Népszabadság, 1975. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-02 / 153. szám

4 Kiváló és érd­emes orvosok, gyógyszerészek kile­rlelése Kedden az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Szentkirályi utcai Semmelweis­­termében ünnepséget rendeztek, a nagy magyar orvostudós, Semmel­weis Ignác születésének évfordu­lója alkalmából A hagyományok­nak megfelelően itt adták át a Ki­váló orvos, Érdemes orvos, illetve a Kiváló gyógyszerész, Érdemes gyógyszerész, valamint az Egész­ségügy kiváló dolgozója kitünte­téseket. Az elnökségben foglalt helyet Óvári Miklós, a Politikai Bizott­ság tagja, a Központi Bizottság titkára is. Dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter beszédé­ben hangoztatta: az ünnepnek különös jelentőséget ad, hogy jú­lius 1-én lépett életbe az egész­ségügyi törvénynek az a paragra­fusa, amely az egészségügyi ellá­tást minden állampolgárra kiter­jeszti. A beszéd után a miniszter nyújtotta át a kitüntetéseket. Az egészségügy területén végzett kimagasló munkájáért KIVÁLÓ ORVOS kitüntetést kapott: Dr. Babiczky László, a Zala megyei tanács tüdőgyógyintézetének igaz­gató főorvosa, dr. Bálla Anna, a dombóvári városi tanács álla­mi közegészségügyi- járványügyi felügyelője, dr. Balogh János, az Egészségügyi Minisztérium fő­tanácsosa, főosztályvezető-helyettes, dr. Bartók István, a fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórház rendelőintézet vezető főorvosa, dr. Bertold Magdol­na, a balassagyarmati városi tanács kórházának főorvosa, dr. Bíró György, a magyar néphadsereg orvos-ezredese, dr. Böszörményi Zoltán, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet o­sztályve­zető főorvosa, dr. Fehér Imre, az Or­szágos Sugárbiológiai és Sugáregész­ségügyi Intézet tudományos osztályá­nak vezetője, dr. Fodor Ferenc, a Semmelweis Orvostudományi Egye­tem tanára, dr. Földvári Gyula, a Bo­rsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács vezető kórházának osztályvezető fő­orvosa, dr. Galaczi András, tiszafüre­di körzeti főorvos, dr. Gombi Róza, a Debreceni Orvostudományi Egyetem docense, dr. Györkös Zoltán, a Győr városi tanács főorvosa, dr. Halász Ste­fánia, a budapesti szabadsághegyi ál­lami szanatórium osztályvezető főor­vosa, dr. Karika Zsigmond, az Orszá­gos Onkológiai Intézet igazgató főor­vos-helyettese, dr. Kiss Szabó Antal, a debreceni megyei kórház osztályve­zető főorvosa, dr. Petró Sándor, nyu­galmazott miskolci sportfőorvos, dr. Kopátsy Erzsébet, a Somogy megyei tanács rendelőintézetének csoportve­zető főorvosa, dr. Kóbor József, a Ba­ranya megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa, dr. La­kos János, a BM Korvin Ottó Kórház osztályvezető főorvos­a, dr. Leposa Lídia, a komáromi városi tanács egészségügyi osztályának vezető főor­vosa, dr. Lusztig Gábor, a Bács me­gyei tanács kórházának tudományos főigazgatója, dr. Rajz György, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság egészségügyi osztályának vezetője, dr. Ránky Ernő, a fővárosi Weil Emil te­rületi vezető kórház osztályvezető fő­orvosa, dr. Simon Miklós, a Szegedi Orvostudományi Egyetem tanára, dr. Szabó Árpád, az Igazságügyi Orvos­szakértő Intézet vezetője, dr. Szabó József, bárándi körzeti főorvos, dr. Szabó Margit, várpalotai körzeti fő­orvos, dr. Széll Kálmán, a Vas megyei tanács kórházának osztályvezető fő­orvosa, dr. Vereczkei Gyula, röszkei körzeti orvos, dr. Vörösmarty Dániel, a Pest megyei tanács kórházának osz­tályvezető főorvosa. ÉRDEMES ORVOS kitüntetést kapott: Dr. Agg Zoltán, a mohácsi városi tanács kórházának igazgató főorvos­helyettese, dr. Albert Sándor, az Or­vos-Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezete Csongrád megyei bizottságá­nak titkára, dr. Barda László, az Or­­vostovábbképző Intézet adjunktusa, dr. Bálint Béla József, az Országos Traumatológiai Intézet tudományos főmunk­atársa, dr. Bánfi János, a Debreceni Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Bereczki Éva, a kis­kunhalasi városi tanács Semmelweis Kórházának vezető főorvosa, dr. Bi­­sits Mariann, a Vas megyei ta­nács egészségügyi gyermekotthonának igazgató főorvosa, dr. Bujáki Márta, a fővárosi XIX. kerületi tanács ren­delőintézetének csoportvezető főorvo­sa, dr. Burián Imre, a balatonfüredi ST­OT-szanatórium igazgató főorvosa, dr. Buzsáky Katalin, a Zala megyei tanács kórházának csoportvezető fő­orvosa, dr. Cholnoky Eszter, a Kőbá­nyai Gyógyszerárugyár kutató orvosa, dr. Czerédi Sándor, vizsonyi körzeti főorvos, dr. Csernay László, a Szege­di Orvostudományi Egyetem docense, dr. Csiba László, sajószentpéteri kör­zeti orvos, dr. Dézsy Márta, debreceni körzeti orvos, dr. Enyedi Tibor, a Haj­­dú-Bihar megyei KÖJÁL állami köz­egészségügyi-járványügyi felügyelője, dr. Eszter Elemér, a szakmunkásta­nulók országos egészségvédelmi intéze­tének csoportvezető főorvosa, dr. Gang­ Miklós, a soproni állami szanatórium osztályvezető főorvosa, dr. Gerigonya Katalin, a békési városi tanács egész­ségügyi osztályának vezető főorvosa, dr. Gartner Anna, az Országos Or­­vosszakértői Intézet főorvosa, dr. Grauaug Olga, a fővárosi tanács Pé­terfy Sándor utcai rendelőintézetének csoportvezető főorvosa, dr. Guóth Zi­ta, a Fejér megyei tanács kórházának alorvosa, dr. Gyenei Iván, az Orszá­gos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa, dr. Györkössy József, a magyar néphad­sereg orvos-alezredese, dr. Hell László, a Szolnok megyei tanács tü­dőgondozó intézetének igazgató főor­vosa. dr. Horváth Mihály, a Baranya megyei takács gyermekkórházának igazgató főorvosa. dr. Indig Ilona, a főváros IV. kerületi tanácsa egész­ségügyi osztályának csoportvezető fő­orvosa. dr. Jakab András, baktaló­­rántházi körzeti orvos. dr. Jankó Mária, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője, dr. Kende Éva, a fővárosi KÖJÁL osztályvezető főor­vosa, dr. Kerkovits Gyula, a fővárosi tanács Bajcsy-Zsilinszky Kórházának osztályvezető főorvosa, dr. Kiss Bé­la, salgótarjáni körzeti orvos, dr. Rotvász Árpád, a barcsi járási tanácsi hivatal egészségügyi osztályának vezető főorvosa, dr. Körmendi Zsuzsa, a Veszprém megyei KÖJÁL állami közegészségügyi-járvány­ügyi felügye­lője, dr. Kudla Pál, gyöngyössolymosi körzeti orvos, dr. Lamboy László, az Országos Mentőszolgálat kórházának adjunktusa, dr. Lengyel István, a Nógrád megyei tanács pásztói kórhá­zának osztályvezető főorvosa, dr. Lő­­rinczy Margit, nyíregyházi körzeti or­vos, dr. Luk­sa György, a mosonma­gyaróvári városi tanács kórházának osztályvezető főorvosa, dr. Madarász Gyula, a budapesti MÁV tüdőgyógy­intézet osztályvezető főorvosa, dr. Nagy Péter, ceglédi körzeti orvos, dr. Novotny Tibor, az Országos Élelme­zés- és Táplálkozástudományi Intézet tudományos osztályának vezetője, dr. Orosz Éva, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet tudományos fő­­munkatársa, dr. Panyi Mária, az óz­di városi tanács kórházának főorvosa, dr. Papp István, medgyesegyházi kör­zeti orvos, dr. Kancsó Etelka, a Heves megyei tanács kórházának főorvosa, dr. Sándor József, a Komárom me­gyei tanács igazgató főorvosa, dr. Se­bők Zsuzsanna, a Csongrád megyei tanács rendelőintézetének csoportve­zető főorvosa, dr. Simányi Richárd, az Országos Testnevelési és Sport­egészségügyi Intézet csoportvezető fő­orvosa, dr. Somorjai József, a Diós­győri Gépgyár üzemorvosi rendelőjé­nek igazgató főorvosa, dr. Szalai Im­re, a Szabolcs-Szatmár megyei tanács kórházának igazgatófőorvos-helyette­­se, dr. Szijj Ilona, a deszki megyei tüdőgyógyintézet adjunktusa, dr. Sző­­nyi Gyula, a jászberényi városi ta­nács kórházának főorvosa, dr. Teke­res Miklós, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Tóth Gab­riella, a Budapesti Műszaki Egyetem szakorvosi rendelőintézetének igazga­tófőorvos-helyettese, dr. Varga Árpád, a fővárosi tanács egészségügyi főosz­tályának csoportvezető főorvosa, dr. Weidinger István, érdi körzeti orvos, dr. Vencel István, cseszteregi körzeti orvos, dr. Virág Sándor, a munkásőrség budapesti VIII. ker. pa­rancsnokságának vezető főorvosa, dr. Wachti István, a Semmelweis Orvos­tudományi Egyetem adjunktusa, dr. Weis Mária, az Országos Reuma- és Fizioterápiás Intézet főorvosa, kiváló gyógyszerész kitüntetést kapott: Dr. Felföldy Sándor, a Veszprém megyei tanács gyógyszertári központ­jának főgyógyszerésze, Kovács Pál, debreceni gyógyszertárvezető, dr. Már­ton Bálint, a balassagyarmati városi­­ tanács kórházi rendelőintézetének ve­zető főgyógyszerésze, dr. Szabó László, a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem adjunktusa, dr. Szekeres Sándor, a Baranya megyei tanács g­yógyszertári központjának osztály­­vezetője, dr. Magyar Leventéné, a Csongrád megyei tanács gyógyszertári központjának gyógyszertárvezetője. ÉRDEMES GYÓGYSZERÉSZ kitüntetést kapott: Dr. Aradi Lajos, a Kőbányai Gyógy­szerárugyár üzemi csoportvezetője, Ács József­né, barcsi gyógyszertárve­zető, Bartus Györgyné, a fővárosi ta­nács gyógyszertári központjának gyógyszerész szakelőadója, Bokronyi Lajosné, novai gyógyszertárvezető, dr. Bögre Jánosné, gödöllői gyógyszer­­tárvezető-helyettes, Birtók­ Sándor, du­naújvárosi városi főgyógyszerész, dr. Harangi György, az Egészségügyi Mi­nisztérium osztályvezetője, Halbrohr Gáborné, a fővárosi IX. kerületi ta­nács Merényi Gusztáv kórházi rende­lőintézetének intézetvezető főgyógy­szerésze, dr. Laszlovszky József­né, a Gyógyáru értékesítő Vállalat laborató­riumának vezetője, Mészáros Ferenc, a SZOT Társadalombiztosítási Főigaz­gatóságának főelőadója, Pokomándy Endre, budapesti gyógyszertárvezető, dr. Simon Fiala János, a Békés me­gyei tanács kórházának főgyógyszeré­sze, dr. Szájer Géza, a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem adjunktusa, Var­ga Judit, a Szolnok megyei tanács gyógyszertári központjának gyógysze­része, Vánczy Ferenc, a Komárom megyei tanács gyógyszertári központ­jának igazgató főgyógyszerésze. Az Egészségügy kiváló dolgozó­ja kitüntetést 48-an kapták meg. A kitüntetett orvosok nevében dr. Kóbor József, a kitüntetett gyógyszerészek képviseletében dr. Magyar Leventéné, az egészség­­ügyi dolgozók részéről Kátai Fe­rencné mondott köszönetet. NÉPSZABADSÁG 1975. július 2., szerda A napokban elkészült az első­­ cement a Cement- és Mészművek új hejőcsabai gyárában. A váci­­ DCM és a Beremendi Cement­­­­gyár felépítése után a HCM né­ven ismert nagyberuházás a har­madik nagy lépés az ország ce­mentiparának fejlesztésében. A beruházás 1971-ben kezdődött a­­ régi, teljesen elavult hejőcsabai gyár telepén. A 4,7 milliárd fo­­­­rintért épülő nagyüzem évente­­ 1,6 millió tonna 500-as kohósa­­■ lak-portland vagy ezzel azonos értékű, jobb minőségű cement gyártására lesz képes. Várható teljesítményét jól érzékelteti, hogy a korábbi hejőcsabai gyár évente 450 ezer tonna 400-as ce­mentet gyártott. Az új üzem építését — több más körülmény mellett — éppen az sürgette, hogy a régi, elavult berendezésekkel csupán 400-as cementet lehetett gyártani. Ebből­­ az anyagból, hosszú szállítások­kal, még a nyugati megyéket is Hejőcsabáról látták el. Az utób­bi években azonban ez a cement­fajta már nem is nagyon kelt el, a gyárnak értékesítési gondjai voltak. Hasonlóképpen sürgette a hejőcsabai gyár helyzetének ren­dezését az a rendkívül erős kör­nyezetszennyezés, amelyet a ce­mentgyár Miskolcon okozott. Gyá­rtásirá­nyí­tó­j a vezénylőjé rombol Az új üzemet a ma ismert leg­modernebb cementgyártási tech­nológiára rendezték be. Ez nem­csak a gépek műszaki színvona­lára, hanem a cementgyártásban igen fontos takarékos energiafel­használásra is vonatkozik. A gé­peket nyugatnémet tervek alap­ján, nyugatnémet és csehszlovák cégek szállították. Az üzemet tel­jes egészében a központi vezény­lőteremből irányítják. A fizikai dolgozók csak üzemzavar esetén avatkoznak be a gyártási folya­matba. A termelékenységben be­következett változást érzékelteti, hogy a korábbi üzem ezres lét­számát a négyszeres termelés­emelkedéshez mindössze 150 új dolgozóval kellett kiegészíteniük. Az alapanyagról a környékről­­ gondoskodnak. A mészkövet 6 kilométer hosszú szalagon a Mis­kolctapolca fölött levő nagyko­­mázsai bányából szállítják. Ott akár ötven évre elegendő mész­kő van. A szükséges anyagot pe­dig teherkocsikkal hordják a gyárba. Természetesen a kőbá­nyát is új berendezésekkel sze­relték fel. Szovjet gyártmányú törőberendezések, 27 tonnás dömperek és modern rakodógé­pek szolgálják ki a gyárat. Jól és rosszul dolgozó fit Hálások A Gazdasági Bizottság — egy­szer már módosított — határide­je szerint az úgynevezett I. szá­mú termelési vonalnak (a két párhuzamos gyártósor közül az egyiknek) a próbaüzemeltetésére 1974. október közepén kellett vol­na sor kerülnie. Ám ettől a ha­táridőtől — több belső határidő­módosítással — elmaradtak a be­ruházók, s így az erre az évre előírt 615 ezer tonna cement­­ gyártását sem tudják majd hiánytalanul teljesíteni. Az el­maradás legfőbb oka a külföldi­­ gépszállítások késése. A csehszlo­­­­vák vállalat hosszabb időt késett egyes berendezések leszállításá­­­­val, a nyugatnémet cég pedig, bár idejében, de több hibás gé­­­­pet, berendezést szállított. Késést­­ okoztak a hazai vállalatok is. Nem volt megfelelő a beruházás előkészítése, több hibás berende­­­­zést készített a Szolnok megyei,­­ a szerencsi és a balmazújvárosi­­ vasipari vállalat, a Ganz-Mávag,­­ a Vegyigéptervező Vállalat, és baj volt az Út- és Vasútépítő Vállalat munkájával is. Más szempontból azonban igen jónak értékelhető az itteni beru­házás. Hiszen jórészt egy működő gyár területén folyt a bonyolult építkezés, és sok külső késedel­met is sikerült a beruházó és a kivitelező vállalatok jó együtt­működésével pótolni. Elsősor­ban a Villamosipari Vállalat, a Gép- és Felvonószerelő Vál­lalat és az építkezésen részt vevő három építőipari vállalat, a 31-es, a Borsod megyei és az észak-magyarországi állami épí­tőipari vállalat munkáját dicsé­rik. Szigoros környezet­védelem A HCM építésében Miskolc vá­ros szempontjából igen fontos körülmény a régi gyár levegő­szennyezésének megszűnése. Ko­rábban a kéményeken naponta 60 tonna por szállt szét, és ked­vezőtlen széljárás esetén szinte az egész Miskolcot szennyezte az üzem. Most igen hatásos elektro­­filtereket szereltek be. A szeny­­nyezés az előírás szerint a tizedé­re csökken, de gyakorlatilag még ennél is lényegesen kisebb lesz. Nyugtalanságot okozott azon­ban a városban, különösen Mis­kolctapolcán, hogy a próbaüze­melés idején a kőbányában és a gyárig vezető szállítószalagon időnként erős porképződést ta­pasztaltak. Ennek — amint a be­ruházás vezetői elmondták — több oka van. Mindenekelőtt az, hogy a berendezések az itteni követ igen apróra törik, ráadá­sul a portalanító berendezéseket késve szállították, és a szállító­­szalag csatlakozásainak tervezése sem volt elég körültekintő. A mostani, esős időben a porzás megszűnt, a hivatalos méréseket később végzik el. A váratlan környezetszennyezés megakadá­lyozására, a portalanító szerelé­sén kívül egyéb intézkedéseket is hoztak: lezárják a szállítószalag csatlakozásait, és az anyag ned­vesítésével is kísérleteznek. Min­denesetre a megye és a város il­letékes szervei a kérdésben igen szigorúak és következetesek lesz­nek. A napokban elkészült az első néhány tonna cement. A koráb­bi késésből ezekben a hetekben sokat pótoltak a próbaüzemek le­rövidítésével is, így a már em­lített I. sor július 1-től üzemsze­rűen termel. A próbák során a gyár berendezései kitűnően vizs­gáztak. Azt a teljesítményt nyúj­tották, amelyet csak a felfutás után kellett volna hozniuk. Bár ígéretek dolgában tartózkodók a beruházás vezetői, úgy vélik, hogy még az idén 400 ezer—500 ezer tonna cementtel segítik az ország építkezéseit. E. P. : A HARMADIK LÉPÉS Elkészült az első cement a HCM-ben ÖREG BÁNYA NEM VÉN BÁNYA Tonnák, gépek, emberek István-aknán A Mecseki Szénbányák Pécs­ Bányaüzeméhez tartozó István­­akna az idén ötven esztendős. Az akna életét 1925-től számítják, akkor kapta a nevét, de már 1918- ban is termelt, akkor élte csecse­mőkorát. De ez is arra emlékez­tet, hogy egy bánya fejlesztésé­hez tekintélyes időre van szük­ség, s ez napjainkban is igaz, amikor István-aknán az utóbbi évek stagnálása után, a termelés növelésére térnek át. A száz esztendőt is megérheti A születésnapot egyébként majd csak ősszel, a bányásznapon ün­nepük meg. Már nagyban készül­nek rá: termelési tervüket előre­láthatóan 15—20 ezer tonnával túlteljesítik. István-aknán a becsléssel meg­állapított szénvagyon mintegy 60 millió tonna, ebből az idén 585 ezer tonnát kellene kitermelniük, de a kongresszusi munkaverseny­­ből származó többlettel valószínű­leg meglesz a 600 ezer tonna. 1985-ig elérik az évi 812 ezer, 1990-ig pedig a 905 ezer tonnát. Ezek szerint a „felnőttkorú” bá­nya még megérheti a 70—100 esz­tendős aggok korát is, mielőtt ki­merülne. (A szomszédos, már ki­merült Béke-akna is 100 eszten­dős volt, amikor bezárták, húsz­­szal több, mint amennyit jósol­tak neki.) A bányászokban — legalábbis a törzsgárdában — egészséges tü­relmetlenség él. Évekig fokozato­san csökkenteniük kellett a ter­melést, de most a grafikon gör­béje kezd felfelé ívelni. S ők to­vábbra is szeretnének tettekkel bizonyítani, megmutatni, hogy a bányászokra mindig lehet számí­tani. E bányaüzem munkásmozgalmi múltja is ezt igazolja: a közeli Csertetőn ütköztek meg a bányá­szok a csendőrjárőrrel, amely a sztrájkmenet útját állta, majd sortüzet adott le rájuk. A terme­lésben az elsők között voltak a széncsata idején is. Azóta a föld alatt dolgozók száma négyezer­ről 1700-ra fogyatkozott. Gyorsítani a vágathajtást A kokszolható feketeszénre nagy szükségünk van, és szükség lett volna azokban az években is, amikor szénbányászatunkban csökkentették a termelést. Ha ez ésszerű volt is egyes, nem gazda­ságos bányákban, itt, az ország egyetlen feketeszén-telepén kivé­telt kellett volna tenni. István­­aknát nem zárták be ugyan, de nem is tudták fejleszteni. A bá­nyát éppen csak fenntartották, és nagyon kevés pénzt fordítottak a szénvagyon feltárására. Az érté­kesebb, jobb minőségű fekete­szén a mélyebb szinteken talál­ható, ekkor azonban megreked­tek a felszínhez közeli szinteken. Ma már a mélyszinten, 500 mé­ter mélyen bányászkodnak. Nagy kiterjedésű bányáról lévén szó, munkahelyeik nagy része a le­szálló aknától több kilométernyi távolságra van, ezért az emberek­nek sokat kell gyalogolniuk, amíg odaérnek. Az öreg bányában a régimódi, keskeny vágatokba nem fér be a kisvasút — a „népes” —, ezért így egy-másfél óra már ele­ve elvész a műszakból. A modernebbül művelt mély­szinteken jobb a helyzet, de itt is nagy elmaradást kell pótolni a vágathajtásban. Itt dolgoznak a legnagyobb erőfeszítéssel, mert a termelés említett növeléséhez gyorsítani kell a vágathajtást is. Miután az utóbbi években a be­ruházás hiánya miatt csak annyi feltárást végeztek, amennyi a na­pi termeléshez elegendő volt, az ezer tonna szénre jutó vágathaj­tás a fejlődés ellenére és ma is csak 16, 17 folyóméter. A kellő tartalékterület kialakítása végett legalább 20 méterre kívánják nö­velni az ezer tonnára jutó vágat­hajtás hosszát, ami nemcsak pénzkérdés. Pénz most már lenne... Nemcsak pénzkérdés, mert most már lenne rá pénzük, de a szenet nem forinttal, hanem mo­dern bányaművelő gépekkel, be­rendezésekkel lehet csak kiter­melni. Ma már kimerültek a fi­zikai munka intenzitásának nö­velésében rejlő tartalékok. A bá­

Next