Népszabadság, 1972. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-07 / 5. szám

6 ális földgázlelőhelyek a jugoszláviai Vajdaságban A Jugoszláviai Vajdaság tartományban újabb földgázlelőhelyeket fedeztek fel. E területeken — szakemberek becslése szerint — mintegy 5 milliárd köbméter gáz és jelentős mennyiségű nyersolaj van a föld méhében. Az újvidéki Naftagasz vállalat közlése szerint a Bácska nemsokára olajvidék lesz, és már a következő években jelentősen fellendül a földgáz- és olajkitermelés. Csantavér és környéke alatt igen sok a földgáz, ezenkívül Topolyán és a dél-bánáti Dolovo helységben is lelőhelyet fedeztek fel. Bővítették a már feltárt és használatban levő lelőhelyeket, főképp Kikinda környékén. 1972. január 7. péntek NÉPSZABADSÁG Az autó és akik csinálják PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNK RIPORTJA Párizsban általában igen nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi autókiállítást. Másfél, kétmillió ember is felkeresi, hogy megnézze, milyen újdonsággal rukkolt ki a világ, de mindenekelőtt Franciaország autóipara. A legutóbbi Autószalon páratlan érdekességgel szolgált. Olyannal, amelynek a kiállítás rendezői nem túlságosan örültek. Negyedmillió munkás képviseletében A kiállítás nagycsarnokában, ott, ahol káprázatos dekorációk között, impozáns forgó pódiumokon a legszebb autósztárokat mutatták be, megjelent százötven munkás, hogy sajtóértekezletet tartson. Százötven munkás abból a 250 ezerből, akik Franciaország nagy autógyáraiban a nikkeltől csillogó, pompázatos luxuskocsikat előállítják. Amint a dolognak híre terjedt, a különböző cégek fogadótermeiből néhány perc alatt 400 újságíró termett a helyszínen. Szenzációt sejtettek, arra gyűltek össze és nem is csalódtak. Pedig a munkások voltaképpen semmiféle szenzációval nem szolgáltak. Egyikük — Billancourt-ból, a Renault legnagyobb gyárából jött — éppen úgy kezdte, mint az elegáns tisztviselők a gyárnak a kiállításon berendezett fényűző fogadótermében. Számokat sorolt: Franciaország iparának egyetlen ága sem fejlődött az utóbbi években olyan gyorsan, mint a gépkocsigyártás. Az exportban pedig az annyira labilis francia gazdaság számára oly égetően fontos exportban — messze-messze az élen jár. A Renault-gyár a legutóbbi tíz évben megnégyszerezte termelését, ugyanakkor viszont a munkáslétszám csak 10 százalékkal nőtt. Sőt az utóbbi időben, bár a termelés tovább emelkedik, már bocsátanak is el munkásokat. A Renault—4-est és a Renault—6-ost előállító üzemben most havonta 4440 kocsival többet gyártanak, mint egy évvel ezelőtt, a munkáslétszám viszont 820-szal alacsonyabb. — Természetesen az új technika — szólt közbe egyikünk a jelenlevő újságírók közül. — Új technika? Olvassa csak ezt, uram — vette át a szót egy Citroen-beli, és valamennyiünknek egy sokszorosított levélmásolatot nyomott a kezébe. A levelet Párizs 15. kerületének egy orvosa írta a Citroen munkaügyi osztályának: „A napokban két munkás jött a rendelőmbe. Egy szavukat sem értettem, mert csak törökül beszéltek. Papírjaikból megállapítottam, hogy negyedik hónapja önöknél dolgoznak. Mindkettőnél súlyos hasfali, illetve lágyéki izomsérülést állapítottam meg, amely kétségkívül igen megerőltető emelésektől ered. Felhívom szíves figyelmüket a munkakörülmények felülvizsgálására. Egyben kérem, hogy a jövőben tolmácsot is küldjenek a csak idegen nyelvet beszélő betegekkel, mert enélkül a vizsgálat nagyon körülményes, a gyógymódot pedig egyáltalán nem tudom nekik megmagyarázni.” Mint Chaplin a modern időkben — A mi műhelyünkben — folytatta egy másik Citroen-beli — egy motorszerelő napi normája 1955-ben öt motor volt sebességváltó nélkül. 1969-ben már 14, 1970-ben 27, ez idén pedig 33 motor ... A műhely felszerelése pontosan ugyanaz, mint 1955-ben volt. Csupán a motorblokk az, amit csiga emel. Minden egyebet mi magunk, puszta kézzel. És annyira kell sietnünk, hogy szinte beleszédülünk. — Pontosan mint Chaplin, a Modern időkben ... — Technika? Nálunk, a gumi- üzemben fél éven át kértük szép szóval, aztán követeltük többször írt leállással, míg végre beállított falé egy hidraulikus prést — toldotta meg a Simca—Chrysler egyik betanított munkása. — Addig, így igaz, ahogy mondom, a hasunkkal nyomtuk össze a formát ... — A szörnyű hőség ellen azonban semmit sem tesznek. Ha egy korty vizet akarunk, ki kell érte menni. De ha egy délelőtt másod-szor megyek ki, a művezető már veszi elő a stoppert. — Én Lille-ből jövök, a Peti- geot-tól. A Diesel-műhelyben, ahol dolgozom, állandóan 120 decibel felett van a zajszínt. Alig tudjuk elviselni. A szakszervezet követelésére orvosi bizottság jött a műhelybe. Kísérleti nyulat hoztak. Hat óra múlva a nyúl a zajtól elpusztult. Az igazgatóságon erre csak annyit mondtak, hogy éppen ezért nem alkalmaznak nyilakat ... Az emberek jobban bírják. „Szakszervezet" a Citroennél — Nálatok legalább a vizsgálatot kiverekedhette a szakszervezet — vette vissza a szót a Citroen-beli. —■ Nálunk, a Citroennél a szakszervezet is az igazgatóságé ... Minden műhelyben, minden gyűlésen vagy tüntetésen jelen vannak a besúgóik, a provokátoraik és a fizetett verekedők, akik még külön kiképzést is kapnak ... A felvételi irodán minden új munkásnak a kezébe nyomnak egy nyilatkozatot, amelyen kérheti belépését a Citroennek ebbe a „saját” szakszervezetébe. — És aki megtagadja? — Azt még eltűrik. De ha megtudják, hogy belépett a „rendes” szakszervezetbe... — Mi van akkor? — Elég, ha egyszer részt vesz egy tüntetésen, vagy egy sztrájkban, máris „kiderül " róla, hogy „munkája hasznavehetetlen” és veheti a munkakönyvét. És a holmiját is. Mert a lakásból is kiteszik. — A lakásból? — Nálunk a segédmunkások meg a betanított munkások — a gyár állományinak háromnegyede — majdnem mind külföldi. A Simca a volt francia gyarmatokon még toborzóirodákat is tart fenn. Lakást is ígér. Igaz, hogy csak egy ágyat ad a rettenetesen zsúfolt munkásszálláson és levon érte havi 150 frankot, a havi bér egyötödét, de mégiscsak szállás. Akit innen is kitesznek, ugyan hová mehet? Családja egy másik földrészen, pénze nincs, még az útiköltségre valót sem tudta öszszerakni, szakmája sincs, a nyelvet nem beszéli... — Legfeljebb Dupont úrhoz fordulhat — szól közbe egy Renault-beli. — No igen, Dupont úrhoz. De ahhoz is pénz kell... Modern rabszolgakereskedelem Kérdéseink özönére adott szaggatott válaszokból, indulatos kifakadásokból, amelyek közé irodalminak éppen nem mondható kifejezések is keveredtek, összeállt ennek a bizonyos „Dupont úrnak” különös portréja. A munkások egymás szájából kapkodták a szót. Marcel Dupont 55 éves nyugalmazott rendőrtiszt. Szolgálati idejének nagy részét Algériában töltötte. 1966-ban Versailles-ban telepedett le. Irodát nyitott. Az elegáns réztáblára ez volt kiírva: Tanácsadás külföldi munkavállalóknak. Mivel Dupont úr jól beszélt arabul, a Marokkóból, Algériából, Tunéziából Párizsba érkezők és itt munkát keresők egymásnak adták a címét. Dupont úr megírta a kérvényt a tartózkodási és a munkavállalási engedélyhez, kiállította a szükséges űrlapokat, eljárt a rendőrségen, kapcsolatban állt az illetékes gyárakkal, amelyek munkást kerestek. 2500 frankért — egy autógyári segédmunkás háromhavi keresete — mindent elintézett. Sürgős esetben 48 óra alatt szállította az összes engedélyeket, de ennek 3500 frank volt az ára. Ilyenkor ugyanis a munkaügyi minisztériumban levő két barátja is „közbenjárt”. Lehetett, Dupont úrnál „előfizetni” is: évi 900 frankos átalányért minden előadódó apró ügyben tanácsot adott. — Miért nem tettek feljelentést ellene? — Gondolja uram, hogy nem teltünk? Legalább egy tucatszor! ! De a hatóságok „nem tudtak rá bizonyítani semmilyen szabálytalanságot”. Végül még Dupont úr „ sértődött meg a „zaklatásokért” és — az emberkereskedésen öt év alatt szerzett tízmillió újfrankos vagyonnal — a spanyol tengerpartra ..vonult vissza”. Fényűző villában él Alicante-ban. A francia állam odaküldi a nyugdíját is. — Szóval Dupont úr végül is megszűnt... — Ő igen, de hány ilyen van még! — vágott szavamba a Simca-gyári és ezzel le is zárta a nemzetközi autószalonok történetében páratlan sajtóértekezletet. — Ne higgyék uraim, hogy egy pillanatig is gazda nélkül maradt az a modern rabszolgavásár, amelyet olyan szépen eltakarnak ezek a csillogó autócsodák ... Fábián Ferenc 1 ff Aan 1 A HIRDETŐK FELELŐSSÉGÉRŐL (gf giFO !■* ----------------------------------------———— Hirdetnek mindenfélét a vállalatok lapokban, rádióban, moziban, s amikor az érdeklődő, a vásárló keresi az ajánlott dolgokat a boltjan, gyakran előfordul, hogy vállrándítgatással azt mondják neki: olvashatta, hallhatta, de nálunk híre-hamva sincs, sajnáljuk, kérje azoktól, akik reklámozzák. Kik azok? Az ügyfél nem tudja. Személy szerint nem ismeri őket. Marad a kellemetlen következmény: százak, ezrek felbolygatása, hiábavaló fárasztása, bosszantása és anyagi kára. Ilyesmi történt Önöknél Ózdon, a Bizományi Áruház Vállalatnál és a Centrum Áruháznál. Az utóbbi hetekben megmozgattak rengeteg embert: adja át használt televízióját, rádióját, mosógépét, porszívóját és egyéb holmiját, vásárlási utalványt kap érte, amelynek értékét beszámítják az újonnan vett műszaki cikk árába. Aztán utólag derült ki: alapvető követelmény, hogy a beadott készüléknek tökéletesen üzemképesnek kell lennie, mert azokat a BÁV üzletei újra eladás céljából vásárolják. Azt is későn tudták meg az érdekeltek — a hirdetésekből nem derült ki —, hogy a különböző gyártmányokból korántsem minden típus érdekli önöket, hanem csak bizonyos gyártmányfajták. A többit, ha vonaton, kocsin vagy gyalog az átvevőhelyre szállították, ugyanezen az úton vihették is vissza a kedves ügyfelek, kellő önfegyelemmel, hogy ne dühöngjenek nyilvánosság előtt a hiábavaló fáradozás és kidobott pénzük miatt. A hirdetmény rövid, a következmény hosszú. Ha azt hirdetik, hogy használt tv-készülékekért ráfizetéssel újat adnak, az emberek joggal hihetik, hogy ez minden készülékre vonatkozik, mert arról nem szóltak, hogy a Videoton gyártmányaiból csak ötvenhatot, az Orionéból huszonegyet, az importkészülékekből csupán hármat, a régebbi gyártmányokból mindössze egyet vesznek át — az automata változatot —, a korábbi típusokból pedig egyet sem. Így hát, amit az érdeklődők az átvetteken kívül becserélésre szántak, mindmegannyi izgalom- és bosszúságforrás. A pontatlan hirdetés feladóinak talán olcsóbb valamivel, de a lakosság jelentékeny csoportjának sokba kerül, mert az átvevőhelyen a felajánlók szemben találják magukat a „bevizsgálóval”, aki minden felfedezett sérülésért és karcolásért ki- s számítja, mennyi a készülék értékének csökkenése. A „bevizsgálásért” külön kell fizetni, a televíziókészüléknél ötven, a rádiónál negyven, a mosógépnél, a centrifugánál, a porszívónál húsz-húsz forintot. Az átvett készülék után szállítási költségei is felszámítanak. Mindez nem derült ki a hirdetésből. Nem szólnánk a dologról, ha csak egyszer, Önöknél fordult volna elő ilyesmi. De alig múlik el hónap, hogy ne hallanánk panaszt a hirdetések pontatlanságára. Ez szinte kivétel nélkül azt eredményezi, hogy a hirdetők megtakarítanak néhány ezer forintot és összességükben sok tíz- vagy százezer forintot dobnak ki azok az emberek, akik nem ismerve a feltételeket, az akciók részleteit, a biztatástól felbuzdulva órákat töltenek utánjárással, várakozással, fizetik az útiköltséget, esetleg a szállítást — hiába. A hirdetők ne felejtsék el — ahogy ezúttal Önök elfelejtették Ózdon —, hogy százakhoz és ezrekhez szólnak, felelősek érte, ha megtévesztik az embereket, fölösleges idő- és pénzveszteségeket, idegeskedést okoznak nekik. Több figyelemmel és előzékenységgel, a hirdetések pontos szövegezésével minimálisra lehet csökkenteni ezekkel a kellemetlenségeket. Vadász Ferenc KONDOR GYÖRGY EMLÉKÉRE 1 Huszonöt éves sem volt, amikor mártírhalált halt. Születésének és halálának időpontja önmagában is jelzi sorsának tragédiáját: Kondor György élete egybeesett az ellenforradalom negyedszázadával. Kistisztviselő édesapja állást és munkát keresve költözött Debrecenből Kisvárdára, onnan Sátoraljaújhelyre, majd Budapestre. Nagy gondot jelentett három fia iskoláztatása. A legkisebbiknek, Gyurkának korán megmutatkoztak művészi hajlamai. A reálgimnázium négy alsó osztályának elvégzése után rajzot, festészetet tanult. Közben munkát vállalt az óbudai Filtexben, ahol megismerkedett szocialista ifjúmunkásokkal. Még szinte gyermek volt, de élete már három síkon mozgott: a megélhetés gondjai mellett lelkesen vállalta az igen kockázatos mozgalmi feladatokat, s közben arra is időt szakított, hogy rajzoljon, fessen, alkosson. Mintha tudta volna: sietnie kell, évei meg vannak számlálva. Nem torpant meg a nehézségek előtt, nem tört meg a megpróbáltatások alatt, mert sohasem maradt egyedül. Emléke még ma is összekötő kapocs azok között, akikkel együtt dolgozott az óbudai Filtexben, akikkel együtt szórakozott a természetbarátok túráin, akikkel vitatkozott a szemináriumokon az óbudai és a VI. kerületi ificsoportban, akikkel együtt szórta a röpcédulákat, írta a falra az illegális kommunista párt jelszavát: „Hozzátok haza honvédeinket!” 1941 novemberében azt írta barátjának, hogy „a dolgok nagyon szépen mennek”. Bontakozott a kommunisták vezette magyar függetlenségi mozgalom. Kondor György is ott volt a Batthyány-mécsesnél és a Kossuth-mauzóleumnál szervezett tüntetéseken. Ságvári Endre hamar felfigyelt a fáradhatatlan, szellemes, tehetséges, mindig jókedvű ifire. Megörült, amikor megtudta, hogy Kondor György „privát óráiban” tehetséges festő, művészethez értő fiatal. Sajátos feladatot kapott a szocialista művészek szervezésében. Jól ismerte őket, gyakran, találkozott velük Goldmann György műtermében, ahol részt vett vitáikon, kisebb kiállításaikon. Akkoriban a szocialista művészek műtermeiben nem egy illegális összejövetelt rendeztek. Ott találtak olykor búvóhelyre az üldözöttek, ott készült sok illegális plakát, röpcédula. A kommunista párt kezdeményezésére külön, is szervezkedtek a művészek. Újra létrehozták a Szocialista Művészek csoportját, hogy felhasz- Kondor György: Hajnal a vonaton (Szénrajz).