Népszabadság, 1979. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-01 / 126. szám

8 ÜDVÖZLŐ TAVIRAT. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Habib Bur­­gibát, a Tunéziai Köztársaság elnökét Tunézia nemzeti ünnepe alkalmából. KITÜNTETÉS. Az Elnöki Tanács Forgács Pálnak, a Vegyipari Szakszervezetek Nemzetközi Szö­vetsége főtitkárának több évtize­des eredményes munkája elisme­réséül a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. HAZAÉRKEZETT • SVÉDOR­SZÁGBÓL csütörtökön Ábrahám Kálmán építésügyi és városfej­lesztési miniszter vezetésével a magyar építésügyi küldöttség, amely Birgit Friggebo lakásügyi miniszter meghívására megbeszé­léseket folytatott a kétoldalú mű­szaki-gazdasági együttműködés bővítésének lehetőségeiről. A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG csütörtökön tartotta meg évi közgyűlését. Knopp And­rás oktatási miniszterhelyettes a felsőoktatás helyzetéről és a fel­sőfokú szociológiai oktatás vár­­h­ató változásairól szólt, majd Szalai Sándor akadémikus, a tár­saság elnöke értékelte az éves munkát és ismertette a következő év feladatait. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA elnöksége csütörtö­kön Veszprémben ülést tartott, amelyen Kapolyi László akadé­mikus, nehézipari miniszterhe­lyettes alumíniumiparunk helyze­téről és fejlesztéséről tartott elő­adást. ÉPÍTÉSÜGYI FILM­BEMUTATÓT tartottak csütörtökön Miskolcon a Rónai Sándor Megyei Művelő­dési Központban. A mintegy más­fél órás műsorban hét filmet ve­títettek. A MÁJUSI MELEG HATÁSÁRA meg­indult a fürtképződés a tokaj-h­egyal­­jai borvidéken, ahol a korábbi hetek rossz időjárása miatt kissé elmaradt a szőlők fejlődése. Elsősorban a déli fekvésű nagyüzemi táblákon, így Mád, Tárcas és Tolcsva határában gyorsult meg a növekedés. A Tokaj-hegyaljai Növényvédelmi Társulás helikopterei megkezdték a permetezést. TÁRSADALMI MUNKÁVAL EGERÉRT. Egy év alatt mintegy 27 millió forint értékű társadal­mi munkával járult hozzá a vá­ros fejlesztéséhez Eger lakossá­ga. Az egy lakosra jutó társadal­mi munka értéke meghaladta a 400 forintot, és ezzel Eger az első helyre került a Heves megyei tanács által meghirdetett lakó­­helyszépítési és -virágosítási ver­senyben. AZ EURÓPAI SZOCIALISTA ORSZÁGOK békemozgalmi kép­viselőinek tanácskozására, amely­re a béke-világmozgalom 30. év­fordulójáról való megemlékezés jegyében Lvovban kerül sor, Sütő Gyulának, az Országos Béketa­nács titkárának vezetésével csü­törtökön küldöttség utazott. HALÁLOS BALESET történt csü­törtökre virradó éjszaka a Mecse­ki Ércbányászati Vállalat III. üze­mében. Budai György 30 éves cso­portvezetőt vastám-eltávolítás közben a vágat mennyezetét védő vasháló agyonnyomta. GYÖRKI SÁNDOR, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1925 óta volt a párt tagja, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása június 6-án, szerdán délelőtt 9 órakor lesz a Rákos­­keresztúri új köztemetőben. — Az MSZMP XIV. kerületi Bi­zottsága; Magyar Partizán Szö­vetség, a Közlekedési és Szál­lítási Dolgozók Szak­szerveze­­tének elnöksége. MAJOR PÁL, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, a Magyar és a Francia Partizánszövetség tagja, 1928 óta párttag, 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása június 4-én délelőtt 10 órakor lesz a Kispesti új te­metőben. — Az MSZMP XIX. kerületi Bizottsága, Magyar Partizán Szövetség. NAGY ANDRÁS, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1931 óta volt tagja a pártnak, 79 éves ko­rában elhunyt. Temetése jú­nius 5-én délelőtt fél 12 óra­kor lesz a Kispesti újtemető­ben.­­ Az MSZMP XIX. ke­rületi Bizottsága. Végső b­n­csű­ Rajkai Györgytől Családtagok, munkatársak, ba­rátok, ismerősök vettek végső bú­csút csütörtökön az Óbudai te­metőben Rajkai György érdemes művésztől, a Thália Színház dísz­lettervezőjétől. A koszorúkkal borított ravatal­nál Kazimir Károly, a Thália Színház igazgató-főrendezője mon­dott búcsúbeszédet. A Magyar Színházművészeti Szövetség el­nöksége, a színésztársadalom, va­lamint a Thália Színház igazga­tósága, társulata és dolgozói ne­vében idézte fel a művész élet­útját, méltatta munkásságát. [KÖZLEMÉMYB­I az Ókortudományi társaság VITAÜLESE. Június elsején, péntek délután fél 6 órai kezdettel az Ókor­tudományi Társaság a Magyar Tudo­mányos Akadémia Kistermében vita­ülést tart, melynek tárgya Euripides Helenéje. Vitaindító Karsai György és Szepessy Tibor, felkért hozzászóló Falus Róbert és Ritoók Zsigmond. A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁL­LALAT a nemzetközi gyermekév al­kalmából június 3-án, vasárnap a ko­rábbi gyakorlatnak megfelelően a me­netrend szerint közlekedő járművein a kisdobos, illetve úttörő egyenruhában utazó gyermekek részére díjtalan uta­zást biztosít. FORGALMI VÁLTOZÁS. A fővárosi tanács közlekedési főigazgatósága ér­tesíti a gépjárművezetőket, hogy a XV. kerület, Felszabadulás útja—Rákos út csomópontot június 2-án, szombat reggel 6 órától június 4-én, hétfőn, a hajnali órákig aszfaltszőnyegezés miatt a gépjárműforgalom elől lezárják. A táblákkal jelzett terelőút a Bánkút ut­ca—Arany János utca—Eötvös utca— Ságvári Endre utca—Dózsa György út—Kazinczy utca útvonal. A BKV- és Volán-autóbuszjáratok útvonala nem változik. FODOR JÓZSEF, a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum nyugalma­zott gazdasági igazgatója, a Peda­gógusok Szakszervezete központi vezetőségének tagja, életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása június 7-én, csütörtö­kön délután 3 órakor lesz a Far­kasréti temetőben.­­ A Munkás­­mozgalmi Múzeum igazgatósága, a Pedagógusok Szakszervezetének központi vezetősége. MEGOSZTOTT NAGYDÍJAT ka­pott a szovjet filmek nemzeti fesz­tiválján, Ashabadban a Kentau­rok című magyar—szovjet—cseh­szlovák koprodukcióban készült, Vitausztasz Zsalakjavicsusz ren­dezte film. A HORVÁT ANYANYELVŰ OK­TATÁS Zala megyei helyzetéről tárgyaltak csütörtökön Tótszerda­­helyen. Bejelentették, hogy a nagykanizsai iparitanuló-intézet keretében 1980-tól bevezetik a horvát nyelv fakultatív középis­kolai oktatását, Tótszerdahelyen pedig horvát nyelvű körzeti könyvtárat hoznak létre. HÁZTÁJI GAZDASÁGOKBAN és hétvégi telkeken egyaránt hasz­nálható búvárszivattyút szerkesz­tettek a Mezőgazdasági Gépgyár­tó és Szolgáltató Vállalat mis­kolci üzemében. A cső- és ásott kutakban egyaránt használható szivattyúkból a tervek szerint jö­vőre mintegy ötezer, a későbbi esztendőkben pedig tízezer dara­bot gyártanak. NÖVELIK A HALHÚSTERME­­LÉST Bács-Kiskun megyében: a természetes vizek fogyó halállo­mányát tógazdasági termeléssel pótolják. Ennek lehetőségéről ta­nácskoztak csütörtökön Szakmá­­ron a halgazdálkodással foglal­kozó szövetkezetek szakemberei. LESZÁLLÁS KÖZBEN lezuhant az amerikai Maine államban, Owls Head közelében egy kétmo­­toros gép, fedélzetén tizenhét em­berrel. Heten szörnyethaltak, egy utas súlyosan megsérült. A sze­rencsétlenség oka egyelőre isme­retlen. NÉPSZABADSÁG 1979. június 1., péntek A gépkocsi-nyereménybeíétkönyvek sorsolásának gyorslistája Az Országos Takarékpénz­tár a gépkocsi-nyeremény­­betétkönyvek 72. sorsolását május 29-én és 30-án tartot­ta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betét­könyvek vettek részt, ame­lyeket 1979. január 31-ig vál­tottak és 1979. április 30-án még érvényben voltak. A budapesti és vidéki be­tétkönyvekre 1006 gépkocsit sorsoltak ki. Az 5000 forin­tos betétkönyvekre 697, a 10 000 forintos betétköny­vekre 309 gépkocsi jutott. A jegyzékben szereplő rö­vidítések a következők: Dacia D Wartburg de Luxé W Zsiguli 1200 Z Skoda 105 S Trabant Lilm. 601 T 10 000 Ft-OS 12 027890W betétkönyvek 12 03<186W 12 042561S 1 002942T 12 042757S 1 035442W 12 049128 T1 036077S 12 U50687W 1 048478z 12 051615s 1 C49284s 12 054985 TI 050247T 12 059897s 1 032004z 12 062528Z 1 052850T 12 066094T 1 061809T 12 066460D 1 0Ö3064W 12 066814D 1 063142S 12 067678S 2 023691W 12 072302T 2 027768T 12 079601W 2 030723S 12 083575S 2 035213D 13 013104z 2 035803T 13 016600s 2 0417C9S 13 027795 S2 043936W 13 034714s 2 045575D 13 035975s 2 046604W 13 037665w 2 049632W 14 002649z 2 052674S 14 025657T 2 053685T 14 028845 T2 059371W 14 030542 T2 065915T 14 034043Z 3 022049T 14 041418S 3 035805S 14 041440 T3 038230W 14 041452s 3 038G44s 14 045079w 3 040140w 14 048484z 3 040569T 15 004252w 3 043475T 15 017585 T3 043928W 15 020189s 3047972W 15 022011T 4 009200T 15 029838 W4 027481D 15 031134W 4 032573S 15 033886T 4 038889T 15 037999W 4 051295S 15 041037 T4 052282S 16 013021S 4 054011s 16 024886s 4 055118s 10 027101w 4 058711w 16 029242s 4 059294s 17 010807s 4 066456s 17 011738 T4 067444s 17 014529s 4 069107T 17 016563s 4 071719T 16 U09357vv4 075884s 18 010152w 4 079549s 18 016470z 4 081097s 18 029270s 4 085299D 18 034441w 9 018805W 18 035210 S5 029144Z 18 036904 T5 038390s 18 038793s 5 039446w 18 039753 T5 047003s 18 046599s 5 047430z 19 015366w 5 054241s 19 018629T 5 055365s 19 020962D 5 056252T 20 005523 T5 059083z 20 035053W 6 016034s 20 038135S 6 015715 20 075419 W6 022028s 20 098613Z 0 023650*w 20 154023s 6 034774z 20 169576w 6 035979s 20 169695s 6 036933w 20 174269 T6 038130s 20 175419Z 6 040392T 20 187753s 6 041859S 20 199228vv7 017378W 20 210996w 7 024316S 20 220500 T7 027067w 20 222393w 7 027103w 20 245519 W7 030402T 20 251136D 7 033626T 20 262999w 7 035254z 20 269181s 7 037033s 20 276300 T7 041047s 20 288603s 8 027973s 20 360355w K 033789T 20 302142s 8 038788s 20 302172s a 040007T 20 310377 S8 040283T 20 331361 T8 041849T 20 332603w 8 044629Z 20 334887s 8 052332W 20 338575w 8 054304s 20 343899s 8 057189T 20 344150 Dy 009146S 20 355989s 9 026821T 20 363287s 9 032889S 20 367787s 9 033860T 20 368144D 9 037127W 20 369345Z 9 037952T 20 371607w 9 039823D 20 374948 S9 043445S 20 378588 S9 044921Z 20 38G391s 10 013856S 20 390604T 10 017211D 20 402247 T 10019927W 20 410450W 10022685D 20 419043s 10 027746Z 20 437772T 10028107r 20 442218 T 11011603s 20 442849 T 11013035s 20 444402D 11013828 Z 20 446848S 11016187s 20 457299s 12 017495 T 20 458695s 20 461829 T 20 464603S 20 471365s 20 473577z 20 474757 T 20 477629s 20 478615T 20 480709 T 20 484025 T 20 484059W 20 485363 W 20 491907s 20 493463w 20 498620D 20 499197s 21 003779T 21 005029S 21 011632D 21 012539Z 21 023992T 21 025087W 21 032854 T 21 034530 >T 21 035591T 21 036256 T 21 039938 T 21 040124S 21 041587W 21 043230 T 21 048344S 21 053741s 21 057322s 21 058739s 21 059629s 21 063934s 21 065460s 21 068277s 21 068684s 21 070457s :>a 074818s 21 076144w 21 080614s 21 081651Z 21 082201z 21 085041s 21 085693w 21 087475z 21 091104s 21 091304w 21 092178D 21 094865T 21 096702T 21 098995W 21 101049 T 21 101159 S 21 104284z 21 1Ü4682 T 21 105251w 21 113191 T 21 113411w 21 119360s 21 120805 Z 21 125889 S 21 127270s 21 129399s 21 130340 Z 21 132076z 21 146777z 21 147968s 21 158711w 21 158916 T 21 159056 T 21 160529 T 21 161669w 21 161994s 21 162072w 21 167019T 21 169769 T 2 L 174276 T 21 176337w 21 176411s 21 179725s 21 182231w 21 186119 T 5000 Ft-os betétkönyvek 1 525285S 1 538684Z 1 540442T 1 580752S 1 595853T 1 607208Z 1 613050S 1 620509s 1 624192T 1 626074W 1 633560T 1 640Ö56W 1 641908S 1 650950T 1 657228D 1 657601T 1 660307S 1 675794W 1 682205s 1 682856T 1 687188Z 1 688275w 1 691352s 1 693405T 1 694756T 1 706362W 1 706462T 2 538298W 2 549447S 2 558446s 2 567916VV2 568226w 2 571884z 2 573810D 2 578668T 2 579493S 2 590684w 2 619211T 2 622714S 2 622780z 2 626608T 2 632983S 2 638249z 2 642602s 2 644318T 2 645818z 2 654701s 2 659521w 2 662748z 2 663295T 2 673145S 2 684451 T2 686502S 3 557205W 3 584107s 3 592183s 3 606241T 3 608875W 3 609671S 3 611917 T3 612918 T3 615864T 3 620084S 3 622742Z 3 627810w 3 632353s 3 635027D 3 643918W 3 645079T 3 657052W 3 659369S 3 659828z 3 661378s 3 663102w 3 665403s 3 667261s 3 671762T 4 514919s 4 536585T 4 546684z 4 559171T 4 607867 T4 614553 T4 626872 T4 627847W 4 653685s 4 661916w 4 683024s 4 683933s 4 687874w 4 691572s 4 697378s 4 714495w 4 716496 S4 719139 T4 722206s 4 725684w 4 728180 W4 732802s 4 733456s 4 733758s 4 734809T 4 738160s 4 739135s 4 739449 T4 741025D 4 743621 T4 747252z 4 757504s 4 762883s 4 769917 T4 4 770575 771562T s 4 772714w 4 772779w 4 774580s 4 775273 T4 778081z 4 780260 S4 789044s 4 799971s 4 801783s 5 523149w 5 547820s 5 556/95 T5 564523z 5 569508s 5 573845s 5 584311s 5 615201 T5 615332s 5 5 5 5 634002 639526 645868 660881 s z s D 5 5 5 672912 674019 680777 s s D 5 683219 T5 689274s a 604401D 5 694455VV5 695018w 5 696400s 5 697825T 5 698201W 5 704861S 6 706830s 6 534797z 6 548004z 6 5G9097s 6 574313 D6 582011s 6 58Ö962s 6 590941s 6 584154T 6 595837w 6 600181s 6 603352s 6 607340T 6 613151D 6 617838T 6 624677W 6 625351T 6 630103W 6 632445s 6 640342s 6 641373s 7 527672T 7 529348W 7 531318T 7 547696S 7 5G4377s 7 569893s 7 575144w 7 578720z 7 584442T 7 589225T 7 592494W 7 506591T 7 597581W 7 601035S 7 695891z 7 6961G2z 7 608374s 7 611608s 7 617897s 7 622955z 7 626152 S 7 626746S 14 601575S 7 62111S 14 614240S 7 631407s 14 619984D 8 542682s 14 624693Z 8 5<9455z 14 625529T 8 560324T 14 629460T 8 593067S 14 646705S 8 596743w 14 649696Z 8 608090T 14 651097w 8 621433S 14 G55232s 8 630602s 14 658567s 8 641006s 14 602142w 3 652576T 14 666134D 8 658113w 14 673226w 8 GG2637T 14 679744s 8 063610W 14 680684w 8 666067T 14 682181s 8 669402Z 14 682182T 8 671096s 14 687656z 8 673933T 14 688062s 8 684098T 11 689625T 8 685922W 14 635367z 8 693606T 14 705263s 8 694402W 14 708076D 8 699007T 14 70^-529T 8 699567W 14 731201S 8 701255S 14 717979W 8 710741T 14 713302s 8 714179W 14 722783w 8 719596Z 14 728411D 8 723482s 15 509358Z 8 728545w 15 548228s 8 733137s 15 566437z 9 531694s 15 574284w 9 546263T 15 538421s 9 556701S 15 600603T 9 566432T 15 000656z 9 575965Z 15 602073s 9 590321s 15 603887s 9 5(93318w 15 608989D 9 595286s 15 612101T 9 603485w 15 614808S 9 606936w 15 618024T 9 612731T 15 619347S 9 617031S 15 619420T 9 619211w 15 6298(08S 9 621803T 15 630234D 9 625831S 15 633061T 9 629907Z 15 634406W 9 635374s 15 639765T 9 636076D 15 641310S 9 63G251D 15 645218S 9 611353S 16 532302T 9 647537w 16 550744S 9 654173w 16 554241S 10 536162z 16 56150GT 10 541472T 16 5'4372W 10 563506w 16 565538T 10 592673T 16 569322T 10 595273T 16 574126W 10 596221S 16 582507T 10 600601S 16 538702T 10 602732Z 16 590364W 10 610511w 17 512506D 10 612C43s 17 513S43T 10 614416s 17 522814D 10 615291s 17 5422 3T 10 617230s 17 546206T 10 617517z 17 556130S 10 619407w 17 556675W 10 621525T 17 558637T 11 505372w 17 564750T 11 522449s 17 565765S 11 525443w 17 568337S 11 527395w 17 576762S 11 535396w 17 576056W 11 538(638s 17 583198z 11 539092s 17 584625T 11 539380s 17 584426Z 11 551593s 17 590297w 11 554516s 17 596054s 11 558519T 17 603358s 11 562158s 17 604350w 12 537125z 18 564844T 12 549712D 18 556829T 12 606394w 18 558665w 12 611256T 18 563431w 12 618979S 18 568278T 12 622241W 18 572383T 12 625233s 18 583536S 12 636578s 18 585525S 12 636713T 18 583350T 12 637529S 18 588783T 12 639954S 18 589321Z 12 662806T 18 592175w 12 663382Z 18 592275s 12 671289w 18 606855T 12 672232T 18 617995T 12 677237W 18 618868T 12 677964S 18 620308S 12 679080S 18 632361S 12 631458S 16 632717w 12 684077s 18 640870T 12 691254T 18 641581Z 12 697350w 18 6-14182T 12 703848T 18 644621Z 12 705708T 18 646364z 12 709078Z 18 650550T 12 712813W 19 505928S 12 719531s 19 534073S 12 720911s 19 554679T 12 722230w 19 560733Z 12 728679w 19 565159T 12 728854w 19 570862S 12 733581s 19 574810s 12 735639s 19 582160s 12 737107s 19 585196T 13 523206T 19 587009W 13 533209D 19 590913S 13 536495W 19 593472T 13 552935S 19 599406W 13 561231S 19 600646T 13 564878S 19 604434S 13 577801w 20 546535D 13 579136T 20 618521T 13 582153D 20 646300Z 13 584585W 20 650110s 13 502024z 20 659491s 13 597076s 20 707189T 13 603533T 20 739903Z 13 607125T 20 774744D 13 615114Z 20 862397S 13 616224W 20 874872T 14 526127w 20 888874Z 14 500372s 20 890945w 14 581253T 20 894050D 14 593866z 20 901075S 14 595919s 20 901506s 20 903122s 202024982S 20 915954D 202027409Z 20 927883W 202039512s 20 933996W 202053865T 20 041249s 202055566T 20 942363s ^202058278S 20 953427w 202062712Z 20 995064T 202067586T 20 998332W 202071027Z 2010005Í4s 202071871w 201005324w 202074815Z 201024565T 202075198T 201025953T 202080004S 201046736D 202084012T 201053380D 202091443S 201079367S 202095829T 201135529T 202106647T 201151606S 202109644z 201155796S 202115591s 201170969z 202116912T 201234342s 202117353S 2012536963 202122519s 201255930S 202130876T 201266527T 202134 825W 201271564W 202136207s 201279169w 202139929s 201291591w 202140620T 201315423z 202146964W 201332367D 202149581z 201R50"47T 202158641T 201353691S 202166038S 201377061T 202169287T 201390958T 202172118S 201413707D 202174266T 201425609W 202176390Z 201427758W 202180641w 201436193w 202183386s 201436986s 202196541w 201448688s 202202692s 201466970T 202204155w 201469937W 202200565z 201475500W 202218380T 201484923S 202221033T 201485995S 202222266W 201498283T 202227721T 201500476D 202234919S 201504520S 202235591W 201506572W 202237099T 201509387S 202237140W 201521833S 202233611S 201541282W 202238964w 201546934T 202239572s 201549240S 202241521w 201552475S 202243655s 201581289S 20224G185T 201573930S 202247367T 201609000T 202250909S 201614988T 202253766s 201657347T 202254604w 201663322S 202258600Z 201677700S 202260058z 201678048W 202260378w 201680582T 202261072w 201681 RÍ 5W 202267990z 201708972W 202271067w 201714513W 202274721D 201732619z 202275722s 201734673w 202280308w 201738827T 202284284s 201744668S 202284526s 201748089S 202286537z 201751340z 202287054s 201754489T 202287144T 201782433T 202230097w 201762916S 202291748T 201<64340D 202205766T 201764472W 202297100w 201.75755T 20230173jW 201784634S 202303823s 201804982T 202309442T 201846187S 202310858Z 201850854S 202312035s 201855191S 202316281w 201859311S 202319774s 201869214T 202322774w 201873197S 202329195s 201873915S 202332039s 201878088T 202333055T 201881982S 202338047S 201889723D 202346615W 201896606Z 202347954z 201897090D 202355203T 201899168S 202355665S 201P0OR51S 202358939T 201905951z 202361687S 911910163T 202363044W 201914272W 202366701w 201920032S 202373550s 201923298T 202882398s 201925159T 2023 j6566T 201927062Z 202386928S 201932402S 202389991s ti1935741T 202394271s 201939892T 202396714s 201940387D 202399732T 201944316S 202403331S 201949545W 202406879T 201962643s 202413267T 201974501s 202419034S 201975604T 202427672T 201975787S 202432152S 201983082W 202434156T 202005265Z 202436520T 202012837w 20244^002W 202015632s 202451353s 202019541s 202452458s A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a június 1-én megjelenő hivatalos nyere­ményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahiva­talokban és takarékszövet­kezetekben. A nyertes betétkönyveket vagy az azt helyettesítő Iga­zolást a betétkönyvet kiál­lító takarékpénztári fiók­nál, postahivataloknál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. BENZINÁREMELÉS AUSZTRIÁ­BAN. Csütörtöktől a szuperbenzin literenkénti hivatalos árát 8,45 százalékkal, az eddigi 7,30 schil­­lingről 7,90 schillingre, a normál­­benzinét pedig 7,20 schillingre emelték Ausztriában. KOLERAJÁRVÁNY PUSZTÍT az indonéziai Jáva-sziget nyugati ré­szén. Május második felében száz­harmincnégyen haltak meg e be­tegségben. MOTORKERÉKPÁRJÁVAL át­tért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és ott összeütközött a vele szemben kerékpárral köz­lekedő Bálla Viktor 17 éves ta­nulóval Debrecenben egy útka­­nyarulatban Németh Sándor 18 éves debreceni autószerelő. Balla a kórházban meghalt, Németh súlyos sérülést szenvedett. A mo­torkerékpáros nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel vezetett. VITORL­ÁSKÖLCSÖNZÉST vezetett be az Iparcikk-kölcsönző és Szolgáltató Vállalat a Balatonnál. Balatonboglá­ron, Fonyód-Bélatelepen és Tihany­ban, valamint a Velencei-tó partján. TEHERGÉPKOCSIVAL HALÁL­RA GÁZOLTA Hatvan bel­területén, a közúton Kiss István 33 éves budapesti gépkocsivezető a vele szemben kerékpárral közle­kedő és balra kanyarodó Papp József 27 éves MÁV-alkalmazot­­tat.

Next