Népszabadság, 1978. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

4 Világkonferenciát rendeznek Madridban a chilei nép harcának támogatására Carlos Altamirano és Clodomiro Almeyda nyilatkozata a Népszabadságnak Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodott a Chilei Szocialista Párt küldöttsége. Carlos Altami­­rano, a párt központi bizottságának főtitkára, a delegáció veze­tője és Clodomiro Almeyda főtitkárhelyettes, a Népi Egység vég­rehajtó bizottságának titkára fogadta a Népszabadság munkatár­sát, Árkus Istvánt és válaszolt kérdéseire.­ ­ A napokban emlékezett meg a világ dr. Salvador Alende születé­sének 70. évfordulójáról és ezt az évet a Népi Egység pártjai a hősi halált halt elnök esztendejének nyil­vánították. Milyen akciókat szer­veznek a megemlékezés évében a chilei nép harca iránti szolidaritás elmélyítésére és a junta nemzetkö­zi elszigetelésének fokozására? — hangzott az első kérdés. — A legfontosabb kezdeménye­zésünk az lesz az Allende-emlék­­évben, hogy az év végén Madrid­ban világkonferenciát rendezünk a chilei nép diktatúraellenes har­cának támogatására — mondotta Clodomiro Almeyda. — Azt re­méljük, hogy a nagyszabású nem­zetközi összejövetel, amelyet a Béke-világtanáccsal és a spanyol demokratikus erőkkel együtt szer­vezünk, hathatós formában fejezi ki a világméretű szolidaritást a chilei néppel, és növeli a junta nemzetközi elszigeteltségét. Ez a világkonferencia terveink szerint a puccs óta legnagyobb szabású nemzetközi szolidaritási esemény lesz. Bizonyos, hogy képes lesz majd nyomást gyakorolni Pi­nochet rendszerére, és lendületet adhat a chilei diktatúraellenes erők küzdelmeinek is. Akcióink ebben az esztendőben elsősorban azt célozzák, hogy a juntát rá­­kényszerítsük, engedélyezze azok­nak a chileieknek a hazatérését, akik jelenleg hazájuktól távol kénytelenek élni, és hogy minden chilei állampolgár szabadon, ül­dözéstől mentesen élhessen ottho­nában.­­ Az utóbbi hetekben egyes nyu­gati lapok olyan látszatot igyekez­nek kelteni, mintha a junta fokoza­tosan liberalizálná elnyomó rendsze­rét, és megváltozóban volna a Pino­­chet-diktatúra arculata. Mi a való­ságos chilei belső helyzet? — Vannak valóban olyan törek­vések, hogy az észak-amerikai kormányzati körök megtisztítsák egyes latin-amerikai katonai dik­tatúrák véres arculatát, és így ön­magukat is kedvezőbb színezetben tüntessék fel, hiszen végtére is ők segítették hatalomra, és tartják ma is életben ezeket a rendszere­ket — mondotta Carlos Altami­­rano. — Érvényes ez különösen a chilei rendszerre. Az észak-ameri­kai monopóliumoknak és a helyi oligarchiának uralma fenntartá­sához és kiváltságainak biztosítá­sához szüksége van a katonai dik­tatúrákra, amelyek a fegyverek erejére támaszkodnak, hiszen de­mokratikus intézményekkel és eszközökkel nem látják eléggé biztosítottnak érdekeik védelmét. Ezért az úgynevezett liberalizálási irányzat csak felületi szinten mo­zoghat, és nem terjedhet messzebb annál — irányítóinak elképzelései szerint —, mint hogy megjavítsa a világ szemében ezekről a diktatú­rákról és észak-amerikai támoga­tóikról alkotott képet. — Leigh tábornok, aki a légierő­ket képviseli a juntában, az utóbbi időben nemegyszer bírálta Pino­chetet. Mi van ennek a hátterében? Mennyire mélyek a repedések a jun­ta gépezetében? — Valóban, Pinochetnek van el­lenzéke a diktatúra gépezetében is, és a katonai vezetésben van­nak tényleges nézeteltérések — válaszolta Carlos Altamirano. — Amikor ugyanis egy hajó süllyed­ni kezd, menekülnek a patkányok, és Pinochet hajója már merülni kezd. A gazdasági helyzet kataszt­rofális. A nemzetközi elszigetelő­dés úgyszólván teljes. Chilének komoly konfliktusai keletkeztek a szomszédos Argentínával és Bolí­viával. Orlando Letelier Pinochet által elrendelt, Washingtonban végrehajtott meggyilkolása mé­lyen megrendítette a nemzetközi közvéleményt, és nagy hullámo­kat kavart az Egyesült Államok­ban és Chilében is. A katolikus egyház, a kereszténydemokrata párt és minden hazafias erő bírál­ja Pinochetet. Így ennek hatása van a katonai vezetésre is, és leg­utóbb már a főtisztikarban tizen­három tábornok fejezte ki egyet nem értését Pinochet politikájá­val. Elsősorban az Argentínával és Bolíviával támadt feszültség szítja az ellentéteket. Ezek után nem lehet kizárni, hogy előbb­­utóbb Pinochetnek is távoznia kell, s bizonyára egy másik tábor­nokkal helyettesítik majd a hata­lom élén. Az ilyen esetleges sze­mélycsere azonban mégiscsak bi­zonyos lépést jelenthet előre. — Az Egyesült Államok nemrég hazahívta santiagói nagykövetét, és olyan benyomást igyekszik kelteni, mintha a S­eteb­er-gyilkosság miatt feszültség volna Washington és San­tiago kapcsolataiban. Mi a tényleges helyzet? — Mint már mondottam, az Egyesült Államok más chilei tá­bornokkal szeretné felcseréltetni Pinochetet a santiagói rendszer élén — válaszolta Carlos Altami­rano. — Zavarja ugyanis Pinochet véres arculata. Az pedig ma már közismert, hogy a Nixon-kor­­mányzat volt a fő felelős azért, hogy Pinochet államcsínnyel ha­talomra kerülhetett Santiagóban. A washingtoni kormányzat most nyomást kíván gyakorolni a san­tiagói diktatúrára, hogy megvaló­suljon a számára kívánatos sze­mélycsere a junta élén. Igyekszik felhasználni erre Orlando Lete­­lier-nek, szocialista párti elvtár­sunknak, a Népi Egység egykori miniszterének Washingtonban 1976-ban történt meggyilkolását. Az észak-amerikai kormányzat követelte Pinochettől három chi­lei katonatiszt: Contreras tábor­nok, Espinoza alezredes és Fer­­nandez Larios kapitány kiadatá­sát, hogy az Egyesült Államokban állíthassák őket bíróság elé, mint az Orlando Letelier halálát elő­idéző pokolgépes merénylet értel­mi szerzőit. A chilei hadsereg tör­ténetének szégyenletes lapjaira kerül majd egyébként,­ hogy há­rom magas rangú tiszt ilyen gyá­va gyilkosságra vállalkozott Pi­nochet megtagadja e három fő­tiszt kiadatását, hiszen ha ezt megteszi, annyi, mintha saját ki­adatásába egyezne bele, mivel Le­telier meggyilkoltatására ő adta ki a parancsot, és ez a bírósági tárgyaláson nyilván le is leple­­ződne. A washingtoni kormány­zat viszont nem nyugodhat bele sem saját tekintélye, sem saját közvéleménye miatt, hogy Pi­nochet büntetlenül rendelhessen el gyilkosságokat az Egyesült Ál­lamok területén, és pokolgéppel végeztessen ki egy olyan fontos ellenzéki személyiséget, mint Or­lando Letelier. — Milyen eredményeket értek el a diktatúraellenes erők összefogásá­ban, és hogyan küzd a Népi Egység a demokrácia helyreállításáért Chi­lében? — Fokozatosan mind nagyobb egyetértés van kialakulóban min­den chilei demokratikus erő kö­zött abban, hogy összefogásra van szükség a diktatúraellenes küzde­lemben — mondotta Clodomiro Almeyda. — Ma már ez a felis­merés terjed a kereszténydemok­rata és más hazafias erők köré­ben is. Az összefogás eredményes szakszervezeti síkon, a munká­sok érdekeinek védelmére kibon­takozott küzdelemben. De közös nevezőt találnak a legkülönbö­zőbb irányzatú hazafias erők az emberi jogokért vívott harcban is. A Népi Egység pártjai mindig azt a politikát folytatták, hogy a jun­ta elleni közös harcra tömörítsék az összes hazafias erőket. A közel­múltban bizonyos előrehaladást értünk el ebben, de fokoznunk kell még az erőfeszítéseket. Bizo­nyosak vagyunk abban, hogy küz­delmünk sikeres lesz, eredményes lesz és sikerül majd kivívni a de­mokrácia helyreállítását Chilében. NÉPSZABADSÁG 1998. július 1., szombat 1 Ülést tartott az ország ülés ter- és költségvetési bizottsága A fő termelőágazatokban meg-­­­gyorsult a termelés növekedése, a nemzeti jövedelem is a tervezett­nél gyorsabban, mintegy 8 száza-­­­lékkal emelkedett — summázták­­ a tavalyi eredményeket az ország­­gyűlés terv- és költségvetési bi-­­­zottságának pénteki ülésén. Bő-­­­vült a külkereskedelem, a lakos-­­­ság jövedelmei 10 százalékkal­­ emelkedtek, és 8,9 százalékkal több árut vásároltunk, mint 1976-­­ ban. A költségvetés hiánya kis-­ mértékben meghaladta az elő-­­ irányzatot, beruházásra a terve-­­­zettnél jóval többet fordítottak. Az idén is kedvezőtlenül hatott népgazdaságunkra a további cse- s rearány-romlás. Az ülésen az országgyűlés ál­­­ landó bizottságainak az 1977. évi­­ költségvetés végrehajtásáról és a népgazdaság fejlődéséről kialakí-­­ tott állásfoglalásaikat ismertették­­ a bizottságok képviselői. Pesta­­ László a szociális és egészségügyi­­ bizottság véleményét tolmácsolta, s javasolta, hogy az egészségügy távlati fejlesztési tervének meg-­­­valósítása során minél több, a közgazdasághoz is értő szakem­bert vonjanak be az irányításba. Kasó József, a mezőgazdasági bizottság javaslatát ismertetve mondotta: bár elkerülhetetlenek a termelést, az értékesítést megha­tározó gazdasági szabályozók mó­dosításai, a kelleténél több az in­tézkedés. Az iskolák, az óvodák és a köz­­művelődési intézmények zavarta­lan munkáját megfelelően szol­gálta a költségvetés — állapította meg Salamon Hugóné, a kulturá­lis bizottság képviseletében. A kereskedelmi bizottság hosz­­szú távú idegenforgalmi fejlesz­tési terv kidolgozását javasolja — hangsúlyozta Kovács Istvánná. Átfogó elképzelés kidolgozásakor azt is el lehetne dönteni, hogy ér­demes-e még a Balaton környékét szállodákkal gyarapítani, vagy esetleg jobb lenne más tájakat az eddiginél gyorsabban gazdagítani. Az építési és közlekedési bizott­ság részéről Kiss Jenő kiemelte: a két tárca — az 1976. évinél lénye­gesen kevesebb dolgozóval — túl­teljesítette tervét. Továbbra is fontos feladatot jelent azonban a a lakótelepeken az üzletek, a ren­delők és más kapcsolódó beruhá­zások időben átadása, valamint a fenntartási és felújítási tevékeny­ség javítása. A vállalatok az eddiginél job­ban vegyék figyelembe a népgaz­dasági érdekeket, hasznosítsák ha­tékonyabban a fejlesztési alapo­kat, s ne képezzenek bértartaléko­kat — szorgalmazta Ollári István, az ipari bizottság vitája nyomán. A központi irányítás erősítése, a veszteséges export erőteljes csök­kentése, a szerződéses fegyelem javítása és az alkatrészellátás ész­szerűbb szervezése fejlődésünk megannyi elengedhetetlen kellé­két jelenti — mondotta a felszóla­ló. A műtrágyák minősége kap­csán vitába szállt Kasó Józseffel. Az állítólag korszerűtlen vegyi­anyagokat a mezőgazdasági üze­mek néhány nap alatt elkapkod­ták — a nagy készletek miatti kényszerű árleszállítás után! A té­mához Faluvégi Lajos pénzügymi-m­­niszter is hozzászólt, mondván, hogy a vegyipar és a mezőgazda­ság egyaránt a saját érdekeit ér­vényesítette — az állam zsebére! Több hozzászólás nyomán alakult­­ ki az előrevivő javaslat: a műtrá­­­­gyagyártást, a raktározást, a fel­­használást az érdekelt ágazatok közösen határozzák meg. A tanácskozás Bognár József­­nek, a terv- és költségvetési bi­­­­zottság elnökének zárszavával ért­­ véget. A többi állandó bizottság véleményéhez kapcsolódva indít­ványozta az 1977. évi költségvetés­­ végrehajtásáról szóló törvényja­­­­vaslat elfogadását. Aláhúzta, hogy a bizottság teljes mértékben támo­gatja a kormányt a beruházások mérséklésére, az állami kiadások csökkentésére készülő intézkedé­sek meghozatalában és végrehaj­tásában. A mennyiségről a minő­ségi fejlődésre kell a jövőben át­váltani a termelésben és külgaz­daságunkban egyaránt — mondot­ta befejezésül. (MTI) . Az év végére megépül a 750 kilovoltos távvezeték (Tudósítónktól.) Péntek délelőtt a 750 kilovoltos távvezeték építésében részt vevő országok delegációi meglátogatták az albertirsai alállomást. A koráb­bi napokban a Szovjetunió terü­letén, majd a magyar területen épülő szakaszt tekintették meg, valamint üzemlátogatáson vettek részt a Ganz Villamossági Művek­ben, ahol az alállomásra kerülő ,óriási transzformátor készül. A Vinnyica és Albertirsa között húzódó 750 kilovoltos távvezeté­ket, ami a világ egyik legnagyobb nagyfeszültségű távvezetéke lesz, az év végén helyezik üzembe. Néhány jellemző adat a távve­zeték méreteire: teljes hossza 842 kilométer lesz, ebből a magyar szakasz 268 kilométer hosszúságú. Megépítéséhez összesen mintegy 43 ezer tonna vasoszlop és több mint 19 ezer tonna acél-alumí­nium vezetőanyag szükséges. A magyar szakaszon ugyanezekből az anyagokból 12 ezer, illetve 6,5 ezer tonnát használnak fel. Ha­zánk jelenleg 750 megawatt vil­lamosenergiát kap a meglevő táv­vezetékeken, ami 1980-ra 1350 me­gawattra növekszik — ez felér egy nagy teljesítményű erőművel. Ahogyan azt a látogatás során Szili Géza nehézipari miniszterhe­lyettes megállapította, a távveze­ték építési munkáinak oroszlánré­sze befejeződött, a magyar sza­kasz 268 kilométeréből 222 kilo­méter teljesen elkészült. A mun­kák jelenlegi helyzete biztosítja, hogy a távvezetéket az év végén, az előírt határidő szerint üzembe helyezzék. TEREK, LEHETŐSÉGEK Egy műút és a vasút közötti --------- tisztáson játszottunk, az útra vagy a sínek közé pattant labdát a gyermekek meggondolat­lanságával követtük. Gyakran csak a sofőrök és masiniszták éberségén múlt, hogy nem kerül­tünk a kerekek alá. Egy nap sze­meteskocsik álltak meg a pályán­kon. Hiába csúzliztuk ki ablakait, rakományát a földre borította. Arrébb lapátoltuk a salakot és építési törmeléket, de hamarosan újabb szállítmányok érkeztek. Húsz évvel ezelőtt így vesztettem el életem első és utolsó grundját. Az enyémet mondom, mert va­lóban magaménak éreztem. Akár­csak a társaim, közülük­ a na­gyobbak a tanácshoz is bementek visszakövetelni a kis pályát. Az előadó két érvvel védte hivatala határozatát. Először: a szemetet valahol össze kell gyűjteni. Má­sodszor: a területen életveszélyes focizni. Hogy igaza lehetett, azt csak most, a történtek után két évtizeddel értem meg. De akkor kételkedtem szavaiban. Ma az egykori grund közelében, a pihenőparkban játszanak gyer­mekeink. A közeli autóút miatt a mászókák és hinták mögött drót­kerítés feszül, mégsem merjük őket magukra hagyni. Mi házmes­terekre, nagymamákra, szomszé­dokra bízva nőttünk fel. Ha akar­tunk, tőlük mindig elszökhettünk. A mai srácok már óvodában, nap­közikben töltik napjaik nagy ré­szét, a távoli játszótérre csak any­juk vagy apjuk kezét fogva in­dulnak. Szüleikhez képest egy­két évvel később válnak önállóvá, de épen és egészségesen. Gyermekeinket sajnálkozva k­i. —I-------------------gyeljük. Régen magunk kutattuk fel játszóhe­lyeinket, sajátkezűleg ástuk föld­be kapufáinkat, bennünket kerge­tett az ablaküvegét sirató sofőr. A mai srácok készen kapják a cö­löpvárakat, a libikókákat, a csúz­­dákat. De vajon vigyáznak is rá? Pontosabban, megtanítják őket vigyázni a közösre? Nem min­dig ... Amit elrontanak, azt a tár­sadalmi munkások vagy a kerté­szeti vállalat dolgozói megjavít­ják. A kis vétkes talán arra is gondol: az otthontól távol minden szabad. Ma a téren a szülők többsége csak gyermeke testi épségére vi­gyáz. Felháborodnak (jogosan), ha a homokozót a háziállatok hasz­nálják, de hallgatnak, amikor cse­metéjük letöri a faágakat, vagy kilöki a kisebbeket a hintából. A rendre, tisztaságra ügyelnek a parkőrök, de sokan kevésbé érte­nek a gyermekek nyelvén. Legin­kább arra figyelnek, hogy senki se vétsen a park házirendje el­len. Pedig ennél több kellene. Ta­nítani, nevelni őket arra, hogy a játszótér nemcsak az övék, min­denkié. Nélküle a falak közé szo­rulnának. Hogy ez káros lehet — fel sem fogják. Egy francia orvos urbanitisznek -E?----------------------(városi kór­nak) nevezte a modern élet okoz­ta fiziológiai és pszichés károso­dást. Napjainkban a korszerű technika, a füst- és koromgyűrű már vidéken is fellelhető. A kis falvakba ipari üzemek települ­nek: szalagrendszerrel, ülve ke­zelhető gépekkel. Nyomukban mozgáshiányból adódó ideg-, szív-, vérkeringés- és légzési betegsé­gek. A felnőttek a maguk ba­ján barkácsolással, kertészkedés­sel, sportolással segíthetnek. De mit tegyenek azok, akiknek élet­korukból adódóan lételemük a mozgás? Egyesek szerint odaju­tunk, hogy a gyermekek óvodás­korukban ugrálhatnak, futkároz­­hatnak utoljára kedvük szerint. Iskolásként idejük nagy részét ta­nulással, ülve kell eltölteni. A he­ti három testnevelési óra, az idő­szakos osztálykirándulás, legfel­jebb a szabad levegőn végzett rendszeres testmozgás pótszere. Néhányan azt mondják, gyermek­ellenes korban élünk. Tételük iga­zolása: a tervezők és építészek általában megfeledkeznek a ját­szóterekről, a gyermekszobákról és a játékszögletekről. A lakótele­peken először a házak, aztán az utak és járdák készülnek el. A maradék területet pedig kijelölik játszótérnek. Mindebben van igazság, mégis félreérthető a gyermekelle­nes kifejezés. Nem is igaz. Társa­dalmunk szinte erején felül se­gíti a gyermekeket és a gyerme­kes szülőket. Említhetnénk a gyest, a gyermekruházati cikkek alacsony árát, a nagycsaládosok szociális támogatását. Igaz, ját­­szóterünk kevesebb a szükséges­nél, de ugyanez elmondható óvo­dáinkról, bölcsődéinkről is. Mégis gyermekintézmény-hálózatunk fejlődése, korszerűsödése közis­mert. Mert ne a mai állapotokat nézzük, hanem az elmúlt 32 esz­tendőben megtett fejlődést. Ma­radjunk azonban a játszótereknél Már nagyapáink is tudták, hogy gyermekeiket csak játszóterek, üdülőparkok építésével tudják megóvni a városi ártalmaktól. A felismerést azonban nem követte­tett. Budapesten például 1937-ig mindössze 16 játszótér épült. Ak­koriban a 10—14 évesek többsé­gét nem fenyegette az elhízás. A közülük kikerült kifutófiúk, cse­lédek vagy munkát keresők ko­rán öregedtek, megélhetési gon­dok mellett nem maradt idejük játékra. A felszabadulás teret és lehető­séget adott a legkisebbek szóra­koztatására. Igaz, az ötvenes éve­kig a nehézipar fejlesztése és a mezőgazdaság szocialista átszer­vezése közepette kevés energia maradt játszóterek építésére. A gyermekek kedvenc találkozóhe­lyévé Csillebérc, az úttörővasút, a cirkusz és a bábszínház vált. Akik ide nem jutottak el, azok otth­on

Next