselést” követelnek, Wallace volt alabamai kormányzó mögé tömörülnek. A fajgyűlölő Wallace, aki úgy játszotta ki az alabamai alkotmányt, hogy feleségét tette meg kormányzónak, most csatasorba lépett, hogy 1968-ra biztosítsa elnökjelöltségét. Főkorteseinek havonta nem kevesebb, mint tízezer dollárt fizet. Elnökválasztási hadjáratának már országos igazgatója is van, aki nemrég kijelentette, hogy a volt alabamai kormányzó támogatói tízmillió dollárt adtak össze, hogy fedezzék választási kiadásait. Wallace és hívei joggal lehetnek magabiztosak, hiszen a volt alabamai kormányzóra tesz a nyugati-középnyugati-déli tőke legagresszívebb része, amely 1964-ben oly bőkezűen pénzelte Goldwater republikánus elnöjelölt választási hadjáratát. Ahogy 1964-ben Goldwater segítségével akart ez a feltörekvő, agresszív tőkés csoportosulás felkerülni a hatalom csúcsaira, úgy most látszólag Wallace-szal kísérletezik. Politikai szakértők szerint Wallace, bár számíthat arra, hogy fajgyűlölő programjával elnyeri a déli és egyes északi fajgyűlölők szavazatát, s a vietnami háború megnyerésének totális programjával is maga mögé állíthat elvakult amerikai nacionalistákat, kevés eséllyel pályázik a demokrata elnökjelöltségre Johnson ellenében. Wallace korlátozott esélyeinek fokmérőjeként emlegetik északi utazását, amelyen nemegyszer gyűlésein megzavarták. Washingtoni újságírókörökben sokkal valószínűbbnek tartják, hogy Wallace nagyfokú támogatásában a nyugati-középnyugatidéli tőkés csoport zsarolási célokat követ: így akarja gyorsabb eszkalációra szorítani a Johnsonkormányzatot ... Árkus István Országos tanácskozás a JKSZ átszervezéséről Kétnapos országos tanácskozás kezdődött Skopjéban a Macedón Szocialista Köztársaság fővárosában a JKSZ átszervezésének időszerű kérdéseiről. Az értekezletein figyelmet keltett Mijako Todorovicsnak, a JKSZ végrehajtó bizottsága titkárának felszólalása, aki kijelentette, a JKSZ átszervezése ma a párt fejlődésének központi kérdése. Hangsúlyozta, a JKSZ mai szervezeti felépítése sok tekintetben elavult, és megváltoztatása nélkül a kommunisták nem kapcsolódhatnak be aktívabban a társadalmi folyamatokba. Olyan szervezeti formákat kell találni — mondotta. —, amelyek lehetővé teszik, hogy a kommunisták közvetlenül befolyásolják a politika formálását községi, köztársasági és államszövetségi szinton. Olyan demokratikus szervezeteket kell létrehozni, amelyeknek minden egyes tagja végrehajtja a határozatokat, mert előzőleg tevékenyen részt vettek létrehozásukban is. (MTI) Pekingi provokáció NDK-diplomaták ellen Kedden az egyik pekingi utcán „vörösgárdista” csoport vette körül Gerhard Kahlenbachot, a Német Demokratikus Köztársaság pekingi nagykövetségének másodtitkárát és a nagykövetség egy másik munkatársát. A diplomatákat azzal vádolták, hogy „provokációt követtek el a forradalmi tömegekkel szemben”. A diplomaták az utcában kiragasztott plakátokat és faliújságokat olvasgatták. Az NDK nagykövetségének két munkatársát ezután a rendőrségre kísérték, és egy óra hosszat ott tartották. A vörösgárdisták közben durva sértésekkel halmozták el őket. Később az NDK nagykövetségének képviselőjét a kínai külügyminisztériumba hívták, és tiltakozást jelentettek be nála a nagykövetség munkatársainak magatartása miatt, akik — úgymond — „megsértették a forradalmi rendet”. (CTK) KELL-E AZ ÚJ? Vajon törvényszerű-e, hogy üzemeinkben egy-egy új gépcsoport beállítása a legérdekeltebb műszakiak és fizikai munkások ellenére, ellenállásuktól kísérve történhet csak? Vannak, nem is kevesen, akik azt mondják, hogy ez elkerülhetetlen. Szerintük az új elleni tiltakozás törvényszerűen fakad az emberi természetből, különösen akkor, ha az nem jár feltétlenül a jövedelem gyarapodásával. Az e nézetet vallók már eleve úgy kalkulálnak, hogy a korszerű technika bevezetése átmeneti termeléscsökkenéssel jár. A politikai munkát is hátrányosan befolyásolja az ilyen nézet. Ha ugyanis az új géppel dolgozó munkások és értelmiségiek feltétlenül ellenkezéssel fogadják a változást, az előkészítés során védekezni, mentegetőzni kell, az új technikát úgy kell feltüntetni, mint valami elkerülhetetlen rosszat. Az idegenkedés nem törvényszerű Erről azonban szó sincs, nincs ilyen törvényszerűség. Az ellenkező, az olykor demagóg hangok talán mindenütt megszólalnak, ha az új gépek érkezésének híre eljut az üzembe. De ahol nem engedik lábra kapni a helytelen véleményeket, az elfogultságot, ott el tudják kerülni az új alkalmazásával együtt járó szubjektív, az emberek felfogásából eredő nehézségeket. Érdekes tapasztalatokat ad ebből a szempontból a Kőbányai Textilművek szövödéje, ahol hat esztendőn belül most másodszor kerül sor új, korszerű automata szövőgépek beállítására. A gyárvezetésnek, a pártszervezetnek már van tapasztalata abból az időből, amikor — hat éve ennek — 1020 kínai szövőgép érkezett az üzembe. Annak ellenére, hogy e gépek korszerű, szerencsés konstrukciók, annak idején a műszakiak, de a szövők és fűzők is nehezen szokták meg őket. A pártszervezet annak idején nem volt eléggé felkészült az új bevezetésére, s elég sok gondjába került, amíg — a jó gépek segítségével — sikerült elfogadtatni a kollektívával az új gépeket. Most mindössze száz új, belga gyártmányú, „Picanol” mintájú szövőgép beállítására került sor. A munkásoknak csak mintegy 20 százalékát érinti a változás. Az új gép termelékenyebb, 4 színváltós, tehát több színű, mintás áru gyártására is alkalmas. Egy szövő- és egy vetélőtöltő munkás 20 kínai gépet kezel. A Picanolnál egy szövőre 12 gép jut, míg egy töltő 50 gépet kezel. Hogy lehetőleg zökkenőmentes legyen az átmenet, már a kiválasztásnál elsősorban a fiatal, szakmailag jó, magas termetű szövőknek ajánlották fel az új, nagy gépen való munkát. Aki idegenkedett, nem erőltették, hiszen ezúttal sok volt az önkéntes jelentkező is, akit érdekelt az újszerű feladat. Az öt műszaki vezető, aki Belgiumban tanulmányozta a Picanol gépek kezelését, javítását, mintegy száz műszakinak, lakatosnak, szövőnek tanfolyamot vezetett már a gépek szerelése előtt, hogy megismertesse azokat velük. A műszaki és gazdasági vezetés olyan prémiumot állapított meg az új gépre, amely ebből a szempontból is elfogadhatóvá tette az újat. Így azután a közelmúltban eredményesen indult meg a termelés a Picanol gépeken. A munkások elégedettek. Török Éva 18 esztendős szövő egy hónap alatt beletanult az új gép kezelésébe; keresete a szakma átlagához képest jó, az új gépen még nem szállt 2000 forint alá. Ifj. Csorna Sándor sokszorosan kitüntetett művezető is sikerrel ismerkedik a Picanol-gép bonyodalmaival, ha megfelelő pótalkatrész-utánpótlást küldött volna a belga szállító, csökkenne a gépállás is. A Piranolon dolgozó kollektíva már szocialista címért küzdő brigád alakítására gondol, annyira belejött a munkába. A gépen készült, nagyrészt műszálas anyag olyan szép, amilyen magyar gyárból még kevés került ki. Hogy ez ilyen rövid idő alatt következett be, abban jelentős része van a pártszervezet, a kommunista műszaki vezető gondos előkészítő tevékenységének. Ez a példa is mutatja, hogy az ellenállás az új technikával szemben korántsem törvényszerű dolog. De korántsem lehet azt állítani, hogy az említett szövődéi példa jellegzetes már minden üzemünkben. Való igaz, hogy aki tíz—húsz éven át hozzászokott egy munkamenethez, megismerte egy szerkezet minden csínját-bínját, nem szívesen mond búcsút annak. A negyven—ötven éves ember már nem szívesen tanul az esetek túlnyomó részében. Úgy érzi, ismét inaséveit töltetik vele, amikor az új gép beállítására érkezett magyar vagy külföldi szerelők tanítják az indításra, megmutatják, melyik alkatrész mire való. Az is igaz, hogy egyikmásik új gépben merőben más a termelői folyamat, mint a régin. Másra kell figyelni, más érzékszerveket és ideggócokat vesz igénybe a modern szerkezet. A hosszú időn át beidegzett mozdulatokra, a sokszor látott rajzok olvasására nincs többé szükség. Helyette más jön. Persze új normákkal. Így azután sokszor előfordul, hogy a begyakorlás idejére csökken a munkás keresete, „ugrik” a műszakiak prémiuma. De még ahol ez nem is következik be, a konzervatív szemléletű emberek hangja felerősödik az új gépek beállításánál: „Várjunk vele néhány hónapig, hátha akkor már mást gyártunk”, „Nincs hely neki a műhelyben”, ,A mi embereink felkészültsége nem elég ehhez, csak kárt okozunk vele”, és hasonlók. Ez a szemlélet komoly gátja a fejlődésnek. Ha ilyen a helyzet, a kommunisták fontos feladata, hogy fellépjenek az új védelmében, a visszahúzó erők meggyőzésével, elszigetelésével, az új gép előnyeinek megismertetésével, az újtechnika zökkenőmentes alkalmazásának biztosításával tudnak eredményt elérni. Politikai munkára is szükség van A pártalapszervezet több vezetőségi ülésen számoltatta be a gazdasági-műszaki vezetőket az előbb felsorolt intézkedéseik végrehajtásáról, sőt egy taggyűlést is szentelt a Picanol gépek beállításával kapcsolatos problémáknak. Itt pártmegbízatást adtak egy sor műszaki, szervezési, nevelési munka elvégzésére az érdekelt kommunistáknak. Szabó Tibor elvtárs, a párttitkár ezt követően rendszeresen, szinte naponta ellenőrizte a megbízatások végrehajtását, a dolgozók kívánságainak (jobb világítás, fapadló építése stb.) figyelembevételét A kommunisták példamutatása A Láng Gépgyárba néhány évvel ezelőtt korszerű hegesztőgépek érkeztek. A hegesztők jelentős részében ellenérzéseket keltett az új technika. A szokásos fenntartások mellett még szakmai öntudatukat is sértette a változás. Úgy érezték, hogy munkájuk ezáltal túlontúl leegyszerűsödik, megszűnik kvalifikált szakmunkás mivoltuk. Végül a pártbizalmi, pártmegbízatásként, elkezdte az új készülékkel a munkát Példáját más kommunisták is követték. Termelékenységük többszöröse volt a többiekének, keresetük sem csökkent Mégis hosszú hónapokig tartott, míg a konzervatívok hangja elcsendesedett, és a többség elfogadta a hegesztés e korszerű módját Ebből is látszik, hogy a régi gépieknek modernekkel való felcserélése milyen jelentős politikai feladatot is jelent. Természetesen elsősorban műszaki, szervező tevékenységet igényel. De ha ezt a pártszervezet gondos politikai előkészítéssel, jó agitációval egészíti ki, megsokszorozódik a műszaki-gazdasági vezetők munkájának hatékonysága. M. Gy. 3