Népszabadság, 1977. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
8 AZ ÉLET VIZE Száraz György színdarabja a debreceni Csokonai Színházban Játékos kedvében írhatta Száraz György Az élet vize című darabját. Mit tesz a drámaíró, ha játszani kíván? Drámát ír. Keres egy ötletet (amely talán már régóta motoszkál benne), hozzáad csattanós szituációkat, ötletére rímelő jellemeket, s a dramaturgia szabályai (vagy szabálytalanságai) szerint összeszerkeszti. Hogy ne csak neki szerezzen örömöt, hanem a játékba bevont nézőnek is, Száraz György illuzionistaként játszik. Apró kötéldarabokként sok mindent zsúfol a kalapjába — klasszikus dráma- és abszurdoid komédiaelemeket, végig nem vitt gondolatokat és mélynek tetsző közhelyeket, valódi és áligazságokat, filozófiai rejtjeleket, találó és konstruáltnak ható jellemmotívumokat — hogy elegáns mozdulattal egyetlen fonatként varázsolja elő az egészet. Ám a közönséget csak félig avatja be a játékba; a néző a látvány ügyességén-megfejthetetlenségén töpreng, s úgy tér haza, hogy a lényeg, a mutatvány tartalma elrejtetten marad vissza a rekvizítumok mélyén. Pedig Száraz Györgyöt olyan íróként ismertük meg, aki tehetségét a mondanivaló feszességével-világosságával, etikai egyértelműségével bizonyította régebbi darabjaiban. Ezt az egyértelműséget, gondolati tisztázottságot Az élet vizében föláldozta a játék örömének, az önerőt mérő kísérletezés oltárán. Az író valahonnan a mesék tájáról emelte színpadra a sohanem volt, sehol sincs miniország degenerált-korrupt „udvartartását”, testi-lelki nyomorék királyostul, vérbő-parázna királynéstul, daliás királyfistul együtt. S akad az udvarban gondolkodninem szabad testőrparancsnok, gaz-hitvány palotagróf, szenilisbájtalan ifjú nemes, kapzsi főkincstárnok, „saját zsebre dolgozó” főpap, s persze táncoslány, hegedűs, bohóc, ez utóbbi az újra-újra közelítő halál jelképeként. S vannak néma fogdmegek, vödörfejű hóhérszörnyek. És van örökkön döfikész tőr, mely a dramaturgia titkos és a király nyílt parancsára mind tevékenyebben szóródik az emberi mellekbe-házakba Az felmondottak már érzékeltetik, hogy ez a piciny, végletesre deformált társadalmi modell szolgálhatna egy szatirikus, leleplező erejű, konkrét írói üzenetet, szándékot, ha az üzenet nem az irrealitások és jelzések-talán sok milliós fényévnyi távolából érkezne. Mert Száraz György darabja talán arról szól, hogyan tör utat magának a pusztítás szelleme egy korrupt, tehetségtelen, pénz- és hatalomvágyó siserahadban. Talán a kezdeti jó szándék és a szolgalelkűség elembertelenítő konfliktusáról. Talán az elfajzott hatalom és a jobbra törő tudomány (illetve tudós) viszonyáról. Hermon, a mágus ugyanis föltalálja az élet vizét, az örök élet csábító kísértésével, s az évszázad bizniszével kecsegtetve a királyi udvart. Talán ... S ráadásul szerelmi háromszög vonalai is kirajzolódnak a cselekményből. S mert a néző — valószínűleg a kritikushoz hasonlóan — rágódhat a talányok megfejtésén, inkább részérdekességeket, egy-egy szellemes képet, szituációt, párbeszédet őriz meg emlékezetében, semmint valamiféle rá hagyott, neki címzett, átfogóbb írói gondolatot. A darab mozaikszerűségét Sándor János rendezése sem tudta feloldani. Láthatóan maga sem döntötte el, melyik értelmezésnek adja a pálmát, inkább a formai játéklehetőségek kiaknázásával törődött többet. Ám ha tudomásul vesszük is a szerzői meghatározást, miszerint a darab komikatragédia, ugyancsak zavaróan hat, hogy a szereplők egy része hagyományos királydrámát játszik, másik része szerepfelfogásban az abszurd drámához, a groteszkhez közelít. Viszont jó érzékkel komponálta meg a rendező a különböző, önmagában érdekes jeleneteket, jól élt a vendég Frentin Sever nagyszerű, csupán fekete háttérből és gazdagon faragott, aranyozott képkeretekből álló díszletével és a hozzá kapcsolódó világítási effektusokkal. A játék legnagyobb terhe az egyetlen nagy szerep, Clodius király alakítójára, Gerbár Tiborra hárult. S bár játéka gazdag az árnyalatokban, elhiteti a logikusan elhitethetőt, alakja játékstílusban eltér az írói szándéktól. Kívüle valóban élő embert csak a jól játszó Mátray Márta és Szilárdy István formálhatott, a királyné, illetve a királyfi szerepében. A színdarab többi figurája csupán egy-egy felerősített jellemkivonat. Jó volt Bángyörgyi Károly, Sárosdy Rezső, Köti Árpád és Csikós Sándor alakítása. Havas Ervin STEFANOVITS PÉTER: TATÁR MESE. NÉPSZABADSÁG 1977. április 17., vasárnap Egy értékes könyvről, amely azonban... SZENDE TAMÁS: A BESZÉDFOLYAMAT ALAPTÉNYEZŐI N nehéz helyzetben van a krimatikus. Szeretné fenntartás nélkül dicsérni Szende Tamás: A beszédfolyamat alaptényezői című művét — a szerző kandidátusi értekezésének az opponensi vélemények figyelembevételével átdolgozott változatát —, de őszinte sajnálatára nem cselekedhet így. Ki kell térnie ugyanis egy olyan körülményre, amelyről tudományos munkák értékelésekor — ki tudja, miért? oktalanul — nem szokás szót ejteni. Holott nemhogy illik és kell, hanem muszáj. De menjünk sorjában. A beszédről, erről az embert emberré tevő képességről meghökkentően keveset tudunk. Igazában csak a korszerű orvostudomány derítette föl minden részletében a hangképző és a hallószervek összetevőit, működésüket. Mindmostanáig azonban éppencsak értegetjük, miféle idegi, agyi tevékenység vezérli ezt a gépezetet. És ekkor még mindig csak a beszédképzés testi valóságának földerítésénél tartunk. A beszéd azonban szellemi tevékenység, így annál bonyolultabbak törvényei. Legújabb korunkban ezért szegődik a nyelvtudomány segítőtársául, s válik részben önálló tudományággá, a nyelvlélektan és a nyelvszociológia, amely a beszédet, ezt a mindenkinek az esetében egyéni alkotást lélektani és társadalmi hatáskörülményeiben vizsgálja, elemzi és értelmezi. Hallatlan izgalmas tudományterület ez, roppant érdekes az irodalma. A szerző mostani könyve ezt az irodalmat igen értékes művel gyarapítja. A könyv összefoglaló jellege, alapossága, a benne feldolgozott anyag óriási volta, sok tisztázatlan kérdésben bátor állásfoglalása, tudományos rendszerezettsége — íme, azok az értékek, amelyek folytán nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi beszédtudomány is gyarapodik. A tárgy iránt érdeklődő olvasó vagy tudós ezután már nem hagyhatja figyelmen kívül Szende Tamás munkáját. Eddig a fenntartás nélküli vélemény. És most: a fenntartások. Művének bevezetésében azt ígéri a szerző: „Az előadásmód a tudományos értekező próza stílusát igyekszik követni.” Ez az igyekezet, sajnos, sikertelen. A tudomány nyelve, tudjuk, nem a legkönnyebb. De ennél azért lényegesen jobb. Legalábbis jó negyedszázada iparkodik megszívlelni Bárczi Gézának az Akadémia nevezetes, 1951-i vitájában elmondott tanácsát: ......a tudományos prózának sincs kárára, ha formás ..." Legújabb állásfoglalásképpen az Akadémia két bizottságának közös előterjesztését említhetjük; ez szintén szót emel a tudományos művek rossz nyelvezete, az idegenszó-halmozás ellen. Az Akadémia Anyanyelvi Bizottságának éppen legutóbbi ülésén esett szó a tudományos munkák elmarasztalható nyelvezetéről, s arról, hogy a kritikának egyszersmind a stílust is bírálnia kell. Vagyis amikor jobb nyelvezetet kérünk egy tudományos — mégpedig jórészt nyelvészeti! — munkában, nem a laikusok, hanem elismert tudósok követelményrendszerét és példáját tartjuk szemünk előtt. Magától értetődik, hogy tudományos műben legkevésbé sem kifogásolható olyan szakkifejezések használata, mint pszicholingvisztika, fonéma, filogenetika, dimenzióváltás és sokkolt társuk. Kiváltképpen az elvontabb, tisztán elméleti fejtegetésekben oktondi purizmus volna erőszakolt magyarítást követelni. Már csak azért is, mert például olyan fogalmaknak, mint ektoszemantika vagy performancia szinte egész mondatnyi a magyar értelmezése. De hogy e műben nem az általunk sem kifogásolt elvont fejtegetésekben, hanem a leíró, valóban prózai részekben is hemzseg az idegen szó, ez bizony nem bocsánatos. Elképzelni sem tudjuk ennek a burjánzásnak a lehetséges okát. A beavatottság látszatának keltése tán célja lehet a félműveltnek, itt azonban magas fokú tudományról, elismert tudósról van szó, akinek semmilyen látszatra sincs szüksége, mert nagy értékű munkát tett le az asztalra. De hogy a nyelvi igényességgel valami baj lehetett — és a jelek szerint sem opponensei, sem a kiadó nem támaszthattak elég nagy igényt —, azt nemcsak a hemzsegő idegen szavak, hanem egyéb nyelvi gyengeségek is jelzik. Méltatlan volna „csemegézni” egy 17 és fél íves műből, de jelen esetben nem a bíráló szavak, hanem maguk a bántó nyelvi hibák méltatlanok. Közhelyfordulattal úgy szokás zárni az effajta bírálatot, hogy „a szóvá tett hibák semmit sem vonnak le a mű értékéből”. De bizony levonnak! Kevesebb emberhez jutnak el a benne foglalt ismeretek, s már ez is kár, s mert igaz, hogy a nyelv a gondolkodás kifejezője — mi más lehetne? —, a pontosabb megfogalmazás tovább érlelt, csiszoltabb gondolatokat fejezne ki. Mert reméljük, hogy a mű, kétségtelen értékei miatt, hamarosan második kiadásban is megjelenik, s ez stilárisan jelentékenyen átdolgozott kiadás lesz. (Akadémiai Kiadó) Szántó Jenő Charles Chaplin 88 éves Charles Chaplin szombaton ünnepelte 88. születésnapját a Genfi-tó partján levő otthonában, nyolc gyermeke és 51 éves felesége társaságában. A születésnapi tortát cukorból készült, buggyos nadrágos, keménykalapos „Charlie”-figura díszítette. BOLYA PÉTER: HAT PÁR CIPŐ BEVEZETÉS A válóper után két nappal Somos felhívta (ex)feleségét, hogy... — „Ottfelejtettem a cipőimet, a szekrény aljában vannak, szükszük-szükségem lenne rájuk.. — Nincs időm sokat beszélni — mondta Mária. — Délután nem leszek otthon, randevúm van, máshol, érted? A kaput be tudod nyomni, a ház kulcsa a kertasztal fiókjában lesz, ha még valamid van ott, most vidd el, mert többet nem engedlek be, te aljas. A GARZON Néhány hét óta Somos új lakásban élt, egy garzont bérelt, amelynek tulajdonosa, talán külföldön tanult, talán börtönben ült, talán remete lett — a komor, fekete szemüveges öregasszony, aki bérbe adta a lakást, semmit sem árult el Kende Ferencről (ez a név állott a névtáblán). A garzon tiszta és „belakott” volt, mintha Kende éppen csak a sarki trafikba szaladt volna le pipadohányért (ugyanis pipázott, a sublóton talált pipák és egyéb kellékek tanúsága szerint). — Könyvespolc, rajta a táblácska: „Könyvet még neked sem adok kölcsön!” Két öreg fotel, dívány, ruhásszekrény, a falon kerek képek... Aztán a számtalan apró tárgy, amely Kende Ferenchez tartozott, köztük a Feri feliratú füles köcsög, a díszes palackok, a néma magnetofon, az ébresztőóra, mellette az ottfelejtett gyógyszerek... „Aha”, gondolta Somos, „Kende sem tudott aludni”. A könyvek közül előkerült egy fényképalbum, benne Kende Ferenc élete, a meztelen csecsemő, a merev pofájú katona, s a komor vállalati férfi, aki úgy állt a felirat alatt, mintha saját halálos ítéletét olvasná fel a kezében tartott papirosról. A telefon is megszólalt néha, Kende Ferencet keresték, s hónapokba telt, mire Somos elmagyarázta a mindig újra jelentkező hangoknak, hogy Kende (Ferenc, Feri, satöbbi) ismeretlen helyre távozott, a lakást most Somos bérli, üzenetet nem vehet át, mert fogalma sincs, ki az a Kende, és mikor érkezik vissza. A HÁZ ... Somos megállt egy pillanatra Mária háza előtt, s úgy nézelődött befelé a kertbe, mintha még sohasem látta volna az őszibarackfákat, a piros padot, a futórózsát, amelyik már a ház falán pihen meg, nem messze az ablaktól, s az ablak mögött az íróasztal, Somos egykori kedvence, csavart lábú, öreg bútordarab, aztán az almák a szekrény tetején (Mária falusi családból származott, ahol még kötelező nevelési tárgynak számított a téli almasütés), a széles, majdnem francia ágy, odébb a lemezjátszó, alatta a lemezek, elkülönítve a táncmuzik és a komoly, szekvenciás muzsika (Mária idegnyugtatója, legalábbis ezt hazudta). Következik a konyha, ahol a legbarbárabb fűszerek is felsorakoznak, a kakukkfű, a bazsalikom, a borókabogyó, végül a fürdőszoba, a spray-k, a kencék, „hát ez valami borzalom”, suttogta Somos, mindig úgy támolygott Mária tisztálkodószerei között, mintha köréje lógatott kézigránátokat kerülgetne ... „Ha továbbra is együtt maradunk, hahh, kimúlok időnap előtt” — gondolta Somos, és még bólintott is egyet. ... Kinyitotta a szekrényt, öt pár férficipő állott az aljában, Somos hatra emlékezett, de a hatodik párt ezek szerint Mária elajándékozta valakinek, nyilván az új és nagy természetű barátjának... Somos újra megszámolta a cipőket, s amikor kiderült, hogy mégiscsak tizenkét darab áll egymás mellett, megint csak felmentette Máriát a fehérmájúság vádja alól, amely pedig a fő válóok volt Somos szemében. Műanyag szatyorba rakta a cipőket, bezárta a házat, a kulcsot a kerti asztalba tette, kilépett az utcára , és erős, végleges mozdulattal helyére rántotta a kaput A VÉGZÉS Üres délutánokon Somos Kende holmijai között turkált. Felpróbálta a ruháit, sőt a kivasalt ingeket is; a könyvek között titkos feljegyzéseket keresett, benézett a dívány alá. Eszébe jutott, hogy a virágcserepek földjében is kutakodni kellene, de aztán megelégedett a cserepek megkocogtatásával. A sublód három fiókját már felforgatta (fehérnemű, borotvaszerszámok, régi újságok), de a legfelső fiók zárva volt, és Somos igazi boldogságot érzett, amikor a könyvespolcon álló szelencében apró kulcsot fedezett fel. A fiókban temérdek iratot talált, leveleket, okmányokat, igazolványokat, s közöttük azt a pa-