Népszabadság, 1979. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-25 / 301. szám

1979. december 24., hétfő népszabadság A PAKSI LÁTOMATÁS Hazánk legnagyobb ipari vállalkozása, a paksi atomerőmű 1990-ben megközelítően annyi villamos energiát termel majd, mint napjainkban az ország valamennyi erőműve. A méreteiben egyedülálló beruházás dolgozói szerda délelőtt nagy várakozással fogadták Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, aki a XII. pártkongresszus előkészítésének időszakában szakított rá időt, hogy meglátogassa a hatalmas építkezést. A létesítmény kivitelezői, munkások és vezetők, részletesen beszámoltak neki feladataikról, mindennapi életükről, gondjaikról. A szerdai paksi látogatásakor mintegy 10 ezer munkása dolganem hagytak sok szabad időt házik a helyszínen, eddig mintegy bár Jánosnak. Hiába mondta, 3 millió köbméter földet mozgathogy ő ide tulajdonképpen érdektült meg, s a felhasznált acél és fődő vendégként érkezett, s csak beton is csak tíz- vagy százezer arra kíváncsi, hogyan, milyen kőtonnában, illetve köbméterkönrülmények között tanulunk atommérhető. Nyilvánvaló, hogy génerőművet építeni — az üdvözlődét okozott a tapasztalatlanság, a szavak után a beruházáskor nem mindig zavartalan tervellámánybiztosa, Szabó Benjámin tál, csakúgy, mint a berendezések rögtön a problémák közepébe rá- nemegyszer vontatott szállítása, gott, s arról beszélt, hogy az új „Paksra nem lehet csak úgy ínmunkarend bevezetése milyen gázni...” — jegyezte meg az változásokat hozott. Az építők egy egyik vezető, aki több példarésze ugyanis május óta tíz napig val bizonyította, hogy a napról egyfolytában dolgozik, hogy aznapra kaleidoszkópszerűen változon négyet pihenéssel, ki-ki csazó építkezés átlátásához, a giládja körében tölthessen. Általa gantikus munka szervezéséhez, nos tapasztalat, hogy a tizedik irányításához valóban ott kell ésnap már nagyon nehéz, mi a munkahelyen. — Szerintem nehéz az első is — Szégyen, nem szégyen, én — jegyezte meg Kádár elvtárs, először vagyok itt — mosolyodott miután a vendéglátók bemutat el Kádár János. — De ha eddigták az építkezést, ezt a merőben nem is jöttem, mentségemre szólvi és méreteiben is páratlan be-ion, hogy az építkezés sokszor ruházást. A munka ütemét tekint- megkeresett engem. Magától élve valóban nem lehet különbség tetődő ez, hiszen a beruházás, a napok között. Nemcsak egyszer mint önök is elmondták, nagysűrűen a folyamatos munkarend jogában is felülmúl minden eddimályosítja el a hétköznapok és a vít. S arról sem szabad elfelednivatalos munkaszüneti napok közni, hogy napjaink egyik legközötti választóvonalat, az itt dől- életbevágóbb kérdése az energiagázoknak — sokszor a saját ká-ellátás. Ezért a kiemelt feladatok ritkán — rá kellett jönniük, hogy közül is kiemelendő a paksi Pakson minden részművelet egy atomerőmű építése, az itt folyó aránt fontos, és minden pillanat munka segítése, rejthet magában előre nem látott A Központi Bizottság első titkára akadályt, melyet csak összefog- még hozzátette: sajnálatos, hogy a ma kell és lehet leküzdeni. Éppen gazdasági építőmunka növekedést a feladat nagysága vonzza ide az üteme kissé lelassult, de azért ország minden tájáról a mester annyi haszna lesz, hogy az ereketségükért rajongó embereket, akik jobban összpontosíthatjuk a közül néhányan el is mondták, kulcsfontosságú objektumok meghogy nemcsak a jó fizetés miatt építésére jöttek — a vállalkozókedvükön- Paks nemcsak munkahely — dította útnak őket, Pakssal tudni- lakóhely is. Mértékegységei máillik új korszakba lépett az épísék, mint néhány évvel ezelőtt, főipar. Korábban itt öt év alatt állami , speciális feladatokat, a kierőből 100—120 lakás épült, azlönleges minőségű követelmé- atomerőmű eddig több mint 1600 nyékét és magát a beruházás új otthont teremtett a hozzá tazméreteit tekintve is eleddig péltozó létesítményekkel együtt, dátlan munkába csöppentek az Most, mint valamennyi hirtelen ideérkezők. Kádár János érdekvárossá duzzadt település, nem fedve hallgatta a számadatokat: mindig képes kielégíteni azokat jelenleg körülbelül 50 vállalat az igényeket, amelyeket egy gigantikus építkezés hátterének szolgálnia kellene. Igaz, nincsenek már a dunapenteleihez vagy a hajdani komlói építkezésekhez hasonló barakkok — a munkások korszerű panellakásokban élnek. Ahogy a kormánybiztos mondta, itt a vállalatoknak legalább húsz évre kell berendezkedniük, hiszen az atomerőművet folyamatosan bővítik. A dolgozók azonban nem az egykori állapotokhoz hasonlítják a ma szocialista építkezését. A tanácskozáson, amely inkább kötetlen beszélgetés volt, sokan panaszolták, hogy a folyamatos munkarendhez nem alkalmazkodik eléggé az üzletek nyitvatartási ideje, a közlekedés sem zökkenőmentes, és a szolgáltatások tekintetében is sok a kívánnivaló. Szigeti József, a Gyár- ésGépszerelő Vállalat turbinaszerelője arról beszélt, hogy ő úgy jött ide Paksra, mint aki elvégzi itt az adott feladatokat, aztán veszi a kalapját, és indul haza. — Az élet azonban más feladatot állított elénk — folytatta. — A mintegy 50 vállalat különböző rendű és rangú munkájából közösséget kellett kovácsolni, teret adni az önképzésnek, pezsgővé tenni a szervezeti életet. Képletesen szólva: napjainkban már mindnyájan azonos overallt hordunk. — Minden fiatal számára vonzó az atomerőmű építése — mondta Varga László hegesztő —, csak az a baj, hogy a beruházáson dolgozóknak nehéz itt letelepedniük. Sokak számára pedig az érdekes munkánál is fontosabb a fészekrakás. Remélhető, hogy a közeljövőben induló munkáslakás-építési akció hozzásegíti ehhez a fiatalokat. Mert a feladat valóban lenyűgöző, változatos, egész embert kívánó, ahogy Jóri János ácsbrigádvezető fogalmazott:— Sohasem forgott a fejem felett annyi daru, mint itt. Nincs nap, amelynek ne volna meg a maga eseménye. A vállalatok szocialista brigádjainak felajánlásai, a KISZ-védnökség, a szocialista országokból érkező szakemberek segítsége mindmind azt célozza, hogy az előírt határidőre megvalósíthassák a reaktor úgynevezett párhuzamos kapcsolását, próbaüzemét. — Itt meg kell tanulni becsülni a munkát, nemcsak a magunkét, a másét is — hangsúlyozta Bimbó Attila hegesztő. Több munkás megemlítette, hogy néha túl soknak érzik a papírmunkát, s szerintük felesleges minden apró-cseprő feladatra bizottságot létrehozni, hiszen ezek megoldásához sokszor elég lenne egy jó lakatos. A fentiek csupán kiragadott részletek azokból a nyílt, problémákat feltáró, őszinte megnyilatkozásokból, amelyek ezen a beszélgetésen elhangzottak. Mégis tévedne, aki azt hinné, hogy amolyan panasznapot tartottak a dolgozók Kádár elvtársnak: bőven esett szó azokról az eredményekről, munkasikerekről, amelyek — főként az utóbbi időben, a pártos kormányintézkedések hatására — az építkezést jellemezték. Bizony kevesen hitték, hogy az atomerőmű főépületében még az őszes üzembe állhat az a 250 tonnás óriás daru, amely a reaktor nehéz elemeit emeli majd a helyükre. Mégis elérték a kitűzött célt. Ez lesz a legdrágább „háza” az országnak, s ahogy a beszámoló taggyűléseken tapasztalták, minden építő személyes felelősséget érez azért, hogy ezt a hatalmas létesítményt időben, jó minőségben vehessék birtokukba. A tanácskozáson nemcsak az építőmunkáról esett szó. A dolgozók képviselői tájékoztatták Kádár Jánost az itteni pártéletről is. Többen hangsúlyozták, hogy a kongresszusi irányelveket a pártcsoportok igyekeznek lefordítani a maguk nyelvére, s a fontos dokumentumot vitatva gyakran fölmerült: a határozatokat nem elég csupán elolvasni. Agitálni is kell értük, mellettük, és a végrehajtásukat is számon kell kérni, sőt, ha muszáj, felelősségre kell vonni a mulasztókat. Itt Pakson valóban csak kemény munkával lehet szép jövedelemhez jutni, de jó lenne, ha mielőbb elterjedne az a szokás, hogy csak a becsületes helytállást fizetik meg. Az értelmes, célratörő feladatokra könnyű az embereket mozgósítani, csak a szervezetlen, távlatot nem nyújtó munka okoz közömbösséget. A beruházáson dolgozó kommunisták az irányelvek között örömmel olvasták az ellenőrzés megszigorításáról szóló sorokat. Kádár János figyelmesen hallgatta a felszólalókat, jegyezte az elmondott tényeket, majd válaszában hangsúlyozta: jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy az embereket mennyire foglalkoztatják munkájuk, környezetük gondjai. Ez egyben azt is jelzi, hogy tisztában vannak nemcsak az erőmű, de az ország sajátos helyzetével is. Azokkal a külsőbelső tényezőkkel, amelyek bizony nehezebbé tették a gazdasági építőmunkát. Ahogy a jegyzetfüzetből visszaolvasta, valamenynyien kritikusan és önkritikusan ecsetelték a feladatok végrehajtását, a mindennapi életet zavaró problémákat. Az ország mai helyzetében — mondotta Kádár János — minden erőfeszítést arra kell összpontosítani, hogy megőrizzük eredményeinket. Ehhez nemcsak az atomerőműnél, de mindenütt kemény és tisztességes munka szükséges. A párt és a kormány vezetői azon vannak, hogy megszüntessék az „oldalról való” jövedelemszerzést, mindenki annyi pénzt keressen, amennyit — egyenes úton — a munkájáért megérdemel. Fogyasztókként már jól megtanultuk jogainkat, de termelőkként nem ismerjük eléggé kötelességeinket. Ezért e fontos, a kongresszust előkészítő időszakban is fokozott figyelmet kell fordítani az élet minden területén a hatékonyság növelésére, a pazarlás megszüntetésére, a minőségre, örvendetes, hogy a beszámoló taggyűléseken szerzett tapasztalatok főként ezeket az igényeket domborították ki. Nyilvánvaló, hogy az irányelvek megvitatása is sok hasznos javaslatot, kezdeményezést szül, és segít kijelölni szocialista fejlődésünk útjait. A látogatás végeztével a paksi atomerőmű makettjét Szabó Benjámin e szavakkal nyújtotta át a Központi Bizottság első titkárának: — A tervezők ilyennek képzelték, s reméljük, Kádár elvtárs mihamarabb ellenőrizni fogja, ilyennek építettük-e fel. Szöveg: Tamás Ervin Képek: Mike László Kádár elvtárs köszönti az építőket. Építés alatt a 2-es reaktor. Az erőmű szellőzödéményei több mint 30 méteresek.