Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
6 Pár héttel ezelőtt a déli órákban néhány jól öltözött úr foglalt helyet a Washington belvárosában levő, kitűnő konyhájáról és „lágyai cigányzenészeiről nevezess Occidental étterem egyik sarokasztalánál. Az urakat az intim eszmecsere láthatóan jobban izgatta,,mint az ízletes koszt vág Ja eges Martini. Egyik jelenlevő később elmesélte: a beszélgetés a fehér asztal mellett egy jó óra hoszsat tartott, majd az asztalfőn ülő ,Jr. MeUns, a CIA, az amerikai központi hírszerző szolgálat főnöke s a többi jelenlevő , a külügyminisztériumban akkreditált amerikai tudósítók egy csoportja együtt távozott. Másnap nagy amerikai lapok egész sora az első oldalon hozta a hírt: magas rangú és a legjobban értesült kormánytisztviselők fontos kérdésekben tájékoztatták a sajtót E „források” elmondották a lapok munkatársainak, hogy olyan információkat kaptak, amelyek szerinta Szovjetunió katonai akciókat kíván Kína ellen kezdeményezni „a legközelebbi időben” — s egy másik kérdésről szólva — kijelentették: nem igaz, hogy a zöldsapkások dél-vietnami gyilkosságaiba a CIA belekeveredett volna. Erre az epizódra nem azért érdemes visszatérni, mintha a hírnek, amelyeket Mr. Helms, inkognitójához féltékenyen ragaszkodva közölt az újságírókkal, igaznak bizonyultak volna. Természetesen nem következett semmiyen „szovjet katonai akció” Kína ellen, a zöldsapkások ügyében pedig kétségkívül bebizonyosodott, hogy a CIA — enyhén szólva — „benne van az ügyben”. Az esetet, Mr. Helms úr háttértájékoztatóját azért érdemes feleleveníteni, mert tipikus, jellemző a korszerű manipulációs módszerekre. Az adott esetben Helms úr két világos célt követett: először fokozni a feszültséget a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között. (Mr. Helms pontosan tudta — magyaázta amerikai kollégám —, hogy Canadában az amerikai határtól nem messze az Új Kína hírügynökség tudósítóinak népes csoportja elsősorban az amerikai sajtó szemléit küldi Pekingbe, s ugyanezzel foglalkozik a New York-i albán ENSZ-misszió is. Következésképp néhány órán belül Pekingben lesz a hír: többekkai nagy lap közli az „illetékes szervek” információját a szovjet szándékokról.) A második cél pedig ez volt: tisztára mosni a kompromittált CIA-t a zöldsapká- kék ügyében. A szerkesztő urat kéretik a Fehér Házba Az amerikai kormánytisztviselők — s ezalól a legmagasabb rangúak sem jelentenek kivételt — minden módon igyekeznek biztosítani, hogy a nagy politikai napi- és hetilapok „megfelelő tálalásban” foglalkozzanak az eseményekkel. A Fehér Háznak éppúgy, mint a külügyminisztériumnak vagy a Pentagonnak, külön részlege van az odaakkreditált tudósítók informálására. Van egy neves amerikai kollégám, aki szívesen elmondja: egy kedvezőtlen kommentárja után Johnson elnök kérette magához a Fehér Házba, és félórás becsmérlő szózuhatag után, miközben hiába próbált közbeszólni , elengedte... Mindez nem jelenti azt, hogy az amerikai napi- és hetilapok minden kérdésben el is fogadják a kormány álláspontját. Szó sincs róla, elsősorban a vietnami kérdésben és az infláció ügyében a Nixon-kormányzatnak például „egyre rosszabb sajtója” van. A kormányzat erre valóban ,llergikusan reagál ,s legutóbb ellentámadásba lendült. A nagy lapokat, elsősorban a New York Inest és a Washington Postot Agnew alelnök a kormánypolitika bírálata miatt azzal vádolta meg, hogy „visszaélnek a sajtószabadsággal és monopolizálják a tájékoztatást”. A megtámadott lapok egyike válaszolt: ha mindenben helyeselnénk az elnöknek, aligha vádolnának minket a tájékoztatás monopolizálásával... Ugyanakkor természetesen a rendszer alapjainak bírálata teljesen elképzelhetetlen. Ezalól csak a kommunista párt lapja s néhány valóban haladó folyóirat a kivétel. (A szerkesztő, az újságíró tudja, miért kapja a fizetését.) A New York Timest kevesen ismerik... A nagy amerikai újságokról szólva, figyelmet érdemel, hogy tulajdonképpeni országos napilapokról csak fenntartással ehet beszélni. Az amerikaiak nagy többsége elsősorban helyi lapját olvassa ésezekben a lapokban a kívülálló számára érdektelen és érthetetlen helyi ügyek dominálnak, a seriffválasztástól az iskolaszékig, és a világ szinte véget ér ott, ahol az amerikai kontinens határai húzódnak. A közvéleménykutató jelentések tanúsága szerint a legismertebb, az Egyesült Államok határain túl is befolyásos New York Timest az amerikaiaknak alig harminc százaléka ismeri, a másik két tekintélyes napilapot, a Washington Postot és a Los Angeles Timest még kevesebben. E nagy lapoknak még az átlapozása is hosszú ideig tart: aligha hiszem, hogy van valaki, aki például egy vasárnapi New York Timest elejétől a végéig elolvas, ehhez napok kellenének. A lap tucatnyi mellékletből áll, s még egy külön folyóiratból, a New York Times Magazine-ból. (A kül- és belpolitikai eseményeken kívül külön sport-, üzleti, társadalmi, kulturális, utazási melléklete van.) Egy vasárnapi szám terjedelme — kiváltképp karácsony előtt, amikor a hirdetések valósággal elöntik a lapot — megközelítheti az ötszáz oldalt is. Súlya is tekintélyes: két kilót is elérheti.• amerikai tudósítónak egy „tiltakozást” — bármilyen ügyben —, akkor bármilyen pénzben fogadhatunk, hogy ez másnap nem eldugott hír lesz a nagy napilapokban. De ha olyan intézkedésre, állásfoglalásra kerül sor, amely milliókat érint , egyáltalán nem biztos, hogy az olvasó viszontlátja kedvenc lapja hasábjain. Egy szocialista ország alkoholfogyasztásáról szóló statisztika bizonyosan közérdekű kishír, de ugyanezen ország gazdasági fejlődéséről szóló jelentés csaknem bizonyosan kimarad... A befolyásolás láthatatlan, de megbízható módszere a ragaszkodás egyfajta terminológiához. A hírügynökségek, lapok a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot következetesen így nevezik: „a‘Viet Korig, Hanoi politikai eszköze”. Kiszivárogtatott „titkos értesülések A tv térhódítása a politikai hetilapok, az ún. magazinok — a Time, a Newsweek a legismertebbek — arculatára, stílusára különösen nagy hatást gyakorolt. A Newsweek vezető hírszerkesz-tője, Mr. Gandner a lap New York-i felhőkarcolójában ezt mondta nekem: — Ha egy mondatban akarnám összefoglalni — alapvető módszerünk a kollektív szerkesztés és hírfeldolgozás. A tv mozaikkockákat ad a világról, mi szintetizált híreket adunk. A közel-keleti események kerülnek előtérbe? Négy- öt fővárosból, a közel-keleti tér- ségből, Londonból, Moszkvából érkeznek meg a munkatársak tudósításai, amelyeket a szerkesztőségben egy szerkesztő egyetlen cikkbe dolgoz össze. Lehet, hogy kevésbé vagyunk életszerűek és gyorsak, mint a tv, de tömörebbek vagyunk és többet tudunk adni Allint u i’Pr.'ipart a t.VVP! A magazinok, a Newsweek, a Times a Pentagonnal szorosan összefonódott U. S. News and World Report kedvelt módszere a hírforrás nélküli hírek közlése, „Intelligence” („Hírszerzés”) és hasonló címek alatt. Nem kell mondani, hogy ezek a hírek teljesen ellenőrizhetetlenek. Sokszor fiktívek, meghatározott politikai célok érdekében születnek. (A US News and World Report hírei katonai költségvetési viták előestéjén érdekes módon mindig a szovjet katonaierő növekedéséről tartalmaznak „titkos” értesüléseket . ..) Gyakran állami hivatalokból szivárogtatják ki az ilyen híreket bizonyos szempontoknak megfelelően, s nemegyszer egyszerűen vásárolják őket ,azoktól, akik tudják”. Ezt a hírt például a Newsweek hozta „Periscope” elnevezésű rovatában. „Mr. Nixonnak kevés ideje van a pihenésre, mivel a munka egyre növekvő mértékben köti le. Ritkán használja a Fehér Ház uszodáját. Szabad idejét olvasással tölti: hivatalos táviratok, jelentések, történelmi munkák, folyóiratok és újságok. S hogy milyen könyvek? Munkatársai ezt nem köztik.” A Newsweek munkatársai szerint ezek a hírek a beavatotság s a jólértesültség mágikus érzésével ruházzák fel az olvasót. S ki nem szeret beavatott lenni ? „Sírgyalázókról, állatkínzó szadistákról..." Az Egyesült Államokban kilencezer újság jelenik meg 136 milliós, és háromezer-ötszáz folyóirat 449 milliós példányszámban. Arról, hogy az Európában is ismert napilapok és politikai magazinok abszolút kisebbséget alkotnak, bárki meggyőződhet egy drug store-ban, amely a patika, az étkezde, a vegyeskereskedés és a könyvüzlet keresztezése. Ez az amerikaiak számára a lapok, folyóiratok beszerzésének fő forrása. A polcokon levő képeslapok többségének jellegét elárulják: a nehezen félreérthető címképek s a rikító szalagcímek: ezek kizárólag bűnügyi történeteket, a magánélet szférájába tartozó ,szenzációs vallomásokat” tartalmaznak. Jellemző erre a laptípusra a National Enquirer, amelyről egyik laptársa ezt írta: „Az Enquirer saját tudósítókkal rendelkezik az Egyesült Államok és a világ minden részében. Jól szervezett lap, amely komoly tevékenységet folytathatna. Nemrég New Yorkban tanácskozást rendeztek a lap bel- és külföldi munkatársai számára. Az újságírók két napon át ültek a nagy tanácsteremben és arról tárgyaltak, hogy még több vérfagyasztó históriát kell közölni olyan emberekről, akiknek mindkét karját és lábát amputálták, fehér emberevőkről, sírgyalázókról, állatkínzó szadistákról és általában m mindennemű bűnözőkről. Érdeklődési körét jól tükrözi az alábbi néhány cím, amelyet az utóbbi számokból vettünk: „Megölte kisfiát és testét a disznók elé vetette”, „Egy nevelőnő agyonkorbácsolta a rábízott gyermekeket”, „Szerenádot adott volt feleségének, mire az leszúrta”, „Géppuskás öngyilkosság”, „Kiásta és feldarabolta feleségének bomba hulláját”, „Egy nyomorék felakasztotta magát”. ..23 éves férfi önvédelemből megölt egy 102 éves aszszonyt”, és végül egy klasszikus cím: „Kivágtam a szívét és rátapostam.” A lap, amelyben e felháborodott sorok megjelentek, a Playboy, s profilja valóban merőben eltérő. Mint címében is hirdeti ez „a férfiak számára készülő szórakoztató folyóirat”. A címlapon minden hónapban más félmeztelen szépség látható, míg a lap belsejében a „hónap lányának” nagyalakú színes portréja, természetesen olyan pózban, amely a sztriptízjelenetek csúcspontjának felel meg. Akár a National Enquirert, akár a Playboyt, többen olvassák, mint a legtöbb amerikai politikai folyóiratot... Vajda Péter WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNK RIPORTJA Mit olvasunk az újságban? Boldog új évet kíván kedves vásárlóinak a Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat vezetősége és dolgozói Az új évben 96 boltunk és 1200 dolgozónk fokozott előzékenységgel, udvarias kiszolgálással áll vevőink rendelkezésére. Mi érett meg a nyomdafestékre? A New York Times fejléce mellett a bal felső sarokban ezt a jelmondatot találjuk: „All the news, that’s fit to print”, magyarul: a lapban „megtalálható minden hír, amely megérett a nyomdafestékre”. A jelszó a New York Timesé, de minden amerikai lap nagy súlyt fektet arra, hogy elhitesse olvasóival: gyorsan, megbízhatóan, objektíven és sokoldalúan tájékoztat. Szó ami szó: a lapcsinálás mesterségét Amerikában a korszerű technika . minden lehető eszközének igénybevételével űzik, az újságok hírszolgálata félelmetesen gyors. Ami azonban az objektivitást illeti... Nem a már említett „háttér tájékoztató” az egyetlen módszer arra, hogy az olvasót befolyásolják, nézeteit úgy alakítsák, hogy közben mindvégig meg legyen győződve róla: maga formálja ki a saját véleményét. A hírek kiválogatása, annak eldöntése, mit közölnek és mit nem — a legfontosabb eszközök egyike. Az álobjektivitás mögött rejlő tendenciózus „félretájékoztatás” különösen kirívó a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió esetében. Ha egy moszkvai utcán egy ismeretlen átad egy 1970. január 1. csütörtök NÉPSZABADSÁG Váci utcán, Váci utcán CSALÓDÁSOK Mulatós kedvű olvasóink is tanúsíthatják: a budapesti, sőt vidéki szórakozóhelyeken úgy egy órácskával záróra előtt a zongoristából és dobosból álló „zenekarok” rendszerint rákezdenek a régi, közkedvelt melódiákra. Kezdődik a dolog a Schneider Fánival, kétezer ismétlik, hogy „Király utca százegy alatt lakik egy kis cukorfalat” és természetesen eljátsszál, hogy „Váci utcán, Váci utcán, hogyha egyszer végigmegy ...” Hosszú ideig szilárdan meg voltam róla győződve, hogy ezt a dalt Zerkovitz Béla, Ábrahám Pál, vagy valamelyik hozzájuk hasonló, a pesti Belvárosért rajongó magyar zeneszerző írta. Igazán jól esett, amikor egyszer egy berlini mulatóban, ottani barátokkal eltöltött éjszaka végén, a tangóhamionikás rákezdett a dallamra. Kedves figyelmességnek vettem, egészen addig, amíg asztaltársaim rá nem kezdtek a szövegre. Teli torokkal énekelték: „Unter Linden, Unter Linden...” Kiderült, hogy amit én ősi pesti dalnak hittem, az egy német komponista szerzeménye, az Unter den Lindenről, az akkori Berlin főutcájáról szól, s legfeljebb csak egy magyar szövegíró ügyesen kisajátította honi használatra. Egyébként a budapesti útikalauz is a többi között az Unter den Lindenhez hasonlította a Váci utcát. Az újfabb kiadások ezt a hasonlatot mellőzik, s inkább azt írják, hogy „a főváros legelegánsabb, immár fogalommá finomult Utcája” és „olyasféle szerepet tölt be Budapest életében, mind Moszkvában a Gorkij utca, Prágában a Vencel tér, Bécsben a Karntner Strasse vagy Londonban a Bond Street”. Hm ... Régebbi külföldi úti élményeimre és mostani Váci utcai sétám tapasztalataira támaszkodva kicsit félek, hogy az érintett fővárosok lakói joggal tiltakoznának. RÉGI NÓTA Az persze igaz, hogy nem ilyenkor kell a Váci utcában sétálni. A régi dal szerint „szemed ámul hölgyek puccán”, de ilyentájt, tél lévén, még ebben a miniszoknyás világban sem igen lehet semmit sem látni. No jó, akkor maradnak a kirakatok. Azokat érdemes megnézni, mert rájön az ember, semmi különöset nem lát a legtöbben. Persze akad még jó néhány különleges üzlet, de hát ilyen már a Rákóczi úton vagy a Nagykörúton is található. Felelősségem teljes tudatában állíthatom, hogy a divatot ma már nem a Váci utcából diktálják. Pedig ennek az utcának valóban nagy múltja van. Az utca végén emléktábla tanúskodik arról, hogy itt állott valamikor a Váczi-kapu, Pest városának északi kapuja, ahonnan a Vác felé vezető út elindult. A kapu már lassan két évszázada eltűnt, s úgy alakult, hogy ebben az utcában, amely egyike Budapesten a legrégebbieknek, alig akad műemlék. Ennek ellenére új épület sincs benne. Valljuk be őszintén: tatarozás ide, tatarozás oda, az egész meglehetősen kopott. Igaz, az egész várost lassanként újjávarázsoló építési kedv már ide is elért. Előbb-utóbb például gyönyörű új épület épül az egykori Kedves (még előbb Nylon) eszpresszó helyén. Egyelőre azonban még csal: deszkapalánk látható, egy, az építésvezetőség optimizmusát eláruló táblával: „Kőműveseket és segédmunkásokat fölveszünk!” Huszonöt esztendeje zuhogtak a bombák, a belövések a Váci utcára is. Addig valóban ez az utca volt a város közepe. Délelőttönként itt shoppingoltak az úri dámák, tisztes polgárasszonyok és tiszteletben álló férjeik megvetett barátnői is. Azok járkáltak erre, akik azt keresték, miképpen költhetik el a pénzüket, amelyből fölösen akadt. A háború után két-három évig úgy látszott, hogy feltámad majd ez az utca, de aztán mégsem kelt soha már igazán életre. Vannak, akik bosszankodnak, vannak, akik nem bánják. Vagyis az a bizonyos „Váci utcán, Váci utcán” elég régi nóta. TÖMEGBEN Ma már nem su------------------ Vannak egyenruhás sofőrökkel a legújabb fekete autócsodák a Váci utcában. Már csak azért sem, mert amikor az Erzsébet-híd újjáépítése után rendezték a környék forgalmát, a főkapitány — nagyon bölcsen — elrendelte, hogy a Váci utcának ezen a részén, amelyről a nóta szól, mindenfajta gépjárműforgalom tilos, ez a sétálók utcája legyen. A pesti Belvárost a legutóbbi évek folyamán észrevétlenül elöntötte a tömeg Keresnek valamit, s sokan közülük bizony sóhajtva gondolnak vissza azokra az időkre, amikor nem venni volt művészet, hanem eladni. Persze az nemigen jut a jogos bosszúságok mellett eszült