Népszabadság, 1969. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-25 / 46. szám
1969. február 25. kedd NÉPSZABADSÁG Júniusban béke-világtalálkozó Berlinben déstemlolt az előkészítő bizottság Hazaérkezett Berlinből, a júniusban sorra kerülő béke-világtalálkozó előkészítő bizottságának üléséről a magyar delegáció, amelynek vezetője, Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke volt. Az előkészítő tanácskozáson húsz nemzetközi szervezet képviselői, 29 ország nemzeti szervezeteinek küldöttei és más tekintélyes személyiségek vettek részt. Az ülés célja az volt, hogy összehívja és megszervezze valamennyi békeerő berlini világtalálkozóját, amelyet június 21-e és 24-e között tartanak. A részvevők felhívással fordultak valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezethez, hogy közösen készítsék elő a béke-világtalálkozót. Eluieusoít te btstfféír és ts feru/i/eí br>!kvrt'sk«*4Í4>ltni tninisaívr Vasárnap elutazott Budapestről a bolgár és a lengyel delegáció, amely részt vett a KGST-országok belkereskedelmi minisztereinek i budapesti értekezletén. A bolgár küldöttséget Peko Takov, a lengyel delegációt Edward Sznajder belkereskedelmi miniszter vezette. SEGÍTSÉG VIETNAMNAK A budapesti 1-es számú Autóközlekedési Vállalat kollektívája a „Segítsd Vietnamot’ mozgalom indulásakor elhatározta, hogy amíg szükséges, évenként egy véradó hónapot szervez a harcoló vietnami nép megsegítésére. Az elmúlt évben ezer fő, 212 liter vért adott térítés nélkül, ez év februárjában már eddig 1400 személy jelentkezett önkéntes véradásra és 334 liter vért adott. (Mikó László felvétele.) lítások.) Érthető, hogy a Szovjetunió gépet is akar nekünk szállítani, hiszen a gépben sok emberi munka testesül meg, vagyis a gépexport, mint munkaigényes ágazat, általában kifizetődőbb, mint a nagy beruházást követelő nyersanyag-kitermelés termékeinek exportja. A magyar—szovjet árucsere-forgalomban a gépexport durván 2:1 arányú, vagyis mi kétszer annyi gépet szállítunk a Szovjetuniónak, mint ő nekünk. A Szovjetunió, érthetően, nem képes olyan mértékben fokozni nyersanyagszállításait, ahogyan, mi növelni szeretnénk gép- és ál-ltalában készáruexportunkat a nagy felvevőképességű szovjet piacra. A mi gépeladásunk, s általában késztermékexportunk — s ez nyersanyagszegény, sűrű lakosságú országunk életszükséglete — csak akkor szélesíthető nagymértékben, ha mi is megtaláljuk a megfelelő gépi ellentételt a szovjet ipar termékeiben. Elemi érdekünk tehát, hogy nemcsak nyugati importmegtakarítás, de exportunk növelése céljából is megtaláljuk azokat a szovjet gépi berendezéseket, amelyek korszerűek és segítségükkel iparunkat, mezőgazdaságunkat fejleszteni tudják. Együttműködés a traktorgyártásban S végül miről beszél a múlt hét harmadik témája, a magyar traktorgyártásról, annak a szovjet iparral való kooperációjáról folytatott moszkvai tárgyalás? Röviden szólva: a Vörös Csillag Traktorgyár termelési kapacitása jobb kihasználását, munkát keres. Nemrégiben megjelent a lapokban, hogy kooperációs megállapodást kötöttek az osztrák Steyr- Puch Művekkel, legutóbb pedig francia cégekkel. Ezek jó, hasznos dolgok. Látni kell azonban, hogy a magyar traktorgyártás gondjait ezen a réven nem tudjuk megoldani. Nyugat felé ugyanis csak viszonylag kis mennyiségek exportjáról, kis szériákról lehet szó. A nagy, mondhatjuk korlátlan felvevőpiac e tekintetben is a Szovjetunió. Szovjet viszonylatban több tízezres nagyságrendű alkatrész-, késztermék-együttműködés jöhet számba, a magyar—szovjet kooperáció tehát a hatalmas szériák hasonlíthatatlan előnyeivel kecsegtet. A Vörös Csillag Traktorgyár tehát azt kutatja — és már a mai, előkészítő stádiumban megállapítható: a megoldás teljes reményével —, hogy alkatrészek, a traktorok komplett részei szállítójaként, tehát bedolgozóként hogyan működhet együtt a szovjet traktoriparral (közbevetőleg itt elsősorban a híres Minszki Traktorgyár jön számításba), s közben ez az együttműködés kialakíthat egy olyan további szakosítást, hogy a Vörös Csillag rááll a jó konstrukciójú hegyi traktorai gyártására, amely viszonylag kisebb, de a mi méreteinkhez képest ugyancsak nagy, igen kifizetődő szériákat biztosíthat. Ebben a Vörös Csillag az egész szocialista tábor szállítója lehet. Csak három témát ragadtunk ki a magyar—szovjet gazdasági együttműködés területéről. Valóban csak találomra. Hiszen szigorúan arról volt szó, hogy mi történt a múlt héten Moszkvában. Moszkva, 1969. február. Nemes János A közérdeket szolgálja Miért hasznos a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenysége? Szavakban ma már mindenki elismeri a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenységének jelentőségét. Nehéz is lenne ezt vitatni, hiszen ez a kiegészítő tevékenység szerves része a mezőgazdasági termelésnek; bővülése, fejlődése a legteljesebb mértékben szolgálja a közérdeket. Ezt bizonyítják az eddigi tapasztalatok is. Gondoljunk csak a Baranya megyei tsz-ek „Mecsektej” nevű közös vállalkozásainak a termékeire, néhány közös gazdaság levestésztájára, több Békés megyei állami gazdaság kitűnő, a tájjellegnek megfelelő húskészítményeire, a gorzsai gazdaság zsírjára, néhány tsz-kenyérsütöde sikerére. Gyakran hosszú sorok állnak az üzletek előtt ezekért a cikkekért. Szegényesebb lenne nélkülük a lakosság ellátása és nélkülük szinte versenytárs nélkül maradna az állami élelmiszeripar. Minden azt indokolná tehát, hogy a mintegy 3600 mezőgazdasági nagyüzemnek az élelmiszer, ipari tevékenysége fejlődjék, és ezek az üzemek közvetlenül is részt vehessenek a lakosság ellátásában, különösen a helyi szükségletek kielégítésében. Elmaradt a fejlődésben A számok azonban azt bizonyítják, hogy míg tavaly a mezőgazdasági nagyüzemek árbevétele a kiegészítő tevékenységből 5 miliárd forintról 7 milliárdra növekedett, addig az élelmiszeripari feldolgozás nem fejlődött kielégítően. Mindössze 600 élelmiszer-feldolgozó — zöldség, gyümölcs, tej, hús, liszt stb. — részleg működött a tsz-ekben, állami gazdaságokban és az árbevétel lényegesen nem haladta meg az 1967. évi szintet. Pedig az is alacsony volt. Akkor a tsz-ek termékeik feldolgozásából 662 millió forinthoz jutottak, ez az összes árbevételüknek csak 2 százalékát tette ki! Sokat mond az is, hogy mostanáig a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenysége csak az egy százalékát érte el az állami élelmiszeripar termelésének. Figyelembe kell azután még azt is venni, hogy mindössze néhány cikk az — pálinka, gyümölcs szörp, savanyúság, szárítmányok —, melyből a tsz-ek, állami gazdaságok jelentősebb mennyiségű készterméket állítanak elő. Nem lehetünk elégedettek azzal az eredménnyel sem, melyet az úgynevezett előfeldolgozásban és a félkész termékek gyártásában értek el a mezőgazdasági nagyüzemek. A legnagyobb fejlődés a konzerviparban mutatkozik, ahol 1967-ben 313 mezőgazdasági nagyüzem, 1968-ban pedig 366 üzem végzett előfeldolgozást. Így a konzervipar az összes árumennyiség 24 százalékát már előfeldolgozott állapotban vette át. Mindez figyelemre méltó, de általában a mezőgazdasági üzemek és az állami élelmiszeripar kooperációjának lehetőségei távolról sincsenek kihasználva. Az új termelőszövetkezeti törvény az élelmiszeripari tevékenység folytatását is lehetővé tette — természetesen az egészségügyi feltételek szigorú betartása mellett — a mezőgazdasági nagyüzemek számára. A tsz-ek, állami gazdaságok azonban több okból nem éltek ezekkel a lehetőségekkel. A MÉM a napokban négy szűk körű megbeszélést, ankétszerű vitát is rendezett ezekről a problémákról. Örvendetes volt tapasztalni, hogy néhány év alatt a valóság kívánalmai szerint mily sokat formálódtak a nézetek. Évekkel ezelőtt gyakran lehetett találkozni olyan elképzeléssel, miszerint mindenféle élelmiszeripari tevékenység az állami nagyipar feladata. Azokban az években létre is jött az élelmiszeripari tevékenység túlzott koncentrációja. Most lehetőség nyílt arra, hogy az állami élelmiszeripar korszerűsítése és fejlesztése mellett a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenységét is célszerűen fejlesszük. Különösen jelentős lehet a tsz-ek, állami gazdaságok ilyen tevékenysége a nagy mennyiségben fogyasztott és gyorsan romló szállításigényes termékek — tej, tejtermék, zöldség, kenyér — feldolgozásában, illetve előállításában és ezekből a termékekből a helyi igények kielégítésében. Az is tény, hogy bizonyos kisebb mennyiségben fogyasztott cikkek előállítása, gyártása nagyipari keretekben nem olyan gazdaságos, mint kisebb üzemekben Nem is szólva arról, hogy ezzel a tevékenységükkel a mezőgazdasági nagyüzemek gyakran olyan árukat mentenek meg, melyek különben kárba vesznének. Több, jobb, olcsóbb Ha szó esik az állami élelmiszeripar és mezőgazdasági nagyüzemek együttműködéséről, akkor sokan leszűkítve a lehetőségeket, csak az úgynevezett konzervipari feldolgozásra gondolnak. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a kooperáció a konzervipar területén haladt leginkább előre. Elég talán csak egy példát említeni. Tavaly a konzervipar már az összes átvett paradicsomnak 20,3 százalékát a tsz-ekben, állami gazdaságokban létesített „léállomásokon” dolgozta fel. Ezekről a helyekről csak a levet szállították be a konzervgyárakba. Millió forintokban fejezhető ki csak az a többletösszeg, melyhez így az értékesebb bértartalom, jobb íz, az olcsóbb szállítás révén jut a népgazdaság. A helyszíni előfeldolgozás a magyar konzervipar elismerésre méltó termelési programja , hiszen így több, jobb, olcsóbb áru előállítását teszi lehetővé. Az élet bizonyítja, hogy kifejleszthető a tsz-ek, állami gazdaságok sokirányú, különféle tartalmú együttműködése a bőriparral, a tejiparral, a húsiparral, a baromfiiparral is. Ugyanakkor tsz-ek, állami gazdaságok, élelmiszeripari üzemek is társulhatnak, közös vállalkozást hozhatnak létre egy-egy kölcsönösen előnyös feladat megoldására. A mezőgazdasági nagyüzemek — a tiszakécskei tsz-ek, a szabadkígyósi, a nagyhörcsöki állami gazdasági konzervüzem példájára — esetleg társulás formájában kisebb, évi 200—300 vagonos teljesítőképességű konzervgyárakat alapíthatnak. A falusi tejellátás javítása megkívánná, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok tejpasztőrözéssel is foglalkozzanak. A fogyasztási igényeknek megfelelően napi 8—15 ezer liter teljesítőképességű tejüzemeket lehetne létesíteni, esetleg szintén társulásos formában. Növelné az élelmiszer-választékot az is, ha a sok állatot meghizlaló gazdaságok kisebb húsüzemeket létesítenének. Az teljesen magától értetődő, hogy a nagy szőlőterülettel rendelkező gazdaságok egyre inkább maguk kívánnak foglalkozni a szőlő feldolgozásával, borkezeléssel, borpalackozással , gyakran szoros együttműködésben az állami pincegazdaságokkal. Az érvek, melyek a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenysége mellett szólnak, igen meggyőzőek. A lehetőségek is adva vannak. Jogos kívánságok Nagy előnyöket nyújt például a húsfeldolgozás a Balti Állami Gazdaságnak. Most havi 100 mázsa húskészítményt ad el ez a gazdaság. Áruik kelendőek, kétségen kívül javítják a lakosság ellátását. A gazdaság számára ugyanakkor nagy haszon származik az úgynevezett előselejtezésből is. Már 40—60 kilós korában levághatják azt az állatot, amelyik a takarmányt nem jól hasznosítja. . Ennek is szerepe van abban, hogy a bakiak 1 kiló sertéshúst 4,7 kilogramm takarmány helyett már 4,1 kilogramm takarmánnyal képesek előállítani Ez sem lényegtelen évi 80 vagonos hústermelés mellett... Számtalan hasonló példát lehetne említeni. Ötletben és elképzelésben sincs hiány. A jászapáti tsz-ek is már jóval előbb létesítettek volna egy tejfeldolgozó üzemet, ha időben meg tudtak volna egyezni a Tejipari Vállalattal a helyi tejcsarnok átadásában. A Környei Állami Gazdaság, a mai 900 tehenét hajlandó lenne 2500-ra növelni, vállalná Tatabánya és környéke tejellátását, ha megfelelő kooperációt tudna a tejiparral kialakítani. A Békés megyei állami gazdaságok is magukra vállalnák egy megfelelő körzet húsellátását, természetesen az államilag megállapított keretek figyelembevételével, ha a húsiparral, illetve a megfelelő szervekkel megegyezésre jutnának. A Kalocsa környéki paprikatermelő tsz-ek is szeretnének jobban bekapcsolódni a paprika feldolgozásába, ha azért megfelelő térítést kapnak. Sok tehát egyelőre a ha. Sok a kívánság — tegyük hozzá, többnyire jogos kívánság — a mezőgazdasági nagyüzemek részéről, hogy bekapcsolódhassanak az általuk megtermelt cikkek feldolgozási folyamatába és ők is érdekeltek legyenek a végtermék értékében. Igazuk van azoknak, akik keveslik már az egyszerű biztatást, a jelszószerű felhívásokat. Itt anyagi érdekekről, pénzről van szó, egy-egy kisebb közösség sorsát érintő fontos kérdésről. Milyen tevékenységbe kezdjen az üzem? Milyen haszna lesz azon? Milyenek a termelt cikk értékesítési lehetőségei most és a jövőben? Mind fontos kérdés. És a válaszok ismerete nélkül nehéz akár szörpkészítésre, gyümölcsszárításra, savanyítóüzem létesítésére, tésztagyártásra berendezkedni Fontos kiegészítő szerep A minisztérium most alapos tájékozódást végez a fejlődést gátló okok konkrét megállapítására. Nyilvánvaló, hogy a közérdekű élelmiszer-feldolgozói tevékenységek számára kedvezőbb közgazdasági feltételeket kell teremteni. Ennek megfelelően kellene formálni a hitelpolitikát, gondoskodni kellene alkalmas gépek és berendezések gyártásáról és a zavartalan anyagellátásról. Fontos az is, hogy a tsz-ek, állami gazdaságok megfelelő szaktanácsokhoz, információkhoz jussanak. Most már nyilvánvaló az is, hogy a területi tsz-szövetségeknek is többet kell foglalkozniuk ezekkel a problémákkal. Végül újra szóvá kell tenni, nem tűr már sokáig halasztást egy olyan szövetkezeti, országos jellegű koordináló szervnek a létrehozása, mely segítené a partnerek egymásra találását és közreműködne a tevékenységi körök ésszerű bővítésében, az értékesítésben, az anyagbeszerzésben. Az értékesítés egyre nagyobb gond lesz. Jelenleg is nagy menynyiségű eladatlan készlet van különféle szörpökből, savanyúságokból. Most a mezőgazdasági üzemek, nem tudnak közvetlenül a kiskereskedelemnek értékesíteni. A boltokat ellátó nagykereskedelem monopólhelyzetben van, ezáltal diktálja az árakat. Nyilvánvaló, hogy arányaiban növekednie kell a mezőgazdasági nagyüzemek élelmiszeripari tevékenységének. A tsz-ek és állami gazdaságok az állami élelmiszeripar mellett fontos kiegészítő szerepet tölthetnek be. Ehhez azonban a biztatás mellett olyan közgazdasági feltételeket kell teremteni, melyek ösztönzik a mezőgazdasági nagyüzemeket ennek is fontos, közérdekű tevékenységnek a fejlesztésbe. Tóth Benedek