Népszabadság, 1979. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

1979. február 10., szombat Az Állami Biztosító sajtótájékoztatója egy év alatt 8 és fél milliárd forint károkra A legtöbbet a mezőgazdaságnak térítettek Tovább korszerűsítik az ügyintézést (Tudósítónktól.) Tíz év alatt 9 millió kárt térí­tett meg ügyfeleinek a biztosító s ennek egyötödét tavaly; a kifize­tett összeg 1978-ban mintegy 8,5 milliárd forint volt. Tar Jenő ve­zérigazgató-helyettestől hallottuk ezeket az adatokat pénteken, az ÁB szokásos év eleji sajtótájékoz­tatóján. Nem volt olyan elemi csapás, amely ne sújtotta volna vagy a mezőgazdaságot, vagy a lakosság vagyontárgyait. A káróik tömeges jelentkezése a biztosítót még inkább arra serkentette, hogy minél gyorsabban térítse meg azokat. Ugyancsak fontos felada­tának tekinti az ügyfélszolgálat fejlesztését, az ügyintézés javítá­sát. Ennek érdekében több intéz­ménnyel kötött megállapodást, így a nyugdíjasok biztosítási dí­jait ezentúl a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság útján is lehet fizet­ni. A gépjármű kárrendezést könnyíti meg a Volánnal kötött együttműködési szerződés, amely lehetővé teszi, hogy a közületi gépjárművek vezetői elismerhes­sék az általuk okozott kárt, így az gyorsabban megtérüljön. A vi­déken élők biztosítási ügyeinek intézése a helyszínen történhet; ezt teszi lehetővé a takarékszö­vetkezetek és a biztosító megál­lapodása, felesleges utánjárástól kímélve meg a lakosságot. Három éve működik a mező­­gazdasági nagyüzemek új biztosí­tási rendszere. A legnagyobb koc­kázatot a biztosítónak az ár- és belvízveszély jelenti, mivel ha­zájuk kétharmada vizek által ve­szélyeztetett terület. A legtöbbet mégis a szőlők és gyümölcsösök tavaszi fagykáraira fizetett ta­valy a biztosító. A legnagyobb kár különben az elmúlt évben is a mezőgazdaságot érte; a mezőgaz­dasági nagyüzemeknek több mint 5 milliárd forintot térítettek, köz­tük csaknem másfél milliárdot a szőlők és gyümölcsösök tavaszi fagykáraira. Egyébként a mező­­gazdasági biztosításban nem ter­veznek változtatást, csak a háztá­ji gazdálkodás biztonságát szol­gáló módozatokat fejlesztik to­vább: a növekvő háztáji sertésál­lomány biztosítására például két új módozatot vezetnek be. A lakosság vagyonának ma már tekintélyes részét jelentik a gépjárművek. A több mint más­fél millió gépjármű felelősségi biztosítása alapján — 180 ezer be­jelentés nyomán — tavaly mint­egy 830 millió forintot kaptak a sérült járművek tulajdonosai, míg a cascoval rendelkező 116 ezer­­károsultnak csaknem félmilliárd forintot fizettek ki. Ma már biz­tosítási védelem alatt áll a válla­latok teljes vagyonának mintegy 80 százaléka; s hogy ez a biztosí­tási fajta nem felesleges, azt jel­zi: tavaly csaknem 550 millió fo­rintot térítettek a vállalatok kü­lönböző vagyonk­áraibra. A Tata­bányai Szénbányák Vállalat pél­dául 150 milliót kapott a múlt évi vízbetörés nyomán keletkezett káraira; a Magyar Viscosa Gyár a villámcsapás okozta­­károkra 20 millió forintot. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL A KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Mozart-művek. 10.95: Népdalok. 10.29: Örökzöld dallamok. 11.19: Anti. Dokumentumjáték. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva ... 12.45: Kirakodó vásár. 14.00: Partner a zsebben? 14.10: Millöcker operettdalaiból. 14.30: A gazdaságos hozamnövelés és a termelés szervezési tartalékai. 15.05: Új zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Sportkrónika. 18.00: Filmzene. 18.45: A Grünstein-változat. Hangjáték. 19.47: Népszerű olasz operákból. 20.30: Nóták. 21.00: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. Dob.-játék. 1. rész. 22.15: Bácher Mihály zongorázik. 22.53: Madrigálok. 23.17: Két zenekari szvit. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mai dalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.38: Dzsesszfelvételekből. 9.15: Az örmény lakodalom. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Botrány Tahitiben. Részi. 12.25: Orvosi tanácsok. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Népzenei fesztivál. 15.25: Százszorszép Színház. 16.33: Ötórai tea. 17.30: . . . akkor kérem a munkaköny­vem. 17.45: Fúvószene. 18.00: Szivárvány. 19.54: Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. 20.38: Magángyűjtemény. 21.44: Périchole. Részi. 22.40: Könnyűzenei újdonságok. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Arcok, művek, korok. 8.38. 2000 felé. 9.15: Popzene sztereóban. Szt. 10.00: Hanglemezgyűj­tőknek. 11.05: Purcell: Arthur király. 5 felv. opera. Szt. 12.41: Ruggiero Ricci hegedül. Szt. 13.07: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. Szt. 14.25: Kis magyar néprajz. 14.30: Tatjána Tugarinova énekel. Szt. 15.00: Huszonöt perc beat. Szt. 15.25: Délutáni hangverseny. Szt. Közben: kb. 15.55: Kritikusok fóruma. 16.50: Zenekari muzsika. Szt. 18.30: Művészlemezek. Szt. 19.35: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye. Szt. Közben, kb. 20.25: Világirodalmi mi­niatűrök. Kb. 21.25: Hangszerszólók. Szt. 21.45: Bernard Ladysz énekel. Szt. 22.39: Századunk zenéjéből. Szt. 23.00: Mozart: G-dúr vonósnégyes. Szt. TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (sz.). 8.05: És így tovább ... 9.20: Világnézet. 9.55: Színjátékosok. 10.30: Kojak (ism.,­s­z.). 11.30: Játék a betűkkel. 14.03: Zsebtévé. 14.35: Belgrádi fiúk. 6. r. 15.25: Pergő képek. 16.05: Hírek. 16.10: Mérföldkövek. 17.10: ,.Hogy nálam különb legyen.’* 17.50: Parabola. 18.20: Főzőcske — de okosan! (sz.). 18.55: Egymillió fontos hangjegy (sz.). 19.10: Cicavízió (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Gusztáv nyer (sz.). 20.05: Derrick. NSZK-film (sz.). 21.05: Egymillió fontos hangjegy (sz.). 21.25: A könnyűlovasság támadása (sz.). A film a százhuszonöt éve lezajlott krími háborúba ,,lapoz vissza”. Ironizálva mutatja be a cári hadseregek vezetőinek kor­látoltságát, felelőtlenségét, amely katonák tömegének halálát okoz­ta. 23.30: TV Híradó 3. 2. MŰSOR 17.00: Amerikai komédia. Tv-játék (sz.). 18.20: Kék fény. 19.30: TV Híradó. 20.00: Carlo Goldoni: Bugrisok. Közben: 21.00: TV Híradó 2. NÉPSZABADSÁG A lottó nyerőszámai: 47, 53, 54, 56, 74 A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 6. heti lottósor­soláson a következő számokat húzták ki: 47, 53, 54, 56, 74. Lassan apadnak a Tisza mellékfolyói A Tisza mellékfolyóin apad a víz, de még mindig harmadfokú készültséggel kell őrizni a Bod­rogot, a Hármas-Köröst és a Hor­tobágy—Berettyó-csatornát. Ha­sonlóképpen harmadfokú készült­ségben védik a Tisza menti árvé­delmi vonalakat Cigánd és Mind­­szent között. Az átázás ellen ed­dig 125 ezer homokzsákot helyez­tek el a védővonalakon, csaknem ezer köbméter terméskővel tá­masztották meg a gátakat, s a hullámverések ellen 8500 négyzet­­méter műanyag fóliát, majdnem 50 ezer kéve rőzsét terítettek a ■töltések oldalára. Pénteken Tisza­fürednél tetőzött a folyó árhullá­ma, a víz szintje 12 centiméterrel haladta meg a korábbi maximu­mot. Az áradás lassan Szolnok térségét is eléri, ahol a jövő hét első napjaiban tetőzik. Néhány mellékfolyóról már levonult az árhullám, többek között a Sajó­ról és a Tarnáról is. Tovább csökkent a belvízzel borított terület is. A korábbi 176 ezerről 107 ezer hektárra húzó­dott vissza a belvíz. A Sebes-Kö­rös és a Berettyó közötti terüle­ten, valamint Szabolcs megyében főként Záhony és Tiszabercel kö­zött azonban továbbra is harmad­fokú belvízvédelmi készültséget tartanak. Súlyos közlekedési baleset Fejér megyében Fejér megyében, Szár község külterületén, az M 1-es autóúton Rávai István 48 éves budapesti nyugdíjas személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és összeütközött a vele szemben ha­ladó személygépkocsival. Utasa, Rávai István József 25 éves bu­dapesti eladó a helyszínen, a gép­kocsi vezetője pedig kórházba szállítás közben meghalt. A két autó utasai közül négyen súlyos sérüléseket szenvedtek. Az eddigi vizsgálat szerint Rávai István nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel vezetett. Tájékoztató a Posta-vezérigazgatóságon Hétfőtől kapható az új közületi telefonkönyv Elkészült a negyedik budapesti közületi telefonkönyv. Legna­gyobb erénye a hitelesség. Míg a korábbiak megjelenésük pillana­tában — a nyomdai munkák las­súsága miatt — a valóságtól 14— 15 százaléknyi eltérő adatot tün­tettek fel, a mostani mindössze egy százaléknyit. Ennek magyarázata a gyors, mindössze öthetes nyom­dai átfutás. Az új könyv 126 ol­dallal terjedelmesebb az elődjé­nél, 95 ezer előfizetői adatot tar­talmaz, és előállításához az Athe­­naeum Nyomda 310 tonna papírt használt fel. Az új közületi telefonkönyv szerkesztői arra törekedtek, hogy kiadványuk áttekinthetőbb legyen, mint az eddigiek. A betűrendes részben például a közületek hiva­talos elnevezésén kívül feltünte­tik az esetleg használatos rövidí­tett változatot is. A rokon tevé­kenységet folytató intézmények külön-külön önálló oldalon szere­pelnek a könyvben. A Tudnivalók című fejezetben — többek között — térképpel il­lusztrálva megtalálható a távbe­szélő üzemek címe, telefonszáma, a távhívásra alkalmas, közterületi nyilvános állomások listája. Fel­tünteti a könyv a fiókbérlők jegy­zékét is, utalva rá, hogy a keresett közület egyéb adatai a kiadvány hányadik oldalán találhatók. A 240 ezer példányban elkészí­tett budapesti közületi telefon­könyvet február 12-től április 30-ig vásárolhatják­ meg a magán­­előfizetők hetven forintért a tele­­fonkönyv-szerkesztőség Petőfi Sándor utcai tájékoztatási osztá­lyán és az egyéni névsort is áru­sító 19 fővárosi postahivatalban. A tíz példánynál kevesebbet vá­sárló közületek a postán megkül­dött átvételi elismervény ellené­ben szintén ezeken a helyeken szerezhetik be a telefonkönyvet, míg a tíznél többet igénylők már­cius 3-ig a XIII., Kresz Géza utca 34-ben. Már megkezdték és két hóna­pon belül befejezik a nyilvános állomásokon a telefonkönyvek cseréjét. Megtudtuk azt is, hogy a posta az idén megkezdi a teljes vidéki telefonkönyv-sorozat ki­adását, amely az 1972—1973-ban megjelentetetthez hasonlóan hat­kötetes lesz. Újdonság, hogy azok­ban a városokban, amelyekben a távbeszélő állomások száma meg­haladja a­ kétezret, az ottani tele­fonkönyvben különválasztják a közületi és az egyéni előfizetők adatait. F. Gy. Pénteken sem sikerült a gáz- és tűzelfojtási akció Zsanán Sikerek és kudarcok váltják egymást immár 16. napja, lassú, néha helybenjárásnak tűnő lépé­sekkel haladnak a szakemberek a zsanai földgázkitörés végleges el­fojtása felé. Több száz ember, a kitörésvédelmi osztagok, a tűzol­tók százai, s most már a mentés­be egyre intenzívebben bekapcso­lódó honvédség erői dolgoznak a tűznél. A csütörtöki két olvasztá­­sos robbantási kísérlet nem volt sikeres — a második próbálkozást követően a földgáz belobbant, s újra — mivel a sérült kitörés­gátló a helyén maradt — két lángcsóva világította be a zsanai tanyavilágot. Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy a honvédség lö­­vegekkel ostromolja meg az ösz­­szeégett, megroncsolódott beren­dezést. Délutánig tartott az ala­kulat akciója, ha lehet, még sok­kal szigorúbb biztonsági intézke­dések mellett, mint eddig. Több kilométeres körzetben kiürítették a területet. Ám makacs jószágnak bizonyult a Cameron-típusú ki­törésgátló, amely kemény,­ öntött acélból készült, s igen vastag, így a lövések jobbára csak roncsol­ni tudták, s ezzel „gyengítették” helyzetét. Bizonyította ezt, hogy az aknában még nagyobb lett a tűz, mint tegnap volt. A mentési munkálatokat irányító műszaki bizottság péntek esti helyzetérté­kelése szerint nincs más megol­dás, mint hogy szombaton ismét tüzérségi lövedékekkel folytassák a támadást a kútfejen levő kitö­résgátló ellen. Várható, hogy ha sikerül tovább roncsolni a vastag acélt, a berendezés előbb-utóbb leszakad a kútfejről. A szakem­berek arra számítanak, hogy mi­után ez sikerül, függőleges irá­nyú tűzcsóvát kapnak. A tűzol­tók csak a sikeres honvédségi ak­ció után foghatnak ismét munká­ba. T. E. 9­ 31eti *L(vyza& dammentá’amfí — Tűz, tűz, víz, víz... (Mészáros András rajza.) Stkrr­illilwll ilillli il­ír—«f nik MOTav ii* i »i—m—rr i^nonan teli yamí as ] í gjlllilili lEksi |||| lHI kiskamaszoknak 1000 Ft helyett 600,— Ft M IH­B BI HB HB Műszermebéléses férfi télikabát 2000 Ft helyett 1200,— Ft Flanell férfipizsama 176 Ft helyett 123,20 Ft

Next