Népszabadság, 1980. május (38. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal 1980. máj. 1., csül. XL MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXVIII. évf., 101. szám MÁJUS, SZOLIDARITÁS, BÉKE Május elseje, amelyet ma ün­neplünk, mindig és egyre inkább azt az üzenetet hozza nekünk, hogy van valami eltéphetetlenül és megsemmisíthetetlenül közös a dolgozó emberek világában. Életükben, céljaikban, törekvése­ikben. Pedig a világ tarkasága, különfélesége, százezer arca csak most derül ki igazán: csupán az utóbbi két-három évtizedben nemzetek tucatjai ébredtek fel és jelentek meg; születőben és fel­­emelkedőben, mozgásban, kavar­gásban hatalmas földrészek egy­séges, önálló állammá szerveződő területei. Az emberi szüléshez ha­sonló véres kínlódással nőnek és bontakoznak ki Afrika, Ázsia ha­talmas térségeiben a függetlensé­güket, egyenlőségüket, jogaikat kiharcoló, még a kezdet töré­kenységében és néha tökéletlen­ségében mutatkozó országok. S még eme — évszázados sajátos kultúrát hordozó — országújszü­löttek is azzal a vággyal szület­nek, hogy békében, igazságosabb társadalmi rendben, nem a hábo­rúkat okozó, a háborúkat folyton megújító kizsákmányoló sziszté­mákban, a korábbi gyarmattar­tó imperialista hatalmaknak ki­szolgáltatott bábokként akarnak élni. Törvényszerűen közös, hogy a felszabadítási mozgalmak, nagy részét, csaknem mindegyikét, ha nem is a mi tudományos érte­lemben megfogalmazott, de szo­cialista vagy ahhoz közel álló esz­mék hatják át. Keresik egymás kezét, keresik a mi kezünket, a szocialista országokét, eszméin­ket, tapasztalatainkat. S így a kü­lönbségeiben még sokrétűbbé vá­ló világ eme tagjai is már a má­jusi szolidaritás gondolatát hor­dozzák és fejezik ki. Hát még Európa, szőkébb vi­lághazánk, az emberi történelem és civilizáció nevezetes kontinen­se! Európa, amelynek történelme évszázadaiban hordozza azt a harcot, forrongást, forradalmakat, változásokat, tapasztalatokat, amelyek az előbb említett orszá­gok esetében csak évtizedekbe sűríthetők. Európa a szocialista eszmék megszülője, a történelem tanítója, a társadalmi harcok és nemzeti harcok tapasztalatainak eleven hordozója. Európa, ahol először jött létre a világon pro­letárhatalom, a Szovjetunió, majd először alakult meg a szocialista országok államcsoportja. Európa, amely klasszikus színtere az osz­tályharcoknak, éppen úgy a vi­lágháborúknak. Európa, ahol az imperializmus kialakult, s­ ahon­nan átplántálódott Amerika föld­jére, az Egyesült Államokba. Eu­rópa, ahol a két különböző tár­sadalmi rendszerhez tartozó or­szágok két különböző katonai és politikai szövetséget alkotnak, de ahol volt elég bátorság, bölcses­ség, előrelátás, hogy kialakítva a békés egymás mellett élés, az ál­lamhatárok tisztelete, a gazdasá­gi, tudományos és kulturális együttműködés korrekt szerződé­seken és kölcsönösségeken ala­puló rendszerét. Igen, Európa el­sőként vált a hetente, az enyhü­lés földrészévé. Vagy csak volt az? Ez az a nagy kérdés, amely mindnyájunk előtt felmerül. Ezért ültek össze Párizsban ebből az Európából 22 kommunista és munkáspárt kül­döttei, hogy ez alkalommal ne belső ideológiai, szervezeti vagy kapcsolati kérdésekről cserélje­nek eszmét, hanem nagy felelős­séget viselő és illetékes forradal­mi erő képviselőiként a békéről, az enyhülésről, a leszerelésről, a háborús veszély megállításáról tanácskozzanak. És ne csak be­széljenek, hanem cselekedjenek is. Keressék és találják meg mindazokat a politikai, ideológiai, társadalmi mozgalmakat, erőket, embereket, akik felismerik az összehangolt cselekvés szükséges­ségét, akikkel legalább egy, ma legfontosabb, legalapvetőbb kér­désben egyet lehet érteni: az eny­hülést nem szabad feladni. A bé­két és a termékeny együttműkö­dés eddigi gyümölcseit meg kell őrizni! Keressék meg a tőkés or­szágokban mindenekelőtt azokat, akiknek ugyancsak befolyásuk van a munkásosztályra, a dolgo­zókra: a szocialistákat, a szociál­demokratákat, a haladó polgári pártokat, a keresztény és más vallási mozgalmakat. Találjanak szót, érintkezést, közös nyelvet legalább a béke ügyében, a po­litikának hátat fordító környe­zetvédő áramlatokkal, amelyek azért harcolnak,­ hogy legyen vé­ge az emberi élettér felelőtlen beszennyezésének, jóvátehetetlen pusztításának, mert még az ő oly­kor naiv politizálásukban is olyan emberi szándék és vágy testesül meg, amely ellentmond a föld legpusztítóbb beszennyeződésé­­nek, az atomháborúnak. Keres­senek egyetemességet az egyete­mes érdekben, ne tovább az esz­telen fegyverkezés, a felelőtlen provokációk, a kialakult katonai egyensúly megbontásának útján! Meg kell állni, össze kell szedni mindazokat az erőket, amelyek­ben van elég belátás, bölcsesség, elszántság. A májusi gondolatok szépsége, az ügy emelkedettsége sem en­gedheti meg, hogy elszakadjunk a valóság korántsem ideális té­­nyeitől. Még akkor sem, ha a burzsoá sajtó nem emlékeztetne rá: a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak megvannak a maga belső problémái. Aho­gyan az várható volt, e sajtó számára egyelőre ez volt a leg­fontosabb, az, hogy a párizsi Me­­ridien szálló négyszögben felállí­tott asztalainál — jelképesen szól­va — nyolc szék üresen maradt. Ha még az onnan hiányzókkal sincs egység, hogyan tudják azt megteremteni sokkal, de sokkal szélesebb értelemben, a békéért és enyhülésért küzdők nemzetkö­zi szolidaritásával? A kommunista és munkáspár­tok közötti viták, politikai-takti­kai vagy elméleti kérdésekben meglevő nézetkülönbségek ko­runk tényezői közé tartoznak. Ideálisan nézve, persze, jobb len­ne, ha nem volnának. De mint­hogy vannak, s minthogy ezek éppen a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom nagy ki­terjedésével, az országok, pártok eltérő feltételeivel függenek ösz­­sze, így hát velejárói a fejlődési világszakasznak. Csakhogy ettől nem változott meg az a tény sem, hogy ugyanakkor Európa vala­mennyi kommunista és munkás­pártja, az a 22 fs, amelyiknek a küldöttsége ott volt Párizsban, és az a nyolc is, amelynek a széke üresen maradt, egyaránt a bé­kéért, az enyhülésért, a leszere­lésért és az imperializmus ellen vívott harc híve. Egyik sem tet­te, teszi és teheti kétségessé, hogy a kommunista és munkáspártok­nak, a munkásosztálynak nincs ma fontosabb és életbevágóbb feladata, mint közös fellépésre felhívni minden politikai és tár­sadalmi erőt, amely a béke mel­lett van. Teszik ezt önérdekből is, mert mindenféle társadalmi igazságért való harcnak, akárcsak a szocia­lista országokban az életszínvo­nal-emelésért, a demokratizmus, a szociális vívmányok továbbfej­lesztéséért való munkának előfel­tétele a nyugalom, a béke és a biztonság. És teszik ezt azért is, mert semmiféle szolidaritásról sem lehet szó, ha az alapvető emberi érdekszolidaritás sincs meg. S teszik ezt, ha úgy tetszik politikai-ideológiai megfontolá­sokból is, mert végcéljuk éppen a háborúkat kizáró nemzetközi és társadalmi állapot elérése. Lehet­nek bizonyos eltérések a feszült­ség okainak, forrásainak, leküz­dési módjának, a felelősség meg­határozásának kérdésében akár a Párizsban képviselt, akár az ott nem képviselt pártok között, egy­ben biztosan nincsen, abban, hogy cselekedni kell, és cseleked­ni kötelesség. Ez a biztosíték ar­ra, hogy az európai kommunista és munkáspártok az enyhülésért, a békéért küzdők egyik nagy erő­csoportját képezik. Egyik, mert nem monopolizálják maguknak e szerepet. A veszély, amelyet a parázsló tűzfészkek, a regionális háborúk, a közel- és közép-keleti kihívások s legfőképpen az egy­re kiszámíthatatlanabbá váló, egyre inkább indulataitól veze­tett amerikai kormányzat jelent az európai stabilitás felborítá­sára, olyan emberek és olyan erők természetes találkozásához kell vezessen, amelyek , ha nem is tagadják meg a politikai-ideo­lógiai ellentéteiket, felismerik a nagyobb érdeket, a közös felelős­séget. A 22 ország kommunista és munkáspártja egyértelműen je­lölte meg, hogy a veszély fő oka és forrása az amerikai imperia­lizmus, a NATO azon elhatáro­zása, amellyel fel akarják boríta­ni a termonukleáris korszakban létfontosságú katonai erőegyen­súlyt. Ezért növelték hirtelen és brutálisan 1978-ban 20 százalék­kal az amerikai katonai költség­­vetést. Ezért hoztak határozatot az eurorakéták telepítéséről, ezért napolták el bizonytalan időre a SALTA II ratifikálását, ezért tö­rekednek erőszakos eszközökkel is fenntartani, sőt növelni kato­nai jelenlétüket a Közel- és Közép- Kelet stratégiailag rendkívül ér­zékeny térségeiben, s ez provo­kálta ki az afganisztáni konflik­tust is. Ezt teljesen és világosan és egyértelműen elmondották a párizsi találkozó részvevői.. Azért is fontos tudni az igazi okokat, mert ha nem tudjuk pon­tosan, hogy hol és mi okozza a veszélyt, akkor nem lehet meg­felelően harcolni és mozgósítani ellene. A dolgok valódi okainak felismerése nemcsak azért nehéz, mert bonyolult kérdésekről van szó, hanem azért is, mert a nyu­gati mammut hírgépezetek eltor­zítják, megfordítják az igazságot, felcserélik az okot az okozattal, s ezért a kommunisták különösen felelősek azért, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. A párizsi ér­tekezlet ezért a reménység talál­kozója is volt: van és lesz erő, van és még inkább lesz összefo­gás, hogy megállítsa az emberi­ségre nézve veszélyes fejlemé­nyeket. Máskor májusban, a hónap el­ső ünnepi napján, inkább belső számadást szoktunk adni. Öröm­teli vagy gondokkal tarkított ten­nivalóinkat fejtegetjük. Termé­szetesen most is ez áll előttünk. De nyitott szemmel, belső kér­déseink reális megközelítéséhez hasonlatos józansággal, akarattal és reménységgel kell megten­nünk a magunkét, bármily sze­rény méretű is országunk, abban a közös erőfeszítésben, hogy Eu­rópa, létünk, történelmünk szín­tere az maradjon, és még inkább az legyen, amivé lenni akar: a gyümölcsöző béke színtere. Rózsa László

Next