Népszabadság, 1977. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-06 / 209. szám
8 NÉPSZABADSÁG 1977. szeptember 6., kedd fikÜZDElEm A CSATORNÁÉRT 7. A szerződés, amelyet nem panamai írt alá A gályák a Karib-tengeren partközelben horgonyoztak. Az öszvérkaravánokat várták, melyek a „,messze délről”, az „újvilág” e mesés gazdagságú vidékeiről arany- és ezüstszálltmányokkal megrakodva érkeztek. Miután pedig a gályák megteltek, elvitorláztak Spanyolország felé, hogy tovább növekedjék a királyi kincstár. A közép-amerikai földszorosra, mint rakodóhelyre, nem véletlenül esett a spanyol gyarmatosítók választása: itt a két óceánt elválasztó földnyelv szélessége helyenként nem több mint ötven kilométernyi, s a csendesóceáni partok mellett elterülő déli féltekén levő Perut — ahonnan az arany- és ezüstkincsek nagy része származott — vízi úton, csak az egész dél-amerikai kontinens körülhajózásával lehetett volna elérni. Egyszerűbb volt tehát, ha a hajók a Karib-tengeren horgonyoznak. Angol—amerikai alku Több száz év múltán a földszoros az érdeklődés homlokterébe került. Amikor 1849-ben Kaliforniában kitört az aranyláz, és egy év alatt ötvenezer, a világ minden tájáról érkező, bevándorló özönlötte el az Egyesült Államoknak ezt a nyugati területet, az emberek zöme a földszoroson át igyekezett gyalog,csónakkal, majd vonaton az „ígéret földjére”. A két óceánt összekötő csatorna gondolata már akkor foglalkoztatta az Egyesült Államokat és a dél-amerikai országokat. Olyanynyira, hogy amikor 1850-ben John M. Clayton amerikai külügyminiszter és Sir Henry Bulwer angol megbízott tárgyalásain, amelyen a két imperialista hatalom tompítani akarta az egymás között a befolyási övezetekért kiéleződött küzdelmet, a csatorna lett az alku kulcskérdése. A létrejött egyezmény Közép-Amerikában korlátok közé szorította a brit terjeszkedési törekvéseket. Cserébe viszont az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt, hogy nem épít csatornát Közép-Amerikában. Tulajdonképpen ez a Clayton— Bulwer egyezmény nyitott utat ahhoz, hogy francia vállalat kezdjen a csatornaépítéshez. Ferdinand de Lesseps francia diplomata és vállalkozó — aki világhírre tett szert a Szuezi-csatorna 1859 —1869 közötti megépítésével — 1879-ben megalapította a Panama-csatorna társaságot. Lesseps a mai Panama területét szemelte ki a leendő csatorna megépítéséhez, mivel itt volt a legkeskenyebb a közép-amerikai szárazföld a két óceán között. Ez a vidék akkor Kolumbiához tartozott, melynek szuverenitását a közép-amerikai földszoros e részén az Egyesült Államok kormányzata még 1846- ban szerződésileg ünnepélyesen biztosította. A Lesseps vezette Panamacsatorna-építési társaság ugyanazt a teljesítményt akarta megismételni, a sziklás talajú, hegyes közép-amerikai viszonyok között, mint az egyiptomi sivatagban. Abból a téves műszaki feltételezésből indultak ki egyébként a munka megkezdésekor, hogy a csatornát zsilipek közbeiktatása nélkül is meg lehet építeni a domborzati különbözőségek ellenére. 20 000 halott A társaság urai az építőmunkások maximális kizsákmányolásával akartak úrrá lenni a tervezési és számítási hibák sorozatán. Annak ellenére, hogy a malária és a sárgaláz tömegesen pusztította a csatorna építőit, a munka folytatására adtak utasítást. Amikor azonban már 50 millió köbméter földet ástak ki — mely kétharmada volt a Szuezi-csatorna építésekor megmozgatott földmennyiségnek —, a halálos áldozatok száma meghaladta a 20 000- et és kimerültek a társaság pénzügyi alapjai is. A tömeges halálozások az építőmunkások körében, melyet a társaság a környező dzsungelterületből áradó „ártalmas gőzöknek” tulajdonított, s nem a szúnyogok milliárdjainak, melyek a maláriát és a sárgalázt terjesztették, világbotrányt keltettek. A Szuezi-csatorna építés miatt addigünnepelt Ferdinand de Lessepset „a nagy temetkezési vállalkozó” gúnynévvel illették. A csatornatársaság csődbe jutott. Az egész ügy még nagyobb port vert fel, amikor a megbukott vállalkozás urai úgy próbáltak kiutat keresni, hogy megvesztegettek francia parlamenti képviselőket és közéleti személyiségeket. 1892-ben parlamenti vizsgálat indult az ügyben és kitetszett, hogy 510 parlamenti képviselőnek és közéleti személyiségnek van köze a vesztegetési botrányhoz. De Lessepset és Eiffelt, a róla elnevezett híres párizsi torony építőjét — aki szintén belebonyolódott a botrányba — elítélték és a köznyelv világszerte azóta is a „panama” szót használja a nagyszabású vesztegetési ügyekre. A megbukott társaság egyik energikus, üzleti érzékkel rendelkező mérnöke, Bunau-Varilla azokkal a francia pénzemberekkel, akik menteni akarták a menthetőt az elveszett profitokból, új társaságot alapított, amelynek ő lett a főrészvényese. Ez a cég legfőbb céljául azt tűzte ki, hogy a megkezdett csatornaépítést busás jövedelemmel átadja az északamerikai vállalkozóknak. Washington ekkor már tárgyalásokat folytatott az angol kormánnyal, hogy a XIX. század ötvenes évei óta a századfordulóra kialakult új imperialista erőviszonyoknak megfelelően elérje a Clayton—Bulwer szerződés felülvizsgálatát. Theodore Roosevelt elnök Hay külügyminisztere és Pauncefote báró washingtoni angol nagykövet által aláírt új, 1901-es szerződés már elismerte az Egyesült Államok főhatóságát a Karib-tenger térségében, és nem emelt kifogást az ellen, hogy Washington csatornát építsen. Ötpesós bélyegek a szenátoroknak A Brnau-Vanilla által képviselt új francia társaság ügylete az észak-amerikaiakkal azonban mégsem volt problémamentes. Az amerikai szenátusban ugyanis a republikánus Mark Hanna volt a hangadó és ő arra hajlott, hogy a vízi utat Nicaraguán át építsék meg. Itt ugyan a szárazföld kétszer olyan széles, mint a mai Panamában, de fel lehet használni a csatornához a Nicaragua tavat és a San Juan folyót, mint természetes vízi utat. Emellett itt nincsenek szintkülönbségek sem, amelyeket le kell küzdeni és szemben az akkori Panama mocsaras, párás, egészségtelen természeti körülményeivel a tervezett nicaraguai szakasz napsugaras terület volt. A nicaraguai vállalkozás ellen Bunau-Varilla fő érve az volt, hogy az országban működő tűzhányók sora található, s ezek váratlan kitörése tönkreteheti a csatornát, akadályozhatja annak zökkenőmentes üzemeltetését. A francia mérnök a szenátus szavazásának napján minden törvényhozónak egy ötpesós nicaraguai bélyeget küldött, amely a tervezett csatornavonalhoz közeli Momotombo vulkán kitörését ábrázolta. Ez az érv döntött: a szenátus úgy határozott, hogy a már megkezdett francia vállalkozás koncesszióját veszi át. John Hay külügyminiszter azonnal alkalmazni kezdte a diplomáciai nyomás széles tárházát Kolumbiára, hogy adjon zöld utat az amerikai csatornaépítéshez. Ajánlata szerint Washington tízmillió dollárt fizet a bogotai kormánynak, és évi 250 ezer dollár bérleti díjat. Kolumbiának az amerikai szerződéstervezet szerint megmaradt volna a jelképes szuverenitása a 6 mérföldnyi szélességű csatornaövezetben. De az Egyesült Államok saját törvénykezése lett volna az irányadó. Az amerikai szenátus 1903. augusztus 12-én el is fogadta a szerződést, de Kolumbia elutasította A furkósbot-politika Ekkor lépett sorompóba az amerikai furkósbot-politika teljes durvaságában. Washington a maga javára kamatoztatta, hogy Panama mai területén elszakadási mozgalom bontakozott ki Kolumbiától. Bunan-Varilla, aki mindenre hajlandó volt, hogy létrejöjjön az üzlet az észak-amerikaikkal, segítségére sietett a washingtoni kormányzatnak, s támogatást ígért Amadornak, a panamai elszakadási mozgalom vezetőjének, ha a Kolumbia elleni felkelést kirobbantja. Amikor ez megtörtént, a Nashville amerikai hadihajó meg is jelent Colon kikötője előtt és megbénította a bogotai kormány cselekvését. Washington azonnal elismerte az új latin-amerikai államot és a panamai vezetők ezután útra keltek hogy az amerikai fővárosban aláírják azt az egyezményt, amelyet Kolumbia korábban elutasított. Amíg azonban úton voltak, Brnan-Varilla, washingtoni ösztönzésre, új színre lépett. A francia mérnök, aki jó ideje üzleti érdekből a „panamai függetlenség védnökének”, szerepkörét öltötte fel, s a felkelés idején és az azt megelőző időkben „közvetítést” vállalt Amador és az amerikai kormányzat között. Így kivívta azt, hogy e zavaros helyzetben pontosan soha meg nem határozott megbízatást szerezzen a függetlenségi mozgalom washingtoni képviseletére. Mind Washington, mind pedig a francia mérnök jól tudta, hogy Brnau-Varilla csak addig szerepelhet a színen, amíg a hivatalos panamai delegáció meg nem érkezik. Ezért azt a hét napot, amíg a küldöttség úton volt, olyan szerződés kidolgozására használta fel, amely egyoldalúan csupán az Egyesült Államoknak biztosított előnyöket. Eszerint Panama „örök időkre” átengedi az Egyesült Államoknak egy tíz mérföld széles övezet használatának, megszállásának és ellenőrzésének jogát. Az okmány III. cikkelye úgy intézkedik, hogy a zónában minden hatalmat az Egyesült Államok gyakorol a Panamai Köztársaság jogainak és hatalmának teljes kizárásával. Néhány órával azelőtt, hogy a panamai küldöttség megérkezett a washingtoni vasútállomásra, Brnan-Varilla az amerikai kormányzattal aláírta a szerződést. S hogy biztosítsák a panamai vezetők utólagos beleegyezését a történtekbe, Brnau-Varilla közölte velük: ha nem fogadják el az okmányt, az Egyesült Államok viszszavonja a támogatását Panamától és „szabad folyást enged az eseményeknek”. Ezek után már a csatornaépítés következett, amely 1914-ben fejeződött be, de a hivatalos ünnepélyes megnyitásra csak 1920-ban került sor. ÁrkusIstván Következik: 2. mártírok sugárútja — BÚCSÚLÁTOGATÁS. Ziaur Rahman vezérőrnagy, a Banglades Népi Köztársaság elnöke búcsúlátogatáson fogadta Bozi Lajost, hazánk daccal rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. — Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke L. Zamjatyinnak, a TASZSZ vezérigazgatójának a meghívására hétfőn a Szovjetunióba utazott. — Módosították felajánlásukat az ózdi finomhengerészek: a régebben vállalt s azóta már túlteljesített 12 ezer tonna exportképes, hengerelt áru helyett 20 ezer tonnát teljesítenek éves tervükön felül. — Magyar küldöttség utazott a szaloniki vásárra, Juhász Ádám nehézipari államtitkár vezetésével. A kiállításon tíz magyar ipari és külkereskedelmi vállalat mutatja be termékeit. — NEMZETKÖZI TUDOMÁNYSZOCIOLÓGIAI KONFERENCIA kezdődik szerdán Budapesten, a háromnapos tudományos tanácskozáson 20 országból vesznek részt tudósok. — Az Egészségügyi Világszervezet európai területi bizottsága Münchenben tartja ülésszakát, melyen Zsögön Éva egészségügyi államtitkár vezetésével magyar küldöttség is részt vesz. — Újabb gyáregységgel gazdagodott Debrecen. Hétfőn megkezdték a próbatermelést a Kőbányai Porcelángyár Vágóhíd utcai telepén. — A VIETNAMI NEMZETI ÜNNEP alkalmából tegnap jól sikerült békeaktíva-ülést rendeztek a SZÖVOSZ budapesti központjában. — A Csepel Vas- és Fémművek komplex brigádjának tagjai hétfőn Moszkvába érkeztek, hogy a munkásbrigád-csereakció keretében egy hónapig a szovjet fővárosban dolgozzanak. — MÓRICZ ZSIGMOND-EMLÉKÜNNEPSÉGET rendeztek vasárnap Nyíregyházán. A megyei könyvtár előtti parkban felavatták az író életnagyságú bronzszobrát, Kő Pál művészi alkotását. A könnyűipari vezetőképző tanfolyamot tegnap nyitotta meg Dobrotka László miniszterhelyettes. Az egyéves felsőszintű tanfolyamon a ruházati ipar huszonnégy, harmincöt évnél fiatalabb felsőfokú végzettségű és már bizonyos gyakorlattal rendelkező vezetője vesz részt. — Fekete hétvég. Szombaton és vasárnap az országban 130 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, közülük 14 végződött halállal, 59 pedig súlyos sérülésekkel. — Halálos gyermekbaleset történt a fővárosban. Szedlák László 8 éves tanuló a Gellérthegy oldalán a sziklákra mászott, eközben megcsúszott, lezuhant és szörnyethalt. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. BALÁZS SÁNDOR, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, az Agria Bútorgyár nyugdíjas igazgatója 74 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 6-án délután 4 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Az MSZMP Heves megyei és Eger városi bizottsága. TOKAJI JÁNOS, a Magyar Partizán Szövetség tagja 66 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szeptember 8-án délután 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Magyar Partizán Szövetség. — Az elhunyt Csáki Frigyes akadémikusnak, az MTA alelnökének hamvasztás utáni búcsúztatása péntek délután 2 órako lesz a Farkasréti temetőben. — Nemzetközi építésügyi tanáckozás kezdődött meg hétfőn Budapesten a Hilton Szállóban, s tanácskozást szervező RILEIV az anyag- és szerkezetvizsgák valamint kutatólaboratóriuma nemzetközi egyesülése különböző műszaki bizottságaiban 72 ország kutatói vesznek részt. A SZPUTNYIK, a népszerű sok színes képet is tartalmaz havilap szeptemberi száma egyebek közt érdekes írásokat közöl a sakkozás történetéről, s Zeravsani hegyhát egyik csodájáról, a „muzsikáló” tóról. A tengerszint felett négyezer méte magasan elterülő tó a madara énekét, a vízbe hulló kövek csős bánását dallamos akkordokké veri vissza. — Szentágothai János, a Magya Tudományos Akadémia elnök hétfőn hivatalában fogadta Póly György matematikust, az MTA tiszteleti tagját. — Nagyjavítás kezdődött hétfőn Lininvárosban, a Tiszai Vegyi Kombát olefin-üzemegységében. A húsznaposra tervezett nagyszabású már kára összesen mintegy 80 millió forintot költenek. A magyar—holland kereskedelmi forgalomban leginkább érdekelt vállalatok képviselőiné részvételével tegnap háromnapi tanácskozás kezdődött a Magán Kereskedelmi Kamara székházában; a holland importlehetőségekről hollandiai szakembere tájékoztatják őket. — A SZOCIALISTA ORSZÁGO AFRIKA-TÖRTÉNÉSZEINEK napos tudományos tanácskozó hétfőn kezdődött meg Budapesten. — Egy fáradhatatlan pártmárkásról című, Nehrer Árpád születése 75. évfordulójára írt cikkünkben sajnálatos elírás történ a Komintern 1935-ös VII. kongresszusának hattagú magye küldöttségében nem Pólyák Isván vasmunkás, hanem Polya János vasmunkás, pártunk rézharcosa vett részt. reklámáron vásárolni a Kálvin téri Áruházban Fiúballon 290 Ft Lánykaballon 250 Ft Bakfisballon 600 Ft CENTRUM ÁRUHÁZAK MINDENÜTT A CENTRUMBAN!