Népszabadság, 1972. július (30. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-01 / 153. szám
Castro a szovjet vezetőkkel tanácskozott Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke pénteken a szovjet kormány egyik Moszkva környéki villájában találkozott Fidel Castróval, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, a forradalmi kormány elnökével és Carlos Rafael Rodriguezzel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagjával, a forradalmi kormány miniszterével. Baráti és elvtársi légkörben folytatták a véleménycserét a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kubai Kommunista Párt közötti testvéri kapcsolatok további elmélyítéséről, a szovjet—kubai együttműködés sokoldalú fejlesztéséről. A szovjet és a kubai vezetők ezenkívül véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a szocializmus, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az egyetemes béke megszilárdítása érdekében történő együttműködés időszerű kérdéseiben. (MTI) Befejezte ülésszakát az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Pénteken Moszkvában befejeződött az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A kétnapos tanácskozáson a küldöttek megvitatták és jóváhagyták a föderáció október elsején életbelépő vízügyi törvényét. A törvény a vízzaltaláltok észszerű felhasználásának és védelmének biztosítására hivatott. A víztartalékok szigorú számbavételét, a víztárolóknak a szennyeződéstől és az eliszaposodástól való védelmét irányozza elő, de foglalkozik a vízinek sport- és üdülési célokra való hasznosításával is. A törvény megtiltja olyan vállalatok üzembe helyezését, amelyeknek nincs víztisztító berendezésük. Az ülésszak másik fontos témája a köztársaság autóúthálózatának korszerűsítése volt. Az oroszországi föderáció jelentős erőfeszítéseket tesz az Európáénál is nagyobb területű köztársaság útjainak fejlesztésére. (TASZSZ) A KGST és a Közös Piac viszonya a Novoje Vremja kerekasztal-beszélgetésén (Moszkvai tudósítónktól.) A szocialista és a tőkés gazda-sági integráció közötti elvi különbségek egyáltalán nem zárják ki, hogy máris bővüljenek a KGST és a Közös Piac kapcsolatai — hangzott el a figyelemre méltó megállapítás a Novoje Vremja című, több nyelven megjelenő, szovjet külpolitikai hetilap kerekasztal-beszélgetésén, amelyen ismert szovjet tudósok, elméleti és gazdasági szakemberek vettek részt. Egy felszólaló még hozzáfűzte, hogy a KGST- tagországok mind politikailag, mind szervezetileg jobban felkészültek az összeurópai gazdasági együttműködésben való részvételre mint Nyugat-Európa. A kerekasztal-beszélgetésen az is elhangzott, hogy az európai biztonság jövője elválaszthatatlan a gazdasági partnerség számára is kedvező klíma kialakításától. A Novoje Vremja szerkesztőségében rendezett eszmecsere részvevői utaltak a Kelet- és Nyugat- Európa közötti gazdasági együttműködést fékező tényezőkre: a Közös Piac hátrányos megkülönböztető rendszabályaira, vámkorlátozásaira és egyes cikkek vonatkozásában importtilalmaira. Holott — fűzték hozzá — logikus, hogy amint a tőkésországok, úgy a szocialista országok sem engedhetik meg maguknak, hogy huzamosabb időn át csak vásároljanak, miközben nem adnak el nagyjából hasonló értékű ellentételeket. A Közös Piac kereskedelmi politikája Európa gazdasági megosztottságának egyik legfőbb tényezője. Az eszmecsere egyik részvevője, Smelev közgazdászdoktor, aki egyébként az Akadémia Szocialista Világrendszer Intézetének osztályvezetője, a kelet- és nyugat-európai együttműködés lehetőségeiről szólva, igen érdekes perspektívát vázolt fel. A nemzetgazdaságok egymást kölcsönösen kiegészítő struktúrája alapján — mondotta — az eddiginél komplexebb módon fejlődhetnék a földrész gazdasága. E távlati elgondolás szerint a szocialista és a tőkés partnerek úgy fejleszthetnék az egyes gazdasági ágakat, hogy azok huzamosabb időn át is kielégíthessék a partnerek kölcsönös szükségleteit. Smelev példaként az energiahordozók és a nyersanyagok problémájának közös megoldását említette. Ezek készletei jórészt Európa keleti részében találhatók. A nyugat-európai befektetők a szocialista országokkal megvalósított államközi együttműködés keretében hasznosíthatnák tőkéjüket a színes és ritka fémek, a vegyi nyersanyagok, a kőolaj és a földgáz kitermelésében, illetőleg szállításában és feldolgozásában. A KGST-országok fokozatosan ugyancsak át tudnák vállalni magukra, hogy dúsított nukleáris fűtőanyaggal lássák el a Nyugat- Európában tervezett atomerőműláncot. Az egységes energetikai rendszer és az egységes folyami közlekedési rendszer kialakítását, az olaj- és földgázvezetékek hálózatának kiépítését sorolja még Smelev azok közé a jelentős, összeurópai tervek közé, amelyeknek gazdasági előfeltételei szerinte máris adva vannak. S. P. Állami kézben Chile második legnagyobb bankhálózata Santiagói tudósítónk jelenti: Santiagóban bejelentették, hogy a népi kormány megszerezte a Dél-amerikai Bank összes részvényeinek 71,5 százalékát, és ezzel ez a rendkívül fontos pénzintézet társadalmi tulajdonná vált. Chile második legnagyobb bankhálózatának államosítására immár tíz hónapja kezdődtek meg az erőfeszítések. A kormánynak sikerült sok kisebb részvényessel megállapodnia, akik eladták értékpapírjaikat az államnak. A hatalmas, a korábban a chilei pénzügyi világban mindenható Matte-csoporttal, amely e bankhálózat részvényeinek negyven százalékát birtokolta, a tárgyalások elhúzódtak és nehézkesek voltak. Végül mégis létrejött e héten a megállapodás: e pénzügyi csoport is eladta részvényeit az államnak. A Népi Egység politikai bizottsága, amely a chilei egyesült baloldal legfőbb vezető szerve, külön nyilatkozatban üdvözli a történelmi eseményt. Ezzel — mint a nyilatkozat rámutat — befejeződött a Népi Egység programjában megígért bankreform első szakasza. Ebben a szakaszban a népi kormány alapvető hadállásokat szerzett a chilei bankrendszerben, és sikerült döntő csapásokat mérnie a finánctőkés csoportokra. Ezzel megteremtődtek a feltételek a bankrendszer demokratizálására és a hitel nyújtásának a nép érdekében való átszervezésére. Árkus István EGÉSZSÉGÜGYIEK Megérdemelt figyelem Semmelves Ignác születésnapja van ma és az évek során kialakult hagyománynak megfelelően az idén is ezen a napon adományozzák az arra érdemeseknek a kiváló és érdemes orvosi, gyógyszerészi címet, illetőleg Az egészségügy kiváló dolgozója kitüntető jelvényt. A meghívott orvosok, gyógyszerészek és ápolók bensőséges ünnepség keretében veszik át a Semmelweisteremben az állami és társadalmi elismerés címben megtestesülő jelképét, minden bizonnyal abban a tudatban, hogy kitüntetésük a személyes érdemeken túl egyben az egészségügy valamenynyi becsületesen munkálkodó dolgozójának is szól. Szívből gratulálunk mindannyiuknak és ebből az alkalomból őszinte hálával gondolunk azokra is, akik most ugyan nincsenek a kitüntetettek között, de őszinte hivatástudattal végzik áldozatos munkájukat betegségeink megelőzéséért és gyógyításáért. Az idén is követik a két éve meghonosodott gyakorlatot: az orvosokkal együtt tüntetik ki az ápolónőket és a gyógyszerészeket. Ez így igazságos, hiszen ha az ember beteg lesz, csak az orvos, a nővér és a gyógyszerész egybehangolt tevékenysége eredményezheti a gyógyulást. Az egészségügyiek állandóan készenlétben állnak, pedig élhetnének másképpen is, esetleg kényelmesebb körülmények között, normálisabb munkabeosztás szerint, mint egyéb szakmák művelői, akik a napi munka után a megszokott időben hazatérhetnek otthonukba. Élhetnének maguknak és családjuknak, mint a többi ember, ők azonban önként vállalták ezt a hivatást, mások gyógyítását, vele együtt a lemondást a vasárnapokról, az állandó készenlét állapotát. Megérdemlik tehát a társadalmi megbecsülést és az elismerésnek azt a formáját is, amely a megemelt fizetésben nyilvánul meg. Az egészségügyi dolgozók nagy táborára különben a jövőben sem vár kisebb feladat, inkább nagyobb, hiszen az egészségügyi ellátás belátható időn belül törvényben biztosított állampolgári joggá válik hazánkban. Ennek nyilvánvaló tárgyi feltételei vannak: elegendő kórházi ágy, rendelőintézet, körzeti rendelő, tízmilliónál is több ember egészségügyi ellátását minden tekintetben garantáló, jól felszerelt gyógyítóintézmények hálózata. De a jog gyakorlati érvényesülésének legalább ilyen fontos feltétele az is, hogy mind több orvos, nővér és ápolónő tekintse csakugyan hivatásának a munkáját. Csakis ilyen szilárd alapon lehet megteremteni és zavartalanul biztosítani a mindenkire kiterjedő, legmagasabb színvonalú, kifogástalan egészségügyi ellátást. Együtt örülünk a kitüntetettekkel, s a gratuláló szavak mellett azt a kívánságunkat hangsúlyozzuk, hogy legközelebb remélhetőleg körzeti orvosok is lesznek a kiváló címmel kitüntetettek között, hiszen a gyógyító munkában ők is jelentős terheket vállalnak. Árkus József ARGENTÍNA Perón újra a színen A nagy hírügynökségek Buenos Aires-i tudósítóinak jócskán volt beszámolni valójuk a múlt hónapokban lezajlott sztrájkokról és tüntetésekről, e héten mégis a korábbinál nagyobb csemege akadt az argentin fővárosban. A perónista párt úgy döntött, hogy agg vezérét, Juan Perónt állítja csatasorba az 1973-as választásokon. Perónt katonai puccs fosztotta meg hatalmától 1955-ben. Egy évtizeden át volt Latin-Amerika második legnagyobb országának korlátlan diktátora, aki azért a kispolgárságra és a kevésbé tudatos munkástömegekre is hatást tudott gyakorolni. Hosszú száműzetése alatt pártjának sorai alaposan átrendeződtek, a dolgozó tömegek igényei mindjobban hatást gyakoroltak rá. A perónista párt ma Argentína egyik legjelentősebb politikai mozgalma. Persze illúzió lenne valamiféle alapvető fordulatot várni egy, a 80. éve felé közelgő, hazájától 17 év óta távol levő politikustól. S ha megválasztanák, mi akadályozná meg a hadsereget abban, hogy az 1955-ben lejátszott lemezt újra feltegye? A Perón személye körül keletkezett mítosz nem is annyira az ő érdeme, mint inkább utódai hibája. Azoké a zömmel tábornok-elnököké, akik részben nem akartak, részben nem tudtak kivezető utat találni a gazdasági és politikai ellentmondásokból. A jelenlegi elnök, Lanusse tábornok megérezte, hogy az egymást váltó katonai diktatúrák csak mindjobban lejáratják a hadsereget a tömegek előtt. Ez az ésszerű megfontolás késztette arra, hogy 1973-ra választásokat tűzzön ki, megcsillantva annak lehetőségét, hogy az ország viszszatér a parlamentarizmushoz. Lanusse döntésével már meghozatala pillanatában sem értett egyet a hadsereg vezetésének legreakciósabb szárnya, amely a legcsekélyebb liberalizmust is koloncnak érzi. A szociális és politikai tömegmegmozdulások Mendozában, Córdobában s más városokban a katonasággal való nyílt összecsapáshoz vezettek. A szakszervezetek irányította sztrájkharcot és tömegdemonstrációkat ugyanis már csak a hadsereg bevetésével tudták szétverni. Lanusse differenciáltabb bel- és külpolitikát folytat elődeinél. Fontos jele ennek a jövő évi választásokra tett ígéret. Az idők szele, hogy a közismerten Amerika-barát politikus, aki Argentína gazdasági fejlődésében nélkülözhetetlennek tartja az amerikai tőke aktív részvételét, szükségesnek látta, hogy találkozzék Allende chilei elnökkel, s utazni készül a haladó perui katonai rendszer vezetőihez is. Gazdaságpolitikája azonban szinte teljes fiaskóval fenyeget. Vészjósló méreteket ölt Argentína eladósodása, az áremelkedések továbbra is elviselhetetlen teherként nehezednek a tömegekre. Megint felmerül a közvetlen lehetősége annak, hogy a hadsereg vezérkarának az a szárnya, amely veszélyesnek tartja az alkotmányossághoz való visszatérést — puccsra készül. A kiút a katonai rendszerrel szemben álló erők — perónisták, radikálisok és a baloldal — tömörülése. Ezért biztatónak látszik, hogy a Madridban élő Perón hívei elásták a csatabárdot hagyományos ellenfelükkel, a radikálisokkal szemben, és készek együttműködni a szakszervezetekkel. Győri Sándor 1972. MIVSI PÁRTMUNKA Titkárok képzése A „beiskolázás” nem tartozik szép magyar szavaink közé, mégis érzékelteti a tanulásra való szervezett ösztönzést. Talán ezért nem ütköztek meg a részvevők a kifejezésen, amikor az újpesti párt-végrehajtó bizottság legutóbb az alapszervezeti párttitkárok „beiskolázásának” feladatairól tárgyalt. Újpesten nem tegnap kezdték a munkát az alapszervezeti párttitkárok magasabb elméleti felkészültségének biztosításáért. A kerület párttagságának zöme fizikai dolgozó, akik a pártszervezet élére a leggyakrabban munkást választanak. Sok munkahelyen a dolgozók zöme nő, nekik meg nagyobb a bizalmuk a pártszervezet vezetésére alkalmas nők iránt. Így adódott már évek óta, hogy aki Újpesten a párt tisztségviselője lett, szükségét is érezte, belső igényből is vállalta a továbbtanulást, politikai és általános műveltsége gyarapítását. A kerületi pártbizottság is úgy hasznosította a rendelkezésre álló pártiskolai, valamint marxista- leninista esti oktatási keretet, hogy az elsősorban az alapszervezetekben dolgozó titkárok és főként a fizikai dolgozók képzését szolgálja. Ennek köszönhető, hogy jelenleg a kétszázhatvannégy alapszervezeti titkár közül mindössze ötvennégynek nincs befejezett pártiskolai végzettsége, de ezek többsége is vagy egyetemet végzett, vagy most jár marxista esti egyetemre, középiskolába. A fennmaradók közül öt alapszervezeti titkárt, két cipőipari szakmunkásnőt, egy kazán, gépészt, egy művezetőt és egy diszpécsert éppen nemrég jelölt a végrehajtó bizottság öthónapos pártiskolája. Újpesten különösen a továbbképzés tervszerűségére fordítanak nagy gondot. Jó előre tudják, melyik alapszervezeti titkár tevékenységében, mikor érkezhet el az idő, amikor a korábbi elméleti képzettsége már nem elegendő a fejlődő kommunista közösség irányításához. Figyelik, mikorra gyűlik egybe annyi gyakorlati tapasztalat a tisztségviselő kezében, amennyi az értelmes tanuláshoz, az elmélet megértéséhez szükséges. Ugyanakkor az olyan tulajdonságok formálódását is megfigyelik a párttitkárokban, amelyek jelzik: a jelenlegi tisztségét tartósan betöltő, sőt még felelősebb politikai poszt ellátására is alkalmassá tehető pártmunkásról van szó. E meggondolásoktól vezetve, már nem is olyan nehéz hosszú időre tervet készíteni az alapszervezeti titkárok iskoláztatására, elérni, hogy a termelő dolgozók közül kiemelkedett, tehetséges társadalmi munkások pótolják esetleges műveltségi hátrányukat, járatossá váljanak a politikai ismeretekben. Ma, amikor az üzemek, a munkahelyek mind nagyobb önállósággal végzik a termelő tevékenységet, amikor alapszervezeteink gondja helyben érvényt szerezni a párt politikájának, az alapszervezeti titkároknak a korábbinál többet kell kezdeményezniük, gyakran önállóan kell meghatározniuk az emberek közötti politikai munka irányát, tartalmát. Ennek a követelménynek csupán ösztönösséggel, begyakorlottsággal már nem lehet eleget tenni. Ezért ahol komolyan veszik a pártszervezetekre váró feladatokat, ott arról sem feledkeznek el, hogy az újpestiekhez hasonlóan, tervszerűen gondoskodjanak a ma nagyon is kulcshelyzetben levő alapszervezeti párttitkárok, s közülük különösen a munkások továbbképzéséről, politikai tisztánlátásuk erősítéséről. Komornik K