Népszabadság, 1969. május (27. évfolyam, 99-124. szám)
1969-05-01 / 99. szám
1969. május 1. csütörtök I iá ikún fi 4£3 vyvsz SÍ vp §ti vsat S39>lfjíí!ji3 Losonczi Pál beszéde a szentesi Árpád Tsz zászlóátadási ünnepségén (Tudósítónktól.) Szerdán adja át Losonczi Pál elvtárs, Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának elnöke a vándorzászlót, a Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság kitüntetést és az ezzel járó pénzjutalmat a szentesi Árpád Tsz-nek. A tsz különösen a zöldségtermelésben ért el kiváló eredményeket. Évente 17 millió forint értékű zöldséget termel, s ennek 60 százalékát exportálja. Állattenyésztése is magas színvonalú, a 3400 holdas gazdaság minden holdjára 160 kiló húsértékesítés jut. Az ünnepségen, amelyen részt vett Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára, Török László, a megyei tanács elnöke s a megye, a járás és a város több vezetője, Szabó László tsz-elnök ismertette az Árpád Termelőszövetkezet eredményeit. Ezután Losonczi elvtárs egyebek között a következőket mondta ünnepi beszédében: — Mivel egész termelőszövetkezeti mozgalmunk jelentősen fejlődött a legutóbbi időszakban, hozzátehetem, hogy a szentesi Árpád, az örvendetesen feljavult szövetkezeti gazdálkodás legjobbjai között lett az egyik legjobb. Most már nem vitatható, hogy szövetkezeteink érettek az önálló gazdálkodásra, mert termelőszövetkezeti parasztságunk a gyakorlatban tett bizonyságot politikai érettségéről,gazdálkodási képességéről, a mainál rosszabb feltételek között is. Helytállásuk meggyorsította a város és a falu, az ipar és a mezőgazdaság dolgozói között évszázadokon át kialakult különbségek felszámolását. A gazdasági reform további kibontakozása jótékonyan segíti majd törekvéseiket. Már az eddigitapasztalatok is azt mutatják, hogy a termelőszövetkezetek hasznosan kiszélesítették termelési tevékenységüket, működési területüket és közgazdasági kapcsolataikat. A reform igazi nagykorúságra juttatja a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket. Saját lábukra állítja őket. Önállóságuk rangot ad nekik, mégpedig egyenrangúságot az állami vállalatokkal és üzemekkel. Ennek az egyenrangúságnak érvényesülnie kell az egész közgazdasági és társadalmi környezetben. Így, a termelőszövetkezetek érett nagykorúságának tiszteletben tartásával, a vezetőség és a tagság még inkább gazdája és mestere lesz a gazdálkodásnak. Gyarapodik szakmai, politikai és üzemszervezési tapasztalatokban. Ez az önállóság erősíti a józan magabiztosságot és mélyíti a felelősségérzetet. Ezután a termelőszövetkezeti mozgalom eddigi útjáról beszélt Losonczi elvtárs, majd így folytatta: — A termelőszövetkezetek vonzóereje megnőtt, a parasztság faluról való eláramlása 1968-ban megszűnt. Ennek legfőbb oka, hogy a szövetkezeti parasztság helyzete stabilizálódott, fokozódott az anyagi és erkölcsi, társadalmi megbecsülése, közéleti, politikai súlya. A termelőszövetkezetekben, országos felmérés alapján, az egy családra jutó évi jövedelem 1930- ban tovább emelkedett. Sikerült tovább javítani az idős, nyugdíjas termelőszövetkezeti tagokról való gondoskodást. Ennek az előrehaladásnak pótolhatatlan forrása a gazdálkodás szintjének növekedése. Elég, ha a termésátlagok évenkénti javulására utalok. Ez a — méltán mondhatjuk — gyors fejlődés a szövetkezeti tagságnak, a vezetőségnek és szakembereknek köszönhető. És még valaminek, ami olyan éltető módon veszi körül a munkánkat, mint az oxigéndús légkör a földet: több mint 12 esztendeje kiegyensúlyozott és eredményes politika viszi előre az országot. A termelőszövetkezeti tagok saját tapasztalatukalapján győződtek meg a mozgalom igazáról és erejéről. Elmosódtak vagy elmosódóban vannak a parasztság egykor oly élesen elkülönülő, sőt szemben álló rétegeinek a határvonalai. A közösségivé vált gazdasági alap közösséggé formálja a termelőszövetkezeti parasztságot is. Persze eközben igazságosabb alapon differenciálja is szükségképpen. Hiszen a munka szerinti elosztás, az ésszerű és szorgalmas munkára serkentő, szocialista bérezés állandóan megkülönbözteti a jó munkást a kevésbé jótól, a hozzáértőt a hozzá nem értőtől, a lelkiismeretest a lelkiismeretlentől. Amilyen fontos az egység és ez egyenlő esély, olyan fontos ez a megkülönböztetés is. A gazdasági előrehaladás meggyorsul, és a szövetkezeti parasztság még tömörebbé kovácsolódik, ha mindenki azt a helyet foglalja el a társadalomban, anynyit kap a közös kenyérből, amit és amennyit mindennapi munkájával kiérdemel. Ez a politika áthatja és vezeti életünket. Fő irányvonala töretlen marad megvalósításán együtt fáradozik az ország apraja-nagyja, millió és millió magyar. Mert ez a politika az egész nép javát, minden becsületes magyar állampolgár alapvető érdekeit szolgálja. Zászlófelvonás, ünnepségek május 1. előestéjén A nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének előestéjén szerdán Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyesen felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Ugyancsak tegnap katonai tiszteletadás közepette vonták fel a nemzeti lobogót és a vörös zászlót a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. A Kossuth Lajos téren az állami zászlónál ma délben zenés őrségváltás és térzene lesz. Szerdán országszerte megemlékeztek az iskolákban is a nemzetközi munkásosztály hagyományos ünnepéről. Sok helyen szavalatokból, énekszámokból összeállított műsorral köszöntötték a gyerekek az ünnepet. A sok éves szép hagyományt most is felelevenítették Csepelen: szerdán a Vas- és Fémművek gyáregységei meghívására az üzembe látogattak a helybeli óvodások és általános iskolások. Több ezer gyermek — köztük több kis vietnami vendég — kereste fel a csepeli gyáróriást. Ünnepi külsőségek közt vette fel a IX. kerületi Lenhossek utcai általános iskola Költői Annának, a szocialista munkásmozgalom mártírjának, a vasas nőszervező bizottság egykori titkárának nevét. Költői Anna munkásságát Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke méltatta, majd leleplezte az iskolaépületben elhelyezett márványtáblát és Költői Anna portréját. A Jázmin utcai iskola úttörői és a Május 1. Ruhagyár KISZ-szervezete ugyancsak tegnap avatta fel a VIII. kerületi Leonardo da Vinci utca 32. szám alatt a munkásmozgalmi mártírok emléktábláját A SZOT fogadása Az ünnep előestéjének eseményeihez tartozik még az a fogadás, amelyet a május 1-i ünnepségekre hazánkba látogatott szakszervezeti delegációk tiszteletére a SZOT elnöksége adott a Gundel étteremben. A fogadáson megjelentek Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai. Pohárköszöntőt mondott Földvári Aladár, a SZOT alelnöke és Louis Saillant, az SZDSZ főtitkára. NIP SZABADSÁG 3 Munkáspárt, munkáspolitika A legutóbbi évtizedben pártunk sok fontos politikai és gazdasági kérdéssel foglalkozott. Gondoljunk csak a szövetségi politika kidolgozására és alkalmazására, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, a gazdaságirányítás reformjának előkészítésére, elvi és gyakorlati megalapozására s bevezetésére. Az utóbbi időben pedig mind több szó esik az állami szervek munkájának továbbfejlesztéséről, a szocialista demokrácia kiszélesítéséről. Nagy és átfogó, sok energiát felemésztő feladatok ezek. Szükségességüket, helyességüket a szocializmus építésében senki nem tagadja. És mégis e munkák közben gyakran felvetődik a kérdés: és hol van a munkásosztály? Vajon a teendők nagy tömege között nem szorulnak-e háttérbe a munkások? A párt megmaradt-e ma is a munkásosztály élcsapatának, megőrizte-e proletárjellegét? S egyáltalán: felszabadulásunk huszonötödik esztendejében — amikor a munkásosztály, ha más-más körülmények között is, negyedszázada egyhuzamban uralmon van — a párt proletárjellegének megőrzése, mint követelmény, nem avult-e el? Valóban igaz, hogy — különösen az utóbbi évtizedben — hazánk társadalmi viszonyai alaposan megváltoztak. Nem utolsósorban átalakultak a társadalmi osztályok s a munkásosztály is változott, mint ahogy fejlődött maga a párt is. De ezek a változások bizonyos szempontból egy irányba mutatnak: fejlődött, erősödött a párt proletárjellege. Itgy kommunista párt proletár- jellegét elsősorban a politikája bizonyítja. Mindenekelőtt az, hogy politikájában mennyire képviseli a munkásosztály érdekeit, gyakorlati tevékenységében milyen mértékben támaszkodik a munkásosztályra, hogyan szolgálja a proletárhatalom védelmét, és milyen hatékonyan szolgálja a szocialista társadalom felépítését. A kommunista párt nem lehet tehát osztály feletti vagy osztályon kívüli szervezet. Nem törekedhet az ellentétes érdekű osztályok álláspontjainak összeegyeztetésére, és a köztük keletkezett vitákban nem játszhatja a békebíró szerepét. A párt a munkásosztály része és élcsapata, állásfoglalásaiban, nézeteiben a proletariátus véleményének kell tükröződnie. A mi pártunknak, az MSZMP- nek a proletárjellegét is elsősorban az bizonyítja, hogy munkáspolitikát folytat, amelynek egyik leglényegesebb vonása a munkáshatalom védelme és állandó erősítése. Erre a kötelességre a történelem tanította meg, s hogy pártunk eleget tesz ma is e kötelességének, azt az élet tanúsítja. Bebizonyosodott, hogy a munkásosztály a hatalom megszerzésével együtt nem számolta fel a restaurációs erőket. Sőt, ezek az erők — különböző okok összejátszása folytán — megerősödhetnek és még veszélybe is sodorhatják a proletárhatalmat. A párt feladata ilyenkor abban rejlik, hogy helyesen értékelje a belső és nemzetközi osztály-erőviszonyokat, és szilárd politikai bázist teremtsen, a proletár-, a szocialista erők öszszefogására, az ellentámadás megszervezésére. A történelem tehát nem csupán azt igazolta, hogy a munkásosztály csak a párt vezetésével képes a hatalmát megszerezni, hanem azt is, hogy csak a kommunista párt irányításával lehet az ellenforradalmi veszélyt megszüntetni. Vagyis olyan párttal, amely ideológiájában, politikájában, erkölcsi arculatában megvédte, illetve helyreállította proletárjellegét. Talán nem felesleges visszaemlékeznünk arra, hogy az MDP az ötvenes évek elején sokat vesztett proletárjellegéből. (Hogy milyen okok miatt, azt az MSZMP mélyrehatóan elemezte.) Az ellenforradalmat előkészítő és kirobbantó erők konfrontációja a szektás-dogmatikus vezetőkkel pedig teljesen dezorganizálták. Az MSZMP vezetői helyesen ismerték fel, hogy az ellenforradalmi helyzet megszüntetésének, a szocialista konszolidáció megteremtésének legfontosabb feltétele a párt újjászervezése, a párt marxista-leninista magvának megújhodása volt. A munkáspolitika követelményeinek megfelelően a párt a konszolidáció viszonyai között is nagy felelősséggel viseltetik a proletárhatalom iránt. Feladata a hatalom folyamatos erősítése, munkájának állandó tökéletesítése. A hatalom pedig elsősorban akkor erős, ha széles tömegbázissal rendelkezik. Ezért kezdeményezte pártunk a szocialista demokrácia további elmélyítését, amelynek célja a dolgozó néptömegek politikai, társadalmi aktivitásának kibontakoztatása, a hatalom tömegbázisának erősítése. Nem szabad azonban a szocia,lista demokráciát elválasztani a munkásosztály hatalmától. A szocialista demokrácia a proletárdiktatúra másik oldala, tőle elválaszthatatlan, egy időben keletkezett vele és a munkáshatalom erősödésével, fejlődésével fokozatosan szélesedett. Helytelen tehát minden olyan nézet, amely a szocialista állam fejlődésében a proletárdiktatúrát és a szocialista demokráciát különkülön szakaszokra bontja. Ebből következik, hogy a szocialista demokrácia nem most van születőben, megteremtéséről beszélni félrevivő szóhasználat, hisz az nem egészében a jövő feladata, hanem folyamat, amelyben már előrehaladtunk és amelyben most, fokozott erővel, tovább akarunk haladni; ezt tűzte a párt napirendre. Éppen ezért valami látványos fordulat illúzióját kár lenne kelteni; ellenkező esetben ugyanis igazságtalanul lebecsülnénk demokratizmusunk eddigi eredményeit és indokolatlan türelmetlenséget kelthetnénk azok között, akik esetleg hajlamosak a dolgok leegyszerűsítésére. Azt is tekintetbe kell venni, hogy a szocialista demokrácia fejlesztése nem csupán szubjektív elhatározás kérdése, hanem olyan folyamat, amelynek a kibővítéséhez meg kell teremteni a további feltételeket Nem utolsósorban meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a dolgozók általános közéleti, politikai aktivitásán belül a munkások aktivitása is gyorsabban növekedjék. Ezt szólamokkal nem lehet elérni. Munkáspolitikáról beszéltünk; tegyük ehhez hozzá, hogy ez a politika nem irányul egyetlen más dolgozó osztály vagy réteg ellen sem. Ez a munkásosztály helyzetének lényegéből fakad. A munkásosztály nemcsak hirdette, hanem a gyakorlatban be is bizonyította, hogy a maga célját egy olyan társadalmi rendszer megteremtésében látja, amely minden dolgozó érdekét optimális mértékben kifejezi: vezető , szerepének alapja éppen ez a törekvése, ez a viszonya a többi osztályok és rétegek érdekeihez; a legfőbb munkásérdek ma a szocialista társadalom nagy művének sikeres betetőzése, amely egyben egész társadalmunk legfontosabb érdeke is. Pártunk proletár jellegét — politikája mellett — más fontos tényezők is tanúsítják. Ez pedig a munkások részvétele a pártban, és cselekvő közreműködésük az állami-társadalmi tennivalók ellátásában. Ezzel kapcsolatban felvetődnek különböző aggályok, sőt helytelen nézetek is. Arról van ugyanis szó, hogy jelenleg a pártszervezetekben a fizikai munkások az össztaglétszámhoz viszonyítva kisebbségben vannak. Ebből a tényből kiindulva, némelyek negatív következtetéseket vonnak le a párt proletárjellegéről. Pedig a párt jellegének megítélése nem csupán statisztikai kérdés. A helytelen nézetek mögött bizonyos konzervatív szemlélet húzódik meg. Figyelmen kívül hagynak egy sor gazdasági, politikai változást, figyelmen kívül hagyják társadalmi következményeiket. Például a munkásosztály fogalmának változását, pontosabban azt, hogy kik számítanak a mi viszonyaink között munkásnak. E kérdés körül sok elméleti vita kerekedett, de egy vitathatatlan: a munkásosztály fogalma a korábbiakhoz képest jelentősen kiszélesedett. A munkás napjainkban már lényeges tekintetben más fogalmat takar, mint mondjuk harminc— negyven évvel ezelőtt. A munkásosztály létszáma is jelentősen megnövekedett, és az ipar fejlődésével, mint osztály, az ország minden részében jelen van. Szakmai és általános műveltsége rendkívül sokat emelkedett. Jelentős részük tudás és kulturális felkészültség tekintetében megközelíti az értelmiség egyes kategóriáinak színvonalát. Arról nem is szólva, hogy a munkások döntő többsége előtt állandóan nyitva az út a továbbtanuláshoz. Más szavakkal: megszűnt az áthidalhatatlan szakadék a munkás- és az értelmiségi pályák jelentős része között. A munkásosztály egészére jellemző, mondhatni, minőségi változás pedig hatványozottan érvényes a kommunista munkásokra. Mi a helyzet az értelmiséggel a párton belül? Vajon ez a réteg a munkásosztály politikai hatását csökkenti? Érdemes itt megállni egy pillanatra. Az értelmiséget a marxizmus sohasem tekintette önálló osztálynak vagy osztályon kívüli társadalmi kategóriának. A történelem folyamán minden uralkodó osztály megteremtette, kinevelte a saját értelmiségét. És ezt tette, ezt teszi a munkásosztály is. A mostani értelmiség jelentős része származás szerint munkás,, egy másik tekintélyes hányada pedig saját tapasztalata alapján magáévá tette, elfogadta a munkásosztály politikai eszméit és céljait. A munkásosztály történelmi küldetésének, konkrétan a szocialista társadalom építésének eredményes szolgálatához, mind több munkaterületen magas szakmai felkészültségre van szükség. Ezek nélkül a leghelyesebb célok is papíron maradnának. Vajon helyes lenne-e a szocializmust tudatosan és eredményesen szolgáló értelmiséget elválasztani a munkásosztálytól? És még inkább vonatkozik ez a kommunista értelmiségre. Elvileg igazságtalan, politikailag hibás lenne a párton belüli értelmiségre úgy tekinteni, mint amely gyengíti a pártot. Többé-kevésbé el lehet ezt mondani az alkalmazotti rétegek nagy csoportjáról is. Gondoljunk csak arra, vajon hány kiemelt munkás dolgozik az állami apparátusban vagy üzemi adminisztrációban, nevük mellett doktori, tanári, mérnöki címmel? Az eddig elmondottak nem azt kívánták bizonyítani, hogy jelentéktelen dolog a párt összetételének alakulása, és benne a munkások aránya. Nagyon fontos ez, de döntően egy vonatkozásban: mutatója, hogy a munkások számára mennyire vonzó a párt, hogyan halad a munkások tudatának formálása, mennyire érlelődik bennük a párthoz tartozás igénye. Persze nem akarunk hamis önelégültséget sem kelteni. Hiba lenne ez több szempontból is. Egyrészt, mert ami ma még kedvező, az nem bizonyos, hogy holnap is elegendő. Másrészt pedig a kedvező összképen belül találni még bőven fehér foltokat, így a többi között tervszerűbben kellene foglalkozni a munkásutánpótlással a párttagok soraiban. Még hatékonyabb segítséget kellene nyújtani a munkásfiatalok politikai nevelésében. Mindenféle szervezeti változás nélkül is sok lehetőség van még a munkások politikai és közéleti aktivitásának fokozásában Sokat segítenénk azzal is, ha a munkásokra jellemző erkölcsi normákat, mindenekelőtt a puritánságot, igazságszeretetet hatékonyabban érvényesítenénk közéletünkben. Mert bármennyire is kutatjuk az újat, keressük a változót, egy dolog a párt számára nem változik: fejlődésünk, további eredményeink, a szocializmus építésének legfőbb biztosítéka a munkásosztály volt és marad a továbbiakban is. ■ Vértes Imre