Népszabadság, 1979. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-01 / 26. szám
1979. február 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG _______________________________ | .......... ■■■......................... — Megkezdődött a magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszakaPiaci atanka, ármunka A külkereskedők nyelvhasználatában manapság megfigyelhető, hogy mindinkább háttérbe szorul az alku szó, s helyét egyre inkább az ármunka foglalja el. Ez az újnak korántsem mondható fogalom — noha a nyelvben már megtalálta helyét — a külkereskedelmi gyakorlatban sok helyütt még meglehetősen bizonytalan abban, hová is kellene voltaképpen végérvényesen lecövekelnie. Ezt jelzi egyebek között, hogy még a szakemberek körében is meglehetősen szélsőséges vélemények vannak arról, mi is igazában az ármunka jelentősége. Sokan úgy gondolják, hogy az eddiginél hatékonyabb ármunkával viszonylag rövid idő alatt megteremthetnénk külkereskedelmünk egyensúlyát, hiszen a világpiacon napjainkban óriási ármozgások mennek végbe, s ha ezeket jobban ki tudnánk használni, tetemes lenne a nyereségünk is. Ezt hallva azonban a másik tábor csak legyint, mondván, áruink többségében nem olyanok, amelyeknek árát nagy mértékben emelhetnénk. Százaléknyi milliárd forint Az utóbbi időben széles körben végzett közgazdasági számítások a következőket mutatják: a mindenkori világpiaci helyzet és az adott ország vám- és más előírásai 60—70 százalékban meghatározzák, hogy egy-egy termékünkért milyen árat kapunk. További 20—30 százalékos arányban az dönti el, mennyit fizetnek a vásárlók, hogy milyen a termék minősége, korszerűsége, s milyen határidőre tudjuk szállítani azt. A maradék 5—10 százalék függ a kereskedelmi munkától, vagyis attól, hogy a külkereskedelmi vállalat, az üzletkötők milyen ármunkát végeznek. Annak érzékeltetésére, hogy ez sok vagy kevés, elegendő emlékeztetni rá, hogy jelenleg évi külkereskedelmi forgalmunk csaknem eléri az ötszázmilliárd forintot, amiből könnyen kiszámítható, hogy ha az eddiginél jobb munkával eladásainknál vagy vásárlásainknál csupán egy százalékkal kedvezőbb árszintet érünk el, akkor, a megtakarítás csaknem ötmilliárd forint. Az ármunka szerepének megnövekedésében persze kétségkívül közrejátszott az is, hogy az elmúlt években megnőtt az árak szerepe a szocialista országokkal való külkereskedelmiünkben is. Egy-egy államközi szerződés aláírásakor ma már évente veszik figyelembe a tárgyaló partnerek, mi mennyibe kerül a világpiacon, s ennek megfelelően alakítják ki saját szállítási ajánlatukat. Vitathatatlan tehát: valamenynyi piacon megnőtt az ármunka szerepe, ám az is kétségtelen, hogy csupán ezzel nem állítható helyre, s főként nem az egyik napról a másikra külkereskedelmünk egyensúlya. Igaz, nem fillérek sorsa dől el azon, milyen munkát végeznek a külkereskedők. S e tekintetben kétségkívül kedvező, hogy az utóbbi időben egyre több vállalatnál ismerték ezt fel, és vált a korábbinál szervezettebbé és alaposabbá az ármunka. A legtöbb vállalat számára ma már világos: a piaci munka s az ármunka sem akkor kezdődik, amikor a külkereskedő megjelenik vásárlóinál portékájával. Az ármunka már akkor kezdődik, amikor a gyártó először tájékozódik vásárlóinál, s ezután igyekszik olyan terméket készíteni, amilyenre a vevőnek szüksége van. Nyilvánvaló, csak a világpiacon keresett, korszerű árura lehet alkudni, mert ami elavult, annak árát egyértelműen a vásárlók szabják meg. Mindez magyarázza azt is, miért került az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúly az alaposabb árprognózisok készítésére. Ezek az előrejelzések ugyanis meggyőzhetik a vállalatokat arról, helyes-e amit terveznek, amit csinálnak, vagyis a világpiac honorálja-e erőfeszítéseiket. Az árprognózisok segítenek abban is, hogy a külkereskedők megválasszák azt az időpontot, amikor is a legnagyobb haszonnal lehet eladni vagy vásárolni. Ám nemcsak a napi üzleti gyakorlatban van szerepük a prognózisoknak, hiszen a középtávú, az öt évre szóló vagy a hosszabb távú, tíz évet felölelő előrejelzések nemcsak a vállalati tervezésben segíthetnek, hanem adataik jól hasznosíthatók a fejlesztések, a nagyobb beruházások elhatározásakor is. Az elmúlt évek néhány üzleti eredménye azt mutatja: számottevően javult a vállalatoknál a rövid távú, évi előrejelzések színvonala, megbízhatósága. Ezt jelzi, hogy néhány területen megnőtt a taktikai vásárlások száma: a külkereskedelmi vállalatok — számítva az emelkedő világpiaci árakra — egy-egy termékből nemcsak egy-egy esztendőre, hanem több évre előre és egyszerre vásárolnak (illetve a lehetséges mértékig halasztják vásárlásaikat). Ilyen taktikai vásárlásokra — főként kávéra, kakaóra, kohászati termékekre, növényvédő szerre, pamutra, kőolajra — a vállalatok két éve 220 millió dollárt költöttek — ebből még abban az esztendőben 93 millió dollár értékűt használtak fel —, a megtakarítás összege pedig elérte a 11 millió dollárt. Az 1976-os vásárlások nagyobb haszna — éppen az időközben bekövetkezett s vállalatainknál előre látott világpiaci áremelkedések miatt — csak a rá következő évben mutatkozott, amikor is taktikai vásárlásokra 180 millió dollárt költöttek a külkereskedők, a megtakarítás viszont az előző évi s e vásárlások eredményeképpen elérte a 79 millió dollárt. A világpiaci ármozgások lecsillapodásával tavaly némiképp mérséklődtek lehetőségeink, de még így is több mint 9 millió dolláros nyereségünk származott a taktikai vásárlásokból. Persze nemcsak vásárlásainknál számít, előre látják-e a szakemberek az árak mozgását, így van ez néhány terméknél, ha eladunk is. Ennek megfelelően késleltették a külkereskedők például tavalyelőtt gabonaexportunkat: 1976 végén ugyanis a világpiaci árak alacsonyak voltak, és számíítani lehetett rá, hogy tavaszra emelkedni kezdenek, így hát célszerűnek látszott várni az eladásokkal. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy gyakran tárolási, raktározási nehézségek miatt csak nagy erőfeszítések árán tudjuk kivárni, ha egyáltalán ki tudjuk várni a számunkra legmegfelelőbb időpontot, s megesik, hogy kompromisszumra kényszerülünk. Sokan«‘nfári», de kitől? Taktikai vásárlásokba fogni persze kockázatos vállalkozás, ráadásul ilyen vásárlásokra csak néhány terméknél van lehetőség. De a kedvező tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben az eddiginél bátrabban lehet és kell élni ezzel a lehetőséggel, még akkor is, ha a haszon előreláthatóan nem éri el a korábbi évekét A külkereskedelmi ármunka másik fontos területe az árdokumentációk készítése: a vállalatoknak fel kell térképezniük versenytársaik termékeit, azok műszaki színvonalát, árát, hiszen enélkül nehéz reális árat kérni vagy adni. A dokumentáció ma már elengedhetetlen a szocialista országokkal folytatott ártárgyalásokon éppúgy, mint a dollárelszámolású piacokon. Akárcsak nálunk, a többi szocialista országban is egy-egy termékről fehérenfeketén be lehet bizonyítani — a piacon számba jövő versenytársak árait dokumentálva —, miért kérünk vagy adunk ennyit s nem többet érte. Manapság azonban még előfordul — ez is jelzi, hogy az árdokumentációs munkán van még mit javítani —, hogy a vállalatok nem a legfontosabb piacokon működő konkurrensektől kérnek be információkat, hanem azoktól a cégektől, amelyek árai kedvezőtlenebbek az övékénél. Ennélfogva gyakran megesik, hogy egy-egy ár a valóságosnál lényegesebben előnyösebbnek tűnik. Az ilyen kényelmes megoldások azonban, ha pillanatnyilag elősegítik is az üzletet, hosszú távon sem a népgazdaságnak, sem a vállalatoknak nem lehetnek előnyösek. Igaz, az utóbbi időben csökkentek az ilyen és ehhez hasonló esetek, s ez annak is betudható, hogy mind szélesebb körre terjed ki az ármunka ellenőrzése. Nemcsak a Külkereskedelmi Minisztérium ellenőrzi e szempontból is a vállalatok tevékenységét, hanem a vállalatokon belül is megnőtt az ellenőrzés szerepe. Ezzel párhuzamosan alakulnak, finomulnak azok a módszerek, amelyek a jobb ármunkára ösztönöznek. A skála már ma is meglehetősen széles — akad olyan vállalat, ahol az üzletkötők félévenként maguk értékelik ármunkájukat, másutt az egész prémiumrendszert az ármunka követelményeihez szabják. Mindezek eredményeképpen változóban van az üzletkötésekkel kapcsolatos szemlélet is. Noha időnként még ma is kétségkívül nyomaszt a sok területen meglevő mennyiségi szemlélet — a vállalat teljesíteni akarja mind a rubel-, mind a dollárelszámolású tervét —, egyre több helyütt azonban ma már nem a mindenáron való üzlet a cél. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy üzletkötő üres tarsollyal érkezzen haza, mondván, hogy nem tudott megfelelő áron szerződést kötni. Ma ez már nem tartozik a főbenjáró bűnök közé. Gyakran azonban az időzavar — a megrendelőknek mindenáron és azonnal kell a termék, vagy éppenséggel kerül, amibe kerül, csak a nyakamon ne maradjon, adjuk el elvből kindulva — még manapság is kényszerhelyzetbe hozza a külkereskedőket. Ezen csak tervszerűbb, körültekintőbb munkával lehet segíteni. Emellett az importüzleteknél van még teendő az érdekeltségi formák javításában is, mert például ha a vásárlás összegétől függ a bizományosi díj, a külkereskedő aligha érdekelt az áralkuban. Összmunka m Bár eddig szigorúan a külkereskedelmi ármunkáról volt szó, nem feledkezhetünk meg arról, hogy e tevékenység eredménye nem csupán azoktól függ, akik az üzleteket aláírják. E téren csak a közös, ha úgy tetszik az összmunka lehet az eredményes, amelyben megoszlik a külkereskedők és a gyártók, illetve felhasználók felelőssége. Kezdve attól, hogy csak olyan szerződést fogadnak el, amelyet hiánytalanul és idejében teljesíteni tudnak, egészen addig, hogy közösen vállalják egy-egy nagyobb üzletkötés kockázatát is. Hiába ugyanis a legpontosabb piaci információ, a legjobb feltételek mellett aláírt szerződés, ha a szállítás késik, a minőség nem a megfelelő, az eladó kénytelen árengedményeket adni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány területen — elsősorban a könnyűiparban — a szerződések pontos megtartása önmagában néhány százalékkal növelhetné bevételünket. Az elmúlt években tapasztalt előrelépés ellenére a külkereskedelmi ármunkában még ma is nagyok a tartalékaink. Ezek feltárásában fontos szerepük van mind az irányító szerveknek, mind a vállalatoknak. Nekik kell egyeztetniük a gyakran egy időben, ám ellentétes irányban ható érdekeket, megteremtve az összhangot többek között a mennyiségi ösztönzés és a munka színvonalának emelése között. Mindez persze megköveteli az eddiginél szorosabb együttműködést a külkereskedők és a termelővállalatok között, mégpedig nemcsak a piacon, hanem már a fejlesztések elhatározásakor. Nyilvánvaló: a közösen elhatározott fejlesztések, a termékszerkezet korszerűsítésére közösen kidolgozott gyártási, értékesítési programok, a nagyobb tervszerűség teszi lehetővé, hogy az eddiginél jobban kihasználjuk azokat a nem csekély lehetőségeket, amelyek az ármunkában rejlenek. Mert ne feledjük, egy százalékkal kedvezőbb árszint a külkereskedelmünkben — ötmilliárd forintot jelenthet az országnak. K. Nyirő József Szerdán Moszkvában, a KGST székházában megkezdődött a magyar-szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság XXII. ülésszaka. Az ülésszakon a küldöttségeket Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, illetve Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese vezeti. Konsztantyin Katusev üdvözlő beszédében hangsúlyozta: a két ország népe az SZKP és az MSZMP vezetésével valósítja meg a két párt kongresszusain körvonalazott társadalmi és gazdasági fejlesztési terveket. Ebben jelentős szerepe van országaink gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének. Állandóan növekszik a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság árucsere-forgalma, a kölcsönös szállításokban bővül a szakosított termékek aránya, fejlődik a termelési kooperáció. Bár a sikerek vitathatatlanok, azoknak a feladatoknak a teljesítése, amelyeket a két ország ötéves terve erre az évre előirányoz, az együttműködés bővítését és elmélyítését igényli. Katusev méltatta annak a javaslatnak a fontosságát, amelyet a magyar küldöttség előterjesztésére fogadott el a KGST végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén: a felesleges és gazdaságtalan tőkés import csökkentésére fokozni kell a tagállamok együttműködését, termelési szakosítását egyes berendezések, gépalkatrészek gyártásában. Ennek a kérdésnek a kormányközi együttműködési bizottság ülésén is nagy figyelmet kívánnak szentelni. Marjai József válaszbeszédében hangsúlyozta: a magyar—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés az egyik meghatározó tényező szocialista fejlődésünkben, s ennek az együttműködésnek a jelentősége nem csökken, hanem állandóan növekszik. Ebből kiindulva különleges jelentőséget tulajdonítunk a bizottság ülésének, amely meghatározza és irányítja az együttműködést ezen a számunkra igen fontos területen. Népgazdaságunk jelenlegi helyzetében még nagyobb jelentősége van annak, hogy a bizottság munkája eredményesebb, konkrétabb, operatívabb legyen. A gyakorlati együttműködés elősegíti az előttünk álló feladatok sikeresebb megvalósítását, ez biztosítéka annak, hogy teljesítsük ötéves tervünk alapvető céljait, s megfelelően készítsük elő a következő ötéves terveket. A kormány elnökhelyettese külön aláhúzta a hosszú távú együttműködési, szakosítási tervek jelentőségét. Utalt arra, hogy mindaz, amit a magyar—szovjet együttműködés fejlesztésére teszünk, egyúttal a szocialista közösség együttműködése megerősítésének is fontos tényezője, elősegíti a közös feladatok megoldását. Együttműködésünknek elő kell segítenie a szocialista gazdasági integráció fejlődését, a két- és többoldalú együttműködés céljaival összhangban. A bizottság eddigi tevékenysége a biztosíték rá, hogy a jelenlegi feladatokat is sikerrel oldják meg. — Meggyőződésem, hogy tanácskozásunkat az internacionalizmus, a kölcsönös segítségnyújtás, az elvtársi együttműködés szelleme hatja át — mondotta Marjai József. A bizottság a beszédek elhangzása után megkezdte a napirenden szereplő előterjesztések megvitatását A többi között áttekintik a szabványügyi együttműködési megállapodás teljesítését a tudományos és műszaki fejlesztési tervek összehangolásának egyes kérdéseit. Szerepel a napirenden a két ország együttműködése a Dunai Vasmű kokszolóblokkja és dúsítóüzeme, valamint a paksi atomerőmű építésében. Szó lesz a szakosítási és a termelési kooperációs tervek teljesítéséről, újabb programok kidolgozásáról például az orvosi berendezések gyártásában és más területeken. (MTI) A Hazafias légi front és a PFSZ vezetőinek tanácskozása sejrutban Kedden Bejrútban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vezette népfrontküldöttség és a PFSZ végrehajtó bizottságának képviselői között. A palesztin tárgyaló küldöttség vezetője, Faruk Kaddami, a PFSZ politikai osztályának vezetője tájékoztatást adott a közel-keleti térségben az elmúlt időszakban történt fejleményekről, s méltatta a szocialista országok — köztük hazánk — erkölcsi, politikai támogatásának fontosságát, hangsúlyozva az együttműködés fokozásának jelentőségét. Sarlós István a megbeszélésen megerősítette az MSZMP és a magyar kormány elvi álláspontját a közel-keleti kérdésben. Társadalmunk szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a Palesztin Felszabadítási Szervezetet abban a harcban, amelyet a palesztinai arab nép felszabadulásáért és szuverén, független államának megteremtéséért folytat. Az igen szívélyes, baráti hangulatú megbeszélésen a tárgyaló felek véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb, időszerű kérdéseiről. Csak a demokrácia állandó megsértésével tud kormányozni a portugál jobboldal A szellemi élet jeleseinek felhívása az állam vezető testületeihez , LISSZABONI TUDÓSÍTÓNKTÓL A portugál szellemi életben élénk visszhangot keltett az a szerdán nyilvánosságra hozott felhívás, amelyet kilencvenhat ismert értelmiségi — írók, művészek, egyetemi tanárok és kutatók, köztük volt miniszterek és államtitkárok — intézett az állam vezető testületeihez. A manifesztum, amely alatt az aláírók névsora a portugál kulturális és tudományos élet valóságos „ki — kicsoda” lexikonéval ér fel, az utóbbi hetek fejleményeit áttekintve leszögezi, hogy a jobboldal csak a demokrácia és a nemzeti önállóság megsértésével tud kormányozni az áprilisi forradalom országában. Az okmány külön kitér azokra a törekvésekre, amelyek a portugál gazdaság súlyosan megbillent egyensúlyát az 1974 előtti mintákat követve akarják helyreállítani, hangsúlyozva, hogy ez egyrészt az időközben végbement mélyreható változások folytán eleve képtelenség, másrészt ellentmond a lakosság többsége által igényelt eszményeknek. A felhívás aláírói leszögezik, hogy a portugál gazdaságfellendítéséhez elengedhetetlen az állami szektor megszilárdítása, a szövetkezeti szektor ösztönzése. A kilencvenhatok nem zárják ki természetesen a magánszektor kezdeményezését, de kiemelik, hogy annak valóban az ország javát kell szolgálnia, mégpedig minden, a másik két szektorra hátrányos megkülönböztetéstől és spekulációtól mentesen. Egyszersmind — nyilvánvalóan a Mota Pinto-kormány gazdaságpolitikáját és a miniszterelnök legutóbbi megnyilatkozásait bírálva — kifejtik a felhívás szerzői, hogy a technokrata köntösbe öltöztetett demagógia nem alkalmas sem az ország pénzügyi helyzetének megjavítására, sem a termelés korszerűsítésére, sem pedig a termelékenység valóban szükséges növelésére. S.P.* 3