Népszabadság, 1978. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-12 / 162. szám
1978. július 12., szerda NÉPSZABADSÁG RAKÉTÁS JÉGESŐ-ELHÁRÍTÁS BARANYÁBAN A jégeső-elhárító szervezet Dél-Baranyában, a Tenkes-hegyen állította fel eszközeit, berendezéseit. A rendszer védelme alá került így — a többi között — a villány-siklósi történelmi borvidék és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát területe is. A rakétás jégeső-elhárítás eredményei biztatóak. Figyelik a zivatarfelhők képződését, haladási irányát és sebességét, és ha kell, indul a speciális hatóanyaggal töltött, jégelhárító rakéta. (Bajkor József felvétele / MTI Fotó.) Több mint ötezer dolgozó lakásgondjainak megoldását segítették Jól halad a nehézipar szociálpolitikai tervének teljesítése A dolgozók lakásépítkezésének támogatását tekintették legfontosabb szociálpolitikai feladatuknak a nehézipari ágazat vállalatai — állapította meg az a felmérés, amelyben a tárca vezetői az ötéves tervek időarányos teljesítését vizsgálták. A vállalatok részesedési alapjukból ebben az időszakban kétszer annyi vissza nem térítendő támogatással járultak hozzá dolgozóik lakásgondjainak enyhítéséhez, mint amennyit a tervekben előirányoztak. A vállalati lakásépítési alapból viszont a tervezettnél valamivel kevesebbet kölcsönöztek a dolgozóknak. Ebből a forrásból a felhasználtnak többszörösével segíthették volna őket, ha lett volna elegendő építési telek, kivitelezési kapacitás. Az ötéves tervidőszak első két évében a nehézipari tárca 5342 dolgozóját segítették lakásgondjaik megoldásában. A gondok ugyan mérséklődtek, de még mindig sok a tennivaló, hiszen az ágazat minden huszadik dolgozója jogos lakásigénylő. A tárca vállalatai az ötéves tervidőszak első évében több mint ötmilliárd forintot költöttek szociálpolitikai célokra, tavaly csaknem hatmilliárdot, a bérköltség 41,6 százalékát. Az idén már a hatmilliárdot is meghaladják ezek a kiadások, amelyeknek egy részét a termelési költségből, s a többit a jóléti, kulturális és a fejlesztési alapból fedezik. Jóléti alapjuknak átlagosan 43 százalékát használták fel étkeztetésre. Tavaly, az előző évihez viszonyítva, mintegy 6 ezerrel bővítették a munkahelyi étkeztetéssel ellátottak számát. A többi között kedvező változás történt az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, valamint a Magyar Villamos Művek Tröszt szabadbanlevő munkahelyein dolgozók meleg étellel való ellátásának kiterjesztésében. Teljesítették az előirányzatot a gyermekintézmények és az üzemegészségügy fejlesztésében, a dolgozók üdültetésében. Az új szociális létesítmények, főleg a kulturális és sportcélú beruházások építésében azonban jelentős az elmaradás, amit a tervidőszak második felében pótolni kell. A szociálpolitikai munka szervezésének, irányításának javítása is időszerű feladat. Ezért a tárca vállalatainál felmérik a szociálpolitikai tevékenységet folytatók számát, képzettségét, és ennek megfelelően gondoskodnak továbbképzésükről is. (MTI) MŰSOROK: Fővárosi Operettszínház: Egy kis hazai (7). Hilton Szálló udvara: Budavári vigasságok: Pergolesi-vígoperák (8, esőnap 13-án). Budai Parkszínpad: Ballet Internacional de Caracas (8, esőnap 13-án). Városmajori Színpad: A kikapós palikárius (8, esőnap 13-án). Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszvilág (fél 6). A BUDAPESTI (mWm) VÁLLALAT értesíti t. ügyfeleit, hogy a Vili., ERDÉLYI U. 19. SZ. ALATTI TEXTILHULLADÉK-TELEPE július 10-én megszűnt. Ettől kezdve minden textilhulladékot a III., VÖRÖSVÁRI ÚT 123. SZ. ALATTI VEGYESÁRU-TELEPÜNK FOGAD Telefon: 689—620. A géptisztító rongyot igénylő vevőinket is ezen a telepünkön szolgáljuk ki. (míg mj Felébredt a vulkán Harminchárom évi szendergéséből felébredt a föld egyik legbékésebb tűzhányója, a Kamcsatkafélszigeti Kljucsevszkaja. Légifelvételek és megfigyelések tanúsága szerint főkráterében újabb kúp nő, a kráter lávával telik meg és egyelőre forró hamut szór magából. A 4750 méteres Kljucsevszkaja, amely a félsziget keleti hegyláncán levő 22 vulkán egyike és egyben Eurázsia legnagyobb tűzhányója, legutóbb 1945-ben lövellt magából lávát. A hegyóriás szerencsére nem tartozik a robbanásveszélyes vulkánok közé, s ezért — úgy vélik — nem veszélyezteti a tűzhányótól 32 kilométerre levő Kljucsi település lakóit és a környező szovhozok földjét. Magyar nap Inprod torgmas a moszkvai ’78 kiállításon A július 4. és 17. között Moszkvában nyitva tartó Inprodtorgmas ’78 nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari, valamint kereskedelemtechnikai kiállításán kedden magyar nemzeti nap volt A két kiállító magyar külkereskedelmi vállalat, a Transelektro és a Komplex képviselői sajtótájékoztatón ismertették a szovjet és a külföldi újságírókkal a 800 négyzetméteren kiállított termékeiket, üzleti elképzeléseiket. A magyar kiállítási területen a Hungexpo szervezésében 14 iparvállalat csaknem 300 termékét láthatják az érdeklődők. A bemutatott gépek, berendezések többsége új, nagy teljesítményű és ízléses kivitelezésű. A Transelektro a már külföldön is jól ismert eszpresszógépeinek hűtőberendezésein kívül Moszkvában mutatta be először a magyar hűtőgépgyár által gyártott önkiszolgáló élelmiszerüzlet berendezéseit. A Transelektro önkiszolgáló éttermi berendezéseket és egy mini ételbárt is bemutatott A Komplex a Mezőgép Tröszt három gyárának élelmiszeripari gépeit állította ki. A monori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyártó Vállalat által a holland Sork cég licence alapján gyártott baromfi-feldolgozó gépek iránt különösen nagy érdeklődést mutattak a szovjet szakemberek. A Szovjet Kereskedelmi és Iparkamara képviselője a sajtótájékoztatón díszoklevelet adott át a Transelektro, a Komplex és a Hungexpo külkereskedelmi vállalatnak színvonalas részvételéért az Inprodtorgmas’ 78 kiállításon. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: C. Supervia és H. Roswaenge énekel. 8.52: Az utolsó magyar király nyomában. 2. r. 9.44: A gyermekrádió műsora. 10.07—10.33: Gyermekeknek. 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.48: Szimfonikus zene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: új falusi krónika. 13.40: Mezők, falvak éneke. 14.00: Hidas Frigyes—Raics István: Az utak énekelnek. 14.07: Benjámin László beszélget tanárjelöltekkel. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.44: Vakáció az egyenlítő mentén. 16.10: Magyar szerzők műveiből. 16.35: A denevér. Operettrészt. 17.07: Riport (ism.). 17.32: Zenekari muzsika. 18.15: Könyvszemle. 19.15: A Parainesis írója: Kölcsey Ferenc. 19.58: Sárdy János énekel. 20.14: Debussy: Pelléas és Mélisande. ötfelv. opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.37: Madrigálok. 0.10: Mátyás szerelme. Daljátékrészl. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Monyók Ildikó és Payer András énekel. 8.33: Egy óra dzsessz. 9.33: Népdalok. 10.00—9.30: Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Operettrészl. 12.33: Hangszerszólók. 13.33: A gyermekrádió műsora. Kettőtől ötig ... Zenés délután. 14.00: Lehár-operettdalok. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Slágermúzeum. 15.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.51: Trombitaparádé. 16.10: Egészségünkért! 16.15: Kecskés Sándor klarinétozik. 16.33: Politikaidal-tanítás. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Riport. 18.10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.33: Népzene. 19.30: Annie, a puskás amazon. Zenésjátékrész. 20.00: A popzene világában. 20.33: Egy nap Hamburgban. 22.09: Köszönöm a beszélgetést. 22.33: Verbunkosok, nóták. 23.20: Dixieland találkozó. 3. MŰSOR 14.05: Kamarazene. Szt. 15.00: Ady pályája. 4. rész. 15.20: A nemzetközi kórusverseny alkalmából Szt. 16.03: Twist Olivér. 16.49: Két Vivaldi-concerto. Szt. 17.17: Új operalemezeinkből. Szt. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Kamarazene. Szt. 19.33: Beethoven-művek. Szt. 21.18: Meditáció (ism.). 21.28: Tip-top parádé. Szt. 22.00: A nemzetközi kórusversenyről. Szt. 22.30: Magyar zeneszerzők. Szt. TELEVÍZIÓ 8.59: Tévétérna (sz.). 9.05: Gazdag ember, szegény ember (ism., sz.). 9.50: Delta (ism.). 10.15: Zenei paletta. 11.10: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: National Gallery. 17.00: Pincelabirintus. 18.05: Megérett a búzakalász. Helyszíni közvetítés. 18.45: Szépen, jól magyarul... 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Külpolitikai fórum. 21.30: Nyitott könyv. 22.35: TV Híradó. 2. MŰSOR 20.00: Donizetti: Don Pasquale. Opera. A második szünetben: 21.00: TV Híradó 2. Melegszik az idő Európa északkeleti térsége fölött nagy kiterjedésű, alacsony nyomású légköri képződmény örvénylik. Ennek következtében alakult ki változékony, sokfelé esős, az évszaknak megfelelőnél jóval hűvösebb idő Finnországban és a Szovjetunió európai területének középső és északi térségében. Szárazföldünk nyugati és középső részei fölött kedden még az óceáni eredetű levegő okozott változékony, az évszakhoz képest hűvös időjárást. Az afrikai származású, száraz, meleg levegő fokozatosan elárasztja Délkelet- Európát. Hatására a Balkán félszigeten már sok olyan hely van, ahol a hőmérséklet a kora délutáni órákban kevéssel 30 fok fölött alakul. Ez a levegő közeledik a Kárpát-medencéhez. Hatására országunkban is melegszik az idő. Hazánkban kedden a déli, délnyugati országrészben erősen felhős volt az ég, és elszórtan esett az eső. Máshol változóan felhős időjárás alakult ki. Az erősen felhős, esős helyeken kora délután is csak 18—20 fokot mértek, a naposabb részeken délutánra 23—25 fokra melegedett fel a levegő. A dél felől érkező szárazabb, melegebb levegő hatása ma már országunk időjárásában is érezhető lesz. Tömegszerencsétlenség történt kedd délután a Spanyolország keleti, földközi-tengeri partjainál levő San Carlos de La Rápita üdülőhely közvetlen környékén, félúton a Barcelonát és Valenciát összekötő tengerparti út mentén. A katasztrófát egy propilénszállító tartálykocsi felrobbanása okozta. Mint azt az EFE és az Európa Press spanyol hírügynökségek jelentették, a gázpalackokat szállító kamion akkor robbant fel, amikor az üdülőhely Los Alfaques elnevezésű kempingje mellett haladt el. A robbanás színhelyén több méter mély és húsz méter átmérőjű kráter keletkezett. A nagyerejű robbanás következtében a kemping nagy része elpusztult, és a lángok martalékává lett az út másik oldalán levő étterem is. Hivatalos forrásokból származó jelentések szerint a kempingben főleg francia és nyugatnémet turisták tartózkodtak. A rendőrség közlése szerint a halálos áldozatok között angolok, hollandok és belgák is vannak. A tarragonai rendőrség és a Vöröskereszt közlése szerint eddig 180 holttestet találtak a katasztrófa színhelyén. A rendőrség becslése szerint a halottak száma elérheti a kétszázat. A Vöröskereszt képviselője mintegy hatszázra becsüli azoknak a számát, akik a kempingben és közvetlen környékén megsebesültek a robbanás következtében; közülük estig mintegy háromszázat szállítottak el a táborból. San Carlos, Reus, Tarragona, Barcelona, Valencia és más városok kórházaiba. A vinarozi klinika orvosa közölte, hogy az odaszállított hetven sebesült többségének nincs esélye az életben maradásra, annyira súlyos égési sebeket szenvedtek. Ugyanezt mondták a valenciai La Fe kórházba szállított 40 sebesültről is. A szerencsétlenség okának kivizsgálására a helyszínre érkezett Tarragona város kormányzója. A hadsereg és a biztonsági szolgálat részvételével folynak a mentési munkálatok. Felrobbant egy propilénszállító tartálykocsi Tömegszerencsétlenség a spanyol tengerparton Száznyolcvan halálos áldozat, hatszáz sebesült Rendkívüli erős napkitörést észleltek hazánkban Kedd délben 11 óra 50 perc és 12 óra között rendkívül erős napkitörést észleltek a Magyar Tudományos Akadémia debreceni obszervatóriumának úgynevezett koronográf berendezésével, s e meglehetősen ritka jelenséget megfigyelték az obszervatórium gyulai állomásán is. Dr. Kulin György csillagász a jelenség magyarázataként elmondta: ez a fehér napkitörés, más néven fler a legerősebb napfelszíni jelenség; ilyenkor hatalmas energia szabadul fel. A kimas energia szabadult fel. Ami minket közelebbről érinthet, ez a fajta naplktörés hatással van a geofizikai, a meteorológiai és a biológiai jelenségekre, kitörése nyomán mágneses viharok keletkeznek. Várható időjárás ma estig: Országszerte általában kevés lesz a felhő, eső már nem valószínű. A déli, délnyugati szél napközben kissé megélénkül. A hőmérséklet kora délután 25—30 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap délben Siófoknál 21 fok volt