Népszabadság, 1979. július (37. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22., vasárnap Visszatért a nyár a Balaton-partra is Csúcsforgalom a strandokon és a hajókon A hét végén visszatért a nyár a Balaton-partra, s bár a nagy meleget nem mindenütt kísérte a napsütés, a vendégek többsége mégis a 23—24 fokos vízben, a strandokon töltötte idejét. Az óvatosabbak a kirándulóhelyeket keresték fel, főleg Balatonfüred, Siófok és Tihany között volt zsúfolt a hajóforgalom. A délelőtti és a délutáni órákban egyaránt mentesítő járatokat kellett beállítani, és szombaton a becslések szerint csupán ezen a szakaszon több mint 25 ezer embert szállítottak. Sűrített járatokban indították a kompot Tihany és Szántód között, és még így is hosszú sorok várakoztak mindkét oldalon. Telt ház volt a szállodákban és a kempingekben is. A Balatonpart legnagyobb táborában, a balatonfüredi nemzetközi kempingben csaknem háromezren laknak, és augusztus végéig valamennyi helyét lefoglalták. A tábor népszerűsége egyébként évről évre nő, és a már hagyományos NDK- beli, cseh, szlovák, lengyel és NSZK-beli vendégeken kívül távolabbi országokból is felkeresik a népszerű sátorozó helyet. Emeletes falvak Vasban Magasodnak a Vas megyei falvak: csupán az év első felében csaknem 200 két- vagy több szintes lakóház, középület létesült bennük. A 84-es főút menti Simaság központja egy kisvárosnak is becsületére válna. A tsz-fiatalok emeletes társasházai, a felszerelt üzletek és vendéglátó helyek teljesen új arculatot adnak a jól gazdálkodó, 30 éves tsz-szel rendelkező falunak. A gyógyfürdőjéről híres Bük községben már lakótelepnyi emeletes házban élnek a tsz-fiatalok. Hasonló a fejlődés Balogunyomban, Répcelakon, Csepregen is. Őriszentpéteren több szintes társasház épült a pedagógusoknak. Beépülnek a foghíjak is a falvakban, s a lebontott régi kis épületek helyére magasabb házak kerülnek. Új készülék a gyógyszerkutatás gyorsítására A gyógyszerkutatások segítésére, a vizsgálatok meggyorsítására új berendezést állított munkába az MTA Központi Kémiai Kutató Intézete. A készülék az eddigieknél pontosabb képet ad a szervezetbe juttatott némely vegyületek hatásmechanizmusáról. A berendezéssel cigarettapapír vékonyságú szeleteket vágnak ki a kísérleti állat testéből, s ezen a metszeten át pontosan kimutatható, hogy a különböző szervekben hogyan szívódott fel a radioaktív tartalmú vegyület. A készülékkel — egyebek között — a Kőbányai Gyógyszerárugyár megbízásából végeznek különféle alapkutatásokat. A Párttörténeti Közlemények új száma Az MSZMP KB Párttörténeti Intézete folyóiratának, a Párttörténeti Közleményeknek most megjelent idei, második száma a többi között közli Standeisky Éva A munkáspártok és a Munkás Kultúrszövetség 1945—1948 című tanulmányát, Vass Henrik írását a közelmúlt pártdokumentumainak publikálásáról, Pécsi Anna cikkét a franciaországi magyarok közreműködéséről a népfrontpolitika megvalósításában (1932—1939). Több érdekes dokumentum is található a folyóiratban az Országos Ifjúsági Bizottság történetéhez, köztük dr. Orbán László emlékezése az OIB-ra. Több más tanulmány, közlemény, konzultációs cikk, tudományos tájékoztató, könyv- és folyóiratszemle egészíti ki a Párttörténeti Közlemények új számát, amely ez alkalommal Pesti Barnabás életrajzát ismerteti. NÉPSZABADSÁG IMPSZOBÁM áran Fejlődésünk egyik hajtóereje az önmagunk, munkánk és életünk jobbítására való szüntelen törekvés. A XI. pártkongresszus határozata a többi között így fogalmaz: „Idejében kell feltárni és elemezni a fejlődés új tendenciáit, és előremutató igénnyel általánosítani a tapasztalatokat.’’ A határozat szelleméből is következik, hogy mindennapjaink forradalmi folyamatában nem lehet mérce a középszerűség: az átlag fölötti teljesítménynek kell példává, húzóerővé válnia. Megújulni, és mindig magasabb szinten — napjaink jelentős követelménye ez. A színvonalasabb munkára és annak még nagyobb társadalmi elismertetésére való törekvés a politizálás terepén is egész sor tennivalót tartogat. Megoldásuk lehetőségeiről, módszereiről beszélgettünk Postás Sándorral, a debreceni városi pártbizottság első titkárával. POSTÁS SÁNDORRAL, a debreceni városi pártbizottság első titkárával A politikai munka színvonaláról — Mit tehetnek a pártszervezetek és tagjaik a politikai munka színvonalának emeléséért? — Mindenekelőtt ki kell szabadulni az átlag bűvöletéből, amit persze csak kimondani egyszerű, mert e bűvölet jószerével a közösségi tudat mélyéből táplálkozik — kezdte Postás Sándor. — Ugyan melyik testület nem kapta meg rajta magát azon, hogy adott téma értékelésekor a legigényesebb szándék mellett is, önkéntelenül is azzal minősít, miszerint azon a terepen az eredmények elérték-e vagy sem az országos, az ágazati átlagot? Pedig a csupasz statisztika csak ritkán mérvadó, mert aki például két pár 42-es cipőért járkál hiába a boltba, annak kínálgathatnak váltig helyette egy-egy pár 40-est, illetve 44-est, mondván, hogy a középarányosak éppen az ő mérete. A bizarrnak tetsző példát csak azért említem, mert az átlagszemlélet — nem egy esetben az előbbre lépés nagy fékezője — sok mindent eltakarhat. Ezért mindig tanácsos a kívülről bármily hatásos látszatú középarányosok mögé nézni. Nagyjából úgy, ahogy a rekordot javítani készülő magasugró sem a mezőny átlagát számolgatja nekifutás előtt, hanem a csúcsszint fölé rakatja a lécet. — Bocsánat a közbevetésért: a társadalom jelentős részét mégiscsak úgynevezett átlagemberek alkotják. — Akik viszont, ha szükséges, átlag feletti teljesítményre képesek — bizonyítják ezt a szocialista munkaverseny eredményeivel, és ezernyi más módon. Erre most is nagy szükség van. Az átlag fölöttit megcélozni nem valamiféle feltűnési viszketegség, hanem a mostani időszak alternatíva nélküli követelménye. Középszerű gondolkodással és cselekvéssel ma még kevesebbre lehet jutni, mint tegnap, fejlődésünk látványosabb szakaszában. Aki csak az eddig megfelelőként jellemzett teljesítmény tartására képes, az hamarosan elmarad — még az átlagtól is. — Milyen magasra tétessék hát a mérce? — Ez az, amit kívülről megszabni rendkívül nehéz és kockázatos. A szint meghatározásához ugyanis nélkülözhetetlen az adott helyen meglevő képességek, adottságok és tartalékok alapos számbavétele (no persze ne azokat faggassák róluk, akiknek a szolid átlag elérése is nehézségeket okoz). A konkrét helyi számvetés fontosságát nem lehet eléggé hangoztatni, tudniillik naiv ábránd volna például a kisszériás termékeket gyártó Debreceni Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezettől a termelékenységnek akár azt a fokát elvárni, amit a négymilliárd forintért szinte újjávarázsolt Magyar Gördülőcsapágy Művekben esetleg még kevesellenénk is. Az adottságok ugyanis rendkívül sokszínűek, változékonyak, szinte ahány hely, annyifélék, és a mérce nem feszülhet légüres térben. Az igénytelenséghez hasonlóan leszerelő hatású a megalapozatlanul magasra helyezett mérce is, hiszen — „úgysem fog menni”-alapon — eleve kollektív pesszimizmust szül. — Szavai legalábbis sejtetik, hogy a jobbító szándék sikere sokban függ a döntési-határozathozatali munka színvonalától. E területen mit jelent a középszerű fölé emelkedni? — Itt a mindenre nemet mondás az egyik nagy hatáscsökkentő tényező. Valamit ellenezni ugyan bárkinek joga, ám csak ezt tenni és jobb programot nem adni helyette, méltatlan vezetőhöz vagy vezető testülethez, az csupán az ésszerű kockázat, a kimondott szóhoz járó felelősség nem vállalása, lepasszolása. Megalapozott, jó döntés, határozat csakis maximálisan konkrét elemekből állhat össze, beleértve a végrehajtásért felelős személyek és a határidők megjelölését is. A konkrétságra való törekvés, igényesség a gazdasági szférában, a művelődéspolitikában és a köz-élet minden területén a jó politikai munka jellemző vonása, s Imitt-amott találkozunk még olyan helyi határozattal, amely majdhogynem általánosabb, mint a városé. Nem túl régen ilyesfajta évi cselekvési programot kaptunk az egyik élelmiszeripari nagyüzemünkből. Letakartam a fejrovatát, és odavittem az illető helyen egyébként igen otthonos területfelelősünkhöz. Nos, még ő sem tudta kitalálni, hogy vajon melyik gyári pártszervezettől való a dokumentum. A végrehajtás ellenőrzése is nyilván csak akkor lehet hatékony, ha a határozatban értékelhető, számvetésre alkalmas konkrétumok sorakoznak... — Valóban így van. A jó mélyen elzárt, legfeljebb évenként elővett, általános határozatok nem sokat oldanak meg. A mai gazdasági, ám korántsem csak a gazdaságot érintő hatások ennél sűrűbb számvetésre, gyakoribb politikai ellenőrzésre kell, hogy serkentsenek. Gyorsuló életünk nem tűri, hogy esztendőkön át problémák tömegét cipeljük a hátizsákban, önmagában ne legyen érdem, ha valamiről azt mondják: íme, már a harmadik határozatot hozzák ugyanabban a témában. Ilyenkor ugyanis gyanítható, hogy az első kettőt nem hajtották végre. Természetesen más, ha az újabb határozat a korábbi végrehajtásának előrehaladását, illetve befejezését állapítja meg, a tanulságok levonásával. — E munkastílus mintegy diktálja némely értékrendi pályák átprogramozását .. . — Hogyne, mégpedig az első titkártól a kommunista művezetőig emberre szabottan. Jelenünkben például nem lehet már egyedüli mérce, hogy valaki többet dolgozik, termel, ha ugyanakkor ez a végeredményben, a minőségben nem jelenik meg. Kap-e például elismerést, kellő politikai támogatást saját környezetében az, aki ott, ahol ez szükséges, tervszerűen visszafejleszt? Nem biztos, pedig megérdemelné, ha a termékszerkezet korszerűsítéséért, a kevesebb importanyag felhasználásáért teszi ezt. A fejlesztés esetenként szükségképpen szűkítéssel is jár, ami kevéssé népszerű vállalkozás már csak azért is, mert fokozatosan át kell szokni miatta valami másra. A változás sikerének kulcsa a pártszervezetek kezében is ott van. — Az újszerű feladatokért a pártmunka milyen tartalékait véli szükségesnek mozgósítani? — Fokozni kell a politikai érzékenységet, a következetességet, a határozottságot, a gyors reagálókészséget. Se a dicsérettel, se a bírálattal ne várjunk, amíg csokornyi gyűlik össze belőlük. Ne hónapokkal később köszönjük meg a derekasan elvégzett munkát, és ne évekkel később figyelmeztessünk a hibára, amikor esetleg már nem serkent az elismerés, és nehezebben orvosolható a baj. Idejében és konkrétan cselekedni politikai kötelesség is. Ez nem tűri a hatásköri tili-tolizást. Ha fázunk is kicsit a szótól, a pártszervezetnek adott esetben igenis, operatív módon kell beavatkoznia. Amennyiben az intézkedés — mondjuk — a gazdasági vezető régi feladata lett volna, utólag is szólhat neki a párttitkár: „Elvtársam, erre legközelebb jobban figyelj, és idejében cselekedj!” — Miben kamatozódhat a pártszervezetek hatékony munkája, politikai érzékenysége? — Nagyon sokat tehetnek például az átlag feletti produktum vagy kezdeményezőkészség erkölcsi elismertetéséért. Tapasztalataink szerint a kommunisták idejében a kiugró teljesítményt produkáló munkatársuk mellé állnak, amikor környezetének egy rétege kezdené visszahúzni őt. Olykor ugyanis ilyesfajta megjegyzések hangzanak el az átlag fölött dolgozókhoz címezve: „Fékezd magad, komám, mert aztán majd tőlünk is ennyit követelnek, megszorítják a normát” és így tovább. A legjobbakat az anyagi elismerés vonzásával is igyekeznek példává állítani. Éppen az üzemi pártszervezetek jelzései bizonyították be, hogy ahol a munkadíjazás minduntalan az átlagszínvonalon mozog, ott a teljesítmények is legfeljebb átlagosan alakulnak. A párttagság nagyobb része nemcsak apolitikusnak tartja, ha valahol 50—100 forintnyi bérkülönbséggel próbálkoznak a jót még jobbra, a gyengét pedig felzárkózásra „ösztönözni”, de igazságérzetét is sérti, amikor a kiugrónak a díja a megérdemeltnél kevesebb, az elmaradóé pedig több annál. Mindez perrsze nem diadalmenet, mert szemléleti torlaszokat kell áttörni hozzá. A Debreceni Konzervgyárban például egy összegben adták oda a jutalmat egy többszörösen kitüntetett szocialista brigádnak azzal, hogy az egyéni teljesítményeket ők maguk ismerik a legjobban, eszerint osszák szét hát a pénzt. Nos a jutalom hónapokig ott feküdt egy csomagban a brigádkasszában, mert az emberek nem tudtak megegyezni elosztásának arányairól. Végül mindenki a régi módon, gyakorlatilag egyformán részesedett belőle. — De hát mi a gátja az erkölcsi vagy anyagi értékítéletben a tiszta mérce alkalmazásának? — Például az, hogy a munka díjazása néhol még összekeveredik a szociálpolitikával, és a teljesítmény helyett ki tudja, milyen egyéb szempontokat respektálva adják oda a pénzt. Nemcsak személlyel, hanem közösséggel kapcsolatban is hasznos az értékítéletben mindent a maga helyén kezelni. Néha azonban nehéz a döntés, a rangsorolás, mert volt olyan esztendő, amikor a városban vagy nyolcvan gazdálkodó egység kapott kitüntetést, oklevelet — tulajdonképpen mindegyik, ahol különösebb baklövést nem követtek el. Az ilyen csillaghullás nemcsak eltakarja a valódi érdemeket és hibákat, hanem a jövőben még az adott helyen sem igen ösztönöz, mert a következő elismerésre szinte biztonsággal számítanak. Közben csak arra ügyelnek, nehogy elrontsanak valamit, de kezdeményezésre, az értelmes kockázat vállalására, a munka erőteljes javítására már nemigen törekszenek. Az önmagunk és mások iránti igényesség, a politikai és szakmai kezdeményezőkészség személyes adottság is. A legutóbbi kongresszusi határozat az ilyen és hasonló tulajdonságú emberek felelős posztra állítására serkent: „Bátorítsuk az új iránt fogékony, kezdeményező, a véleményüket nyíltan képviselő emberek funkcióba kerülését." Mi a szerepe ebben a politikai munkának? — Sokkal több, mint egyszerűen a felkészítés. Tanulságos annak a ruhagyári munkásnőnek az esete, aki rutinosan és jól dolgozott pártalapszervezetének vezetőségében, de miután — hirtelen túl magasra helyezvén előtte a mércét — a városi tanács végrehajtó bizottsági tagjának választották meg, bizony leginkább csak hallgatott az üléseken. A tisztségre, felelős posztra kiszemelt emberek felkészítése, ami kiválasztásukkal kezdődik, ne fejeződjék be testületi taggá való előrelépésükkel, megválasztásukkal. Nem jó gyakorlat, hogy előkészítettük, iskoláztattuk, funkcióba segítettük — „kipipáltuk” — az illetőt, aztán boldoguljon, ahogy tud. Legyen a pártszervezetnek jó értelemben vett presztízskérdése, hogy az az ember — az ő embere. Segítsék át az első nehéz lépéseken, és egyúttal követelményeket is támasszanak vele szemben. Magasabbakat, mint amilyeneket elődjének szabtak, mert a magasabb szinten való megújulás a káderpolitikának is alapkövetelménye. Igaz, végérvényesen úgy lehet, úgy kell megtudni valakiről, hogy tud-e úszni, ha a vízbe — akár mélyvízbe — dobják, de hát a pártszervezet feladata ezután sem a partról való egyszerű asszisztálás. — Az önelégültség, a közöny felrázásának szándéka, az átlag fölötti megújulás törekvése tehát szinte az élet minden területén érzékelhető. Miként kívánják ezt tovább erősíteni? — Minket magunkat szerencsére serkent a megyei pártbizottság, mert amikor már-már azt hinnénk, hogy kezdeményezéseinknek se szeri, se száma, akkor megkérdezik tőlünk: miért nem kezdeményeztek többet? Ugyanígy nekünk is kötelességünk ösztönzéssel, segítségadással és folyamatos pártellenőrzéssel ébren tartani területünkön a politikai alkotókedvet. Ez tudniillik közös munka, és én nem hiszek abban, hogy van egyszerre, mondjuk, jó városi és gyenge helyi pártmunka, avagy fordítva. Bevált, egységes szervezetben, együttesen hajtjuk végre a feladatainkat, s ennek színvonalát csak városi bizottságtól alapszervezetig együtt, egyszerre lehet minősíteni. Embert és testületet egyaránt próbáló, naponként bizonyítást követelő időszakban készülünk számvetésünkre, a pártértekezletre. Jóleső érzés tudni, hogy hatalmas politikai muníció, cselekvőkészség birtokában tehetjük ezt — mondotta befejezésül Postás Sándor. Rác T. János 5