Népszabadság, 1970. november (28. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

Tároló 360 vagon gabonának Új gabonatároló-komplexumot állítottak üzembe Sárbogárdion, a Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat telepén. A teljesen fém alkatrészekből összeállított siló hat tartályhenge­rébe 300 vagon gabona fér. (Jászai Csaba felvétele / MTI Fotó.) Milanérkezett Chiléből a magfitjar kormánykü­ld­ilíssérg Hazaérkezett Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára vezette ma­gyar kormányküldöttség, amely Chilében részt vett a dr. Salvador Allendének a Chilei Köztársaság elnöki tisztségébe való beiktatásá­val kapcsolatos ünnepségeken. A küldöttség fogadására a Fe­rihegyi repülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Nagy Dániel és Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, Rácz Pál külügyminiszter­helyettes és a Chilei Köztársaság ideiglenes budapesti ügyvivője. (MTI) Napirenden: az ember és környezete Fontos tudományos vita kezdődött kedden az Akadémián A tudományos technikai forra­dalom által felvetett, az egész emberiség sorsát közelről érintő téma vitája kezdődött meg ked­den a Magyar Tudományos Aka­démia tudományos ülésszakának keretében: az ember és környe­zete, az úgynevezett bioszféra­ helyzete került napirendre, amely ma már világszerte a kutatások homlokterébe került. Balogh János akadémikus be­vezető előadásában a bioszféra kutatásának környezettani alap­jait foglalta össze; a kérdés meg­vitatásában egyébként a nyelv- és irodalomtudományi osztály ki­vételével az Akadémia valameny­­nyi tudományos osztálya részt vesz. Az előadó egyebek közt hangoztatta, hogy a magasabb­­rendű élet megjelenése óta föl­dünk bioszférája először került veszélyes helyzetbe, mégpedig nem is a radioaktív sugárzás, a levegő-, a víz- és a talajszennye­ződés fenyeget közvetlen veszély­­lyel, hanem a Föld energiaház­tartásának a felbomlása. A levegőbe kerülő széndioxid mennyisége évi hatmilliárd ton­na; a legutóbbi száz évben nem kevesebb, mint 360 milliárd ton­na széndioxid került a légtérbe. Mivel a széndioxid a látható su­garakat átengedi, a talaj infravö­rös hősugárzását viszont elnyeli, ennek következtében az ezredfor­dulóra — becslések szerint — mintegy 2 fokkal emelkedik Föl­dünk hőmérséklete. Az emberi beavatkozás ezt a veszélyt any­­nyiban is növelte, hogy az őser­dők és más, úgynevezett önsza­bályozó rendszerek elpusztítása folytán a földi növényzet éven­t­ként kétmilliárd tonnával keve­sebb széndioxidot fogyaszt. A fe­nyegető veszély ellen a Szovjet­unió és az Egyesült Államok ve­zető tudományos körei egyaránt nemzetközi együttműködéssel vé­dekeznek; a bioszféra védelme természetesen magyar szempont­ból is sürgős feladattá vált. A bevezető előadáshoz kapcso­lódva Bogárdi János akadémikus az ember környezetének, életfel­tételeinek egyik legjelentősebb té­nyezőjét, a vízkészletek mennyi­ségének és minőségének változá­sát vázolta fel. Láng István, az Akadémia főtitkárhelyettese a bioszféra védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítésekről adott számot az UNESCO legutóbbi közgyűlésén elfogadott program alapján. Több érdekes előadás hangzott el a számítógép-tudomány kérdé­seivel foglalkozó szekcióülésen is. Bevezetőül Békéssy András, a matematikai tudományok kandi­dátusa ismertette az MTA nemrég vásárolt és rövidesen működésbe lépő nagy teljesítményű számító­gépének működési rendszerét, majd Vámos Tibor, a műszaki tu­dományok doktora tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a számítógépek fejlődésével kap­csolatos műszaki-tudományos problémákról. A többi között el­mondotta, hogy a számítástechni­ka fejlődésében 5—10 évvel ma­radtunk el a nemzetközi színvo­naltól; ennek a hátránynak a be­hozása a következő évek feladata lesz. A tudományos ülésszak vitái ma folytatódnak. ­MIMMMMM 1970. NOVEMBER 11. SZOVJET NÉPGAZDASÁG • •Ü­nnepi mérleg Az októberi forradalmi évfor­duló hagyományosan a mérleg­­készítés ideje a Szovjetunióban. Az idén Mihail Szuszlovnak a hivatalos központi ünnepségen el­mondott beszédére hárult ez a feladat. Az eredmények azt bizonyítják, hogy az iparnak i­ sikerült biztosí­tania az állandó és nagy ütemű fejlődést a fokozódó hatékonysá­gi és minőségi előírások teljesí­tésének idején is. Az összterme­lés 8 százalékos emelkedését a munka termelékenységének 6—7 százalékos növekedése kísérte 1970-ben. Ezek szerint tehát — nyilvánvalóan már a tavalyi, de­cemberi határozat hatására is — az ipari előrelépésnek örvende­tesen nagy része, 83 százaléka a termelékenyebb munkából, nem pedig a foglalkoztatottak számá­nak növeléséből származik. De az elektromos energia termelésé­nek fogyasztásának az ipari ter­melés átlagánál nagyobb emelke­dése, az energiahordozók mérle­gében az olaj és a földgáz ará­nyának erőteljes előretörése, az új gyártmányok és eljárások be­vezetésének meggyorsulása is az intenzívebb iparosítás jele és eredménye. Mihail Szuszlov fej­tegetéseiből nyilvánvaló, hogy a következő szakaszban a tudomá­nyos-műszaki forradalom vívmá­nyaira támaszkodva még inkább az iparosítás ilyen vonásainak erősítését szorgalmazza majd a gazdaságpolitika. Hasonló irányzat érvényesült a mezőgazdaságban is, amely a be­számoló szerint az idén az ország történelmének legnagyobb termé­sét takarította be gabonából, mi­közben a többi növényi kultúrák és az állattenyésztés is jó hoza­mokkal dicsekedhet. A tartós és egyenletes fejlődést, ezen az év­tizedek óta gondot okozó terüle­ten, a kérdés bizonyos mértékben újszerű megközelítése hozta meg, nevezetesen az, hogy a mezőgaz­daság műszaki-anyagi bázisának erősítésével egyidejűleg fokozott gondot fordítottak az üzemek és a termelők anyagi érdekeltségé­re is. A szovjet állam hosszú időre szóló életszínvonal-politikája a most befejeződő ötéves tervben a lakosság egy személyre jutó reál­­jövedelmének a tervezettnél na­gyobb, mintegy egyharmados nö­vekedését eredményezte. Felis­merhető az igényesebb fogyasztá­si struktúra kialakításának irányzata. A tartós fogyasztási cikkek forgalma öt év alatt a kétszeresére nőtt: minden máso­dik családnak televíziója és mo­sógépe van, minden harmadik­nak hűtőszekrénye. Nagy minősé­gi változás következett be a la­káshelyzetben is, hiszen tíz év alatt százmillió szovjet polgár ka­pott új lakást. Mindez azt is jelenti, hogy megalapozott lesz a következő öt­éves terv életszínvonal-növelésé­nek igényesebb, a magasabb színvonalú és differenciáltabb szükségletek (például személy­autó) kielégítésére törekvő irány­zata. Aránylag rövidebben és átlago­sabban esett szó az ünnepi be­szédben a gazdasági irányításról. „A nálunk végrehajtott gazdasá­gi reform — mondotta Mihail Szuszlov — a központi tervezés előnyeit összeköti a gazdasági emelők és ösztönzők alkalmazásá­val a termelés hatékonyságának emelése érdekében”. Ebben a vo­natkozásban említette az ismert gondot, hogy az anyagi érdekelt-­­séget az erkölcsi elismeréssel együtt kell alkalmazni és fejlesz­teni. Az októberi ünnepen készített mérleg a szovjet állam és társa­dalom kiegyensúlyozott, egyenle­tes fejlődését tanúsította és ezzel további kedvező távlatokat nyi­tott. Moszkva, november 10. Nemes János N­ADSEREG Jubiláló akadémia Kettős jubileumhoz érkezett a Zrínyi Miklós Katonai Akadé­mia. Háromszázötven esztendeje született névadója, a magyar had­tudomány megalapítója és húsz évvel ezelőtt, 1950 őszén kezdték meg tanulmányaikat az első tisz­ti hallgatók. Az évforduló kap­csán megemlékeznek Zrínyi Mik­lósról, akinek egykori megállapí­tásai közül a legtöbb jól kiállta az idők próbáját. A mára is ér­vényes például: „Az hadi dolgok­ban minden órában új történe­tek támadnak és számlálhatatlan változások. Különböztetni és vál­toztatni kell a dolgokat, az mint az idő és az alkalmatosság pa­rancsolja.” És egy másik idézet, ez már a közelmúltból. A Fegyverbarátság hadgyakorlat alaposan próbára tette a parancsnokokat a törzsek és csapatok vezetésének legkor­szerűbb módszereit, elvi és gya­korlati tudnivalóit illetően. Az egyik magyar egység parancsno­ka még ebben az erős mezőny­ben is kitűnt kivételes tudásával, határozott és helyes intézkedései­vel. Hoffmann hadseregtábor­nok, az NDK nemzetvédelmi mi­nisztere megkérdezte a magyar alezredest: „Ön hol szerezte ké­pesítését?” A válasz így hangzott: „Budapesten, két éve, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.” Az összevetés kézenfekvő. 1950 őszén olyan hallgatókkal kezdte meg munkáját az akadémia, akik többnyire „gyorstalpaló” tanfo­lyamok révén lettek tisztek, s ezeknek a munkás- és paraszti származású fiatalembereknek bi­zony fogyatékos volt az általános műveltségük, katonai szaktudá­sukról nem is szólva. A mostaná­ban kibocsátott egységparancsno­kok, magasabb egységek­ parancs­nokai és a törzstisztek viszont minden tekintetben kiállják az összehasonlítást a Varsói Szerző­dés testvérhadseregeinek azonos beosztásban dolgozó tisztjeivel. Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen hallatlan fejlődés ment végbe ebben a nagy nyilvá­nosság előtt jobbára ismeretlen felsőfokú tanintézetben a két év­tized során. Aligha van az or­szágban olyan oktatási intézmény, ahol megközelítőleg is hasonló feszített tempóban folyna a tanu­lás, pedig hát akik ide kerülnek, azok az érettségi után már elvé­gezték a négyéves katonai főis­kolát, több éves parancsnoki ta­pasztalatokat szereztek a csapa­toknál és ezután vállalkoznak hároméves kemény tanulásra a magasabb képesítést nyújtó ka­tonai akadémián. De hiába, talán egyetlen tudományágban sem olyan gyors a fejlődés, mint ép­pen a hadtudományban. A kor­szerű harc körülményei között a helyzet rendkívül gyors változá­saival kell számolni, a magasabb parancsnoknak az információk tömegét kell villámgyorsan rend­szereznie és értékelnie, majd elektronikus számítógépek segítsé­gével elhatározásra jutnia. Nap­jainkban már a másodpercekért folyik a harc, adott helyzetben a kezdeményezés megragadásáért, az emberi életekért. Mindebből nem nehéz átlátni a parancsnok óriási felelősségét, egy esetleges hibás döntésért. őszintén reméljük, hogy nem kerül sor magasabb parancsno­kaink tudásának próbájára való­ságos harchelyzetben. De bizton­ságunk érdekében minden eshe­tőségre fel kell készülniük. És biztonságos érzés tudni, hogy a ma jubiláló akadémián a legkor­szerűbb feltételek mellett, a fej­lődéssel napról napra lépést tart­va, kivételes hivatástudattal ta­nítanak és tanulnak hadseregünk tehetséges tisztjei. Árkus József A BALATON ÜGYÉBEN A Veszprém megyei kommu­nisták pártértekezletén több fel­szólaló is foglalkozott azokkal a — gyakran megalapozatlan — bírá­latokkal, olykor már-már vádak­kal, amelyek „Balaton-ügyben” érik a megyét. Zűrzavar van a telkek körül — mit csinálnak a veszprémi hivatalokban? Elfo­gyott Füreden a zöldség — alszik a megyei tanács? Nincs kölcsön­­bicikli az almádi strandon — miért nem intézkednek a megyei illetékesek? Ki akarják vágni a szigligeti országút menti nyárfá­kat — hogy érthetnek ezzel egyet a megyei vezetők? És így tovább, nemegyszer ingerült, majdnem hisztérikus hangnemben. Nem vi­tás, hogy nemzeti kincsünket, ter­mészeti és idegenforgalmi érté­keinket, történelmünk becses em­lékeit féltik az emberek. — De ne tőlünk féltsék — mondta érthető felháborodással az egyik küldött. Veszprém me­gye, Somogyhoz hasonlóan, erejét jóval meghaladó feladatokat vál­lalt a Balaton fejlesztésében. Ami a Balaton-parton ma látszik, ab­ban mindenben része van a me­gyének, az esetek túlnyomó több­ségében anélkül, hogy erre valami külön „központi kerettel” rendel­kezne. Költségvetésében nem szerepel kiemelt és jótékony ál­lami forrásokból dotált tételként a Balaton-part fejlesztése. Mégis nekik címezik a vádakat és a ki­­fakadásokat. Ami az ő feladatuk a Balaton-part alakításában, azt elvégzik, azért vállalják a felelős­séget, és a hibákért — mert nyil­vánvalóan hibák is előfordulnak — állják a bírálatot, ami igaz benne, azt elfogadják. De a meg­alapozatlan támadássorozatot visszautasítják. Csak azért, mert a Balaton-part fejlesztésén dolgo­zó sok intézmény, hivatal és szervezet közül mint földrajzi gazda, a két megyeközpont a legkonkrétabb bírálati alany, ne­­ váljék már-már sportággá Veszprém és Kaposvár kritizálá-­­­sa, kiváltképpen ne olyan dolgo-­­­kért, amelyekhez semmi közük , sincs. Milyen zenebona volt pél-­­­dául legutóbb a 71-es országút ■ szigligeti részének tervezett kor-­­ szerűsítése miatt. Holott csupán arról van szó, hogy az elöregedett fákat ki kell vágni, mert már olyan az országút a gyökereitől, mint a hullámvasút; a nyárfák mögött pedig évek óta ott állnak s nevelkednek az új fák. A pártértekezleten ezzel kap­csolatban elhangzott gondolatok közül talán az fejezi ki a legjob­ban a lényeget, hogy a Veszprém megyei kommunistáknak —, és természetesen a tanácsoknak — szívügyük a Balaton-part fejlesz­tése; erejükhöz mérten, sőt azon felül is, részt vesznek az idegen­­forgalom fellendítésének nagy programjában, de legfőképp a sa­ját lakosságuk jobb életviszonyai­nak megteremtése a kötelességük. Ezután sem lesz másként. Ez sok tekintetben összefügg a tópart fejlesztésével, de több ponton nem találkozik vele. S nekik leg­jobban mégis ezekkel a kevésbé látványos, ám több százezer em­ber mindennapi életét befolyásoló tennivalókkal kell törődniük. Tamás István

Next