Népszabadság, 1976. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-22 / 172. szám

4 Hűséggel, becsülettel a hazáért Tartsay­ilmos szülei csónak 75. évfordulóján ÖZVEGYÉVEL beszélgetünk mártírhalált halt férjéről, Tartsay Vilmosról, születése hetvenötödik évfordulóján. Az ő emlékezetében ma is úgy él, ahogyan utoljára látta: emelt fővel, a vészes vihar idején is bizakodón. Negyvenhá­rom évesen oltotta ki életét az or­szágot romlásba döntő önkény, a fasiszta terror. — A hadiakadémia elvégzése után még beiratkozott a közgaz­dasági egyetemre. Többet akart tudni, s ezt gyorsan elérte, mert játszi könnyedséggel tanult — emlékezik vissza özvegye.­­ A vezérkari iskola mellett kitűnő eredménnyel fejezte be az egye­temet. Próbaszolgálatos vezérkari tiszt lett Debrecenben a hadtest­parancsnokságon, aztán vezérkari tiszt az Örkényi táborban. A hitleristák hatalomra jutását követő évek voltak ezek. Magyar­­országon Gömbös Gyula állt a kormány élén. Nagy hírveréssel közreadott programja olyan re­formokat ígért, amelyekkel sok kisembert is megtévesztett. Azt hitték, sorsukon könnyít majd. Valójában a még megmaradt ke­vés jogot, a munkások szervezke­dési lehetőségét is meg akarta szüntetni, hogy olasz és német mintájú parancsuralmat vezessen be. Vajon mennyit ismerhetett fel a veszedelemből egy vidéken szol­gáló magyar vezérkari tiszt, a rendszer neveltje, aki szellemi adottságok és lelkiismeretesség dolgában magasan az átlag fö­lött állt? — A férjem ritkán beszélt po­litikáról. Katonacsaládból szár­mazott, a hivatásának élt. De tudtam róla, nem titkolta, hogy ami Németországban történik, az számára ellenszenves, mert em­bertelen. Féltette tőle a magyar­ságot. Tiszttársaival jó viszony­ban volt, de igazi barátai csak azok lettek, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak. Harminchatban Budapestre, a Veres Pálné utcai hadtestparancs­nokságra helyezték át Tartsay Vilmost. Negyvenben Nagyvárad­ra vezényelték, az ott állomásozó huszárezredhez. Ott már mind gyakrabban rákényszerült, hogy válasszon: a parancsnak vagy lelkiismerete szavának engedel­meskedik-e? A hadsereg tisztika­rát a Nürnbergből importált „faj­védelmi” törvények értelmében kíméletlenül tizedelték, a hon­védség kötelékéből kitűnő kép­zettségű embereket, kitüntetett katonákat önérzetükben, ember­ségükben megalázva, a munka­szolgálatos alakulatokba vezényel­tek, kiszolgáltatták őket a túlnyo­mó többségükben durva, hatal­maskodó keretlegények kénye­­kedvének. Sokszor szembeszállt a hangoskodó szélsőjobboldali tisz­tekkel, higgadt, bölcs szavaival nevetségessé tette zavaros elkép­zeléseiket. — Férjem nem érte be felhá­borodással vagy azzal, hogy tá­vol tartotta magát a tisztátalan törekvésektől. Ebben az időszak­ban már a cselekvéstől sem riadt vissza. Engem nem avatott be a dolgaiba, nyilván féltett, hogy ve­szélybe kerülhetek. Sok Magyar­­országra került lengyel fogolynak segített kijutni az országból, igye­kezett javítani az üldözöttek sor­sán. A Hadtörténelmi Intézet és Múzeum őrzi azokat az okmányo­kat, melyek szolgálaton kívüli ál­lományba helyezéséről szólnak. Szerette hivatását, de jónak látta, ha leszerelését kéri, mert nem­­ akart olyan cselekedetek részve-­­­vőjévé válni, amelyek ellen lel­kiismerete tiltakozott. JÓL BOLDOGULT a polgári életben is,, hiszen minden adott­sága megvolt hozzá. Papírgyár­ban vállalt állást, azután Sorok­­sár-tájtelepen konzervüzemet szer­vezett. Emlékező beszélgetésünk­­ részvevője, az egykori tiszttárs és barát, Almásy Pál mérnök alez­redes — ma néphadseregünk nyu­galmazott altábornagya — így be­szél róla: — Vilmos már a Ludovikán ki­váló tehetségről tanúskodott. Ké­sőbb az egyik legképzettebb ve­zérkari tisztként tartották szá­mon. A történelem, az irodalom, a zene, a sport és a tudományok egyaránt érdekelték. Ha ideje en­gedte, hangversenyre járt, kitű­nően lovagolt. A háború éveiben a Belvárosi Kávéházban rend­szeresen találkozott írókkal, új­ságírókkal, művészekkel. Negy­vennégyben Nagy Jenő ezredes vonta be őt a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságá­nak vezérkarába. Tartsay Vilmos azt a felada­tot kapta, hogy dolgozzon ki ter­vet, miként lehet alkalmas idő­pontban a rendelkezésünkre álló forradalmi-hazafias erőkkel meg­szállni a főváros kulcsfontosságú objektumait. Mint ismeretes, el­lenálló csoportunk kapcsolatot tartott fenn a kommunista párt katonai bizottságának vezetőivel is, meg akarta akadályozni a fő­város lerombolását, véget akart vetni a pusztulásnak és öldöklés­nek. Amikor egy alkalommal bom­batámadás érte a Benczúr utca környékét, és sok ház megsérült, a család innét átköltözött Tartsay Vilmos édesanyjához, az Andrássy út 29-be, az 1944. november 22-én lejátszódott tragikus események színhelyére. — Férjem édesanyja és én ott voltunk a lakásban, amikor ők az egyik szobában tanácskoztak. Le­tartóztatták­ őket, majd az ezután odaérkezett Messik hadnagyot és Széchenyi zászlóst a csendőrök lelőtték. Messik hadnagy a kór­házban halt meg, Széchenyi zász­lóst otthagyták elvérezni a tett színhelyén. Engem is elvittek, egy ideig fogva tartottak a katonai börtönben. MIT MOND A HARMADIK emlékező, dr. Németh József nyu­galmazott tábori főesperes, aki akkor az I. hadtest lelkésze volt? — December nyolcadikán híva­tott Hindy Iván, az akkori had­testparancsnok, s úgy rendelke­zett, hogy menjek a Margit körúti börtönbe, ahol halálos ítéleteket hoznak. Halálra ítélték Kiss Já­nos altábornagyot, Nagy Jenő ez­­redesen és Tartsay Vilmos száza­doson kívül Almásy Pált és má­sokat is, de az utóbbiak halál­­büntetését sok évi börtönre vál­toztatták. Tartsay Vilmost ott is­mertem meg. Bátor férfi volt, aki meggyőződéséért halt meg, aki­nek tetteit a népe sorsáért érzett aggodalom és a haza megmenté­sének szándéka ösztönözte. En­gem arra kért, vigyem el utolsó üzenetét Sík Sándornak, egykori tanárának, kérését, hogy törődjön árván maradó családjával, legyen segítségére. Tartsay Vilmos a felszabadulás után, tiszteletadásul, ezredesi ran­got kapott. Nemcsak hősi halálá­val, de életével, emberséges tet­teivel is kiérdemelte mindany­­nyiunk nagyrabecsülését. Vadász Ferenc Sikeres a magyar—szovjet szövőgépgyártási kooperáció A napokban a tízezredik SZTB- szövőgép részegységét indítják út­nak hazánkból a magyar—szov­jet textilgépgyártási kooperációs megállapodás alapján. Az 1971-ben életre hívott ko­operáció hazai bázisa a Köny­­nyűipari Gépgyártó Vállalat, ahol a gépek különböző részegységei készülnek. Ezek ellenértékeként textilgyáraink részére a Szovjet­unióból kész SZTB-szövőgépeket kapunk. Az ötödik ötéves tervidőszak­ban a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 18 500 részegység elké­szítésével járul hozzá az együtt­működéshez. 1076 Július 22., csütörtök M­-­ P S Z A B­A I­ S­­­C. ■Is épés ht paksi atom­erőműnél Az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának ülése és látogatása A magyar és a szovjet kormány­­ egyezménye alapján már negye­dik éve épül Pakson az első ma­gyar atomerőmű. Az országgyű-­­ lés építési és közlekedési bizott-­­­sága, Gyarmati János elnökleté­­­ vel, szerdán megtekintette a nép-­­ gazdaság eddigi legnagyobb be­ruházását és ott tartott tanácsko­zást. A bizottság tagjai villamosener­­gia-igényünk várható növekedé­séről, a paksi atomerőmű beruhá­zásáról előzetes írásos tájékozta­tást kaptak; ezt Szili Géza nehéz­ipari miniszterhelyettes szóbeli beszámolóval egészítette ki. Ezek szerint villamosenergia-szükség­­letünk az 1975. évi 24,4 milliárd kilowattóráról 1980-ban 34,6 és 1990-ben mintegy 67 milliárd ki­lowattórára, azaz az 1975. évi 4186 megawatt csúcsterhelésről 1980-ban 6000 megawatt, 1990-ben pedig mintegy 12 000 mega­watt csúcsterhelésre fog növeked­ni. Ennek kielégítéséből vállal részt az 1760 megawatt teljesít­ménnyel jóváhagyott paksi atom­erőmű. Pakson ez idő szerint háromez­ren dolgoznak. A legnagyobb munkát végző három nagy építő­ipari, generálkivitelező szervezet­nek — a Tolna megyei, a 22-es és a 26-os Állami Építőipari Válla­latnak — az idén egymilliárd fo­rint értékű munkát kell elvégez­niük az üzemi területen és Paks új lakótelepén. A munkálatok terv szerint haladnak. Az üzemi főépület, amelyben a reaktorok, a turbinák is helyet kapnak, 25 000 négyzetméter alap­­területű, belső térfogata pedig meghaladja az egymillió légköb­métert. A tervek szerint 7,5 mil­lió tonna anyagot építenek be és a technológiai berendezések súlya 80 000 tonna lesz. 1980-ban ára­mot kell adnia az első, 440 mega­wattos egységnek, majd megsza­bott ütem szerint a többinek, 1934-ig. A paksi atomerőmű építése új feladatokat vet fel az­ államigaz­gatási munkában, mivel az erő­mű létesítése, valamint az integ­rációs atomenergetikai gépgyár­tás keretében végzendő munkák szükségessé teszik a nukleáris biztonságtechnikával összefüggő jogkörök és feladatkörök szabá­lyozását, majd a hazai jogszabá­lyok, előírások kidolgozását és ér­vénybe léptetését. Ezen a terüle­ten már történtek intézkedések, de nagy részük még hátravan. A Minisztertanács az atomerő­mű-beruházási javaslat tárgyalá­sakor a beruházás jobb összehan­golása céljából úgy döntött, hogy kormánybizottságot kell létrehoz­ni, és előírta, hogy a létesítés helyzetéről évente egyszer tájé­koztatni kell az Állami Tervbi­zottságot. Így lehetővé válik a fel­ső párt- és állami szervek rend­szeres tájékoztatása és indokolt esetben gyors, egyeztetett intéz­kedések megtétele. Különös hangsúlyt kapott a tanácskozáson az érdekelt felső szervek, vállala­tok, intézmények, hazai és kül­földi partnerek jó együttműködé­se. Az atomerőmű építkezésén je­lenleg nincsenek munkaerőgon­dok — szólt a tájékoztatás. Ter­mészetesen előrelátó, jó szerve­zésre szükség van, hogy a későb­bi 7000—8000-es csúcslétszám meglegyen, éspedig nagyrészt jól képzett szakemberekből. A vitában a képviselők közül részt vett Juratovics Aladár, Cser­­na Sándor, Ruisz József, Marja­nák József és Varga B. István. Hozzászólt Szabó Benjámin, a Paksi Atomerőmű Vállalat igaz­gatója, Szabolcsi Géza, az Erőmű­beruházási Vállalat műszaki igaz­gatóhelyettese, Sárosi János épí­tésügyi és városfejlesztési minisz­terhelyettes. Az ülésen jelen volt Klézl Róbert közlekedés- és pos­taügyi miniszterhelyettes, továb­bá dr. Gyugyi János, a Tolna me­gyei pártbizottság titkára és dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács titkára, valamint Tóth István, a Közlekedési és Szállítási Dolgo­zók Szakszervezetének főtitkára. A képviselők a tájékoztató és a beható eszmecsere után megte­kintették az erőmű-építkezést, majd ellátogattak az új lakóne­gyedbe is, ahol már eddig több száz lakás, orvosi rendelő, három­ezer adagos konyha-étterem, szol­gáltatóbázis készült el. Az idén további háromszáz lakással, mű­szaki szállókkal, kommunális lé­tesítménnyel gyarapodik Paks. (MTI) Konfekció- és kötöttáru szov­jet exportra A Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat 88 millió rubel értékben kötött magánjogi szerződést leg­nagyobb szovjet partnerével, a Raznoexport külkereskedelmi egyesüléssel. A megállapodás értelmében a külkereskedelmi vállalat magyar konfekció- és kötöttárut exportál a Szovjetunióba 1977-ben. A most aláírt szerződéssel már lekötöt­ték a jövő évi szovjet exportkon­tingens legnagyobb részét. Azzal, hogy már fél évvel a szállítások előtt létrejött a magánjogi meg­állapodás, a gyártó vállalatok elő­nyös feltételek mellett tervezhe­tik meg a modelleket, kezdhetik meg a gyártást, és ütemezhetik a szállítást. A szovjet exportra kerülő ruhá­zati termékek magyar szövetek­ből és méterárukból készülnek majd; ezek alapanyaga — így például a pamut — részben szov­jet importból származik. A kü­lönböző gyermek-, női és férfipu­­lóvereket, kabátokat, konfekció­­árut, szabadidő- és sportruházati cikkeket a legnagyobb hazai ruhá­zati és kötszövőipari vállalatok­nál állítják elő, többek között a Május 1. Ruhagyárban, a Vörös Október Férfiruhagyárban és a Budapesti Finomkötöttárugyár­ban. KOMOLYTALAN TÁBLÁK Nem emlékszem már pontosan, --------------------------a munkafe­gyelemről vagy a munkával járó, adott esetben figyelmeztetésre, megrovásra, fegyelmire és kártérí­tésre váltható felelősségről vitat­koztunk-e. Valami olyasmit mond­hattam ismerősömnek, hogy az el­rontott dolgok gazdájukért kiálta­nak, s ha nem találjuk meg őket ,■— beosztásra és régebbi érdemek­re való tekintet nélkül —, akkor aligha teremthetünk rendet. Én sem tagadtam, amit a körülmé­nyek alapos­ mérlegeléséről, a szub­jektív és objektív okok feltárásá­nak szükségességéről mondott. De feltűnt, mintha a dolognak csak ezt az oldalát tartaná fontosnak. Én meg kötöttem az ebet a karó­hoz, mondván: mulasztás nem maradhat büntetlenül. Ő meg csak csóválta a fejét. De szép is len­ne, ha így lenne! Amikor leszállunk a HÉV-ről, s a felbontott úttesten át a lakása felé bukdácsolunk, egyszer csak oldalba bök. — Tudod mit, te­gyünk egy próbát. Látod ezt a két méter átmérőjű kábelcsévét? Erre éppen egy kilométer hosszú telefonkábel fér rá. Ötszáz méter­nyit már lefektettek a kibetono­zott árokba, elföldelték, lehenge­relték. Néhány napja kiderült, hogy nem jó a kábel, fel kell szed­ni az egészet. Három héten át több brigád ásta az árkot, s nemcsak az ő munkájuk veszett kárba. Ha ki­húzzák a földből a kábelt, azt is el lehet dobni. Métere majdnem kétszáz forint. Szerinted ki a fele­lős? — Aki a helyszínen utasítást adott a kábel lefektetésére, ám nem győződött meg róla, hogy a célnak megfelel-e — vágom rá magabiztosan. — De meggyőződött róla! A csö­vére szerelt táblán ott volt a meó jelzése, ott voltak a kábel adatai,­­ és megegyeztek a tervrajzon sze­replőkkel. — Akkor a gyár is meg­­ az építésvezető is hibás — módo­sítom kelletlenül előbbi vélemé­nyemet. — A gyár rossz táblát tett a termékére, s az építésvezető vagy a művezető nem ellenőrizte, hogy a kábel tényleges adatai — pél­dául hogy hány eres — megegyez­nek-e a táblán feltüntetettel. Pe­dig csak a végét kellett volna megnézni, és a huzalokat megszá­molni. — Igazad van, ezt is ellenőrizni kellett volna — hagyja helyben. — Csakhogy ez esetben is kiadta volna azt az utasítást, ugyanezzel az eredménnyel. — Nem értem. — Akkor figyelj csak ide. Az az ötszáz méter, am­i a föld alá ke­rült, megfelel a táblán jelzett adatoknak. Egészen eddig a cso­móig­­ mutat a cipőm orránál a földből kikandikáló kábeldarabra. És csakugyan, olyan, mint egy vastagon befáslizott, törött láb. A kábel másik féldarabja pedig, amely a csévén feltekerve pihen, éppen fele olyan vastag, mint ami a földből kinyúlik... A hajam szála kezd az ég felé meredni. — Akkor hát csak a tábla, azaz a tábla gazdája a hibás. — Úgy bizony, nagyeszű bará­tom — hallom diadalittas hangját. — Meg aztán gondolj csak bele, hová jutnánk, ha mindig megszá­molnánk, lemérnénk, vegyele­­meznénk, csakugyan ötven szál gyufa van-e egy dobozban, 140 grammos-e a hús a tányérodon, 79 vagy 86 oktános-e a benzin, amit a 86-os táblával ellátott kút­ról adagolnak a kocsid tankjába. Semmire sem jutna időd, ha min­dent magad akarnál ellenőrizni. Ráadásul rövidesen belebolondul­nál, ha szétszerelnéd a rádiódat, meggyőződni, megvan-e benne mind a tíz tranzisztor, felbontanád a lakásodat, hogy a csatorna lej­tése olyan-e, amilyennek lennie kell, és folytathatnám a végtelen­ségig. Nos, be kellett látnom, igaza van. A tábláknak hinni kell, azért vannak, hogy tájékoztassanak ben­nünket. Nélkülük ugyanúgy meg­állna az élet, mintha bennük ké­telkedve állandóan ellenőrizni sze­retnénk, igaz-e, amit állítanak. Még este sem hagyott nyu­---------------------- godni a gondo­lat, nem csoda, ha álmomat sem kerülték el a táblák. És micsoda rettenetes álmaim voltak! Vala­hogy így kezdődött. Bementem egy szűk, fehérre meszelt helyi­ségbe. Mindössze egy feltolható kisablak volt benne, fölötte a táb­lán az írás: „Pénztár.” Aznap fo­gyott el az utolsó százasom, gon­doltam, felveszem a fizetésemet, hiszen másodika van. Tisztelettel köszöntem, bemutatkoztam. — A fizetésemet szeretném felvenni — mondom. Az ablak mögött ülő felém fordítja szigorú arcát, fel­tolja a pápa szemét a homlokára. — Ne tréfáljon velem, töltse ki ezt a csekket, és fizesse be az adóját. — De hiszen ez a vállalati pénztár, nem? Évek óta ide já­rok. — Az a tábla nem jó, ez most az adóhivatal — így a válasz. Ki­rohantam a szemközti patikába valami gyógyszerért, de ott meg csak vasszöget, fűrészlapot, ha­rapófogót, drótkötelet árultak. Futás a telefonfülkéhez — hívom az orvost —, de a forintomért vo­nal helyett csak két fruttit ad a készülék. Akkor legalább valami szíverősítőt, ott a büfépavilon. Kérek egy deci erős konyakot, mire a micisapkás rámförmed: — Hallja! Vegye már le a tanklap!

Next