Népszabadság, 1976. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-22 / 172. szám
4 Hűséggel, becsülettel a hazáért Tartsayilmos szülei csónak 75. évfordulóján ÖZVEGYÉVEL beszélgetünk mártírhalált halt férjéről, Tartsay Vilmosról, születése hetvenötödik évfordulóján. Az ő emlékezetében ma is úgy él, ahogyan utoljára látta: emelt fővel, a vészes vihar idején is bizakodón. Negyvenhárom évesen oltotta ki életét az országot romlásba döntő önkény, a fasiszta terror. — A hadiakadémia elvégzése után még beiratkozott a közgazdasági egyetemre. Többet akart tudni, s ezt gyorsan elérte, mert játszi könnyedséggel tanult — emlékezik vissza özvegye. A vezérkari iskola mellett kitűnő eredménnyel fejezte be az egyetemet. Próbaszolgálatos vezérkari tiszt lett Debrecenben a hadtestparancsnokságon, aztán vezérkari tiszt az Örkényi táborban. A hitleristák hatalomra jutását követő évek voltak ezek. Magyarországon Gömbös Gyula állt a kormány élén. Nagy hírveréssel közreadott programja olyan reformokat ígért, amelyekkel sok kisembert is megtévesztett. Azt hitték, sorsukon könnyít majd. Valójában a még megmaradt kevés jogot, a munkások szervezkedési lehetőségét is meg akarta szüntetni, hogy olasz és német mintájú parancsuralmat vezessen be. Vajon mennyit ismerhetett fel a veszedelemből egy vidéken szolgáló magyar vezérkari tiszt, a rendszer neveltje, aki szellemi adottságok és lelkiismeretesség dolgában magasan az átlag fölött állt? — A férjem ritkán beszélt politikáról. Katonacsaládból származott, a hivatásának élt. De tudtam róla, nem titkolta, hogy ami Németországban történik, az számára ellenszenves, mert embertelen. Féltette tőle a magyarságot. Tiszttársaival jó viszonyban volt, de igazi barátai csak azok lettek, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak. Harminchatban Budapestre, a Veres Pálné utcai hadtestparancsnokságra helyezték át Tartsay Vilmost. Negyvenben Nagyváradra vezényelték, az ott állomásozó huszárezredhez. Ott már mind gyakrabban rákényszerült, hogy válasszon: a parancsnak vagy lelkiismerete szavának engedelmeskedik-e? A hadsereg tisztikarát a Nürnbergből importált „fajvédelmi” törvények értelmében kíméletlenül tizedelték, a honvédség kötelékéből kitűnő képzettségű embereket, kitüntetett katonákat önérzetükben, emberségükben megalázva, a munkaszolgálatos alakulatokba vezényeltek, kiszolgáltatták őket a túlnyomó többségükben durva, hatalmaskodó keretlegények kényekedvének. Sokszor szembeszállt a hangoskodó szélsőjobboldali tisztekkel, higgadt, bölcs szavaival nevetségessé tette zavaros elképzeléseiket. — Férjem nem érte be felháborodással vagy azzal, hogy távol tartotta magát a tisztátalan törekvésektől. Ebben az időszakban már a cselekvéstől sem riadt vissza. Engem nem avatott be a dolgaiba, nyilván féltett, hogy veszélybe kerülhetek. Sok Magyarországra került lengyel fogolynak segített kijutni az országból, igyekezett javítani az üldözöttek sorsán. A Hadtörténelmi Intézet és Múzeum őrzi azokat az okmányokat, melyek szolgálaton kívüli állományba helyezéséről szólnak. Szerette hivatását, de jónak látta, ha leszerelését kéri, mert nem akart olyan cselekedetek részve-vőjévé válni, amelyek ellen lelkiismerete tiltakozott. JÓL BOLDOGULT a polgári életben is,, hiszen minden adottsága megvolt hozzá. Papírgyárban vállalt állást, azután Soroksár-tájtelepen konzervüzemet szervezett. Emlékező beszélgetésünk részvevője, az egykori tiszttárs és barát, Almásy Pál mérnök alezredes — ma néphadseregünk nyugalmazott altábornagya — így beszél róla: — Vilmos már a Ludovikán kiváló tehetségről tanúskodott. Később az egyik legképzettebb vezérkari tisztként tartották számon. A történelem, az irodalom, a zene, a sport és a tudományok egyaránt érdekelték. Ha ideje engedte, hangversenyre járt, kitűnően lovagolt. A háború éveiben a Belvárosi Kávéházban rendszeresen találkozott írókkal, újságírókkal, művészekkel. Negyvennégyben Nagy Jenő ezredes vonta be őt a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezérkarába. Tartsay Vilmos azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki tervet, miként lehet alkalmas időpontban a rendelkezésünkre álló forradalmi-hazafias erőkkel megszállni a főváros kulcsfontosságú objektumait. Mint ismeretes, ellenálló csoportunk kapcsolatot tartott fenn a kommunista párt katonai bizottságának vezetőivel is, meg akarta akadályozni a főváros lerombolását, véget akart vetni a pusztulásnak és öldöklésnek. Amikor egy alkalommal bombatámadás érte a Benczúr utca környékét, és sok ház megsérült, a család innét átköltözött Tartsay Vilmos édesanyjához, az Andrássy út 29-be, az 1944. november 22-én lejátszódott tragikus események színhelyére. — Férjem édesanyja és én ott voltunk a lakásban, amikor ők az egyik szobában tanácskoztak. Letartóztatták őket, majd az ezután odaérkezett Messik hadnagyot és Széchenyi zászlóst a csendőrök lelőtték. Messik hadnagy a kórházban halt meg, Széchenyi zászlóst otthagyták elvérezni a tett színhelyén. Engem is elvittek, egy ideig fogva tartottak a katonai börtönben. MIT MOND A HARMADIK emlékező, dr. Németh József nyugalmazott tábori főesperes, aki akkor az I. hadtest lelkésze volt? — December nyolcadikán hívatott Hindy Iván, az akkori hadtestparancsnok, s úgy rendelkezett, hogy menjek a Margit körúti börtönbe, ahol halálos ítéleteket hoznak. Halálra ítélték Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredesen és Tartsay Vilmos századoson kívül Almásy Pált és másokat is, de az utóbbiak halálbüntetését sok évi börtönre változtatták. Tartsay Vilmost ott ismertem meg. Bátor férfi volt, aki meggyőződéséért halt meg, akinek tetteit a népe sorsáért érzett aggodalom és a haza megmentésének szándéka ösztönözte. Engem arra kért, vigyem el utolsó üzenetét Sík Sándornak, egykori tanárának, kérését, hogy törődjön árván maradó családjával, legyen segítségére. Tartsay Vilmos a felszabadulás után, tiszteletadásul, ezredesi rangot kapott. Nemcsak hősi halálával, de életével, emberséges tetteivel is kiérdemelte mindanynyiunk nagyrabecsülését. Vadász Ferenc Sikeres a magyar—szovjet szövőgépgyártási kooperáció A napokban a tízezredik SZTB- szövőgép részegységét indítják útnak hazánkból a magyar—szovjet textilgépgyártási kooperációs megállapodás alapján. Az 1971-ben életre hívott kooperáció hazai bázisa a Könynyűipari Gépgyártó Vállalat, ahol a gépek különböző részegységei készülnek. Ezek ellenértékeként textilgyáraink részére a Szovjetunióból kész SZTB-szövőgépeket kapunk. Az ötödik ötéves tervidőszakban a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 18 500 részegység elkészítésével járul hozzá az együttműködéshez. 1076 Július 22., csütörtök M- P S Z A BA I SC. ■Is épés ht paksi atomerőműnél Az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának ülése és látogatása A magyar és a szovjet kormány egyezménye alapján már negyedik éve épül Pakson az első magyar atomerőmű. Az országgyű- lés építési és közlekedési bizott-sága, Gyarmati János elnökleté vel, szerdán megtekintette a nép- gazdaság eddigi legnagyobb beruházását és ott tartott tanácskozást. A bizottság tagjai villamosenergia-igényünk várható növekedéséről, a paksi atomerőmű beruházásáról előzetes írásos tájékoztatást kaptak; ezt Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes szóbeli beszámolóval egészítette ki. Ezek szerint villamosenergia-szükségletünk az 1975. évi 24,4 milliárd kilowattóráról 1980-ban 34,6 és 1990-ben mintegy 67 milliárd kilowattórára, azaz az 1975. évi 4186 megawatt csúcsterhelésről 1980-ban 6000 megawatt, 1990-ben pedig mintegy 12 000 megawatt csúcsterhelésre fog növekedni. Ennek kielégítéséből vállal részt az 1760 megawatt teljesítménnyel jóváhagyott paksi atomerőmű. Pakson ez idő szerint háromezren dolgoznak. A legnagyobb munkát végző három nagy építőipari, generálkivitelező szervezetnek — a Tolna megyei, a 22-es és a 26-os Állami Építőipari Vállalatnak — az idén egymilliárd forint értékű munkát kell elvégezniük az üzemi területen és Paks új lakótelepén. A munkálatok terv szerint haladnak. Az üzemi főépület, amelyben a reaktorok, a turbinák is helyet kapnak, 25 000 négyzetméter alapterületű, belső térfogata pedig meghaladja az egymillió légköbmétert. A tervek szerint 7,5 millió tonna anyagot építenek be és a technológiai berendezések súlya 80 000 tonna lesz. 1980-ban áramot kell adnia az első, 440 megawattos egységnek, majd megszabott ütem szerint a többinek, 1934-ig. A paksi atomerőmű építése új feladatokat vet fel az államigazgatási munkában, mivel az erőmű létesítése, valamint az integrációs atomenergetikai gépgyártás keretében végzendő munkák szükségessé teszik a nukleáris biztonságtechnikával összefüggő jogkörök és feladatkörök szabályozását, majd a hazai jogszabályok, előírások kidolgozását és érvénybe léptetését. Ezen a területen már történtek intézkedések, de nagy részük még hátravan. A Minisztertanács az atomerőmű-beruházási javaslat tárgyalásakor a beruházás jobb összehangolása céljából úgy döntött, hogy kormánybizottságot kell létrehozni, és előírta, hogy a létesítés helyzetéről évente egyszer tájékoztatni kell az Állami Tervbizottságot. Így lehetővé válik a felső párt- és állami szervek rendszeres tájékoztatása és indokolt esetben gyors, egyeztetett intézkedések megtétele. Különös hangsúlyt kapott a tanácskozáson az érdekelt felső szervek, vállalatok, intézmények, hazai és külföldi partnerek jó együttműködése. Az atomerőmű építkezésén jelenleg nincsenek munkaerőgondok — szólt a tájékoztatás. Természetesen előrelátó, jó szervezésre szükség van, hogy a későbbi 7000—8000-es csúcslétszám meglegyen, éspedig nagyrészt jól képzett szakemberekből. A vitában a képviselők közül részt vett Juratovics Aladár, Cserna Sándor, Ruisz József, Marjanák József és Varga B. István. Hozzászólt Szabó Benjámin, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatója, Szabolcsi Géza, az Erőműberuházási Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, Sárosi János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. Az ülésen jelen volt Klézl Róbert közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, továbbá dr. Gyugyi János, a Tolna megyei pártbizottság titkára és dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács titkára, valamint Tóth István, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. A képviselők a tájékoztató és a beható eszmecsere után megtekintették az erőmű-építkezést, majd ellátogattak az új lakónegyedbe is, ahol már eddig több száz lakás, orvosi rendelő, háromezer adagos konyha-étterem, szolgáltatóbázis készült el. Az idén további háromszáz lakással, műszaki szállókkal, kommunális létesítménnyel gyarapodik Paks. (MTI) Konfekció- és kötöttáru szovjet exportra A Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat 88 millió rubel értékben kötött magánjogi szerződést legnagyobb szovjet partnerével, a Raznoexport külkereskedelmi egyesüléssel. A megállapodás értelmében a külkereskedelmi vállalat magyar konfekció- és kötöttárut exportál a Szovjetunióba 1977-ben. A most aláírt szerződéssel már lekötötték a jövő évi szovjet exportkontingens legnagyobb részét. Azzal, hogy már fél évvel a szállítások előtt létrejött a magánjogi megállapodás, a gyártó vállalatok előnyös feltételek mellett tervezhetik meg a modelleket, kezdhetik meg a gyártást, és ütemezhetik a szállítást. A szovjet exportra kerülő ruházati termékek magyar szövetekből és méterárukból készülnek majd; ezek alapanyaga — így például a pamut — részben szovjet importból származik. A különböző gyermek-, női és férfipulóvereket, kabátokat, konfekcióárut, szabadidő- és sportruházati cikkeket a legnagyobb hazai ruházati és kötszövőipari vállalatoknál állítják elő, többek között a Május 1. Ruhagyárban, a Vörös Október Férfiruhagyárban és a Budapesti Finomkötöttárugyárban. KOMOLYTALAN TÁBLÁK Nem emlékszem már pontosan, --------------------------a munkafegyelemről vagy a munkával járó, adott esetben figyelmeztetésre, megrovásra, fegyelmire és kártérítésre váltható felelősségről vitatkoztunk-e. Valami olyasmit mondhattam ismerősömnek, hogy az elrontott dolgok gazdájukért kiáltanak, s ha nem találjuk meg őket ,■— beosztásra és régebbi érdemekre való tekintet nélkül —, akkor aligha teremthetünk rendet. Én sem tagadtam, amit a körülmények alapos mérlegeléséről, a szubjektív és objektív okok feltárásának szükségességéről mondott. De feltűnt, mintha a dolognak csak ezt az oldalát tartaná fontosnak. Én meg kötöttem az ebet a karóhoz, mondván: mulasztás nem maradhat büntetlenül. Ő meg csak csóválta a fejét. De szép is lenne, ha így lenne! Amikor leszállunk a HÉV-ről, s a felbontott úttesten át a lakása felé bukdácsolunk, egyszer csak oldalba bök. — Tudod mit, tegyünk egy próbát. Látod ezt a két méter átmérőjű kábelcsévét? Erre éppen egy kilométer hosszú telefonkábel fér rá. Ötszáz méternyit már lefektettek a kibetonozott árokba, elföldelték, lehengerelték. Néhány napja kiderült, hogy nem jó a kábel, fel kell szedni az egészet. Három héten át több brigád ásta az árkot, s nemcsak az ő munkájuk veszett kárba. Ha kihúzzák a földből a kábelt, azt is el lehet dobni. Métere majdnem kétszáz forint. Szerinted ki a felelős? — Aki a helyszínen utasítást adott a kábel lefektetésére, ám nem győződött meg róla, hogy a célnak megfelel-e — vágom rá magabiztosan. — De meggyőződött róla! A csövére szerelt táblán ott volt a meó jelzése, ott voltak a kábel adatai, és megegyeztek a tervrajzon szereplőkkel. — Akkor a gyár is meg az építésvezető is hibás — módosítom kelletlenül előbbi véleményemet. — A gyár rossz táblát tett a termékére, s az építésvezető vagy a művezető nem ellenőrizte, hogy a kábel tényleges adatai — például hogy hány eres — megegyeznek-e a táblán feltüntetettel. Pedig csak a végét kellett volna megnézni, és a huzalokat megszámolni. — Igazad van, ezt is ellenőrizni kellett volna — hagyja helyben. — Csakhogy ez esetben is kiadta volna azt az utasítást, ugyanezzel az eredménnyel. — Nem értem. — Akkor figyelj csak ide. Az az ötszáz méter, ami a föld alá került, megfelel a táblán jelzett adatoknak. Egészen eddig a csomóig mutat a cipőm orránál a földből kikandikáló kábeldarabra. És csakugyan, olyan, mint egy vastagon befáslizott, törött láb. A kábel másik féldarabja pedig, amely a csévén feltekerve pihen, éppen fele olyan vastag, mint ami a földből kinyúlik... A hajam szála kezd az ég felé meredni. — Akkor hát csak a tábla, azaz a tábla gazdája a hibás. — Úgy bizony, nagyeszű barátom — hallom diadalittas hangját. — Meg aztán gondolj csak bele, hová jutnánk, ha mindig megszámolnánk, lemérnénk, vegyelemeznénk, csakugyan ötven szál gyufa van-e egy dobozban, 140 grammos-e a hús a tányérodon, 79 vagy 86 oktános-e a benzin, amit a 86-os táblával ellátott kútról adagolnak a kocsid tankjába. Semmire sem jutna időd, ha mindent magad akarnál ellenőrizni. Ráadásul rövidesen belebolondulnál, ha szétszerelnéd a rádiódat, meggyőződni, megvan-e benne mind a tíz tranzisztor, felbontanád a lakásodat, hogy a csatorna lejtése olyan-e, amilyennek lennie kell, és folytathatnám a végtelenségig. Nos, be kellett látnom, igaza van. A tábláknak hinni kell, azért vannak, hogy tájékoztassanak bennünket. Nélkülük ugyanúgy megállna az élet, mintha bennük kételkedve állandóan ellenőrizni szeretnénk, igaz-e, amit állítanak. Még este sem hagyott nyu---------------------- godni a gondolat, nem csoda, ha álmomat sem kerülték el a táblák. És micsoda rettenetes álmaim voltak! Valahogy így kezdődött. Bementem egy szűk, fehérre meszelt helyiségbe. Mindössze egy feltolható kisablak volt benne, fölötte a táblán az írás: „Pénztár.” Aznap fogyott el az utolsó százasom, gondoltam, felveszem a fizetésemet, hiszen másodika van. Tisztelettel köszöntem, bemutatkoztam. — A fizetésemet szeretném felvenni — mondom. Az ablak mögött ülő felém fordítja szigorú arcát, feltolja a pápa szemét a homlokára. — Ne tréfáljon velem, töltse ki ezt a csekket, és fizesse be az adóját. — De hiszen ez a vállalati pénztár, nem? Évek óta ide járok. — Az a tábla nem jó, ez most az adóhivatal — így a válasz. Kirohantam a szemközti patikába valami gyógyszerért, de ott meg csak vasszöget, fűrészlapot, harapófogót, drótkötelet árultak. Futás a telefonfülkéhez — hívom az orvost —, de a forintomért vonal helyett csak két fruttit ad a készülék. Akkor legalább valami szíverősítőt, ott a büfépavilon. Kérek egy deci erős konyakot, mire a micisapkás rámförmed: — Hallja! Vegye már le a tanklap!