Népszabadság, 1968. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-16 / 12. szám
6 NYOMOZÁs KÖZBEN Szorul a hurok a Balaton utcai rablógyilkos körül 27. december 18-án reggel Balaton utcai lakásán holtan találták Kovács Gáborné 74 éves budapesti fodrász kisiparost. A rendőrség megállapította, hogy az idős asszony bűncselekmény áldozata lett. Az ismeretlen támadó roppant értékű bélyeggyűjteményt, számos arany- és briliáns ékszert, jelentős összegű takarékbetétkönyveket rabolt el az áldozat otthonából. A Budapesti Rendőr-főkapitányság széles körű nyomozást indított a tettes kézre kerítésére. (Újsághír) Eldobált értékek A főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője, dr. Szende Andor rendőrőrnagy — aki a nagy apparátussal folyó nyomozást közvetlenül irányítja — seregnyi társával együtt immár negyedik hete szinte állandóan talpon van. Fárasztó, aprólékos munkával bogozzák ennek a szövevényes, nem mindennapi bűnügynek a szálait. — Mint mindig, a Balaton utcai gyilkosság esetében is abból indulunk ki, hogy a gyilkosok ritkán hagyják névjegyüket a tett színhelyén, néhány követhető nyomot azonban ezúttal is találtunk — mondja a rendőrtiszt. — Például hajszálakat, amelyekből következtetni lehet a tettes életkorára, nemére és egyéb sajátosságaira. Jelentős segítség a nyomozáshoz a helyszínen talált vérnyomok laboratóriumi vizsgálatának eredménye is. — Pontosan mikor történt a gyilkosság? — December 17-én, a késő esti órákban. Az ismeretlen támadó előbb egy virágvázával, majd egy kristálytállal sújtotta fejbe a lefekvéshez készülődő idős aszszonyt, azután fojtogatta, végül késsel többször megszúrta. Brutális bűnténnyel van dolgunk. A jelek szerint a fodrász kisiparoshoz bejáratos, erős fizikumú férfi volt a tettes. Nyomozati érdekből egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a gyilkosság másnapján egy rákospalotai ház kertjében valaki talált egy bőröndöt, amelyben a fodrász kisiparos kincset érő bélyeggyűjteménye sértetlenül benne volt. Ugyanezen a napon a város egy más pontján egy járókelő belebotlott az áldozat ékszereinek üres kazettájába. És ugyancsak utcai járókelők találták meg az elrabolt takarékbetétkönyveket is. Kinek az érdeke? De ki is volt tulajdonképpen Kovács Gáborné? Alig egy éve temette el második férjét. A fodrászipart úgy gyakorolta, hogy csak felügyelt az üzletre, abban több alkalmazottat foglalkoztatott. Idejének jelentékeny részét külföldi utazással, hazai üdüléssel, kávéházi szórakozással töltötte. Egyik barátnője így jellemzi: — Kiterjedt baráti kapcsolata volt, nem ismerte az unalmat. Szerette a házasságtörésekről, a léha erkölcsökről szóló történeteket, sohasem vetette meg a kalandokat. Egyébiránt betegesen dekorálta magát, állandóan csillogtatta az ékszereit. Azt mondogatta: uralkodni kell az időn, ő csak ötévenként tart névnapot, ezért mindig fiatalnak érzi magát. Nemrég hirdetés útján is férjet keresett. A hirdetésre csaknem félszázan jelentkeztek. — Hol járt utoljára? — Mint minden vasárnap délután, december 17-én is megjelent a törzsasztalánál. Malomkeréknyi kalapot viselt Egy középkorú hölgy volt a társaságában — tájékoztatta a nyomozókat a Berlin Étterem egyik pincére. Mindössze ennyi kiindulási pont volt a bűncselekmény felderítéséhez. A nyomozók tehát azokat keresték, akik Kovácsné kiterjedt társaságához, ismeretségi köréhez tartoztak. Csaknem kétezer ember jött számításba. Gyakorlatilag annyiszor vetődött fel a bűnüldöző szervek elkerülhetetlen kérdése: Cui prodest? — Kinek az érdekében állt megölni az idős asszonyt? A logika törvényei szerint száz-egynéhányan kerültek gyanúba. Eddig ezer embert hallgatott meg a rendőrség. Mindenekelőtt az áldozat utolsó kapcsolatát kellett felkutatni. Kezdetben csupán annyit tudtak, amit a Berlin Étterem pincére mondott, hogy a fodrász kisiparost egy középkorú hölgy társaságában szolgálta ki délután öt óra tájban. A rendőrség személyleírásokból állította össze a mozaikképet, amelynek alapján egy másik szórakozóhelyünkön felismerték a keresett középkorú hölgyet. Tökéletes alibit igazolt, egy lépéssel mégis előbbre segítette a nyomozást. — És a vőlegény, a volt szolgabíró? — Hónapok óta el sem mozdult lakóhelyéről, a vidéki kisvárosból, amelynek egyik kocsmájában holt részeg volt a gyilkosság idején. „Kitüntöljük a fészkéből1. Az áldozat ismerősei azt is rebesgetik, hogy senki másnak sem állhatott érdekében a gyilkosság, csak annak a fiatalembernek, akinek Kovács megígérte, hogy örökbe fogadja, majd visszavonta az ígéretet. A fiatalember szintén vidéken él, s nagyon régen járt a fővárosban. Hát akkor ki tehette? Lehetséges, hogy a rablógyilkos nem az eredetileg „megrajzolt” körben tanyázik? — Ellenkezőleg, a Balaton utcai támadó abban a körben mozog, amely az egyhónapos nyomozás során mindinkább összeszűkül — jelenti ki a nyomozótiszt. — A szálak, ha lassan is, elvezetnek hozzá. Egy percig sem érezheti biztonságban magát, előbb-utóbb kifüstöljük a fészkéből Kőszegi Frigyes Az ember elindul Siófokra, hogy -----------------------megnézze, milyen a jéghalászat, és másnap a lapokban lehősözik. Azt olvassa magáról, hogy „a hó elleni harc névtelen katonája". Egy hős írja tehát e sorokat. Ünnepélyes érzéseit alig zavarja, hogy a világtörténelem sok jeles nagyságát is bizonyos helyzetek magasztosították hőssé, nem is ritkán váratlanul. Nagy könnyelműség volt egyedül elindulnom. Az autó ilyenkor afféle országúti lélekvesztő. Az autó kormányozza az utast, még ha nincs is vihar, csak jeges, havas út. De a vihar már közelgett. Szokás szerint észak felől jött. Először könnyű szél kerekedett, jókedvűen játszadozott a hópelyhekkel, fújdogálta a porhót az úton." Ez igen vidám látvány, egy idő után imbolyogni kezd tőle az egész világ. Ám ezek csak az előőrsszelek voltak, a vihar hetykén tovaszáguldó könynyűlovassága. Utána haragos szél következett, s ennek már nagyon sietős volt az útja. Hogy hova siethetett, azt csak a Meteorológiai Intézet tudta, de ha tudta is, nem mondta, mert reggel esőt meg olvadást jósolt. Hogy ez tévedés volt, bennem már több mint sejtelem. Az égen egyetlen felhő sincs, süt Semmi komorság. A városokban bizonyára szép lehet a téli délelőtt. Itt, kint az országúton most már üvölt a szél, és a szemem láttára kezdi emelni a torlaszokat. Még alacsonyak, csekély nekifutással át lehet törni rajtuk. De mi lesz a következő hatvan kilométeren? Már volt részem ilyen januári országúti színjátékban, s mondhatom, nem kívánatos. A szembe jövő járművek sietnek, amennyire tudnak. Néhány ismerős. Terepjáró kocsin a közeli terület rendőrkapitánya. Bölcs előrelátással nem hitt a reggeli jóslatnak. Felajánlja, hogy visszavisz a városba. Elismerem, hogy van valami igaza, hiszen a rendőrkapitányt közérdekből kiássák, ha befújja a hó, de egy kóborló budapesti hírlapírót nem biztos. — Hát azért előbb-utóbb őt is kiássák — humorizál a hóviharban a kapitány. Száz—kétszáz méter után a helyzet aggasztóvá válik. Egybefolyik ég, út, árok és mező. Csattog, tombol a szél, hatalmas hörögöket pörget a levegőben. Valahol feltéphette a földet is, mert körös-körül sárga por örvénylik. Kiszállni nem lehet. De továbbmenni sem. Mit lehet tenni? Ülni és félni. Ezt cselekszem. Az autórádió szól és lelkesít. Kecskebéka fölmászott a fűzfára ... Nagyon helyes. Bizonyos pillanatokban elkél a figyelmeztetés, hogy a dolgokat nem kell tragikusan felfogni. Ilófehér, ikerlámnál Moszkvi-----------------------— csőt Aliga felől jön egy jó barát, ő sem ura a helyzetnek, noha tekintélyes férfiú, képviselő és minden, de a szél fütyül a fülébe és a mentelmi jogára, egyik árokparttól a másikig dobálja. A torlasznál megtorpan. Ásó. Sikerül. A törvényhozó elkocog Füred felé. Induljunk, elvégre ítéletnapig mégsem várhatok itt. Ámbár most úgy látom, hogy ez a nap nincs is nagyon messze. Az akkumulátor olyan hangot ad, mint egy beteg egér. Végre. Akarattya határában zöld GAZ-kocsi teteje létszik a torlasz alól. Előtte, mögötte megrekedt autók sora. Lapátolunk, mert tovább akarunk jutni. A teherautók, szerencsére, több lapáttal felszerelve indulnak veszélyes útjaikra, így mindenkinek jut egy. S elkezdjük a meddő küzdelmet. Szó nélkül — a beszédet különben sem lehet hallani, csak az üvöltést —, a bajba jutottak magától értetődő összefogásával. A munkát az ÉDÁSZ, az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalati sofőrje irányítja: — A maszekok is vessék le télikabátjukat! Minden helységben működik SZTK! Egyszerre csak ott termett egy laptól egy kolléga. Nehéz felismerni, hiszen két méterre sem látni. Az igyekvő fiatalember jegyzetfüzetet és ceruzát szorongatott a kezében — nyilván, hogy papírra vesse benyomásait. Az ÉDÁSZ- gépkocsi vezetőtől megkérdezte, hogy hányadszor van hóviharban. A választ nem hallottam. Egy HA jelzésű honvédségi Volga körül lapátoló tábornoknak a fülébe ordította: — Főtörzsőrmester elvtárs, nem lesz baj a késésből? — Kajánul figyeltem, hogy a vezér- rőrnagy mit kezd most a kezében levő lapáttal, de egykedvűen felelt valamit. Tőlem azt kérdezte a kolléga, hogy hideg van-e, miközben dermedt ujjai közül kihullott a ceruza. Másnap megjelent a cikk: „Névtelen hősök az országúti hóviharban.” Hőstársaim nevében nincs jogom nyilatkozni, de a magam nevében elmondhatom, hogy a következőképpen áll a dolog: a havat el kell hagyni, mert különben nem lehet továbbmenni. Ez az egész. Ám most itt hányhatjuk akár -------------------------,— reggelig, visszafújja a szél. Csak az első GAZ-kocsinak sikerül kijutnia. Hörgő motorral hagyja el a küzdelem színterét, de kerekeinek mély vágata nyomban megtelik hóval Már a következő autó sem tudja követni. Talán csak a sor végén veszteglő hatalmas camion vergődhetne át a torlaszon, annak azonban útját állja a megrekedt járműsor. És már délután van. Na, ebből nem lesz jéghalászat. Csak jégvirág van a vonatablakon. Tovább tombol a hóvihar. A Bakony déli lejtőiről hömpölyög le a szél. Éktelen zenebonával felbolygatja a vidéket, rázza a kopasz fákat, döngeti a vonatot. Jó, hogy a kocsi lgimpái 1 M-mel égnek (1 M — egy MÁV fényerőegység, azaz a teljes sötétség), így, ha az ember kerek lyukat lehel az ablak jégvirágai közé, láthatja, mi történik a januári alkonyatnan. A széljárta magasságokból már lassan ereszkedne alá a sötétség, de lent még fénylik a hó, felderengenek a tóparti villák homlokzatait díszítő regényes és giccses tornyocskák, lengedező televízióantennák, kerítések és lámpaoszlopok. A távolban a kék hegyek talán zengenek is a hidegtől, mint a mesében. A mozdony szikráit felkapja és megpörgeti a szél; amikor lehullanak, fekete sebhelyeket égetnek a hóba. Gyönyörű tél. Egye meg a fene! Ez egy hős hiteles véleménye. T. L NÉPSZABADSÁG 1968. január 16, kedd A SZOMSZÉD SZEMÉVEL Már nem lehet pontosan kideríteni, hogy kié volt a javaslat. Tény: a területi tszszövetség megalakítása után a nyáron határozták el a dorogi járás termelőszövetkezeti vezetői, hogy jobban megismerkednek egymás gazdaságaival. Maguk is furcsának tartották, hogy vannak a járásban olyan tsz-elnökök, akik még egyetlenegyszer sem néztek szét a szomszédos szövetkezetekben. Pedig közülük többen már külföldön is megfordultak. Egymás helyzetéről, szomszédaik életéről viszont csak hallomásból, főképpen a különféle közös értekezleteken értesültek. Nos, 1967 második felében mindez megváltozott. A szövetkezeti vezetők sorra felkeresték a járás nyolc termelőszövetkezetét és egy halászati szövetkezetét. A látogatók megtekintették a határt, a majorokat, az istállókat, a műhelyeket, kérdezősködtek, tájékozódtak és véleményt mondtak. Most érezték csak igazán, hogy a szomszédokkal való ismerkedést, együttműködést előbb kellett volna kezdeni. A látogatók elsőként az esztergomi Üsző Falu Halászati Tsz helyzetével ismerkedtek meg, majd — egy-két hetes időközökben — Tokod, Sárisáp, Pilismarót, Epöl, Tát, Bajna, Kesztölc és végül az esztergomi Vak Bottyán Tsz következett. Szinte kivétel nélkül mindenütt értékes eszmecserére került sor. Néha elég volt egy-egy halk, udvarias megjegyzés, melyből azért a vendéglátó tsz vezetői sokat értettek. A friss szem, a szomszéd szeme sok mindent észrevett, mely a vendéglátó figyelmét elkerülte. A szerep pedig esetenként cserélődött: minden látogató végül vendéglátó is lett. A dorogi járásban a látogatás sok, a közös eszmecserék elérték céljukat. A tsz-vezetők elismerően nyilatkoztak róluk. Most, hogy már a járás minden tszébe eljutottak, elhatározták, hogy állandósítják a látogatásokat. Nagyobb időközökben ezután is találkoznak majd: minden hónapban egy délután összejönnek a járás egyik szövetkezetében és közösen megbeszélik az időszerű problémáikat. Ennek még az a haszna is meglesz, hogy ezeken a megbeszéléseken közvetlenül tájékozódhat a tsz-ek gondjairól a tsz-ek területi szövetsége is, hiszen a szövetség elnöke nem más, mint a tokodi Aranykalász Tsz elnöke. Az új évben az első szomszédi összejövetelt márciusban, és éppen a tokodi szövetkezetben tartják. Azért csak márciusban, mert addig mind a kilenc "szövetkezetben meglesz a zárszámadó közgyűlés, és arra a tsz-vezetők úgyis meghívják egymást, így az év elején a közös alkalmakban nem lesz hiány. Mindenképpen dicséretre méltó a dorogi járás tsz-einek kezdeményezése. Az ilyen szomszédi látogatások bizonyára az ország más vidékein is hasznot hajtanának. Ne sajnáljuk tehát a fáradságot, nézzünk szét a szomszédban. T. B. Történelmi olvasókönyv Somogyról Csaknem két évtized szenvedélyes kutató- és válogatómunkájának eredményeként látott napvilágot Kanyar József történelmi olvasókönyve Harminc nemzedék vallomása Somogyról címmel. A cím arra utal, hogy a vaskos helytörténeti szöveggyűjtemény kiencszáz év legértékesebb somogyi levéltári és könyvtári dokumentumait tartalmazza. Az első — a zselicszentjakabi monostor alapítólevele — 1061-ből származik. A félezer dokumentum hű tükre Somogy kilenc évszázados történetének, s annak a küzdelmes útnak, amely a feudalizmusból a kapitalizmuson át a mába, a szocializmus korába vezet. Az olvasókönyv összeállítóját és munkatársait az az eltökélt szándék vezette, hogy a harminc, előttünk járó nemzedék életének dokumentumait közkinccsé téve, hozzájáruljanak a somogyi táj és nép múltjának alaposabb megismeréséhez, elősegítsék a hamis történelmi illúziók eloszlatását, és egyben a szocialista patriotizmus szellemének terjedését és erősödését. Az olvasókönyvet lapozgató mai nemzedék előtt kirajzolódnak a társadalmi haladás főbb vonulatai: a török iga lerázásáért, vívott küzdelem, a XVIII. századi és a reformkori parasztmozgalmak, majd 1348—49, 1918—19 és végül 1945 forradalmi eseményei. Nagy erénye a szöveggyűjteménynek, hogy sehol sem válik száraz, unalmas adathalmazzá, mert a dokumentumokat kísérő magyarázó jegyzetek, valamint a sok helyütt felhasznált korabeli leírások, sajtótudósítások, irodalmi szemelvények és tanulmányrészletek izgalmas, élményt adó olvasmánnyá teszik. S miközben ismerkedünk az adott kor gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életével, eseményeivel, a könyv lapjairól a régmúlt idők levegőjét is jól érzékeljük. Hézagpótló munka, követendő vállalkozás, mert ettől a szöveggyűjteménytől távol áll a szűk látókörű provincializmus. A gazdag, és sok tekintetben forrásértékű anyag válogatása és kommentálása alkalmat ad arra, hogy az olvasó vagy a kutató nyomon kövesse az országos jelentőségű események somogyi lecsapódását. B. S. 20 új iskolai oktatófilm Az Iskolai Filmintézet, új nevén: Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat, az idén előreláthatóan 26 oktatófilmet készít, közöttük 5 színeset, főleg a fizika és a kémia oktatásának segítésére. Az intézet a KMP megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére dokumentumfilmet készít a gimnáziumi történelemoktatáshoz. Újdonság, hogy az intézet 1968- tól rátér a könnyebben kezelhető, 8 milliméteres filmek gyártására az eddigi 16 milliméteresek helyett és ennek megfelelően a további években új, kisebb vetítőgépeket kapnak majd az iskolák.