Népszabadság, 1977. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-01 / 77. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1977. április 1., péntek ANDREJ GROMIKO A SZOVJET-AMERIKAI KAPCSOLATOKRÓL (Folytatás az 1. oldalról.) Ismeretes, az érvényben levő BALTA I. megállapodás ez év ok­tóberében lejár. Ezzel összefüg­gésben nem felesleges emlékez­tetni a vlagyivosztoki megállapo­dás lényegére, tekintettel arra, hogy a Szovjetunió és az Egye­sült Államok annak idején Vla­gyivosztokban dolgozta ki az új SALT-egyezmény alapjait. A vla­gyivosztoki megállapodás 2400- ban jelölte meg a két ország bir­tokában tartható hadászati raké­­tafegyverek maximális számát, s kikötötte, hogy ezek közül 1320 lehet a több robbanófejjel ellá­tott, úgynevezett MIRV rakéták maximális mennyisége. Ezek után sok hivatalos és nem hivatalos nyilatkozat hang­zott el arról, hogy a vlagyivosz­toki megállapodás aláírásához vezető úton a két ország haladást ért el, s valóban volt lehetőség az eszmecserék eredményes befeje­zésére. Ez azonban nem történt meg. Váratlanul felmerült, és a vla­gyivosztoki megállapodástól füg­getlenül merült fel az úgyneve­zett „cirkáló rakéták” problémá­ja. Amerikai részről bizonygatni kezdték, hogy Vlagyivosztokban nem döntöttek a „cirkáló rakéták" kérdésében, csupán abban álla­podtak meg, hogy a ballisztikus rakéták számát kell korlátozni, a „cirkáló rakéták” pedig szabadon fejleszthetők tovább. Ez nem így történt. A „cirkáló rakéták” fej­lesztése nem kapott semmiféle „zöld utat”. A vlagyivosztoki meg­állapodás célja, ezzel ellentétben, az volt, hogy a fegyverkezési haj­sza útjait megbízhatóan lezárják. Gromiko a továbbiakban utalt arra, hogy még a vlagyivosztoki megállapodás után is eredményes szakértői munka folyt Genfben, és már csak bizonyos jogi forma­ságok pontosítása volt hátra. Az amerikai tárgyaló partner azon­ban fokozatosan befagyasztotta a tárgyalásokat. Az utóbbi­ időben tovább növekedtek a nehézségek. Próbálkozások történtek a vlagyi­vosztoki megállapodás felülvizsgá­lására. A Szovjetunió — állapítot­ta meg a külügyminiszter — ha­tározottan ellenzi a megállapodás felülvizsgálását és a Vlagyivosz­tokban megkezdett munka betető­zése mellett van. Az utóbbi napokban Moszkvá­ban tárgyalások folytak. Ezeken az amerikai fél ismét felvetette egy bizonyos szovjet bombázó kérdé­sét, amely az amerikaiak szerint hadászati fegyvernek számít, ezért feltétlenül fel kell venni a korlá­tozás alá eső fegyverfajták közé. Gromiko határozottan elvetette ezt a követelést, s utalt­ arra, hogy — amint korábban már Leonyid Brezsnyev is megmagyarázta Ge­­rald Fordnak — az amerikai saj­tóban „Backfire”-nek nevezett szovjet bombázó a középhatósuga­rú repülőgépek kategóriájába tar­tozik. Gromiko utalt arra, hogy az Egyesült Államoknak a vlagyi­vosztoki megállapodással kapcso­latos magatartása még élesebben változott Garter kormányának hi­vatalba lépése után. Amikor egy új vezetés lép hivatalba és ke­resztülhúzza mindazt, amit ko­rábban elértek, lehetetlen stabi­litásról beszélni — hangoztatta ez­zel kapcsolatban a szovjet kül­ügyminiszter. — A Szovjetunió a maga részéről stabilnak szeretné látni a két ország kapcsolatait, azt szeretné, ha ezek a kapcso­latok a békés együttélés elveire épülnének, vagy ami még jobb, baráti jellegűek lennének. Említést tett a­rról a szovjet külügyminiszter, hogy Nyugaton ezekben a napokban olyan ver­ziót terjesztenek, amely szerint Moszkvában az Egyesült Államok valamiféle széles leszerelési prog­ramot terjesztett elő, s a szovjet vezetés — úgym­ond — azt nem fogadta el. Ez a megállapítás — mint Gromiko Hangsúlyozta — lényegét tekintve hamis. Az Egyesült Államok a valóságban semmiféle új, nagyszabású prog­ramot nem terjesztett elő. Java­solta, hogy csökkentsék kétezer­re vagy ezernyolcszázra a két fél által megtartható nukleáris cél­­bajuttató eszközök számát, s ezen belül ezerkétszáz-ezeregy­­százra az úgynevezett MIRV ra­kéták számát. A Szovjetunió számára ez azt jelentette volna, hogy meglevő ra­kétáinak nagy részét, amelyek va­lamilyen okból az amerikaiaknak nem tetszenek, meg kellett volna semmisítenie. Ezeket az amerikai fél „túl nehéznek, túl hatékony­­nak” nevezi, vagyis egyszerűen azt kívánja, hogy a Szovjetunió, ko­moly érvek nélkül, váljon meg fegyvereinek fele részéről. A szov­jet fél ezt a követelést a vlagyi­vosztoki megállapodás revíziójá­nak tekinti. Gromiko feltette a kérdést: mi az, ami megváltozott Vlagyivosz­tok óta — s így válaszolt: semmi. A problémák megoldásának nem az az útja, amelyet az Egyesült Államok javasol — az legfeljebb egyik probléma másikkal való sú­lyosbításának útja lehet. Márpedig a vita tárgyát képező kérdésben így is elég probléma van. Az Egye­sült Államok most ráadásul álta­lános és teljes leszerelésnek pró­bálja minősíteni azt a javaslatot, hogy kétezerre vagy ezernyolc­százra csökkentsék a hadászati fegyverek számát. Gromiko emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok és más országok kormánya előtt részletes szovjet tervezet fekszik az általá­nos és teljes leszerelésről. A szov­jet fél abba is belement, hogy az általános és teljes leszerelést álta­lános és teljes ellenőrzés mellett hajtsák végre. De természetesen csak akkor, ha valóban leszerelés­ről van szó. Ebben a témában azonban eddig csak határozatok születtek, a fegyverkezési hajsza arányai viszont nem csökkentek. Cyrus Vance a moszkvai tárgya­lásokon olyan javaslatot is előter­jesztett, hogy a két­ nagyhatalom kössön megállapodást az új, tö­megpusztító fegyverfajták betiltá­sáról — emlékeztetett Gromiko. — A Szovjetunió a maga részéről már régen felvetette ezt, sőt meg­felelő nemzetközi szerződésterve­zetet is előterjesztett az ENSZ- ben. Az Egyesült Államok kormá­nya ezt az indítványt egyetlen szóval sem támogatta. Gromiko sürgette az Egyesült Államokat, hogy helyezkedjék az eddiginél realisztikusabb, becsüle­tesebb álláspontra a nemzetközi problémák kezelésénél. Hangoz­tatta: minél több ügyeskedés, ra­vaszkodás mutatkozik a diplomá­ciában, minél több olyan kísérlet történik, hogy borsot törjenek a másik fél orra alá, annál rosszabb, a tárgyalások kimenetele szem­pontjából. Ha az Egyesült Álla­mok valóban az új tömegpusztító fegyverek betiltására törekszik, akkor felmerül a kérdés, vajon miért védelmezi akkora erővel új „B-1-es” típusú bombázóit, és miért olyan fontos neki, hogy folytathassa az ugyancsak új tí­pusú „Trident” tengeralattjárók kifejlesztését. Mindez azt mutat­ja, hogy állítólagos céljai és gya­korlati lépései között ellentmon­dás van. A külügyminiszter utalt arra, hogy Carter elnök az „őszinteség” szót használta. A Szovjetunió őszinte politikát folytat, ez a té­nyező sohasem hiányzott ma­gatartásából, s úgy véli, hogy a tetteknek és a szavaknak nem szabad eltérniük egymástól. Ami az őszinteséget illeti, ezzel kap­csolatban a mostani amerikai ma­gatartás iránt merülhet fel két­ség aziránt, hogy azokat a javas­latokat, amelyekkel az Egyesült Államok külügyminisztere Moszk­vába érkezett, majdhogynem „ál­talános leszerelésnek” tüntetik fel. A moszkvai tárgyalásokon Vance a fent említett tervezet mellett egy úgynevezett „szűkebb javaslatot” is előterjesztett. Esze­­rint a javaslat szerint állítólag mi sem egyszerűbb, mint a SALT- tárgyalásokon felmerült problé­mák megoldása. Megkötnék a vlagyivosztoki megállapodást an­nak eredeti formájában, korlátoz­nák a ballisztikus rakétákat és a hadászati bombázók számát, ugyanakkor azonban teljesen fi­gyelmen kívül hagynák az ameri­kai „cirkáló rakétákat”, valamint a „Backfire típusú” bombázókat. Ez a javaslat meg sem közelíti a probléma tényleges megoldását. Mint ismeretes a „Backfire” nem hadászati fegyver, ellentétben a „cirkáló rakétától” a kettőt tehát nem lehet közös nevezőre hozni. Ilyenformán az, amit az ameri­kai fél „alternatív javaslatnak” tüntet fel, valójában megint csak a vlagyivosztoki megállapodás re­vízióját jelenti, s elfogadhatatlan a Szovjetunió számára már csak azért is, mert ahelyett, hogy vé­get vetne a hadászati fegyverke­zési hajszának, elzárja ugyan a fegyverek fejlesztésének egyik csatornáját, de közben kinyit egy másikat. Gromiko hangoztatta, hogy a Szovjetunió hajlandó türelemmel folytatni a tárgyalásokat, s arra­­ törekszik, hogy azok végül is ered­­­­ményesek legyenek. Leonyid­­ Brezsnyev nyomatékosan aláhúz­ta a Vance-szel folytatott tárgya­lások folyamán, hogy a szovjet fél az Egyesült Államokhoz fűződő jó kapcsolatok híve. Mindazonáltal a tárgyalások ta­pasztalatai azt mutatják, hogy je­lenleg jelentős eltérés van a két fél álláspontja­­között, s szovjet részről ezt a tényt nem szándé­koznak lebecsülni.­­ Ugyanakkor Gromiko kifejtette, hogy megíté­lése szerint az álláspontok köze­lítésének útjában nem állnak le­küzdhetetlen akadályok. A Szov­jetunió reméli, hogy az Egyesült Államok vezetői reálisabb plat­formra helyezkednek, nagyobb mértékben figyelembe veszik a szovjet érdekeket, s lemondanak arról, hogy egyoldalú előnyöket próbáljanak kicsikarni. Ezt követően Gromiko részlete­sen beszélt arról, hogy nem az Egyesült Államok, hanem törté­netesen a Szovjetunió volt az az ország, amely a háború utáni év­tizedekben nagyszámú javaslatot terjesztett elő az ENSZ-ben és a szovjet—amerikai tárgyalásokon a leszerelés és a fegyverkorláto­zás különböző kérdéseiről. Emlé­keztetett arra, hogy ezeknek a szovjet indítványoknak a nagy részét éppen az Egyesült Államok ellenállása vagy közömbössége miatt nem lehetett megvalósítani, holott ebben a földkerekség min­den békeszerető népe érdekelt lett volna. Nemrégiben a Varsói Szer­ződés tagállamai politikai tanács­kozó testületének bukaresti ülé­sén a szocialista országok ismét előterjesztettek egy közös javas­latot arról, hogy kössenek megál­lapodást, amelyben az európai biztonsági értekezleten részt vett államok köteleznék magukat. Nem alkalmaznak elsőként nuk­leáris fegyvert egymás ellen. Ezt követően a NATO tagországai brüsszeli tanácskozásukon, külö­nösebb mérlegelés és vita nélkül, elvetették a szocialista javaslatot. A Szovjetunió­­és szocialista szö­vetségesei a jövőben is mindent megtesznek a leszerelést, a békét és a biztonság megszilárdítását célzó javaslatok megvalósítása ér­dekében. Ezeknek a kérdéseknek a megoldását maga az élet igény­li. Megjegyezte a szovjet külügy­miniszter, hogy voltak olyan ese­tek is — például a bakteriológiai fegyverek betiltásának kérdése —, amikor az Egyesült Államok, ha megkésve is, de csatlakozott a szovjet kezdeményezéshez. Mind­azonáltal, az esetek többségében, amerikai részről ezek a kezdemé­nyezések nem találtak megfelelő válaszra. Végezetül Gromiko hangoztat­ta, hogy a Szovjetunió, az SZKP kongresszusain és a központi bi­zottság plénumain kijelölt irány­vonalhoz híven, a leszerelés és a béke lenini politikáját kívánja folytatni a jövőben is, s senki sem térítheti le arról az útról. Visz­­szautasít azonban minden olyan kísérletet, hogy megkárosítsák érdekeit, és ennek megfelelően jár el nemzetközi kapcsolataiban.­­ Ami a moszkvai tárgyalásokat illeti, az azokon elfoglalt szovjet álláspontot, Leonyid Brezsnyev­­nek, az SZKP KB főtitkárának ott elhangzott nyilatkozatát megha­misítva tárják az amerikai közvé­lemény elé. Ez nem segíti elő a problémák eredményes megoldá­sát — mondotta Gromiko. A szovjet külügyminiszter utalt arra, hogy a moszkvai tárgyalások során mindkét fél hangoztatta a két nagyhatalom kiemelkedő sze­repét a nemzetközi kapcsolatok­ban. Rámutatott, hogy a Szovjet­unió a jövőben is a fegyverkezési hajsza korlátozásának politikáját kívánja folytatni. Ugyanakkor ki­jelentette: vissza fogunk utasítani minden olyan kísérletet, amely kárt okoz törvényes érdekeinknek. Csak igazságos alapon tárgyalunk és fogunk tárgyalni a jövőben is az Egyesült Államokkal. Egy kérdésre válaszolva, a kül­ügyminiszter arról beszélt, hogy a kampány, amely az Egyesült Álla­mokban „az emberi jogok védel­me” ürügyén indult, nem marad­hat hatástalan a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyára, a két ország között uralkodó politi­kai légkörre. — Mi magunk nem formálunk jogot arra, hogy bárkit is kioktassunk, de azt sem enged­jük meg, hogy mások a tanító sze­repében lépjenek fel velünk szem­ben, s arra oktassanak bennünket, hogyan oldjuk meg belügyeinket. A Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok diplomáciai kapcsolatainak felvétele idején, 1933-ban az ame­rikai fél volt az, amely felvetette a másik ország belügyeibe való be nem avatkozás tézisét- Még inkább helytálló ez a tézis napjainkban — mondotta a külügyminiszter. Cyrus Vance látogatását Gro­miko szükségesnek, mi több, hasznosnak minősítette. — Minél jobban ismerjük egymás állás­pontját — mondotta —, annál kedvezőbben mutatkozik meg ez országaink kapcsolatain. — Egy másik kérdésre válaszolva, a szovjet külügyminiszter megerő­sítette, hogy újabb találkozót ter­vez amerikai kollégájával Genf­ben ez év májusában. Hangoz­tatta, hogy a szovjet fél szándé­ka szerint ezen a találkozón a legfontosabb téma a Közel-Kelet lesz. Egyben azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ha a szakértői tárgyalások alapján más problémák megvitatása meg­felelő mértékben előrehalad, ak­kor Genfben azokat is napirend­re tűzik. Az Európában és más térségek­ben létesített amerikai hadászati támaszpontokról szólva Gromiko hangsúlyozta: a vlagyivosztoki megállapodás sikere érdekében a Szovjetunió annak idején hajlan­dó volt eltekinteni ennek a sú­lyos problémának a felvetésétől. Most azonban, az amerikai maga­tartás ismeretében, másképpen tekint erre a kérdésre is. Helyén­valónak tartja e támaszpontok, a Szovjetunió közelében tartózkodó atom-tengeralattjárók, bombázók és más, közvetlen fenyegetést je­lentő eszközök felszámolása kér­désének felvetését. Vk A moszkvai televízió csütörtök este felvételről közvetítette Gro­miko sajtóértekezletét. Carter amerikai elnök sajtónyilatkozata a moszkvai tárgyalásokról James Carter amerikai elnök szerdai, váratlanul összehívott fe­hér házi sajtóértekezletén ismét bizonygatta: Amerika őszintén törekszik nagyszabású, átfogó fegyverzetkorlátozási, leszerelési megállapodásokra. Szavaiból ugyanakkor kitűnt, hogy az ame­rikai fél elutasította a már 1974- ben Leonyid Brezsnyev és Gerald Ford között kidolgozott alapokra épülő, az első, korlátozott meg­egyezést is. A szerződést Washington csak akkor lett volna hajlandó meg­kötni, ha annak érvénye nem ter­jed ki az új amerikai hadászati fegyverre, a cirkáló rakétára. Carter értelmezése szerint a vla­gyivosztoki megállapodás csak a ballisztikus rakétákra terjedt ki, az utóbbi rakétára nem. Az amerikai elnök biztatónak nevezte, hogy a két nagyhatalom egyetértett tárgyalásainak májusi folytatásában. Fontos, hogy még az idén megegyezzenek az új ra­kétatípusok fejlesztésének leállítá­sában és a meglevő hadászati fegyverkészletek csökkentésében — mondotta. Jelezte viszont, hogy egyoldalú szovjet engedményt vár, mert ha a májusi tárgyalások után úgy íté­li meg, hogy a szovjet fél nem ta­núsít „jóhiszeműséget” és valószí­nűtlen a megegyezés, „kénytelen leszek sokkal nagyobb mértékben elkötelezni magam további fegy­verek kifejlesztése és rendszeresí­tése mellett” — jelentette ki az amerikai elnök. Az elnök közölte: nem kíván változtatni az „emberi jogokkal” kapcsolatos álláspontján és — vé­leménye szerint — ez nem függ össze a Szovjetunióval folytatott fegyverzetkorlátozási és egyéb tár­gyalásokkal. Az első amerikai kommentárok a Carter-kormány diplomáciai ku­darcaként értékelik a fejleménye­ket. A CBS-hálózat a kormány politikai naivitását emlegette, amikor az előzmények, a szovjet­ellenes propagandakampány, majd a szovjet figyelmeztetések ellenére sikert remélt. (MTI) Vance bonni villámlátogatása (Bonni tudósítónktól.) Cyrus Vance amerikai külügy­miniszter Moszkvából hazafelé rövid időre megszakította útját Bonnban, ahol Helmut Schmidt kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel tár­gyalt. Mint továbbutazása előtti sajtókonferenciáján elmondotta, nyugatnémet partnereivel a kö­zel-keleti helyzetről, Dél-Afriká­­ról, a belgrádi értekezletről, vi­lággazdasági kérdésekről tárgyalt, és tájékoztatta a kancellárt Moszk­vában folytatott megbeszéléseiről. A sajtókonferencián Helmut Schmidt ismételten sürgette a SALT—II. megállapodást, és biza­kodóan nyilatkozott a szovjet— amerikai tárgyalások folytatásá­ról. Mint mondotta, ez egyaránt érdeke az Egyesült Államoknak és a többi nyugati országnak, illető­leg a Szovjetuniónak. Nem lehet azonban azt várni — hangoztatta —, hogy az első tárgyalások azon­nal kézzelfogható eredményeket hozzanak. Vance négyórás tárgyalás után elutazott Bonnból. Az FKP a baloldali közös kormányprogram időszerűsítését javasolja PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az FKP Központi Bizottságának csütörtökön megkezdett ülésén Georges Marchais, a párt főtitkára, beszámolójában a­ községtanácsi választások mérlegét megvonva közölte, hogy 70 nagyvárosban 155 városban és 1400 községben kom­munista polgármestert választot­tak. A választásokon a jobboldal egyik kedvelt álarca az úgyneve­zett „apolitikusság” volt — álla­pította meg Marchais. — Most a második Barre-kormányt is úgy állítják be, mint amelyet „mente­sítettek” a politikai pártoktól. A reakció vezető politikusait valójá­ban azért szabadították fel a kor­mányzati felelősség alól, hogy tel­jesen a választási agitációnak szentelhessék magukat. Utalva a kormányból kimaradt állammi­niszterekre, az FKP főtitkára meg­jegyezte: Poniatowskinak és Le­­carnet-nek még több demagógiát engedélyeznek majd a baloldali közös program elleni hadjáratban. A válságból kivezető egyetlen út a közös program — állapította meg az FKP főtitkára. — De ezt az öt évvel ezelőtt kidolgozott programot időszerűsíteni kell azért, hogy a közvélemény még szélesebb rétegei csatlakozhassa­nak hozzá. Marchais közölte, hogy a három baloldali párt összekötő bizottsága már számos tanulmánycsoportot alakított a közös programmal ösz­­szefüggő problémák tanulmányo­zására. Marchais javasolta, hogy a szocialista párt és a baloldali ra­dikális mozgalom képviselői az FKP küldötteivel együtt magas szinten találkozzanak, hogy meg­beszélhessék a közös program idő­­szerűsítésének feladatait.

Next