Népszabadság, 1979. augusztus (37. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

2 KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNK TELEFON JELENTÉSE NICARAGUÁBÓL: Napirenden a gazdasági helyzet stabilizálása, az újjáépítés A normalizálódás feladatai, a rend megerősítése kerül mindin­kább előtérbe Nicaraguában. A hét elején még csak vontatottan, az ipari és a kereskedelmi léte­sítmények kisebb részben vették fel a munkát, a főváros iparának mintegy fele súlyosan megrongá­lódott, de ezen túlmenően a nyersanyaghiány és a magántőke bizalmatlansága is fékezi a ter­melés beindítását. A nemzeti újjáépítés kormánya széles körű diplomáciai erőfeszí­téseket tesz a gazdasági és pénz­ügyi csődhelyzetben a minimális erőforrások biztosítására. A múlt héten a július 26-i ünnepségek al­kalmával magas szintű küldöttség járt Kubában, egészségügyi és ok­tatási segítséget kérve. Hétfőn 55 tagú venezuelai misszió érkezett Managuába. A latin-amerikai olajország 20 millió dollárt adott Nicaraguának a rövid lejáratú fi­zetési problémák kiegyenlítésére. Az országnak az elkövetkező na­pokban 150 millió dollárra lenne szüksége a fizetési kötelezettsé­gek fedezésére, hosszabb távon viszont 2,5 milliárdra az újjáépí­téshez, amelyet csak külső segít­ség révén szerezhet be. A kine­vezett bonni nagykövet hasonló céllal nyugat-európai körútra in­dult. Alfonso Robelo, a kormány­tanács tagja a szomszédos Costa Ricába látogatott. Várhatóan a közeli napokban az Egyesült Ál­lamokba is magas szintű küldött­ség utazik. Kedden Managuába érkezett Felipe Gonzalez, a Spanyol Szo­cialista Munkáspárt főtitkára, aki egyben a Szocialista Internacio­­nálét is képviseli. A sandinista front vezetői hét­főn újabb, a rádió és a televízió közvetítette háromórás tájékozta­tást adtak a lakosságnak a nor­malizálódás feladatait részletezve, és érezhetően bizonyos feszültsé­gek csillapítása érdekében. Hang­súlyozták, hogy az ország vala­mennyi politikai, szociális és gaz­dasági szektorának részt kell vennie a nemzeti újjáépítésben. A sandinista front vezetősége igyekezett megnyugtatni a ma­gánvállalkozókat, hogy a bank­államosítás és egyéb gazdasági szükségintézkedések nem csor­bítják érdekeiket. Kérték a beté­tekkel rendelkezőket, hogy ne ta­núsítsanak bizalmatlanságot pén­zük kivételével, mert ezzel sú­lyosbítanák az amúgy is kritikus helyzetet, hiszen a Somoza-rend­­szer teljesen üresen hagyta az ál­lamkasszát. Jaime Wheelock, a sandinista front vezetőségének tagja az ag­rárreform ügyét világította meg. Türelemre intette a parasztságot, és leszögezte: a több mint 60 ezer, egy hektárnál kisebb földdel ren­delkező paraszt jogos igényeit ki­elégítik. Ugyanakkor hangsúlyoz­ta, hogy az erőszakos földfoglalá­sok nehezítik a földreform meg­szervezésének folyamatát. Közöl­te, hogy Somoza nagygazdaságait, mindenekelőtt a jól működő ál­lattenyésztő gazdaságokat, nem kívánják felparcellázni, ezeken állami gazdaságokat hoznak lét­re. A középrétegek megnyugtatá­sát célozta annak a bejelentése, hogy a közhivatalokból nem bo­csátják el a diktatúra alatt is dol­gozó embereket. ígéretet tettek a sa­j­tószabadság helyreáll­ítására, miután a szükségállapotot kiváltó okok megszűnnek. A sandinista front vezetősége ezúttal is megállapította, hogy a kormányjunta és a front prog­ramjának megfelelően „hatékony és átfogó változásokat” hajtanak végre az ország életében, össz­hangban a magánvállalkozás sza­badságával, olyan keretek között, amelyek nem sértik a dolgozók érdekeit. Ortutay-Lovas Gyula Zirababwe-Rhodesia a nemzetközösségi csúcs napirendjén A zambiai fővárosba, Lusakába sorra érkeznek a küldöttségek, hogy részt vegyenek a Brit Nem­zetközösség ma, szerdán kezdődő egyhetes csúcsértekezletén. A de­legációk és a nemzetközi sajtó képviselőinek köreiben elsősorban azt vitatják meg, hogy áthidalha­tók lesznek-e a tagállamok közöt­ti nézeteltérések Zimbabwe-Rho­­desia kérdésében. A Brit Nemzetközösség guya­­nai főtitkára, Shridath Ramphal kedden úgy vélekedett, hogy ön­magában is a csúcsértekezlet nagy sikerének számítana, ha elkerül­nék a „drasztikus szakadást” a 39 tagállam között a rhodesiai kér­dés megítélésében. Egyes diplomáciai körök azt terjesztik, hogy Malcolm Fraser ausztráliai miniszterelnök úti­poggyászában olyan „csodatervet” hoz magával, amely alkalmas le­hetne a rhodesiai helyzet megol­dására. A megfigyelők azonban erősen kételkednek abban, hogy az ausztráliai kormányfő életre­való kezdeményezéssel lenne ké­pes előállni. Kedden befejeződött Lusakában az úgynevezett frontállamok ve­zetőinek tanácskozása. Nyilatko­zatot nem tettek közzé, de Zam­bia, Botswana és Tanzánia a nem­zetközösségi csúcsértekezlet előtt nyilvánvalóan egyeztetni próbálta a követendő politikát az angolai és a mozambiki vezetőkkel. E két utóbbi ország, mint volt portugál gyarmat ugyanis nem tagja a Brit Nemzetközösségnek. (MTI) A ciprusi kormány elutasította a török tárgyalási javaslatot A ciprusi kormány hétfőn el­utasította Denktas ciprusi török vezető javaslatát a görög és török közösségek közötti tárgyalások felújítására. A kormány szóvivője kijelentette: új tárgyalások he­lyett inkább arra van szükség, hogy a török fél megvalósítsa azt, amiben már megállapodás szüle­tett. A Denktas-terv a lakosság 18 százalékát kitevő török közösség­nek juttatná a sziget északi, a la­kosság 82 százalékát alkotó görö­göknek pedig a sziget déli részét. A két közösséget központi kor­mány fogná össze. A török közösség vezetője hét­főn Nicosiában találkozott Rei­­naldo Galino Pirollal, az ENSZ különleges ciprusi képviselőjével és ismertette vele új tervét. A két közösség kétéves szünet után ez év június 15-én újította fel tárgyalásait, amelynek alapját a Kiprianu ciprusi elnök és Denk­tas ciprusi török vezető által má­jusban kidolgozott 10 pontos egyezmény képezte. A tárgyalások azonban egy hét múlva — a cip­rusi török fél hajthatatlansága miatt — zátonyra futottak. (UPI) A Pentagon kidolgozta a dél-koreai katonai beavatkozás terveit Weisner tengernagy, a csendes­óceáni amerikai flotta főparancs­noka a Dzung­ Ang Ilbo című dél­koreai lap washingtoni tudósító­jának adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy a Koreai-félszigeten kialakult helyzet éleződésének esetére a Pentagon katonai be­avatkozás terveit dolgozta ki. Weisner közölte, hogy a kidol­gozott tervek szerint rendkívüli helyzet kialakulása esetén ameri­kai tengerészgyalogságot tennének partra a Koreai-félszigeten. Az adott esetben az Okinawán és a Hawaii-szigeteken állomásozó egy­ségek kerülnének bevetésre. Ha ezek az erők kevésnek bizonyul­nának, akkor az Egyesült Államok területéről szállítanának Dél-Ko­­reába csapategységeket. Ezeknek a terveknek a létezését erősítette meg hétfői, szöuli nyi­latkozatában Ro Dzsae Hjun dél­koreai hadügyminiszter is, aki ki­jelentette: az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodtak abban, hogy a Koreai-félszigeten bekö­vetkező konfliktus esetén az Egye­sült Államok sokoldalú segítséget nyújt Szöulnak. Az Egyesült Álla­mok kötelezettséget vállalt arra is, hogy lőszerrel és üzemanyaggal látja el a dél-koreai hadsereget, és gondoskodik ezek szállításáról — közölte a dél-koreai hadügymi­niszter. (TASZSZ) . NÉPSZABADSÁG 1979. augusztus 1., szerda Az idén kongresszust tartanak a panamai kommunisták A panamai fővárosban ülést tartott a Panamai Néppárt (Kom­munista Párt) Központi Bizottsá­ga. A plénum döntése szerint a párt VI. kongresszusát az idén no­vemberben hívják össze. A plénum határozatban támo­gatta az el nem kötelezett orszá­gok állam- és kormányfőinek Ha­vannában sorra kerülő VI. csúcs­­konferenciáját. A panamai kommunisták üd­­vözlik a nicaraguai nép győzel­mét, a diktatórikus rezsim meg­döntését. Ugyanakkor a plénum felhívta a figyelmet arra, hogy az imperializmus és a nicaraguai reakció erőátcsoportosítást hajt végre Nicaragua újjászületésének megakadályozására. Ezért a párt határozatot hozott arról, hogy to­vábbra is támogatásban részesítse a nicaraguai népet. (TASZSZ) KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néhány sorban A Béke-világtanács nyilatkoza­tot tett a helsinki záróokmány alá­írásának negyedik évfordulója al­kalmából. Ebben üdvözli a nem­zetközi enyhülésben és az együtt­működésben elért haladást, rámu­tatva egyúttal, hogy a NATO-kö­­rök megpróbálják hátráltatni az enyhülés folyamatát. (MTI) Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja, a KB titkára Moszkvában fogadta William Kashtant, a Ka­nadai Kommunista Párt főtitká­rát. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen véleményt cserél­tek az időszerű nemzetközi kérdé-­­sekről, tájékoztatták egymást pártjaik belső tevékenységéről. (TASZSZ) Molnyija-1 típusú távközlési mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióból. Feladata: to­vábbítani a szovjet központi tele­vízió adásait, valamint biztosítani az északi, szibériai, távol-keleti és közép-ázsiai területekkel való te­lex- és rádióösszeköttetést. (TASZSZ) Bolíviában ma ül össze a par­lament, hogy eldöntse, ki lesz az ország új elnöke. A latin-ameri­kai országban július elsején tar­tott elnökválasztáson egyik jelölt sem kapta meg a voksok legalább 50 százalékát, ezért a törvényho­zás dönt az elnök személyéről. (Reuter) 1 Vietnami jegyzék Kínának A Vietnami Szocialista Köztár­saság külügyminisztériuma ked­den határozottan tiltakozott Pe­­kingnek a vietnami határon foly­tatódó katonai akciói ellen. A vietnami külügyminisztériumnak a kínai külügyminisztériumhoz in­tézett jegyzéke újabb tényeket közöl arról, hogy a kínai csapatok fegyveres alegységei megsértették a határt, aknavetőkből lőttek viet­nami területeket. Békés polgári lakosok estek a támadások áldo­zatául. Több házat, gazdasági épü­letet felgyújtottak, leromboltak és kárt okoztak a vetésben. A vietnami fegyveres erők a ha­társértőket visszaszorították saját területükre — hangoztatja a viet­nami jegyzék. (TASZSZ) Tekintélyes iráni egyházi vezető ellenzi az alkotmánytervezetet Teherán cáfolja részvételét az iraki eseményekben Sariat Madari ajatollah, aki az iráni síita egyházi hierarchiáiban­­ a második helyet foglalja el Kho­­meini ajatollah mögött, hétfőn ki­jelentette: ellenzi az alkotmány­­tervezetet abban a formában, aho­gyan nyilvánosságra hozták. A PARS iráni hírügynökségnek adott nyilatkozatában a nagy te­kintélyű vallási vezető kifejtette: a belviszály elkerülésére inkább az 1906-ban kiadott alkotmányt kellene ismét életbe léptetni. Ez a brit típusú, alkotmányos, parla­mentáris királyság bevezetéséről rendelkezett Iránban. „Természe­tesen ki kellene hagyni belőle a királyságról szóló részeket” — mondta Sariat Madari. Sariat Madari legutóbb azt is elutasította, hogy az ő követői és Khomeini hívei egyesítsék erőiket augusztus 3-ára, az alkotmány­­tervezetet megvitatni hivatott „szakértői parlament” tagjainak megválasztására. Sariat Madari követői az Iráni Népi Köztársaság | Pártjában tömörülnek, Khomeini­­ hívei pedig az Iszlám Köztársaság­­ Pártjában. Mindkét párt jelöltet­­ állított minden választókerület­ben. A nem vallási mozgalmak kö­zül a negyedszázaddal ezelőtti­­ Moszadik-féle köztársaság hagyo-­­ mányait őrző polgári Nemzeti­­ Front azt az álláspontot foglalta­­ el a választások előtt, hogy az ál­­­­lam intézményeit „nyugati mintá­­­­ra” kell átszervezni. A mozgalom­­ nem helyesli a vallási vezetőknek­­ az államéletben betöltött jelentős­­ szerepét. A Nemzeti Demokrati­­­­kus Front (ugyancsak polgári, szo­ciáldemokrata jellegű párt) sze­rint nincsenek meg a „szabad vá­lasztások feltételei”, ezért ez a cso­port nem vesz részt a szavazáson. A muzulmán Mudzsahid Khalk mozgalom, a magát marxistának valló Fedajin Khalk mozgalom, valamint a Tudeh Párt (kommu­nisták) részt vesznek a választá­sokon. Az iráni kurd vezetők élesen bírálják az alkotmánytervezetet, mert nem gondoskodik a kurd te­rületek önkormányzatáról. Kedden a dél-iráni kikötőváros, Khorramshahr biztonsági főnöke azt állította, hogy letartóztattak egy tizenhárom főnyi „iráni ara­bokból álló” csoportot, amely ,,sza­botázscselekményeket hajtott vég­re”. Az iráni külügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta a MEN­A egyiptomi hírügynökség azon állítását, hogy Iránnak köze volt az Irakban történt, kudarcot vallott államcsínyhez. A PARS iráni hírügynökség ál­tal nyilvánosságra hozott hivata­los állásfoglalás leszögezi, hogy a teheráni kormányzat tartózkodik „saját forradalma külföldre ex­portálásától”, és nem avatkozik be más országok belügyeibe. Iránban az 1979. június 8-án az ország többi hitelintézetével együtt államosított Melli­ bank az építési kölcsönökre 8 százalékos kamatot számít fel. A teheráni rádió riportere Mosztafa Katrai építés- és városfejlesztési minisz­terrel készített interjújában meg­kérdezte: a bank miért emeli még mindig a kamatot, jóllehet az isz­lám tiltja ezt. Katrai kijelentette: a bank ezzel meg akarja akadá­lyozni az ügyfelek nagy rohamát, a kamatok megszüntetése azonban a kormány hosszú távú célja ma­rad. Sapur Baktiar volt iráni minisz­terelnök kedden Párizsban most jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy februárban eltűnt Iránból. Baktiar mindenekelőtt tagadta azt a kedden elterjedt hírt, amely szerint tevékeny sze­repet kíván játszani hazája politi­kai életében. Leszögezte, hogy nem akar emigránskormányt vagy politikai pártot létrehozni. (MTI) Hűvösödik a nyugatnémet-iráni viszony BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL A nyugatnémet kormány eluta­­­­sítóan reagált az iráni kormány hétfői jegyzékére, amelyben Te­­­­herán azt kívánja, hogy Bonn ha­tárolja el magát a nyugatnémet sajtó Irán-ellenes kampányától. A KWU elnevezésű nyugatnémet cég kedden felmondta szerződé­sét két atomerőmű építésére Irán­ban. A szerződést még a sah kor­mányával kötötték, és az építés előrehaladott állapotban van. Az NSZK-ban további két iráni diá­kot vettek őrizetbe azzal a vád­dal, hogy „önbíráskodást” gyako­roltak a sah kormánya titkosszol­gálatának NSZK-ban élő volt tag­jai ellen. Ezek a legutóbbi esemé­nyek abban a folyamatban, amely egy idő óta a nyugatnémet—iráni viszony érezhető lehűléséhez ve­zetett. A jelenlegi iráni kormány sze­mére veti egész sor jelentős nyu­gatnémet lap, köztük a Der Spie­gel munkatársainak, hogy a sah uralma idején jelentős vesztege­tési pénzeket vettek fel Teherán­tól, és ellenszolgáltatásként „jó sajtót” biztosítottak Reza Pahlavi rendszerének. A sah elűzése után hatalomra jutott vallási vezetők tetteit azonban ellenségesen fo­gadják, és az eseményeket megha­misítva bírálják. A bonni kor­mány szóvivője tagadta Teherán vádjait, és védelmébe vette a nyu­gatnémet sajtót. Az NSZK-ban tanuló iráni diá­kok már évekkel ezelőtt jelezték a rendőrségnek, hogy a sah titkos­­szolgálata, a SAVAK ügynökei nyugatnémet földön, illegálisan nyomoznak balo­­li mozgalmuk ellen. Nyomozásuk eredményét annak idején Iránban használták fel. A mozgalomban részt vevő diákokat hazatérésük után letar­tóztatták és kegyetlenül megkí­nozták. Ugyanezt tették hozzá­tartozóikkal is. Annak idején a nyugatnémet rendőrség nemcsak megtűrte a SAVAK ügynökeinek tevékenységét, hanem együtt is működött velük, a diákok sahellg­­nes tüntetéseit is kegyetlenül szét­verte. Ugyanezek az ügynökök ma háborítatlanul élnek az NSZK- ban. Legalábbis erre lehet követ­keztetni abból, hogy a volt ügy­nököket és a sah titkosszolgálatá­nak volt besúgóit védelmébe ve­szi a rendőrség A sah uralma alatt a nyugat­német—iráni viszony kereskedel­mi vonatkozásban kiterjedt volt. Irán az NSZK egyik legnagyobb olajszállítójává lett, a sah pedig milliárdos rendelésekkel juttatta vissza a szövetségi köztársaságba a kőolajból nyert dollárokat. Nemcsak a KWU nevű vállalat, hanem más cégek is óriási üzlete­ket kötöttek Teheránnal. Az új iráni kormány­ rögtön a sah buká­sa után bejelentette, hogy felül­vizsgálja a nyugat-európai rende­lések többségét. Azóta a nyugat­német vállalatok beszüntették irá­ni terjeszkedésüket, amit most a KVU részéről a szerződés fel­mondása követett. Tabatabai iráni miniszterelnök­helyettes egy nyilatkozatában ki­jelentette: „Elérkeztünk türel­münk határáig. A sértegetések és az ellenséges sajtójelentések nem folytatódhatnak.” A nyugatnémet sajtó nagy része eddigi magatar­tásától eltérően most visszafogot­tan ír az iráni kormány jegyzéké­nek bonni fogadtatásáról. C. Tóth Béla

Next