Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-08 / 185. szám
6 NÉPSZABADSÁG KETTŐS ÜNNEP A franciaországi kis falud polgármesteri hivatal ajtaját szélesre tárták, jeléül annak, hogy házasságkötés kezdődik. A kitárt ajtó egyben az érdeklődök jelképes meghívását is jelenti az esküvői ceremóniára, akiknek joguk van nemcsak a bámészkodásra, hanem a hivatalos eljárás ellenőrzésére is, hogy vajon a törvény előírásainak megfelelően feltettek-e minden kérdést a házasulandó feleknek Ugyanis, ha bármi kimarad a hivatalos eljárásból, a részvevők bármelyike óvást emelhet a házasság érvényessége ellen. Az ajtót a fiatal pár érkezése előtt már egy órával kizárják, így a kíváncsiskodók hada érkezik elsőnek. Megnézik a házasulandók kifüggesztett listáját s pillanatok alatt megkezdődik a „kiértékelés”. A fiúk a menyasszonyról, a lányok a vőlegényről elevenítenek fel minden ismeretet, élményt és pletykát, az idősebbek pedig a szülőkkel /foglalkoznak”, így aztán mire megérkezik a fiatal pár, a kapu előtti nyilvános vita alapján mindenki tud róluk annyit — vagy valamivel még többet is —, mint amennyi szükséges. Ezúttal azonban másról is sok szó esett. De már itt is vannak. Az új szokásnak megfelelően a fiatal pár a tüllfátyolcsokrokkal díszített autókaraván élén érkezik a szülőktől és a hivatalos vendégektől kísérve. A velük találkozó idegen kocsik a tilalom ellenére — a rendőrök hallgatólagos jóváhagyásával — szaggatott tülköléssel és harsány kiáltással üdvözlik őket: Vive Vi mariée! — Éljen a menyasszony! Amint az ifjú pár áthalad a nyi-3 told ajtón, a kíváncsiskodók utánuk tódulnak a díszterembe. A polgármester a derekán körülkötött széles nemzetiszínű szalaggal, arcán hivatalos komolysággal már ott áll az asztal mögött. A menyasszony, a vőlegény és a tanúk felsorakoznak az asztal előtt, mindenki más ott foglal helyet, ahol tud. Két gyerek nagy lapostányérral körbejár, miközben a polgármester bejelenti, hogy a falu öregei és óvodásai szociális helyzetének és üdültetésének javára gyűjtenek. Mikor már mindenki adott, a polgármester nyomban megszámolja a pénzt, közli az eredményt, és szavazásra teszi fel a kérdést: milyen arányban osszák el az öregek és a fiatalok alapjai között. — Fele-fele — hangzik az egyhangú válasz, miközben a kezek szavazásra lendülnek. A polgármester megköszöni a szíves támogatást, és most már hozzálát a tulajdonképpeni feladathoz. Ünnepélyesen, mintegy utolsó figyelmeztetésként, felolvassa a házaséletre vonatkozó törvényes paragrafusokat, s megkérdezi, tudomásul vették-e és vállalják-e. A két egybehangzó igenlés után az általános szokásnak megfelelően közli, hogy a törvény nevében házastársaknak nyilvánítja őket, s az asztalra készített két gyűrűt a menyasszony, majd a vőlegény ujjára húzza. De közben szokatlan dolog történik. A hófehér hajú polgármester szemüvege alól nagy könnycsepp szökik ki, s gurul végig örömtől sugárzó arcán és köt ki végül a hivatalos okmányon. A polgármester könnyei sokakat meghalnak, s halk szipogás jelzi az együttérzést. A polgármester szaporán előtörő könnyei örömét és egyben feltépett régi fájdalmát jelzik. Örül, mert első unokáját adta férjhez, szenved, mert ismét eszébe jut nagyobbik gyermekének elvesztése, aki abban a náci haláltáborban pusztult el, ahova, mint kommunista ellenállókat együtt hurcolták az egész családot. Ketten visszatértek, az egyik gyerek odaveszett. S most az unoka, az első unoka férjhez megy... Vive la mariage! — Éljen a házasság! — kiáltja valaki, s ezzel az érzékenység átcsap vidám hangulatba. — Találkozó a kiskocsmában — adja meg az irányt a vőlegény, s a meghívottak serege egy aperitifre és egy kis beszélgetésre beülnek a sarki kocsmába, míg előkészítik a falu kultúrtermét, ahol az italban és hideg ételben gazdag asztalnál állva — tánc előtt és közben — mindenki kedvére ehet, ihat. Azon az alapon, hogy mindenkinek legyen magához való esze, nincs nagy trakta, kínálgatás. Ha valaki szégyenlős, az bizony éhen maradhat. A vidámságból, a közös táncokból és játékokból viszont nem maradhat ki senki. Éjfélkor rövid pohárköszöntők hangzanak el, éltetik az ifjú párt és a nagyapát, André Carrez-t, aki éppen 40 éve áll a falu, Mitry-Mory szolgálatában, mint kommunista polgármester. Büszke rá a falu, ő viszont a falujára, amely az ő vezetése alatt álló kommunista és munkástanács igazgatásának évei alatt vált néhány tanyasi házból és ideiglenes munkásszállásból 14 000 lakosú modern településsé. Ez idő alatt kapott a falu villanyt a húszas évek végén, majd vízhálózatot, modern iskolát, amelyekben 2000 gyerek részére biztosítanak ebédet. Az ő kezdeményezésére vásárolt a falu egy kis telket a tengerparton, egyet pedig a hegyekben, ahová az iskolás gyerekek szünetben mehetnek üdülni. Az ő nevéhez fűződik a néhány éve elkezdett olcsó bérű, modern lakások építése is ... Az esküvővel együtt az ő hivatali működésének 40. évfordulóját is megünnepelte a násznép és a falu egyaránt. Eljöttek köszönteni a szomszéd falu vezetői, s köszöntötte őt a Francia Kommunista Párt is, amelynek 1922 óta odaadó és hűséges harcosa. A nyugdíjkorhatáron jóval túl van már, néhány hónapja a szíve is csaknem cserbenhagyta, de azért ma is dolgozik. — Mit csinálhatnék most — teszi fel a kérdést négy évtizedes harc után, de a falu jövőjének tervezgetése mellett titokban már az új elfoglaltságát, unokája leendő gyermekének dajkálgatását is tervezgeti. Kovács István Lakásának hasznos dísze a BIM BAM óra Ára: 1100,— és 1300,- Ft 20% előleg lefizetésével 6—7 havi OTP-részletre is kapható az ÓRA ÉS ÉKSZERBOLTOKBAN 1997. augusztus 8. kedd Milyen csomagolásban ? Amióta önkiszolgáló lett az „éjjel-nappal” Csemege, nem szeretek ott kávét venni. Azelőtt, mikor még külön pulton árulták, az eladó szépen becsomagolta selyempapírba, nyugodtan berakhattam akár a retikülömbe is, nem kellett attól tartani, hogy szétszóródik vagy az illatát átadja más holminak, élelmiszernek, piperecikknek stb. Most az önkiszolgáló pultjáról magam veszem el a szükséges mennyiséget, fizetek, s utána keresgélhetem a helyet a szatyromban, hogy ne kerüljön a kávé, mondjuk a vaj, a kenyér vagy a sajt mellé, mert a duplának az illatát ugyan felette kedvelem, de a vajas kenyér mégiscsak jobb kávészag nélkül. Igaz, állítólag a pénztárnál kérhetnék egy darab selyempapírt, de nem merek szólni, mert a múltkoriban nagyon rossznéven vették, hogy a pálpusztait szerettem volna némi papír segítségével inkognitóban tartani, a jövendő autóbusz-utastársaim elől. De talán nem is lehet az ilyesmit kizárólag az önkiszolgálás rovására írni. A papírboltban ugyanis a golyóstollbetétet nyomják az ember kezébe úgy, ahogy van, s utána nagyon kell vigyáznia, hogy a tintás végével be ne piszkítsa a saját vagy mások holmiját. A Röltexben vásárolt tollpárna pedig olyan nyomorúságosan összekötözve hagyja el az üzletet, hogy a bevarratlan végéből szállongó pihék az üzlettől egész a lakásig jelzik a vevő útját. E jelekből azt gondolnánk, hogy a kereskedelemben komolyan veszik a papírtakarékosságot. De vannak más ismert jelek is. Amikor öt- vagy tízdekányi felvágottat veszünk, annyi papírt kapunk — természetesen felvágott árban —, amennyit csak akarunk, sőt annál többet: nincs hiány csomagolóanyagban a gyümölcs- és főzelékfélék, franciasaláták és egyéb egyáltalán nem olcsó ínyencségek árán elszámolva sem. Ma még a vásárló ki van szolgáltatva mind a helytelenül értelmezett papírtakarékosságnak, mind a méréssel összefüggő papírpazarlásnak. De mindinkább tudomásul kell venniük a kereskedelem dolgozóinak is, hogy évről évre közelebb jön az az idő, amikor nem az áruhiány vonzza az egyes üzletekbe a fogyasztókat, hanem a kiszolgálás kulturáltsága, a vevő iránti figyelmesség. Sőtér Ildit NYÁRI VÁSÁR Már az árleszállítás első óráiban sokan keresték fel a Lottó Áruházat. (Bánhalmi János felvétele.) Vakáció a bérházak között A fővárosban 65 326 kisdobos és 174 408 úttörő korú gyerek van. A rokoni nyaraláson, esetleg kéthetes iskolai táborozáson kívül hol töltik a nyarukat? Kik az illetékesek, vagy kik lennének azok, akiknek a szervezett nyári foglalkozásról gondoskodni illenék? Talán az úttörőházak? Budapest csaknem valamennyi kerületében van úttörőház. Ide járnak szakkörökre a gyerekek, s télen itt képezik tanfolyamokon a gyerek-tisztségviselőket. Gondolom, itt kell elsősorban keresni a szünidei központokat! Lássuk csak sorjában: Kihasználatlan lehetőségek A II. kerületben alkalmanként bejárnak gyerekek. Játék van, foglalkozás azonban nincsen. A III. kerületi házat megvásárolta a Szilikátipari Kutató Intézet, összesen négy termük maradt , viszont a kapott összegért két év múlva felépül az új ifjúsági ház. Újpesten sincs bent senki, sem felnőtt, sem gyerek. Az V. kerületben rádió adóvevő szakköri tagok tartanak ügyeletet. A légkört figyelik és jegyzik szorgalmasan. A repmodellezőkkel együtt kijárnak Alagra. „Kihelyezett szakkörök” — — így emlegetik őket. Nyári programot nem készített az úttörőház, mert szeptember 15 óta — 1966-ról van szó! — várják a ház átépítését, s június 15-re ígérték a felvonulás megkezdését. Akkor pedig minden felfordul, legalább egy fél esztendőre! VIII. kerület, Vajdahunyad utca — egész nyáron átmeneti szállásvidékről fellátogató csapatok részére. Hasznos dolog, hiszen hol szállhatna meg ilyen olcsón Nagylétáról egy csapatnyi úttörő , mint éppen itt? A IX. kerület modern néhány esztendős házában csillagászok, képzőművészek, hajómodellezők járnak be meghatározott napokon. De azért itt is csend van aránylag, s legtöbbször ugyanaz a tíz—tizenkét gyerek jön össze a szakkörökben. Kőbányán viszont csend van — csak a napközis tábor zajos és vidám. De hát az nem azonos az úttörőházzal, bármennyire is úttörők vannak ott. Tatarozás és takarítás A XII. kerületben felfordulás, födémcsere volt, garanciális javítások folynak, jelenleg a földszintet festik. Az emelet? Azt csak jövőre vállalták a kivitelezők. Angyalföldről, akár Kőbányán , a napközis táborba, a szigetre mentek a gyerekek. Zuglóban annál nagyobb a lárma! Festik itt is az épületet, ez még hagyján. De a festés utáni takarítást a takarítóvállalat csak 1968. január 1. utántól vállalta. S mi legyen addig? A gondnoknőtől igazgatóig, aki él és mozogni tud, súrol, takarít. Persze, jó lenne, ha valamelyik közeli nagyüzem KISZ- esei is kicsit beavatkoznának ebbe, vagy elképzelhető, hogy valamelyik úttörő háztartási szakkör tagjai segítenének. Folytassam tovább? Rákospalotán kis strand van az úttörőház kertjében, ez csalogatja oda a gyerekeket, a XVIII. kerületben meg éppen szerencsés a helyzet: az úttörőház parkjában van a napközis tábor, s így összeolvad a két intézmény munkája. A XX. kerületben is tataroznak___ De hát történik Budapest területén valami újszerű a tartalmas, hasznos nyárért? Igen, azért van ilyen is. Életrevaló kezdeményezés Kis apróhirdetés a lapokban — megakadt a szemem rajta. Mint kiderült, nemcsak az enyém, de jó néhány szülőé is. Reggel fél likőr találkozás a Moszkva téren. Ott lehet beiratkozni és jelentkezni a II. kerületi Tanács Petőfi Sándor Művelődési Házának „nyaraltatására”. A nyaraltatás azért került idézőjelbe, mert nem az tulajdonképpen, hanem séta, kirándulás, heti kétszer uszoda, nyelvtanulás játékkal egybekötve. Színhely a Hűvösvölgy, az Állatkert, a Sportuszoda. Nem lehet és nem kell épületgondokra hivatkozni, hiszen itt vannak a budai kirándulóhelyek. S ha esik az eső, még mindig fedelet nyújthat a művelődési ház. A csoportokat nyelvtanárok vezetik. Három orosz nyelvű, két német és egy angol működik jelenleg. Hogy honnan jött az ötlet? Pásztor Miklós nyugdíjas tanártól, aki a TIT idegen nyelvű klubjának egyik vezetője. Ott felnőttek tanulnak szórakozva — miért ne lehetne ugyanezt gyerekekkel is megcsinálni? Három esztendeje kezdték el kísérletképpen, nagyon szerényen. Részvételi díj gyerekenként egy hónapra 180 Ft, és a napi 6,30 az ebédre. A gyerekek szívesen járnak ide, részben a kirándulások miatt. És részben azért, mert naponta gyakorolják, ismétlik játékosan az év közben tanultakat. Nincs lecke, de nagy öröm mégis, ha önállóan cseveg valaki akár oroszul, akár németül vagy angolul a tanárával. Üres és tatarozott úttörőházak, gyerekekkel teli napközi táborok és egy kitűnő, követésre méltó kezdeményezés a bérházak gyerekeinek a nagyvárosi nyárban. Ezenkívül egy kitűnő határozat a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága részéről a fiatalok szabad idejének hasznos kihasználásáról. Igaz, ez a KISZ-eseknek szól, de néhány esztendő alatt a mai úttörők odanőnek, s éppen ezért jó lenne ezt már ma is rájuk vonatkoztatni. Hiszen ha van gyerekfoglalkoztatás a Csiliben, az Ikarus kultúrházában és a II. kerületi Petőfiben — az általános iskolásokkal való foglalkozás elsősorban mégiscsak az úttörőintézmények dolga. — Különösen a nagyvárosi bérkaszárnyák közt, ahol annyi minden érheti a gyerekeket. Joó Katalin