Népszabadság, 1980. május (38. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal 1980. máj. 1., csül. XL MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXVIII. évf., 101. szám MÁJUS, SZOLIDARITÁS, BÉKE Május elseje, amelyet ma ünneplünk, mindig és egyre inkább azt az üzenetet hozza nekünk, hogy van valami eltéphetetlenül és megsemmisíthetetlenül közös a dolgozó emberek világában. Életükben, céljaikban, törekvéseikben. Pedig a világ tarkasága, különfélesége, százezer arca csak most derül ki igazán: csupán az utóbbi két-három évtizedben nemzetek tucatjai ébredtek fel és jelentek meg; születőben és felemelkedőben, mozgásban, kavargásban hatalmas földrészek egységes, önálló állammá szerveződő területei. Az emberi szüléshez hasonló véres kínlódással nőnek és bontakoznak ki Afrika, Ázsia hatalmas térségeiben a függetlenségüket, egyenlőségüket, jogaikat kiharcoló, még a kezdet törékenységében és néha tökéletlenségében mutatkozó országok. S még eme — évszázados sajátos kultúrát hordozó — országújszülöttek is azzal a vággyal születnek, hogy békében, igazságosabb társadalmi rendben, nem a háborúkat okozó, a háborúkat folyton megújító kizsákmányoló szisztémákban, a korábbi gyarmattartó imperialista hatalmaknak kiszolgáltatott bábokként akarnak élni. Törvényszerűen közös, hogy a felszabadítási mozgalmak, nagy részét, csaknem mindegyikét, ha nem is a mi tudományos értelemben megfogalmazott, de szocialista vagy ahhoz közel álló eszmék hatják át. Keresik egymás kezét, keresik a mi kezünket, a szocialista országokét, eszméinket, tapasztalatainkat. S így a különbségeiben még sokrétűbbé váló világ eme tagjai is már a májusi szolidaritás gondolatát hordozzák és fejezik ki. Hát még Európa, szőkébb világhazánk, az emberi történelem és civilizáció nevezetes kontinense! Európa, amelynek történelme évszázadaiban hordozza azt a harcot, forrongást, forradalmakat, változásokat, tapasztalatokat, amelyek az előbb említett országok esetében csak évtizedekbe sűríthetők. Európa a szocialista eszmék megszülője, a történelem tanítója, a társadalmi harcok és nemzeti harcok tapasztalatainak eleven hordozója. Európa, ahol először jött létre a világon proletárhatalom, a Szovjetunió, majd először alakult meg a szocialista országok államcsoportja. Európa, amely klasszikus színtere az osztályharcoknak, éppen úgy a világháborúknak. Európa, ahol az imperializmus kialakult, s ahonnan átplántálódott Amerika földjére, az Egyesült Államokba. Európa, ahol a két különböző társadalmi rendszerhez tartozó országok két különböző katonai és politikai szövetséget alkotnak, de ahol volt elég bátorság, bölcsesség, előrelátás, hogy kialakítva a békés egymás mellett élés, az államhatárok tisztelete, a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés korrekt szerződéseken és kölcsönösségeken alapuló rendszerét. Igen, Európa elsőként vált a hetente, az enyhülés földrészévé. Vagy csak volt az? Ez az a nagy kérdés, amely mindnyájunk előtt felmerül. Ezért ültek össze Párizsban ebből az Európából 22 kommunista és munkáspárt küldöttei, hogy ez alkalommal ne belső ideológiai, szervezeti vagy kapcsolati kérdésekről cseréljenek eszmét, hanem nagy felelősséget viselő és illetékes forradalmi erő képviselőiként a békéről, az enyhülésről, a leszerelésről, a háborús veszély megállításáról tanácskozzanak. És ne csak beszéljenek, hanem cselekedjenek is. Keressék és találják meg mindazokat a politikai, ideológiai, társadalmi mozgalmakat, erőket, embereket, akik felismerik az összehangolt cselekvés szükségességét, akikkel legalább egy, ma legfontosabb, legalapvetőbb kérdésben egyet lehet érteni: az enyhülést nem szabad feladni. A békét és a termékeny együttműködés eddigi gyümölcseit meg kell őrizni! Keressék meg a tőkés országokban mindenekelőtt azokat, akiknek ugyancsak befolyásuk van a munkásosztályra, a dolgozókra: a szocialistákat, a szociáldemokratákat, a haladó polgári pártokat, a keresztény és más vallási mozgalmakat. Találjanak szót, érintkezést, közös nyelvet legalább a béke ügyében, a politikának hátat fordító környezetvédő áramlatokkal, amelyek azért harcolnak, hogy legyen vége az emberi élettér felelőtlen beszennyezésének, jóvátehetetlen pusztításának, mert még az ő olykor naiv politizálásukban is olyan emberi szándék és vágy testesül meg, amely ellentmond a föld legpusztítóbb beszennyeződésének, az atomháborúnak. Keressenek egyetemességet az egyetemes érdekben, ne tovább az esztelen fegyverkezés, a felelőtlen provokációk, a kialakult katonai egyensúly megbontásának útján! Meg kell állni, össze kell szedni mindazokat az erőket, amelyekben van elég belátás, bölcsesség, elszántság. A májusi gondolatok szépsége, az ügy emelkedettsége sem engedheti meg, hogy elszakadjunk a valóság korántsem ideális tényeitől. Még akkor sem, ha a burzsoá sajtó nem emlékeztetne rá: a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak megvannak a maga belső problémái. Ahogyan az várható volt, e sajtó számára egyelőre ez volt a legfontosabb, az, hogy a párizsi Meridien szálló négyszögben felállított asztalainál — jelképesen szólva — nyolc szék üresen maradt. Ha még az onnan hiányzókkal sincs egység, hogyan tudják azt megteremteni sokkal, de sokkal szélesebb értelemben, a békéért és enyhülésért küzdők nemzetközi szolidaritásával? A kommunista és munkáspártok közötti viták, politikai-taktikai vagy elméleti kérdésekben meglevő nézetkülönbségek korunk tényezői közé tartoznak. Ideálisan nézve, persze, jobb lenne, ha nem volnának. De minthogy vannak, s minthogy ezek éppen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy kiterjedésével, az országok, pártok eltérő feltételeivel függenek öszsze, így hát velejárói a fejlődési világszakasznak. Csakhogy ettől nem változott meg az a tény sem, hogy ugyanakkor Európa valamennyi kommunista és munkáspártja, az a 22 fs, amelyiknek a küldöttsége ott volt Párizsban, és az a nyolc is, amelynek a széke üresen maradt, egyaránt a békéért, az enyhülésért, a leszerelésért és az imperializmus ellen vívott harc híve. Egyik sem tette, teszi és teheti kétségessé, hogy a kommunista és munkáspártoknak, a munkásosztálynak nincs ma fontosabb és életbevágóbb feladata, mint közös fellépésre felhívni minden politikai és társadalmi erőt, amely a béke mellett van. Teszik ezt önérdekből is, mert mindenféle társadalmi igazságért való harcnak, akárcsak a szocialista országokban az életszínvonal-emelésért, a demokratizmus, a szociális vívmányok továbbfejlesztéséért való munkának előfeltétele a nyugalom, a béke és a biztonság. És teszik ezt azért is, mert semmiféle szolidaritásról sem lehet szó, ha az alapvető emberi érdekszolidaritás sincs meg. S teszik ezt, ha úgy tetszik politikai-ideológiai megfontolásokból is, mert végcéljuk éppen a háborúkat kizáró nemzetközi és társadalmi állapot elérése. Lehetnek bizonyos eltérések a feszültség okainak, forrásainak, leküzdési módjának, a felelősség meghatározásának kérdésében akár a Párizsban képviselt, akár az ott nem képviselt pártok között, egyben biztosan nincsen, abban, hogy cselekedni kell, és cselekedni kötelesség. Ez a biztosíték arra, hogy az európai kommunista és munkáspártok az enyhülésért, a békéért küzdők egyik nagy erőcsoportját képezik. Egyik, mert nem monopolizálják maguknak e szerepet. A veszély, amelyet a parázsló tűzfészkek, a regionális háborúk, a közel- és közép-keleti kihívások s legfőképpen az egyre kiszámíthatatlanabbá váló, egyre inkább indulataitól vezetett amerikai kormányzat jelent az európai stabilitás felborítására, olyan emberek és olyan erők természetes találkozásához kell vezessen, amelyek , ha nem is tagadják meg a politikai-ideológiai ellentéteiket, felismerik a nagyobb érdeket, a közös felelősséget. A 22 ország kommunista és munkáspártja egyértelműen jelölte meg, hogy a veszély fő oka és forrása az amerikai imperializmus, a NATO azon elhatározása, amellyel fel akarják borítani a termonukleáris korszakban létfontosságú katonai erőegyensúlyt. Ezért növelték hirtelen és brutálisan 1978-ban 20 százalékkal az amerikai katonai költségvetést. Ezért hoztak határozatot az eurorakéták telepítéséről, ezért napolták el bizonytalan időre a SALTA II ratifikálását, ezért törekednek erőszakos eszközökkel is fenntartani, sőt növelni katonai jelenlétüket a Közel- és Közép- Kelet stratégiailag rendkívül érzékeny térségeiben, s ez provokálta ki az afganisztáni konfliktust is. Ezt teljesen és világosan és egyértelműen elmondották a párizsi találkozó részvevői.. Azért is fontos tudni az igazi okokat, mert ha nem tudjuk pontosan, hogy hol és mi okozza a veszélyt, akkor nem lehet megfelelően harcolni és mozgósítani ellene. A dolgok valódi okainak felismerése nemcsak azért nehéz, mert bonyolult kérdésekről van szó, hanem azért is, mert a nyugati mammut hírgépezetek eltorzítják, megfordítják az igazságot, felcserélik az okot az okozattal, s ezért a kommunisták különösen felelősek azért, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. A párizsi értekezlet ezért a reménység találkozója is volt: van és lesz erő, van és még inkább lesz összefogás, hogy megállítsa az emberiségre nézve veszélyes fejleményeket. Máskor májusban, a hónap első ünnepi napján, inkább belső számadást szoktunk adni. Örömteli vagy gondokkal tarkított tennivalóinkat fejtegetjük. Természetesen most is ez áll előttünk. De nyitott szemmel, belső kérdéseink reális megközelítéséhez hasonlatos józansággal, akarattal és reménységgel kell megtennünk a magunkét, bármily szerény méretű is országunk, abban a közös erőfeszítésben, hogy Európa, létünk, történelmünk színtere az maradjon, és még inkább az legyen, amivé lenni akar: a gyümölcsöző béke színtere. Rózsa László