Népszabadság, 1979. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

1979. február 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG _______________________________ |­­ ..........­­ ■■■......................... — Megkezdődött a magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszakaP­iaci atanka, ármunka A külkereskedők nyelvhaszná­latában manapság megfigyelhető, hogy mindinkább háttérbe szorul az alku szó, s helyét egyre inkább az ármunka foglalja el. Ez az új­nak korántsem mondható foga­lom — noha a nyelvben már meg­találta helyét — a külkereskedel­mi gyakorlatban sok helyütt még meglehetősen bizonytalan abban, hová is kellene voltaképpen vég­érvényesen lecövekelnie. Ezt jelzi egyebek között, hogy még a szakemberek körében is meglehetősen szélsőséges vélemé­nyek vannak arról, mi is igazában az ármunka jelentősége. Sokan úgy gondolják, hogy az eddiginél hatékonyabb ármunkával viszony­lag rövid idő alatt megteremthet­nénk külkereskedelmünk egyen­súlyát, hiszen a világpiacon nap­jainkban óriási ármozgások men­nek végbe, s ha ezeket jobban ki tudnánk használni, tetemes lenne a nyereségünk is. Ezt hallva azon­ban a másik tábor csak legyint, mondván, áruink többségében nem olyanok, amelyeknek árát nagy mértékben emelhetnénk. Százalék­n­yi milliárd forint Az utóbbi időben széles körben végzett közgazdasági számítások a következőket mutatják: a min­denkori világpiaci helyzet és az adott ország vám- és más előírá­sai 60—70 százalékban meghatá­rozzák, hogy egy-egy termékün­kért milyen árat kapunk. Továb­bi 20—30 százalékos arányban az dönti el, mennyit fizetnek a vá­sárlók, hogy milyen a termék mi­nősége, korszerűsége, s milyen ha­táridőre tudjuk szállítani azt. A maradék 5—10 százalék függ a kereskedelmi munkától, vagyis attól, hogy a külkereskedelmi vál­lalat, az üzletkötők milyen ár­munkát végeznek. Annak érzékel­tetésére, hogy ez sok vagy kevés, elegendő emlékeztetni rá, hogy je­lenleg évi külkereskedelmi for­galmunk csaknem eléri az ötszáz­­milliárd forintot, amiből könnyen kiszámítható, hogy ha az eddigi­nél jobb munkával eladásainknál vagy vásárlásainknál csupán egy százalékkal kedvezőbb árszintet érünk el, akkor, a megtakarítás csaknem ötmilliárd forint. Az ármunka szerepének megnö­vekedésében persze kétségkívül közrejátszott az is, hogy az elmúlt években megnőtt az árak szerepe a szocialista országokkal való kül­kereskedelmiünkben is. Egy-egy államközi szerződés aláírásakor ma már évente veszik figyelembe a tárgyaló partnerek, mi mennyi­be kerül a világpiacon, s ennek megfelelően alakítják ki saját szállítási ajánlatukat. Vitathatatlan tehát: valameny­­nyi piacon megnőtt az ármunka szerepe, ám az is kétségtelen, hogy csupán ezzel nem állítható hely­re, s főként nem az egyik napról a másikra külkereskedelmünk egyensúlya. Igaz, nem fillérek sorsa dől el azon, milyen munkát végeznek a külkereskedők. S e te­kintetben kétségkívül kedvező, hogy az utóbbi időben egyre több vállalatnál ismerték ezt fel, és vált a korábbinál szervezettebbé és alaposabbá az ármunka. A legtöbb vállalat számára ma már világos: a piaci munka s az ármunka sem akkor kezdődik,­­ amikor a külkereskedő megjelenik vásárlóinál portékájával. Az ár­munka már akkor kezdődik, ami­kor a gyártó először tájékozódik vásárlóinál, s ezután igyekszik olyan terméket készíteni, amilyen­re a vevőnek szüksége van. Nyil­vánvaló, csak a világpiacon kere­sett, korszerű árura lehet alkud­ni, mert ami elavult, annak árát egyértelműen a vásárlók szabják meg. Mindez magyarázza azt is, miért került az utóbbi időben egyre na­gyobb hangsúly az alaposabb ár­prognózisok készítésére. Ezek az előrejelzések ugyanis meggyőzhe­tik a vállalatokat arról, helyes-e amit terveznek, amit csinálnak, vagyis a világpiac honorálja-e erőfeszítéseiket. Az árprognózisok segítenek abban is, hogy a külke­reskedők megválasszák azt az idő­pontot, amikor is a legnagyobb ha­szonnal lehet eladni vagy vásá­rolni. Ám nemcsak a napi üzleti gyakorlatban van szerepük a prognózisoknak, hiszen a közép­távú, az öt évre szóló vagy a hosszabb távú, tíz évet felölelő előrejelzések nemcsak a vállalati tervezésben segíthetnek, hanem adataik jól hasznosíthatók a fej­lesztések, a nagyobb beruházások elhatározásakor is. Az elmúlt évek néhány üzleti eredménye azt mutatja: számot­tevően javult a vállalatoknál a rövid távú, évi előrejelzések szín­vonala, megbízhatósága. Ezt jel­zi, hogy néhány területen megnőtt a taktikai vásárlások száma: a külkereskedelmi vállalatok — szá­mítva az emelkedő világpiaci árakra — egy-egy termékből nem­csak egy-egy esztendőre, hanem több évre előre és egyszerre vásá­rolnak (illetve a lehetséges mér­tékig halasztják vásárlásaikat). Ilyen taktikai vásárlásokra — fő­ként kávéra, kakaóra, kohászati termékekre, növényvédő szerre, pamutra, kőolajra — a vállalatok két éve 220 millió dollárt költöt­tek — ebből még abban az esz­tendőben 93 millió dollár értékűt használtak fel —, a megtakarítás összege pedig elérte a 11 millió dollárt. Az 1976-os vásárlások na­gyobb haszna — éppen az idő­közben bekövetkezett s vállala­tainknál előre látott világpiaci áremelkedések miatt — csak a rá következő évben mutatkozott, amikor is taktikai vásárlásokra 180 millió dollárt költöttek a kül­kereskedők, a megtakarítás vi­szont az előző évi s e vásárlások eredményeképpen elérte a 79 mil­lió dollárt. A világpiaci ármozgá­sok lecsillapodásával tavaly némi­képp mérséklődtek lehetőségeink, de még így is több mint 9 millió dolláros nyereségünk származott a taktikai vásárlásokból. Persze nemcsak vásárlásainknál számít, előre látják-e a szakem­berek az árak mozgását, így van ez néhány terméknél, ha eladunk is. Ennek megfelelően késleltet­ték a külkereskedők például tavalyelőtt gabonaexportunkat: 1976 végén ugyanis a világpiaci árak alacsonyak voltak, és számí­í­tani lehetett rá, hogy tavaszra emelkedni kezdenek, így hát cél­szerűnek látszott várni az eladá­sokkal. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy gyakran táro­lási, raktározási nehézségek miatt csak nagy erőfeszítések árán tud­juk kivárni, ha egyáltalán ki tud­juk várni a számunkra legmegfe­lelőbb időpontot, s megesik, hogy kompromisszumra kényszerülünk. S­oka­n«‘n­fári», de kitől? Taktikai vásárlásokba fogni persze kockázatos vállalkozás, rá­adásul ilyen vásárlásokra csak néhány terméknél van lehetőség. De a kedvező tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben az ed­diginél bátrabban lehet és kell él­ni ezzel a lehetőséggel, még ak­kor is, ha a haszon előreláthatóan nem éri el a korábbi évekét A külkereskedelmi ármunka másik fontos területe az árdoku­mentációk készítése: a vállalatok­nak fel kell térképezniük ver­senytársaik termékeit, azok mű­szaki színvonalát, árát, hiszen enélkül nehéz reális árat kérni vagy adni. A dokumentáció ma már elengedhetetlen a szocialista országokkal folytatott ártárgyalá­sokon éppúgy, mint a dollárel­számolású piacokon. Akárcsak nálunk, a többi szocialista ország­ban is egy-egy termékről fehéren­­feketén be lehet bizonyítani — a piacon számba jövő versenytársak árait dokumentálva —, miért ké­rünk vagy adunk ennyit s nem többet érte. Manapság azonban még előfor­dul — ez is jelzi, hogy az árdoku­mentációs munkán van még mit javítani —, hogy a vállalatok nem a legfontosabb piacokon működő konkurrensektől kérnek be infor­mációkat, hanem azoktól a cégek­től, amelyek árai kedvezőtleneb­bek az övékénél. Ennélfogva gyak­ran megesik, hogy egy-egy ár a valóságosnál lényegesebben elő­­nyösebbnek tűnik. Az ilyen ké­nyelmes megoldások azonban, ha pillanatnyilag elősegítik is az üz­letet, hosszú távon sem a népgaz­daságnak, sem a vállalatoknak nem lehetnek előnyösek. Igaz, az utóbbi időben csökken­tek az ilyen és ehhez hasonló ese­tek, s ez annak is betudható, hogy mind szélesebb körre terjed ki az ármunka ellenőrzése. Nemcsak a Külkereskedelmi Minisztérium el­lenőrzi e szempontból is a válla­latok tevékenységét, hanem a vál­lalatokon belül is megnőtt az el­lenőrzés szerepe. Ezzel párhuza­mosan alakulnak, finomulnak azok a módszerek, amelyek a jobb ármunkára ösztönöznek. A skála már ma is meglehetősen széles — akad olyan vállalat, ahol az üzlet­kötők félévenként maguk értéke­lik ármunkájukat, másutt az egész prémiumrendszert az ármunka követelményeihez szabják. Mindezek eredményeképpen változóban van az üzletkötésekkel kapcsolatos szemlélet is. Noha időnként még ma is kétségkívül nyomaszt a sok területen megle­vő mennyiségi szemlélet — a vál­lalat teljesíteni akarja mind a ru­bel-, mind a dollárelszámolású tervét —, egyre több helyütt azonban ma már nem a minden­áron való üzlet a cél. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy üzletkötő üres tarsollyal ér­kezzen haza, mondván, hogy nem tudott megfelelő áron szerződést kötni. Ma ez már nem tartozik a főbenjáró bűnök közé. Gyakran azonban az időzavar — a megren­delőknek mindenáron és azonnal kell a termék, vagy éppenséggel kerül, amibe kerül, csak a nya­kamon ne maradjon, adjuk el elv­ből kindulva — még manapság is kényszerhelyzetbe hozza a külke­reskedőket. Ezen csak tervsze­rűbb, körültekintőbb munkával lehet segíteni. Emellett az import­­üzleteknél van még teendő az ér­dekeltségi formák javításában is, mert például ha a vásárlás össze­gétől függ a bizományosi díj, a külkereskedő aligha érdekelt az áralkuban. Összmunka m Bár eddig szigorúan a külke­reskedelmi ármunkáról volt szó, nem feledkezhetünk meg arról, hogy e tevékenység eredménye nem csupán azoktól függ, akik az üzleteket aláírják. E téren csak a közös, ha úgy tetszik az össz­munka lehet az eredményes, amelyben megoszlik a külkeres­kedők és a gyártók, illetve felhasz­nálók felelőssége. Kezdve attól, hogy csak olyan szerződést fogad­nak el, amelyet hiánytalanul és idejében teljesíteni tudnak, egé­szen addig, hogy közösen vállal­ják egy-egy nagyobb üzletkötés kockázatát is. Hiába ugyanis a legpontosabb piaci információ, a legjobb feltételek mellett aláírt szerződés, ha a szállítás késik, a minőség nem a megfelelő, az el­adó kénytelen árengedményeket adni. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy néhány területen — el­sősorban a könnyűiparban — a szerződések pontos megtartása ön­magában néhány százalékkal nö­velhetné bevételünket. Az elmúlt években tapasztalt előrelépés ellenére a külkereske­delmi ármunkában még ma is na­gyok a tartalékaink. Ezek feltárá­sában fontos szerepük van mind az irányító szerveknek, mind a vállalatoknak. Nekik kell egyez­tetniük a gyakran egy időben, ám ellentétes irányban ható érdeke­ket, megteremtve az összhangot többek között a mennyiségi ösz­tönzés és a munka színvonalának emelése között. Mindez persze megköveteli az eddiginél szoro­sabb együttműködést a külkeres­kedők és a termelővállalatok kö­zött, mégpedig nemcsak a piacon, hanem már a fejlesztések elhatá­rozásakor. Nyilvánvaló: a közösen elhatározott fejlesztések, a ter­mékszerkezet korszerűsítésére kö­­zösen kidolgozott gyártási, értéke­sítési programok, a nagyobb terv­­szerűség teszi lehetővé, hogy az eddiginél jobban kihasználjuk azo­kat a nem csekély lehetőségeket, amelyek az ármunkában rejlenek. Mert ne feledjük, egy százalék­kal kedvezőbb árszint a külkeres­kedelmünkben — ötmilliárd fo­rintot jelenthet az országnak. K. Nyirő József Szerdán Moszkvában, a KGST székházában megkezdődött a ma­gyar-szovjet gazdasági és mű­szaki tudományos együttműködé­si kormányközi bizottság XXII. ülésszaka. Az ülésszakon a kül­döttségeket Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, il­letve Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese vezeti. Konsztantyin Katusev üdvözlő beszédében hangsúlyozta: a két or­szág népe az SZKP és az MSZMP vezetésével valósítja meg a két párt kongresszusain körvonalazott társadalmi és gazdasági fejleszté­si terveket. Ebben jelentős szere­pe van országaink gazdasági és műszaki-tudományos együttműkö­désének. Állandóan növekszik a Szovjetunió és a Magyar Népköz­­társaság árucsere-forgalma, a köl­csönös szállításokban bővül a sza­kosított termékek aránya, fejlődik a termelési kooperáció. Bár a sikerek vitathatatlanok, azoknak a feladatoknak a teljesíté­se, amelyeket a két ország ötéves terve erre az évre előirányoz, az együttműködés bővítését és elmé­lyítését igényli. Katusev méltatta annak a javaslatnak a fontosságát, amelyet a magyar küldöttség elő­terjesztésére fogadott el a KGST végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén: a felesleges és gazdaság­talan tőkés import csökkentésére fokozni kell a tagállamok együtt­működését, termelési szakosítá­sát egyes berendezések, gépalkat­részek gyártásában. Ennek a kér­désnek a kormányközi együttmű­ködési bizottság ülésén is nagy figyelmet kívánnak szentelni. Marjai József válaszbeszédében hangsúlyozta: a magyar—szovjet gazdasági és tudományos-műsza­ki együttműködés az egyik meg­határozó tényező szocialista fejlő­désünkben, s ennek az együttmű­ködésnek a jelentősége nem csök­ken, hanem állandóan növekszik. Ebből kiindulva különleges je­lentőséget tulajdonítunk a bizott­ság ülésének, amely meghatároz­za és irányítja az együttműködést ezen a számunkra igen fontos te­rületen. Népgazdaságunk jelenle­gi helyzetében még nagyobb je­lentősége van annak, hogy a bi­zottság munkája eredményesebb, konkrétabb, operatívabb legyen. A gyakorlati együttműködés elő­segíti az előttünk álló feladatok sikeresebb megvalósítását, ez biz­tosítéka annak, hogy teljesítsük ötéves tervünk alapvető céljait, s megfelelően készítsük elő a kö­vetkező ötéves terveket. A kormány elnökhelyettese kü­lön aláhúzta a hosszú távú együtt­működési, szakosítási tervek je­lentőségét. Utalt arra, hogy mind­az, amit a magyar—szovjet együtt­működés fejlesztésére teszünk, egyúttal a szocialista közösség együttműködése megerősítésének is fontos tényezője, elősegíti a kö­zös feladatok megoldását. Együtt­működésünknek elő kell segítenie a szocialista gazdasági integráció fejlődését, a két- és többoldalú együttműködés céljaival összhang­ban. A bizottság eddigi tevékeny­sége a biztosíték rá, hogy a jelen­legi feladatokat is sikerrel oldják meg. — Meggyőződésem, hogy ta­nácskozásunkat az internaciona­lizmus, a kölcsönös segítségnyúj­tás, az elvtársi együttműködés szelleme hatja át — mondotta Marjai József. A bizottság a beszédek elhang­zása után megkezdte a napiren­den szereplő előterjesztések meg­vitatását A többi között áttekin­tik a szabványügyi együttműkö­dési megállapodás teljesítését a tudományos és műszaki fejleszté­si tervek összehangolásának egyes kérdéseit. Szerepel a napirenden a két ország együttműködése a Du­nai Vasmű kokszolóblokkja és dúsítóüzeme, valamint a paksi atomerőmű építésében. Szó lesz a szakosítási és a termelési koope­rációs tervek teljesítéséről, újabb programok kidolgozásáról például az orvosi berendezések gyártásá­ban és más területeken. (MTI) A Hazafias légi front és a PFSZ vezetőinek tanácskozása s­ejru­tb­an Kedden Bejrútban megkezdőd­tek a hivatalos tárgyalások a Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vezette népfrontküldöttség és a PFSZ végrehajtó bizottságának képviselői között. A palesztin tár­gyaló küldöttség vezetője, Faruk Kaddami, a PFSZ politikai osztá­lyának vezetője tájékoztatást adott a közel-keleti térségben az elmúlt időszakban történt fejlemények­ről, s méltatta a szocialista orszá­gok — köztük hazánk — erkölcsi, politikai támogatásának fontossá­gát, hangsúlyozva az együttműkö­dés fokozásának jelentőségét. Sarlós István a megbeszélésen megerősítette az MSZMP és a magyar kormány elvi álláspontját a közel-keleti kérdésben. Társa­dalmunk szolidaritásáról és támo­gatásáról biztosította a Palesztin Felszabadítási Szervezetet abban a harcban, amelyet a palesztinai arab nép felszabadulásáért és szu­verén, független államának meg­teremtéséért folytat. Az igen szívélyes, baráti hangu­latú megbeszélésen a tárgyaló fe­lek véleményt cseréltek a nemzet­közi helyzet legfontosabb, időszerű kérdéseiről. Csak a demokrácia állandó megsértésével tud kormányozni a portugál jobboldal A szellemi élet jeleseinek felhívása az állam vezető testületeihez , LISSZABONI TUDÓSÍTÓNKTÓL A portugál szellemi életben élénk visszhangot keltett az a szerdán nyilvánosságra hozott fel­hívás, amelyet kilencvenhat is­mert értelmiségi — írók, művé­szek, egyetemi tanárok és kuta­tók, köztük volt miniszterek és államtitkárok — intézett az ál­lam vezető testületeihez. A mani­­fesztum, amely alatt az aláírók névsora a portugál kulturális és tudományos élet valóságos „ki — kicsoda” lexikonéval ér fel, az utóbbi hetek fejleményeit átte­kintve leszögezi, hogy a jobboldal csak a demokrácia és a nemzeti önállóság megsértésével tud kor­mányozni az áprilisi forradalom országában. Az okmány külön kitér azokra a törekvésekre, amelyek a portu­gál gazdaság súlyosan megbillent egyensúlyát az 1974 előtti mintá­kat követve akarják helyreállíta­ni, hangsúlyozva, hogy ez egy­részt az időközben végbement mélyreható változások folytán eleve képtelenség, másrészt el­lentmond a lakosság többsége ál­tal igényelt eszményeknek. A felhívás aláírói leszögezik, hogy a portugál gazdaság­­fellen­dítéséhez elengedhetetlen az álla­mi szektor megszilárdítása, a szö­vetkezeti szektor ösztönzése. A kilencvenhatok nem zárják ki ter­mészetesen a magánszektor kez­deményezését, de kiemelik, hogy annak valóban az ország javát kell szolgálnia, mégpedig minden, a másik két szektorra hátrányos megkülönböztetéstől és spekulá­ciótól mentesen. Egyszersmind — nyilvánvalóan a Mota Pinto-kor­­mány gazdaságpolitikáját és a mi­niszterelnök legutóbbi megnyilat­kozásait bírálva — kifejtik a fel­hívás szerzői, hogy a technokrata köntösbe öltöztetett demagógia nem alkalmas sem az ország pénz­ügyi helyzetének megjavítására, sem a termelés korszerűsítésére, sem pedig a termelékenység való­ban szükséges növelésére. S.P.* 3

Next