Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

1970. január 1. csütörtök NÉPSZABADSÁG Utenik­nék dr. Szalay Józsefet Mély részvéttel kísérték szer­dán utolsó útjára az Újpesti te­metőben dr. Szalay Józsefet, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnökét. A családtagokon, rokono­kon kívül nagy számmal vettek részt a végső tisztességadáson volt munkatársai, barátai, a magyar jogi élet, a társadalmi és tömeg­szervezetek képviselői. Ravatalá­nál díszőrséget állt dr. Korom Mi­hály igazságügy-miniszter, dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíró­ság elnöke, dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze, Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője is. A ravatalnál dr. Gellért György, a Legfelsőbb Bíróság elnök­­helyettese búcsúbeszédében mél­tatta dr. Szalay József küzdel­mes, sikerekben gazdag életútját, a népi demokrácia szolgálatában kifejtett tevékenységét, így a Bu­dapesti Népbíróságon, az ügyészi szervezet különböző posztjain, köztük a legfőbb ügyész első he­lyetteseként, majd az igazságügy­miniszter első helyetteseként és a Legfelsőbb Bíróság elnökeként végzett munkáját. A legmagasabb bírói székben az ítélkezés egysé­gének biztosításán és a Legfelsőbb Bíróság elvi irányító munkájának magas szintre emelésén fárado­zott. Eközben jelentős jogirodalmi tevékenységet fejtett ki. Kiváló munkája elismeréséül többször részesült kitüntetésben. Élete a hivatástudattól mélyen áthatott, a szocializmus építésén a saját­­ munkaterületén­ lelkesen fáradozó, s a társadalmi munkában is jele­sen tevékenykedő kommunista élete volt. Halálával igazságszol­gáltatásunk s a magyar jogászság kiemelkedő egyénisége távozott körünkből — mondotta. Dr. Szilbereky Jenő igazságügy­­miniszter-helyettes az Igazság­ügy-minisztérium dolgozói nevé­ben búcsúzott dr. Szalay József­től. — A párt hívó szava, az álla­mi elhatározás a legkülönbözőbb munkahelyekre állította. Fegyel­mezetten vállalta a nem köny­­nyű munkát, a sokirányú feladat­­ megoldását. A cél mindig egy­­ volt: az igazságszolgáltatással vé­deni az új társadalmat, szolgálni­­ a szocialista fejlődést. Politikai és állami munkájához szervesen­­ hozzá tartozott jogász-közéleti te­­­­vékenysége is. Mint az igazság­­ügyminiszter első helyettese, olyan időszakban állott az igaz­ságügyi szervezet­e vezető poszt­ján, amelyben alapvető igazság­ügyi jogszabályok születtek, s lé­nyeges intézkedések láttak nap­világot a bírósági munka javítá­sára, színvonalának emelésére. A sírnál a Magyar Jogász Szö­vetség elnöksége és a magyar jo­gászok nevében dr. Prandler Ár­pád, a szövetség főtitkára mon­dott búcsúbeszédet, Sándor Gyula, az Egyesült Iz­zó munkavédelmi osztályának ve­zetője a régi baráti kör végső búcsúját tolmácsolta. Átadták az ország legnagyobb lakóházát A 43-as Építőipari Vállalat dol­gozói szerdán, Szilveszter napján átadták az óbudai lakótelep má­sodik épületét, az ország legna­gyobb lakóházát, amelynek 472 lakásában 1600—1800 ember kap új otthont. Úgyszólván rekordidő alatt építették fel, hiszen csak augusztusban kezdték a panelek szerelését. Hagyományos módon általában tizenhat napig tart egy lakás építése, de ennél a háznál 1,8 nap volt az átlag. Az épület lábakon áll, s az oszlopok között üzleteket rendeznek be. Egyéb­ként az óbudai új városrész vala­mennyi lakóházát lábakra állítják, s így arra is lehetőség nyílik, hogy a római kori emlékeket, ro­mokat szabadtéri „cölöp-múzeum­ban” mutassák be. A vállalat dolgozói 1969-ben —­­ az ország legnagyobb lakóházával­­ együtt — 5301 lakást adtak át,­­ 101-gyel többet, a tervezettnél. El­­készítették már az 1970-es évi ter­vüket s a felszabadulási verseny programját. Így elhatározták, hogy 1970. november 7-re teljesítik harmadik ötéves tervüket, s az év hátralevő részében ezer lakást adnak át az előirányzaton felül. most egymással nem az eredmé­nyekről akarunk beszélni, hanem a mozgásról. Nem is a tízegyné­hány éves fejlődésről, „liberali­zálásról” — erről talán később, ha futja a papírból ebben a le­vélben —, hanem arról az újabb mozgásról, amely a gazdasági re­formmal indult meg. Az Önök fogékonysága onnan ered, hogy ez a változás önöket is erősen ér­dekli. ,A gazdaságirányítás új módszere nem valami csodaszer, nem is mondta Magyarországon senki, hogy az é­s az ön fogé­konyságát nyilván ez is segített működésbe hozni. De nem csoda­szer, nem is várunk tőle csodá­kat és nem is hozott egy cso­dát sem, csak azt, hogy van. Ezért mondom: nem eredményeinkkel akarok dicsekedni, hanem a moz­gásra hívom fel a figyelmet. AZOK, AKIK A REFORMOT LÉTREHOZTÁK — és az előké­szítés módját is félreteszem egy kicsit, mert erről is beszélnünk kell —, valami újat akartak. El akarták mozdítani a szocialista gazdaságot idej­étmúlta, helyen­ként megkövesedett állapotából. Tisztában voltak és vannak azzal, hogy a következő évek hoznak jót is, tévését is. A mozgás feszült­séget teremt, e feszültség minden­féle erőt mozgósít, sőt polarizál is. A mozgás, a változás, a fe­szültségek érdeklik természete­sen a nyugati, szocialistaellenes köröket is, de ön nyilván nem ezt az érdeklődést nevezte fogé­konyságnak, hanem a sajátját és ■barátaiét, akik egy új, egy má­sik utat keresnek, mert látják, hogy a mienkhez hasonló prob­­lémákkal a nem szocialista tár­sadalmak nem tudnak megbir­kózni. A centralizálás és a decent­ralizálás gondjai — hogy csak egyetlen példát ragadjak ki — nyilván tőkés kiadásban is meg­vannak, de folytathatnám, ha közgazdász lennék, a tervezés, az irányítás, az infláció, az export­érzékenység, a nemzetközi együtt­működés, a közös és nem közös piacok kérdéseinek és még sok másnak a felsorolásával. A fogékonyság azt is jelenti, hogy a nyugati értelmiség nem tud kívülmaradni a mi vitáin­kon és ez a m­i most igen tág töb­bes szám, hiszen valami hasonló mozgás, változás minden szocia­lista országban megkezdődött. Önök, kedves barátom, részt vesz-­ nek a mi vitáinkban, beleszólnak és hosszú idő után először az a be­nyomásom, hogy nekünk, a re­formnak szurkolnak. A reform nagy kísérlet és ez minden gondol­kozó embert kell hogy vonzzon, izgasson és vonz és izgat is. A fogékonyság szem- és fültanúja voltam e hónap elején, miután önnel Párizsban beszélgettem. Részt vettem az első angol—ma­gyar közgazdasági kerekasztalon, részben mint többé-kevésbé fe­lesleges „hűtődísz­’, részben mint a magyar gazdasági reform kultu­rális és társadalmi hatása című napirendi pont előadója. Az an­gol csapat — tizenegy plusz egy fő, hogy futballnyelven fejezzem ki magam — részben folytatta a mi itthoni, belső vitáinkat irá­nyításról és szabadkézről, árak­ról és bérekről, igazgatókról és szakszervezetekről. A magyar szo­cialista gazdaság reformját ki­mondatlanul, de olykor ki is mondva, úgy tekintették, mint az európai gazdasági fejlődés egy fontos kísérletét. Bírálták is, de hiszen itthon is bírálják. És ezzel semmi baj sincs; akik a reformot akarták, ezt akarták. EZÉRT BESZÉLHETÜNK FO­GÉKONYSÁGRÓL, nem pedig egyszerűen jó sajtóról. A többle­tet egy példával szeretném meg­világítani és egyben a lépték­kérdés bonyolultságára újból rá­mutatni. A példát éppen Ön említette: azt olvasta nemrég az angol Guardianban, hogy Buda­pesten elevenebb az élet, mint Bécsben. Itthon előkerestem a Guardian cikkét és egy igen jel­lemző jelenséget fedeztem fel. A tudósítás írója Kádár Jánost idézi: „Aki nincs ellenünk, velünk van.” Igen ám, de ez a mondat majdnem egy évtizede hangzott el és akkoriban a nyugati értelmi­ség nem akarta elhinni vagy nem vette komolyan. Azt is mondhat­nék, hogy a Magyarország iránti fogékonyság tehát egy érési fo­lyamat egyik állomása. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. A gaz­dasági reform előidézte mozgás­ban és feszültségben az a helyzet állt elő, hogy — aki velünk van, egymással vitatkozik. Ez pedig hozzátartozik ahhoz a folyamathoz, amit önök ,,libe­ralizálásnak” szeretnek nevezni és amit főképpen teszek idézőjel­be, mert itthon e kifejezést — so­kakkal együtt —­ keveslem. Nem­csak azért, mert a liberalizmus egy meghatározott gazdaságtörté­neti és gazdaságpolitikai fogalom és liberalizálás szocialista társa­dalomban történetileg és szocioló­giailag helytelen kifejezés, hanem azért, mert ez a szó átvitt értelem­ben, sem több mint a szabadság­jogok passzív értelmezése, enge­dékenység, türelem, tolerancia, ön és sok más nyugati értelmisé­gi hosszú ideig azt gondolta, hogy csak holmi ideológiai szőrszálha­­sogatás mondatja velünk a de­mokratizálást. A szocialista társa­dalom azonban ma Magyarorszá­gon nem liberalizálódni, hanem demokratizálódni akar. E folyamathoz jelentékenyen hozzájárult a gazdasági reform — már létrejötte előtt is. Magá­nak az előkészítésnek a módjára és feltételeire gondolok. Az a hosszú nyilvános vita, amely a gazdasági új­nyitás új módszeré­nek törvénybe iktatása előtt hó­napokig foglalkoztatta az orszá­got, újra bebizonyította, hogy a kor problémáit megoldani csak úgy lehet, ha két feltételt biztosíta­nak: a nyilvánosság bevonását és a tévedés jogát. E két demok­ratikus jog szerepe a reform életbe lépése óta sem szűnt meg, sőt napról napra növekszik. A gazdasági reform paradoxona az, hogy a közvélemény örül neki, de folyton kritizálja. De hiszen ez is a demokratikus közélet egyik jellemvonása. Az emberek nem­csak termelők, de fogyasztók is. Nemcsak annak örülnek, hogy sok bürokrácia megszűnt (azért még maradt), hanem nyugtalanít-­­ja őket egy és más áremelkedé­se. Az emberek nemcsak a köz­élet tagjai, hanem családtagok is, és e kettősség is egyik forrása an­nak az egészséges vitatkozó és kritizáló szellemnek, amely ma Magyarországra jellemző. AMiT AZONBAN MOST MA­GYARORSZÁGON a gondolkodó fők keresnek, az több ennél: a demokráciának új, tehát szocialis­ta módja. Nem akarom Önnek azt mondani, kedves barátom, hogy ez már készen van; még a fejünk­ben sincs meg, hogy Pallas Athé­né gyanánt kipattanjon —, hi­szen egyébként Zeusznak sem hi­szi már magát senki nálunk. Csak arra szeretnék utalni, hogy a gaz­dasági reform, a levegős művé­szeti, irodalmi élet, a parlament új próbálkozásai, az új tudomány­­politika arra­ biztatják és bátorít­ják az embereket, hogy tevéke­nyen vegyenek részt a közéletben, így alakul majd ki — remélem és reméljük együtt — nem meg­levő sémák kitöltésével, hanem alulról és felülről egyszerre kí­sérletezve, a demokrácia mint a szocializmus természetes életmód­ja. Messzire kerültem a „fogékony­ságtól”. De Ön azt kérdezte, ho­gyan csináltuk? Sokszor üdvöz­löm és azt felelem: így. A jogszabályalkotás egyévi mérlege és az 1970. évi tervek INTERJÚ DR. KOROM MIHÁLY IGAZSÁGÜ­GY-MINISZTER­R­EL Az új törvények és jogszabá­lyok mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Ezt tapasztaltuk a most zárult évben is. Az 1969. évi jogszabályalkotó tevékenység vázlatos mérlegének elkészítését kértük a legilletékesebbtől, dr. Korom Mihály igazságügy-minisz­tertől. — 1969-ben tovább folytattuk — hangzott a tájékoztatás — a szocialista jogrendszer teljes ki­építésére vonatkozó terveink vég­rehajtását. Törvényt alkottunk a találmányok szabadalmi oltalmá­ról, a szerzői jogról, a szakmun­kásképzésről, a gázenergiáról, va­lamint a védjegyekről; velük az országgyűlés fontos társadalmi je­lentőségű területeket szabályozott korszerűen, a közérdeknek meg­felelően. A Népköztársaság Elnöki Taná­csa és a kormány is több törvény­­erejű rendeletet és minisztertaná­csi rendeletet alkotott; ezek egy­részt biztosítják a már említett törvények végrehajtását, más­részt olyan gazdasági-társadalmi viszonyokat szabályoznak, ame­lyeknél felmerült a rendezés igé­nye. Most nincs mód arra, hogy e jogszabályok tartalmáról akár csak vázlatos áttekintést is nyújt­sunk; egyébként valamennyit a szokásos módon kihirdették, a sajtó is foglalkozott velük. — Mit emelne ki mégis, miniszter elvtár­s, a kormány által történt sza­bályozás köréből? — Azt a határozatot, amely új módon rendezte a lakosságot köz­vetlenül érintő telekgazdálkodási és -elosztási kérdéseket. Abból in­dultunk ki, hogy a lakosság épít­kezéseivel kapcsolatos növekvő telekigények érdekében új telek­ellátási rendszert kell bevezetni. Alapvető követelménynek tartot­tuk, hogy az építési telkek fontos társadalmi céljukat szolgálják, s ne lehessenek a munka nélküli vagyonszerzés, a spekuláció for­rásai. Úgyszintén a dolgozók széles körét érintette a nyereségrészese­dés elosztását eddig szabályozó kategorizálás eltörlése is. Az új követelményeknek megfelelően rendeztük a kisipari és fogyasztá­si szövetkezetek s azok szövetsé­geinek jogi helyzetét. — Hogyan jellemezhetnénk tömö­ren az elmúlt év jogalkotásait? — Valamennyi új jogszabály megalkotásánál — a korszerű igé­nyeknek megfelelően — figyelem­be vették a társadalmi és az egyé­ni érdek összhangját, vagy az összhang biztosításának követel­ményeit. Sok közülük régi, el­avult, némely esetben még múlt századi jogszabályt váltott fel; el­mondhatjuk róluk, hogy áttekint­hető szerkezetükkel, az eljárás egyszerűsítésével nemcsak a jo­gászok, hanem a lakosság számá­ra is világosak, érthetőek. Vagyis a jogalkalmazók és az állampol­gárok számára egyaránt olyan út­mutatást adnak, amelyek megfe­lelő alkalmazásával és követé­sével hiánytalanul érvényesül a szocialista törvényesség. — Hallhatnánk-e valamit az új esztendő tervezett jogszabályairól? — Az Igazságügy-miniszté­rium — együttműködve az illeté­kes minisztériumokkal — elkészí­tette a jogszabályalkotás 1970. évi tervjavaslatát s ebből kitetszik, hogy a jövőben is sok fontos kér­dés jogi rendezésére kerül sor. Megemlítenék néhányat közülük. Azt tervezzük, hogy törvényja­vaslatot nyújtunk be az ország­­gyűléshez az állami vállalatokról; jogállásukat több mint két évvel ezelőtt kormányrendelettel szabá­lyoztuk. Az eltelt idő igazolta, hogy a szabályozás túlnyomórészt helyes volt. Úgy véljük azonban, elérkezett az ideje, hogy a szocia­lista gazdálkodás alapvető egysé­geinek jogi helyzetét most már legmagasabb szinten, törvényben rögzítsük, felhasználva a két esz­tendő alatt szerzett tapasztalato­kat is. Ismeretes, hogy a mezőgazdasá­­gi termelőszövetkezetek jogi hely­zetét törvény szabályozza. Gazda­sági fejlődésünk igényli, hogy a kisipari és fogyasztási szövetkeze­tekről is magas szintű jogsza­bályt alkossunk. Felvetődik az egységes szövetkezeti törvény szükségessége is; ez — terveink szerint — összefoglalja majd a minden szövetkezeti formára egy­aránt érvényes szabályokat, olyan alapvető kérdéseket rendezve jo­gilag, mint a szövetkezet alapítá­sa, szervezete, működésének el­vei, a tagság jogai és kötelezett­ségei, az irányítás, a felügyelet, az ellenőrzés és így tovább. Az új gazdaságirányítási rend­szer hatékonyságának növelését szolgálja majd a szocialista gaz­dálkodó szervezetek társulásainak korszerű szabályozása. A társulá­sokra vonatkozó rendelkezések sok tekintetben elavultak, nagy­részt még a kapitalizmus idősza­kából maradtak ránk, és alkalma­zásuk — bármennyire igyekszünk is a kereteket szocialista módon felhasználni — sok nehézséget okoz, akadályozza a vállalatok és szövetkezetek egészséges koope­rációját. A készülő jogszabály a fejlett szocialista termelés és for­galom igényeinek megfelelően rendezi majd a fontos kérdést. — Eddig főképp a gazdasági élet fontos területein szükségessé vált jogi szabályozás terveit vázolta Ká­rom elvtárs. Milyen egyéb közérde­kű kérdésekben várható még ren­dezés? — Figyelmet érdemelnek­ azok az elgondolások, amelyek az em­ber egészségének védelmét köz­vetlenül szolgálják a jog eszkö­zeivel, így napirendre kerül a le­vegő tisztaságának védelmével kapcsolatos új rendelkezés kiadá­sa, s a zajok elleni hatásosabb védekezés. Elkezdődnek az új egészségügyi törvény előkészítő munkálatai. Aktuális problémá­kat állít a jogalkotás elé a roha­mosan fejlődő orvostudomány a szervátültetésekkel kapcsolatosan is, mert szabályozni, definiálni kell a társadalom s az egyén ér­dekében az ilyen irányú orvosi tevékenységet. Magas szinten javasoljuk sza­bályozni az útlevélügyeket, egy­aránt rendelkezve e témakörben az állampolgárok és a hatóságok jogairól, illetve kötelezettségeiről Elérkezettnek látjuk az időt arra is, hogy a tájékoztató munka fel­tételei, a tájékoztatással kapcso­­latos jogokat, kötelezettségeket korszerűen szabályozzuk; ezt a sajtó, a rádió és a televízió nö­vekvő szerepe indokolja. — Végül a jogszabályalkotás mód­­szereiről érdeklődnénk, hiszen az említett rendelkezések mellett nyil­ván még egy sor kisebb-nagyobb probléma jogi szabályozását tervezik az illetékesek. — Valóban, az elmondottakkal csupán vázlatos áttekintést adtam azokról a legfontosabb feladatok­ról, amelyek 1970-ben jogalkotá­sunk előtt állanak. A jelzett ten­nivalók mellett természetesen még sok más kérdés jogi szabá­lyozását tűzzük napirendre, illet­ve kezdjük el a rendezés előké­szítő munkálatait az érintett mi­nisztériumok és az Igazságügy­minisztérium összefogott, koordi­nált tevékenységével. Néhány hó­napon belül a kormány elé ter­jesztjük a jogalkotás távlati prog­ramját, hiszen e munkában is el­sőrendű jelentősége van az előre­látásnak, a társadalmi igényeket felmérő jogi szabályozás tervsze­rűségének. A jogszabályalkotásban reánk háruló feladatokat azzal az elha­tározással végezzük, hogy mun­kánkkal — a jog eszközeivel — minél hatékonyabban segítsük a szocialista társadalom teljes fel­építését szolgáló elhatározásaink mielőbbi megvalósítását — mond­ta befejezésül dr. Korom Mihály elvtárs. Újlaki László 5

Next