Népszabadság, 1980. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
4 SPANYOLORSZÁG Az Atocha-per Esemény volt ez a per Spanyolországban. Franco halála óta első ízben ítélkezett itt bíróság fasiszta politikai gyilkosok különítménye felett. Ilyet még nem látott a madridi igazságügyi palota: a vádlottak padján francoista kékingesek ültek, megbilincselve. Az államügyész jobbján fekete talárban a magánvád képviselői: kommunista ügyvédek. Három esztendeje még törvényen kívül voltak, most a közvádlóval együtt ők tettek fel keresztkérdéseket elvtársaik gyilkosainak. És a vádlottaknak felelniük kellett... Hiába, sok minden megváltozott Spanyolországban. Célzott lövésekkel Épp ezt: a polgári demokratikus kibontakozást szerették volna feltartóztatni — korántsem egyedül — a merénylők. A gyilkosság pillanatában az ország az átmenet talán legkritikusabb időszakát élte. Még csak hetek teltek el, az 1976. decemberi népszavazás óta, amelyen a lakosság elsöprő többsége igent mondott a politikai reformokra, ám a merénylet időpontjában, 1977. január 25-én a pártok legalizálása, a választások kiírása, az alkotmányos intézményrendszer meghonosítása még csupán program volt (a kommunista pártot például csak húsvétkor legalizálták). Sötét erők mozdultak meg, hogy a reformtervet semmivé tegyék. Január 24-én reggel, egy homályos hátterű, ultrabalos csoport, a Grupo, amely sokak szerint titkos szálakkal kötődik bizonyos politikai nyomozótisztekhez is, elrabolta a legfelsőbb katonai bíróság elnökét. Ez példátlan kihívás volt a fegyveres erők ellen. Még aznap este a fasiszta merénylők a madridi Atocha utca 55. szám alatti ügyvédi irodában lemészárolták a Munkásbizottságok kommunista jogászait. Ez kiszámított provokáció volt a baloldal ellen. Történetesen ugyanazokban az órákban az Atocha utca szemközti oldalán, a 90-es számú ház első emeletén találkozott a még illegális Munkásbizottságok országos titkársága. A gyilkos „Pistoleró”-k azt vallották, hogy az ügyvédi irodában a Munkásbizottságok közlekedési tagozatának egyik vezetőjét keresték (aki szálka volt felbujtójuknak és pénzelőjüknek, a francoista vertikális szakszervezet madridi főnökének a szemében). De az illetőt nem találták ott. Ekkor a helyiségben tartózkodó kilenc személyt minden előzetes szóváltás nélkül egy sarokba terelték, majd — az ítélet szerint — legfeljebb 60 centiméterről egyenként, célzott lövéseket adtak le rájuk, öt áldozat azonnal életét vesztette, de négyen — köztük az egyik meggyilkolt özvegye — felépültek szörnyű sebeikből és a főtárgyaláson ujjal mutattak a vádlottakra: ők voltak! (Egyébként 193 évi szigorított börtönre ítélték őket, időközben ugyanis eltörölték a halálbüntetést.) Politikai megtorlás A törvényszék bűnügyben ítélkezett, deklaráltan kerülte a politikai szempontokat. Ennek ellenére az igazságügyi palota, ahonnan 1977 januárjában százezer ember némán kísérte utolsó útjára az öt koporsót, ezen az 1980-as télután szinte ostromlott erődre emlékeztetett. A környező utcákban riadóautók várakoztak, hogy megvédjék a bíróságot a gyülekező fasiszta suhancoktól. Ezért politikailag sem közömbös, hogy a törvényszék leszámolt négy évtized nemzetit és fasisztát, fasisztát és hazafit hamisan azonosító francoista hagyományával, 6 ítéletében — ez is először történt meg itt — kimondta: „hazafias indítékokról” szó sincs, a gyilkosok: „a Falange és az Új Erő párt tagjai pártpolitikai célokból öltek”, „A politikai megtorlás szándéka hajtotta őket”, olyan „totalitárius ideológiáé, amely szembehelyezkedik a szabadságjogokkal és azokkal az intézményi változásokkal, amelyeket a lakosság túlnyomó többsége szabad választásokon óhajtott.” (A legutóbbi 1979-es általános választásokon 19 millió leadott szavazatból a fasiszták pártszövetsége mindössze 370 ezret kapott.) Bármennyire tisztességesen ítélkezett is a bíróság, következtetéseiben nem mehetett messzebb. Ezért az Atocha utcai mészárlást egyetlen csoport elszigetelt akciójának minősítette, s nem kutatta, merre, hová, kikhez vezetnek még a merénylet szálai. Az Atocha utcai merényletnek volt néhány gyanús kísérőjelensége. Kezdetben olyan vizsgálóbíró foglalkozott vele, aki másfél éven át(!) megakadályozta, hogy utánanézzenek a gyilkos fegyverek eredetének. (Később már csak annyit lehetett kideríteni, hogy a hadseregnek szánt szállítmányból valók, de homályban maradt, kiktől kerültek a merénylőkhöz.) Mi több, ugyanaz a vizsgálóbíró a gyilkosságnál a helyszínen fegyverrel falazó egyik vádlottnak tavaly húsvéti eltávozást adott a börtönből; az illető persze külföldre szökött. Ő lett volna a fasisztákat és bizonyos „nagy családokat” leginkább kompromittáló vádlott; az anyja az Új Erő vezérének titkárnője volt... Más: a vizsgálat alatt a vádlottak kifecsegték, hogy jó barátságban voltak a francoista idők politikai rendőrségének néhány nyomozójával, akiket az első kihallgatások idején láttak, a biztonsági szolgálat központjában. A magánvád szerint ezek a nyomozók lehetővé tették a gyilkosoknak, hogy összehangolják a vallomásaikat. Következetesség a harcban A per napjaiban egy kommunista képviselő felhívta a figyelmet: „Van egyfajta terrorizmus, amely éppen az államapparátus legelnyomóbb vonásait kívánja felerősíteni, sőt illeszkedik az államapparátusba kapcsolódik annak belsejéhez.” Idén februárban ugyanis elkövettek egy politikai gyilkosságot, amely néhány vonásában kísértetiesen emlékeztet az Atocha utcai ügyre. Kiderül, hogy a tettesek a fasiszta Új Erő tagjai sőt e párt biztonsági főnökétől (volt csendőrtől) kapták az akcióparancsot; hogy az illetőt a vizsgálóbíró mégis óvadék nélkül szabadlábra helyezte; hogy e 41-es számú különítménynek — mint a belügyminiszter közölte — egy rendőr is tagja volt; hogy a gyilkosoknál nemcsak a hadseregben használatos fegyverek egész tárát foglalták le, hanem egy adattároló számítógépet is, hogy — ez még bizonyításra vár — egy politikai nyomozótól kapták volna az értesülést, amelynek alapján megöltek egy — tévesen baszk aktivistának vélt — diáklányt. Nem, ne általánosítsunk, hiszen történetesen az Atocha utcai gyilkosokat is, e februári merénylet tetteseit is a madridi bűnügyi rendőrség kerítette kézre. De tény hogy az előbbiek ügyében hozott példás ítélet, az utóbbiak fasiszta különítményének gyors felgöngyölítése, tehát a változások jelei mellett. Spanyolországban még olykor kísért a múlt. Épp e két esetből vonta le a következtetést a befolyásos polgári liberális madridi napilap vezércikke: „a kormánynak és az állam intézményeinek következeteseknek kell lenniük a fasiszta bandák elleni harc folytatásában és fokozásában, mert azok komolyan veszélyeztetik az ország demokratikus stabilitását.” Madrid, 1980. március Serény Péter NÉPSZABADSÁG r A Új szobrot avattak Esztergomban Ezeréves fennállásának és a felszabadulás 35. évfordulójának tiszteletére csütörtökön Esztergomban, a várkapu bejáratánál Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára felavatta Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. A több mint négy méter magas nyersbronz szobrot, amely egy honalapító magyart ábrázol, a képzőművészeti lektorátus ajándékozta a városnak. (Bisztray Károly felvétele / MTI Fotó.) Összehívták a A MÚOSZ közgyűlését Csütörtökön ülést tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének választmánya. Megvitatta a szövetség ötéves tevékenységét, és úgy határozott, hogy a szövetség soron következő közgyűlését április 25—26-ra összehívja. 1980. március 21., péntek A MINISZTERTANÁCS MEGTÁRGYALTA Kováit m borssorríbb irányítás nincs östi c ila sátg hn n Egy évvel ezelőtt hozott határozatot a Minisztertanács a mezőgazdaság, az erdőgazdaság és az elsődleges faipar területi állami irányításának átszervezésére. A határozat végrehajtásának tapasztalatairól és a további feladatokról a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke közös jelentést, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa pedig összefoglaló tájékoztatót terjesztett a Minisztertanács tegnapi ülése elé. A jelentés és a tájékoztató szerint az átszervezés időszerű volt. A megtett intézkedések összhangban vannak a mezőgazdasági üzemek mai méreteivel, vezetési színvonalával, szerteágazó gazdasági kapcsolataival. Az átszervezés fő célja az állami irányítás hatékonyságának a javítása, valamint a gazdálkodó egységek önállóságának és felelősségének a növelése volt. Ennek megfelelően megtörtént a feladatok átcsoportosítása a megyei tanácsok, a járási hivatalok és a városi tanácsok között, így a mezőgazdasági nagyüzemekkel kapcsolatos valamennyi állami irányítási, ellenőrzési feladat megyei szintre került. Kialakult tehát az egylépcsős állami irányítás. Ennek megfelelően csökkent a járási hivatalok és a városi tanácsok dolgozóinak száma, a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályai viszont — az átvett feladatokkal arányosan — növelték létszámukat. Egyszerűsödött az állami gazdaságok irányítása is. Az Állami Gazdaságok Országos Központjának (ÁGK) a tizenkét területi főosztálya megszűnt. A termelésirányítás, az operatív feladatok teljes mértékben az állami gazdaságok hatáskörébe kerültek. A gazdaságok — felügyeleti, illetőleg revizori teendők ellátására — öt regionális kirendeltséget szerveztek országos központjuk, az ÁGK keretében. Hatékonyabbá vált az erdőgazdaságok és az elsődleges faipari vállalatok irányítása is. Ezzel együtt a mezőgazdaság, az erdőgazdaság és az elsődleges faipar területén összesen több mint 300 fős, 13 százalékos létszámmegtakarítást értek el a korábban általánosan elrendelt ötszázalékos létszámmegtakarításon túl. Az irányítás átszervezése óta rövid idő telt el. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, de a korszerűsítés általánosítható és tartós eredményei csak hosszabb idő múlva lesznek megállapíthatók.. A mezőgazdasági szövetkezetek, a megyei osztályok és a minisztérium kapcsolatai közvetlenebbé váltak, meggyorsult az információk áramlása. A vállalati önállóság jobban érvényesült. Az állami gazdaságok irányításánál is megszűntek az indokolatlan párhuzamosságok. Konkrétabb lett a vállalati és irányítási felelősség is. A legfőbb további tennivaló, hogy mindhárom területen az új szakigazgatási szervezet magasabb színvonalon, új, hatékonyabb munkamódszerrel, munkastílussal lássa el feladatait. Javítani kell az együttműködést a termelőszövetkezetek területi szövetségeivel is. T. B. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Vass Istvánnénak, az országgyűlés nyugalmazott elnökének, az Elnöki Tanács tagjának a politikai és a társadalmi életben kifejtett több évtizedes eredményes tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön adta át. NADRÁGSZÍJ Ami azt illeti, még nem láttam -------------------vezérigazgatót így izzadni A nagyvállalat vidéki gyáregységének termelési tanácskozásán igen meleg volt a helyzet a kifejezés fizikai és átvitt értelmében is. Az apró teremben több százan gyűltek össze sokaknak csak fél ülőhely jutott, sőt a hátsó sorokban többen álltak is Az idei tervről volt szó. A beszámoló nem adott különösebb derűlátásra okot, sőt megállapította, hogy az eddiginél nehezebb évek jönnek a vállalatra. Emiatt aztán több elképzelést módosítani kellett A bérfejlesztés kisebb lesz a tavalyinál, s pénz hiányában néhány termelési és szociális beruházást is későbbre kell halasztani Az, hogy ez nem szokványos termelési tanácskozás, akkor derült ki, amikor a beszámoló végeztével kezek erdeje emelkedett a magasba. Máskor ugyanis percekig kellett noszogatni az embereket, hogy ugyan már szóljanak hozzá. Most elmaradt a kínos csend, az elnök inkább a bőség zavarával küszködött, és nemigen tudta, kit szólítson fel, hogy ne lépjen sértődés. Elsőként egy öreg szaki kapott szót, aki mindjárt az elején bejelentette, hogy a beszámoló több passzusával nem ért egyet, s ezzel nincsen egyedül. Elmondta, hogy a gyáregység dolgozóinak átlagbére kezdettől fogva alacsonyabb, mint az anyavállalatbelieké. A korábbi években úgy látszott, hogy megszűnnek a különbségek, a gyáregység minden évben ledolgozott egy kicsit a hátrányából. Az idei terv szerint ez a folyamat megakad, sőt valamivel kevesebb bérfejlesztést kapnak, mint a központiak. Pedig hát ők sem rosszabb munkások, ők is legalább annyit tesznek a vállalatért, mint mások. A további felszólalásokban egymás után sorakoztak elő a sérelmek. Egy asszony azt kifogásolta, hogy a gyári óvoda tervezett bővítését későbbre halasztották, mások a gépi rekonstrukciót sürgették, mondván: ezekkel a régi masinákkal már nemigen lehet tartani a minőségi követelményeket, pedig hát most a brigádmozgalom zászlajára a MINŐSÉG szó van felírva. Valaki felhívta a főnökség figyelmét arra, hogy a dolgozók többségükben szakmunkások, nem pediglen varázslók, hogy gyenge anyagból rossz géppel exportminőséget állítsanak elő, így ment ez másfél órán át. A vezérigazgató jegyzetelt, és igencsak izzadt, pedig a neheze csak akkor következett, amikor meg kellett válaszolnia a felszólalásokat. Szó se róla, jól felkészült, és a kérdések többségét — kivéve azokat, amelyeknek utána kell néznie — megválaszolta. A bérfejlesztési visszásságokkal kapcsolatban azt mondta, hogy a vállalat kénytelen igazodni a munkaerő-kereslet, -kínálat törvényeihez. Ha nem akarják, hogy elnéptelenedjenek a központ üzemcsarnokai, akkor versenyben kell maradni a többi vállalattal. A beruházások elmaradását, későbbre tolódását a vállalat pénzügyi nehézségeivel indokolta: az elkövetkező években csakis a legszükségesebb beruházásokra lesz pénz. Utalt arra, hogy nemcsak ők vannak ilyen helyzetben, kitért a népgazdaság nehézségeire így mondta: mindenütt egy kicsikét összébb kell húzni a nadrágszíjat. Hát ez a nadrágszíjdolog az, ami azóta sem hagy nyugodni. Gondolom, a tanácskozás részvevői közül nem vagyok ezzel egyedül. Eleinte nem is tudtam megfogalmazni magamnak, hogy mi bajom van a kifejezéssel. Hiszen a vezérigazgató tulajdonképpen ezzel próbálta összefoglalni azt, amit az előzőekben elmondott: „Emberek, most kevesebb pénzünk van, ennyit termelünk meg, ezt kell egymás közt valahogy elosztanunk. Márpedig a kevesebből kevesebbet lehet elosztani, ezt már az óvoda középső csoportjában is tudják a gyerekek.” Meghúzni a nadrágszíjat. A gyáregység idei bérfejlesztése nagyjából megfelel az országos átlagnak, tehát a többségnek megadja az életszínvonal szinten tartását. De hát az átlag az csak átlag, és—ahogy a felszólalók is többször hangsúlyozták az igazságos bérdifferenciálás szükségességét — bizonyosan lesznek, akik érdemeik szerint efölötti, s lesznek olyanok is, akik az átlagon aluli fizetésemelést kapnak. Az utóbbiaknak valóban nehezebb lesz. S ezzel ők nincsenek egyedül, bizonyára sok sorstársuk akad majd az országban. Az is valószínű, hogy szükséges dolgokról le kell mondaniuk, mások talán kevesebb pénzt tudnak a takarékba tenni, esetleg átmenetileg el kell halasztaniuk néhány beszerzési tervüket, utazásukat, jobban meg kell nézniük, hogy mit vásárolnak és mennyiért. S ahogy majd jobban kézben tartják a bukszájukat, többen közülünk óhatatlanul rájönnek arra is, hogy eddig hol, mit pazaroltak el. Hiszen köztudomású az is — újságcikkek garmadája szól róla, úgyhogy most nem szükséges részleteznem —, hogy sok tekintetben pazarlóan élünk. Szemétbányáink hovatovább kincsesbányákká vál-