Népszabadság, 1980. augusztus (38. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
1980. augusztus 31., vasárnap NÉPSZABADSÁG * mmafim * otthon KOSZTÜM, KABÁT, KOMPLÉ Ezt a három „bőrt” egyetlen „rókáról” nyúztuk le, a Woolmark védjegy használatára jogosult hazai gyártók 1980—1981-es őszi kollekciójában látottakról. A kiskosztümöket azonos anyagú vagy hozzájuk színiben és mintában jól illő kabáttal mutatták be. A darabok jó minőségű gyapjúszövetből készültek, ami nem olcsó! Ezek a ruhadarabok azonban mégsem drágák, mert a tervezők gondoskodtak arról, hogy több változatban lehessen őket viselni, időjárás és alkalom szerint, külön is, együtt is. Így egész őszi ruhatár válhat egyetlen háromrészes kompiéból. Ahogyan hűvösödik az idő, mind több darabját kell felvenni. Szeptemberben még elég a kiskosztüm, esetleg külön a szoknya és a kabát, illetve blézer. Októberben már jólesik felvenni a kompié könnyűkidolgozású, 7/8-os, 9/10-es vagy hosszú kabátját a kosztümszoknyához pulóverrel, blúzzal. Novemberben, a nagy hideg beállta előtt télikabátot pótol, ha a komplé mindhárom darabját együtt vesszük fel (megfelelő meleg kiegészítővel). A kiskosztüm kockás szövetből készült, keskeny kihajtóval, derékban gumipánttal összefogva. Szoknyája bal oldalon három levasalt hallal bővül. Kabátja egyszínű, csak a gallérbélés készült a kosztüm kockás anyagából. Mindkettőnek azonos formában szabott, szélesített válla van. Egyenes vonalú, csíkos szövetszoknya egyszínű, klasszikus szabású blézerrel. Az egyenes vonalú, rejtett gombolású, álló nyakú 78-as kabát ugyancsak egyszínű, a blézer anyagából szabott. Álló galléros 9/10-es kabát, sárgalléros rövid kiskosztümkabát, egyenes vonalú szoknyával. Mindkét kabát válla azonos szabású, betéttel szélesített, magasított ujjabevarrással. (A Magyar Divat Intézet modellje.) A két komplé kiskosztümből és azonos anyagú hosszú kabátból áll. Az elsőn érdekes a kosztümkabát álló és a kabát kifekvő sárgallérja, a másodikon a kabát álló gallérja és a kosztüm reverje többsorosan tűzött. (A Hegyalja Ruházati Szövetkezet modelljei.) összeállította: SOLTÉSZ NAGY ANNA ! VÍZSZINTES: 1. Tvardovszkij (1910—1971) szovjetorosz költő, elbeszélő így ír egyik versében (az első sor, zárt betűk: А, T). Fodor András fordítása. 11. Vonatkozó névmás. 14. Egy név szerint meg nem jelölt tárgy. 15. Vaskosabb humorú vígjáték. 17. Te és én. 18. Édességféle, a gyermek szavával. 20. Némely szerv karéjszerű elkülönülő része. 21. Azonos betűk. 20. Tán betűi, keverve. 24. Dél-amerikai indián népcsoport. 26. Ridegen komor. 27. Vagyis. 29. A versidézet harmadik sora (zárt betűk: N, A). 32. Vígjáték lehet ilyen. 34. Eleve létező, a tapasztalatot megelőző. 35. Kel betűi, keverve. 36. A görög mitológiában az alvilág istene. 38. Tanács, németül. 39. Barázdabillegető ! 41. Az egyik vércsoport. 42. Joskar ... (A Mari ASZSZK fővárosa). 43. Tetőpont. 45. Építész, a historizmus késői képviselője (1835&— 1934). 46. Libahang. 47. Együtt vonulók csoportja. 48. Olasz filmszínésznő (Giovanna). 49. A plutónium vegyjele. 50. Folyadékban kitisztít. 51. Hátrálva megy. 52. JAK. 53. A finn autók jelzése. 55. Ismert gyógyfürdőnk (fordítva). 56. -nak párja. 57. Kihímez. 60. .. . Ridge (atomipari központ az Egyesült Államokban). 62. A windsori víg nők zeneszerzője. 65. ... és Macu (szigetcsoport a Tajvan-szorosban). 68. Kitűnő itóka. 69. Az egyik szülő. 70. Szappanmárka. 71. OVE. 73. Sima felületű. 74. Beethoven III. szimfóniája. 76. Német idealista filozófus volt (elöl személyneve kezdőbetűjével). 78. ZE. 79. A tűzhely vasrácsa. 81. Nem mélyen alszik. 83. Mértékrendszer (méter-kilopond-secundum). 84. Odébb nyom. FÜGGŐLEGES: 1. . . . helyez (védelmébe vesz). 2. RY. 3. A thaiföldi, a vatikáni és a kubai autók jelzése. 4. . . . End (London keleti városrésze). 5. Hona spanyol változata. 6. Rímes prózában irt költői alkotás. 7. Becézett Emília. 8. Nemzetközi mértékrendszer. 9. LB. 10. Szélhárfa. 11. Magas hegységek állata (névelővel). 12. Szerv, amely sok bajt okozhat. 13. ITY. 14. NSZK-beli folyó. 16. Fafúvós hangszer. 19. Grape. . . 22. Nem nyílt, alattomos. 24. Altat, bolondít. 25. Olimpiai bajnok japán tornász. 27. A versidézet második sora (zárt betűk: Y, R). 28. ZÉÉ. 30. Darabokra vagdal. 31. Brazíliában a néger rabszolgák leszármazottainak elnevezése. 33. A versidézet negyedik sora (zárt betűk: L, E). 37. Ritka női név, névnapja október 30-án van. 40. Becézett Erika. 44. ... café. 45. Hátsó rész. 47. Micsodák? 48. Több darabból összerakott tárgy. 49. Komikusan túlozva utánoz. 51. Rosszallóan számon tart. 52. ... Stewart (Oscar-díjas amerikai színész). 54. Női cipő része lehet. 56. Tímeával egy regényben szerepel. 58. Igevégződés. 59. A bor francia neve. 61. Író, költő (1811—1814), ismert dala: Kitárom reszkető karom. 63. A szén és a tantál vegyjele. 64. Ivócsarnokban működő gyógyforrás. 66. Virágzani kezd. 67. Angol régész. Kréta szigetén végzett ásatásokat (1851) —1941). 72. Német filmek végét jelző szó. 74. Összevissza mer! 75. Női énekhang. 76. Mindent helyettesítő szó. 77. Tudományok népszerűsítésével foglalkozó tömegszervezet. 80. Égtáj, rövidítve (fordítva). 81. IV. 82. Magyar film címe: BEDNAY JÓZSEF Beküldendő a vízszintes 1., függőleges 27., vízszintes 29. és függőleges 33. számú sorban levő versidézet megfejtése — lehetőleg levelezőlapon — szeptember 8-ig. A cím mellé írandó: REJTVÉNY. AUGUSZTUS 17-i le rejtvénypályázatunk NYERTESEI: Megfejtés: Szántsatok és vessetek, / arassatok, emberek. / Süssetek friss kenyeret. / Most már ünnepeljetek! Budapestiek: Molnár Béláné, Lévai György, dr. Zsilák György László, Fedor Jánosné, Gyulai Gyuláné, Moor Rezsőné, Mándoki Pálné, Wolf Miklós, Szegváry Mihályné, Haraszti Józsefné, Bartos Lajosné, Erdős Lászlóné, Vendég Jánosné, Fülöp Istvánné, Tornyai Béla, Oláh Mihályné, Takács Istvánné, dr. Kovács Vendelné, Miczld Sándor, Surányi József. Vidékiek: Trovencsák József, Zalaegerszeg, Lencsés Béla, Esztergomi Soós Etelka, Orosháza; Kiss Józsefné, Elek; Tóth István, Dabas; Hajék Jenőné, Tata; Köröndi János, Balassagyarmat; Szilágyi István, Hollóháza; Kiss Ferenc, Dunaújváros; Forgács Béláné, Százhalombatta; Gindl Géza határőr, Győr; Szabó János, Szolnok; Lokoncz Gyuláné, Székesfehérvár; Takács Erzsébet, Bagod; dr. Tornyai Józsefné, Szeged; Wünsch Lajos, Székesfehérvár; Verasztó Bálint, Orosháza; Jurinák József, Mélykút; Gyárfás Imre, Miskolc; Papp Kálmánná, Dorog; ifj. Nagyi Mihály, Szeged- Nagyfa; Bodolay Gyula, Zamárdi; Vígh Ferencné, Heves; Tóth Zoltánná, Józsa; Tabák Lajos, Szolnok; Pallay Gyula, Miskolc; Varga Ferencné, Tata; Engler Ferencné, Leninváros; Bogádi Lőrinc, Püspökladány; Megyeri Ferencné, Gyula. Nyereményként egy-egy 50 forintot könyvutalványt küldünk postán. TANÁCS AZ ÉLETRE A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Külpolitikai negyedóra. 8.26: Évfordulók nyomában. 9.66: Kulturális Magazin. 10.08: Bolond csütörtök. Rádiójáték. 11.07: Híres előadóművészek felvételeiből. Közben: 12.10: Édes anyanyelvünk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Filmzene. 13.27: „Dilettánsok” a tudományban. Riportműsor. 13.47: Így láttam Bartókot. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.14: Daloló, muzsikáló tájak. 15.54: Könnyűzenei hangszerszólók. 16.02: Az országépítő. 4. rész. 17.10: Kenyeret vagy olajat? 17.40: Frank Sinatra énekel. 18.45: Vendégség. Rádiójáték. 20.06: Színes népi muzsika. 20.49: Gluck: Iphigenia Taurisban. Négyfelv. opera. 23.11: Händel-művek. 0.10: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Vasárnapi koktél. 10.33: Salgói sebesség. Nyárbúcsúztatóra hívja az érdeklődőket a műsor, amelyet a salgótarjáni főtéren láthatnak is a vendégek. Az adást úgy állították össze, hogy a sokféle kínálatból ki-ki megtalálhassa a kedvére való játékot, vetélkedőt, zenét vagy előadást. 10.50: Jelenidőben — Békásmegyer. 11.20: Híres zenekarok albuma. 11.44: Fodor András versei. 11.51: Jó ebédhez szól a nóta. 12.48: a halhatatlanságra vágyó királyfi. 14.05: Hilde Güden énekel. 14 33: Slágerek mindenkinek. 15.30: Salgói sebesség. 18.33: Magyar századok dalaiból. 18.50: Fényes Szabolcs dalai. 19.40: A vasárnap sportja. Totó. 20.00: A senki földjén. Dokumentumműsor. 20.43: Népek egy hazában. 2. rész. 21.43: Szellemi térképolvasás. 21.53: Magnóról magnóra. 22.38: Operettdalok. 23.10: Dzsessz felvételekből. 3. MŰSOR 8.07: Palestrina: Énekek éneke, 2. r. Szt. 8.50: Rossini-nyitányok Szt. 9.32: A zeneirodalom remekműveiből. Szt. 10.25: Új Zenei Újság. 11.06: Hajnali négykor. Hangjáték. Szt. 11.54: Hi-Fi varieté. Szt. 13.05: Ránki Dezső zongorázik. Szt. Közben. 13.50: Kis magyar néprajz. 14.44: Operarészletek. Szt. 15.45: Művészlemezek. 16.42: Zenekari Szt. 18.10: Drahos Béla fuvolázik. Szt. Közben. 18.45: A magyar széppróza századai. 19.44: Az MRT Szimfonikus Zenekarának és énekkarának hangversenye. Szt. 21.07: Slágerlista. 21.42: Csaba Péter hegedül. Szt. 22.20: Kilátó. 23.05: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Óvodások filmműsora (sz.). 8.25: Britten: Noé bárkája. Gyermekopera (sz.). 9.15: Ludas Matyi. Magyar rajzfilm (sz.). 10.25: Magyar rajzfilm (sz.). 10.30: Három úr 20 dánnál. Riportfilm. 11.00: A világ közepe. Tévéfilm (sz.). 14.00: Az öreg bánya titka, 4. rész. 14.30: Bojtor Imre énekel (sz.). 14.55: Vakáción a Mézga család (sz.). 15.20: Marlene Dietrich-sorozat. Aszszonylázadás. Amerikai film. 17.00: Tanévnyitó. Dr. Pozsgay Imre művelődési miniszter tanévnyitó beszédének közvetítése Békéscsabáról. 17.20: Műsorainkat ajánljuk! (sz.). 17.45: Nemzetközi galoppverseny (sz.). 18.40: Tévétorna (sz.). 18.45: Esti mese (sz.). 19.00: A Hét (sz.). 20.00: Hírek. 20.05: Hé, barátom. Itt van Sabata! Olasz westernfilm (sz.). 21.45: Sporthírek (sz.). 21.55: Az Eruption Együttes műsora (sz.). 22.40: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Tanévnyitó. 8.40: Beethoven: D-dúr trió. 9.05: Juhász Gyula versei. 9.15: A hét zeneműve. 9.45: Óvodások műsora. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Galuppi: A vidéki filozófus. Egyfelvonásos opera. 11.40: Utazás a Balaton körül. 13. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Érdekességek az elmúlt hét műsoraiból. 14.37: Kenyér. Novella. 15.10: Kórusművek. 15.30: Robi, Tóbi és a Tö£röe*S Rádiójáték. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 16.10: Operettdalok 16.40: A vietnami kultúra hete. 17.10: Verbunkosok, népdalok. 17.43: Tudományos híradó. 17.58: Mendelssohn: Hat kórus. 19.15: Kabarészínház. 20.25: Mozart-művek. 21.30: Vonalvég. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Századunk zenéjéből. o.io: Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Jegyzet. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Népi muzsika. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: A miskolci stúdió műsora. Kettőtől ötig. Kívánságműsor 17.00: Szervezetünk védővonalai. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zeneközelben. 19.30: Made in Hungary. 20.33: Szellemi árverés. 22.49: Könnyűzene. 23.15: Nóták. 1. MŰSOR 9.00: Továbbképzés pedagógusoknak. 9.30: Schubert-művek. Szt. 11.05: Zenekari muzsika. Szt. 13.07: Operarészletek. Szt. 14.07: Kamarazene csembalóval. Sz.t. 14.51: Zenekari muzsika. Szt. 16.00: A hét zeneműve. 16.30: Harminc perc beat. Szt. 17.00: Kukely Júlia (ének) és Dráfy Kálmán (zongora) hangversenye. Szt. 18.03: Híres karmesterek felvételeiből. Közben: 19.05: Továbbképzés pedagógusoknak. 20.25: Láttuk, hallottuk. 20.50: A dzsessz történetéből. Szt. 21.30: Opera-művészlemezek. Szt. TELEVÍZIÓ 17.20: Csendes otthon. Zenés magyar filmkomédia. 18.45: Tévétorna (sz.). 18.50: Esti mese (sz.). 19.00: Hírek. 19.05: Bányászok kérték. Kívánságműsor (sz.): * Kb. 21.05: Olaszország Moro után. Annak idején a világ közvéleményét megrázta a hír: Aldo Morót, az Olasz Kereszténydemokrata Párt elnökét elrabolták, majd megölték. Akkor úgy látszott, ez a tett lesz a terrorizmus „csúcsa”, azóta kiderült: a robbantások, gyilkosságok szervezői, végrehajtói gátlástalanul tovább működnek. Milyen tényezők játszanak közre ebben az ijesztő folyamatban? (sz.), 21.55. Hírek. MŰSOROK VASÁzNAP Az Állami Bábszínház vendégjátéka: Mackó mukti kalandjai (II. ker. Műv. Központban, de fél 10, Hűvösvölgyi Színpadon du. fél 1). Fővárosi Nagycirkusz: Egész nyáron cirkusz (de. 10, du. fél 4 és fél 8). HÉTFŐ Fővárosi Nagycirkusz: Egész nyáron cirkusz (fél 8). 19