Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
4 E EZ TÖRTÉNT NÉHÁNY SZÓ EGY ISMERT KÉPHEZ gyszerű orosz szó: druzsba... barátság. Mennyiszer hallottam e szót huszonöt év alatt itthon is és a Szovjetunióban. Mindannyiszor eszembe jut az a nap, amikor először hallottam a felszabadító szovjet katonák szájából. 1944. október 9-re virradó éjjel visszavonuló magyar katonák egy maradéka Tószegen levő házunkban vert tanyát. Megkérték édesanyámat, süssön nekik kalácsot. Édesanyám hozzá is fogott az előkészületekhez, ám közben sürgőssé vált az útjuk, nem tudták megvárni a kalács elkészülését. — Nem baj — mondta édesanyám —, az oroszok is szeretik a kalácsot. Kora reggel a házunk udvarán keresztül rohanó géppisztolyos szovjet katonáknak furcsa látványban volt részük. Az udvaron egy őszbecsavarodott parasztaszszony állt, kezében friss kalácscsal teli tál. Kínálgatta a katonáikat. Azok egy pillanatra meglepetten megtorpantak, majd felismerve a helyzetet, így kiáltanak: — Harasó Mama ... csekáj málé. Most még egy kis elintézni valónk van ... majd visszajövünk... Mire én is hazakeveredtem, tele volt házunk jóízűen falatozó, a „mamát” ünneplő szovjet katonákkal. Majd előkerültek az üvegek és a poharak is. Ekkor hangzott el a szó: Druzsba ... Ezt a szót hallottam a szovjet orvostól is, akihez becipeltem az első sebesültet a tűzvonalon keresztül. Természetes, hogy mi is ezt mondtuk a szovjet katonáknak, akik anyámmal együtt kiástak a harmadik napon ránk dőlt falak alól... Mert a házunk az első vonalban állt, és a löveg személyzete onnan küldözgette „csomagjait” Szolnok felé. (Vissza is kaptuk csőstül...) A családban megszerveztük a munkamegosztást. A mama volt a szakácsnő, a nyersanyagot vendégeink hozták. Napközben, ha szükséges volt, az ágyút vontattuk közös erővel ,másik lőállásba. Este kukoricát morzsoltunk s az állatokat etettük együtt. Míg a mama a tehenet fejte, a katonák köpenyeikkel takarták el a lámpást, nehogy kiszűrődjön a fény. Üzemzavar csak akkor állott be, amikor a Szolnok felől lövöldöző tüzérek házunk kéményét ledöntötték. Ettől kezdve a szomszédban kellett főzni, ám a katonák az ételt csak „otthon” voltak hajlandók elfogyasztani. Kilenc nap után egy azóta már ismert tény miatt vissza kellett húzódniuk a Tisza túlsó oldalára. (A szovjet hadvezetőség visszavonta csapatait, hogy lehetőséget adjon Horthynak a kiugrásra.) A falut egy időre német tüzérek vették birtokukba, akik az első nap házunk elhagyására kényszerítettek bennünket. Fülünkbe jutott egyik szomszédunk megjegyzése. Most majd megnézzük, kik barátkoztak az oroszokkal? Anyámmal együtt elindultunk a távoli tanyavilág felé. Sajnos egy nappal később értünk haza, mint visszatérő barátaink, akik nem találtak otthon bennünket. Kérdéseikre a szomszéd bácsi, nyelvismeret hiányában, félreérthető választ adott. Azt mondta: „Nyemecki hajde, hajde" ... Ebből ők úgy értették, hogy a németek elhajtottak bennünket. A szomszéd bácsi elmondta később: a sok halált és pusztulást látott katonák őszinte részvéttel és szomorúsággal vették tudomásul, hogy a mama és Szása nincsenek többé! Valahányszor erre gondolok, összeszorul a szívem. Remélem, hogy kedves Fjodor, Iván, Vaszilij és a többi, mint mi, Ti is életben vagytok. Ti is jó szívvel gondoltok ránk. A fénykép édesanyámat ábrázolja unokájával, szovjet katonák társaságában. Nem ismeretlen az olvasók előtt, többször megjelent már képeslapokban és tablókon. Édesanyámat az idén temettük el, nyolcvanéves korában. Sokszor emlegette életében az ő kedves orosz fiait. Varga Sándor Bp., XI., Bukarest u. 8—10. Druzsba MINDENFAJTA 'ÜVEGSZÁLVÁZ ERŐSÍTÉSŰ POLIÉSZTER PRÉSTÁRGY KÉSZÍTÉSÉT VÁLLALJUK Új, nagy teljesítményű présgépeinkre, 1970. évi teljesítésre megrendeléseket felveszünk. A megrendeléseket a következő címre szíveskedjék küldeni: NITROKÉMIA IPARTELEPEK FÜZFŐGYÁRTELEP Termelési Főosztály ZSEPSZABADSÁG 1970. január 1. csütörtök Termelési rekord :a dunaújvárosi hideghengerműben A nagyüzem történetében eddig példátlan rekorddal zárták az 1989-es évet a Dunai Vasmű hideghengerművének dolgozói. December elejétől összesen 37 ezer tonna lemezt hengereltek s ez öt- ezer tonnával meghaladja eddig igi legmagasabb — 1969 augusztusában elért — havi termelésüket. A hengermű 1969-ben öszszesen 354 000 tonna finomlemezt adott piacra s ez a mennyiség már csaknem 100 000 tonnával több a hideghengermű tervezett kapacitásánál. A kapacitásnövekedés több műszaki intézkedés és műszaki fejlesztés eredménye. A dunaújvárosi hideghengermű finom-lemez-termelésének 37 százalékát exportálták. Amunkásőrök ünnepi egységgyűtésrn Január első napjaiban országszerte megkezdődnek a munkásőregységgyűlések. Az ünnepi összejöveteleken összegezik majd az elmúlt kiképzési esztendő főbb tapasztalatait, meghallgatják a további feladatokról szóló útmutatásokat. Értékelik a munkásőr- egységek szervezettségét, fegyel- lmét, harckészültségét, a személyi állomány politikai aktivitását, erkölcsi és eszmei egységét. Az ünnepi egységgyűléseken osztják ki a munkásőrségben ki- bontakozott szocialista verseny- mozgalom legjobbjai között a díjakat, átadják a vándorserlegeket, vándorzászlókat, a kiváló parancsnok és kiváló munkásőr jelvényeket. Az újoncok az ünnepi egységgyűléseken teszik le az esküt és veszik át a fegyvert az ötvagy tízéves szolgálat után leszerelőktől, illetve azoktól, akik tartalékállományba kerülnek. BOLDIZSÁR IVÁN: A FOGÉKONYSÁG Levél egy francia professzorhoz URAM ÉS KEDVES BARÁTOM, így szólítom önt francia módra, holott magyarul keresztnevünkön neveznék egymást és tegeződnénk A magyar tegeződő nép, azazhogy tegeződő nemesség vala, mert a megyeházán az urak deákul tárgyaltak és diskuráltak is, márpedig a latin csak a tegeződő formát ismeri. Innen maradt meg a tegeződő szervusz köszöntés is, az urak azzal kedveskedtek egymásnak, hogy szolgának, „servus humillimus”-nak titulálták magukat. A gentry tegeződését vette át, most már magyarul a századforduló körül a felfelé asszimilálódó középosztály, a karrier lépcsője volt, ha egy úr letegezett egy polgárt. A munkások és a parasztok az én fiatalkoromban még majdnem olyan szigorúan magázódtak, mint ma Önök. (Vagy az Önök öregebbre, mert a fiatalok Párizsban is ismeretlenül is, mindjárt tegeződnek.) Mindezt nemcsak azért írom meg, mert barátságunk vérének az oxigénje az, már két évtizede, hogy elmondjuk milyenek is vagyunk, és mit tanulhatunk egymástól mint személyek, mint család, mint magyarok vagy franciák: ez a békés együttélés gyakorlata barátok között. De elmondtam most azért is, mert a levélmegszólítás, a társasági tegeződés vagy magázódás illemtanának lankái mögött a másfajta történelmi és társadalmi fejlődés csúcsai és bércei láthatók. Ennek a hegyvonulatnak pedig más a léptéke, mint az Önök térképeinek. Ez a más lépték az első feleletem arra a kérdésére, amely legutóbb, alig egy hónapja Párizsban voltaképpen válaszolatlan maradt. Azt kérdezte, ezúttal kurtára sikerült beszélgetésünk végén, fél lábbal már a taxiban, mivel magyarázom azt, hogy mostanában a magyar dolgok iránt Franciaországban nagy a fogékonyság. A receptivité szóval ebben az értelemben most ismerkedtem meg. Egyszerűség kedvéért fordítom fogékonysággal, bár ennél többet jelent: befogadókedvet, készséget, alkalmas talajt valaminek a befogadására, elfogadására. Ez a valami a mai magyar valóság. AKKOR CSAK AZT FELELTEM SEBTÉBEN, hogy több mint egy évtizede egyfolytában csinálunk valamit. „Persze”, mondta Ön és sietett, indult a gépe Napfényország felé (emlékszik egyik régebbi beszélgetésünkre, a hevenyészve lefordított Ady-versre?), „persze, hiszen erről tudok”. „Tud róla és mégsem tudja.” Ez a válasz nemcsak Önnek szól, hanem sok nyugat-európai barátomnak. Tudják, hogy Magyarországon sok minden megváltozott, de ennek felméréséhez sincsen léptékük: a hidegháborús propaganda úgy beleégett az agyukba, hogy fekete-fehérben látnak még ma is mindent, még akkor is, ha már szeretnék nem így látni. A negyvenes évek végének, az ötvenes évek elejének hibái tulajdonképpen leginkább az Önök tudatában élnek tovább, mondhatnám némiképpen provokatív, de főképpen baráti túlzással, hiszen az ön említette fogékonyság ez ellen szól. Ezért ütött ez a fogékonyság szó szöget a fejembe. A nyugati értelmiség hosszú ideig nem akarta a magyarországi változásokat elismerni — mit elismerni? Még Önnel is mennyit vitatkoztam és veszekedtem, kedves barátom, hogy egyáltalán felismerje a változások tényét, pedig Ön közel áll a szocializmushoz. Talán itt van a fogékonyság nyitja. Nemcsak ön, hanem a nyugati értelmiség java, mindenki, akinek ,„szíve a középtől balra van”, szóval mindaz, aki méltó az értelmiségi névre, a szocializmus körül kering. Ha minden értelmiségi kis önálló világnak tekinti magát — mit tagadjuk. Ön is, én is —, ne tiltakozzunk a keringés ellen, hiszen naprendszerünk középpontjában a szocializmus áll. Önök hosszú időn át — mi is olykor — a napfogyatkozásokból ítélték meg a Napot. Miközben a maguk társadalma számára megoldásokat kerestek, újabban egyenesen eltakarták a szemüket, különben meg kellett volna látniuk — mit is? Ön most a régi stílusban rávágná: „persze eredményeiket, vívmányaikat, nagyszerű sikereiket”! Nem, kedves barátom, ezt hagyjuk a nagy lapok tudósítóinak, akik újabban megint felfedeznek — gyakran „felfedeznek” — bennünket. Mi TERMELÉKENYEBB GÉPEK A Budapesti Finomkötöttáru Gyár pesterzsébeti gépjavító üzemében saját tervezésű, a gyár igényeinek megfelelő, korszerű, új síkkötő gépeket gyártanak és automatákká alakítják át a régebbi típusokat. A nemrégen alakult és a szocialista brigád cím elnyeréséért versenyző Petőfi brigád terven felül felajánlotta, hogy az ország felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére még 5 síkkötő gépet alakítanak át automatikára. Képünkön: Korszerűsítik a régebbi típusú síkkötő gépeket. u ri •sii iii him tj.'i :cr ti miig ugar—finn rissiinsgliiihini A Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság között a vízumkényszer megszüntetése tárgyában Budapesten 1969. október 1-én aláírt egyezmény csütörtökön lép hatályba. Az egyezménynek megfelelően 1970. január 1-től érvényes útiokmány birtokában vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok a Finn Köztársaságba, illetve a finn állampolgárok a Magyar Népköztársaság területére. (MTI) Itt lép életbe az “ Mint ismeretes, a közlekedés- és , postaügyi miniszternek nyáron kiadott rendelkezése szerint 1970. január 1-én lép életbe az új távbeszélő szabályzat. Eszerint ha a különvonalú telefont a posta hivatalból ikresíti — hogy új állomást adhasson az igénylőknek —, akkor megtéríti a régi különvonalú állomás szerelési költségének — ha ez az összeg meghaladja a 200 forintot — 40 százalékát. Eddig ikresítéskor nem adtak költségtérítést, s így az új ikertárs járt jól, mert a korábban kiépített telefonvonal sze- r relési költségeit az önálló vonalú telefontulajdonos viselte. Az új szabályzat megtiltja az iker- társaknak a telefon használatának i á v íw* s lé I zabái r/a i akadályozását. Tilos a kagylót a készülék mellé tenni, s ezzel szándékosan vagy feledékenységből meghiúsítani az ikertárs telefonálását vagy felhívását. A telefonálók érdekeit szolgálja az a rendelkezés is, amely szerint a nagyobb alközpontokat munkanapokon reggel 7 és délután 6 óra között csak képesített személyek kezelhetik. A telefonközpontok kezelőinek gyakorlatlansága ugyanis késedelmes kapcsolásokat, felesleges várakozásokat okozott. Az új távbeszélő-szabályzatba bárki betekinthet a postahivataloknál, s aki igényt tart rá, megvásárolhatja a Budapest 72-es számú postahivatalban.