Népszabadság, 1969. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

1969. február 25. kedd NÉPSZABADSÁG Júniusban­ béke-világtalálkozó Berlinben d­ést­em­lolt az előkészítő bizottság Hazaérkezett Berlinből, a jú­niusban sorra kerülő béke-világ­találkozó előkészítő bizottságának üléséről a magyar delegáció, amelynek vezetője, Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke volt. Az előkészítő tanácskozáson húsz nemzetközi szervezet képvi­selői, 29 ország nemzeti szerveze­teinek küldöttei és más tekinté­lyes személyiségek vettek részt. Az ülés célja az volt, hogy össze­hívja és megszervezze valamennyi békeerő berlini világtalálkozóját, amelyet június 21-e és 24-e között tartanak. A részvevők felhívással fordultak valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezethez, hogy kö­zösen készítsék elő a béke-világ­találkozót. Eluieusoít te btstfféír és ts feru/i/eí br>!kvrt'sk«*4Í4>ltni tninisaívr Vasárnap elutazott Budapestről­­ a bolgár és a lengyel delegáció,­­ amely részt vett a KGST-országok­­ belkereskedelmi minisztereinek i­­ budapesti értekezletén. A bolgár­­ küldöttséget Peko Takov, a len­­­­gyel delegációt Edward Sznajder­­ belkereskedelmi miniszter vezette. SEGÍTSÉG VIETNAMNAK A budapesti 1-es számú Autóközlekedési Vállalat kollektívája a „Segítsd Vietnamot’­ mozgalom indulásakor elhatározta, hogy amíg szükséges, évenként egy véradó hónapot szervez a harcoló vietnami nép megsegítésére. Az elmúlt évben ezer fő, 212 liter vért adott térítés nélkül, ez év februárjában már eddig 1400 személy jelentkezett önkéntes véradásra és 334 liter vért adott. (Mikó László felvétele.) lítások.) Érthető, hogy a Szovjet­unió gépet is akar nekünk szállí­tani, hiszen a gépben sok emberi munka testesül meg, vagyis a gép­export, mint munkaigényes ága­zat, általában kifizetődőbb, mint a nagy beruházást követelő nyers­anyag-kitermelés termékeinek ex­portja. A magyar—szovjet árucse­re-forgalomban a gépexport dur­ván 2:1 arányú, vagyis mi két­szer annyi gépet szállítunk a Szovjetuniónak, mint ő nekünk. A Szovjetunió, érthetően, nem képes olyan mértékben fokozni nyersanyagszállításait, ahogyan, mi növelni szeretnénk gép- és ál-l­talában készáruexportunkat a nagy felvevőképességű szovjet piacra. A mi gépeladásunk, s ál­talában késztermékexportunk — s ez nyersanyagszegény, sűrű la­kosságú országunk életszükségle­te — csak akkor szélesíthető nagy­mértékben, ha mi is megtaláljuk a megfelelő gépi ellentételt a szovjet ipar termékeiben. Elemi érdekünk tehát, hogy nemcsak nyugati importmegtakarítás, de exportunk növelése céljából is megtaláljuk azokat a szovjet gé­pi berendezéseket, amelyek kor­szerűek és segítségükkel iparun­kat, mezőgazdaságunkat fejleszte­ni tudják. Együttműködés a traktorgyártásban S végül miről beszél a múlt hét harmadik témája, a magyar trak­torgyártásról, annak a szovjet iparral való kooperációjáról foly­tatott moszkvai tárgyalás? Rövi­den szólva: a Vörös Csillag Trak­torgyár termelési kapacitása jobb kihasználását, munkát keres. Nemrégiben megjelent a lapok­ban, hogy kooperációs megállapo­dást kötöttek az osztrák Steyr- Puch Művekkel, legutóbb pedig francia cégekkel. Ezek jó, hasz­nos dolgok. Látni kell azonban, hogy a magyar traktorgyártás gondjait ezen a réven nem tudjuk megoldani. Nyugat felé ugyanis csak viszonylag kis mennyiségek exportjáról, kis szériákról lehet szó. A nagy, mondhatjuk korlát­­­­lan felvevőpiac e tekintetben is a Szovjetunió. Szovjet viszonylatban több tízezres nagyságrendű alkat­rész-, késztermék-együttműködés jöhet számba, a magyar—szovjet kooperáció tehát a hatalmas szé­riák hasonlíthatatlan előnyeivel kecsegtet. A Vörös Csillag Traktorgyár te­hát azt kutatja — és már a mai, előkészítő stádiumban megállapít­ható: a megoldás teljes reményé­vel —, hogy alkatrészek, a trakto­rok komplett részei szállítójaként, tehát bedolgozóként hogyan mű­ködhet együtt a szovjet traktor­iparral (közb­evetőleg itt elsősor­ban a híres Minszki Traktorgyár jön számításba), s közben ez az együttműködés kialakíthat egy olyan további szakosítást, hogy a Vörös Csillag rááll a jó konstruk­ciójú hegyi traktorai gyártására, amely viszonylag kisebb, de a mi méreteinkhez képest ugyancsak nagy, igen kifizetődő szériákat biztosíthat. Ebben a Vörös Csil­lag az egész szocialista tábor szál­lítója lehet. Csak három témát ragadtunk ki a magyar—szovjet gazdasági együttműködés területéről. Való­ban csak találomra. Hiszen szigo­rúan arról volt szó, hogy mi tör­tént a múlt héten Moszkvában. Moszkva, 1969. február. Nemes János A közérdeket szolgálja Miért hasznos a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenysége? Szavakban ma már mindenki elismeri a mezőgazdasági nagy­üzemek élelmiszeripari tevékeny­ségének jelentőségét. Nehéz is lenne ezt vitatni, hiszen ez a ki­egészítő tevékenység szerves ré­sze a mezőgazdasági termelésnek; bővülése, fejlődése a legteljesebb mértékben szolgálja a közérdeket. Ezt bizonyítják az eddigi ta­pasztalatok is. Gondoljunk csak a Baranya megyei tsz-ek „Mecsek­­tej” nevű közös vállalkozásainak a termékeire, néhány közös gaz­daság levestésztájára, több Békés megyei állami gazdaság kitűnő, a tájjellegnek megfelelő húskészít­ményeire, a gorzsai gazdaság zsír­jára, néhány tsz-kenyérsütöde si­kerére. Gyakran hosszú sorok áll­nak az üzletek előtt ezekért a cik­kekért. Szegényesebb lenne nél­külük a lakosság ellátása és nél­külük szinte versenytárs nélkül maradna az állami élelmiszeripar. Minden azt indokolná tehát, hogy a mintegy 3600 mezőgazda­sági nagyüzemnek az élelmiszer­­, ipari tevékenysége fejlődjék, és ezek az üzemek közvetlenül is részt vehessenek a lakosság ellá­tásában, különösen a helyi szük­­­­ségletek kielégítésében. Elmaradt a fejlődésben A számok azonban azt bizonyít­ják, hogy míg tavaly a mezőgaz­­­­dasági nagyüzemek árbevétele a­­ kiegészítő tevékenységből 5 mil­­­­­iárd forintról 7 milliárdra növe­­­­kedett, addig az élelmiszeripari feldolgozás nem fejlődött kielégí­­t­­ően. Mindössze 600 élelmiszer-fel­dolgozó — zöldség, gyümölcs, tej, hús, liszt stb. — részleg műkö­dött a tsz-ekben, állami gazdasá­gokban és az árbevétel lényege­sen nem haladta meg az 1967. évi szintet. Pedig az is alacsony volt. Akkor a tsz-ek termékeik feldol­gozásából 662 millió forinthoz ju­tottak, ez az összes árbevételük­nek csak 2 százalékát tette ki! Sokat mond az is, hogy mostanáig a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenysége csak az egy százalékát érte el az állami élelmiszeripar termelésé­nek. Figyelembe kell azután még azt is venni, hogy mindössze né­hány cikk az — pálinka, gyümölcs szörp, savanyúság, szárítmányok —, melyből a tsz-ek, állami gaz­daságok jelentősebb mennyiségű készterméket állítanak elő. Nem lehetünk elégedettek azzal az eredménnyel sem, melyet az úgynevezett előfeldolgozásban és a félkész termékek gyártásában ér­tek el a mezőgazdasági nagyüze­mek. A legnagyobb fejlődés a konzerviparban mutatkozik, ahol 1967-ben 313 mezőgazdasági nagy­üzem, 1968-ban pedig 366 üzem végzett előfeldolgozást. Így a kon­zervipar az összes árumennyiség 24 százalékát már előfeldolgozott állapotban vette át. Mindez figye­lemre méltó, de általában a me­zőgazdasági üzemek és az állami élelmiszeripar kooperációjának le­hetőségei távolról sincsenek ki­használva. Az új termelőszövetkezeti tör­vény az élelmiszeripari tevékeny­ség folytatását is lehetővé tette — természetesen az egészségügyi feltételek szigorú betartása mel­lett — a mezőgazdasági nagyüze­mek számára. A tsz-ek, állami gazdaságok azonban több okból nem éltek ezekkel a lehetőségek­kel. A MÉM a napokban négy szűk körű megbeszélést, ankétszerű vi­tát is rendezett ezekről a problé­mákról. Örvendetes volt tapasz­talni, hogy néhány év alatt a va­lóság kívánalmai szerint mily so­kat formálódtak a nézetek. Évek­kel ezelőtt gyakran lehetett talál­kozni olyan elképzeléssel, misze­rint mindenféle élelmiszeripari tevékenység az állami nagyipar feladata. Azokban az években lét­re is jött az élelmiszeripari tevé­kenység túlzott koncentrációja. Most lehetőség nyílt arra, hogy az állami élelmiszeripar korszerű­sítése és fejlesztése mellett a me­zőgazdasági nagyüzemek élelmi­szeripari tevékenységét is célsze­rűen fejlesszük. Különösen je­lentős lehet a tsz-ek, állami gaz­daságok ilyen tevékenysége a nagy mennyiségben fogyasztott és gyorsan romló szállításigényes termékek — tej, tejtermék, zöld­ség, kenyér — feldolgozásában, il­letve előállításában és ezekből a termékekből a helyi igények ki­elégítésében. Az is tény, hogy bizonyos ki­sebb mennyiségben fogyasztott cikkek előállítása, gyártása nagy­ipari keretekben nem olyan gaz­daságos, mint kisebb üzemekben Nem is szólva arról, hogy ezzel a tevékenységükkel a mezőgazda­­sági nagyüzemek gyakran olyan árukat mentenek meg, melyek különben kárba vesznének. Több, jobb, olcsóbb Ha szó esik az állami élelmi­szeripar és mezőgazdasági nagy­üzemek együttműködéséről, akkor sokan leszűkítve a lehetőségeket, csak az úgynevezett konzervipari feldolgozásra gondolnak. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a koo­peráció a konzervipar területén haladt leginkább előre. Elég ta­lán csak egy példát említeni. Ta­valy a konzervipar már az összes átvett paradicsomnak 20,3 száza­lékát a tsz-ekben, állami gazda­ságokban létesített „léállomáso­kon” dolgozta fel. Ezekről a he­lyekről csak a levet szállították be a konzervgyárakba. Millió fo­rintokban fejezhető ki csak az a többletösszeg, melyhez így az ér­tékesebb bértartalom, jobb íz, az olcsóbb szállítás révén jut a nép­gazdaság. A helyszíni előfeldolgo­­zás a magyar konzervipar elisme­résre méltó termelési programja , hiszen így több, jobb, olcsóbb áru előállítását teszi lehetővé. Az élet bizonyítja, hogy kifej­leszthető a tsz-ek, állami gazda­ságok sokirányú, különféle tartal­mú együttműködése a bőriparral, a tejiparral, a húsiparral, a ba­romfiiparral is. Ugyanakkor tsz-ek, állami gazdaságok, élelmi­­szeripari üzemek is társulhatnak, közös vállalkozást hozhatnak lét­re egy-egy kölcsönösen előnyös feladat megoldására. A mezőgaz­dasági nagyüzemek — a tisza­­kécskei tsz-ek, a szabadkígyósi, a nagyhörcsöki állami gazdasági konzervüzem példájára — esetleg társulás formájában kisebb, évi 200—300 vagonos teljesítőképes­ségű konzervgyárakat alapíthat­nak. A falusi tejellátás javítása meg­kívánná, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok tejpasztőrözéssel is foglalkozzanak. A fogyasztási igé­nyeknek megfelelően napi 8—15 ezer liter teljesítőképességű tej­üzemeket lehetne létesíteni, eset­leg szintén társulásos formában. Növelné az élelmiszer-választé­kot az is, ha a sok állatot meg­hizlaló gazdaságok kisebb hús­üzemeket létesítenének. Az tel­jesen magától értetődő, hogy a nagy szőlőterülettel rendelkező gazdaságok egyre inkább maguk kívánnak foglalkozni a szőlő fel­dolgozásával, borkezeléssel, bor­palackozással , gyakran szoros együttműködésben az állami pin­cegazdaságokkal. Az érvek, me­lyek a mezőgazdasági nagyüze­mek élelmiszeripari tevékenysé­ge mellett szólnak, igen meggyő­zőek. A lehetőségek is adva van­nak. Jogos kívánságok Nagy előnyöket nyújt például a húsfeldolgozás a Balti Állami Gazdaságnak. Most havi 100 má­zsa húskészítményt ad el ez a gazdaság. Áruik kelendőek, kétsé­gen kívül javítják a lakosság el­látását. A gazdaság számára ugyanakkor nagy haszon szárma­zik az úgynevezett előselejtezés­­ből is. Már 40—60 kilós korában levághatják azt az állatot, ame­lyik a takarmányt nem jól hasz­nosítja. . Ennek is szerepe van abban, hogy a bakiak 1 kiló ser­téshúst 4,7 kilogramm takarmány helyett már 4,1 kilogramm takar­mánnyal képesek előállítani Ez sem lényegtelen évi 80 vagonos hústermelés mellett... Számtalan hasonló példát le­hetne említeni. Ötletben és elkép­zelésben sincs hiány. A jászapáti tsz-ek is már jóval előbb létesí­tettek volna egy tejfeldolgozó üzemet, ha időben meg tudtak volna egyezni a Tejipari Válla­lattal a helyi tejcsarnok átadá­sában. A Környei Állami Gaz­daság, a mai 900 tehenét haj­landó lenne 2500-ra növelni, vállalná Tatabánya és környéke tejellátását, ha megfelelő koope­rációt tudna a tejiparral kialakí­tani. A Békés megyei állami gaz­daságok is magukra vállalnák egy megfelelő körzet húsellátását, ter­mészetesen az államilag megálla­pított keretek figyelembevételé­vel, ha a húsiparral, illetve a meg­felelő szervekkel megegyezésre jutnának. A Kalocsa környéki paprikatermelő tsz-ek is szeretné­nek jo­bban bekapcsolódni a pap­rika feldolgozásába, ha azért meg­felelő térítést kapnak. Sok tehát egyelőre a ha. Sok a kívánság — tegyük hozzá, többnyire jogos kívánság — a mezőgazdasági nagyüzemek részéről, hogy be­kapcsolódhassanak az általuk megtermelt cikkek feldolgozási fo­lyamatába és ők is érdekeltek le­gyenek a végtermék értékében. Igazuk van azoknak, akik ke­veslik már az egyszerű biztatást, a jelszószerű felhívásokat. Itt anya­gi érdekekről, pénzről van szó, egy-egy kisebb közösség sorsát érintő fontos kérdésről. Milyen te­vékenységbe kezdjen az üzem? Milyen haszna lesz azon? Milye­­­­nek a termelt cikk értékesítési le­hetőségei most és a jövőben? Mind fontos kérdés. És a vála­szok ismerete nélkül nehéz akár szörpkészítésre, gyümölcsszárítás­ra, savanyítóüzem létesítésére, tésztagyártásra berendezkedni Fontos kiegészítő szerep A minisztérium most alapos tá­jékozódást végez a fejlődést gátló okok konkrét megállapítására. Nyilvánvaló, hogy a közérdekű élelmiszer-feldolgozói tevékenysé­gek számára kedvezőbb közgazda­­sági feltételeket kell teremteni. Ennek megfelelően kellene for­málni a hitelpolitikát, gondoskod­ni kellene alkalmas gépek és be­rendezések gyártásáról és a zavar­talan anyagellátásról. Fontos az is, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok megfelelő szaktanácsokhoz, infor­mációkhoz jussanak. Most már nyilvánvaló az is, hogy a területi tsz-szövetségeknek is többet kell foglalkozniuk ezekkel a problé­mákkal. Végül újra szóvá kell tenni, nem tűr már sokáig halasztást egy olyan szövetkezeti, országos jelle­gű koordináló szervnek a létreho­zása, mely segítené a partnerek egymásra találását és közremű­ködne a tevékenységi körök éssze­rű bővítésében, az értékesítésben, az anyagbeszerzésben. Az értékesítés egyre nagyobb gond lesz. Jelenleg is nagy meny­­nyiségű eladatlan készlet van kü­lönféle szörpökből, savanyúságok­ból. Most a mezőgazdasági üze­mek, nem tudnak közvetlenül a kiskereskedelemnek értékesíteni. A boltokat ellátó nagykeres­kede­­lem monopólhelyzetben van, ez­által diktálja az árakat. Nyilvánvaló, hogy arányaiban növekednie kell a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevé­kenységének. A tsz-ek és állami gazdaságok az állami élelmiszer­­ipar mellett fontos kiegészítő sze­repet tölthetnek be. Ehhez azon­ban a biztatás mellett olyan köz­­gazdasági feltételeket kell terem­teni, melyek ösztönzik a mező­­gazdasági nagyüzemeket ennek is fontos, közérdekű tevékenységnek a fejlesztésbe. Tóth Benedek

Next