Népszabadság, 1970. november (28. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
Tároló 360 vagon gabonának Új gabonatároló-komplexumot állítottak üzembe Sárbogárdion, a Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat telepén. A teljesen fém alkatrészekből összeállított siló hat tartályhengerébe 300 vagon gabona fér. (Jászai Csaba felvétele / MTI Fotó.) Milanérkezett Chiléből a magfitjar kormányküldilíssérg Hazaérkezett Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára vezette magyar kormányküldöttség, amely Chilében részt vett a dr. Salvador Allendének a Chilei Köztársaság elnöki tisztségébe való beiktatásával kapcsolatos ünnepségeken. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Nagy Dániel és Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, Rácz Pál külügyminiszterhelyettes és a Chilei Köztársaság ideiglenes budapesti ügyvivője. (MTI) Napirenden: az ember és környezete Fontos tudományos vita kezdődött kedden az Akadémián A tudományos technikai forradalom által felvetett, az egész emberiség sorsát közelről érintő téma vitája kezdődött meg kedden a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszakának keretében: az ember és környezete, az úgynevezett bioszféra helyzete került napirendre, amely ma már világszerte a kutatások homlokterébe került. Balogh János akadémikus bevezető előadásában a bioszféra kutatásának környezettani alapjait foglalta össze; a kérdés megvitatásában egyébként a nyelv- és irodalomtudományi osztály kivételével az Akadémia valamenynyi tudományos osztálya részt vesz. Az előadó egyebek közt hangoztatta, hogy a magasabbrendű élet megjelenése óta földünk bioszférája először került veszélyes helyzetbe, mégpedig nem is a radioaktív sugárzás, a levegő-, a víz- és a talajszennyeződés fenyeget közvetlen veszélylyel, hanem a Föld energiaháztartásának a felbomlása. A levegőbe kerülő széndioxid mennyisége évi hatmilliárd tonna; a legutóbbi száz évben nem kevesebb, mint 360 milliárd tonna széndioxid került a légtérbe. Mivel a széndioxid a látható sugarakat átengedi, a talaj infravörös hősugárzását viszont elnyeli, ennek következtében az ezredfordulóra — becslések szerint — mintegy 2 fokkal emelkedik Földünk hőmérséklete. Az emberi beavatkozás ezt a veszélyt anynyiban is növelte, hogy az őserdők és más, úgynevezett önszabályozó rendszerek elpusztítása folytán a földi növényzet éventként kétmilliárd tonnával kevesebb széndioxidot fogyaszt. A fenyegető veszély ellen a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezető tudományos körei egyaránt nemzetközi együttműködéssel védekeznek; a bioszféra védelme természetesen magyar szempontból is sürgős feladattá vált. A bevezető előadáshoz kapcsolódva Bogárdi János akadémikus az ember környezetének, életfeltételeinek egyik legjelentősebb tényezőjét, a vízkészletek mennyiségének és minőségének változását vázolta fel. Láng István, az Akadémia főtitkárhelyettese a bioszféra védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítésekről adott számot az UNESCO legutóbbi közgyűlésén elfogadott program alapján. Több érdekes előadás hangzott el a számítógép-tudomány kérdéseivel foglalkozó szekcióülésen is. Bevezetőül Békéssy András, a matematikai tudományok kandidátusa ismertette az MTA nemrég vásárolt és rövidesen működésbe lépő nagy teljesítményű számítógépének működési rendszerét, majd Vámos Tibor, a műszaki tudományok doktora tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a számítógépek fejlődésével kapcsolatos műszaki-tudományos problémákról. A többi között elmondotta, hogy a számítástechnika fejlődésében 5—10 évvel maradtunk el a nemzetközi színvonaltól; ennek a hátránynak a behozása a következő évek feladata lesz. A tudományos ülésszak vitái ma folytatódnak. MIMMMMM 1970. NOVEMBER 11. SZOVJET NÉPGAZDASÁG • •Ünnepi mérleg Az októberi forradalmi évforduló hagyományosan a mérlegkészítés ideje a Szovjetunióban. Az idén Mihail Szuszlovnak a hivatalos központi ünnepségen elmondott beszédére hárult ez a feladat. Az eredmények azt bizonyítják, hogy az iparnak i sikerült biztosítania az állandó és nagy ütemű fejlődést a fokozódó hatékonysági és minőségi előírások teljesítésének idején is. Az össztermelés 8 százalékos emelkedését a munka termelékenységének 6—7 százalékos növekedése kísérte 1970-ben. Ezek szerint tehát — nyilvánvalóan már a tavalyi, decemberi határozat hatására is — az ipari előrelépésnek örvendetesen nagy része, 83 százaléka a termelékenyebb munkából, nem pedig a foglalkoztatottak számának növeléséből származik. De az elektromos energia termelésének fogyasztásának az ipari termelés átlagánál nagyobb emelkedése, az energiahordozók mérlegében az olaj és a földgáz arányának erőteljes előretörése, az új gyártmányok és eljárások bevezetésének meggyorsulása is az intenzívebb iparosítás jele és eredménye. Mihail Szuszlov fejtegetéseiből nyilvánvaló, hogy a következő szakaszban a tudományos-műszaki forradalom vívmányaira támaszkodva még inkább az iparosítás ilyen vonásainak erősítését szorgalmazza majd a gazdaságpolitika. Hasonló irányzat érvényesült a mezőgazdaságban is, amely a beszámoló szerint az idén az ország történelmének legnagyobb termését takarította be gabonából, miközben a többi növényi kultúrák és az állattenyésztés is jó hozamokkal dicsekedhet. A tartós és egyenletes fejlődést, ezen az évtizedek óta gondot okozó területen, a kérdés bizonyos mértékben újszerű megközelítése hozta meg, nevezetesen az, hogy a mezőgazdaság műszaki-anyagi bázisának erősítésével egyidejűleg fokozott gondot fordítottak az üzemek és a termelők anyagi érdekeltségére is. A szovjet állam hosszú időre szóló életszínvonal-politikája a most befejeződő ötéves tervben a lakosság egy személyre jutó reáljövedelmének a tervezettnél nagyobb, mintegy egyharmados növekedését eredményezte. Felismerhető az igényesebb fogyasztási struktúra kialakításának irányzata. A tartós fogyasztási cikkek forgalma öt év alatt a kétszeresére nőtt: minden második családnak televíziója és mosógépe van, minden harmadiknak hűtőszekrénye. Nagy minőségi változás következett be a lakáshelyzetben is, hiszen tíz év alatt százmillió szovjet polgár kapott új lakást. Mindez azt is jelenti, hogy megalapozott lesz a következő ötéves terv életszínvonal-növelésének igényesebb, a magasabb színvonalú és differenciáltabb szükségletek (például személyautó) kielégítésére törekvő irányzata. Aránylag rövidebben és átlagosabban esett szó az ünnepi beszédben a gazdasági irányításról. „A nálunk végrehajtott gazdasági reform — mondotta Mihail Szuszlov — a központi tervezés előnyeit összeköti a gazdasági emelők és ösztönzők alkalmazásával a termelés hatékonyságának emelése érdekében”. Ebben a vonatkozásban említette az ismert gondot, hogy az anyagi érdekelt-séget az erkölcsi elismeréssel együtt kell alkalmazni és fejleszteni. Az októberi ünnepen készített mérleg a szovjet állam és társadalom kiegyensúlyozott, egyenletes fejlődését tanúsította és ezzel további kedvező távlatokat nyitott. Moszkva, november 10. Nemes János NADSEREG Jubiláló akadémia Kettős jubileumhoz érkezett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia. Háromszázötven esztendeje született névadója, a magyar hadtudomány megalapítója és húsz évvel ezelőtt, 1950 őszén kezdték meg tanulmányaikat az első tiszti hallgatók. Az évforduló kapcsán megemlékeznek Zrínyi Miklósról, akinek egykori megállapításai közül a legtöbb jól kiállta az idők próbáját. A mára is érvényes például: „Az hadi dolgokban minden órában új történetek támadnak és számlálhatatlan változások. Különböztetni és változtatni kell a dolgokat, az mint az idő és az alkalmatosság parancsolja.” És egy másik idézet, ez már a közelmúltból. A Fegyverbarátság hadgyakorlat alaposan próbára tette a parancsnokokat a törzsek és csapatok vezetésének legkorszerűbb módszereit, elvi és gyakorlati tudnivalóit illetően. Az egyik magyar egység parancsnoka még ebben az erős mezőnyben is kitűnt kivételes tudásával, határozott és helyes intézkedéseivel. Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere megkérdezte a magyar alezredest: „Ön hol szerezte képesítését?” A válasz így hangzott: „Budapesten, két éve, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.” Az összevetés kézenfekvő. 1950 őszén olyan hallgatókkal kezdte meg munkáját az akadémia, akik többnyire „gyorstalpaló” tanfolyamok révén lettek tisztek, s ezeknek a munkás- és paraszti származású fiatalembereknek bizony fogyatékos volt az általános műveltségük, katonai szaktudásukról nem is szólva. A mostanában kibocsátott egységparancsnokok, magasabb egységek parancsnokai és a törzstisztek viszont minden tekintetben kiállják az összehasonlítást a Varsói Szerződés testvérhadseregeinek azonos beosztásban dolgozó tisztjeivel. Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen hallatlan fejlődés ment végbe ebben a nagy nyilvánosság előtt jobbára ismeretlen felsőfokú tanintézetben a két évtized során. Aligha van az országban olyan oktatási intézmény, ahol megközelítőleg is hasonló feszített tempóban folyna a tanulás, pedig hát akik ide kerülnek, azok az érettségi után már elvégezték a négyéves katonai főiskolát, több éves parancsnoki tapasztalatokat szereztek a csapatoknál és ezután vállalkoznak hároméves kemény tanulásra a magasabb képesítést nyújtó katonai akadémián. De hiába, talán egyetlen tudományágban sem olyan gyors a fejlődés, mint éppen a hadtudományban. A korszerű harc körülményei között a helyzet rendkívül gyors változásaival kell számolni, a magasabb parancsnoknak az információk tömegét kell villámgyorsan rendszereznie és értékelnie, majd elektronikus számítógépek segítségével elhatározásra jutnia. Napjainkban már a másodpercekért folyik a harc, adott helyzetben a kezdeményezés megragadásáért, az emberi életekért. Mindebből nem nehéz átlátni a parancsnok óriási felelősségét, egy esetleges hibás döntésért. őszintén reméljük, hogy nem kerül sor magasabb parancsnokaink tudásának próbájára valóságos harchelyzetben. De biztonságunk érdekében minden eshetőségre fel kell készülniük. És biztonságos érzés tudni, hogy a ma jubiláló akadémián a legkorszerűbb feltételek mellett, a fejlődéssel napról napra lépést tartva, kivételes hivatástudattal tanítanak és tanulnak hadseregünk tehetséges tisztjei. Árkus József A BALATON ÜGYÉBEN A Veszprém megyei kommunisták pártértekezletén több felszólaló is foglalkozott azokkal a — gyakran megalapozatlan — bírálatokkal, olykor már-már vádakkal, amelyek „Balaton-ügyben” érik a megyét. Zűrzavar van a telkek körül — mit csinálnak a veszprémi hivatalokban? Elfogyott Füreden a zöldség — alszik a megyei tanács? Nincs kölcsönbicikli az almádi strandon — miért nem intézkednek a megyei illetékesek? Ki akarják vágni a szigligeti országút menti nyárfákat — hogy érthetnek ezzel egyet a megyei vezetők? És így tovább, nemegyszer ingerült, majdnem hisztérikus hangnemben. Nem vitás, hogy nemzeti kincsünket, természeti és idegenforgalmi értékeinket, történelmünk becses emlékeit féltik az emberek. — De ne tőlünk féltsék — mondta érthető felháborodással az egyik küldött. Veszprém megye, Somogyhoz hasonlóan, erejét jóval meghaladó feladatokat vállalt a Balaton fejlesztésében. Ami a Balaton-parton ma látszik, abban mindenben része van a megyének, az esetek túlnyomó többségében anélkül, hogy erre valami külön „központi kerettel” rendelkezne. Költségvetésében nem szerepel kiemelt és jótékony állami forrásokból dotált tételként a Balaton-part fejlesztése. Mégis nekik címezik a vádakat és a kifakadásokat. Ami az ő feladatuk a Balaton-part alakításában, azt elvégzik, azért vállalják a felelősséget, és a hibákért — mert nyilvánvalóan hibák is előfordulnak — állják a bírálatot, ami igaz benne, azt elfogadják. De a megalapozatlan támadássorozatot visszautasítják. Csak azért, mert a Balaton-part fejlesztésén dolgozó sok intézmény, hivatal és szervezet közül mint földrajzi gazda, a két megyeközpont a legkonkrétabb bírálati alany, ne váljék már-már sportággá Veszprém és Kaposvár kritizálá-sa, kiváltképpen ne olyan dolgo-kért, amelyekhez semmi közük , sincs. Milyen zenebona volt pél-dául legutóbb a 71-es országút ■ szigligeti részének tervezett kor- szerűsítése miatt. Holott csupán arról van szó, hogy az elöregedett fákat ki kell vágni, mert már olyan az országút a gyökereitől, mint a hullámvasút; a nyárfák mögött pedig évek óta ott állnak s nevelkednek az új fák. A pártértekezleten ezzel kapcsolatban elhangzott gondolatok közül talán az fejezi ki a legjobban a lényeget, hogy a Veszprém megyei kommunistáknak —, és természetesen a tanácsoknak — szívügyük a Balaton-part fejlesztése; erejükhöz mérten, sőt azon felül is, részt vesznek az idegenforgalom fellendítésének nagy programjában, de legfőképp a saját lakosságuk jobb életviszonyainak megteremtése a kötelességük. Ezután sem lesz másként. Ez sok tekintetben összefügg a tópart fejlesztésével, de több ponton nem találkozik vele. S nekik legjobban mégis ezekkel a kevésbé látványos, ám több százezer ember mindennapi életét befolyásoló tennivalókkal kell törődniük. Tamás István