Népszabadság, 1978. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

2 A szovjet parlament jóváhagyta az 1979. évi tervet és költségvetést A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának ülésszakán csütörtökön egyhangúlag jóváhagyták az 1979. évi népgazdasági terv és költség­­vetés törvénytervezetét A Leg­felsőbb Tanács ülé­szaka csütör­tökön a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács külön-külön üléseivel folytatódott A Szövetségi Tanács ülésén Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke vezetésével részt vettek az SZKP és a szov­jet állam vezetői. A szovjet parlament két házá­nak vitájában több mint harmin­can szólaltak fel, és sokan hang­súlyozták, hogy a jelenlegi X. öt­éves tervidőszak következő, ne­gyedik éve kulcsfontosságú lesz az öt évre szóló tervelőirányzat si­keres végrehajtásában. A Legfelsőbb Tanács ülésszaka ma folytatódik. (MTI) Véget ért a plenáris vita a CGT kongresszusán Séguy válasza a felszólalóknak (Tudósítónk jelenti Grenoble­­ból.) A CGT grenoblei kongresszusán Véget ért az általános vita. Séguy főtitkár beszámolójához 90 kül­dött szólt hozzá és tett javaslato­kat. További 200 küldött felszóla­lását a kongresszusi közlöny is­merteti. A főtitkár javasolta, hogy a leg­jelentősebb szakszervezeti szövet­ségek részvételével hozzanak létre országos akcióegység-bizottságot. A kongresszus megerősítette ezt a kezdeményezést. Mint Séguy mondta, a CGT vezetőinek nin­csenek illúzióik arra vonatkozóan, hogy javaslatukat azonnal meg­valósíthatják, de ismerik a dolgo­zók egységtörekvését, és bíznak abban, hogy a javaslat ösztönzi majd a közös akciókat. A kongresszuson megjelentek a munkanélküliségtől különösen sújtott üzemek küldöttei. Saint Étienne-ből a Manufrance válla­lat dolgozóinak delegációja érke­zett Grenoble-be. A dolgozók fe­lét el akarják bocsátani. Bou­­logne-sur-Mer-ben az acélművek 1600 dolgozóját tették egyszerre az utcára. A kongresszus hangsúlyoz­ta: a foglalkoztatottságért vívott harcot egyik legfontosabb felada­tának tekinti, mivel az országban jelenleg csaknem kétmillió mun­kanélküli van. Az olasz parlamenti pártok vitája a földbérleti törvényről­ ­ RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Kongresszusra készül az olasz kereszténydemokrata párt, amely­nek csütörtök este véget ért veze­tőségi ülésén Zaccagnini, a párt titkára kétórás beszédében lénye­gében már a kongresszusi vita alapját vetette meg. Zaccagnini kizárta a kommunis­ták részvételének lehetőségét a kormányban, minthogy az tényle­gesen módosítaná a keresztényde­mokraták felfogását a demokrá­ciáról. Ugyanakkor viszont feltű­nően méltatta a szocialisták ama törekvését, hogy önálló álláspon­tot foglaljanak el az OKP-val szemben, és gyümölcsöző konf­rontációt javasolt velük. Zacca­gnini a jelenlegi helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy túlságosan kockázatos lenne, ha a parlamen­ti többség pártjai közötti erőfe­szítések zátonyra futnának. A kereszténydemokrata politikus beszéde után érkezett a hír: a földbérleti­ szerződések ügyében az ellentétek miatt megszakadtak a parlamenti pártok képviselői közötti tárgyalások. A keresztény­­demokraták a jobboldali pártok­kal együtt ellenzik a törvény ama pontját, amelynek alapján minden feles bérlet automatikusan bérle­ti szerződésre változna át, vala­mint azt, hogy a kultúrák megvá­lasztása a bérlők kizárólagos jo­ga legyen. A baloldali pártok ki­tartanak a szenátusban már jó­váhagyott törvény eme két lénye­ges pontja mellett. (Az OEP fel­hívására ma az agrárszerződé­sekről Rómában nagygyűlést tar­tanak, amelyen beszédet mond Berlinguer, az OKP főtitkára.) Amennyiben nem jönne létre megegyezés, a parlamenti vitában felbomlana a parlamenti többség, és ez könnyen a kormány bukásá­hoz vezethetne. Faragó Jenő Folytatódnak a kormányellenes tüntetések Irán több városában Az Iránból érkező jelentések változatlanul nagyszabású kor­mányellenes tüntetésekről számol­nak be Gorgan, Mashhad, Tabriz, Abadan és Babol városából. A rendőrség és a katonaság több esetben lőfegyvereket használt a tüntetők ellen. A hatóságok újabb titkos fegy­verraktárra bukkantak Mashhad­­ban, a síiták szent városában — jelentette csütörtökön az iráni hi­vatalos hírügynökség. Nagy meny­­nyiségű lőfegyvert, kézigránátot és lőszert, valamint kormányellenes röpiratot foglaltak le. Több em­bert letartóztattak. Meg nem erő­sített teheráni értesülés szerint a fővárosban hasonló titkos fegy­verraktárra bukkantak. A TASZSZ hírügynökség fog­lalkozik Robert Byrd szenátornak, Carter amerikai elnök küldötté­nek iráni látogatásával. Byrd át­adta az iráni uralkodónak Carter személyes üzenetét, amelyben az Egyesült Államok elnöke teljes támogatásáról biztosította a je­lenlegi rezsimet. A TASZSZ utal rá, hogy az amerikai szenátor sajtónyilatko­zatában kitért a Szovjetunió Irán­nal kapcsolatos politikájára is, és azt a látszatot próbálta kelteni, mintha Iránt valamiféle szovjet veszély fenyegetné. Mindez való­jában része annak a szovjetelle­nes kampánynak, amelyet az ame­rikai propagandagépezet az iráni események kapcsán bontakozta­tott ki — mutat rá a TASZSZ és megállapítja, hogy ez a módszer nem új, s csupán azt a célt szol­gálja, hogy leplezze az Egyesült Államok valódi beavatkozását Iránban. (MTI) Nem jelenik meg a londoni The Times A laptulajdonos tőkések a nyomdászok ellen A legnagyobb múltú angol heti­lap, a 193 éves The Times és va­sárnapi testvérlapja, a Sunday Ti­mes, november utolsó napjával beszüntette megjelenését. A lap­tulajdonos tőkés csoport ezzel akarja rákényszeríteni korszerűsí­tési terveit a lapot előálító dol­gozókra. Az alsóház háromórás rendkí­vüli vitát rendezett a The Times válságáról, de egyelőre semmi je­le, hogy a kormány bármi lépést akarna tenni a lap újbóli megje­lenéséért. A The Times vezetősége nem titkolja, hogy a tőkeerős tulajdo­nos 3—4 hónapig is kész szünetel­tetni a lapok megjelentetését, amíg teljes megadásra, összes fel­tételeinek elfogadására nem kény­szeríti a nyomdászokat. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1978. december 1., péntek KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK : néhány sorban Az Egyesült Államok Országos Békebizottsága csütörtökön nyilat­kozatban ítélte el az Egyesült Ál­lamok kormányának terveit, hogy megkezdi a neutronfegyver egyes alkatrészeinek gyártását. (TASZSZ) A nicaraguai ellenzéki Széles Front csütörtökön bejelentette, hogy elfogadja a nemzetközi köz­vetítő bizottság által a Somoza elnök jövőjéről dönteni hivatott népszavazásra tett javaslatot. (Reu­ter) Sterbert Mies, a Német Kommu­nista Párt elnöke és Hermann Gautier elnökhelyettes csütörtö­kön Dortmundban meglátogatta a sztrájkoló észak-rajna-vesztfáliai acélmunkásokat. (ADN) II. János Pál pápa szerdán fo­gadta Dél-Afrika, Namíbia és Rhodesia felszabadítási mozgal­mainak vezetőit — közölték csü­törtökön a kihallgatáson részt vett afrikai vezetők. (AP) A Spanyol Szocialista Munkás­párt bejelentette, hogy hajlandó a Demokratikus Centrum Unióval együtt részt venni egy koalíciós kormányban az alkotmány elfoga­dása után. (MTI) Szófiában csütörtökön folytató­dott a bolgár nemzetgyűlés őszi ülésszaka. A képviselők az 1979-re és 1930-ra szóló népgazdasági terv és az 1979. évi költségvetés terve­zetének megvitatása után első ol­vasásban elfogadták az előterjesz­téseket. (MTI) NDK-állásfoglalás a moszkvai ülésről A Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága és az NDK kormánya csütörtökön nyilatkoza­tot tett közzé a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének november 22—23-án Moszkvában megtartott ülésével kapcsolatban. A nyilatkozat sze­rint a vezető testületek jóváhagy­ták az NDK küldöttségének tevé­kenységét és jelentését, kifejezték teljes egyetértésüket az ülésszak eredményeivel, valamint az ott el­fogadott nyilatkozattal, amelynek különös jelentőséget tulajdoníta­nak. (MTI) Szovjet-amerikai gazdasági tárgyalások Csütörtökön szakértői szintű megbeszélésekkel kezdődött meg a szovjet fővárosban a Szovjetunió és az Egyesült Államok kereske­delmi és gazdasági tanácsa, a két ország kormányszintű konzultá­ciós szervezete jövő heti ülésének előkészítése. Az amerikai küldött­séget Juanita Kreps kereskedelmi Michael Blumenthal pénzügy­­miniszter vezeti majd, a szovjet fél részéről a tárgyalásokon Nyi­­kolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter és más személyiségek vesznek részt. A megbeszélést mindkét fél jelentősnek minősítet­te. (MTI) Újabb ENSZ-határozat ítéli el a fajüldözőkkel együttműködő nyugati államokat Amerikai-angol „rendezési" kísérlet Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka a szavazatok túlnyomó többségével elfogadott határozatában élesen elítélte a nyugati országokat, azért, mert politikai, gazdasági és kato­nai segítséget nyújtanak a rhode­siai és a dél-afrikai fajüldöző re­zsimnek. A határozat rámutat ar­ra, hogy Salisbury és Pretoria fő­ként a nyugati támogatás révén képes folytatni a faji megkülön­böztetésen és az apartheiden ala­puló kolonialista politikáját. A fajüldöző rendszerek és a nyugati országok­ kapcsolatai az ENSZ alapokmányában foglalt el­vek és célok, valamint az ENSZ idevágó határozatainak súlyos és szándékos megsértését jelentik — szögezi le a közgyűlés ülésszaká­nak határozata. Az Egyesült Államok és Nagy- Britannia újabb kísérletet tesz ar­ra, hogy kompromisszumos megol­dást találjon a rhodesiai problé­mára. Ezt szolgálja a brit kor­mány képviselőjének és Stephen Lownak, az Egyesült Államok zambiai nagykövetének látogatása az öt afrikai frontországban (Tan­zánia, Zambia, Mozambik, Angola és Botswana), valamint Rhodesiá­ban és a Dél-afrikai Köztársaság­ban. Afrikában tartózkodik And­rew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ-nagykövete is. Az Egyesült Államok és Nagy- Britannia Rhodesiával kapcsolatos diplomáciai tevékenységének meg­élénkülése a már ismert célt szol­gálja: rákényszeríteni a harcoló­kat arra, hogy tegyék le a fegy­vert és csatlakozzanak a salis­­buryi törvénytelen rezsimhez. (TASZSZ)* Joshua Nkomo, a Zimbabwe Hazafias Front egyik társelnöke csütörtökön Lusakában sajtóérte­kezleten ismét határozottan eluta­sította a részvételt az angol—ame­rikai diplomácia által ösztönzött, úgynevezett összpárti Rhodesia­­konferencián. De hajlandó tár­gyalni a londoni kormány megbí­zottjával, aki most a rhodesiai kérdésben érdekelt afrikai orszá­gokban próbál támogatást szerez­ni a konferencia megtartásának tervéhez. (MTI) Egyiptom kész a különtárgyalások folytatására Degin izraeli kormányfő csü­törtökön levelet kapott Szadat egyiptomi elnöktől. Értesülések szerint a levél az egyiptomi—iz­raeli békeszerződéssel kapcsolatos legújabb egyiptomi javaslatokat tartalmazza. Az egyiptomi elnök üzenetét Samuel Lewis, az Egyesült Álla­mok tel-avivi nagykövete nyúj­totta át Begin kormányfő és Ro­bert Byrd amerikai szenátor talál­kozóján. Byrd szenátor, aki Car­ter elnök személyes megbízottja­ként szerdán még Kairóban tár­gyalt, tájékoztatta Begint Szadat­­tal folytatott megbeszéléseiről. Butrosz Ghali egyiptomi ügyve­zető külügyminiszter csütörtökön a kairói rádióban közölte, hogy kormánya levélváltás útján kíván­ja rögzíteni a ciszjordániai és gá­zai önkormányzattal kapcsolatos tárgyalások kezdetének időpontját s az azt követő intézkedések rend­jét. Kamal Hasszán Ali egyiptomi hadügyminiszter, a Washington­ban folyó egyiptomi—izraeli tár­gyalásokon részt vevő egyiptomi küldöttség vezetője csütörtökön az Al-Ahram hasábjain megerősítet­te, hogy Egyiptom — Musztafa Khalil miniszterelnök Carterral való megbeszélésétől függően — kész folytatni a békeszerződést le­záró tárgyalásokat. Közölte még, hogy Washingtonból már vissza­tértek Kairóba küldöttségének azok a tagjai, akiknek nincsenek feladataik a tanácskozásokon, s ezzel Izraelhez hasonlóan ő is el­ismerte, hogy egy-két kérdés tisz­tázásán kívül már csak a delegá­cióvezetők aláírására van szükség a békeszerződés létrehozásához. Jichak Modai izraeli energiaügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy Egyiptom a békeszerződés aláírása után, amikor a Sínai-fél­­szigeten levő olajkutak visszake­rülnek egyiptomi kézbe, 1,5 millió tonna kőolajat hajlandó eladni Izraelnek. (MTI) * . Az izraeli hadsereg egységei csütörtök hajnalban két kilomé­ter mélységben behatoltak Dél- Libanon területére, és úttorlaszt emeltek Sebaa és Hasbaja telepü­lések között. A UPI amerikai hírügynökség jelentése szerint az izraeli csapa­tok áprilisi visszavonása óta nem volt példa ilyen súlyos izraeli pro­vokációra libanoni területek el­len. Az izraeli kommandó tagjai két órán át libanoni területen ma­radtak, a helyszínre siető ENSZ- őrjárat norvég katonáit tettleg bántalmazták. A NATO-tagállamok fegyverkezését sürgette Haig tábornok Lisszabonban melt be, és felszólította a közgyű­lést, hogy hagyja jóvá a májusban Washingtonban megtartott NATO- csúcson előirányzott pótlólagos fegyverkezési kiadásokat. Egyben arra kérte a NATO-tagállamokat, hogy e hosszú lejáratú fegyverke­zési programban megjelölt közös tervek megvalósításában az eddi­ginél intenzívebben működjenek együtt. A tábornok bírálta azokat a nyugati politikusokat, akik úgy vélik, hogy a fokozott ütemű fegyverkezés kockázatot jelent országaik számára. Haig a NATO katonai erejének növelése végett szükségesnek tartotta, hogy a ka­tonai tömb tagállamai erősítsék politikai és gazdasági együttmű­ködésüket, és közös elvek alapján lépjenek fel a harmadik világ or­szágai irányában. A NATO-közgyűlés határozatot fogadott el a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalá­sok kérdésében. A határozat arra szólítja fel a NATO-tagállamok kormányait, hogy „kiegyensúlyo­zott, méltányos és ellenőrizhető” SALT-egyezmény megkötése ér­dekében támogassák az Egyesült Államokat. Jacob Javets amerikai republikánus párti szenátor, az amerikai NATO-küldöttség tagja, annak a véleményének adott han­got, hogy a szenátus ratifikálni fogja a megkötendő új SALT- egyezményt. (MTI) Lisszabonban, a NATO-közgyű­­lés záróülésén, csütörtökön felszó­lalt Haig amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főpa­rancsnoka is. Haig a NATO-erők hagyományos és nukleáris felfegy­verzésének fokozott üteméről szó. A kínai vezetés csökkenteni akarja a Mao elleni támadásokat A kínai pártvezetés, amikor „az elmélet egyetlen kritériuma a gya­korlat” jelszóval vitát indított Mao Ce-tung személyének és el­méletének újraértékeléséről, alig­ha számolt azzal, hogy súlyos di­lemma elé állítja önmagát. Amint a Pekingben folyó faliújságkam­pányból kiderül, a vezetés szá­mára kényelmetlen méreteket öl­tött az elhunyt elnök bírálata. Az egyik faliújság közül: a Kí­nai Kommunista Párt Politikai Bizottsága körlevelet intézett a párttagokhoz a jelenlegi belpoli­tikai helyzetről. A körlevél igyek­szik csírájában elfojtani a töme­gek „bálványdöntési” kísérletét, amikor rámutat: „Mao Ce-tung érdemei felbecsülhetetlenek, s ezekkel összevetve hibái említés­re sem méltóak.” Illetékes kínai forrás csütörtö­kön megerősítette, hogy november 10. óta folyik a Kínai Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága által összehívott kibővített munkaérte­kezlet, amelyet néhány napon, esetleg egy héten belül követhet a központi bizottság plenáris ülés­szaka — jelentette az MTI pekin­gi tudósítója. A kibővített munkaértekezleten Hua Kuo-feng, a központi bizott­ság elnöke tartott terjedelmes be­számolót az ország belpolitikai helyzetéről és a négy modernizá­lás ütemének meggyorsításáról. A beszámoló részletesen foglalkozott a félreállított és meghurcolt veze­tők rehabilitálásával is. Mint a TASZSZ tudósítója meg­állapítja, a különböző falragaszok megjelenése, jellegük és tartalmuk a pekingi hatalmi csúcson folyó éles harcról tanúskodnak. Teng Hsziao-ping szerepének növeke­désére és Hua Kuo-feng pártel­nök befolyásának bizonyos mérté­kű csökkenésére utalnak.

Next