Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-08 / 185. szám

6 NÉPSZABADSÁG KETTŐS ÜNNEP A franciaországi kis falud pol­gármesteri hivatal ajtaját széles­re tárták, jeléül annak, hogy há­zasságkötés kezdődik. A ki­tárt ajtó egyben az érdeklő­dök jelképes meghívását is jelenti az esküvői ceremóniára, akiknek joguk van nemcsak a bámészko­­dá­sra, hanem a hivatalos eljárás ellenőrzésére is, hogy vajon a tör­vény előírásainak megfelelően fel­tettek-e mind­en kérdést a há­zasulandó feleknek Ugyanis, ha bármi kimarad a hivatalos eljá­rásból, a részvevők bármelyike óvást emelhet a házasság érvé­nyessége ellen. Az ajtót a fiatal pár érkezése előtt már egy órával kizárják, így a kíváncsiskodók hada érkezik elsőnek. Megnézik a házasulan­dók kifüggesztett listáját s pilla­natok alatt megkezdődik a „kiér­tékelés”. A fiúk a menyasszony­ról, a lányok a vőlegényről eleve­nítenek fel minden ismeretet, él­ményt és pletykát, az idősebbek pedig a szülőkkel /­foglalkoznak”, így aztán mire megérkezik a fia­tal pár, a kapu előtti nyilvános vita alapján mindenki tud róluk annyit — vagy valamivel még töb­bet is —, mint amennyi szüksé­ges. Ezúttal azonban másról is sok szó esett. De már itt is vannak. Az új szokásnak megfelelően a fiatal pár a tüllfátyolcsokrokkal díszített autókaraván élén érke­zik a szülőktől és a hivatalos vendégektől kísérve. A velük ta­lálkozó idegen kocsik a tilalom ellenére — a rendőrök hallgató­lagos jóváhagyásával — szagga­tott tülköléssel és harsány kiál­tással üdvözlik őket: Vive Vi ma­­riée! — Éljen a menyasszony! Amint az ifjú pár áthalad a nyi-3 told­ ajtón, a kíváncsiskodók utá­nuk tódulnak a díszterembe. A polgármester a derekán körülkö­tött széles nemzetiszínű szalag­gal, arcán hivatalos komolysággal már ott áll az asztal mögött. A menyasszony, a vőlegény és a ta­núk felsorakoznak az asztal előtt, mindenki más ott foglal helyet, ahol tud. Két gyerek nagy lapostányérral körbejár, miközben a polgármes­ter bejelenti, hogy a falu öregei és óvodásai szociális helyzetének és üdültetésének javára gyűjte­nek. Mikor már mindenki adott, a polgármester nyomban megszá­molja a pénzt, közli az eredményt, és szavazásra teszi fel a kérdést: milyen arányban osszák el az öre­gek és a fiatalok alapjai között. — Fele-fele — hangzik az egy­hangú válasz, miközben a kezek szavazásra lendülnek. A polgár­­mester megköszöni a szíves támo­gatást, és most már hozzálát a tu­lajdonképpeni feladathoz. Ünne­pélyesen, mintegy utolsó figyel­meztetésként, felolvassa a házas­életre vonatkozó törvényes pa­ragrafusokat, s megkérdezi, tudo­másul vették-e és vállalják-e. A két egybehangzó igenlés után az általános szokásnak megfele­lően közli, hogy a törvény nevé­ben házastársaknak nyilvánítja őket, s az asztalra készített két gyűrűt a menyasszony, majd a vőlegény ujjára húzza. De közben szokatlan dolog tör­ténik. A hófehér hajú polgármes­ter szemüvege alól nagy könny­csepp szökik ki, s gurul végig örömtől sugárzó arcán és köt ki végül a hivatalos okmányon. A polgármester könnyei soka­kat meghalnak, s halk szipogás jelzi az együttérzést. A polgár­­mester szaporán előtörő könnyei örömét és egyben feltépett régi fájdalmát jelzik. Örül, mert első unokáját adta férjhez, szenved, mert ismét eszébe jut nagyobbik gyermekének elvesztése, aki ab­ban a náci haláltáborban pusztult el, ahova, mint kommunista el­lenállókat együtt hurcolták az egész családot. Ketten visszatér­tek, az egyik gyerek odaveszett. S most az unoka, az első unoka férjhez megy... Vive la mariage! — Éljen a házasság! — kiáltja valaki, s ez­zel az érzékenység átcsap vidám hangulatba. — Találkozó a kiskocsmában — adja meg az irányt a vőle­gény, s a meghívottak serege egy aperitifre és egy kis beszél­getésre beülnek a sarki kocsmá­ba, míg előkészítik a falu kul­túrtermét, ahol az italban és hi­deg ételben gazdag asztalnál áll­va — tánc előtt és közben — mindenki kedvére ehet, ihat. Azon az alapon, hogy minden­kinek legyen magához való esze, nincs nagy trakta, kínálgatás. Ha valaki szégyenlős, az bizony éhen maradhat. A vidámságból, a kö­zös táncokból és játékokból vi­szont nem maradhat ki senki. Éjfélkor rövid pohárköszöntők hangzanak el, éltetik az ifjú párt és a nagyapát, André Carrez-t, aki éppen 40 éve áll a falu, Mitry-Mory szolgálatában, mint kommunista polgármester. Büsz­ke rá a falu, ő viszont a falujá­ra, amely az ő vezetése alatt ál­ló kommunista és munkástanács igazgatásának évei alatt vált né­hány tanyasi házból és ideigle­nes munkásszállásból 14 000 la­kosú modern településsé. Ez idő alatt kapott a falu villanyt a húszas évek végén, majd vízháló­zatot, modern iskolát, amelyek­ben 2000 gyerek részére biztosí­tanak ebédet. Az ő kezdeménye­zésére vásárolt a falu egy kis tel­ket a tengerparton, egyet pedig a hegyekben, ahová az iskolás gyerekek szünetben mehetnek üdülni. Az ő nevéhez fűződik a néhány éve elkezdett olcsó bérű, modern lakások építése is ... Az esküvővel együtt az ő hi­vatali működésének 40. évfor­dulóját is megünnepelte a nász­nép és a falu egyaránt. Eljöttek köszönteni a szomszéd falu ve­zetői, s köszöntötte őt a Francia Kommunista Párt is, amelynek 1922 óta odaadó és hűséges har­cosa. A nyugdíjkorhatáron jóval túl van már, néhány hónapja a szí­ve is csaknem cserbenhagyta, de azért ma is dolgozik. — Mit csinálhatnék most — teszi fel a kérdést négy évtizedes harc után, de a falu jövőjének tervezgetése mellett titokban már az új elfog­laltságát, unokája leendő gyer­mekének dajkálgatását is tervez­geti. Kovács István Lakásának hasznos dísze a BIM BAM óra Ára: 1100,— és 1300,- Ft 20% előleg lefizetésével 6—7 havi OTP-részletre is kapható az ÓRA ÉS ÉKSZERBOLTOKBAN 1997. augusztus 8. kedd Milyen csomagolásban ? A­mióta önkiszolgáló lett az „éj­jel-nappal” Csemege, nem szeretek ott kávét venni. Azelőtt, mikor még külön pulton árulták, az eladó szépen becsomagolta se­­lyempapírba, nyugodtan berak­hattam akár a retikülömbe is, nem kellett attól tartani, hogy szétszóródik vagy az illatát átad­ja más holminak, élelmiszernek, piperecikknek stb. Most az önki­­szolgáló pultjáról magam veszem el a szükséges mennyiséget, fize­tek, s utána keresgélhetem a he­lyet a szatyromban, hogy ne ke­rüljön a kávé, mondjuk a vaj, a kenyér vagy a sajt mellé, mert a duplának az illatát ugyan felette kedvelem, de a vajas kenyér mégiscsak jobb kávészag nélkül. Igaz, állítólag a pénztárnál kér­hetnék egy darab selyempapírt, de nem merek szólni, mert a múltkoriban nagyon rossznéven vették, hogy a pálpusztait szeret­tem volna némi papír segítségé­vel inkognitóban tartani, a jöven­dő autóbusz-utastársaim elől. De talán nem is lehet az ilyes­mit kizárólag az önkiszolgálás ro­vására írni. A papírboltban ugyanis a golyóstollbetétet nyom­ják az ember kezébe úgy, ahogy van, s utána nagyon kell vigyáz­nia, hogy a tintás végével be ne piszkítsa a saját vagy mások hol­miját. A Röltexben vásárolt toll­­párna pedig olyan nyomorúságo­san összekötözve hagyja el az üz­letet, hogy a bevarratlan végéből szállongó pihék az üzlettől egész a lakásig jelzik a vevő útját. E jelekből azt gondolnánk, hogy a kereskedelemben komo­lyan veszik a papírtakarékosságot. De vannak más ismert jelek is. Amikor öt- vagy tízdekányi fel­vágottat veszünk, annyi papírt kapunk — természetesen felvá­gott árban —, amennyit csak aka­runk, sőt annál többet: nincs hiány csomagolóanyagban a gyü­mölcs- és főzelékfélék, fran­ciasaláták és egyéb egyáltalán nem olcsó ínyencségek árán el­számolva sem. Ma még a vásárló ki van szol­­­gáltatva mind a helytelenül ér­telmezett papírtakarékosságnak, mind a méréssel összefüggő pa­pírpazarlásnak. De mindinkább tudomásul kell venniük a keres­kedelem dolgozóinak is, hogy év­ről évre közelebb jön az az idő, amikor nem az áruhiány vonzza az egyes üzletekbe a fogyasztókat, hanem a kiszolgálás kulturáltsága, a vevő iránti figyelmesség. Sőtér Ildit NYÁRI VÁSÁR Már az árleszállítás első óráiban sokan keresték fel a Lottó Áruházat. (Bánhalmi János felvétele.) Vakáció a bérházak között A fővárosban 65 326 kisdobos és 174 408 úttörő korú gyerek van. A rokoni nyaraláson, esetleg kéthe­tes iskolai táborozáson kívül hol töltik a nyarukat? Kik az illeté­kesek, vagy kik lennének azok, akiknek a szervezett nyári fog­lalkozásról gondoskodni illenék? Talán az úttörőházak? Budapest csaknem valamennyi kerületében van úttörőház. Ide járnak szakkörökre a gyerekek, s télen itt képezik tanfolyamokon a gyerek-tisztségviselőket. Gon­dolom, itt kell elsősorban keres­ni a szünidei központokat! Lás­suk csak sorjában: Kihasználatlan lehetőségek A II. kerületben alkalmanként bejárnak gyerekek. Játék van, foglalkozás azonban nincsen. A III. kerületi házat megvásárolta a Szilikátipari Kutató Intézet, összesen négy termük maradt , viszont a kapott összegért két év múlva felépül az új ifjúsági ház. Újpesten sincs bent senki, sem felnőtt, sem gyerek. Az V. kerületben rádió adó­vevő szakköri tagok tartanak­­ ügyeletet. A légkört figyelik és­­ jegyzik szorgalmasan. A repmo­­­­dellezőkkel együtt kijárnak Alag­­ra. „Kihelyezett szakkörök” — — így emlegetik őket. Nyári programot nem készített az úttö­rőház, mert szeptember 15 óta — 1966-ról van szó! — várják a ház átépítését, s június 15-re ígérték a felvonulás megkezdését. Akkor­­ pedig minden felfordul, legalább­­ egy fél esztendőre! VIII. kerület, Vajdahunyad ut­­­­ca — egész nyáron átmeneti szál­lás­vidékről fellátogató csapatok részére. Hasznos dolog, hiszen hol szállhatna meg ilyen olcsón Nagylétáról egy csapatnyi úttörő , mint éppen itt? A IX. kerület modern néhány esztendős házában csillagászok, képzőművészek, hajómodellezők járnak be meghatározott napo­kon. De azért itt is csend van aránylag, s legtöbbször ugyanaz a tíz—tizenkét gyerek jön össze a szakkörökben. Kőbányán viszont csend van — csak a napközis tábor zajos és vidám. De hát az nem azonos az úttörőházzal, bármennyire is út­törők vannak ott. Tatarozás és takarítás A XII. kerületben felfordulás, födémcsere volt, garanciális ja­vítások folynak, jelenleg a föld­szintet festik. Az emelet? Azt csak jövőre vállalták a kivitele­zők. Angyalföldről, akár Kőbányán , a napközis táborba, a szigetre mentek a gyerekek. Zuglóban an­nál nagyobb a lárma! Festik itt is az épületet, ez még hagyján. De a festés utáni takarítást a takarítóvállalat csak 1968. január 1. utántól vállalta. S mi legyen addig? A gondnoknőtől igazga­tóig, aki él és mozogni tud, súrol, takarít. Persze, jó lenne, ha va­lamelyik közeli nagyüzem KISZ- esei is kicsit beavatkoznának eb­be, vagy elképzelhető, hogy va­lamelyik úttörő háztartási szak­kör tagjai segítenének. Folytassam tovább? Rákospa­­lotán kis strand van az úttörőház kertjében, ez csalogatja oda a gyerekeket, a XVIII. kerületben meg éppen szerencsés a helyzet: az úttörőház parkjában van a napközis tábor, s így összeolvad a két intézmény munkája. A XX. kerületben is tataroznak___ De hát történik Budapest te­rületén valami újszerű a tartal­mas, hasznos nyárért? Igen, azért van ilyen is. Életrevaló kezdeményezés Kis apróhirdetés a lapokban — megakadt a szemem rajta. Mint kiderült, nemcsak az enyém, de jó néhány szülőé is. Reggel fél li­kőr találkozás a Moszkva téren. Ott lehet beiratkozni és jelentkez­ni a II. kerületi Tanács Petőfi Sándor Művelődési Házának „nyaral­tatására”. A nyaralta­­tás azért került idézőjelbe, mert nem az tulajdonkép­pen, hanem séta, kirándulás, heti kétszer uszoda, nyelvtanulás játékkal egybekötve. Színhely a Hűvösvölgy, az Állatkert, a Sportuszoda. Nem lehet és nem kell épületgondokra hivatkozni, hiszen itt vannak a budai kirán­dulóhelyek. S ha esik az eső, még mindig fedelet nyújthat a műve­lődési ház. A csoportokat nyelv­tanárok vezetik. Három orosz nyelvű, két német és egy angol működik jelenleg. Hogy honnan jött az ötlet? Pásztor Miklós nyugdíjas ta­nártól, aki a TIT idegen nyelvű klubjának egyik vezetője. Ott fel­nőttek tanulnak szórakozva — miért ne lehetne ugyanezt gyere­kekkel is megcsinálni? Három esztendeje kezdték el kísérletkép­pen, nagyon szerényen. Részvételi díj gyerekenként egy hónapra 180 Ft, és a napi 6,30 az ebédre. A gyerekek szívesen járnak ide, részben a kirándulások miatt. És részben azért, mert naponta gya­korolják, ismétlik játékosan az év közben tanultakat. Nincs lecke, de nagy öröm mégis, ha önállóan cseveg valaki akár oroszul, akár németül vagy angolul a tanárá­val. Üres és tatarozott úttörőházak, gyerekekkel teli napközi táborok és egy kitűnő, követésre méltó kezdeményezés a bérházak gye­rekeinek a nagyvárosi nyárban. Ezenkívül egy kitűnő határo­zat a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség központi bizottsága részé­ről a fiatalok szabad idejének hasznos kihasználásáról. Igaz, ez a KISZ-eseknek szól, de néhány esztendő alatt a mai úttörők oda­nőnek, s éppen ezért jó lenne ezt már ma is rájuk vonatkoztatni. Hiszen ha van gyerekfoglalkozta­tás a Csiliben, az Ikarus kultúrhá­­zában és a II. kerületi Petőfiben­­ — az általános iskolásokkal való foglalkozás elsősorban mégiscsak az úttörőintézmények dolga. — Különösen a nagyvárosi bérka­szárnyák közt, ahol annyi minden érheti a gyerekeket. Joó Katalin

Next