Népszabadság, 1969. május (27. évfolyam, 99-124. szám)

1969-05-01 / 99. szám

1969. május 1. csütörtök I iá ikún fi 4£3 vyvsz SÍ vp §ti vsat S39>lfjíí!ji3 Losonczi Pál beszéde a szentesi Árpád Tsz zászlóátadási ünnepségén (Tudósítónktól.) Szerdán adja át Losonczi Pál­­ elvtárs, Népköztársaságunk Elnö­ki Tanácsának elnöke a vándor­zászlót, a Kiváló termelőszövet­kezeti gazdaság kitüntetést és az ezzel járó pénzjutalmat a szente­si Ár­pád Tsz-nek. A tsz különö­sen a zöldségtermelésben ért el kiváló eredményeket. Évente 17 millió forint értékű zöldséget termel, s ennek 60 százalékát ex­portálja. Állattenyésztése is ma­gas színvonalú, a 3400 holdas gaz­daság minden holdjára 160 kiló húsértékesítés jut. Az ünnepségen, amelyen részt vett Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára, Török László, a me­gyei tanács elnöke s a megye, a járás és a város több vezetője, Szabó László tsz-elnök ismertet­te­ az Árpád Termelőszövetkezet eredményeit. Ezután Losonczi elvtárs egyebek között a követ­kezőket mondta ünnepi beszédé­ben: — Mivel egész termelőszövet­kezeti mozgalmunk jelentősen fej­lődött a legutóbbi időszakban, hozzátehetem, hogy a szentesi Árpád, az örvendetesen feljavult szövetkezeti gazdálkodás legjobb­jai között lett az egyik legjobb. Most már nem vitatható, hogy szövetkezeteink érettek az önálló gazdálkodásra, mert termelőszö­vetkezeti parasztságunk a gyakor­latban tett bizonyságot politikai érettségéről,­­gazdálkodási képes­ségéről, a mainál rosszabb felté­telek között is. Helytállásuk meggyorsította a város és a falu, az ipar és a me­zőgazdaság dolgozói között évszá­zadokon át kialakult különbségek felszámolását. A gazdasági re­form további kibontakozása jóté­konyan segíti majd törekvéseiket. Már az eddigi­­tapasztalatok is azt mutatják, hogy a termelő­­szövetkezetek hasznosan kiszélesí­tették termelési tevékenységüket, működési területüket és közgaz­dasági kapcsolataikat. A reform igazi nagykorúságra juttatja a mezőgazdasági termelőszövetke­zeteket. Saját lábukra állítja őket. Önállóságuk rangot ad nekik, mégpedig egyenrangúságot az ál­lami vállalatokkal és üzemekkel. Ennek az egyenrangúságnak érvé­nyesülnie kell az egész közgazda­­sági és társadalmi környezetben. Így, a termelőszövetkezetek érett nagykorúságának tisztelet­ben tartásával, a vezetőség és a tagság még inkább gazdája és mestere lesz a gazdálkodásnak. Gyarapodik szakmai, politikai és üzemszervezési tapasztalatokban. Ez­ az önállóság erősíti a józan magabiztosságot és mélyíti a fele­lősségérzetet.­­ Ezután a termelőszövetkezeti­­ mozgalom eddigi útjáról beszélt Losonczi elvtárs, majd így foly­tatta: — A termelőszövetkezetek von­zóereje megnőtt, a parasztság fa­luról való eláramlása 1968-ban megszűnt. Ennek legfőbb oka, hogy a szövetkezeti parasztság helyzete stabilizálódott, fokozó­dott az anyagi és erkölcsi, társa­dalmi megbecsülése, közéleti, po­litikai súlya. A termelőszövetkezetekben, or­szágos felmérés alapján, az egy családra jutó évi jövedelem 1930- ban tovább emelkedett. Sikerült tovább javítani az idős, nyugdíjas termelőszövetkezeti tagokról való gondoskodást. Ennek az előrehaladásnak pó­tolhatatlan­ forrása a gazdálkodás szintjének növekedése. Elég, ha a termésátlagok évenkénti javulásá­ra utalok. Ez a — méltán mondhatjuk — gyors fejlődés a szövetkezeti tag­ságnak, a vezetőségnek és szak­embereknek köszönhető. És még valaminek, ami olyan éltető mó­don veszi körül a munkánkat, mint az oxigéndús légkör a földet: több mint 12 esztendeje kiegyen­súlyozott és eredményes politika viszi előre az országot. A termelőszövetkezeti tagok sa­ját tapasztalatuk­­alapján győződ­tek meg a mozgalom igazáról és erejéről. Elmosódtak vagy elmo­­sódóban vannak a parasztság egykor oly élesen elkülönülő, sőt szemben álló rétegeinek a határ­vonalai. A közösségivé vált gaz­dasági alap közösséggé formálja a termelőszövetkezeti parasztsá­got is. Persze eközben igazságosabb alapon differenciálja is szükség­képpen. Hiszen a munka szerinti elosztás, az ésszerű és szorgalmas munkára serkentő, szocialista bé­rezés állandóan megkülönbözteti a jó munkást a kevésbé jótól, a hozzáértőt a hozzá nem értőtől, a lelkiismeretest a lelkiismeretlen­től. Amilyen fontos az egység és ez egyenlő esély, olyan fontos ez a megkülönböztetés is. A gazdasági előrehaladás meg­gyorsul, és a szövetkezeti pa­rasztság még tömörebbé kovácso­­lódik, ha mindenki azt a helyet foglalja el a társadalomban, any­­nyit kap a közös kenyérből, amit és amennyit mindennapi munká­jával kiérdemel. Ez a politika áthatja és vezeti életünket. Fő irányvonala töret­len marad megvalósításán együtt fáradozik az ország apraja-nagy­­ja, millió és millió magyar. Mert ez a politika az egész nép javát, minden becsületes magyar állam­polgár alapvető érdekeit szolgál­ja. Zászlófelvonás, ü­nnepségek május 1. előestéjén A nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének előestéjén szer­dán Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünne­pélyesen felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Ugyancsak tegnap katonai tiszte­letadás közepette vonták fel a nemzeti lobogót és a vörös zász­lót a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. A Kossuth Lajos téren az állami zászlónál ma dél­ben zenés őrségváltás és térzene lesz. Szerdán országszerte megemlé­keztek az iskolákban is a nem­zetközi munkásosztály hagyomá­nyos ünnepéről. Sok helyen sza­valatokból, énekszámokból össze­állított műsorral köszöntötték a gyerekek az ünnepet. A sok éves szép hagyományt most is felelevenítették Csepelen: szerdán a Vas- és Fémművek gyáregységei meghívására az üzembe látogattak a helybeli óvo­dások és általános iskolások. Több ezer gyermek — köz­tük több kis vietnami vendég — kereste fel a csepeli gyáróriást. Ünnepi külsőségek közt vette fel a IX. kerületi Lenhossek utcai általános iskola Költői Annának, a szocialista munkásmozgalom mártírjának, a vasas nőszervező bizottság egykori titkárának ne­vét. Költői Anna munkásságát Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke méltatta, majd leleplezte az iskolaépületben elhe­lyezett márványtáblát és Költői Anna portréját. A Jázmin utcai iskola úttörői és a Május 1. Ruha­gyár KISZ-szervezete ugyancsak tegnap avatta fel a VIII. kerületi Leonardo da Vinci utca 32. szám alatt a munkásmozgalmi mártírok emléktábláját A SZOT fogadása Az ünnep előestéjének esemé­nyeihez tartozik még az a fogadás, amelyet a május 1-i ünnepségek­re hazánkba látogatott szakszerve­zeti delegációk tiszteletére a SZOT elnöksége adott a Gundel étterem­ben. A fogadáson megjelentek Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Poli­tikai Bizottság tagjai. Pohárkö­szöntőt mondott Földvári Aladár, a SZOT alelnöke és Louis Sail­­lant, az SZDSZ főtitkára. NI­­P SZABA­DSÁG 3 Munkáspárt, munkáspolitika A legutóbbi évtizedben pár­tunk sok fontos politikai és gazdasági kérdéssel foglalkozott. Gondoljunk csak a szövetségi po­litika kidolgozására és alkalma­zására, a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésére, a gazdaságirá­nyítás reformjának előkészítésére, elvi és gyakorlati megalapozásá­ra s bevezetésére. Az utóbbi idő­ben pedig mind több szó esik az állami szervek munkájának to­vábbfejlesztéséről, a szocialista demokrácia kiszélesítéséről. Nagy és átfogó, sok energiát felemésztő feladatok ezek. Szük­ségességüket, helyességüket a szo­cializmus építésében senki nem­ tagadja. És mégis e munkák köz­ben gyakran felvetődik a kérdés: és hol van a munkásosztály? Va­jon a teendők nagy tömege között nem szorulnak-e háttérbe a mun­kások? A párt megmaradt-e ma is a munkásosztály élcsapatának, megőrizte-e proletárjellegét? S egyáltalán: felszabadulásunk hu­szonötödik esztendejében — ami­kor a munkásosztály, ha más-más körülmények között is, negyed­­százada egyhuzamban uralmon van — a párt proletárjellegének megőrzése, mint követelmény, nem avult-e el? Valóban igaz, hogy — különö­sen az utóbbi évtizedben — ha­zánk­ társadalmi viszonyai alapo­san megváltoztak. Nem utolsó­sorban átalakultak a társadalmi osztályok s a munkásosztály is változott, mint ahogy fejlődött maga a párt is. De ezek a válto­zások bizonyos szempontból egy irányba mutatnak: fejlődött, erő­södött a párt proletárjellege. It­gy kommunista párt proletár-­­ jellegét elsősorban a politi­kája bizonyítja. Mindenekelőtt az, hogy politikájában mennyire kép­viseli a munkásosztály érdekeit, gyakorlati tevékenységében mi­lyen mértékben támaszkodik a munkásosztályra, hogyan szolgál­ja a proletárhatalom védelmét, és milyen hatékonyan szolgálja a szocialista társadalom felépítését. A kommunista párt nem lehet tehát osztály feletti vagy osztá­lyon kívüli szervezet. Nem töre­kedhet az ellentétes érdekű osz­tályok álláspontjainak össze­egyeztetésére, és a köztük kelet­kezett vitákban nem játszhatja a békebíró szerepét. A párt a mun­kásosztály része és élcsapata, ál­lásfoglalásaiban, nézeteiben a proletariátus véleményének kell tükröződnie. A mi pártunknak, az MSZMP- nek­ a proletárjellegét is elsősor­ban az bizonyítja, hogy munkás­politikát folytat, amelynek egyik leglényegesebb vonása a munk­ás­­hatalom védelme és állandó erő­sítése. Erre a kötelességre a tör­ténelem tanította meg, s hogy pártunk eleget tesz ma is e kö­telességének, azt az élet tanúsít­ja. Bebizonyosodott, hogy a mun­kásosztály a hatalom megszerzé­sével együtt nem számolta fel a restaurációs erőket. Sőt, ezek az erők — különböző okok összeját­szása folytán — megerősödhetnek és még veszélybe is sodorhatják a proletárhatalmat. A párt fel­adata ilyenkor abban rejlik, hogy helyesen értékelje a belső és nem­zetközi osztály-erőviszonyokat, és szilárd politikai bázist teremtsen, a proletár-, a szocialista erők ösz­­szefogására, az ellentámadás meg­szervezésére. A történelem tehát nem csupán azt igazolta, hogy a munkásosztály csak a párt veze­tésével képes a hatalmát megsze­rezni, hanem azt is, hogy csak a kommunista párt irányításával le­het az ellenforradalmi veszélyt megszüntetni. Vagyis olyan párt­tal, amely ideológiájában, politi­kájában, erkölcsi arculatában megvédte, illetve helyreállította proletárjellegét. Talán nem fe­lesleges visszaemlékeznünk arra, hogy az MDP az ötvenes évek elején sokat vesztett proletárjel­legéből. (Hogy milyen okok miatt, azt az MSZMP mélyrehatóan ele­mezte.) Az ellenforradalmat előkészítő és kirobbantó erők konfrontációja a szektás-dogma­tikus vezetőkkel pedig teljesen dezorganizálták. Az MSZMP ve­zetői helyesen ismerték fel, hogy az ellenforradalmi hely­zet megszüntetésének, a szo­cialista konszolidáció megte­­­­remtésének legfontosabb feltétele a párt újjászervezése, a párt mar­xista-leninista magvának meg­újhodása volt. A munkáspolitika követelmé­nyeinek megfelelően a párt a konszolidáció viszonyai között is nagy felelősséggel viseltetik a proletárhatalom iránt. Feladata a hatalom folyamatos erősítése, munkájának állandó tökéletesíté­se. A hatalom pedig elsősorban akkor erős, ha széles tömegbázis­sal rendelkezik. Ezért kezdemé­nyezte pártunk a szocialista de­mokrácia további elmélyítését, amelynek célja a dolgozó néptö­megek politikai, társadalmi akti­vitásának kibontakoztatása, a ha­talom tömegbázisának erősítése. Nem szabad azonban a szocia­,­lista demokráciát elválaszta­ni a munkásosztály hatalmától. A szocialista demokrácia a prole­tárdiktatúra másik oldala, tőle elválaszthatatlan, egy időben ke­letkezett vele és a munkás­hatalom erősödésével, fejlődé­sével fokozatosan szélesedett. Helytelen tehát minden olyan né­zet, amely a szocialista állam fej­lődésében a proletárdiktatúrát és a szocialista demokráciát külön­­külön szakaszokra bontja. Ebből következik, hogy a szocialista de­mokrácia nem most van születő­ben, megteremtéséről beszélni félrevivő szóhasználat, hisz az nem egészében a jövő feladata, hanem folyamat, amelyben már előrehaladtunk és amelyben most, fokozott erővel, tovább akarunk haladni; ezt tűzte a párt napirendre. Éppen ezért valami látványos fordulat illúzióját kár lenne kelteni; ellenkező esetben ugyanis igazságtalanul lebecsül­nénk demokratizmusunk eddigi eredményeit és indokolatlan türelmetlenséget kelthetnénk azok között, akik esetleg hajlamosak a dolgok leegyszerűsítésére. Azt is tekintetbe kell venni, hogy a szocialista demokrácia fej­lesztése nem csupán szubjektív elhatározás kérdése, hanem olyan folyamat, amelynek a kibővítésé­hez meg kell teremteni a további feltételeket Nem utolsósorban meg kell teremteni annak a lehe­­tőségét, hogy a dolgozók általános közéleti, politikai aktivitásán be­lül a munkások aktivitása is gyorsabban növekedjék. Ezt szó­lamokkal nem lehet elérni. Munkáspolitikáról beszéltünk; tegyük ehhez hozzá, hogy ez a politika nem irányul egyetlen más dolgozó osztály vagy réteg el­len sem. Ez a munkásosztály hely­zetének lényegéből fakad. A munkásosztály nemcsak hirdette, hanem a gyakorlatban be is bizo­nyította, hogy a maga célját egy olyan társadalmi rendszer megte­remtésében látja, amely minden dolgozó érdekét optimális mér­tékben kifejezi: vezető , szerepé­nek alapja éppen ez a törekvése, ez a viszonya a többi osztályok és rétegek érdekeihez; a legfőbb munkásérdek ma a szocialista társadalom nagy művének sike­res betetőzése, amely egyben egész társadalmunk legfontosabb érdeke is. Pártunk proletár jellegét — politikája mellett — más fontos tényezők is tanúsítják. Ez pedig a munkások részvétele a pártban, és cselekvő közreműkö­désük az állami-társadalmi tenni­valók ellátásában. Ezzel kapcso­latban felvetődnek különböző ag­gályok, sőt helytelen nézetek is. Arról van ugyanis szó, hogy jelenleg a pártszervezetekben a fizikai munkások az össztaglét­­számhoz viszonyítva kisebbség­ben vannak. Ebből a tényből ki­indulva, némelyek negatív követ­keztetéseket vonnak le a párt proletárjellegéről. Pedig a párt jellegének megítélése nem csupán statisztikai kérdés. A helytelen nézetek mögött bizonyos konzer­vatív szemlélet húzódik meg. Fi­gyelmen kívül hagynak egy sor gazdasági, politikai változást, fi­gyelmen kívül hagyják társadal­mi következményeiket. Például a munkásosztály fogalmának válto­zását, pontosabban azt, hogy kik számítanak a mi viszonyaink kö­zött munkásnak. E kérdés körül sok elméleti vita kerekedett, de­­ egy vitathatatlan: a munkásosz­tály fogalma a korábbiakhoz ké­pest jelentősen kiszélesedett. A munkás napjainkban már lénye­ges tekintetben más fogalmat ta­kar, mint mondjuk harminc— negyven évvel ezelőtt. A mun­kásosztály létszáma is jelentősen megnövekedett, és az ipar fejlő­désével, mint osztály, az ország minden részében jelen van. Szak­mai és általános műveltsége rend­kívül sokat emelkedett. Jelentős részük tudás és kulturális felké­szültség tekintetében megközelíti az értelmiség egyes kategóriái­nak színvonalát. Arról nem is szólva, hogy a munkások döntő többsége előtt állandóan nyitva az út a továbbtanu­láshoz. Más szavakkal: megszűnt az áthidalhatatlan szakadék a munkás- és az értelmiségi pályák jelentős része között. A munkás­osztály egészére jellemző, mond­hatni, minőségi változás pedig hatványozottan érvényes a kom­munista munkásokra. Mi a helyzet az értelmiséggel a párton belül? Vajon ez a réteg a munkásosztály politikai hatását csökkenti? Érdemes itt megállni egy pillanatra. Az értelmiséget a marxizmus sohasem tekintette önálló osztálynak vagy osztályon kívüli társadalmi kategóriának. A történelem folyamán minden uralkodó osztály megteremtette, kinevelte a saját értelmiségét. És ezt tette, ezt teszi a munkásosz­tály is. A mostani értelmiség je­lentős része származás szerint munkás,, egy másik tekinté­lyes hányada pedig saját ta­pasztalata alapján magáévá tette, elfogadta a munkásosztály politi­kai eszméit és céljait. A munkás­­osztály történelmi küldetésének, konkrétan a szocialista társada­lom építésének eredményes szol­gálatához, mind több munkate­rületen magas szakmai felké­szültségre van szükség. Ezek nél­kül a leghelyesebb célok is papí­ron maradnának. Vajon helyes lenne-e a szocializmust tudato­san és eredményesen szolgáló ér­telmiséget elválasztani a mun­kásosztálytól? És még inkább vo­natkozik ez a kommunista értel­miségre. Elvileg igazságtalan, po­litikailag hibás lenne a párton belüli értelmiségre úgy tekinteni, mint amely gyengíti a pártot. Többé-kevésbé el lehet ezt mon­dani az alkalmazotti rétegek nagy csoportjáról is. Gondoljunk csak arra, vajon hány kiemelt munkás dolgozik az állami apparátusban vagy üzemi adminisztrációban, nevük mellett doktori, tanári, mérnöki címmel? Az eddig elmondottak nem azt kívánták bizonyítani, hogy jelentéktelen dolog a párt össze­tételének alakulása, és benne a munkások aránya. Nagyon fon­tos ez, de döntően egy vonatko­zásban: mutatója, hogy a munká­sok számára mennyire vonzó a párt, hogyan halad a munkások tudatának formálása, mennyire érlelődik bennük a párthoz tar­tozás igénye. Persze nem akarunk hamis ön­elégültséget sem kelteni. Hiba lenne ez több szempontból is. Egyrészt, mert ami ma még ked­vező, az nem bizonyos, hogy hol­nap is elegendő. Másrészt pedig a kedvező összképen belül ta­lálni még bőven fehér foltokat, így a többi között­ tervszerűbben kellene foglalkozni a munkás­utánpótlással a párttagok sorai­ban. Még hatékonyabb segítséget kellene nyújtani a munkásfiata­lok politikai nevelésében. Min­denféle szervezeti változás nél­kül is sok lehetőség van még a munkások politikai és köz­életi aktivitásának fokozásában Sokat segítenénk azzal is, ha a munkásokra jellemző erköl­csi normákat, mindenekelőtt a puritánságot, igazságszeretetet hatékonyabban érvényesítenénk közéletünkben. Mert bármennyire is kutatjuk az újat, keressük a változót, egy dolog a párt számá­ra nem változik: fejlődésünk, to­vábbi eredményeink, a szocializ­mus építésének legfőbb biztosíté­ka a munkásosztály volt és marad a továbbiakban is. ■ Vértes Imre

Next