Népszabadság, 1976. február (34. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

1976. február 1., vasárnap NÉPSZABADSÁG Közlemény Púja Frigyes vietnami látogatásáról Külügyminiszterünk elutazott Hanoiból Befejeződött Púja Frigyes kül­ügyminiszter hivatalos baráti lá­togatása a VDK-ban. A látoga­tásról az alábbi közleményt adták ki: Puja Frigyes, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Ma­­gyar Népköztársaság külügymi­nisztere Nguyen Duy Trinhnek, a Vietnami Dolgozók Pártja Po­litikai Bizottsága tagjának, a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság miniszterelnök-helyettesének és külügyminiszterének a meghí­vására 1976. január 24. és 31. kö­zött hivatalos, baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Paja Frigyes koszorút helyezett el Ho Si Minh elnök mauzóleu­mán, ismerkedett az ország neve­zetességeivel, ipari üzemeivel, mezőgazdaságával, a vietnami nép kulturális életével. A magyar külügyminisztert fo­gadta Pham Van Dong, a Vietna­mi Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottságának tagja, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság minisz­terelnöke. Púja Frigyes külügyminiszter és kísérete látogatást tett Ho Si Minh városban. Huynh Tan Phat, a DIFK miniszterelnöke és Ngu­yen Thi Binh külügyminiszter fo­gadta a magyar vendégeket és va­csorát adott tiszteletükre. Nguyen Duy Trinh és Puja Fri­gyes külügyminiszter tárgyalást folytatott a két ország, a VDK és az MNK közötti barátság továb­bi erősítésének és együttműködé­se kiszélesítésének időszerű kér­déseiről, továbbá a két felet köl­csönösen érdeklő nemzetközi kér­désekről. Puja Frigyes külügyminiszter őszinte köszönetet mondott a testvéri fogadtatásért, amelyben a vietnami nép és a VDK kormá­nya részesítette, hozzájárulva a Vietnamban tett baráti látogatá­sa sikeréhez. Puja Frigyes a Magyar Népköz­­társaságban teendő hivatalos, ba­ráti látogatásra hívta meg a Viet­nami Demokratikus Köztársaság külügyminiszterét, aki a meghí­vást köszönettel elfogadta.­­­1976. január 31-én Puja Frigyes és kísérete elutazott Hanoiból. A repülőtéri búcsúztatáson je­len volt Nguyen Duy Trinh, a VDK külügyminisztere, Hoang Van Lai külügyminiszter-helyet­tes és a külügyminisztérium több munkatársa. Ott volt továbbá Karsai Lajos magyar nagykövet és a nagykövetség munkatársai. A Hanoiból való elutazást meg­előzően Karsai Lajos nagykövet fogadást adott Puja Frigyes tisz­teletére. Tón Dúc Thang üzenete Vietnam népéhez a holdújév alkalmából Tón Dúc Thang, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke szombaton a vietnami holdújév alkalmából üzenettel fordult az egész ország lakosságához és a katonákhoz. Az elnök a vietnami dolgozók pártja központi bizottsága, a nem­zetgyűlés, a kormány és a haza­fias front nevében köszönetet mondott a szocialista országok, valamint Laosz és Kambodzsa né­peinek, amiért segítséget nyújtot­tak Vietnamnak, mind az impe­rializmus ellen, a létfenntartásért vívott háború éveiben, mind pe­dig a gazdaság helyreállításának szakaszában. (TASZSZ) A Szovjetunió az új SALT-egyezmény mielőbbi sikeres kimunkálását óhajtja­ ­ MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL­­ A Szovjetunió „az új SALT- egyezmény kidolgozását és azt kö­vető aláírását óhajtja, s minél ha­marabb kerül erre sor, annál jobb” — hangoztatja szombat esti vezércikkében a moszkvai Izvesz­tyija. A szovjet küldöttség — írja — azzal az instrukcióval érkezett Genfbe, hogy az érdemi munka szellemében vegyen részt a köl­csönösen elfogadható megoldások felkutatásában, összhangban a múlt heti Brezsnyev—Gromiko— Kissinger tárgyalások konstruktív eredményeivel. A világközvélemény túlnyomó többsége az enyhülés híve — em­lékeztet a vezércikk —, viszont a tőkés világ katonai-ipari komple­xumai megkísérlik az ellentáma­dást, amit néhány újabb keletű tény is jelez: például az enyhülés elleni, ezen belül a SALT sikeres befejezése elleni propaganda-had­járat, a katonai költségvetések folytonos továbbduzzasztása. A Szovjetunió azonban töretle­nül folytatja békeszerető lenini külpolitikáját, s mindent elkövet a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében. „Ez határozza meg viszonyát az új SALT-egyezmény kimunkálásához is” — állapítja meg vezércikké­ben az Izvesztyija. Folytatódnak a diplomáciai megbeszélések a nyugat-szaharai konfliktus rendezésére Algériai lap Washington magatartásáról Folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések a Nyugat-Szahara miatt kirobbant marokkói-algé­riai fegyveres konfliktus elsimí­tására. Knut Waldheim ENSZ-fő­­titkár pénteken Spanyolország, Algéria és Marokkó nagykövetei­vel tanácskozott a kérdésről. Mint párizsi tudósítónk jelen­ti, a marokkói—algériai konflik­tus ügyében Franciaország „kí­sérleti léggömböt” eresztett fel. Giscard d’Estaing elnök az egyik hetilapnak adott interjújában utalt arra, hogy Párizs, amennyi­ben erre felkérik, kész közvetí­teni Algéria és Marokkó között a konfliktus megoldásáért. Az El Mudzsahid című algériai lap szombaton arról számolt be, hogy a viszályban közvetíteni próbáló iraki, szíriai, egyiptomi ás tunéziai megbízottak az arab kül­ügyminiszterek értekezletének sürgős összehívását javasolták a válság megoldása érdekében. Az algériai lap egyébként idézte Huari Bumedien elnöknek a világ állam- és kormányfőihez intézett üzenetét. Az elnök ebben ismét megállapította, hogy csak a nyu­gat-szaharai nép önrendelkezésé­nek megadása háríthatja el a konfliktus elmélyülésének veszé­lyét. A washingtoni külügyminiszté­rium szóvivője pénteken közölte, hogy II. Hasszán marokkói ural­kodó megbízottja, Karim Lamra­­ni volt miniszterelnök az ameri­kai külügyminiszterrel folytatott csütörtöki megbeszélésén kifej­tette: „Marokkó minden eszköz­zel megvédi szuverenitását és te­rületi integritását." Kissinger azt mondta, hogy a konfliktust az ér­dekelt országoknak külső beavat­kozás nélkül kell megoldaniuk. Egyidejűleg azonban biztosította a marokkói politikust, hogy a ra­bati kormány továbbra is számít­hat az Egyesült Államok katonai segítségére. Közben az amerikai külügyminisztérium szóvivője be­jelentette, hogy Washington már­is megkétszerezte a Marokkónak nyújtott katonai segítséget. Az El Mudzsahid a marokkói küldött washingtoni tá­rgyalásai­­ról szólva hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a Nyugat-Sza­hara ügyében kirobbant konflik­tusban „több, mint részrehajló” magatartást tanúsít. Az élelmiszer-termelés feladatai ÍRTA: ROMÁNY PÁL Közismertek már V. ötéves ter­vünk előirányzatai, s azok a gaz­dasági intézkedések, feltételek is, amelyek ebben az időszakban a vállalatok, a szövetkezetek műkö­dését szabályozzák. Mindezzel szá­molva készítik el idei és öt évre szóló tervüket a mezőgazdasági nagyüzemek és az élelmiszeripari vállalatok is. Ahhoz, hogy meg­alapozott, jó terveket dolgozzanak ki és eleget tudjanak tenni a­ rá­juk váró feladatoknak, elenged­hetetlen az eddig megtett út át­tekintése és azoknak a legfonto­sabb tényezőknek a számbavéte­le, amelyek a további fejlődést erőteljesen befolyásolják. Számon tartjuk, hogy a mező­­gazdaság — változatlan áron szá­mítva — mintegy 80 százalékkal termel többet most, mint két év­tizeddel ezelőtt, amikor túlhalad­ta a felszabadulás előtti termelési színvonalat. Ritkábban említjük viszont, hogy az élelmiszer-terme­lés, az emberi fogyasztásra előál­lított javak mennyisége az emlí­tett növekedést jóval meghaladó mértékben emelkedett. Ezzel egy­idejűleg nagyrészt kicserélődött a mezőgazdasági termelés energia­bázisa, megváltozott a talaj táp­anyag-utánpótlásának folyamata, módosult a mezőgazdasági terme­lés szerkezete, a vetésterület ösz­­szetétele. Amikor a lóállomány nagysága csaknem azonos volt a tehénállományéval, akkor négy­szer akkora területen termeltek az országban zabot, mint zöldsé­get. Most a zöldségnövények ve­tésterülete négyszerese a zabénak. Jellemző a mezőgazdasági terme­lés összetételének változása is. Né­hány fontos és nálunk jó ered­ménnyel termelhető élelmiszer, il­letve élelmiszer-alapanyag — bú­za, kukorica, zöldség, olajos nö­vény, hús — termelése ma két­szer-háromszor akkora, mint a harmincas években volt. A kukorica területe 300 ezer hektárral nagyobb az 1938. évi­nél, a textilipari növények, pél­dául a rostlen, a rostkender ve­tésterülete alig változott, több nö­vényé csökkent vagy csak mérsé­kelten (például a dohányé) emel­kedett. Mindez azzal is összefügg, hogy a szántóföldi növényterme­lésre használt terület az 1938. évi 5,5 millió hektárral szemben most csak 4,8 millió hektár. Egy lakos­ra számítva a korábbi 0,6 hektár helyett most 0,46 hektár vetéste­rület jut. Az ország vetésterülete jelenleg annyival kisebb a régi­nél, mint két közepes nagyságú megye — például Szolnok és Csongrád — szántója együttvéve. Az „eltűnt” területekre erdőket, gyümölcsöst telepítettünk, új uta­kat, üzemeket, városnegyedeket létesítettünk. Iparosodó imneris A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezése óta el­telt három ötéves terv gazdaság­­szervező munkájának tapasztala­tai azt mutatják, hogy fontos tár­sadalmi és gazdasági tényezők egész sorát kell számításba venni, ha a jövő számára összegezni akarjuk a legfontosabb tanulságo­kat. Részletezésükre itt nincs hely, indokolt azonban néhány fontos gazdasági tényező­­ kiemelése. Első helyen említendő, hogy a mezőgazdaság önellátásának zárt köre darabokra tört és a mezőgaz­dasági termelésben, valamint a termékek feldolgozásában állan­dóan növekvő mértékben vesz részt a vegyipar, az energiaipar, a gép- és járműipar, sőt a repülő­­gépipar is. Például: a mezőgazda­­sági repülőgépes szolgálat, vala­mint az állami gazdaságok és ter­melőszövetkezetek közös tulajdo­nában ma mintegy száz repülőgép és helikopter van Magyarorszá­gon. Vagy: az elmúlt évben gyor­san romló élelmiszer, mezőgazda­­sági áru és élő állat szállítására 487 repülőgépjáratot vettek igény­be a szállíttatók. Miközben a mezőgazdasági ere­detű anyagköltség 1960 és 1974 között, változatlan áron számítva, évi 27 milliárd forintról 32 mil­­liárdra emelkedett, addig a mező­­gazdaságban felhasznált, de nem a mezőgazdasági eredetű anyagok költsége — ugyancsak változatlan áron számítva — évi 9 milliárdról 40 milliárd forintra nőtt. A mező­­gazdasági termelés költségeinek nagyobb hányadát már az ipari anyagok, eszközök képezik. Sok energiát fogyaszt a talajmunka, a vetés, a betakarítás, a szállítás, a szárítás, a hűtés, a feldolgozás, a tárolás. Kézenfekvő, hogy az ipari eredetű eszközök, anyagok térhó­dításával és az energiafogyasztás növekedésével együtt kell mind ésszerűbbé válnia azok felhaszná­lásának s kell mindjobban össze­hangolni a termelés tényezőit. Enélkül ugyanis a hatékonyság nem javul, hanem romlik. Feltételek és igények Fontos gazdasági tényező a ter­melési feltételekkel és a gazdasá­gi igényekkel egyeztetett terme­lési szerkezet. A búza és a kuko­rica kiemelkedő termelési sikere — ez a két növény adta a negye­dik ötéves tervben a mezőgazda­­sági termelés növekedésének 36 százalékát — döntően ezzel ma­gyarázható. A mezőgazdasági üze­mek egész sorában találkozott a kellő szellemi és anyagi felké­szültség, a tudás, a fajta, a gép és még néhány fontos feltétel nemcsak az áru jó elhelyezési le­hetőségével, termelésének jöve­delmező voltával, hanem a ked­vező természeti adottságokkal is. Minél nagyobb befektetéseket kíván egy-egy termék előállításá­nak a fejlesztése, minél nagyobb a gyártmányfejlesztési, a felszer­­számozási költség, annál alapo­sabb számításoknak kell azt meg­előznie. A búza, a kukorica fej­lesztéséhez csatlakozó gabona­ipari, hústermelési felfutás fázis­veszteségbe került, a kapacitások teljes kihasználását, további bő­vítését ezután kell elvégezni. Amikor a mezőgazdasági áru­termelés erőteljesen kibontakozik — s nálunk ez ment végbe a leg­utóbbi tizenöt év során —, össze­hasonlíthatatlan mértékben meg­nő a feldolgozás, a tartósítás, a tá­rolás szerepe. Hazánkban 1960- ban 28 milliárd forintot tett ki az államnak értékesített mezőgazda­­sági termékek mennyisége, 1974- ben pedig — változatlan áron szá­mítva — 64 milliárd forintot. Ek­kora árumennyiség forgalmazása nagy szervezettséget követel, ala­pos számításokat, célszerű felsze­relést, új eszközöket igényel. Hazánk mezőgazdasági terme­lésének sokoldalúságát megtart­va, sőt tovább gazdagítva, növe­kednie kell az üzemi szakosodás­nak, a fajlagos hozamoknak, ami jó munka nyomán az áruterme­lés növelésének újabb forrása lesz. A búzához, a kukoricához hasonló fejlődést kell elérni a kö­vetkező években több más nö­vénytermelési ágazatban — a zöldségtermelésben és egyéb kul­túrákban — és az állattenyésztési ágazatokban is. Elfogadhatatlan az, hogy míg az állami gazdaságok kukorica­termelése az 1960. évi hektáron­ként 34,7 mázsáról 1975-re 57,1 mázsára emelkedett, addig a ter­mészeti viszonyoktól, az időjárás­tól kevésbé befolyásolt tejterme­lés csökkent. Az állami gazdasá­gokban az 1960. évi 3386 literes tehenenkénti évi hozam a hetve­nes években mintegy 300 litert esett vissza. Sok javítanivaló van a tsz-ekben is. Igaz, hogy eszköz­ellátottságuk és egyéb lehetősé­gük alacsonyabb szintű, mint az állami gazdaságoké. Tavalyi 2300 literes átlagos tejhozamuk azon­ban így is igen alacsony és jelzi teendőiket a fajlagos takarmány­felhasználásban, a hagyományos lehetőségek és az új adottságok kihasználásában is. Feldolgozás, tárolás A nagyüzemi mezőgazdasági termelés növekedése egyértel­műen a feldolgozás, a tárolás nö­velését kívánja, hiszen a nagyüze­mi belső felhasználás csekély, az árutermelés viszont nagy. A ház­táji és a kisegítő gazdaságok is szakosodnak, ésszerűsítésre, a munkát könnyítő mechanizálásra törekednek, ami szintén több árut jelent. Segítjük, támogatjuk ebben a mezőgazdasági kistermelőket. Egyértelmű tehát — és ez is fontos tényező — a termelési, fel­­dolgozási, értékesítési láncolat szervezettségének a fontossága, erősítésének szükségessége. Vitat­hatatlan a kölcsönös érdekeltség, a zavartalan és szoros kapcsolat nagy szerepe. Ennek a feladatnak csak gyáripari jellegű és méretű feldolgozóipar képes — a mező­­gazdasági nagyüzemek partnere­ként — megfelelni, örvendetes, hogy a hajdan híres magyar ma­lomipar után fokozatosan hírne­vet szereztek az élelmiszeripar más ágazatai is, de itt is még sok, nagyon sok a tennivaló. Növekvő fontosságú tényezőt jelentettek az elmúlt­ években is a magyar élelmiszer-termelés ala­kulásában a nemzetközi gazdasági kapcsolatok. Ez érvényes a terme­léshez szükséges eszközök import­jára és az élelmiszerek exportjára egyaránt. Elegendő utalni rá, hogy az ötödik ötéves terv 80 milliárd forintnyi mezőgazdasági és élel­miszeripari gépszükségletének na­gyobbik részét importból, több­nyire szocialista országokból elé­gítjük ki. A népgazdasági terv tel­jesítése ugyanakkor azt követeli, hogy a mezőgazdasági, élelmiszer­­ipari exportot — folyó áron szá­mítva — csaknem kétszeresére növeljük 1980-ig. Tudjuk azt is, hogy az élelmi­szerek a tőkés nemzetközi piacon áldozatul esnek manipulációknak, időnként még politikai zsarolásnak is. Emlékezetes a cukor árának alakulása. De említhető például a búza ára is, amelynek tőzsdei jegyzése — tonnánként — 1972 januárjában 60 dollár volt, 1974 februárjában 220 dollár, de — há­rom hónappal később — május­ban, csak 140 dollár volt, s most, másfél évvel később is ugyanany­­nyi. Ezért értékeljük nagyra a szilárd szocialista piacot, s ezért kell megbecsülnünk valamennyi megrendelőnket pontos szállítá­sokkal, igény szerinti minőséggel és mennyiséggel. Ilozzóértés, fríyel ni c­ rís sé ij Hazánk mezőgazdasági termé­keit 1976 elején 150 állami gazda­ságban, 1600 termelőszövetkezet­ben és mintegy 1,6 millió háztáji és kisegítő gazdaságban állítják elő. A termékek feldolgozását jó­részt az erre a feladatra szakoso­dott ipari vállalatok végzik, ame­lyek száma 190, és persze a sok száz, nélkülözhetetlen telephely. Együttes munkájuktól, főként a mezőgazdasági kistermelésnél háromszor nagyobb ütemben nö­vekvő nagyüzemi termeléstől függ az ország élelmiszer-ellátá­sa, a népgazdasági tervek teljesí­tése. A hozzáértő, igényes és fegyel­mezett munka fontossága még so­ha nem volt akkora a mezőgazda­ságban, mint most. Új, nagy lehe­tőségek tárultak fel a társadalmi és gazdasági fejlődés útján, ame­lyen mind előbbre jut a magyar mezőgazdaság. A következő 15— 20 év alatt számottevően tovább kell növelni a mezőgazdasági ter­melést. A már elért, magasabb szintről ez gondosabb, összetet­tebb munkát kíván, mint amit az örökölt, alacsony színvonal fel­számolása jelentett. Az aktív ke­resőknek ma már csak mintegy 18 százaléka dolgozik a mezőgaz­dasági szövetkezetekben és álla­mi gazdaságokban. A mezőgazda­ságban és az élelmiszeriparban is még fontosabbá válik tehát a termelékenység javítása. A feladatok ellátásához a lehető­ségek megteremthetők. Jelentősek a még hasznosítható tartalékok is. Az eredményekért azonban na­ponta meg kell küzdeni. Bizonyo­sak lehetünk benne, hogy a me­zőgazdaság és az élelmiszeripar dolgozói az idén és a jövőben is minden tőlük telhetőt megtesznek szép, nagy céljaink eléréséért. 3

Next