Népszabadság, 1977. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1971. február 8., kedd Hogyan csinálja, főmérnök elvtárs? A felszabadulást követően kő­művessegéd volt, aztán elvégezte a felső-építőipariskolát, majd a Budapesti Műszaki Egyetem épí­tészmérnöki karát. Statikus lett az Ipartervnél. Ennek 21 éve. A 47 esztendős Fülöp Imre most az Iparterv B irodájának vezető főmérnöke; ez az iroda készíti a vegyipar, az élelmiszeripar, az atomerőművek, a hűtőtárolók, a számítóközpontok, a kutatóintéze­tek épületeinek terveit. A B iroda vezetője A B irodán az utóbbi négy év­ben tervezett és kivitelezett épü­letekkel szemben sem a beruhá­zóknak, sem az üzemeltetőknek érdemi kifogásuk nem volt, ugyan­akkor elismerésekben részesült. — Ez csak kismértékben az én érdemem. Az elismerés nagy ré­sze a jól együtt dolgozó kollek­tíva javára írandó. Fülöp Imre rengeteget tanult, sok tervet készített. S mindemel­lett sokoldalú a politikai aktivi­tása is. Az Iparterv KISZ-titkára volt, pártvezetőségi tagja, jelenleg szervező titkára. Szakmai fejlődése töretlen, el­nyerte a legrangosabb magyar építészi elismerést, az Ybl-díjat. 1972-ben a­z iroda vezetésével bízták meg. Néhány hónap múlva a vállalat igazgatója arra kérte, vállalja el a­z iroda irányítását. Az ott dolgozók többsége szakmai szempontból ugyan megfelelt a legmagasabb követelményeknek, de a kollektíva eredményességét belső viszályok és hiányos mun­kaellátottság veszélyeztette.­­ Sikerült megváltoztatni a helyzetet? — Azt hiszem, megfeleltem a bizalomnak. Megértettem mun­katársaimmal, hogy szakértel­mük, jó tulajdonságaik, képe­s­­ségeik csak a kölcsönös bizalom légkörében bontakozhatnak ki. A rosszindulatú suttogásra nem ad­tam. Minden vitás problémát, minden politikai, személyi, bére­zési, premizálási kérdést az iroda vezetőtestülete elé vittem. Ebben nagy segítségemre volt a vállalati négyszög és a pártszervezet is. Persze, aki nyílt, szabad légkört akar teremteni, annak el kell vi­selnie a bírálatot is. Közvetlen munkatársaim, az osztályvezetők, nagy többsége pártonkívüli. Szak­mai szempontból nézve mindany­­nyian kiválóan megfelelnek. Van közöttük állami díjas és több élet­­díjas. Politikai fejlődésükre se le­het panasz. Iskolázzák magukat és ami még fontosabb, egymás iránti magatartásukra sincs már kifo­gás. A kényes szakmai-politikai kérdésekben nyíltan kiállnak, be­osztottaikkal jól együtt dolgoznak, a fiatalokkal szívesen foglalkoz­nak. — Milyen az új generáció? — Éppen olyan, mint a régeb­biek. Vannak kiváló, vannak te­hetséges, és vannak szürke embe­rek. Ritka eset, hogy valamelyik ifjú mérnököt azért kell más in­tézménynek átadni, mert nincs érzéke az ipari tervezéshez. Gon­dot okoz azonban, hogy a friss diplomás fiatalok egy része — le­hetőségeinkhez képest — túlzott ambíciókkal érkezik. A diploma megszerzése csak alap, az ipari épülettervezés gyakorlatát itt kell megtanulni. Legalább két-három éves szerkesztői, segédtervezői gyakorlat kell, amíg a fiatal mér­nök érzi és érti, mi lesz itt a fel­adata. Attól kezdve lépésről lé­pésre adunk neki kisebb-nagyobb önálló feladatot. Négy-öt év is el­telik, amíg teljes értékű munka­társsá válik. — A nevelési módszer? — Mindenekelőtt a gyakorlat. Az első időkben a vezető tervezők különösen sokoldalúan foglalkoz­nak a kezdőkkel. A kötelező se­gítségnyújtás mellett elvárom munkatársaimtól, hogy ne udva­­riaskodjanak, mondják meg fiatal kollégáinknak, ha hibáznak és emberi gyengéiket se hallgassák el. Ezenkívül ösztönözzük őket, vegyenek részt vállalati és orszá­gos pályázatokon, ebből is tanul­nak. Műszaki főosztályunk, könyv­tárunk ellátja őket szakirodalom­mal. A rátermettek külföldi mun­kákban is részt vesznek. A Szov­jetunióba, a Német Demokratikus Köztársaságba, Bulgáriába, Albá­niába, Jugoszláviába, Irakba, Al­gériába és más országokba is ter­vezünk ipari létesítményeket. Azok a fiatalok, akik ilyen fel­adatot kapnak, sokszor a helyszí­nen ismerkednek meg a környe­zettel, tárgyalnak a megbízókkal, az ilyen kiküldetést is felhasznál­ják a tapasztalatszerzésre. Meg­ismerik más országok építészetét, gyakorlatát és ezt utóbb másutt is hasznosítják. — Perspektíva? — Az olyan fiatal mérnök, aki megszerette az ipari tervezést, ná­lunk kiélheti az ambícióit és ha megérett rá, önálló feladatot, né­hány esztendő elmúltával felelős tervezői beosztást is kaphat. A ve­zetői funkciók betöltését illetően mércénk a hármas káderpolitikai követelmény. A vezetői utánpót­lásként tervbe vett fiatal szakem­bereinkkel közöljük szándékun­kat és nem hallgatjuk el, hogy az említett követelmények közül kü­lönös hangsúlyt helyezünk a po­litikai szilárdságra. — Nem vezethet ez karrieriz­musra? — Ez ellen egyetlen védekezés létezhet: ha előbb hosszú időn át ismerkedünk a fiatal mérnökkel, megismerjük emberi arculatát, politikai nézeteit, bátorságát is, és csak ha mindennek megfelel, akkor vesszük számításba vezető­ként. Persze, így is tévedhetünk, de ez még az idősebbek megítélé­sénél sincs kizárva. Vitában alakul . — Minősítés? — Ez nálunk is az előírásoknak megfelelően történik. Az iroda nyolc osztályvezetője ebből a szempontból az én hatáskörömbe tartozik. Valamennyien évtizedek óta dolgoznak nálunk, korábban már minősítettük a munkájukat. Most csak arról van szó, hogy négyévenként kiegészítő minősí­tést készítünk. Előfordul, hogy vi­tázni kell velük, mert nem fogad­ják el mindjárt a műszaki veze­tés és a pártszervezet által szóvá tett észrevételeket. — Ilyenkor mi történik? — Előfordul, hogy meggyőz bennünket az illető és elállunk eredeti álláspontunktól. De álta­lánosabb, hogy a szóvá tett észre­vételeket vita után elfogadják. — Álláspontjukat hogyan ala­kítják ki? — Mindenekelőtt együtt dolgo­zunk az illetővel, jól ismerjük. A minősítés előtt beszélünk a be­osztottjaival, ők is gyarapítják a tapasztalatokat. Rajtuk azt is le lehet mérni, politikailag is neve­li-e a rábízott munkatársakat. Szakmai munkáját az osztály egész tevékenységének alapján tudom megítélni. A tervezési fo­lyamatba beépített ellenőrzési pontokon, mint például az iro­dai vagy vállalati tervbírálatokon — amelyeken magam is részt ve­szek — további információkat sze­reznek a minősített és általa irá­nyított szakemberek tevékenysé­géről, képességeiről, így évenként többször is látom, hogyan dolgo­zik, miként dolgoztat, esetleges vitánk nem lóg a levegőben, ha­nem valóságos tények alapján fo­lyik. A pártszervezet is felkészül. Nálunk nagy jelentősége van a minősítésnek. — Miért? — Milliárdokról és épületek biztonságáról, tehát életekről van szó. Az említett nyolc osztályve­zető keze alatt 180 ember, közöt­te 105 mérnök dolgozik. A ma­gyar ipari tervezés jelentős há­nyada és sok külföldi megbízatás teljesítése is függ tőlük. Évente az irodán 200 tervdokumentáció készül. Vezetői elvem az, hogy teljes mértékben megbízom ben­nük. Ez természetesen nem csök­kenti egyszemélyi felelősségemet. — Aludni tud? — Igen. Szerencsére jó alvó va­gyok, és mint mondtam, megbí­zom munkatársaimban. Fontos, hogy teljes erővel képviseljék azt az ipari tervezési, telepítési állás­pontot, amelyet a népgazdaság ér­dekei szerintünk megkívánnak. — Kivel szemben? — A kérdés jogos. Az ipari ter­vezés és telepítés a mi szakmánk, mi a tőlünk megkívánt körülte­kintéssel dolgozzuk ki elképzelé­seinket. De sajnos előfordul, hogy nélkülünk helytelen dönté­sek születnek. A legfontosabb „szerkezet” — Például? — Hadd említsem egy nagy bu­dapesti vállalat hosszú távú fej­lesztési programját. Mi úgy látjuk jónak, hogy az üzem több csarno­kát fokozatosan át kell telepíteni a főváros olyan külső részére, ahol rendelkezésre áll a korszerű üzem­­szervezéshez megfelelő terület. Javaslatunk merev ellenállásba ütközik. A népgazdaságnak az lenne jó, ha az egymással szem­ben álló nézeteket a döntés előtt megvizsgálnák és a jobbikot, cél­szerűbbet, a gazdaságosabbat vá­lasztanák, bármelyik legyen is az. Ez azonban nem megy simán. Szeretnénk, ha minden esetben módunkban állna küzdeni, bizo­nyítani igazunkat. — Munkakörülmények? — Ahhoz, hogy gyorsan, ponto­san, és biztonsággal tudjunk ter­vezni, az eszközöket is a követel­ményekhez kell igazítani. Munka­helyünk nem a legkedvezőbb, de a lehetőségeket a legjobban igyek­szünk kihasználni. Munkatársain­kat folyamatosan ellátjuk korsze­rű technikai segédeszközökkel. Az épületszerkezeti és épületgépésze­ti méretezéseknél számítógéppel dolgozunk, ez nagy biztonságot ad a munkában. Az idén kezd majd dolgozni a statikai és gépészeti számításokat tovább gyorsító, pon­tosító, továbbá a költségvetés gé­pi elkészítését szolgáló R 10-es számítógép. Arra törekszünk, hogy munkatársaink megtanulják e gé­pek legcélszerűbb felhasználásá­nak módját. A korszerű gépeknek azonban nem szabad túl nagy je­lentőséget tulajdonítani. Nagyon jó, ha vannak, ha működtetjük azokat. De a legfontosabb „szer­kezet” nálunk változatlanul az emberi agy, az akarat, a tapasz­talat, az agyszeretet marad. A terv szellemi termék, a gép csak tehermentesítheti, de nem pótol­hatja gyártóját, mesterét, kezelő­jét, az embert, a szocialista ipar tervezőjét, létrehozóját és ha­szonélvezőjét. Máté György Megkezdődött a tanítás a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri új épületében A szokásostól eltérően, rövid ünnepséggel kezdődött meg az 1976—1977-es tanév második fél­éve a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetemen. A leendő orvosok birtokukba vették az egyetem Nagyvárad téren épülő elméleti tömbjének egy részét, az úgyne­vezett ■ „lepényépületet”, amely­nek két, egyenként 400 személyes, korszerű előadótermében hétfő reggel először hangzottak el elő­adások. Magát a toronyépületet az év folyamán fokozatosan adják át rendeltetésének; az egyetem régi épületeiben felszabaduló helyisé­geket a különböző tanszékek kap­ják, és ezáltal megfelelő körülmé­nyeket teremtenek az oktatói és a tudományos munkának. Az első napon az egyik új előadóteremben. (Bánhalmi János felvétele.) A JÖVŐ VÁROSA: Kibernetikus városrész épül Kijevben Kibernetikus városrész épül a közeljövőben Kijevben, a városi pártbizottság már jóváhagyta az Ukrán Tudományos Akadémia ki­bernetikai kutatóintézete körül el­helyezkedő lakótelep szociális fej­lesztési tervét, amelynek alapján létrejöhet „a jövő városa’’. A kibernetikus város alapja a központi számítógép és egy az egyéni displayk (házi tévéállo­mások) rendszere, amely minden lakást a számítógéphez kapcsol. A lakók — valamennyien a ki­bernetikai kutatóintézet dolgozói — így bármikor kapcsolatba lép­hetnek a központi számítógéppel, például megoszthatják vele pihe­nés közben támadt, munkájukkal kapcsolatos gondolataikat. A disp­lay segítségével a beteg gyermek részt vehet az órákon, sőt még különórákat is vehet; az orvos pillanatok alatt utánanézhet egy­­egy páciens régebbi betegségei­nek, és így tovább. Viktor Gluskov akadémikus, a kibernetikai kutatóintézet igazga­tója szerint a kibernetikus Város megteremtése reális terv: az in­tézeti dolgozók lakótelepén meg­vannak a megfelelő feltételek, a szükséges számítógépek, s a disp­layk beszerzése sem probléma. NE CSAK A VIZÉT! A legfőbb védekezés a támadás -------2!--------------------------tartja a mondás­t, ennek alapján, ha bár­ki kifogásolná, hogy miért ismét a Balaton­ a téma, nos, viszont­kérdéssel válaszolok: mikor lehet a magyar tenger igazi gondjairól írni, ha nem télen? Mert az nyilvánvaló, hogy nyá­ron naponta téma az újságokban hol az, hogy mi van, hol az, hogy mi nincs a Balatonnál. Megírjuk, ha megjelenik a tavon az első ví­zibicikli, szóvá tesszük, hogy is­mét emelkedett a sültkeszeg ára, és folytathatnánk a témák sorát. És az újságírók sokszor megírt felfedezéseihez, leleplezéseihez esetenként párosul egy-egy sajtó­­tájékoztató is arról, hogy mi min­den lesz még itt a Balaton körül. Na és a tudományos tanácskozá­sok publikálása? Ki ne olvasott volna legalább három különböző véleményt arról, hogy mitől rom­lik a hatalmas tó vize, miért gyé­rül élővilága? Tudjuk, hogy árt a víznek a rothadó nád, a túlzottan elburjánzó hínár, még a víz is árt a víznek, a szennyezett folyók ugyanis a tóba ömölve pusztítják annak élővilágát, és végül ne fe­ledkezzünk el a fürdővendégek, kirándulók, üdülők százezreiről, hiszen ők is „nagyüzemi” szeny­­nyezői a tó vizének. Ezért hozakodom elő éppen most a Balatonnal. Ezekben a téli hónapokban, amikor csak elvétve jelenik meg egy-egy írás a tó nyári gondjairól, talán jobban odafigyel a kedves olvasó. Nyá­ron ez a néhány sor csupán egyet­len lövedék a hatalmas össztűz­ben, most viszont, amikor mély csend borítja a témát, egyetlen írás talán nagyobb figyelmet kelt, mint hat hónappal később tucat­nyi. Bevallom azt is, hogy tulaj­donképpen elsősorban nem is a Balatonról szeretnék írni, illetve nem kifejezetten a vizéről. Arról, amint említettem már, sok min­dent megírtak. A partjáról, pon­tosabban a part tisztaságáról vi­szont kevesebb szó esett, pedig — gondolom — senki sem vonja két­ségbe, hogy e témában is van mit szóvá tenni. Mert piszkos, szemetes a Bala­ton partja körös-körül. Milliónyi ember után nem is csoda. Mit le­het tenni, hogy ne legyen ilyen? A válasz egyszerű: a szemetet, a hulladékot rendszeresen és gyor­san el kell takarítaniuk az erre hivatott szerv dolgozóinak. . Nos, ezen a ponton érkeztünk ------------------------------el a lé­nyeghez, a Balaton-part köztiszta­ságához, ami bizony nagyon is méltatlan a nagy hírű környezet­hez. És mielőtt bárki is az illeté­keseket, a köztisztaság felelőseit szidná, hozzáteszem: nem ők te­hetnek a jelenlegi állapotokról. Az az igazság, hogy felépültek a leg­modernebb szállodák, korszerű ABC-áruházak sora nyílt a tó kö­rül, a szervezett köztisztaság mód­szerei viszont a legtöbb helyen ma is olyanok, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt voltak. Néhány településen találkozha­tunk csak az úgynevezett pormen­tes szemétgyűjtéssel, a kukagép­kocsikkal és -tartályokkal, de még ahol él is ez a rendszer, a mellék­­utakra, a vízparttól távolabb le­vő helyekre ott is csak száraz idő­ben tud behajtani a nehéz gépko­csi. A másik ismert forma a mű­anyag zsákos szemétgyűjtés, de ez sem megfelelő, mert kevés a gép­kocsi, amellyel rendszeresen ösz­­szegyűjthetnék a szemetet, s ke­vés a műanyag zsák, mert nincs rá pénz. Marad a legismertebb forma: kinek mije akad e célra — lavór, vödör, lyukas fazék —, abba gyömöszöli a háztartási hulladé­kot, és kiteszi az út szélére, bíz­va benne, hogy előbb-utóbb elvi­szik a szemetet. Azt hiszem, bár­ki fel tudja idézni egy-egy nyári nap emlékét a piszkos utakkal, a sétányok szélén a többszörösen kicsorbult szeméttárolókkal. A vé°SŐ okot sem nehéz meg­--------------------találni: nincs egységes köztisztasági szolgáltatás a Balaton partján. Jelenleg hat vállalat felelős egy-egy partsza­kaszért. Hogy mit tud és mit akar tenni a köztisztaságért a tó körüli 43 önálló település, azt önmaga dönti el, saját, igen szűkös anyagi erejére támaszkodva. A tóparti települések túlnyomó többségénél a tanács köztisztasági szabályrendelete a lakosságra bíz­za a dolgot oly módon, hogy a la­kók önmaguk döntsék el, kérik-e a szemét elszállítását. Ha kérik, azt meg kell fizetniük, ha nem kérik, akkor nincs semmi. Így az­tán többnyire sötétedés után ürül­nek ki a szemetes zsákok-vödrök a parkok bokrainál, vagy egyéb közterületen, esetleg a vízparton. De a rendben elszállított sze­mét ártalmatlanítása is megoldat­lan. Ha a falvak szélén levő hul­ladéktárolók megtelnek, földdel betakarják őket, és kész. Aztán

Next