Népszabadság, 1975. december (33. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

2 Gomes a portugál politikai pártok vezetőivel tanácskozott A PKP a kommunistaellenes kampány szervezőiről Costa Gomes portugál elnök va­­sárnap a Belem palotába kérette az ország valamennyi pártjának vezetőjét. Az Expresso című lap értesülése szerint az államfő fel­szólította őket, hogy pártjaik szol­gáltassák be az engedély nélkül tartott fegyvereket, egyelőre ne hívjanak össze gyűléseket, tartóz­kodjanak a demonstrációktól és — a gazdaság újjáteremtése érdeké­ben — a sztrájkoktól. Az Avante! című lisszaboni lap értékeli az országban kialakult politikai helyzetet. A többi között ismerteti a Portugál KP KB tit­kársága közleményét, amely meg­állapítja: „Bizonyos politikai kö­rök és egyes Észak-Portugáliában megjelenő újságok a nemrég le­zajlott katonai megmozdulások ürügyén kampányt indítottak a Portugál Kommunista Párt ellen, miközben a szélsőséges baloldali körök szemére vetik a Portugál Kommunista Pártnak, hogy nem akar részt venni a megmozdulá­sokban, a reakciós körök azzal vá­dolják a pártot, hogy államcsíny­kísérletet készített elő a hatalom megragadására. Ez a vád — amelynek céljai teljesen nyilvánvalóak — minden alapot nélkülöz. A kommunista párt már hosszú idő óta állást foglal a katonai konfrontáció el­len — a válság politikai rendezé­séért. A kommunista párt — állapít­ja meg a PKP KB titkársága — hű marad irányvonalához, amely — mint az események megmu­tatták — helyesnek bizonyult. A kommunista párt továbbra is vé­delmezi politikájának fő vonalát, amely alkalmas az erők tömörí­tésére azzal a céllal, hogy el le­hessen hárítani a fasizmus res­taurációjának fokozódó veszélyét, meg lehessen védeni a demokra­tikus szabadságjogokat és bizto­sítani lehessen a portugál forra­dalom végérvényes győzelmét.” Az Avante­ szerkesztőségi cik­ket is közöl, és abban rámutat: „A portugál forradalom nehéz és veszélyes szakaszát éljük.” A ka­tonák körében a baloldali erők veresége a közeljövőben kétség­telenül gyengíti a forradalmat és a népi mozgalmat. A jobbratoló­­dás, amelyért a szocialista párt és a demokratikus néppárt a leg­­reakciósabb és konzervatív körök támogatásával síkraszáll, most láthatólag az eddiginél fokozot­tabb támogatásra talált a katonák körében. Az Avante­ ezután a követke­zőket hangsúlyozza: Amikor ezek a sorok íródnak, még nehéz előre látni, hogy miképpen ala­kulnak az események, és milyen következményeket vonnak maguk után a november 25—26-i kato­nai megmozdulások. Egy dolog azonban világos: a demokratikus szabadságjogok alapján létreho­zott rendszer keretei között Por­tugáliában csak baloldali politi­kát folytató kormány irányíthat­ja az országot. Jobboldali politi­kát, amely kétségessé teszi a for­radalom vívmányait, csupán fa­siszta típusú megtorló hadjáratok közepette lehet folytatni. A válság politikai rendezése napirenden marad. A baloldali személyek tömeges eltávolítása a fegyveres erők soraiból, arra ösz­tönözheti a reakciót, hogy köve­telje a jobboldali irányzat foko­zását az ideiglenes kormány poli­tikájában — írja végezetül az Avante­. (MTI) Új koalíciós kormány Finnországban Helsinkiben vasárnap megala­kult az új nemzeti „szükségkor­mány”. A tizennyolc tagú kabi­netben öt párt — a szociálde­mokrata párt, a centrum párt, a Finn Népi Demokratikus Unió (Ennek tagja a kommunista párt is), a Svéd Néppárt és a Liberális Néppárt — képviselői kaptak he­lyet. Martti Miettinen centrum párti miniszterelnök hétfői sajtó­­értekezletén hangoztatta, hogy az új kormány továbbra is aktív bé­kepolitikát folytat, hűen a Szov­jetunió és Finnország közötti ba­ráti és együttműködési kapcsola­tokhoz. Gazdasági területen leg­főbb feladatként a munkanélkü­liség elleni harc fokozását jelölte meg. (TASZSZ) Tiltakozások a düsseldorfi városi tanács kommunistaellenes döntése miatt | BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL *­­ A düsseldorfi városházára szá­zával özönlenek a tiltakozások azóta, hogy a városi tanács a múlt hét végén megváltoztatta a Rajna menti nagyrét használatá­nak eddigi szabályait. A látszó­lag jelentéktelen közigazgatási döntésnek politikai háttere van: tavaly és idén ezen a nagyréten rendezte meg a Német Kommu­­­nista Párt lapja, az Unsere Zeit (UZ) a kommunista sajtó napját. A düsseldorfi városi tanács mos­tani döntése azt akarja megaka­dályozni, hogy a jövőben is ott tartsák az UZ-ünnepségeket. A kommunista sajtó első ün­nepségére 1974-ben 250 ezer lá­togató jött össze. A rendezés si­kere meglepte a düsseldorfi vá­rosi tanácsot, amely attól kezdve mindent elkövetett, hogy 1975- ben ne rendezhessék meg a fesz­tivált. A bíróság azonban három egymást követő eljárásban az UZ-nek adott igazat, és az­­idei fesztiválon már 400 ezer látogató jelent meg. A Német Kommunista Párt el­nöksége nyilatkozatban ítélte el a düsseldorfi döntést. A nyilat­kozat megállapítja, hogy a váro­si tanács döntése antidemokrati­kus, jog- és alkotmányellenes és a „rövidlátó antikommunizmus szülötte, amely súlyosan sérti Düsseldorf város jó hírét és te­kintélyét a Szövetségi Köztársa­ságban, Európában és az egész világon”. A párt elnöksége fel­hívja a kommunistákat és az ösz­­szes demokratikus erőket: har­coljanak azért, hogy az UZ-fesz­­tivált 1976-ban is annak eredeti színhelyén, a düsseldorfi nagyré­ten lehessen megrendezni. A bécsi Nemzetközi Béke Intézet tanácskozása A Bécsiben levő Nemzetközi Bé­ke Intézet hétfőn rendezte köz­gyűlését, amelyen az elmúlt há­rom év munkájáról adtak számot és meghatározták az intézet 1976—1977. évi feladatait. A ren­dezvényen részt vettek a bécsi in­tézettel együttműködő magyar szerveik és intézmények képviselői. Az Országos Béketanács képvise­letében Sebestyén Nándorné főtit­kár jelent meg. (MTI) DI3EECTHI Az ENSZ-közgyűlés cionizmust elítélő döntéséről Vlagyimir Kudrjavcev, az Izvesztyija hírmagyarázója értékelve az ENSZ- közgyűlésnek azt a határozatát, amely a cionizmust a fajgyűlölet formájának minősítette, megállapítja: a reális va­lóság azt tanúsítja, hogy a fajgyűlölő rezsimek a háborús veszély állandó gócai. Ezért az ENSZ-közgyűlés XXX. ülésszakának az a határozata, amely a cionizmust a fajgyűlölet formájának tekinti, lényeges hoz­zájárulás a békéért és a népek biztonságáért vívott harc közös ügyéhez. Magától értetődik, hogy a nyu­gati imperialista körök dühvel fogadták az ENSZ határozatát, majdhogynem „elfajulással”, „el­­korcsosulással” vádolták a világ­szervezetet. Nekik, a fajgyűlölők közvetlen vagy közvetett támo­gatóinak fölöttébb kényelmetlen, ha leleplezik agresszivitásukat. Az izraeli kormányköröknek az arabokkal szemben tanúsított fajgyűlölő magatartása megmu­tatkozik Izrael belpolitikájában is. Izrael egész lakossága sajátos kasztokra oszlik. E rendszer csú­csán áll a „szabra", vagyis az Iz­rael szülötteiből, az első európai bevándoroltak utódaiból alakult kaszt, őket követik az „askená­­zok”, vagyis az Európából jött bevándoroltak. Azután következ­nek a „szefárdok”, a Maghreb­­országokból (Északnyugat-Afri­­ka) érkezettek. Végül ott vannak a „fekete zsidók”, a fekete-afri­kai országokból bevándoroltak, akiket társadalmi vonatkozásban „páriákként” kezelnek. Minden ország haladó erői el­határolják a cionizmust a zsidó néptől. A cionizmus a sovinizmus bacilusaival igyekszik beoltani a zsidó népet, hogy elvonja figyel­mét az osztályharctól — mutat rá a cikk szerzője. 1975. december 2., kedd NÉPSZABADSÁG KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK : né­hány sorban Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára hétfőn fogadta Victor Flo­­res Oleát, Mexikó moszkvai nagy­követét. A nagykövet közölte, hogy a mexikói szenátus ratifikál­ta a KGST és Mexikó közötti együttműködési egyezményt. A beszélgetésen a KGST és Mexikó közötti együttműködés megvalósí­tásának kérdéseit tárgyalták meg. (TASZSZ) Hivatalos látogatásra hétfőn Szófiába érkezett Süleyman De­mirel török miniszterelnök. De­­mirelt a szófiai repülőtéren Sztan­­ko Todorov miniszterelnök fogad­ta. (MTI) Alapszervezeti választások kez­dődtek hétfőn a Német Szocialis­ta Egységpártban. Ezeket járási, kerületi és megyei választások követik, majd 1976 májusában megtartják az NSZEP IX. kong­resszusát. (MTI) Általános amnesztiát követelve vasárnap Barcelonában éhség­­sztrájkot kezdett Luis Maria Xi­­rinacis atya, neves polgárjogi harcos és több híve.. A spanyol papot a hatóságok októberben en­gedték ki a börtönből. (UPI) Üzenetet intézett Szuharto indo­néz elnökhöz Francisco Xavier de Amaria, a pénteken kikiáltott Ke­­let-Timori Demokratikus Népi Köztársaság elnöke. Felszólította az indonéz kormányt, hogy ismer­je el Kelet-Timor függetlenségét és vonja ki onnan az indonéz ala­kulatokat. (TASZSZ) Dahomey a Benin Népi Köztár­saság nevet vette fel — jelentette be vasárnap Kerekou államfő. A nyugat-afrikai állam új elnevezé­se utalás egy ősi királyság nevére, amely a XVII. században élte vi­rágkorát a Guineai-öbölben. (MTI) Párizsban hétfőn megkezdődött a nyugat-európai unió közgyűlé­sének ötnapos ülésszaka. A hét nyugat-európai országot tömörítő szervezet közgyűlésén parlamenti delegációk vesznek részt. (MTI) Harmincéves a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Szeretettel és tisztelettel kö­szöntjük a világ egyik számban és tekintélyben igen jelentős szerve­zetét, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget, abból az alkalom­ból, hogy harminc éve alakult. A szervezet megalakulásának jubi­leuma éppen a nők nemzetközi évévé nyilvánított 1975-ös eszten­dő egyik eseménye. Ez különleges jelentőséget kölcsönöz világunk­ban a nők szerepének fokozásáért, teljes egyenjogúságukért folyta­tott harcnak, s a harc egyik leg­fontosabb szervezetének, az NDNSZ-nek. Harminc évvel ezelőtt negyven ország asszonyai k­üldték el kép­viselőiket Párizsig, hogy a világ­háború által kimerített nemzetek talpraállását, az együttműködést, a fasizmus végleges felszámolá­sát elősegítsék, s egyúttal a közös­ség, a közös szervezet erejét lat­ba vetve küzdjenek a nők gazda­sági, politikai, közéleti, szociális jogaiért, s ami ezzel szervesen összefügg, harcoljanak az egész­ségügyi ellátás, a gyermeknevelés feltételeinek a javításáért. Napjaink nőideáljának — amely gyökeresen különbözik akár csak­ a fél évszázaddal ezelőttitől is — alapvető jellemzője az élet min­den területén megnyilvánuló egyenjogúság. Ezt az egyenjogú­ságot a szocialista országokban törvények biztosítják — pártunk XI. kongresszusa nyomatékkal hívta fel a figyelmet a további teendőkre —, s éppen az NDNSZ egyik feladata, hogy a világ sok részén ma még „másodosztályú" állampolgárként kezelt nők teljes egyenjogúsághoz jussanak. Korunk nemzetközi erőviszo­nyainak kedvező irányú változá­sa­ — alapvetően az enyhülés sokoldalú kibontakozása — új, a korábbiaknál sokrétűbb lehetősé­geket kínál a több százmillió nőt összefogó szervezetnek, hogy ha­ladó céljait megvalósítsa. Aligha szorul bizonyításra, hogy az im­perialista függés különböző for­mái elleni harc, a fejlődő orszá­gok támogatása, a fejlett tőkés­országokban a nők teljes egyen­jogúsításának követelése (néme­lyekben még a választójogot is csak a közelmúltban adták meg nekik) kedvező feltételeket te­remt az NDNSZ konkrét céljai­nak eléréséhez is. A jubileum alkalmából — kö­szöntve egyúttal a szervezetben tevékenyen közreműködő magyar nőmozgalmat is — további sike­reket­ kívánunk az NDNSZ hala­dásért, a békés egymás mellett élésért, a békéért és egyenjogúsá­gért folytatott eredményes, kitar­tó küzdelméhez. Megnyílt Rómában a közös piaci csúcs Hétfő délután a római Barbe­­rini-palotában megkezdődött az európai gazdaságügyi közösség ál­lam- és kormányfőinek idei har­madik csúcsértekezlete. Az első megbeszélésen a külügyminiszte­rek is részt vettek. Heinz Vetter, a CES, a közös piaci államok szakszervezeteinek nagy részét tömörítő szövetség el­nöke és Brúno Storti, a szövetség alelnöke a tanácskozás megnyitá­sa előtt felkereste Moro olasz mi­niszterelnököt, a konferencia el­nökét és Ortolit, az EGK bizott­ságának elnökét. Átnyújtották ne­kik a CES javaslatait a gazdasági és szociális helyzet legégetőbb problémáinak rendezésére. Vettel rámutatott: az EGK mostani problémái még akkor sem oldha­tók meg a hagyományos eszkö­zökkel, ha sikerül túljutni a gaz­dasági válságon. Mélyreható szer­kezeti átalakításokra van szükség a tagállamok gazdaságában. A szakszervezeti szövetség a többi között azt követeli az EGK-csúcs­­találkozótól, hogy ne csökkentsék a közös piaci költségvetés szociá­lis kiadásait, különösen azokat a tételeket, amelyek a fiatalok mun­kába állítását segítenék elő. Ki­emelte a szakszervezeti szövetség azt is, hogy a bérkorlátozások, amelyeket az EGK több tagálla­mában igyekeznek bevezetni, nem segítik elő a gazdasági nehézsé­gek megoldását. Gazdasági kérdésekkel foglal­kozott hétfő délután Rómában a Közös Piac állam- és kormány­főinek tanácskozása. Giscard d’Estaing francia elnök tájékoz­tatót adott a közelmúltban Ram­­bouillet-ban megrendezett hatos pénzügyi csúcsértekezletről, ame­lyen a Közös Piac néhány tagja nem vett részt. Az EGK gazda­sági helyzetéről szóló beszámolót Ortoli, a bizottság elnöke terjesz­tette elő. Erről a témáról Moro olasz miniszterelnök is részlete­sen beszélt. Kijelentették, hogy a gazdasági közösség eddigi legsú­lyosabb válságát éli át. Az ipari termelés az 1972. évi színvonalra esett vissza, a teljes munkanél­küliek száma ötmillió, a részleges munkanélkülieké további egymil­lió. (MTI) A párizsi visszhang az ellentéteket emeli ki Mint párizsi tudósítónk, Rud­­nyánszky István jelenti, a Közös Piac római tanácsülése kapcsán a francia sajtó hangsúlyozza a fel­merült ellentétek fontosságát. A Le Monde kiemeli, hogy a soron levő energia- és nyersanyag-érte­kezleten való brit részvétel kér­dése „uralkodik a vitákban”. A Figaro azt írja, hogy Wilson és a Közös Piac többi képviselője kö­zött „kemény összecsapás’’ vár­ható. Ismeretes, hogy Anglia kü­lön teljes jogú részvételt követel, a Közös Piac viszont elfogadja azt, hogy az energiaügyekről tar­tandó értekezleten egy delegáció­ja legyen. Nézetellentét jellemzi a többi napirendre tűzött kérdést is, így például az NSZK-nak az a ja­vaslata, hogy korlátozzák a kö­zös piaci kiadásokat, mint a Le Monde írja, „gyakorlatilag meg­kérdőjelezi a közös agrárpoliti­kát”. A mezőgazdasági közös költségvetési kiadások teszik ki az egész közös piaci költségvetés 70 százalékát, és a nyugatnémet pénzügyi ellenőrzés új igénye egyértelmű lenne a költségvetés felülvizsgálatával, amit eddig a Közös Piac tagjai általában, a franciák különösen elleneztek. A nyugat-európai integráció és az atlanti töm­bhöz való viszony is vita tárgya. Az AFP hírügy­nökség félhivatalos értesülése sze­rint „Franciaország kedvezően­­fogadná a fegyverzet területén a nyugat-európai együttműködést”. A L’Humanité támadja ezt a fran­cia álláspontot, és Giscard-nak szemére veti, hogy az európai ta­nács ülésén a nemzeti szuvereni­tás újabb részéről akar lemonda­ni. Nagy visszhangot keltett a pá­rizsi sajtóban az az amerikai for­rásból eredő értesülés is, hogy Franciaország hajlandó lenne is­mét bekapcsolódni a NATO úgy­nevezett „európai csoportjába”. Ez ügyben Debré gaulleista poli­tikus, volt miniszterelnök inter­pellációt jegyzett be a nemzet­gyűlésben. Az interpellációban Sauvagnargues külügyminiszter­hez felszólítást intéz: cáfolja meg hivatalosan ezt a hírt, mert az „Európa-csoportba” való bekap­csolódás az atlanti szövetség ka­tonai szervezetébe való álcázott visszatérést jelentené. Ford Pekingbe érkezett Gerald Ford amerikai elnök hétfőn Csou En-laj kínai minisz­terelnök meghívására Pekingbe érkezett. Az elnököt, feleségét és a kíséretükben levő Kissinger külügyminisztert a pekingi repü­lőtéren Teng­­Hsziao-ping és Li Hszien-nien miniszterelnök-he­lyettes, valamint Csiao Kuan-hua külügy­miniszter fogadta. (MTI)

Next