Népszabadság, 1978. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-24 / 251. szám
1998. október 24., kedd NÉPSZABADSÁG Végső búcsú Alexics György akadémikustól A Magyar Tudományos Akadémia vezetői, tudósok, egykori tanítványok, tisztelők, családtagok búcsúztak hétfőn a Farkasréti temetőben a 79 éves korában elhunyt Alexits György Kossuth- és állami díjas akadémikustól. Az MTA, valamint a matematikai és fizikai tudományok osztálya nevében Tarján Imre akadémikus, osztályelnök emlékezett a konstruktív függvénytan iskolateremtő egyéniségére, akinek halálával az egész matematikustársadalmat nagy veszteség érte. Életműve, embersége, optimizmusa és igazságba vetett hite — mondotta — példaként áll az utódok előtt. Császár Ákos akadémikus a Bólyai János Matematikai Társulat képviseletében búcsúzott a társulat tiszteletbeli elnökétől, míg a tanítványok nevében Tandori Károly akadémikus mondott búcsúszavakat. Alexits György akadémikust hamvasztás után helyezik örök nyugalomra. Ülést tartott a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének országos választmánya A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VI. kongresszusa előkészítéseként a szövetség országos választmánya hétfőn a Fészek klubban tartott ülésén megvitatta a küldöttválasztó gyűlések tapasztalatait. A hazai szlovák nemzetiségű lakosság képviseletében mintegy nyolcezren vettek részt a küldöttválasztó gyűléseken, s összesen 143 kongresszusi küldöttet választottak meg. A részvevők elismeréssel szóltak az anyanyelvi oktatásban és a közművelődésben elért eredményekről, és sok javaslat hangzott el az anyanyelvi oktatás továbbfejlesztésére, személyi, valamint tárgyi feltételeinek javítására. „CSINÁLD MAGAD” A lakáskarbantartás és a kertápolás újdonságai Szerdán néhány napos bemutató nyílik meg a BNV központjában A barkácsolóknak és a kiskerttulajdonosoknak ajánl lakáskarbantartási anyagokat, kerti szerszámokat és kisgépeket a Budapesti Nemzetközi Vásár központjában szerdán megnyíló Csináld magad! kiállítás — jelentették be hétfőn a vásárközpontban rendezett sajtótájékoztatón a Belkereskedelmi, valamint az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium képviselői. Utaltak arra, hogy az ország lakásainak mintegy 75 százaléka van szövetkezeti és személyi tulajdonban, s ezeknek az otthonoknak folyamatos karbantartása vagy felújítása csakis a lakók gondja. A növekvő igények és a szolgáltatóipar munkaerő-problémái miatt mind jobban kibontakozik a lakók öntevékenysége. Egyszersmind növekednek a háztáji kisgazdaságok és kiskertek tulajdonosainak igényei a korszerűbb szerszámok, kisgépek iránt. Ezeknek a szükségleteknek mind teljesebb kielégítése érdekében fogott össze a két minisztérium a Csináld magad!-mozgalom új lehetőségeinek bemutatására. A kiállításon 18 ipari és 14 kereskedelmi vállalat 1500 négyzetméternyi területen mutatja be a gyakorlatiban is a szerszámok, kisgépek kezelését. A Finomkerámiaipari Művek szakemberei a csempék és egyéb kerámia-burkolólapok lerakását, a Tégla- és Cserépipari Tröszt a kerámia-kerítéselemek elhelyezését, a Villanyszerelőipari Vállalat a házilag elvégezhető villanyszerelést ismerteti. A kereskedelmi vállalatok is szaktanácsadással, gyakorlati bemutatóval csinálnak kedvet a barkácsolóknak a tapétázásra, az asztalos, lakatos, vízvezeték-szerelési munkák elvégzésére; az újdonságokat meg is vásárolhatják a látogatók. A kiállítás október 25. és 30. között fogadja a Csináld magad!-mozgalom iránt érdeklődőket. Gyáros László kitüntetése Gyáros Lászlónak, több évtizedes újságírói munkássága és munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként 70. születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést hétfőn, a Parlamentben Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke adta át; jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Elutazott az amerikai polgármesterek delegációja Warren Widener, Berkeley város polgármestere vezetésével az amerikai polgármesterek szervezetének küldöttsége — a Minisztertanács Tanácsi Hivatala vendégeként — egy hetet töltött hazánkban. Az amerikai polgármesterek a városi tanácsok tevékenységét tanulmányozták. A küldöttség találkozott dr. Bartha Tibor református püspökkel, a magyarországi református egyházi zsinat elnökével is. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese búcsúztatta; jelen volt Gerd Michael Eisenstadt, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tanácsosa. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Contergan és társai. 8.57: Nótacsokor. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: MR 10—14. 10.35: Kamarazene. 11.25: Mibe kerül ez nekem? 11.40: A boldog ember. 6. r. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Loewe: My fair Lady. 14.06: A Monszun együttes műsorából. 14.40: Mai tadzsik költők versei. 15.10: Haydn: Esz-dúr vonósnégyes. 15.28: Nyitnikék. 16.05: Cár és ács. Operarészt. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.35: Vujicsics T.: Alföldi képek. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Bachn. brandenburgi verseny. 19.29: Gazdasági minifórum. 20.00: Kapcsoljuk a genfi Victoria Hallt. Közben: kb. 20.40: Aktafotó. Kb. 21.35: Népdalok. 22.30: Romantikus kamarazene. Közben: 22.50: Meditáció. 0.10: Blum József táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.33: Társalgó. 10.33—12.25: Zenedélelőtt. 12.25: Látószög. 12.33: Melódiákoktól. 13.25: Bélyeggyűjtőknek. 13.30: Éneklő Ifjúság. Kettőtől hatig ... Zenés délután. 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Örökzöld dallamok. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Színes népi muzsika. 19.20: Egy kis ,,bélyegtörténelem”. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.06: „Régen néma már a húr”. 22.25: Kovács Andor szerzeményeiből. 23.15: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 8.08: Maurizio Pollini zongorázik. Szt. 9.00—9.30: Iskolarádió. 9.30: Beethoven: Missa Solemnis. Szt. 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.20: Operarészletek. 12.20: Francia kamarazene. Szt. 13.07: Krúdy Gyula. 7. r. 13.27: A Drezdai Állami Zenekar Vivaldi-felvételeiből. Szt. 14.00: Dzsesszfelvételeinkből. Szt. 14.30: Janácek-művek. Szt. 15.00: Iskolarádió-matematikaszakkör. 15.30: Szimfonikus zene. Szt. Közben: 16.20: Mi a véleményed? 17.27: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Szt. 18.27: Mindenki zeneiskolája. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Új operalemezeinkből. Szt. Közben. 21.01: Modern írók portréi. 22.16: Hangszerszólók. Szt. 22.30: Napjaink zenéje. Szt. TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (sz.). 8.05: Magyar irodalom 8. o. (Ism. 14.05). 9.05: Történelem 7. o. (Ism. 14.55). 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz (sz., ism. 15.25). 10.20: Pedagógus-továbbképzés (ism. 15.45). 16.28: Hírek. 16.35: Különös japán sportok (sz.). 16.50: Repülő drágakövek (sz.). 17.15: Pályaválasztás. 17.30: Mindenki iskolája. 18.35: „Hogy megértsük egymást”. A riportfilm megörökítette a magyarok bulgáriai látogatásának eseményeit, s megismertet a megye tájaival, életével, a gyümölcsöző kapcsolatok hasznosságával. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétérna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Legenda a vonaton. Magyar filmvígjáték. 21.20: Nézőpont. 22.20: TV Híradó 3. 1. MŰSOR 20.00: J. Harriman. Riportfilm. 20.45: TV Híradó. 21.05: Zenés beszélgetés. 21.25: Egy ismeretlen színész története. Szovjet film (sz.). g • VASEDENY# VASEDENY • VAm mm MIT, MIVEL, HOGYAN? UHUIH Játékvezető: Dévényi Tibor MIT, MIVEL, HOGYAN? Az érdeklődőket szeretettel várja a FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT A BNV „F” PAVILONJÁBAN BARKÁCSKIÁLLÍTÁS október 25-től 30-ig. Egész napos program: Vasedény-vásár. 0 Slágerlista bemutató. 0 Ajándéksorsolás 0 Kvízjáték. £ 1 Ajr U S 2 ÍVASFIENY# VASEDENY •VASEDENY • VASEDENY ‹» ÜLJUJ OO ‹ ‹• ›LAJ Befesrződött a bolgár pártmunkások látogatása A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége Jancso Georgievvel, a KB póttagjával, a KB információs és szociológiai központja vezetőjével az élen elutazott Budapestről. " A küldöttséget, amely az MSZMP KB meghívására tartózkodott hazánkban, s a párt politikai, információs tevékenységének és tájékoztatási munkájának tapasztalatait tanulmányozta, fogadta Győri Imre, a Központi Bizottság titkára. Nemzetközi szakszervezeti tanácskozás Budapesten A szervezett dolgozók kedvezményes üdültetésének és turizmusának fejlesztéséről tárgyal Budapesten — a IX. szakszervezeti világkongresszuson hozott határozatok alapján — a Szakszervezeti Világszövetség nemzetközi szociálturisztikai bizottsága, amely hétfőn kezdte meg kétnapos ülését a SZOT székházában. A Szakszervezeti Világszövetség nevében Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke, a SZOT főtitkára köszöntötte a tanácskozás részvevőit, majd Giuseppe Casadei, a bizottság elnöke nyitotta meg az ülést, amelyen a testület tagszervezeteinek delegációi, illetve küldöttei és több utazási szervezet megfigyelője vesz részt. Az elnök emlékeztetett rá, hogy 1964 májusában Budapesten jött létre a szociálturisztikai bizottság, akkor mindössze öt tagszervezettel, most pedig már 33 szervezet tartozik az állandó tagok közé. A bizottság eredményesen segíti a szociálturizmus fejlődését, s ebben a munkában nemzetközi tekintélyt vívott ki. Egyebek között ennek a jele, hogy ezen az ülésen már hivatalosan is részt vesz a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal képviselője. SZÁLLODA ÉPÍTŐMUNKÁSOKNAK Négyszáz személyt befogadó, korszerű munkásszállást épített dolgozóinak Kaposvárott a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A szállodai színvonalú szobákon kívül orvosi rendelő, könyvtár — emeletenként társalgó — és korszerű konyha is létesült az épületben. (Bajkor József felvétele — MTI Fotó.) A Transelektro kiállítása Drezdában (Berlini tudósítónktól.) Drezdában, a Fucík téren levő kiállítási csarnokban mutatja be a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat a magyar vendéglátóipari és hűtőgépeket, amelyek közkedveltségnek örvendenek a Német Demokratikus Köztársaságban. A többi között hűtőpultok, kávéfőzőgépek, minden szükségessel felszerelt bár- és grillpultok, különböző cukrászipari gépek megismerésére nyílik módjuk a szakembereknek. A kiállításon, amelyet hétfőn nyitottak meg, a Keripar, a VBKM, a Hűtőgépgyár, valamint a Mirköz és a fémfeldolgozó ktsz-ek termékei vesznek részt. A korszerű, takarékos hőszolgáltatásért kiállítással egybekötött konferenciát rendez a hőszolgáltatás időszerű kérdéseiről Sopronban, a Liszt Ferenc Művelődési Központban az Ingatlankezelő Vállalatok Társulása. A ma kezdődő háromnapos tanácskozáson előadások hangzanak el egyebek közt a második 15 éves lakásépítési program hőellátási feladatairól, a panelos lakóépületek fűtőberendezéseinek fejlesztéséről, valamint a hőfokszabályozó készülékek beépítési és működtetési lehetőségeiről. A tanácskozás és a kiállítás részvevői között képviseltetik magukat NDK-beli, osztrák, dán, NSZK-beli és amerikai cégek is. Északias szél A Szovjetunió európai területének északi része fölött ciklon található. Ennek áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű hideg levegő örvénylik, így kontinensünk északkeleti részén télies időjárás uralkodik: többfelé keletkezik havas eső, hózápor, és éjszaka általában fagypont alá csökken a hőmérséklet. Az említett ciklon délnyugati oldalán hűvös, óceáni levegőhullámok áramlanak Közép-Európa térsége fölé. Vonulásukat többfelé viharos szél és átfutó eső kíséri. Hétfőn a kora reggeli órákban újabb hűvös léghullám érte el a Kárpát-medencét. Hatására országszerte felszakadozott a felhőzet, és a nyugati, északnyugati szél ismét többfelé megerősödött. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11—16 fok között alakult. Mivel a hűvös levegő a Kárpát-medencében fokozatosan nyugalomra jut, a szél mérséklődése és a nappali felmelegedés erősödése várható. Várható időjárás péntek reggelig. Eleinte felhőátvonulások, majd az időszak második felében időnként megnövekvő felhőzet, többfelé záporesővel, esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet nulla,plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 milliméter) az ország területének 40 százalékán várható, főként az időszak második felében. Előrejelzés ma estig: Változóan felhős idő, eső már nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet kora délután 13—18 fok között. A Duna vízállása hétfőn Budapestnél 200 centiméter volt, mára 190 centiméter várható. 9