Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

V. 16-22. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: MÁTÉ SÁNDOR Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki Brezsnyev tbiliszi beszéde. Az SZKP főtitkára a nemzetközi hely­zettel kapcsolatban részletesebben ki­fejtette a párt XXIV. kongresszusán el­hangzott egyik indítványt. „Egyes NA­­TO-országok észrevehető érdeklődést, de bizonyos fokú idegességet is tanúsí­tanak az Európa középső részében el­helyezett fegyveres erő és fegyverzet csökkentésének kérdésével kapcsolat­ban. Képviselőik azt kérdezgetik: ki­nek a fegyveres erőit, milyen fegyver­zetet kellene csökkenteni, a külföldi fegyveres erőket vagy az illető orszá­gok fegyveres erőit, a nukleáris fegyve­reket vagy a hagyományosakat, vagy talán a szovjet javaslatok erre mind kiterjednek?” Brezsnyev kijelentette, ha valaki va­lamit nem lát világosan, ez­t ki lehet küszöbölni, csak rá kell szánnia magát annak kipróbálására, mit jelentenek a javaslatok a gyakorlatban? Ez a dip­lomácia nyelvén azt jelenti: tárgyalá­sokat kell kezdeni. A nyugati lapok másnap már cikkek­ben kommentálták a szovjet békepoli­tikát tükröző kijelentéseket. A nyugat­német Neue Ruier Zeitung ezt írta: „A Nyugatnak meg kell hallgatnia a Tbili­sziben előterjesztett javaslatokat és ha­ladéktalanul hozzá kell látnia a Kelet­tel együtt az európai biztonsági érte­kezlet összehívásának előkészületeihez.” A Figaro a beszéd legfontosabb témái­nak a békés egymás mellett élést és a világbéke megszilárdítását jelöli meg. A Washington Post megállapítja, a legmegfelelőbb időben hangzott el a ja­vaslat az Európában állomásozó csapa­tok csökkentéséről. Nixonnak is lehe­tősége nyílik a nagy jelentőségű európai tárgyalásokra, amelyet korunk megkö­vetel — fűzi hozzá a lap. A washingtoni Fehér Házban és a külügyminisztériumban nyomban kije­lentették, „érdeklődéssel tanulmányoz­zák” és „üdvözlik” a konkrét leszerelé­si javaslatokat. Rogers külügyminiszter vasárnapi tv-interjújában elmondotta, megbízták Beám,moszkvai nagykövetet, kérjen részletes információt bizonyos kérdések tisztázására a szovjet kor­mánytól. Úgy nyilatkozott, hogy a köl­csönös csapatcsökkentésekről az Egye­sült Államok is kívánja a tanácskozást a Szovjetunióval. Rogers homályos cél­zást tett arra, hogy a washingtoni kor­mány megváltoztatja negatív álláspont­ját az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatban, de ezt ahhoz a feltételhez fűzte, ha ott az Egyesült Államok ál­tal legfontosabbnak nyilvánított bizton­sági kérdésekről tárgyalnak. Egy ilyen tanácskozáson az Egyesült Államok a NATO vezető hatalmaként óhajt részt venni. Rogers szavaiból kiderül, az „at­lanti egységfront” előzetes­­ kialakítását Washington egy európai biztonsági ér­tekezlet előfeltételének tekinti, szovjet vezetőkkel való tanácskozás skálája igen széles volt. Elhatározták a politikai és gazdasági együttműködés további fejlesztését. A nemzetközi helyzetnek legfonto­sabb kérdéseit is felölelték a tanácsko­zások. Koszigin pohárköszöntőjében el­mondotta, meg kellene gyorsítani az európai biztonsági értekezlet előkészí­tését és a Szovjetunió szeretné, ha eb­ben számíthatna Kanada együttműkö­désére is. Utalt rá, hogy az­ európai helyzettel összefüggésben sok szó esik a fegyverzet csökkentéséről. „Egyes or­szágokban — mondotta Koszigin — so­kat emlegetik például a külföldi csapa­tok létszámának csökkentését. Ha a Nyugat részéről készséget tanúsítaná­nak arra, hogy gyakorlati lépéseket te­gyenek ebben az irányban, mi is meg­tennénk minden tőlünk telhetőt a meg­állapodás érdekében.” Trudeau úgy nyi­latkozott, gondosan mérlegelik, mit le­het tenni a szovjet javaslatok megva­lósítása érdekében. Kanada az indokínai kérdés rende­zésében pozitív állásponton van, s mint ismeretes, tagja az 1954-es genfi egyez­mény által életre hívott indokínai ellen­őrző bizottságnak. A moszkvai tárgyalásokról aláírt , jegyzőkönyv szerint a jövőben rendsze­res konzultációkat tartanak nemcsak a két országot érintő tényezőkről, hanem fontos nemzetközi kérdésekről, beleért­ve a világ különböző térségeiben fe­szültséget előidéző helyzetekről, azzal a céllal, hogy elősegítsék a feszültség enyhítését, az együttműködés fejlődését és a biztonság megszilárdítását. A látogatás első szakasza után meg­állapíthatjuk: Trudeau látogatásával a két ország együttműködése magasabb szintre emelkedett, és ez az együttmű­ködés jó hatását minden bizonnyal érezteti a nemzetközi politikában is. ügyrendjében, kölcsönösen ismertették a nézeteket és értelmeztek egyes kér­déseket. A második fordulóban a vita már részletek tisztázásáról folyt a ra­kétarendszerekkel kapcsolatban. A harmadik forduló vitája során ki­derült, hogy az Egyesült Államok a ta­nácskozásokon egyoldalú előnyökre tö­rekszik, míg a Szovjetunió valóságos, tartalmi és reális megállapodáson mun­kálkodik. Az értékelések ezt az ülés­szakot eredménytelennek ítélték meg. A mostani negyedik, bácsi ülésszak előtt a Pravda szemleírója a követke­zőképp világította meg a szovjet ál­láspontot: „A Szovjetunió hajlandó elő­mozdítani, hogy megfékezzék a törté­nelem legsúlyosabb következményeivel fenyegető nukleáris rakétafegyverkezé­si hajszát. A Szovjetunió politikája vál­tozatlanul a béke és a nemzetközi biz­tonság megszilárdítására irányul, kö­vetkezetesen törekszik a fegyverkezési hajsza lefékezésére, s az idevágó prob­lémák megoldását célzó megállapodá­sokra.” Egy nappal a szovjet—amerikai SALT-közleményt követően érkezett a hír, hogy az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága megszavazta a Safeguard rakétaelhárító rendszer nagy­arányú továbbfejlesztésének költségét. Szerdán Szadat elnökletével tartotta meg első ülését Trudeau, Brezsnyev és Gromiko. A szovjet kormány meghívására Trudeau kanadai miniszterelnök tizenkét napos, hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezett. Utazásának je­lentőségét már az a tény mutatja, hogy a két ország történetében ő az első ka­nadai kormányfő, aki Moszkvába láto­gat. A két ország közötti közeledés már évek óta tart, amelynek eredményeként megerősödött a gazdasági, tudományos­­műszaki és kulturális együttműködés, s megteremtődött a két ország közötti po­litikai kapcsolatok elmélyítésének bá­zisa. Trudeau látogatásának első négy napját a hivatalos megbeszélések töltöt­ték ki, s utána 18 ezer kilométeres kör­utazást tesz Ukrajnától Szibériáig. A A szovjet—amerikai SALT-tárgyalásokon megállapodás történt: még az idén arra törekszenek, hogy előkészítsék a megegyezést a rakétaelhárító rendsze­rek fejlesztésének korlátozásáról. Ez egyezmény megkötésekor bizonyos in­tézkedésekről megállapodásra jutnak a stratégiai támadó fegyverzet korlátozá­sáról is. A SALT (Strategic Arms Limitation Talks, tárgyalások a stratégiai fegyve­rek korlátozásáról)­­megbeszélések a két nagyhatalom között 1969. november 17-én kezdődtek. A szovjet delegációt V. Szemjonov külügyminiszter-helyet­tes, az amerikait G. C. Smith nagykö­vet, a fegyverzetellenőrzési és leszere­lési hivatal igazgatója vezeti. A kül­döttségek hat tagból és 20—25 tanács­adó és szakértőcsoportból állnak. Évenként két ülésszakot tartanak ta­vasszal és ősszel, felváltva a finn és az osztrák fővárosban. A megbeszélé­sek titkosak, azoknak tartalmáról köz­leményt nem adnak ki. Az első fordulóra Helsinkiben került sor. Itt megállapodtak a tárgyalások az új egyiptomi kormány. A harmincnégytagú kabinet előtt Sza­dat vázolta a múlt napok eseményeit s a jövőben követendő politikát. A belpoli­tikai konfliktust „hatalmi harcnak” minősítette, s közölte, hogy a „hatalmi központokat” felszámolták. Az ország külpolitikája változatlan marad. A nemzetgyűlés csütörtökön ült össze, ahol ismét a köztársasági elnök volt a főszónok. Beszámolt arról, hogy az or­szág legfőbb gondja továbbra is az Iz­rael elleni harc. Emlékeztetett arra, hogy az 1967-es háború után a hadsereg újjáépítésének és megerősítésének sike­rei összefüggnek a Szovjetunió őszinte baráti segítségével. A francia és angol kormány közel-keleti álláspontjáról is megelégedéssel nyilatkozott. Az Egye­sült Államok szerepét és kétértelmű magatartását azonban határozottan megbélyegezte. Elmondotta, hogy Ro­gers külügyminiszter kairói látogatása során elismerte: Egyiptom a maga ré­széről mindent megtett a helyzet békés megoldására. Az Egyesült Államoknak — amely a „kenyértől a szuperszonikus vadászgépekig mindennel ellátja Iz­raelt” — szerepe abban lenne, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre a békés megoldás érdekében. Nem érvényes az a védekezés, hogy erre az amerikai kor­mány nem képes. E védekezés mögött az húzódik meg, hogy Washington a rendezést saját érdekeinek figyelembe­vétele alapján szeretné megvalósítani. Az egyiptomi államfő közölte az Egyesült Államokkal: — a Szuezi-csatorna megnyitása nem elszigetelt probléma, hanem első lépés az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről való teljes kivonásához ve­zető úton; — Egyiptom nem hajlandó vita tár­gyává tenni csapatainak a Szuezi-csa­torna keleti partjára való átkelését;­­ nem fogadja el a tűzszünet meg­határozatlan időre való meghosszabbí­tását mindaddig, amíg egyetlen külföl­di katona is területén tartózkodik. Beszédének belpolitikai kérdésekkel foglalkozó részében Szadat síkraszállt amellett, hogy ki kell dolgozni az or­szág új alkotmányát. Ennek tükröznie kell az ország hagyományait, az irányí­tó apparátusban pedig növelni kell a mezőgazdasági és ipari munkások arányszámát. A tervek szerint a jövő­ben a parlament népi tanács néven mű­ködik és életre hívják a választott helyi tanácsokat. KÉNYSZER­HÁZASSÁG (A New States­­man karikatúrája Anglia közös piaci csatlakozásáról.) HÉT Kánikula Mit szólnak ehhez a rettenetes me­leghez? Ezt most nem ennek a rovat­nak az állandó szerzője kérdezi, ő hű­síti északon, annyi Egy hét Magyaror­szág után egy tanulmányhetet tölt Skandináviában. Forró májusi napon kísértem ki a repülőtérre. Beléptünk a csarnokba, amikor felsóhajtott: „Nem lehet kibírni.. Próbáltam vigasztalni, hogy négy óra múlva már a stockholmi repülőtéren biztosan kellemes lesz a hőmérséklet. Ő azonban leintett: „Nem a melegre mondtam, hogy nem lehet kibírni. A Ferihegyi repülőtér várócsarnokára. Olyan zsúfoltság van, hogy ...” Nem folytathatta, mer­t japán kereskedők egy népesebb csoportja elsodort bennünket egymástól. Igaz viszont, hogy ők bele­keveredtek egy holland turistacsoport­ba. Mindenki törülgette a homlokát. Nem mertem tőlük megkérdezni, hogy a meleg vagy a zsúfoltság miatt. A taxisofőr, aki a városba visszaho­zott, úgy az Üllői út tájékán kezdte tö­­rölgetni a homlokát. Ő is azzal jött elő, hogy nem lehet kibírni, s erre én sze­líden megjegyeztem, hogy a Meteoroló­giai Intézet szerint évtizedek óta nem volt májusban ilyen kánikula. Mire ő oktatóan megjegyezte, hogy ő nem me­teorológus, hanem taxisofőr, s ő nem az időjárásra, hanem az Üllői úti for­galomra mondta, hogy nem lehet ki­bírni. Tőle lehet akármilyen forró az időjárás, ha nem csak új autók lenné­nek Budapesten, hanem ahhoz mérten új utak is. Még jó, hogy később talál­koztam egy maszek autóssal, aki szin­tén a kibírhatatlant emlegette, már­mint a taxisofőröket, akik — legalábbis sze­rinte — kibírhatatlanul vezetnek. A szerkesztőségben egy kolléga ugyancsak közölte, hogy nem lehet ki­bírni más­, ami van. Illetőleg, aki nincs. Akkora már a gépírónő-hiány, hogy aki megtalálja az írógépen a kettőspontot is, száz állás között válogathat. Persze hogy nem jön el a szerkesztőségbe, ahol a kettőspontot sűrűn használjuk, lévén egy teljes oldal sportrovatunk. Hogy az olvasó másnap reggel a cikket olvasva — ami mégis megh­atott és ki­­nyomattatott, bár a nyomda igazgató­ja éppen a héten panaszkodott, hogy kibírhatatlan a nyomdászhiány — ho­gyan kiáltott fel, azt nem tudom. Igaz ugyan, hogy az autóbuszon többen is lapunkat olvasták, amikor a kibírhatat­­lanságról sóhajtottak, de kiderült, hogy ezúttal se nem a kánikulával, se nem a sajtóval volt bajuk, hanem a buda­pesti közlekedéssel. Persze ilyenkor a nagy melegben könnyebb az élet, ha az ember kime­het a strandra. Könnyebb? Kibírhatat­lan. Legalábbis ezt hallottam a Gellért­­ben, amikor csengettek, hogy jön a hul­lám, de inkább a tömeg jött bele a víz­be. A Palatínuson azok átkozták a ki­bírhatatlan sorsot, akik egy pohár sör­höz akartak jutni. Panaszleveleink sze­rint kibírhatatlan a HKI lassúsága, a középiskolai matematikai anyag, nem lehet kibírni a patronhiányt elviselhe­tetlen, hogy még mindig vannak kis­királyok. A válaszlevelek szerint kibír­­hatatlanok a lakók, elviselhetetlen a diákok fafejűsége, s nem lehet kibírni, hogy mindig mindenki akkor akar ven­ni patront, amikor amúgy sincs, továb­bá, hogy ha valaki a munkahelyén nem kap igazat, mindjárt a kiskirályosdit emlegeti. Ezek után megkérdeztem néhány em­bert, hogy van. Valamennyien azt vá­laszolták, remekül. Megkérdeztem, nem viselte-e meg őket túlzottan a májusi kánikula, mire a keresztkérdés sú­lya alatt megtörtek. És elkezdték ma­gyarázni, hogy a kánikula az semmi, de a zsúfoltság, a kereskedelem, a köz­lekedés, a hivatal stb., stb., az kibír­hatatlan. Vallatásomra, hogy ha any­­nyi mindent nem lehet kibírni, ho­gyan érezhetik magukat mégis reme­kül, elnézően mosolyogtak. Nem ér­tették, hogy nem értem: attól vannak remekül, hogy annyi kibírhatatlant bírnak ki. És megmondhatják, hogy nem bírják ki. PÁSZTOR IMRE o I­III -J ui -l­ui SL › z 06 › w › ο ♦ n › ma­ga ( N­V) &­­iii .

Next