Népszabadság, 1977. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-06 / 209. szám
1977. szeptember 6., kedd NÉPSZABADSÁG Az Egyetemi Nyomda jubileuma Háromnapos nemzetközi tudományos ülésszak kezdődött hétfőn az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az Egyetemi Nyomda alapításának 400., és Budára telepítésének 200. évfordulója alkalmából A tanácskozást Ádám György, az ELTE rektora nyitotta meg, majd Szathmári István, a bölcsészettudományi kar dékánja méltatta a nyomda szerepét az egyetemes kultúrtörténetben. Keserű Jánosné könnyűipari miniszter is köszöntötte a tanácskozást. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes arról a kapcsolatról beszélt, amely az Egyetemi Nyomdát és az oktatásügyet mindvégig jellemezte. A háromnapos tanácskozássorozatot Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, Király Péter és Sziklay László egyetemi tanárok előadásai vezették be, majd a tanácskozás szekcióülésekkel folytatódott. Az Egyetemi Nyomda négy évszázados múltjába nyújt betekintést az a kiállítás, amely hétfő délután a Petőfi Irodalmi Múzeumban nyílt meg. A könyvtárosok világkongresszusa Hétfőn Brüsszelben a belga király védnöksége alatt megkezdődött a könyvtárosok világkongresszusa, amelyet a Könyvtárosok Nemzetközi Szövetségének fél évszázados fennállása alkalmából hívtak össze. A világ minden részéből mintegy kétezer szakember előadásokon és nyilvános vitákon cseréli ki tapasztalatait a könyvtárak szerepével és az olvasók körének szélesítésével összefüggő kérdésekről. Magyar részről a világkongreszszuson részt vesz dr. Jóború Magda, a Széchényi Könyvtár főigazgatója, az UNESCO magyar nemzeti bizottságának elnöke, Vályi Gábor, az Országgyűlési Könyvtár igazgatója, Papp István, a Széchényi Könyvtár Könyvtudományi és Módszertani Központjának vezetője, valamint a „könyvhasználók” részéről dr. Réczei László professzor. Október 9—16-ig: Nemzetközi költőtalálkozó Budapesten — Az európai költők IV. budapesti találkozóját október 9. és 16. között rendezi meg a Magyar Írók Szövetsége — mondta el az MTI munkatársának Garai Gábor, az Írószövetség főtitkára. Hagyomány már, hogy ezek a költőtalálkozók valamelyik nagy, immár klasszikussá lett költő életművéhez kapcsolódnak, így az első rendezvényen József Attila életműve került előtérbe. A második találkozó behatóan foglalkozott Radnóti Miklós munkásságával. A harmadik a Petőfi-évhez kapcsolódva a forradalmár költő életművére tekintett vissza, és természetesen szó esett mindarról is, ami a Petőfi-örökségből következik a mai költő számára. — Az idei találkozó az Adycentenáriumhoz kötődik, az Adyemlékbizottság kiemelt programjai között szerepel. Az eseményre mintegy 80 külföldi vendéget várunk szocialista és nem szocialista országokból. Elképzelhető, hogy fejlődő országokból is érkeznek költők, akik megfigyelőkként teljes tanácskozási joggal vesznek majd részt. A találkozón három kérdést vitatunk meg. A fő téma A költészet forradalma és a forradalom költészete — Ady Endre születésének 100. évfordulóján címet viseli. A vitaindító előadást Juhász Ferenc tartja. Természetesen a tanácskozás minden részvevőjének lehetősége lesz a felszólalásra. A második — nem kevésbé fontos — téma kapcsán megvitatjuk, mit jelent ma Ady Endre nekünk és a világnak. Ennek vitaindító referátumát Sőtér István készíti el. Főleg ehhez a napirendi ponthoz várjuk külföldi költőbarátaink felszólalásait. A harmadik téma inkább a mába nyúlik át, s ezért két fiatal költőt Dohai Pétert és Veress Miklóst kértük fel a vitaindítóra. Napjaink elkötelezett költészetének lehetőségeiről és küldetéséről folyik majd az eszmecsere. A találkozó előkészületei a befejezéshez közelednek. A Szovjetunióból érkezik a legnagyobb delegáció. Tíz költőt, illetve költészettel foglalkozó kritikust, Adyfordítót válunk. Ezután a francia csoport ígérkezik a legnépesebbnek: már nyolcan jelezték érkezésüket. Többtagú küldöttség érkezik a szomszédos szocialista országokból, s több nyugat-európai országból: Ausztriából, Angliából, Belgiumból, Hollandiából, a Német Szövetségi Köztársaságból, Olaszországból, Portugáliából, Spanyolországból, Svédországból, Norvégiából, Ciprusról, sőt Brazíliából, Egyiptomból.„Kanadából is vendégeket várunk. Külön öröm számunkra, hogy népes finn küldöttséget fogadhatunk. A találkozó immár hagyományos és mindig nagy érdeklődésre számot tartó programja lesz a jó néhány költői est, amelyet a főváros különböző kultúrotthonaiban, színházaiban rendezünk. Irodalmi estet rendezünk egyebek között a TIT Kossuth-klubjában, a pesterzsébeti Csiliben, a Radnóti Színpadon, a Korona cukrászdában és a Fészek-klubban. A magyar költők aktív részvételét várjuk a találkozón, hiszen az Írószövetség költői szakosztályának minden tagja meghívót kap. Jelen lesznek az eseményen kritikusok, prózaírók és drámaírók is. KÖNYVSZEMLE Még egy folytatásos regény írója sem tudhatja, hogy jól emlékeznek-e olvasói az egy héttel korábbi fejezetre — hogyan remélhetné hát ezt a kritikus? Legfeljebb (és sajnos) arra fognak emlékezni a könyvszemle böngészői, hogy — hála a sajtó halhatatlan ördögének — Arisztotelész neve ugrott a szövegbe Arisztophanész helyett, arra már alig, hogy a folytatásban néhány MŰVÉSZETTÖRTÉNETI kiadványra irányítottam a figyelmet. Nem azért szólok a sajtóhibáról, hogy megrontsam az ellenkritikusok kuncogó jókedvét, hanem, mert szörnyűnek tartom magam is: nem enyhébb annál, mint ha valaki Hegelt mondaná a Faust vagy Lukács Györgyöt a Toldi költőjének... Elmulasztja az ecetes hangulatot — ha csak kurta időre is — a képzőművészeti tárgyú újdonságok továbbolvasása. Jelentős kiadványnak értékelem Rózsa Gyula tanulmányfüzérét. Az itt megrajzolt Négy portré elvi-elméleti alapvetése egész mai festészetünk, és szobrászatunk irányzatait tájolja be. Nem az anyakönyvibejegyzésekből, hanem a művekből bontja ki kinekkinek a pályavonalait. „A Munkácsy-díj nemzedékének” hol kívülről, hol tehetségbeli okokból elő-, szökkent kínjait úgy érzékelteti, hogy bőségesen idéz a hivatalos reflexiókból; ez a szembesítés tudománytörténetileg is okos fogás. Hadd szóljak — kollegiális örömmel,, netán irigykedve? — stílusának lendületéről, de mindjárt hozzáteszem: ez is annak az értelmi, érzelmi, főleg pedig erkölcsi izzásnak a jegye, ahogyan Rózsa J akár saját tévedéseivel is szembenézve — mind bátrabban és értőbben állt ki kedveltjei mellett. Leginkább Kondor-portréjában érvényesülnek elemző erényei. S hogy lelkessége nem csap át lelkendezésbe, azt a kis záró fejezet fenntartásai mutatják. Nem minden szavával értek egyet. Nagyon igaza van, hogy Derkovits hagyatékának szellemi és formai élénkségét a folytatás feltételének tekinti, de miközben a „balos” vulgarizálást csepüli, az elvi és alkotói „front” szembülső oldalára kevés figyelmet fordít. Marxistává üt egy-egy olyan művészettörténészt is, akit én magam nem minősítenék ilyen egyértelműen. Jól tette, hogy kötetbe gyűjtötte három-öt éve írt tanulmányait e sajátos sorsú nemzedék reprezentánsairól, de — és épp ezért — kötelessége, hogy szintetizáló összefoglalásra is vállalkozzék. (Képzőművészeti.) Természetszerű tisztelettel említem meg a „Művészet és elmélet” sorozat új kötetét (A látás iskolája), amely a vizuális nevelés gondjaival és teendőivel foglalkozik. Ki is merné kétségbe vonni, akár a honi és külföldi szerzők hivatottságát, akár a második részben szemelvényezett hagyomány értékeit? Egészében mégsem tudtam sokra menni, tárgyikig is, szemléletileg is annyira heterogén az anyag, hogy szétfolyik gyakorlati hasznossága. (Corvina.) A MÚLT CSEREPEI sokszor vérzik sebesre az emlékezők lelkét. Érthető és méltánylandó tehát, ha a történelmünk és önmagunk kútjába pillantó idősebbek memoárokkal akarják óvni utódainkat: a lezárás immár a leszámolás lehetőségét is ígéri Szabó Magda eddigi életművében újra meg újra, de látásban is, formában is mind igazabbá szépülő módon kínálkozott témává, s követelt helyet-hangot a szembenézés Új regénye, a Régimódi történet nem is tárgyi értelemben kínál meglepetést (az Okul epikai mezsgyéjén halad tovább, hogy édesanyja emlékét örökítse meg), sokkal inkább a réges-régi idők történeti valóságának, családi örökségének, érzelmi fonadékainak felfejtésével. A racionális oknyomozás és a sok-sok ember egyéniségét újjászövő teremtés módja mélyült el ebben a regényben. Évszázadokat araszol vissza, más-más hősöket állít a korszakábrázolás tengelyébe, hogy születése pillanatáig nyomozhassa ki az örökség súlyos és szépséges titkait. Megrendült és szigorú emlékezés ez. Stílusának óboríze is abból érlelődött. Fejezetről fejezetre szegődünk az elődök nyomába, s leszünk társukká — bár (és ez bizonyára a témák sokfolyamúságából ered) élénkebben dobogó szívvel, mint ha a tabló egészéről igyekeznénk rögzíteni vagy kipárolni emlékeinket. Csak a történet régimódi, az epikai biztonság a jelen és az írónő frisseségét igazolja. (Szépirodalmi.) Ötvennégy éves korában, 1944. március 19-én kerülta Gestapo karmába Domokos József kommunista ügyvéd. Nem véletlenül tartóztatták le, s hurcolták el Mauthausenba: a horthysta és náci köpök jól ismerték meggyőződését, s még inkább a „felforgatók” és „hazaárulók” elleni perekben végzett védőmunkáját. Emlékiratának (Innen és túl az Óperencián) lényege is ezért különbözik az úgynevezett lágerregényektől, élményeivel együtt és azok mögött,, következetesen és szenvedélyesen kutatja a régi Magyarország politikai és erkölcsi nyomorúságát. Súlyos szavú bíró e bonyolult perben. Konkrétumokkal hitelesíti állításait, azokat is, melyekben a hajdani előítéletek árnyalatai látszanak felszínre törni. (Gondolat.) A memoár műfaja nem tűri a lágyítgató szépítést. A jelenre és a jövő felé nyitott líra toleránsabb lehet, ha a megszenvedett múlt emlékei behegedtek, s ha érezzük a folytatás bizonyosságát. Ezért is kívánkozik egymás mellé Korunk zenéje a budapesti zenei heteken A budapesti zenei hetek műsorán az idén immár negyedszer kerül reflektorfénybe századunk, korunk zeneművészete. Október 1. és 8. között 17 Hangverseny lesz, a program tehát meglehetősen sűrített. Mégis, előnyösnek tetszik, hogy — idén először — sikerült a műsort időben tömöríteni s ezáltal erősíteni a Korunk zenéje-ciklus fesztiváljellegét. Hisz a fesztiválünnep — márpedig a piros betűs napok éppen eredeti jelentésüket vesztik el, ha túl sok van belőlük. Csaknem 90 új kompozíció hangzik el e nyolc napon. Nagyobbik fele bemutató, magyarországi, vagy legalábbis hangversenytermi bemutató lesz. Nemzetközi megoszlás tekintetében a fesztivál arányos, első látásra felismerni gondos szerkesztését: magyar és külföldi zeneszerzők megközelítően azonos számban kerülnek majd előadásra; a műsor Európa és a tengerentúl 17 országának műveit reprezentálja, más népek muzsikája jobb megismerésének szolgálatában. Ezzel a sok irányba nyitott szerkezetével ez a hangversenysorozat, bár a zene nem kíván más lenni, mint ami lényege, vagyis nem vállalkozhat más szerepre, mint korunk világának érzelmi tükrözésére, bizonyos értelemben mégis túlmutat önmagán, sajátos jelentőségén. Napjainkban oly sok igaz szót ejtenek és még több hamisat vesztegetnek az információk szabad áramlására; a Korunk zenéje fesztivál a maga szerény eszközeivel is pozitív kifejtését adja az információk cseréje témájának. A fesztivál átgondolt megszerkesztésének beszédes jele, hogy műsorokban és előadókban egyszerre gondolkodik. A 17 hangverseny közül talán, ha egy olyan akad, amely, bár csupa magyar zeneszerző alkotását ismerteti meg, kissé laza fűzésűnek tetszik. Három neves együttes fémjelzi a sorozatot. A megnyitó esetén a tizedik évadját kezdő jubiláns Budapesti Kamaraegyüttes játszik, alapító karmestere, Mihály András vezényletével, a zárókoncerten a nálunk már ismert és az új magyar zenével rokonszenvező London Tüzel nevű angol együttes szerepel Peter Maxwell Davies zeneszerző irányításával; a harmadik csoport Bukarestből érkezik, neve Ars Nova, vezetője Cornel Taranu zeneszerző, akinek nem egy jelentékeny alkotását ismerhettük meg eddig is, főképp a Magyar Rádió jóvoltából. A korábbi évekhez hasonlóan idén is vendégünk lesz a kortárs zene néhány abszolút előadóművész-tekintélye. Ezúttal az Aloys és Alfons Kontarsky testvérpár világhírű zongorakettősének játékát élvezhetjük és a nemzetközi mércét állítja majd elénk Penderecki Lukács-passiójának repríze Jerzy Katlewicz vezényletével, lengyel énekesek közreműködésével. Nem marad el azoknak a hazai előadóknak a „jutalomjátéka” sem, akik az új zene terjesztéséért a legtöbbet teszik. A Tátraivonósnégyes, Petz Ferenc ütőhangszeres művész, Matuz István fuvolás, Fellegi Ádám pianista, Sziklay Erika énekművész, a Gulyás György vezette Debreceni Kodály Kórus szerzett jogai teszik vitathatatlanná részvételüket a Korunk zenéje ünnepén. Az idén két szerzői est (az eddigi fesztiválokon egy-egy hasonló vállalkozás volt) gazdagítja a programot. A hatvanéves Maros Rudolfot, új eszközök és kifejezések fáradhatatlan kutatóját 1967 óta írt kamaraműveivel köszöntik, s önálló estén lép fel hét művével a középnemzedék jeles tagja, Bozay Attila. A műsor kiegyensúlyozottságának jele, hogy figyelemmel van századunk klasszikusaira: Bartók, Schönberg, Alban Berg, Webern, Sztravinszkij, Sosztakovics, sőt Debussy is megszólal. Elhangzik Sosztakovics utolsó műve, a Brácsa-zongora szonáta. S nem hiányoznak a kortárs klasszikusok, azok a mesterek, akik napjainkban írják századunk zenetörténetét: Pierre Boulez, Maurizio, Kagel, Ligeti György, Krzysztof Penderecki, Karlheinz Stockhausen képviseli őket. A mi fiataljaink műhelyei sem maradnak némák. Bemutatkozik a KISZ Új Zenei Stúdiója és a Magyar Zeneművészek Szövetsége Fiatal Zeneszerzők Csoportja. A Korunk zenéje fesztivál tehát magyar és külföldi zeneszerzők nemzedékeinek baráti kézfogása lesz. A vállalkozás, kísérletképpen, tavaly terjeszkedni kezdett, bekapcsolták a modern ciklusba három nagyvárosunkat is. Az új zene országos kisugárzása idén tovább erősödik: csatlakozva a budapestihez, hét városban rendeznek kisebb korunk zenéje fesztivált. Lényeges újítás a tavalyi próbálkozáshoz képest, hogy idén nem csupa Budapestről „importált” koncertet rendeznek, hanem helybeli együttesek és szólisták lépnek fel. Bizonyos, hogy a Korunk zenéje nem csupán maradandó remekművek bemutatósorozata lesz. Célja nem is az, hogy csakis kipróbált, időálló kompozíciót sorakoztasson fel, hisz ilyen fesztivált nem lehet rendezni sehol a világon. Az élő új zenét mutatja be mindenképp, kísérleteivel, küszködésével és remélt sikerével egyetemben. B. J. A MAI KÖLTÉSZETÜNK szemlézésében egy idősebb és egy pályakezdő lírikus kötete. Hajnal Gábor versesköteteiről nemegyszer írtunk meleg méltatást. Mostani kötete (Kupolák) ennél többet kíván, mert többet érdemel: az élet alkony érzéseinek bánatos és nosztalgikus variálása helyett — legalábbis a költemények zömében és javában — a megnyugvás, de a rosszba bele nem nyugvás új hangjai csendülnek. Még az önsajnálat is lelkileg megifjodott környezetbe került. Versépítési módja határozottabb (bölcsen szűkebb szavú), a képek áttételezési gazdagsága megnyerőbb, mint akár néhány éve is. Belső fénye van a kötetnek, s igaz költőre vall, hogy ez kifelé is sugárzik. (Szépirodalmi.) Pinczési Judit, a vállalni és vallani merő, kulturáltan szilaj és igényes fiatalok nemzedéki szószólója. Pedig alig-alig beszél többesszámban: ő maga verseinek (Szelídített tenger) a hőse Komoly lelkű, de igaz, becsületes, tartalmas játékra sóvárgó költőnő — a hamis élénkségét, a rontó mulatságokat épp a hagyományos formulák visszájára fordításával csúfolja ki. Tiszta örömvágy és fel-feltörő rémület hangjai feleselnek bemutatkozó kötetében. Szerelem, Másodszor vagy Piac című verse mutatja képességeit. Nem mindenütt tudtam követni érzéseinek és motívumainak labirintusába — akár saját hibámból, akár mert ő bonyolítja túl, olykor meg harapja el szavát jósolgatás nélkül, de jó érzéssel írom le, hogy máris több az ígéretnél — a bizonyítás belső szükséglete pedig holtunkig kísér. (Kozmosz.) F. R.