Népszabadság, 1967. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-06 / 210. szám

6 SZÜLŐKNEK NEVELÉSRŐL A testnevelésről Sok vita van mostanában a testnevelésről. Az itt kapott osztályzatok olykor jogosan, sok­szor azonban indokolatlanul vál­tanak ki ellenvetéseket. Általá­ban nem az okozza a problémát, hogy a szülők nincsenek meg­győződve arról, hogy a fiatal­ szer­­vezet fejlődésében rendkívül nagy jelentősége van a testneve­lésnek. Sőt gyakran tapasztal­hatjuk, hogy anyagi áldozatokat is vállalnak azért,­­hogy a gyer­mekeik testi fejlődéséhez nélkü­lözhetetlenül fontos testmozgást, testedzést biztosítsák. A szülők többsége azt is megérti — vagy legalábbis elfogadja —, hogy a testnevelésből ugyanolyan érté­kű osztályzatot kap gyermeke, mint bármelyik másik tantárgy­ból. Vita általában akkor kezdő­dik, amikor a testnevelésből ka­pott érdemjegy lerontja a tanul­mányi átlagot. Különösen akkor furcsa a testnevelési osztályzatok elleni berzenkedés, amikor a ta­nuló érdeme szerint kap a várt­nál kedvezőtlenebb jegyet. És ezen a ponton sokszor úgy tet­szik, hogy az érvek súlyát a mér­legnek túlságosan csak az egyik serpenyőjébe rakják a szülők. Amikor szót emelünk a testne­velés mellett, tudjuk, nem köny­­nyű feladatra vállalkozunk. Azt még csak könnyű beláttatni bár­kivel, hogy a testnevelés, a spor­tolás — és ezen most ne csupán a versenysportot értsük — fon­tossága egészségünk, edzettsé­günk fenntartásában arányosan nő azzal, ahogyan a fizikai mun­ka terhét leveszik vállunkról a gépek. A fizikai tevékenység csökkenésével csökken szerveze­tünk ellenállóképessége, edzett­sége, csökken ügyessége is. Nyil­ván súlyosan elmarasztalható lenne az iskolai nevelés, ha ez el­len nem tenne semmit, ha nem biztosítaná az iskolai évek során a tanulók helyes testi fejlődését, s nem adna a fiataloknak olyan nevelést, amelynek birtokában képessé teszi őket az iskola el­végzése után is egészségük, ed­zettségük megőrzésére, az önálló, az öntevékeny testedzésre, spor­tolásra. Ezért egyéni és társadal­mi érdek is, hogy a tanulókat az iskolában felkészítsék az akadá­lyok leküzdésére, fontos cselek­vési feladatok megoldására. Ilyen feladatok elé ugyan nem állít az élet mindennap bennünket­, de nem is ad felmentést senkinek, hogy ne szerezze meg hozzájuk a készségeket. A­zt is figyelembe kell venni, hogy a rendszeres testedzés, az erre való hajlandóság és fel­­készültség, a mai modern ember neveltségének, műveltségének is fontos jellemzője. És ezt ismeri­­ végső fokon oktatási kormány­zatunk, amikor a testnevelési osz­tályzatot a tanulmányi átlag egyik összetevőjének tekinti. Igaz, hogy ez hátrányos is lehet egy-egy ta­nulónak, hiszen a testnevelés ér­demjegye rontja tanulmányi át­lagát azzal szemben, aki e tárgy­ból is jeleskedik. De ezért még nem lehet egyetérteni azokkal, akik ezért támadják az egész osz­tályozási rendszert. A testnevelés osztályozásához kiadott irányel­vek helyesek, s egyáltalán nem lehetetlen, hogy a testileg gyen­gébb alkatú tanuló is igyekezet­tel és szorgalommal jó osztályza­tot szerezzen. Egyébként a min­denkire egyaránt érvényes, jórészt a képességeket figyelembe vevő, másodpercekben és centiméte­rekben kifejezett kaptafanormák hivatalosan ma már nem is al­kalmazhatók a tanulók értékelé­sében. Inkább a tanulók egyéni fejlődésének, az anyagelsajátítás minőségi jellemzőinek (az egy­oldalú mennyiségi értékelés he­lyett!), a mutatott aktivitásnak,­ a tanórán kívüli sporttevékenység­nek kell erőteljesebben latba es­nie. Ezeknek a követelmények­nek a teljesítése viszont csak­nem teljesen a tanulók igyeke­zetén, szorgalmán múlik. Igaz, hogy ezeknek az értéke­lési, osztályozási elveknek az ér­vényesülését a hagyományos eljá­rások hellyel-közzel akadályoz­hatják, s ez ma még sokszor okoz­hat vitákat. Nagyon tiszteletre méltó erőfeszítések történnek azonban annak érdekében, hogy az osztályozásban még elvétve előforduló régi sablonokat minél gyorsabban száműzzék. Amit itt a testnevelésről el­mondtunk, a jól fejlett, moz­gásszervi szempontból egészséges gyermekekre vonatkozik. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert le­hetőség van rá, hogy a gyenge, diszharmonikus testi felépítésű, az átlagtól feltűnően elmaradott, vagy kisebb mértékű elváltozás­ban szenvedő tanulók testneve­lése is külön egészségügyi cso­portban, könnyített testnevelés­ben történjék. Ezek a tanulók tel­jesen más elbírálásban részesül­nek még abban az esetben is, ha kényszerűségből a „normál­’ test­­nevelési órákon vesznek részt. Ezt a lehetőséget sok szülő nem ismeri, ezért indokolt esetben sem él vele. (Mások viszont vissza is élnek vele és a legkülönbözőbb „okokra” hivatkozva kérik gyer­mekeik könnyített vagy gyógy­­testnevelésre való utalását. Né­mely iskolában hihetetlen mére­teket ölt a „felmentés”.) Az oktatási reform során ki­adott testnevelési tantervek nem­csak lehetővé teszik, de félreért­hetetlenül meg is követelik a tárgy sajátosságainak megfelelő érdekes, vonzó, kedvet keltő ta­nítási módszerek alkalmazását, a tanulók teljesítményének sok­oldalú értékelését. A testnevelő tanárok a sokszor kedvezőtlen dologi-tárgyi feltételek ellenére szinte kivétel nélkül törekednek is erre. De jogos az a kívánság is, hogy azok a tanulók is nagyobb igyekezetet tanúsítsanak az egész tanévben, akiknek nehézségeik vannak a testnevelésben. Burka Endre az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa MUNKÁSÉNEK 1919-1945 A Zeneműkiadó ünnepi kiadványai (Tudósítónktól.) A Zeneműkiadó Vállalat egy ta­nulmány­kötet és több zenemű megjelentetésével ünnepli meg a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulóját. A Mun­kásének 1919—1945 című könyv emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat közöl a Horthy korszakbeli szocialista zenei tö­rekvésekről, a magyar munkás­­mozgalom és a zenekultúra kap­csolatairól. A zeneműkiadványok között szerepel Szabó Ferenc Vallomás című kantátája, melyet a szerző Petőfi Sándor Apostolának szö­vegrészletére komponált. Az úttö­­rő-zenekaro­k számára jelenik meg a Fúvószene ünnepélyekre című összeállítás. Válogatás jelenik meg a régi forradalmi kórusok­ból, tömegdalokból. A Művelődésügyi­­Minisztérium jubileumi zenepá­lyázatán díjat nyert zenekari mű­vek is a közönség elé kerülnek, így Tardos Béla, Mihály András, Farkas Ferenc és Sárközi István alkotásai, amelyek József Attila, Juhász Gyula és Tóth Árpád ver­seire születtek. Ez alkalommal jelenik meg a Fecske című gyermekkórus-össze­állítás is, szovjet szerzők művei­ből, valamint a Fehér ga­lamb című gyermekdal gyűjte­mény, ugyancsak szovjet szerzők alkotásaiból. NÉPSZABADSÁG 1957. szeptember 6, szerda Egy „tipikus néger gettó " utcáin Tudósítónk riportja a clevelandi Hough-negyedből HA A LÁTOGATÓ Cl­evel­and ultramodern repülőtéri épületé­ben szerzi meg első benyomásait, talán még el is hiszi, hogy az Egyesült Államok legkellemesebb, legszebb városába érkezett. Min­den az utas kényelmét szolgálja itt; ízléses szőnyegeken, szemnek kellemes folyosókon és termeken át halad a kijárat felé, s kimenet előtt még egy pillantást vethet­­ egy falmagasságú táblára, melyen villanybetűk és számok váltakoz­nak, s könnyedén le lehet olvas­ni, mi a helyzet az érkező és in­duló repülőgépekkel. S ha szem­­beötlik a tábla, hogy mindez Ce­­lebrezze polgármestersége alatt épült, arra gondol bizonyára, hogy a városatyák jó munkát vé­geztek annak idején. Amikor az autóbusz a város felé fordul, s meglátja a hatalmas feliratot, bi­zonyára még egyetértőleg bólint: „Üdvözöljük Clevelandben, a legjobb helyen az országban.” Amint azonban átszáll az autó­buszról a gyorsvasútra, mintha valami demarkációs vonalat lé­pett volna át. Ezt a „határvona­lat” jelzik az óriási parkolóhe­lyek a vasútállomás mellett. Az emberek nagy része, amely az amerikai nagyváros egyre elvisel­hetetlenebb szorítása elől az ol­csóbb elővárosokba költözött, itt a gyorsvasút kocsijaiba száll át, hogy elkerülje a város csúcsfor­galmi csődjét és a méregdrága parkolást a város belterületén. S a kép a városon át­­robogó gyorsvasúti kocsikból elszomorí­tó. A levegőt a tüdőre nehezedő csípős füst és korom üli meg: a Standard Oil of Ohio és a Repub­­lic Steel acélmű kéményei egyre ontják a szennyező anyagot. Hí­don csattognak a vonatkerekek, a szennyezett vizű Cuyahoga folyón haladunk át. S hiába tűnik fel a távolban a Public Square-en, a város, főterén égbe emelkedő Ter­minál Tower felhőkarcoló impo­záns tornya, bizony elhúzom a számat, amikor ismét látom a hir­detést a sínek mellett: „Cleve­­land: a legjobb hely az ország­ban.” A valaha oly dinamikusan fej­lődő város, amely „korlátlan le­hetőségeivel” odavonzotta a tőkét és a szorgalmas munkáskezeket, ma csendesen vegetál. A nyolca­dik legnagyobb város az Egyesült Államokban a valaha festői Erie­­tó partján épült, s mivel éppen­­ félúton van a minnesotai vasérc-­­ és pennsylvaniai szénbányák kö­­­­zött, a századforduló táján Ame­rika „szerszámgépipari fővárosá­vá” fejlődött ki. Az ipar, amely oly virágzóvá változtatta a kör­nyéket, annyi szennyező mellék­­terméket ontott az Erie-tóba, hogy az egykor kellemes állóvíz ma inkább riasztó, bűzös mocsár. A mocskos városból fokozatosan kimenekülő lakosság helyébe pe­dig az Egyesült Államok déli ré­szeiből néger családok özönlöttek be. A PUBLIC SQUARE, a város főtere szép szobraival, magas épü­leteivel, parkjaival ma is rászol­gál a „legjobb hely” jelzőre, csak­úgy, mint a szlovén-, magyar- és lengyellakta utcák és az elővá­rosok tágas, fás, játszóteres mo­dern építkezései. A városközpont­tól tizenöt percnyi séta után azonban olyan érzés foghatja el a látogatót, mint amikor a gyors­vasúti kocsikban robog befelé a városba. A 79-ik utca és Hough sarkán, a Grantwood és a keleti 105-ös utca, az 55-ös és a Chester, valamint a Murray Hill és a May­­field sarkán — ahol tavaly szu­­ronyos-puskás katonák csatáztak a zavargó néger fiatalokkal — ma ugyanaz a kép fogadja az idegent, mint más városok nyomornegye­deiben. A házak előtt, a járdán ülve, házukat a falnak támasztva, húsz—huszonöt éves néger fér­fiak dobókockákkal szerencsejá­tékot játszanak. Zörögnek a koc­kák a bádogbögrében, s a borot­­válatlan, gondozatlan hajú férfiak izgatottan összehajolnak, amikor a soron levő játékos elveti a koc­kákat. Kissé tovább pókerjátsz­ma folyik a földön. Munkanélkü­liek. Ebben a 2,2 négyzetmérföld­­nyi negyedben, melyet egyszerűen csak Hough-nak neveznek, van a clevelandi néger gettó. Bár ezt a területet túlnyomórészt négerek által lakott kerületek határolják, itt a Hough-ban élő 70 000 ember­nek 90 százaléka néger. S e tö­meg 62 százaléka 1955 és 1960 kö­zött érkezett a Hough-ba, éppen akkor, amikor az ultramodern re­pülőtéri épületet felépítették. „Miért jöttünk el Délről? — kér­dezik vissza legtöbben, akiket er­ről meginterjúvoltam. — Nem, nem jöttünk uram, hanem mene­kültünk ...” — teszik hozzá. A déli gyapotszedés és -művelés fo­kozatos gépesítése, a fajgyűlölők megfélemlítő hadjárata az északi „ígéret földjére” csábította őket, s megrekedtek a clevelandi Hough-ban ... Akinek ugyanis a négerek közül munkája, bizto­sabb megélhetése van, átköltözhet a Hough-ból a szomszédos Central Scovill vagy a Mount Pleasant- Kinsman kerületekbe, ahol ve­­gyesebb a lakosság, fehérek is na­gyobb arányban laknak, s jobbak a lakáskörülmények. De a városból nemcsak a fehér lakosság menekül, hanem a tőke is, az ipari virágzásnak is vége. A délről beözönlő néger tömegek csak az elavult, roskadozó lakó­házak zsúfoltságát növelik, s a munkanélküliek számát duzzaszt­­ják. A városban minden ötödik ember munkanélküli, de hogy mekkora ez az arány a néger get­tóban, erre nincsenek megbízható statisztikák. A látogatónak vi­szont olyan a benyomása, mintha itt állandóan vasárnap vagy ün­nep volna, annyi munkaképes fia­tal férfi lézeng tétlenül naphosz­­szat az utcákon. S MINDENÜTT SZEMÉT és szemét... Legyek tömege rajzik a házak falaihoz állított szemetes­edényekben feltornyozott hulla­dék felett, s időnként kóbor ku­tyák kutatnak ennivaló után, s­­a szemetesvedreket persze felbo­rítják. Egyes lakók megjegyzik, hogy ritkán szállítják el innen a szemetet, mert a városatyák ta­karékoskodnak ... így tehát — mint mondják — nem csoda, ha elszaporodnak a patkányok a Hough-ban. Évente, mintegy 50 súlyosabb patkányharapási esetet jelentenek, s ezzel Cleveland egy sorban áll St. Louis-szal és Phila­delphiával. Csak New York múl­ja felül Clevelandet e szomorú statisztikában, ott évente az 500— 600-at is eléri azoknak a száma, akiket patkány harapott meg... A Hough lakói tele vannak más panaszokkal is. Csupán január és március között újabb 24 000 el­bocsátás történt a városban, s per­sze elsősorban ismét csak nége­rek vesztették el kenyerüket. Né­hány éve nagy reklám közepette a néger gettó egyes házsorait, me­lyek már majdnem összedőltek, lebontották azzal, hogy helyükbe új, modern, olcsó bérű lakásokat építenek. A kiköltöztetetteknek, akiket szükséglakásokban helyez­tek el, azt magyarázgatták, hogy „átmenetileg” nagyobb lesz a zsú­foltság, de később minden jóra fordul. Az építkezések közül csak egy készült el azóta, s a munkát leállították. A város vezetői most azzal védekeznek, hogy nem kap­ták meg a kormánytól a remélt segítséget, nyilvánvalóan a viet­nami háború fokozott költségei miatt nincs nélkülözhető pénz Washingtonban. Emellett a cleve­landi négereket is okolják a ku­darcért. Nagyobb eredményt le­hetett volna elérni — érvelnek —, ha a város jövedelemadót veze­tett volna be. Amikor azonban er­ről a lakosságot megszavaztatták, a néger gettók lakóinak többsége is ellene szavazott. CLEVELAND VEZETŐI kissé cinikusan azt mondták, hogy vá­rosukban a néger gettó hasonla­tos ahhoz a bizonyos híres „ál­latorvosi lóhoz”, melyen megta­lálhatók az összes betegségek. Ép­pen ezért robbant ki elemi erővel véres zavargás tavaly a Hough­­ban, s azért van búcsújárás Wa­shingtonból és más amerikai nagyvárosokból e híres „tipikus néger gettóba”, s vizsgálgatják a legkülönbözőbb bizottságok a problémákat a helyszínen. Ettől azonban még nem lesz jobb a helyzet a néger gettóban. Hogy az idén, a „forró nyár” mégis el­kerülte Clevelandet, s nem volt újabb zavargás Hough-ban, azt egyesek azzal próbálják magya­rázni, hogy olyan a négerláza­dás, mint a járványos betegség, s ha egyik nyáron egy várost súj­tott, az legalább az elkövetkező évre „immunizálttá” válik. Per­sze sokkal hihetőbb ennél az a magyarázat, hogy a polgármester­választási hadjárat volt az oka annak, hogy a „tipikus néger get­tó” nem lázadt fel. Stokes 40 éves néger helyi törvényhozási képvi­selő és ügyvéd személyében ugyanis esélyes jelöltje van a clevelandi négereknek. Stokes azt ígéri, hogy megválasztása ese­tén eltünteti a néger gettót Cleve­­landből, s gyorsan megjavítja a négerek helyzetét. Stokes azon­ban 1965-ben már egyszer vere­séget szenvedett, amikor mind­össze 2144-gyel több szavazattal nyerte el a fehér Locher a pol­gármesteri tisztet. Az október 3-i demokrata párti előválasztáson, ahol az egymással versengő demokrata párti jelöl­tek közül kiválasztják a párt hi­vatalos jelöltjét, aki később a re­publikánus párt jelöltje ellen in­dul, lényegében már eldől a pol­gármesteri cím sorsa, hiszen Cle­veland lakosságának többsége ha­gyományosan a demokrata párti jelöltre szavaz. A demokrata pár­ti gépezet viszont a fehér jelöl­tek támogatására lendült nagy erővel mozgásba, s Stokes lehe­tőségei nem túlságosan biztatóak a győzelemre. „Mi lesz, ha a né­ger remények nem teljesülnek be?” — tettem fel sok helyütt a kérdést, s a legtöbben tanácstala­nul széttárták kezeiket. S hason­ló tanácstalanságot tapasztalhat­tam, amikor az iránt érdeklőd­tem, hogy mi lesz, ha Stokest megválasztják és kiderül, hogy a negyvenéves néger ügyvéd nem tudja megvalósítani választási ígé­­reteit? Néhány néger fiatalember a Hough-ban azonban határozott volt a válaszadásban: „Akkor, uram, az elmaradt "­forró nyár« helyett "forró ősz­ vagy jövőre "forró, nagyon forró tavasz lesz­ Clevelandben”... Árkus István Vereséglátóipari üzemek! Kultúrházak! Törött, szakadt, rozsdás, kopott, tönkrement tésmbútorait tejesen kisssavárget és ess­elesvulleakat korszerűsíti . (műanyaggal bevonja, műbőrrel kárpitozza, festi, zománcozza, a tönkrement alkatrészeket pótolja stb.) MEFÉM KISZ Bp. IX. Liliom u. 26. Telefon: 341—131, 138—477, 330-786 A JAVÍTÁSOKAT A RENDELÉSEK BEÉRKEZÉSÉNEK SORRENDJÉBEN VÉGEZZÜK.

Next