Népszabadság, 1977. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-17 / 89. szám

1977. április 17., vasárnap NÉPSZABADSÁG Z MIRMVMfflMtMMMM ? ÁPRILIS 10-16. összeállította: SERÉNY PÉTER A héten változatlan nemzetközi figyelem követte a szovjet-amerikai párbeszédeket, amelyeknek egyik központi témája a hadászati fegyverrendszerek korlátozása volt. Vance amerikai külügyminiszter márciusi moszkvai tárgyalásai után áprilisban az érintkezések színhelye Washingtonba tevődött át, ahol Dobrinyin szovjet nagykövet még a múlt héten Vance-szel tárgyalt, majd e héten előbb Carter elnökkel, azután Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadóval találkozott a Fehér Házban, amit újabb Dobrinyin— Vance eszmecsere követett. Mivel korábban Moszkvában Gromiko szovjet külügyminiszter abban állapodott meg amerikai kollégájával, hogy májusban Genfben újra tárgyalni fognak, figyelmet érdemel Zamjatyin TASZSZ-vezérigazgató nyilatkozata, amely szerint, ha sikerülne megegyezési alapot találni, a párbeszéddel nem okvetlenül volna szükséges megvárni a májusi terminust. Carter e heti sajtónyilatkozata, amelyből kiviláglik, hogy Washington továbbra sem hajlandó a vlagyivosztoki megállapodáshoz tartani magát, ezt a lehetőséget aligha hozza közelebb. Ugyanakkor szovjet részről hivatalosan — a TASZSZ útján — felhívták a figyelmet: Washingtonban szemlátomást nem kívánják, hogy az amerikai közvélemény tudomást szerezzen a szovjet javaslatokról. Egyes amerikai államférfiak ugyanis olyan benyomást igyekeznek kelteni, mintha Moszkva nem ismertette volna Washingtonnal legújabb SALT-javaslatait, holott azokat a szovjet fél még tavaly januárban Kissinger akkori, idén márciusban pedig Vance jelenlegi amerikai külügyminiszterrel teljes terjedelmükben és pontosan közölte. Másfelől szovjet részről a Pravda világszerte nagy érdeklődéssel tanulmányozott e heti szerkesztőségi cikkében részletes elemzéssel mutatta ki, hogy viszont a Moszkvában előterjesztett egyoldalú amerikai „csomagterv” miért nem képezheti még csak komoly tanulmányozás tárgyát sem. ..Hiába próbálják egyesek azt a látszatot kelteni — írta —, mintha a szovjet fél még nem adott volna végleges választ és még időre lenne szüksége, hogy — tekintettel a radikális jellegükre"* — jobban átgondolja az új amerikai javaslatokat.” Egyszersmind azonban a Pravdában közzétett mértékadó szovjet állásfoglalás leszögezte: „A hadászati fegyverzetek korlátozása igen nagy horderejű probléma, amely nemcsak a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, hanem a világ valamennyi népét is érintik. Ezt a problémát meg lehet és meg kell oldani. Megvannak a szükséges feltételek a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó új szovjet—amerikai egyezménnyel kapcsolatos munka eredményes befejezésére... Ehhez csak a felek építő hozzáállására és jóakaratára van szükség. A Szovjetunió készen áll erre. Reméljük, hogy végül az amerikai fél álláspontjában is felülkerekedik a realista hozzáállás és a felelősségérzet.” A spanyol főváros szívében, a madridi Peligros utca 8. számú házon a Társadalomkutatók Köre táblát húsvét óta új felirat váltotta fel: Spanyol Kommunista Párt. Csaknem 40 évi mély illegalitás után ismét szabadon működik az SKP, amelynek visszanyert legalitását a testvérpártok a spanyol kommunisták és demokraták, valamint az irántuk megnyilvánuló erőteljes nemzetközi szolidaritás győzelmeként köszöntötték. A párt mára ünnepi nagygyűlést hirdetett a fővárosban, abban a reményben, hogy azon már részt vehet az SKP elnöke, Dolores Ibarruri, a legendás La Pasionária, aki a Szovjetunióban él, és még február 17-én beutazási engedélyt kért a spanyol hatóságoktól. Miután azonban az engedély megadása késett, a nagygyűlést a párt későbbre halasztotta. Viszont a központi bizottság a júniusi választásokon induló kommunista képviselőjelöltek listájára felvette Dolores Ibarrurit is. Madridban, Barcelonában és más városokban vörös zászlók alatt felvonuló ezrek köszöntötték az SKP legalitását. Több spanyol politikai párt üdvözölte az eseményt. Enrique Tierno Galvan, a szocialista néppárt elnöke azt mondta, hogy enélkül lefékeződött volna a demokratizálódási folyamat, mert a baloldali pártok kétszer is meggondolták volna, hogy egyáltalán részt vegyenek-e a választásokon, amelyeket a héten hivatalosan június 15-re írtak ki. A szélsőjobboldal, az úgynevezett Népi Szövetség azonban szembehelyezkedett a kormány döntésével, s petíciót kezdett körözni a kerzet, e sajátos konzultatív testület rendkívüli ülésének összehívása végett. A hadsereg ugyancsak bírálta az SKP legalizálását, a kormány négy katona minisztere közül egy le is mondott (más lemondások hírét cáfolták). A szélsőjobboldal tüntetést szervezett Madridban, ahol több mint száz gépkocsiból álló konvoj száguldozott, utasai francóista jelszavakat kiáltoztak, és a hadsereget buzdították. A hét közepén a kormány, összetűzésektől tartva, betiltotta a köztársaság kikiáltásának évfordulójára tervezett gyűléseket és felvonulásokat. Ezek az események is jelzik, hogy bár az SKP legalizálása nagy horderejű fejlemény, de a demokráciáért vívott harc még nem ért véget Spanyolországban. (A választások nyomán megalakítandó parlamentre vár például a feladat, hogy intézkedjék a gyakorlatilag még érvényben levő francóista törvények megsemmisítéséről, és új alkotmányt adjon az országnak.) Az SKP Központi Bizottsága a héten csaknem négy évtized múltán először ülésezett legális körülmények között Madridban, s ez alkalommal Santiago Carrillo főtitkár figyelmeztette a jobboldali szélsőségeseket: „Bármilyen meggondolatlan cselekedet, amely figyelmen kívül hagyja a tényeket, katasztrófát hozhat Spanyolországnak és a demokráciának." Az SKP visszanyert legalitásának első pillanatától kezdve állást foglalt amellett, hogy ezt a lépést követnie kell valamennyi politikai párt, szakszervezet törvényesítésének és a teljes amnesztiának. A héten a munkásszervezetek is követelték: oszlassák fel a „hivatalos szakszervezeteket", ismerjék el a valóban demokratikus szervezeteket, köztük a munkásbizottságokat, az általános munkásszövetséget és a szakszervezeti munkásszövetséget, az utóbbi kongreszszusa épp a héten síkraszállt a szakszervezeti szövetségek egységéért. A héten a két, egymástól csak látszólag független eseménysorozat: a NATO-országok által szervezett zaire-i intervenció és a brit külügyminiszter rhodesiai tárgyú körutazása jelezte, hogy az Afrika déli részén felgyorsulóban levő erjedési folyamat láttán, a portugál gyarmatok felszabadulása óta még inkább defenzívába szorult nyugati hatalmak most politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai erőfeszítéseiket ennek az érdekeiket veszélyeztető folyamatnak a lefékezésére összpontosítják. Zaire-ban a héten új szakaszba lépett a belső konfliktus nyugati segédlettel megindult „nemzetköziesítése”: az Egyesült Államok, Franciaország, Belgium, Marokkó, Egyiptom és Kína beavatkozása, amelynek éle nemcsak a Shaba tartománybeli felkelők, hanem a szomszédos Angola ellen is irányul. Ezzel párhuzamosan híre jött, hogy a zaire-i fegyveres erők megtámadtak egy angolai kereskedelmi hajót, és a zaire-i légierő bombázta az országgal ugyancsak szomszédos Zambia településeit A külföldi zsoldosok, katonai tanácsadók, pilóták és hadfelszerelés bevetését a zaire-i kormány és pártfogói azzal próbálják igazolni, hogy Shaba tartományban — úgymond — Angolából kiindult akcióról van szó, amelyben része van Kubának és a Szovjetuniónak is. (Zaire megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával.) Ez azonban rágalom, amit az érdekeltek határozottan viszszautasítottak. A Zaire régi nevét viselő Kongói Népi Felszabadítási Front a héten nyilatkozatban emlékeztetett rá, hogy az afrikai országban 1963 óta folynak partizánharcok, s a népi felkelők már Belgium nagyságú területet ellenőriznek. Átállt oldalukra a zaire-i hadsereg több egysége is, miközben a külföldi intervenciós csapatok büntető expedíciókat küldenek a békés lakosság ellen. A Biztonsági Tanács e heti ülésén Trojanovszkij szovjet ENSZ-fődelegátus nemcsak az Angola, Kuba és a Szovjetunió címére — többek között kínai részről is — megismételt rágalmakat utasította viszsza, hanem azt is határozottan leszögezte: „A Szovjetunió vezetői megengedhetetlennek tartják mindennemű külső erő beavatkozását az afrikai országok belügyeibe. Minden államnak joga van dönteni belső ügyeiben és senki sem ringathatja magát olyan illúziókban, hogy megfoszthat egy népet ettől a jogától.” Ami a hét másik afrikai eseménysorozatát, Owen brit külügyminiszter rhodesiai tárgyú körútját illeti, emlékezetes, hogy a többségi kormányzáshoz vezető átmenetről még az ősszel kezdődtek meg Genfben a tárgyalások, amelyek azonban csakhamar zsákutcába jutottak, mígnem Smith, a fehértelepes-rendszer miniszterelnöke az idén januárban az utolsó brit közvetítő indítványt is visszautasította. Most London — Washingtonnal egyeztetve — az ottani nyugati politikai és gazdasági érdekek átmentése végett szeretné elérni a genfi tárgyalások felújítását. Smith azonban, aki eddig is időhúzásra játszott, a héten ismét jelezte, hogy aligha kerülhet sor hamarosan újabb tárgyalásokra, kivált, miután meghirdette saját „belső” rendezési elképzeléseit. Ilyen körülmények között a Zimbabwei Hazafias Front vezetői kijelentették: nincs más választásuk, mint a fegyveres harc fokozása. Ennek eredményesebb volta érdekében most elhatározták, hogy a frontban együttműködő két politikai szervezet (a ZAPU és a ZANU) fegyveres erőit összeolvasztva, egységes zimbabwei népi hadsereget alakítanak. Vasárnap, Rabin ügyvezető miniszterelnök lemondása nyomán Peresz hadügyminiszter lett az izraeli kormánypárt új vezetője és ezzel a kormányfői poszt várományosa. Hétfő: Harcok Dél-Libanonban, személycserék az arabközi békefenntartó erők, valamint a libanoni rendőrség és biztonsági szolgálat élén. Kedd: Indira Gandhi volt miniszterelnök az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt vezető testületében magára vállalta a felelősséget a párt választási vereségéért Szerda: Egyiptomban korlátozó rendszabályokat léptettek életbe ismert baloldali személyiségek ellen. Csütörtök: Leonyid Brezsnyev párizsi útjának előkészítéséről tárgyalt Giscard francia elnök a Szovjetunió nagykövetével. Péntek: Befejeződött a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások 11. fordulója. — Megnyílt a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt V. kongresszusa. Szombat: Madridba érkezett a Szovjetunió első nagykövete a spanyol polgárháború óta, így látja a Los Angeles Times karikaturistája az amerikai katonai-ipari komplexum és a leszerelés viszonyát. Fidel Castro kubai állam- és kormányfő fogadta George McGovern amerikai demokrata párti szenátort, áld Havannából hazatérve, a héten sürgette, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel Kuba elleni embargójával. JEGYZET A HUSZONÖTÖK ÉS A VILÁG Az indiai fővárosban a hét elején fejeződött be az el nem kötelezett országok koordinációs irodájának értekezlete, amely iránt ezúttal két okból is fokozott volt az érdeklődés. Először is azért, mert ez volt az első külügyminiszteri egyeztető tanácskozás a mozgalom tavaly augusztusa colombói csúcsértekezlete óta, mely különben éppen az el nem kötelezett országok növekvő befolyására, a részvevők körének terjedésére való tekintettel bővítette a korábbi 17-tel szemben 25-re a koordinációs iroda létszámát. (A földrajzi megoszlás: 12 afrikai, 8 ázsiai, 4 latin-amerikai és 1 európai állam kapott képviseletet a testületben.) Másrészt azért is megkülönböztetett figyelem fordult a delhi tanácskozás felé, mert nem egészen két héttel az indiai kormányváltozás után tartották, s így alkalmat adott rá, hogy Morardzsi Deszai miniszterelnök az értekezlet fórumáról állástfoglaljon nemzetközi kérdésekben. A huszonötök tanácskozásáról kiadott záródokumentum arra vall, hogy az el nem kötelezett országok hűek maradtak korábbi irányvonalukhoz, és nem engedték „kilúgozni” a mozgalom eredeti, antiimperialista állásfoglalásait. Záróközleményük ezt három ponton tételesen is megerősíti: 1. a külügyminiszterek az imperialista megosztási kísérletek visszaverésére, a mozgalom egységének megőrzésére hívnak fel; 2. a világhelyzetet értékelve megállapítják, hogy folytatódik az elnyomott népek harca a felszabadulásért, az imperializmus, az új és a régi gyarmatosítás, a külföldi uralom és a kizsákmányolás különböző formái ellen; 3. az új, igazságos gazdasági világrend kialakításáért folytatott harcot ugyancsak elválaszthatatlannak minősítik az imperializmus, az újgyarmatosítás és a kizsákmányolás elleni küzdelemtől. Ez tükröződik az egyes konkrét kérdésekben megfogalmazott álláspontokban is. A külügyminiszterek a leghatározottabban támogatják a dél-afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmát a fajvédő rezsimek ellen. A közel-keleti kérdésben követelik az izraeli csapatok kivonását az összes megszállt arab területekről, és síkraszállnnak azért, hogy érvényesítsék Palesztina arab népének törvényes nemzeti jogait. Határozottan elítélik a külföldi katonai támaszpontok fenntartását, s példaként az Egyesült Államok 170 millió dolláros végköltséggel kiépülő Diego García légi és haditengerészeti bázisát említik az Indiai-óceánon. Figyelemre méltó, hogy a többségükben afrikai, ázsiai és latinamerikai külügyminiszterek szorgalmazzák a nemzetközi enyhülést, amely Európában már hozott eredményeket, terjesszék ki a világ más térségeire is. A leszerelésről szólva az esedékes rendkívüli ENSZ-közgyűlést konkrét határozatokra ösztönzik, ide értve a leszerelési világértekezlet lebonyolítását is — e világértekezlet összehívását köztudomásúan a Szovjetunió kezdeményezte. A delhi tanácskozáson külön téma volt az el nem kötelezett országok egymás közti együttműködése, a közleményük által is erőteljesen bírált nemzetközi monopóliumok nyomásának kivédése, amivel kapcsolatban több gyakorlati döntést hoztak, egyebek között intézményesítik pénzügyminisztereik tanácskozását. Ami most már az értekezletnek otthont adó India állásfoglalását illeti, a tanácskozás részvevői elégedetten nyugtázták, hogy Deszai miniszterelnök megerősítette: Indiának nemzeti politikája az elnem kötelezettség, és az marad a jövőben is. India a legnagyobb lélekszámú az el nem kötelezett országok között,a mozgalomban kivívott tekintélyét azonban „önsúlya" mellett független külpolitikája, az imperializmus és a gyarmatosítás erőivel való hagyományos szembenállása alapozta meg. A delhi baloldali lapok ezzel öszszefüggésben arra is emlékeztettek: a szocialista országokhoz fűződő baráti és együttműködési kapcsolatok Indiának"nemegyszer voltak segítségére abban, hogy visszaverje azokat a kísérleteket, amelyekkel imperialista körök a maguk kurzusának nyomvonalába próbálták volna terelni az országot.